A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
Megjegyzem: a terméketlen és tehetségtelen @hipiszupifizikuskácska megint úgy sarokba szorult, hogy a moderációval töretné szét a tükröt, ami a "nem csinos, de távolról ellenfényben érdekes" képét tükrözi neki. Ha nem vagy szép, magas és okos, akkor arról nem a tükör tehet, hogy a valósággal szembesít.
Senki se retteg az újfizikádtól. Pont ugyanúgy, ahogyan senki se retteg attól, hogy lóherés zöld kalapú ír koboldok potyognak az égből és agyoncsapják őt.
Semmiféle "új fizikáról" nem szól ez a topik. Eddig ugyanis az "új fizikádból" semmit se virítottál, csupán a régi és bevált fizikát köpködted. Az nem fizika, hogy a téveszmés kényszerképzeteidet listába szedve ismételgeted. A fizika a használható képleteknél kezdődik: valami, amivel előre ki lehet számolni, hogy a dolgok hogyan működnek, és hogy mit lehet majd mérni számszerűen.
Ez a topik egy beteges szerepjátékról szól. Hogy egy magát zseninek képzelő átlag alatti képességű ember hogyan csinál bohócot magából.
Einstein legnagyobb saját baklövésének a kozmológiai állandót tartotta. Én azonban úgy látom, hogy ettől sokkal nagyobb tévedése volt maga a relativitáselmélet. Lássuk, miről szól a relativitáselmélet! A relativitás gondolata a 20. század elején indult hódító útjára, a fényéter kimutatását célzó Michelson-Morley kísérlet téves értelmezésével. Ennek a hozadéka volt a fényközeg, vagyis az éter létezésének elvetése, és a fizikából való kiűzetése. Vajon miben állt konkréten Einstein téves értelmezése?
A 19. századig a fényt hullámmozgásnak tekinteték, mert minden tapasztalati tény ezt támasztotta alá. A fénysebesség függetlensége a fényforrás mozgásától, az interferencia, a fény polarizálhatósága, stb. mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek csakis a hullámokra jellemzők. De minden józanésszel rendelkező ember elfogadta, hogy semmiféle hullám nem létezhet hullámzó közeg nélkül, a fény sem. A fényhullámok közegét ekkoriban fényéternek, vagy röviden csak éternek nevezték.
A Michelson-Morley kísérlettel a fényközegnek, vagyis az éternek létezését szerették volna kimutatni. A 19. század végén elvégzett kísérlet kiinduló feltételezése az volt, hogy a Föld az abszolút nyugvó éterben kering a Nap körül. Ezért (a Földről mérve) a fénysebességnek irányfüggőnek kell mutatkozni, vagyis a fénysebességnek kisebbnek kellett volna lenni a Föld haladási irányában, mint arra merőleges irányban. Michelson-nak sikerült egy alkalmas műszert (interferométert) szerkesztenie, amely ki tudta volna mutatni az eltérést a két irányban.
A kísérlet előtt minden tudós biztosra vette, hogy valóban lesz eltérés a két irányba haladó fénysugár sebessége között, ami igazolni fogja, hogy a Föld valóban az álló éterben kering, és így bizonyítást nyer az abszolút nyugvó éter létezése.
De a tudósok óriási meglepetésére az előzetes várakozások nem igazolódtak be. A kísérlet nem mutatta ki a várt sebességeltérést, a két irányba menő fénysugarak között. Hiába ismételték meg többször, amikor a Föld más-más irányban haladt, továbbra sem mutatkozott a várt eltérés. A kísérlet konkrét eredménye csupán csak az volt, hogy a fénysebesség irány-független, bárhogyan mozog is a Föld. Ez alapján úgy tűnt, mintha a Föld egyáltalán nem mozogna az éterben. Tehát az eredmény homlokegyenest ellentmondott az álló éterben haladó Föld modelljének, így az abszolút nyugvó éter létezését sem igazolta.
Azonban volt egy logikus magyarázat eredményre. Mivel a Föld mozgásban van, ez csakis úgy lehetséges, ha a fényközeg együtt mozog a Földdel. Ezt képviselte néhány ismert tudós, köztük Stokes, Miller és Hertz is.
