Zuroff véleménye szerint az. Akinek semmiféle diplomáciai akkreditációja, meghatalmazása nincs. Egy egyszerű - bár hathatós háttérrel bíró - magánnyomozó.
De egy nyilvánvalóan a végletekig elfogult magánnyomozó véleménye még nem ítélet! Remélhetőleg Áder János is tisztában van ezzel, és nem enged az etikátlan nyomásnak, nem rendeli alá Magyarország elfogadott jogrendejét Zuroff igényének.
Nem elsősorban Csatáryról van szó, hanem Magyarország önrendelkezéséről, melynek esküvel fogadott első számú védelmezője Áder János.
Most még valamit ha lehetne a hutukról meg a tuszikról is. Igaz, nekik sincs semmi közük Csatáry gyávaságához és hazudozásaihoz, de kellemes lehet elmerengeni rajtuk és addig se kell arra gondolni, miket művelt a magyar államigazgatás magyar állampolgárokkal 1944-ben.
A második nagy tisztogatás – jezsovscsina (1934-1939)
Az első nagy riválisok (Trockij, Kamenyev, Zinovjev) félreállítása után Sztálin megkezdte a tervgazdálkodás bevezetését, így 1928 –ban megindult az első ötéves terv. Közben elkezdődött az erőszakos kollektivizálás is, vagyis az orosz parasztság kolhozokba és szovhozokba kényszerítése. A kulákság (módor parasztok) teljes felszámolását Sztálin nem csak gazdaságilag és politikailag, hanem fizikailag is értette: a kollektivizálás során 11 millió kulákot telepítettek ki, akik közül több mint egy milliót megöltek. 1930 és 1932 között Ukrajnában a kollektivizálás és a parasztság ellenállása következtében hatalmas éhínség tombolt, amelyben valószínűleg emberek százezrei haltak éhen.
Sztálin az MVD (titkosrendőrség) segítségével megkezdte a totális diktatúra létrehozását, mely három területen működött: a politikai elnyomás, a gazdasági önkény és a kultúra berkeiben. Lavrentyij Berija belügyminiszter vezette politikai terror félelemben és megfigyelés alatt tartotta a lakosságot, Andrej Zsdanov vezette ideológiai terror gondoskodott a másként gondolkodók, a tudományos műhelyek (genetika, kibernetika) művészetek, oktatás „megtisztításáról”, ami a marxizmust, materializmust illetve a szocialista realizmus kötelezővé tételét jelentette. A gazdaságban pedig visszatért a terror és a tervgazdálkodás.
Újabb kitelepítések, koncepciós perek következtek. (Egy másfél milliós népet, a krími tatárokat deportálták Szibériába.) A háború idején működő Zsidó Antifasiszta Bizottság tagjait letartóztatták, és – Lina Stern kivételével – kivégezték. Korábbi harcostársaival is megromlott a viszonya: a legfelső irányító szervbe, a Központi Bizottságon (egykori Politbüro) belüli irodába nem fért be se Molotov, se Mikojan; (Kaganovics és Vorosilov igen, de Sztálin egyre kevesebbet hívta már őket a nyaralójába).
1914 augusztusában – annak ellenére, hogy az örmények a kaukázusi fronton a török hadsereg soraiban is hősiesen harcoltak – kommandós csapatokat kezdtek kiképezni az örmények ellen. 1915. februártól az örmény nemzetiségű államhivatalnokokat felfüggesztették állásukból, az örmény katonatiszteket eltávolították a szolgálatból, és főbe lőtték őket, a vezető örmény politikusokat nyilvánosan felakasztották, a 16-60 éves férfiakat kényszermunkaosztagba sorozták, ahol az embertelen körülmények miatt meghaltak vagy a túlélőket később kivégezték. Az örmény lakosság további részére a borzalmas deportálás várt. 1915 szeptemberéig az egész országot három szakaszban átfésülték és az örmény lakosságot összegyűjtötték. A félsivatagos területen menetelő deportáltakat, nőket, gyerekeket, öregeket az éhség és a járványok, az ellenük uszított muzulmán lakosok tizedelték, a lemaradókat megölték, a túlélők koncentrációs táborokban haltak meg. A középkori jellegű kegyetlenkedések mellett megjelentek a modern emberirtó gépezet tervszerű hadműveletei, melyeket tanulmányozva, később Hitler is ötleteket merített. 1916 októberéig a törökországi 2,5 millió örményből 1,5 millió lelte halálát, több százezren elmenekültek. Törökország nem elégedett meg a területén élő örmények kiirtásával, 1918-ban megtámadta Kelet-Örményországot, amelynek területét is meg akarta szerezni. Az örmény túlélők életüket csak az előrenyomuló orosz csapatoknak és a mellettük önként harcoló örményeknek köszönhették.
"Mert nem hitelesek - ezt ki mondja név szerint és milyen alapon?"
A magyar jog.
Berakták ide a perrendtartás vonatkozó szabályait. Aszerint szükség van a közvetlenségre. Vagyis a bírónak kérdéseket kell tudni intézni a tanuhoz. Különben nem ér.
Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat, az állam érdekében és személyes érdekemben. ”
– Edvard Beneš, Párizsi béketárgyalások (wikipedia)
Biztos ez? Tudtommal Kanadával van jogsegély-egyezményünk... Simán utána tudtak volni.... Vagy ha volt is ellene komoly eljárás, akkor Kanadát el sem tudja hagyni....
A fentieket nem állítom, csak kérdezek....találgatok...
Nem, ez annak az esete, mikor valaki gyáván letagadja az állampolgárságát és jugoszlávnak hazudja magát, aztán mikor kezd fény derülni a hazudozásaira és megvonják tőle a kanadai állampolgárságot, vinnyogva elmenekül az eljáárs elől.
Háááát, ha a tv2 ma reggeli műsorában ilyet mond, azért az érdekes.
De itt a lényeg az, hogy okkal fel lehet tételezni egy vádlottcserét is egy nem jogállamban. Márpedig amikor a Benes dekrétumot törvénybe iktatták, akkor Csehszlovákia minden volt, csak jogállam nem.
Hát ezért nem fogadhatóük el az akkori tanuvallomások.
(Ahhoz személyes kérdezgetés kéne a bíró részéről. Most még azt sem lehet tudni, hogy azok tették-e a vallomásokat, akiknek a nevén futottak.)
A helyzet jellemzéséül. Kínában a politikai bizottság egyik tagjának a neje megölt egy angol üzletembert. Felfüggesztett halálbüntetést kapott érte......de aki kapta, Vujics Tvrotkó szerint nem a politikus neje.
