A 20. Férf Kézilabda VB Németországban kerül megrendezésre, 2007. Január 19. és Február 4. között. A magyar válogatott Dániával, Norvégiával és Angolával került egy csoportba.
A 2006-os németországi foci vb után ismét egy teltházas, magas színvonalú rendezésben bízhatunk, ahol a több tízezres csarnokok is bevetésre állnak, Kölnön át Hamburgig!
Bevallom, tartok egy kicsit ettől a VB-től...Rengeteg a sérültünk, nagyon nehéz ágra kerültünk. Emellett az Athénban sikeres csapat nagy része elköszönt, s a zömében 22-23 éves fiatalok számára úgy érzem, kicsit korai még egy Vb, ráadásul azzal a teherrel, hogy Pekinghez a 7 között kell végezni. Őszintén remélem, nem lesz igazam, de most úgy gondolom, hogy csak a mezőny második felében végzünk majd...
a filmeken is...pl. a régi szélesvásznú filmnél is ha azt akarják, hogy ne legyen alul és felül fekete csík inkább a két oldalából lenyisszantanak. westernél érdekes volt hogy a képen nem volt szereplő miközben dumáltak és löttek egymásra ;)
a legjobban a nyári VB alatt a sportklubbon jött elő ez a hiba.
németek a hdtv miatt jól szétnyújtják a képet azt meg visszatömörítik de csak úgy tudják ha lenyisszantanak a két oldalából és van ez, hogy ők látják az irányítót mi nem.
elavult a teknyika nálunk..nem Győzike showkat kéne pénzelni hanem fejleszteni..
Nem értem mi köze ennek a HDTV-hez! A kamera is 16:9-es képarányt rögzít? Tény, hogy 3:4-esnél nem látszim, az irányító, vagy ha ő igen, akkor a kpua. Azt hittem, hogy csak az operatőr bénázik, és nagyon szűk képkivágást használ... Én most láttam ilyet először, pedig a HD technológia nem új....
Nem a pesszimizmus mondatja velem,ez a szomorú realitás:A dánoktól a végén simán,a norvégoktól x-es meccsen a hajrában kapunk ki.Rengeteg 2perces büntetésünk lesz,zsákszámra dobálják ellenünk a heteseket.
Nem bírunk a viking mentalitással mit kezdeni.Gál valószínüleg elveszti a türelmét,bealló poszton értékelhetetlen lesz a teljesítményünk.A tét nélküli zárómeccsen a megfiatalított csapat nyögvenyelősen veri Angolát,Skaliczky pedig higgadtan nyilatkozza meccs után:Nincs veszve a pekingi remény.
Őszintén azt szeretném,ha meg kéne követni a csapatot-meg is teszem,ha vészmadárkodtam-,de erre csekély reményt látok.
A női kézilabda is a rohanós játék felé halad, ha nem vigyázunk. a férfihez hasonló lesz a lemaradásunk! Egyébként a honositásra visszatérve, sem a németek,sem a spanyolok nem átallották alkalmazni ,pedig nem annyi játékosuk van mint nekünk!
A korábbi olimpiára sem jutottunk volna ki / válogatottban lötyögő Fotex és Barcelona játékosokkal/ ,Perez és Diaz nélkül! Azért van más helyzetben a férfi szakág mert sokkal gyengébb! Más választás nem volt!VB-re , EB-re jutottunk ki a külföldiekkel,s amagyar tehetségek is rutint szereztek! Következetlen ti vagytok akik a Temest követelitek a válogatottba, közben a külföldieket magasztaljátok,holott miattuk alig játszik! Ennyi játéklehetőséggel gondolom máltai válogatott sem lehetnel Annyira egyértelmű ,hogy részemről lezártam a vitát akármennyire nem tettszik! Természetesen csak Csbalázsnak szántam!!
Tény, az sem kis dolog, ha vki ennyire mázlista :) remélem, Skala lottózik is :))
Na, szóval, szerintem nem sokra megyünk idén (sem), ha csak nem lesz megint vmi szaúd-aráb-csoda a vb-n. A kudarcot meg foghatjuk majd a fiatalításra, meg hogy Perez nem játszott, stb. A lényeg, hogy szerintem erősen elment a világ mellettünk, nekünk (még) nem fekszik ez a rohanós-gyors játék, elvacakolunk a sok cserével, adogatással.. Nem mondom, hogy ez a szebb játék, de hatékonyabbnak tűnik...