Vagy a mai Délvidéken. A szegedi határt jól ismerem, főleg az alsótanyai részt, ott ma nincs Tari néven semmi. Átküldtem a mailodat M.kanizsára, egy jó helyi történész havernak, (P.K.) aki nagyon örült neki és jelentkezni fog. Kimondottan jó adatai lehetnek erről a témáról is.
Ezt sajnos nem tudom. Szerintem az úgynevezett alsótanyák felé, azaz a Szegedtől nyugatra, délnyugatra terjedő részen. Rózsa Sándor élete jórészt erre a vidékre koncentrálódott. Itt született, itt éltek a rokonok, barátok, és itt fogták el 1856-ban.
A Vetyehát, Marostő máig ismert terület,(Tápéval szemben, a Tisza bal partján, a Maros északi felén) de a Tari puszta nem nagyon forog közszájon. Merre lehetett?
Megpróbálom röviden összefoglalni, amit megtudtam Rózsa Sándor családi életéről, és az 1837-1847 közötti időszakról.
Rendes ember Rózsa Sándor már 1836-ban sem lehetett, ekkor követte el ugyanis az első ismert bűncselekményét. Két bűntársával egy Darabos István nevű kiskunhalasi gazda tanyájáról kötött el két tehenet. Ez az első ismert bűncselekménye, de a periratból az is kiderül, hogy jóllehet büntetlen előéletű, fogva már volt. Másfél esztendős rabságát nem töltötte le, mert amikor egy ízben közmunkára vezényelték a szegedi Kálvária-hegyre, Kis Lőrinc nevű rabtársával leverte lábáról a vasat és kereket oldott. 1837-től Rózsa Sándor ismert szegénylegény Szeged környékén, valószínűleg számatalan rablás kitervelője, végrehajtója. 1842-ben Kotolár Miklós szegedi városi kapitány Harkai Gyurka betyárral együtt említette a nevét jelentésében: Rózsa Sándor, ki most titkos súgások szerint Csépátúl kezdve egész Maros-tő-Vetyehátig a réteket bújkálja... 1844 végén amnesztiáért folyamodott az uralkodóhoz, de Aigner Ferdinánd tiszti ügyész nem támogatta a felterjesztést. 1846-ban Rózsa Sándort meglepték egy lakodalomban, de egérutat nyert. Ezután részt vesz a szabadságharcban, 1848 végén visszavonult a Szeged melletti Tari-pusztára, ahol ménesgazda lett (nyilván szívesen bízták rá a jószágot, tőle senki sem mert rabolni!). Régi ellenfele, Vékás Imre pusztázó kapitány lengyel ulánusokkal és néhány emberével a szabadságharc leverése után néhány héttel megpróbálta elfogni, de két katonát lelőtt, és tanyájából elmenekült. Ezután egészen 1856-ig semmi biztosat nem tudni róla, de ez már egy másik történet.
A család. Rózsa Sándor 1857-es perében azt állította, hogy a szeged-felsővárosi templomban Nyári Ferenc plébános összeadta Bodó Katalinnal, de miután a két állítólagos tanú - egy Fodor és egy Tóth Jóska nevű - közül az egyik eltűnt, a másikat pedig felakasztották(!), senki nem tudta igazolni az állítólagos esküvőt (időközben a plébános is meghalt). Szerintem afféle vadházasságban éltek, ne feledjük, hogy az a kor szigorúbban ítélt az ilyen kapcsolatokról, volt oka tehát kiszínezni a valóságot. Bodó Katalinról elég sok mindent tudunk. Tápéi illletőségű volt, báró Gerliczy Vince alkalmazásában állott. Az 57-es perben megjelent a bíróság előtt, Zilahy Lajos újságíró így írta le az akkor 37 éves nőt: "néhány évvel fiatalabbnak látszó, magas, csinos külsejű, csengő hangú magyar asszony, jól beszél németül is" (megjegyzem, Rózsa Sándor is beszélt valamennyit németül és szerbül, viszont analfabéta volt). Bodó Katalintól két fia született a betyárkirálynak: Sándor és György. A 60-as évek közepéig tudunk róluk ezt-azt, utána nincs adat.
