Egy kivételes egyéniség kivételes munkásságának megtárgyalására hozom létre ezt a topikot. Legyen az bármelyik cégének bármilyen terméke, múltjának és jövőképének kritizálása, illetve azzal való szimpatizálás. Beszéljenek a tények helyettem!
Senki nem akar árat előre lefixálni plusz költségért, mikor zuhannak az árak, és nem is az a jellemző, az áram 99%-át a spot piacon adják el. A range nagyobb, az alsó határ nem 35 forint, hanem 10 alatt van, ünnepnapokon.
Jóval nagyobb range-ben szór, mint amit megadtál (felfele), és ennek köze nincs a spot árakhoz, ezek future-ok. A végső átlagár pedig ezeknek az átlaga lesz, kWh-ra vetítve.
A többiek nem adnak semmit, a Tesla ad, persze nem adományoz ő sem,más célja van, növelni a piaci részesedését, mert folyamatosan növeli a gyártókapacitásait.
Egyébként orbán abban sáros, hogy a cégekkel fizetteti meg a dotált lakossági fogyasztás árát, de maradjunk annyiban, hogy az áram ára az általad leírt skálánál sokkal-sokkal szélesebb tartományban szór.
Az áram magyar tőzsdei ára, 35-50 forint között van, munkanapokon, abból csinál Orbán 150-230-forintos áramárat a gazdaságnak, a beteg az, aki ezt nem képes felfogni.
Hol élsz te, még azt sem tudod, hogy Orbán szabja meg az áram árát, és a csúcson fagyasztották be a gazdaságnak, legalább 1 évre? Ezért kerül 100 forinttal többe a Tesla gyorstöltése nálunk, mint Romániába, egyébként 140 forint lenne, ha Mészáros, stróman nem nyerészkedne rajta.
Na még egyszer: " 150FT/kWh-s töltés azonos árú mint a benzin. (hibrid autót feltételezve) "
Nekem van 300 lóerős benzinesem 130-nál (GPS) KLÍMÁVAL pont 8 l/100km. A város az savanyú neki nyilván.
A PHEV-emnek (a másik autóm) 150 ft/kWh árnál jön ki az 5 l/100km-es fogyasztás. Ez mért érték fogyasztásmérővel. A Tesla nyilván jobban fogyaszt de nem csak Teslák vannak a világon.
És IGEN a gyorstöltés sőt bármilyen töltés drága. (bezzegnyugaton is! ) Már alig vannak ingyenes vagy olcsó helyek. Nem én mondom hanem H. András. Remélem elfogadod, hogy ért hozzá. :) :)
Elektromos autó CSAK annak éri meg aki otthon tudja tölteni. Vagy az élvezetért mert viszonylag olcsón kapsz sportautós teljesítményt .
Amúgy miért kell orbánozni? NEM ORBÁN SZABJA MEG A TÖLTŐK ÁRAIT!
150 forint a kis fogyasztású dízellel azonos, nézzél már meg egy 300 lóerős benzinest, hogy mennyit fogyaszt, mert a Tesla alja ott van, almát,az almával hasonlítsunk, akkor mindjárt kiderül hogy a felében van a Tesla még az orbáni túlárazott áramnál is.