De Einstein nem fogadta el ezt a logikus következtetést. Szerinte, ha az éter nem mutatható ki a Michelson-Morley kísérlettel, akkor úgy kell venni, hogy az éternek nevezett fényközeg egyáltalán nem is létezik. A fényhullám a közeg nélküli semmiben terjed, vagyis a semminek a hullámzása. Ez a teljesen abszurd értelmezés vezette el Einsteint a relativitáselmélethez, amelyet 1905 publikált. Az elmélet két alapfeltevése (posztulátuma) a következő volt:
Ha nem létezik fényéter, akkor nem létezhet az éterhez kötött abszolút nyugvó koordinátarendszer (K0) sem, vagyis a mozgó rendszereknek egyenértékűeknek kell lenniük egymással. Ez a relativitás einsteini elve.
A fénysebességnek minden rendszerben ugyanannyinak kell lenni, függetlenül a rendszer mozgásától. Ez a fénysebesség állandóságának einsteini elve.
Vizsgáljuk meg, mennyire helytállóak ezek az alapfeltevések! Mindjárt meglátjuk, hogy mindkettő hibás.
Einstein később saját maga cáfolta meg azt a feltevését, hogy éter egyáltalán nem létezik, hiszen 15 év múlva már éppen az ellenkező véleményen volt. Ezt mondta: ”… a tér éter nélkül elképzelhetetlen, nélküle nem terjedne a fény…”. Majd hozzátette:„Még nem tudjuk, hogy az éter milyen szerepet fog betölteni a jövő fizikájában….”
Einstein legnagyobb saját baklövésének a kozmológiai állandót tartotta. Én azonban úgy látom, hogy ettől sokkal nagyobb tévedése volt maga a relativitáselmélet. Lássuk, miről szól a relativitáselmélet! A relativitás gondolata a 20. század elején indult hódító útjára, a fényéter kimutatását célzó Michelson-Morley kísérlet téves értelmezésével. Ennek a hozadéka volt a fényközeg, vagyis az éter létezésének elvetése, és a fizikából való kiűzetése. Vajon miben állt konkréten Einstein téves értelmezése?
A 19. századig a fényt hullámmozgásnak tekinteték, mert minden tapasztalati tény ezt támasztotta alá. A fénysebesség függetlensége a fényforrás mozgásától, az interferencia, a fény polarizálhatósága, stb. mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek csakis a hullámokra jellemzők. De minden józanésszel rendelkező ember elfogadta, hogy semmiféle hullám nem létezhet hullámzó közeg nélkül, a fény sem. A fényhullámok közegét ekkoriban fényéternek, vagy röviden csak éternek nevezték.
A Michelson-Morley kísérlettel a fényközegnek, vagyis az éternek létezését szerették volna kimutatni. A 19. század végén elvégzett kísérlet kiinduló feltételezése az volt, hogy a Föld az abszolút nyugvó éterben kering a Nap körül. Ezért (a Földről mérve) a fénysebességnek irányfüggőnek kell mutatkozni, vagyis a fénysebességnek kisebbnek kellett volna lenni a Föld haladási irányában, mint arra merőleges irányban. Michelson-nak sikerült egy alkalmas műszert (interferométert) szerkesztenie, amely ki tudta volna mutatni az eltérést a két irányban.
A kísérlet előtt minden tudós biztosra vette, hogy valóban lesz eltérés a két irányba haladó fénysugár sebessége között, ami igazolni fogja, hogy a Föld valóban az álló éterben kering, és így bizonyítást nyer az abszolút nyugvó éter létezése.
De a tudósok óriási meglepetésére az előzetes várakozások nem igazolódtak be. A kísérlet nem mutatta ki a várt sebességeltérést, a két irányba menő fénysugarak között. Hiába ismételték meg többször, amikor a Föld más-más irányban haladt, továbbra sem mutatkozott a várt eltérés. A kísérlet konkrét eredménye csupán csak az volt, hogy a fénysebesség irány-független, bárhogyan mozog is a Föld. Ez alapján úgy tűnt, mintha a Föld egyáltalán nem mozogna az éterben. Tehát az eredmény homlokegyenest ellentmondott az álló éterben haladó Föld modelljének, így az abszolút nyugvó éter létezését sem igazolta.
Az egymáson magasra mászó hangyák, vagy a cirkuszi artisták egymásból épített tornya nem olyan, mintha a kötelet feltolnád a második emeleti ablakig? ;-)
„Például a kötél egyirányú kényszer. Na ezt jól meg kell mondani. Mint az egyirányú utca.
Kellene erre egy jobb szó.”
Mit szólnál a hangyaraj elnevezéshez? A Natgeon láttam, hogy az összekapaszkodott hangyák, ráereszkedtek egy vízen úszó farönkre. Elutaztak rajta egy pár kilométert, majd amint megakadt a rönk, azon a módon felmásztak (egymáson) egy fára. Ez lenne az irányított kötél effekt? :-)
