Nemmel szavaz a parlamentoszlatás népi kezdeményezésére holnap az SZDSZ – ezt mondta Kóka János a Pont 7-ben.
A frakcióvezető azonban hozzátette: a Fidesz–KDNP azonos témájú indítványáról viszont attól függően szavaznak, hogy az MSZP megszavazza –e a Reformszövetség programját. Kóka János szerint ugyanis ez a program az egyetlen és utolsó lehetőség a válságból való kilábalásra, amit ha elutasítanak, rövid idő alatt összeomlik az ország gazdasága.
Az SZDSZ frakció ugyanakkor, akik korábban szintén elutasították a javaslatot, megváltoztathatja álláspontját. A liberálisok hétfőn újra egyeztetnek arról, hogy miként voksoljanak.
„Holnap fog az SZDSZ frakció erről tárgyalni a napirenden lévő feloszlatási dolgokról. Azt szeretnénk, ha a lehető leggyorsabban kapna választ ez a krízis a kormánytól és cselekvőképes kormánya lenne az országnak. Ez élvez nálunk prioritást.” – mondta Gulyás József szdsz-es országgyűlési képviselő az ATV Híradónak.
Amennyiben holnap a parlament nem szavazza meg a feloszlatását, ugy este hat órától az ország minden településénak főterén békés demontsrációval fejezzük ki tiltakozásunkat, hogy semmibe veszik a választópolgárok akaratát, érdekét. Ezek magukon kívül már rég nem képviselnek ott senkit. Elfelejthetik a sokat hangoztatott "képviseleti demokráciát". Ne adjunk okot arra, hogy a "karhatalmat" ismét ellenünk fordíthassák. Békés demonstrációt, de minden településen.
A nap szövege: "még én sem látom át a titkos telefonhívásokat," :-)))
..vagy miamanó. ..hát nna, csak érzékeltetni kívántam, hogy a háttérben is zajlanak az események, rossz volt a megfogalmazás, hiszen nem is látom. Aztán még a végén az EFBIÁJ levadász engem, mert felhívtad a figyelmet rám, hogy tudok mindenféle titokzatos telefonokról. :)
Pont nem a királyság intézménye volt az amit negatív értelemben vettem. Ami a mai világot irányító királyságot illeti, mindamellett, hogy érzékelhetően létezik, eléggé egy undorító, kifordult fajta, afféle aberrált királyság, szekták, pénzesek diktatórikus királysága. A negatív államformák a francia forradalomtól napjainkig megváltozott államok, birodalmak, netán szétdarabolt államok (lásd hazánk példáját)! Európát kifordították bőréből, s akárhogyan is történtek technológiai reformok köszönhetően a pénzközpontú világunk támogatásának, a felvilágosodás korszakának, az a társadalmi fejlődés ami társult emellé - ami napjainkban az afféle amerikánus demokrácia - jelenleg a modern barbártársadalmak kialakulását eredményezte.
Igen, idézőjelesen, de manapság barbárok vagyunk, hiszen a jelen technológiai fejlettségünkhöz egy elmaradott rendszerben élünk, ami bár demokratikus, de súlyosan fertőzött mindenféle izmussal, melyek bátran terjedhettek a demokrácia szólásszabadságának leple alatt. Így most aztán van akkora kavalkád, hogy azt sem tudjuk kinek és minek feleljünk meg, amikor nyilatkozunk bármiről is.
Jó dolog a demokrácia, de úgy vélem nem a leghelyesebben lett értelmezve, köszönhetően a felforgatótevékenységet folytató szektáknak, akiknek érdek érdek hátán van, vagy csak jól meg vannak fizetve. A parlamentáris demokrácia meg egyenesen nevetséges, mert hogy legyen az embereknek a jövőben való hite, ha 4 évenként ide-oda ugrálnak a vezetők, s amit az egyik megtett azt a másik visszavonja és fordítva. Nincsenek hosszútávú tervek jelenleg, márpedig nem 4 év a hosszútávú terveknek a szavatossági ideje, hanem úgy 50-100 év.
