Már ugyan miért ne írhatta volna Vágó Márta a visszaemlékezését pongyolán, az élőbeszédnek megfelelően?
Én mindössze azt mondtam, hogy vagy annyira rosszindulatú, hogy a legelemibb logikát is minden további nélkül figyelmen kívül hagyod, ha valamely döntésedet alá akarod támasztani.
Ugyanis abból, amit te írsz, az következik, hogy Vágó Márta egyszerűen nem ismerte a kaláris szó jelentését, tehát nem műveletlen tahó volt, hanem gyengeelméjű.
Meglehet persze, hogy valóban így volt, de szerintem ez kevéssé valószínű.
Néztem Babarczy Esztert az ATV hétfő esti Berecz Anna műsorában. Hát az maga volt a förtelem. Csapó Gábor, Geszti Péter, Hernádi Judit mellett ott ült Eszter és 15 percig meg sem szólalt, csak hallgatott. Van egy szint, ami alá nem illene lesüllyedni, de hogy Hernádi és Babarczy mióta képezi egy társaság szintjét, arra adhatna választ maga Babarczy. Csapó Gábor mindenhez ért, de semmihez sem. Geszti már felejthető.
Azonkivűl, hogy egyszer összeverekedett egy fagottossal, azaz nem is verekedés volt, a Geyersbach verte meg egy bottal Bachot, mert zöldfülű fagottosnak nevezte őt, egész életében példamutató életet élt. Semmi kocsma, semmi kávéház, talán az ultit még fel sem találták.
Ahogy a nagy festők mondanák; műtermi szemét. Attól lett értékes, hogy valaki a költő nevében szignálta.
A kaláris kifejezés a magyar költészetben egyébként is Etel-köz óta copyright. Ugyanis már Sharlot, a turul nemzetség ősanyja kalárist viselt a nyakán. (vonneckaus)
Ez a von...aus hasonlóan gyöngécske kláris, a soha németül meg nem tanulók hülyesége.
Mert ugyebár régóta van a von H...aus, ami azt jelentené magyarul, hogy eleve, vagy ab ovo, de semmiképpen sem azt, hogy von der Hosentasche aus preservative, ...
ami esetünkben már transzcendens lenne, nem a földhözragadt agyunkra tartozik.
Kérlek Erdélyivel, ha lehet a továbbiakban, ne foglalkozzunk. Nem olvasom, és nem veszek róla tudomást. Hiába kapta meg háromszor is a Baungartner nagydíjat, bár Szántó Judit négyről tudott. Tudom a struccok balgák, de hát ezt megengedem magamnak.
Azt hiszem, minden igazán nagy művész egy kicsit gazember. Nem lehet átlagos... Simlis, hazudós, kalandorkodó, olykor erőszakos, lenyúlós, iszákos, kicspongó...
Nehezen tudok egy nagy írót elképzelni, ahogy reggel nyakkendőt és szvettert ölt, leül a rendes kis íróasztalához, alkot egy remekművet délig, majd feleségével békésen megebédel, olvasgat, sétál a kutyával, délután esetleg alkot még egy nagyszerűt, péntek este ultizik egyet.
Tehát szerinted se, Márta se a kedves papa nem értette, nem ismerte Attila költői nagyszerűségét, merthogy állításod szerint furkók voltak az irodalomhoz, költészethez akár csak Babarczy Eszter. Bizonyítod ezt azzal, hogy a Klárisok megjelenése után kapcsolatukat a költővel jegelni kellett volna. Mint tudjuk, nem ezt tették, amiért hálásak lehetünk, hiszen nem tudhatjuk milyen hatással lett volna, a kiszolgáltatott lantos további életére nézve. Ne áltassuk magunkat, József Attila külső segítség és támogatás nélkül talán egy hajléktalanokat befogadó menhelyen végezte volna életpályáját. Persze ez csak feltételezés az életösztön csudákra képes, ámde sok verse valószínűleg nem született volna meg.
Lehet, hogy Vágóék nem ismerték, nem is ismerhették Attila értekezését a műalkotásról alkotott nézeteiről, hiszen a Klárisok az általad inkriminált műalkotást 1928 nyarára datálják, míg a Gyöngy ugyan az év júl. 6-án keletkezett. Nem sorolom, hiszen jól ismered, ezen a nyáron igen termékeny volt. A többi dala java Márticsek dicséretébe tolult.
