Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Köszi ;-) de sajnos erre nem tudok mit mondani, nem annyira jók a képek, hogy a fontos jegyek felismerhetőek legyenek.
A Fehér delaware akár lehetne is, de jó lenne fonák, vitorla, és a fürt nem pont olyan, de lehet, hogy árnyékban van, és ott kicsit máshogy néz ki. Ha sokáig nézem, a levél sem egészen stimmel. A fajta lehet akár valami korai keresztezés is, Seibel X vagy ilyesmi. Sok összetevős a beazonosítós játék...
Csak tippelek, de vagy Fehér Delavar, vagy ha éretten potyog a bogyója akkor pedig Noha (felénk Nova). Egyébként mindkét fajtának "kiugrik" a bogyó héjából a belseje, ha ráharapsz.
Az első képen a vesszőn lisztharmat nyomát vélelmezem.
3éve vásárolt kertes házam udvarán található ez a szőlő, szívesen fogyasztjuk, bár szerintem nem csemege szőlő.
Tudtok segíteni milyen fajta? Tavasszal van csalánlével permetezve (ami megmarad a paradicsomról a levéltetvek ellen) és 1-2x tejes vízzel, semmi nem támadja veszélyesen, egészséges végig. Rendesen van metszve is, bőven terem, ez az egy tőke lead kb 15kg-ot, régi ültetés lehet.
Nehéz eligazodni, de a Moldova is jól mutat nálam, mondjuk No 3. Melyik az No2? Erre a megjelölésre A Swenson red pályázhat. Fantasztikusan édes, betegség semmi, feleségem azt mondja ebből nem adunk senkinek, nagyon ízlik neki.
Van Bolgár rezi, még nem termett, 2. éves, mellette tarolja leveleket a lisztharmat, de ez állja!
Túl van lihegve ez a permetezés. Nekem kerítés mellett van sok féle csemege szőlő.1 sor. Makk egészségesek,mióta ültetve lettek. Eszter,két fajta muskotályos,fehér,és piros.Souvenir,meg Jupiter rea .Továbbá valami óriás fürtű fehér,talán szőlőskertek királynője.No meg Moldova. Nekem nem eladásra van,nem fogom permetezni! Nem is kell :)
Nálam is a Pölöskei a No 1. Semmi betegség, semmi rothadás, a többi nem tudja ezt. Nagyon finom bor készíthető belőle, vendégeimnek ízlett mindenki vette ezt a fajtát!
Segítséget szeretnék kérni. Veleznek vettem, de amint látni, nem az lett. Mostanában érik. A bogyók 9-10 grammosak és nagy magjai vannak. A héja szívós, de ehető. Az íze semleges. Mi lehet?
Az nem jó, ha puhát szeretne. Nekünk van Terézünk. Valóban ellenálló, de kemény húsú, és recsegnek benne a magok. Az íze meg semmi különös.
A Bianca ugyan nem csemegeszőlő, meg nem is nagy szemű, de a Teréznél sokkal jobb. Az is van nekünk.
Mi annak idején ellenállót és egyben fagyállót kerestünk, azért esett többek között ezekre a választásunk az akkor a közeli faiskolában kapható fajták közül.
Nálam a Pölöskei Muskotály az Izabella és a " fehér izabella" között van, most 5. évesek de még permetszert nem láttak. Lemosót sem. (ne kiabáljatok meg). (direkt!termő) Betegségnek semmi nyoma. Se peronosz, se lisztharmar, se botritisz stb.
Vesszőnként 2 fürt.
A pölöskeinél is kicsit zavaró a mag. Inkább kettős hasznosításu, mint kifejezetten csemege szőlő.
A " fehér izabella" valójába szerintem nem izabella mert sem illata, sem ize nem hasonlít az izabellára, de viszont sokkal édesebb. A színe valami homályos fehér-sárga. Szlovéniába vettem. Most összel ültetek az izabella mellé "lugasra" is.
Valójába nem egy nagy durranás, de ha nem érek rá permetezni, néha levelezem, hónalj hajtásokat kitöröm és ennyi.
Viszont 2 fürtnél többet nem érdemes hagyni ( bár 3- 4, esetenként 5 virágot is hoz) mert akkor kicsik a fürtök.