Ahogyan én legbelül érzem, nekünk és hazánknak sűrgősen szakítanunk kell ezzel a mai amerikánus demokráciaelmélettel és új államformával kell meglepnünk a világot, legyen az akár újra a királyság - egy, a mai technológiai szintnek megfelelő -, hiszen Szent Koronánk is van, mely jelez nekünk. Európa közepén ezt a lépést megtenni borítékolhatóan változásokat eszközöl az egész világon. És bátran megtehetjük, hiszen elégedetlenek vagyunk a mai világ berendezkedését illetően.
Másrészről, senkinek nem jutott még eszébe tüntetéseket szervezni a technológiai egyenlőtlenség ellen? Ha képesek vagyunk már pl. benzin nélküli autókkal menni, akkor diszkriminációnak számít emberek millióit benzines kocsik vásárlására ösztönözni. Ja persze, drága a technológia. No igen, de ha már pénzben mérjük a dolgokat, akkor a legdrágább számomra a bolygónk.
S hogy aztán a magyar nemzet képes-e felfogni jelen világunkban fontosságát lépéseinek, már egy másik kérdés. A történelem kereke nem állt meg és mindnyájan részesei vagyunk, magunk is alakíthatjuk, nemde?! Végezetül, igen, a hebehurgya fröcsögőknek meg úgyis mindegy, mert vagyunk már annyian, hogy fölébük kerekedjünk, s megosztó nézeteiket ignoráljuk.
végül marad a legvégső kérdés. Vajon az új világrendet képesek vagyunk a kör bezárta előtt megtörni, vagy mi is részesei maradunk a további színjátékoknak a hatalom porondján?! Én részemről nem kívánom támogatni a világegyetem legalantasabb civilizációjává való válásunkat. S ezáltal nem támogatom sem a parlemetáris demokráciát, sem pedig a népszolgák létezését, hiszen amióta politikusok léteznek láthatjuk, hogy nem tudnak semmilyen problémát orvosolni, csak beszélni róluk és jogi eszközökel toldozni-foldozni, de semmiképpen sem a problémákat a gyökerüknél kezelni.
Sajnálom politikuskáim, a jövő élhető és fenntartható (nem pedig gazdasági növekedéspárti..pff) rendszerében nem lesz rátok igény. A természet körforgásban tartja fent magát, az ember is születik-él-meghal, tehát a természetközpontú társadalom lesz az, amelyik túlélheti a XXI. századot.
A parlament március 8-a helyett két héttel korábban, február 23-án sürgősséggel tárgyal és azonnal szavaz is az önfeloszlatásáról. A parlament feloszlatását a FIDESZ és KDNP mellett egy népi kezdeményezés formájában egy alapítvány is kezdeményezte.
Az MSZP már korábban jelezte, hogy nem támogatja a javaslatot, míg az SZDSZ frakció hétfőn dönt a kérdésben. Sajtóhírek szerint holnap délután tüntetés is lesz a parlament előtt, de a rendőrségnek erről nincs információja, ott ugyanis eddig nem jelentették be a demonstrációt.
A Fidesz és a KDNP még januárban kezdeményezte a országgyűlés feloszlatását. Ez ellenzéki javaslat mellett még egy hasonló tartalmú népi kezdeményezést is napirendre vesz hétfőn a tisztelt ház.
„A válságkezelés fontos lépését a parlament hétfőn meglépheti ott lesz a lehetőség részint az a népi kezdeményezés amely a parlament feloszlatására vonatkozik részint a FIDESZ javaslata amely ugyanerre vonatkozik” – mondta Szijjártó Péter.
Az MDF-nél azt mondták: nem zárkóznak el a FIDESZ javaslatától, hiszen korábban maguk is kezdeményezték a parlament feloszlatását. Az MSZP már korábban jelezte, hogy nem támogatja a feloszlatásról szóló indítványt. Nyakó István szóvivő szerint a gazdasági válság mellett egyetlen józan politikai erőnek sem lehet érdeke, hogy egy politikai válságot is előidézzen.