Idézek a Babits kritikából néhány sort: „A mü nem is való a széptan (aesthetika) kezeügyébe - a lényeg nem az, hogy szép-e, vagy sem, hanem hogy valóban müalkotás-e? Pl. a polynéziai hadisten faszobra gyerekriasztóan ronda, de tökéletes mü. Az óriási szájon, fogakon, lapos, apró, kapzsi és bandzsa szemeken, hülyén ferde állon és az egész félrecsapott, vigyorogva rémitő ábrázaton minden porcikán, minden négyzetmilliméternyi helyen ott a müvész ujjanyoma.”
Gondolom, a Klárisokban a bárány bogyók okoztak neked lelki traumát. Valamiféle blaszfémiára gyanakodtál, amikor lelki szemeid előtt megjelent Márta hófehér nyakán a birka ganéból fűzött nyaklánc. Nem mondom elég fura egy költői képet talált magának a boldogtalan, de a versen „ott a művész ujjanyoma”. Mint ahogy Vágóék nagyon is jól tudták, (mert műveltek voltak) más a költészet és más az élőbeszédben a kulturált megfogalmazás.
Figyeld csak meg mily furcsa hasonlatok találhatók ebben a versben:
Énekek Éneke 4. rész
1. Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemeid galambok a te fátyolod mögött; a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyéről szállanak alá. 2. A te fogaid hasonlók a megnyirt juhok nyájához, melyek a fördőből feljőnek, melyek mind kettősöket ellenek, és nincsen azok között meddő. 3. Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja, olyan a te vakszemed a te fátyolod alatt. 4. Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a mely építtetett fegyveres háznak, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erős vitézek paizsai. 5. A te két emlőd olyan, mint két vadkecske, egy zergének kettős fia, a melyek a liliomok közt legelnek. 6. Míg meghűsül a nap, és elmulnak az árnyékok, elmegyek a mirhának hegyére, és a tömjénnek halmára. 7. Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned! (Károli Gáspár fordítása)
Szerintem gyönyörű. Különösen a 4. sor az, ami most minket érdekelhetne, már ha téged is.
„Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erős vitézek paizsai.”
Na, most képzelj egy ezer pajzsból készült nyakláncot Sulammit nyakán.
"A Cignydal nem csak hangulati átfedés. Ritmus is, és tartalom is (nincs apád, nincs anyád)" Csak azon csodálkozom, hogy Horger nem tudta, hogy az a vers, amiért kirúgatja JA-t egy szimpla Babits-koppintás :-))
Nehéz innen a jövő ormairól visszatekinteni egy olyan apró kérdésre, hogy JA milyen szinten tudott-értett németül. Valamennyire biztosan. Létezik egy utalás, ahol egy Jaspers-idézettel dobálózott, de ebből nem lehet kiokoskodni, hogy mennyire volt ura a németnek, és hány idézetet magolt be, hogy elkápráztassa Kecskemétiéket, vagy hogy részt vehessen a vitában.
Van egy másik utalás is arról, hogy JA kölcsönkért egy Kant-kötetet Vágó-papától, aki mérges lett, hogy el tudja-e olvasni, mert úgy emlékezett, hogy több beszélgetés során JA lefordíttatta magának a német idézeteket.
Vagyis: nem tudom.
Azokban a körökben a diskurzus rendkívül magas szinte folyt, komolyan felkészült emberek között, ahol a német filozófia, irodalom és szociológia hatása óriási volt. Ehhez nagyon kellett németül tudni.
--------------
A Cignydal nem csak hangulati átfedés. Ritmus is, és tartalom is (nincs apád, nincs anyád)
Ez rendben, de SzJ-t nem szabad összemosni vagy egyenértékűvé tenni Vágóval. Vágó nem SzJ. És amúgy is más történet, amit SzJ megélt József Attilával, és megint más, amit később művelt, kihasítva magának a kommunista legendárium egy kis terrénumát, ahol egyeduralkodó tabuszemély lehetett, pont ahogy Ságvári húga is monopolizálta Endre bátyjának emlékét. De erről sem JA, sem SE nem tehet, ezek más történetek.
Ami a háború utáni kor hangulatát és világát illleti, Kosztolányi azt írta ezekről a fiatalemberekről (így József Attiláról is), hogy ezek már nem is csalódottak. Nem volt miért csalódniuk és nem is volt kiben. Nem ők veszítették el a háborút, de nekik veszítették el, az ő kárukra veszítették el. Az úri Magyarország olyan helyzetet és világot teremtett, amiben ők nem viselkedhetnek másként, mint így. Elbokázták az országukat, a jövőjüket, amikor ők még gyermekek voltak.