Szia! Mit jelent az, hogy sokat permetezni nem akarnám? Ha azt, hogy egyáltalán nem, akkor fehérben csak a direkttermők maradnak. Illetve, egy kis tanulással, zöldmunkával, TALÁN az igazi csemege fajtákból is lehet egy-egy rezisztens fajtát választani. Ráadásul a puha állaga egy még nehezebb kérdés. Ma mindenki a ropogósabb, keményebb húsú fajtákat próbálja előállítani. És legyen mindez itthon beszerezhető...
A saját, ismert fajtáim közül amit figyelmedbe ajánlanék ezekkel a szempontokkal azok az Éva, Angéla, Fanni, Irsai Olivér. Az első három igényel valamennyi törődést, az Éva és a Fanni ráadásul ropogós is, az Angéla inkább belül puhább. Angélát és a Fannit még zsákolni sem kell, mert a darazsak sem bántják. Az Irsai nagyon megfelelne de kisebb bogyójú. Érezhető a héja, de nem vészes, nagyon finom.
Ami nekem nincs (a nagy magja miatt) a Pölöskei Muskotály, viszont Neked lehet, hogy pont az lenne az ideális. Finom, muskotályos, nem annyira ropogós, de állítólag baromira ellenálló. Van aki permetezés nélkül is megtermeli. Lehet, hogy a darazsak miatt zsákolni kell.
De azt tudd, hogy akkora a magja, hogy még én is éreztem, hogy ennek valóban van. Pedig nem vagyok rá nagyon érzékeny. De az íze amúgy nagyon finom.
Beszerzésben nem tudok segíteni Győri viszonylatban. Ha külföldi fajtákat is belevesszük a képbe akkor kinyílik a világ, de az egy másik történet.
Sziasztok Szeretnék csemegeszőlőt ültetni kizárólag étkezési célra. Othelló van pár tőke az nekem jó, de a lányom a fehér szőlőt szereti. Milyen édes és nagy szemű lehetőleg puha húsú csemegeszőlőt ajánlotok (fehér/sárga)? A talaj elég kavicsos de fel tudom javítani ha kell. Öntözni tudom mert udvarba lesz. (fekvés déli) Nem vagyok egy szőlész, sokat permetezgetni nem akarnám, mert nem értek hozzá. Illetve, hogy hol lehet azt beszerezni amit ajánlotok. (Győr környékén) 2-3 éves konténeres (esetleg szabadgyökerű) növényben gondolkodok, az már erősebb. Köszönöm.
de olyan van hogy melyik helyzetben melyik jobb ... na azt kell leírni ...esőben a gumicsizma jobb mint a szandál....melegben meg a szandál a jobb.... nem érted mi? akkor hogy írjam le??? mi dönti el hogy guyot vagy ernyő?
Elhatároztam, hogy ebbe nem szólok bele, mert a stílusát nem tudom elfogadni, de nem bírom tovább. A Guyot-hoz képest mi az előnye az ernyőnek, miért lenne jobb (ha egyáltalán jobb bármiben is) ha bárki, aki Guyot-ra metsz, helyette az ernyő művelést választaná? Hasonlóan ha valaki megkérdrzi pl. kordon helyett miért Guyot? Akkor mondhatjuk, hogy így szálvesszőn lehet művelni.
Ezt akarja megkérdezni, de nem sikerült hibátlanul.
Válaszok 1:
Pl. az ernyőnél van egy 80 cm-es törzs, ami fás tömegben jóval több, mint a Guyot. De ez csak egy válasz, lehet, hogy nincs is több.
A másik lehetséges előny, hogy nem kell ugarcsap, de azért ez nem akkora előny, hogy számításba vegyük.
Nincs olyan, hogy jobb vagy rosszabb művelésmód. A fajta növekedés erélye, kondíciója, a talaj tápanyaga és vízszolgáltató képessége és legfőképpen a rügyek termékenysége függvényében kell beállítani a termőegyensúlyt. Termékeny rügyű, de nagy fürtű fajtákat rövid csapra metszünk, egy terméketlenebb rügyű, kisebb fürtű fajtát szálvesszőzünk. A metszési elemeket egy tőkeformán el kell helyezni úgy, hogy az évről-évre fenntartható legyen – ez a művelésmód szerepe. Csapos metszésnél pl. fej, bak, Royat, szálvesszős metszésnél pl. Guyot.