Az SZDSZ frakció, akik korábban szintén elutasították a javaslatot, megváltoztathatja álláspontját. A liberálisok hétfőn újra egyeztetnek arról, hogy miként voksoljanak.
„Holnap fog az SZDSZ frakció erről tárgyalni a napirenden lévő feloszlatási dolgokról. Azt szeretnénk, ha a lehető leggyorsabban kapna választ ez a krízis a kormánytól és cselekvőképes kormánya lenne az országnak. Ez élvez nálunk prioritást.” – mondta Gulyás József szdsz-es országgyűlési képviselő.
A házszabály szerint a parlament feloszlatásához a jelenlévő képviselők többségének igen szavazta szükséges. Arra, azonban hogy többség a feloszlatás mellett voksoljon Juhász Attila politológus szerint a korábbi kezdeményezésekhez hasonlóan kevés az esély.
„Ha az érdekeket nézzük akkor kevés dolog szól amellett, hogy ezt az SZDSZ vagy az MSZP ezt megtegye. Annyit elérhetnek vele és ez elsősorban Gyurcsány Ferencre vonatkozik, hogy egy ilyen helyzetben a kormányzás átvételével a FIDESZ sem tudna mást csinálni.” – mondta a politikai elemző.
Ha azonban az SZDSZ mégis a feloszlatás mellett szavaz, úgy 90 nap múlva ki kell írni az új választásokat.
Sajtóhírek szerint amikor a parlament szavaz majd az önfeloszlatásról, azzal egyidőben, délután 3 órakor többen spontán tüntetésre készülnek a Kossuth téren.
"Amondó vagyok, hogy ne a mult sanyargató rendszereit idézgessük, hanem gondolkozzunk azon, hogy milyen eszközökkel, enyhébb-szigorúbb tervezetekkel lehetünk a jövőben igazán emberek."
Igen! De erről miért a királyság jut eszedbe?
A demokrácia egyenlő a liberalizmussal? (Amint azt sokan képzelik, vagy hiszik?)
A fene tudja: nem szeretnék "alattvaló" lenni, vagy hűbéres stb. Azt mondod most is az vagyok? Lehet, de legalább a lehetőséget ne adjuk fel, inkább tanuljunk meg élni vele. Pontosabban a hebehurgya fröcsögések helyett (NEM RÓLAD VAN SZÓ!!!), a rosszindulatú (nem a javító szándékúról van szó) izgatások helyett, valamiféle gondolkodásra késztetésről.
Hogy mekkora balf*sz dekadencia volt ez a szabadság, egyenlőség, testvériség! Mit akartak ezek a franciák, például az a fölkantározott szamár, az a Polignac!
Szerintem egyik Polignac se akart ezzel a jelmondattal semmit, a Polignac családnál keresve is nehéz royalistább családot találni.
Polignac hercegnő Marie-Antoinette barátnője volt, közmegítélése még a korabeli udvaron belül rendkívüli módon rossz volt viselkedése, léhasága, leplezetlen harácsolása miatt. Kegyelti pozíciót a legarcátlanabb módon használta fel családtagjai gazdagítására. Ez a nő kb. annyira népszerűtlen volt, mint manapság Magyarországon Gyurcsány és a felesége. Hüle azért nem volt, és rögtön a Bastilles bevétele után, 1789. július 16-án emigrált, és emigrációban is halt meg. Vagy a fiára gondolsz? Jules Auguste Armand Polignac-ra? Akit X. Károly nevezett ki miniszterelnökké, és akinek intézkedései vezettek nem utolsó sorban az 1830. júliusi forradalomhoz?
Melyik Polignac-ról van szó, aki a Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! jelszavainak érvényesüléséért szállt síkra?
Angliáról tudok, spanyolokról tudok, a skandináv térségről még nem minden tiszta, szal, igen! Könyvtár, tanulás, az lesz. Hogy a liberalizmus hódít, nos, hol-hogyan, ez tény, ám én sem vagyok mindenható, hogy mindig minden apró részletről tudjak, illetve kész tervezetek legyenek az asztalomon az egész világ mindenik zugáról. Jelen esetben a fókusz az hazánk.