Babitsnak és József Attilának súlyos és komoran hullámzó közös története van. JA oktalanul megsértette egy versében, majd megrémült, és sokféle módon próbálta engesztelni az Óriást.
József Attila folyamatosan "készült" Babitsból, naprakészen. Babits az irodalmi élet fejedelme volt, a Nyugat szerkesztője (Osvát után), és a dúsgazdag Baumgarten Alapítványban ő döntött a támogatások kiosztásáról, amelyekből aztán bokszert lehetett venni, a jobb költői teljesítmény érdekében.
JA elküldte az Ódát Babitsnak, és nyilvánvalóan nagyon fontos volt számára, hogy az Óriás azonosuljon a vers hangulatával, olyannak érezze stílusát, mintha maga írta volna, és aztán zökkenpmentesen közölje. (Egy későbbi levelében például JA így ír Babitsnak: "Ezek a versek is, amelyeket itt küldök, ilyen próbálkozások. Szeretném, ha Önnek tetszenének, én nem vagyok egészen biztos bennük."
Megtörtént az is, hogy JA úgy vett át Babits-elemeket, hogy javítani próbált rajtuk, mintha így akarna elégtételt venni a kiszolgáltatottságért, mutatva: jobb költő.
Az Óda esetében a Hangulatról van szó, nem konkrét szószekvenciák átvételéről természetesen. Nem plágium. Egy olyan "feeling" bemutatásáról, amit már az Óriás is ábrázolt egykor. Nem lehet ezért nem észrevenni, hogy az Óda patakos-nevetéses-fehér fogas hangulatképlete, a teljes metafora túlzottan hasonlít erre (ami persze lehet a vak véletlen műve is):
"Friss volt a patak még, tiszta és dgadt; fehér csillanásaiban szinte még az olvadt hó színét képzelhetted volna. A lányok sikoltozva csapkodták kezüket a fagyos habokban, s versenyt viháncoltak a bukdosó érrel, meg-megcsillantva fehér fogaikat."
(Babits Mihály: György a favágó, 1921)
„Friss volt a patak még, tiszta és dagadt; fehér csillanásaiban szinte még az
---------------
És vajon kinek a verséből részlet ez?
se apád,
se anyád,
se országod, se tanyád
olvadt hó színét képzelhetted volna. A lányok sikoltozva csapkodták kezüket a fa-
gyos habokban, s versenyt viháncoltak a bukdosó érrel, meg-megcsillantva fehér
fogaikat”
„Friss volt a patak még, tiszta és dagadt; fehér csillanásaiban szinte még az
olvadt hó színét képzelhetted volna. A lányok sikoltozva csapkodták kezüket a fa-
gyos habokban, s versenyt viháncoltak a bukdosó érrel, meg-megcsillantva fehér
fogaikat”
„Friss volt a patak még, tiszta és dagadt; fehér csillanásaiban szinte még az
olvadt hó színét képzelhetted volna. A lányok sikoltozva csapkodták kezüket a fa-
gyos habokban, s versenyt viháncoltak a bukdosó érrel, meg-megcsillantva fehér
Vágó Márta nélkül József Attila nem lett volna az, akit és amit ma köszönthetünk műveiben.
Ellentéttel az itt ismételgetett ostobasággal, hogy Vágó egy buta liba lett volna, amit az is messzemenően igazol, hogy férje kiküldte a konyhába - és aki legyen csak mélyen megtisztelve, amiért a géniusz megengedte neki, hogy óvja, féltse, kimentse a bajból nem egyszer, nem százszor, tíz pengőt adjon neki kapupénzre, orvosokhoz és klinikákra hozza-vigye, lehülyepicsázzák azért, mert talán, ismétlem: talán, nem értette pontosan egy vers üzenetét. Inkább az történhetett, hogy nagyon is értette, hiszen nem olyan bonyolult feladvány a Klárisok, de elnézte neki, lenyelte a provokálatlan és irígységből fakadó sértést. (Gyönge jellemek azt szokták gyakran a legjobban utálni, akinek tartoznak, aki jót tett velük, mert tudják, hogy sosem lesznek képesek viszonozni, nem is akarják, feszélyezi ez őket, de azért persze igénybe veszik legközelebb is, sőt, kikövetelik, majd még jobban utálják a jótevőt, mert puszta létével emlékezteti őket rászorultságukra - ezért netán még sértegetik is, ok nélkül.)
