A Keresztanyu 2021-ben bemutatásra kerülő televíziós vígjátéksorozat, melyet a Drága örökösök alkotói készítenek és 2021 januárjában fogják bemutatni az RTL Klubon.
Igen, nem csak azért volt ott a köszöntésen, mert faluhelyen a papot illik mindenhova meghívni, de hallotta Keresztanyu terveit a csempészhálózat jövőjéről, szóval bennfentesnek számít, még az is lehet, hogy a maga módján papként kívülről támogatta a szervezetet, ahogy a polgármester is, bár ő nem feltétlen tudatosan, csak mint régi barát...
Édeske !!! sokáig nem bírtam rájönni, honnan olyan ismerős . Aztán eszembe jutott egy réges-régi magyar film: Két emelet boldogság . Kaló Flórián & Domján Edit páros,onnan ismerős az "édeske".
1. Keresztanyu megjegyzése: "valaki köpött", Ildikóra vonatkozik, aki ártatlan csevegés közben elmondta Bonifácnak a dolgokat, azt gondolva, hogy megbízhat benne (most jött rá, amikor kihallgatta a telefonbeszélgetést, hogy nem bízhat benne).
2. Gina nem dolgozik a csempészeknek, csak testi-lelki barátnéja Timikének, ezért tud(hat) erről-arról, de -mert Báránynét sem avatja be Jóska semmibe- Timike sem tud(na) semmit elkotyogni, amit otthon Gina megosztana Tivadarral.
3. Gina egy kiéhezett nőcske, egy ukrán "rossz lány", akit a férje nem elégít ki, ezért a főzésbe menekül és azért jár a templomba, hogy hátha felcsíp valakit (legutóbb üzent is a pappal a pesti rendőrnek- majd ennek eredményét látjuk ma). Bár nem lett volna ellenére legutóbb az ukrán-magyar srác sem.
Egy éjszakát Laura szerintem a faházban aludt, de nem gondolom, hogy levette volna a melltartóját. :D
De de akkor ezek szerint Boni atya a csempészhálózat tagja, azaz ő is csempészik?
Mert áruló csak akkor lehet.
Ha nem a csempészhálózat tagja, csak ledrótozza valakinek, amit hall innen-onnan, akkor nem áruló, hanem besúgó.
Mondjuk ha azt drótozza le, amit a belé szerelmes Ildikótól hall, akkor szemétláda is, ha meg azt, amit a gyónás során, akkor meg súlyosan megszegi az egyházi törvényeket.
Gina nagy rejtély, mert ha Boni rendőrségi besúgó, Gina meg a csempészhálózat beépített embere a rendőrségnél (persze ahhoz már nagy elhivatottság kell, hogy valaki ilyen célból hozzámenjen egy húsz évvel idősebb kreténhez), akkor minek járkál Gina örökké Bonihoz.
De aztán az is lehet, hogy mind a ketten a titkosszolgálat emberei (lehet, hogy jön még Matrjoska is?), és figyelik a csempészhálózatot is és a rendőröket is (Nándi sajnos elveszett Makkosszálláson, így ő valószínűleg nem fog feltűnni).
Úgy tűnik, Bonifác az áruló, de ez közel nem biztos... Gina tuti nem a rendőrségnek dolgozik, Tivadarnak előadja a butuska szőke hpt, a rendőrfőnöknek fogalma sincs kicsoda valójában...
Azért érdekelne, Tatyika kinek a melltartóját találta a faházban? Nem volt róla szó, hogy Laura ott aludt volna, Bárányék meg nem használják a nyaralót, hacsak nem Jóska időnként, mikor már elege van Édeskéből... :D
A csokikat mindenesetre ő szállította le a nagyapja helyett! Kérdés: adott-e számlát és nem vált-e gyanússá, hogy az erdei tisztáson (zöldhatár?) kellett átadnia éppen annak a srácnak, aki "tévedésből másik autóba szállt be"!
(Nem is tudom, mi történt volna, ha kap előtte egy sms-t, hogy NE üljön át egy másik autóba"! :D)
Eredetileg a "zöldhatáron" álltak lesben, de meglátták a szolgálati kocsit és átmentek a határon. Ezzel "határsértők" lettek! :D
Azt nem mutatták (még?), hogy Keresztanyu megnézte-e a csomagot és a cigi is benne volt-e a dobozban, vagy közben felküldték a laborba (csak ezt sem nem mutatták). :D
Tivadarék mit kerestek Ukrajnában? Vikike valahol ukrán területen ment bele az árokba a kocsijával (legalább is a kocsit kihúzni Ukrajna felé indultak el Zsigáék, és mentek elég sokat), ehhez képest Tivadarék ott sétálgattak az elakadt kocsinál.
Tivadar is egy kretén, de Zénóékat még nála is hülyébbnek, totál idiótának állítják be.
Egyébként azt hittem, hogy a névtelen bejelentéssel pont oda küldik a rendőröket, ahol Timike éppen ellopta az ukránok csokiját Damillal és Szkanderral, aztán majd Timike megy a fogdába, de nem.
A macikkal meg mit akarnak Bárányék? A rendőrök kiszedték a maciból a cigiket, utána visszatömködték azokat a macikba? (Azt hittem, az lesz a slusszpoén, hogy Keresztanyunál nézik a macikat, de nincs bennük semmi - persze nem, ez nem illene bele a rendőrök totál idióták vonalba.)
Egyébként az ilyen lefoglalt dolgokról a rendőrök fotókat, videót készítenek (látni ilyet a híradókban és a Youtube-on is), jegyzőkönyvezik a lefoglalást, persze itt nem.
Jóska jól a fogdában hagyta Lajost, pont mikor a macik is eltüntek... A rendőrök bármilyen bambák, csak összerakják a sztorit, aztán amilyen hülye az a Lajos, az egész bandát magával rántja... Zénóék agykapacitása pedig egyre kisebb, őrizetlenül hagyják a rendőrséget, mikor egy ember bőven elég lett volna leváltani Zsigát... A kulcs a lábtörlő alatt meg már a non plus ultra, lefelé...
Na úgy néz ki, Pityke minden izzadságszagú igyekezete ellenére bukja a nőt, :) ha Viki-Igor románc alakul... pikáns lesz, csempész és határőr között.. :P
Érdekes, nekem ez a reklám nem rémlett, de emlékszem egy főzőműsorra -amelyben M.A. egy átalakított lakókocsiban főzött-, akkor még a Gregor Bernadett előtti hölgy volt a párja és mintha őt hívta volna Nyuszómuszónak!
Ha megnézzük az életművét a wiki-bejegyzés végén (színházi szerepeit, rendezéseit, írásait), láthatjuk, hogy nem egy átlagos tucat-színészről van szó. Sőt!
Madách Színház, Betörő az albérlőm? Én abban láttam Magyar Attilát, jól játszott. Meg egyszer valami főzőműsorban, ahol celebek látták egymást vendégül. Ezt már biztosan rég elfelejtettem volna, ha nem kolbászos szusit csinál, ami úgy verte ki nálam a biztosítékot, hogy nem tudtam, megbotránkozzam-e, vagy megemeljem a kalapomat. :DD Semmi másra nem emlékszem belőle, a többi résztvevőre sem.
A Nyuszómuszó reklám kimaradt az életemből. Bár a szó nekem kedves, anyukám becézte így (is) Gyuszó(muszó) nevű öcsikémet pár évtizeddel ezelőtt. Azóta se hallottam senkitől. :)