Van még mit tanulnom, s nemcsak nekem, mindnyájunknak, úgyhogy nem fogom sértésnek venni.
Kommunizmus? Tehát ez azt jelentené, hogy a te észjárásodban, ha az embereknek a töke tele van ezzel az álságos demokráciával, ezekkel a humbug liberális törvényekkel, a politikai színdarabbal, magával az egész franciahonban született kköztársasági államformával (benne a modern népírtás egyik fő irányzatával, az úton-útfélén terhesságmegszakításokkal, akár plázában is, ugyebár) akkor az csak a kommunizmust éltetheti, vagy gondolhatja magában alternatívaként. Ugyan már, Kommunizmus királlyal, nevetséges.
Ámbár a királysággal nem tudom mi a baj. Annyira van már modern az emberi civilizáció, hogy megújult formában visszatérjen egy olyan irányítási rendszerhez, mint a királyság intézménye. Máskülönben meg, most is abban élünk, csakhogy jelen esetben a király nem látszik, nem tudni kicsoda, csak annyit, hogy legkisebb számossága a királynak 13. Igen, ez a királyság a mai modern birodalom, nevezhetjük szabadkőművesnek, illuminátusnak, vagy csak egyszerűen Weishaupt megvalósult álmának is. Tehát ha a királyság elavultnak tűnik, akkor csak vegyünk példát világunk jelenlegi urairól, akik a pénz eszközével irányítják világunkat. No igen, őket senki nem választotta meg, ők maguk tették meg saját magukat királyoknak, s az országok jelen esetben a különböző rezidenciák, legalábbis a demokratikus köztársaságok biztosan.
Amondó vagyok, hogy ne a mult sanyargató rendszereit idézgessük, hanem gondolkozzunk azon, hogy milyen eszközökkel, enyhébb-szigorúbb tervezetekkel lehetünk a jövőben igazán emberek.
Szóval, még mielőtt elítélnél, vagy szándékosan csakazért is pocskondiáznál, inkább gondolkozz el azon, hogy van járható út, s az nem a kommunizmus királlyal - legalábbis ezt feltételezed rólam, vagy akarod láttatni rólam.
No, kicsit világosabban, koma! Angliában NEM köztársaság van, Spanyolországban sem nem, és Skandinávia több országában is nem köztársaság. Oszt sajnos liberálisabbak ezek, mint bármellik rszág a világon.- Most mi legyen? Könyvtár, tanulás? :DDDD
Hogy mekkora balf*sz dekadencia volt ez a szabadság, egyenlőség, testvériség! Mit akartak ezek a franciák, például az a fölkantározott szamár, az a Polignac! Szabadságot a sajtónak? Pfuj: valamennyit megbotozni és börtönbe dugni!
"szetkás-tőkés-kapitalistás-liberális káoszgeneráló demokrácibőrbe bújt banda" - ez az! ez telitalálat, most bekaphatják, nem tudják leplezni magukat tovább!
T"ehát, igen, egyetérthetünk abban, hogy a tőkének, a bankoknakbefellegzik amennyiben merőben új útra tér az ember, s ez akár itt, hazánkban is elindulhat.
Szerintem nem igaz egy momentum. A "Nagy" francia forradalom dekadens szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai nem érvényesek, ugyanis be kéne látnunk végre, hogy pont ez a lényeg, hogy nem vagyunk egyenlőek. Ez persze nem jelenti azt, hogy fölé-alárendeltségi viszonyú társadalmi rendszerben kéne élnünk, de azt igen, hogy ki ebben, ki abban jobb tevékenységével, genotípusához illő munkássággal tegyen az egész emberiségért is akár.
Ez az egyenlőség csak arra jó, hogy egyesek úgymond még egyenlőbbek legyenek, s hogy elrejtse azokat a különbségeket népek és népek között, melyek által kitűnünk saját földjeinken, országainkban.