"- De jól jött a pénz, hogy nem köllött úgy koldusmódra beköltöznöm! - Mutatta a fogkrémet és hasonlókat a mosdón. Az is nagyon fontos - mondta fontoskodó hangon -, hogy ilyesmit hozzon magával az ember, a személyzet miatt is. - Milyen pénz? - kérdeztem. - Megismertem az írásodat a vényen - mondta nevetve. - Elég levelet kaptam tőled ahhoz, hogy megismerjem, akárhogy el is torzítod. - Röstellkedve próbáltam tagadni. Egyébként sikerült a nyáron egy valamivel komolyabb összeget is eljuttatnom hozzá, amit valahogy összespóroltam.
Vágó Márta tehát spórolt pénzéből, titkon juttat neki, de a válasz nem a köszönet, nem a meghatottság, nem valami olyasmi, amit rendes férfiember mond, hogy "Köszönöm kedvesem", hanem lenéző gúny és fölényeskedés - "túljártam az eszeden megint, hiába kartál diszkrét és korrekt lenni, és most belegázolok ebbe, mert segítettél, tehát legyen meg a büntetésed..."
És aztán a dolog még csúnyábbra fordul, mert a géniusznak hirtelen dughatnékja támad ott, a kórházi szobában, "nem baj, hogy benyithatnak..." - Hát akkor megcsallak az ápolónővel - mondta. - Azok azért vannak itt...
Mondja ezt a proletariátus felkentje, aki (szex)rabszolgaként tekint egy másik proletárra, az ápolónőre, és alkalmasint súlyos társadalomkritikai verset írna, ha ugyanezt egy bankár mondja, aki kitátott sárga szájával rálehell szegény nővérkére. Majd ugyanezzel a lendülettel közli Vágóval, hogy ezentúl nem is hozzá írja majd a verseit, hanem egy Flóra nevű ápolónőhöz. Majd eme szörnyű sértés után, a búcsúzáskor, megfenyegeti, hogy ha hazatértekor Vágó nem fekszik le vele, akkor tényleg megcsalja.
Teszi mindazt azzal a nővel, aki a topikban ideokádott hazug gyűlöletkép ellenére művelt, nyelveket beszélő, a heidelbergi egyetemet megjárt nembabarczy, sőt: antibabarczyvolt, aki Jaspersnél tanult, és nélküle a Géniusz sosem ismerte volna meg az egzisztencializmust, a modern szociológiát, amelyek az ösztönös szakasz után döntő hatással voltak érett költészetére. (Nem sokkal később egy beszélgetésben már úgy hivatkozik Jaspersre, mintha ő járt volna az óráira...) Nem lett volna kitől megismernie ezeket. Márta olyan társaságokba vezette be, ahol rengeteget tanulhatott, de feszélyezte, hogy olyan emberekkel van egy légtérben, akikkel nem vitaképes, ezért sürgősen kiutálta onnan - saját magát.
"Kecskékkel nem beszéltem, (a Kecskeméti ikrekről van szó, Vágó nagyműveltségű barátairól) - kerülöm az embereket, még a jókat is. De most, hogy reklamálod, fölnézek hozzájuk, bár úgy érzem, hogy az égvilágon senki számára nincs mondanivalóm, és most hiába szólnak hozzám okosan." --- na persze, hiszen egy alkalommal, amikor a Margitszigeten Kecskeméti Pali (Kecs) a fenomenológia új irányzatáról beszélt a társaságnak, a Géniusz azzal a kérdéssel fordult a másik ikerhez, Gyurihoz, hogy felvihet-e nőt a lakására (mármint Gyuriéra). Mindezt persze Márta jelenlétében, kimódolva, gondosan adagolt és nyilvános bántással, az ikrek menyasszonyainak füle hallatára.