Ismerjük már ezt a szetkás-tőkés-kapitalistás-liberális káoszgeneráló demokrácibőrbe bújt bandát, már csak az a kérdés, hogy akarunk-e játszani az ők évszázadosan kifejlesztett játékszabályai szerint, vagy újragondoljuk az életet és a jövő útját.
Tehát, igen, egyetérthetünk abban, hogy a tőkének, a bankoknak befellegzik amennyiben merőben új útra tér az ember, s ez akár itt, hazánkban is elindulhat.
És csak semmi jellemtelen felszólalás! (Megjegyzem, felszólalás lesz persze, bár a be nem jelentett, spontán sétával kapcsolatban felszólalás be nem jelentése nem történt. Eddig.)
Határozottan, jellemesen kell tiltakozni az összefonódott cigány-zsidó hatalom ellen, édes hazánk folyamatos árulása ellen (előbb-utóbb találhatnak rá vevőt is!), a buzik terrorja ellen, Feri bácsira könnyes szemmel emlékezők lenyilasozása ellen!
Vajon hány ember lesz ott? És hány tévéstáb? Mindezek mellett, a tévétárságok operatőrei, netán a studióban a vágók vajon a majdan megjelenő tömegből (ami jó lenne, ha lenne vagy egy milliós, minimum) kikről adnak le képkockákat a tudósításaikban? Lesznek ott tanárok, diákok, ügyvédek, iparban-mezőgazdaságban dolgozó munkások, pszichológusok, orvosok, tűzoltók, rendfenntartó szervek civilben megjelenő tagjai is? Vagy megint csak a külsőségek, azaz a rockerek, kopaszok, csövesek és jellemtelenül felszólalókról adnak le adást, szigorúan kiszűrve, hogy a felháborodottak közül a többségi értelmesesebbje nehogy szóhoz juthasson, megnyilvánulhasson a riportereknek!
A kérdés költői! Azért is, mert valahol fent, határainkon túl, páholyos kerekasztaloknál erről valamilyen döntés fog születni, vagy már meg is született! Ha ott azt mondják, hogy oszoljon fel, mert az még gyönyörűbb káoszt teremt, akkor fel fog oszlani a parlament és kezdőik a színjátékok tárházának újabb felvonása.
No nehogy azt higyjük, hogy ha netán feloszlik a parlament, akkor a nemzet érdekei holnaptól érvényesülni fognak, ugyan, naív dolog ezt gondolni. Odafent a dinasztikus családocskák kerekasztalaiknál megtették a megfelelő lépéseket, hogy nehogy bármiféle alulról épülő tisztességes kezdeményezés érvényesülhessen.
Ha erősödik a Jobbik és jövőre túl erős lesz, akkor az a legjobb, ha előrehozzák a választásokat az ötpárti egypárt kezében tartva a hatalmat, persze személycserékkel is megspékelve, amennyiben szükséges. Netán azért szavaznak a feloszlatásról, mert az a médiatámogatással fellázíthatja az indulatokat, és élő adásban nézhetnek egy kis háborúsdit, amiben kivéve szerepüket külön egységekkel ráhajtanak a nemzetet szolgáló kulcsfontosságú értelmiségre (Pl.: Vona Gábor, Morvai Krisztina mint két kiemelkedő személy) ahogyan tették azt példának okáért Tisza Istvánnal is régen. Történhet az is, hogy nem oszlik fel a parlament, de meglesznek az utcai összetűzések, a csőcselék rombolása, mely egységbe kovácsolhatja a parlamentbe befészkelteket. Erre rájöhet még egy kis plusz gazdasági sanyarúság az eddigieken felül. Akkor elérkezhetünk máris az elodázott élőadásos háborúsdihoz, mely még időszerűbb lehet a mégvéresebb játszma megrendezéséhez.
A lényeg, hogy a valódi nemzeti oldal ne győzhessen, s ehhez bármilyen eszköz bevethető, akár a totális államcsőd is, de ismétlem, bármi megtörténhet és még én sem látom át a titkos telefonhívásokat, melyek még titkosabb emberkéknek adják az impulzust, cselekvési tervet x-y helyzetre.
Szóval, amondó vagyok, hogy nem sétára lenne szükség, hanem a ritka pillanatok egyikének megragadására és hétfőn a gazdaköröktől a mezőgazdasági munkásokon át a nemzeti érdekeket képviselő pártokon túl az összes civil szervezet és polgár ottlétére, a spontán kezdeményezett parlamenti feloszlatási tervezet spontán össznemzeti valóraváltásának érdekében.
Ne feledjük, egyelőre még mindig minden ellenállásunk az ő terveik alapján történik, s még a mostani feloszlatósdi színjáték is csak a szelepek kiengedését szolgálja megfelelő médiatámogatással és politikai nyilatkozattételekkel. Nem kéne már keresztbe húzni a számításaikat? Átlagos napként indult a történelemben sok sorsfordító esemény.
A parlament feloszlatását és előre hozott képviselőválasztás kiírását követeli a több mint száz társadalmi szervezetet, szakszervezetet és politikai csoportot képviselő Civil Nemzeti Csúcs Koordinációs Bizottsága – áll a szervezet vasárnapi közleményében.
A testület budapesti ülésén azzal indokolta döntését, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya képtelennek bizonyult a magyar dolgozó rétegek érdekében álló válságkezelő programra, és megszorító intézkedéseivel a nagytőke érdekeit szolgálja. Gyors ütemben súlyosbodnak a lakosság megélhetési gondjai, soha nem tapasztalt szociális feszültség tapasztalható, a politika beláthatatlan következményekkel járó társadalmi destabilizálódás felé sodorja az országot.
Ahhoz, hogy a folyamatok demokratikus mederben maradhassanak, módot kell adni az embereknek, hogy választhassanak és eldönthessék, kire bízzák az ország irányítását - írják. A Civil Nemzeti Csúcs Koordinációs Bizottsága egyik pártot sem támogatja, mert az a véleménye, hogy a társadalmi igazságtalanságnak egyikük sem vetett véget, gazdagság és szegénység között tovább mélyült a szakadék. Ezzel szemben a szervezet olyan új társadalmi koalícióra törekszik, amely a dolgozó, alkotó többség, az egész életüket ledolgozott nyugdíjasok, a kis- és közepes vállalkozók érdekében áll.
A válság elmélyülése széles nemzeti demokratikus összefogással tartóztatható föl, olyan új társadalompolitikával, amely elsőbbséget biztosít a nemzeti fejlődésnek a globális érdekekkel szemben. A CNCS ilyen társadalmi koalíció létrehozását javasolja az országnak - áll a koordinációs testület közleményében. A Koordinációs Bizottság az előre hozott választásokkal összefüggésben azt is követelte, hogy változtassák meg a visszaélésre módot adó kopogtatócédulás ajánlási rendszert.
ok. de ne legyünk kirekesztők, persze már jön a jó idő, nem kell már a hócipő, lehet bármilyen újság, akár pornó is, csak aki viszi az legyen több mint 18 éves. üdv zpzp
Mekkora szégyen ez is: Magyarországon azt akarják bebeszélni a magyar embereknek, hogy a Magyar Hírlapot szégyellni kell!
Ne szégyelljük, emberek! Legyen mindenkin Bayer Zsolt- meg Stefka-kitűző, és vigyünk magunkkal olyan akasztófát is, mint a múltkor, Hódmezővásárhelyen. Hadd lássák, mit akar A Magyarok Istene!
Hát én is ezt mondom! És akkor még a buzik és az őket a magyarok ellen védelmező rendőrök eshetőleges megölésének szándékával rendezett múlt nyári Hősök téri hazafias demonstráció nagyszerűségéről, részvevőinek hősiességéről még nem is beszéltem.
Köpni kell a vélhetően zsidó és buzi cihológus-cihijáter véleményére, amely szerint aki sokat szól Istenhez, mélyen vallásos ember, aki azt hiszi, Isten szól hozzá, az eszelős.