Utolsó koholmány, hogy Vágó József felkapaszkodott, újgazdag parvenü lett volna. Jómódú volt, de a kor nívóján nem volt gazdagnak tekinthető. A 20-as évek Magyarországának igazi gazdagjai százezer holdakkal vagy nagyipari üzemekkel bírtak, bankokat lanszíroztak - Vágó Józsefnek nem volt ilyesmije, "csak" szakmai tekintélye. Ezért írhatott sokat, ezért voltak kíváncsiak a véleményére, ezért rendeltek tőle elemzéseket (válságperiódusban volt az ország, népszövetségi kölcsönből tengődött, amelynek elköltését havonta ellenőrizte Budapesten egy angol biztos!) és Vágó ezzel a tudással kereshetett rendesen. Tisztes közép-nagypolgári életet éltek, nehéz lenne a pontos kategóriát megvonni, de semmiképp nem tartoztak a felső tízezerbe. Nem volt tehát Márta derekán semmilyen aranyöv, sem konkrétan, sem átvitt értelemben, hiszen spórolnia kellett, hogy a Géniuszt segíthesse, ha volt is valaha "aranyöve", azt kapupénzekre váltotta át - hamis kép van a versben, hazug kép van a versben, koholt kép van a versben, hiszen egy mélyről jött ember aranynak látja a tálalóvitrint is. (Ő és Jolán hasonlítgatták is Vágóék bútorait a sajátjaikkal.)
Vágó József radikális polgári szemlélettel, a liberalizmussal és a szocializmussal is határos társadalmi nézetekkel bírt, ami nagyon ritka és bátor magatartás volt azokban az időkben. Szabadkőműves volt, egy tablón Móra Ferenccel, Ignotus Pállal, Hevesi Sándorral, Jászi Oszkárral, Kosztolányi Dezsővel, Szent-Györgyi Alberttel, Heltai Jenővel, és azzal a Vámbéry Rusztemmel, akinek szintén Márta mutatta be a Géniuszt. A kiváló Theiss Ede munkatársa volt, akivel magas szinten művelték a matematikai közgazdaságtant. Ő szerzett állást a Géniusznak, tehát jót akart neki, segíteni kívánta, jövedelemhez akarta juttatni, mert férfi volt, nem bokszeres orvtámadó: a férj tartsa el a feleséget és nem fordítva, értsd: a Géniusznak akart használni azzal, hogy ne legyen sem neki (Vágó Józsefnek), sem lányának kiszolgáltottja, emelt fővel járhasson - mit nem lehet ezen érteni? És erre volt hálás és elegáns válasz a bárányganéj.
A "Múzsa" nem feltétlenül csak az, akit bámul a mester, majd hirtelen eszébe jut róla egy sor. Múzsa az is, aki önfeláldozóan, élete éveit odaadva, és a művészt ismeretekre is rávezetve elősegíti a Mű megszületését. Nem kell, hogy róla szóljon, nem kell, hogy az ő szemét őrizzék, az sem kell, hogy az ő hangja, szeme, haja, a fogain fakadó tündér nevetés hívja elő a sorokat - bár ez utóbbi "múzsája inkább Babits volt...
-------------------
Ceterum censeo: mindez természetesen mit sem von le a művészi alkotás nagyszerűségéből.
Azt hiszi. Talán a Klárisokat írta, talán nem. Már nem emlékszik rá pontosan a múzsa.
Esetleg arra nem emlékszik pontosan, hogy másnapra írta-e meg, vagy netán harmadnapra.
Ez egyébként tipikus nálad. Gondosan megalkotsz egy - lehetőleg - ledorongoló véleményt valakiről, aztán ennek megfelelően úgy értelmezed minden megnyilvánulását, ahogy azt az előzetes véleményed megkívánja.
Nem egészen így történt, és a dolog ettől még érdekesebb.
Megleste a párt, akik taxib ültek. Ő is taxit fogott és utánuk eredt. Amikor a pár kiszállt búcsúzkodni, akkor megindult feléjük, de a férfi kedves szavakkal fordult hozzá (nem ismerték egymást), és ettől teljesen elvesztette a talajt, elmenekült a tetthelyről.
Tehát nem tudott mit kezdeni egy kulturált emberrel.
Egyébként az volt a baja az illetővel, hogy "hozzá nem mérhető", csak egy "álújságíró" (ezt a fogalmat nem sikerült megfejteni: úgy csinál-e, mintha újságíró lenne vagy újságíró, de úgy csinál, mintha nem lenne az, ki tudja?) - és felháborodott azon, hogy az asszony hozzá akar menni, bár persze a világon semmi köze vagy joga nem volt beavatkozni.
És hülyeségeket beszél. Nem kell itt siránkozni, ő elhatározta, hogy 5-6 egyetemistát magához vesz és mindjárt ki tudja fizetni az adót. Gondolom ő a belvárosban , frekventált helyen lakik, de mit csináljanak Pusztataksonyban,ahol nem keresnek az egyetemisták albérletet? Vagy csak azok , akik nem a belvárosban laknak?