A regényhős Veszelka Juliska valószínűleg nem létezett. Veszelka Imre, Jóska és Péter viszont igen. Mindhárman bűnözők voltak, orgazdák és rablók, Rózsa S. kedves cimborái. Rózsa Sándornak tényleg lehettek szeretői itt-ott, Szenti Tibor hódmezővásárhelyi néprajzjutató - hitelesnek tűnő közlés alapján - néven is nevezi a vásárhelyi szeretőt, de már nem emlékszem, hogy hívták.
Az igaz, hogy Rózsa Sándor 1837-től 1847-ig békés gazdálkodóként élt a feleségével, Veszelka Juliskával valami Csorug nevű délvidéki faluban? És csak az asszony 1847. februári halála után tért vissza a betyárélethez, igaz, hogy akkor aztán jó alaposan...
Van egy rövid, nagyon hiányos életrajzom Macsvánszky Maximról, amit a levéltárakban csipegettem össze. Ha érdekel, átküldöm, de akkor kérek egy mélcímet. Vagy ha a topiclakókat érdekli, akkor ide is berakhatom. (Egyébként a korábban belinkelt kötetből van.) Te találtál róla valamit? Még a szerb lexikonokban sem szerepel, legalábbis sehol nem találtam.
Más.
A "Zsebkönyv a magyar királyi csendőrség számára" 1889. évi kötetében a 113. oldaltól a következő összefoglalás található: "Rablóüldözések Somogy-, Veszprém- és Zala megyékben 1877-ben" Úgy emlékszem, hogy érdekes anyag, mintha késői betyárokkal foglalkoznának.
Örülök, hogy olvasol minket. Az ügy kölcsönös, nagy érdeklődéssel néztem át és olvasom időnként újra a könyvedet. A jövendő munkádhoz sok sikert kívánok, és érdeklődéssel várom!
Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet erre a topicra. Én írtam életrajzi monográfiát Rózsa Sándorról, amint erről itt is már szó esett.
Érdeklődve olvasgattam a sok érdekes hozzászólást. Én újabb könyvet írok, a magyar betyárok lexikonát, ha jobban tetszik, életrajzgyűjteményét kívánom az érdeklődők elé tárni. Már a Rózsa Sándorról szóló könyvem kutatásakor is nagyon sok dokumentumot gyűjtöttem össze, beszereztem a legfontosabb szakirodalmat, cikkek százait olvastam el, láttam periratokat is. Viszont minden apró életrajzi tény érdekes lehet, akár egy-két mondat is tisztázhat száz-százötven éves félreértéseket.
Ha ismertek olyan helytörténeti kiadványokat, a magyar betyárvilágról szóló valamely részterület jó feldolgozását, kérlek benneteket, jelezzétek itt vagy e-mail címemen. Minden segítségnek nagyon örülök. Számatalan olyan apró írás, résztanulmány létezik, amelyet még katalógusokban sem lelni, de ettől még nagyon fontos egyéni kutatásokat összegeznek. Kizárólag a hiteles életrajzokkal kapcsolatos közlések érdekelnek, tehát bármilyen érdekes is, ezúttal nem foglalkozom a szájhagyománnyal, a népköltészettel, a ponyvai hagyománnyal.
További jó fórumozást, és gratulálok az eddigiekhez!
A napokban Tömörkény-novellákat olvastam, és az eddigi nagyrabecsülésem a szilajgulyások iránt csak erősödött. Azt írta a szerző, hogy a számadógulyás (nem hiába hívták így) a gondjaira bizott kb. 1000 marha mindegyikéről tudta, kié is. Persze, rovást vezettek a jószágokról, de azon csak a darabszám szerepelt, az ismertetőjelek nem. Figyelemre méltó memóriája lehetett annak, aki ezt meg tudta jegyezni.
Újkéry könyve szerint az 1860-as évek elején Somogy vármegyében, annak is elsősorban Szigetvári járásában annyira rossz volt a közbiztonság (akkori szóval közbátorság), hogy arra még a központi kormányzati szervek is felfigyeltek.
A betyárok annyira fel voltak állítólag bátorodva, hogy több esetben is nyílt tűzharcba bocsátkoztak a pandúrokkal, több pandúr is hősi halált hal Újkéry könyvében.
Tiszta vadnyugat, akarom mondani vadkelet lehetett akkoriban a somogyi erdőségekben.
Akit a hivatali vagy egyéb kötelessége pl. Kaposvárról Szigetvárra szólított, az az indulás előtt állítólag végrendeletet írt.
Újkéry könyvét olvasva néha az az ember érzése, hogy a csong(o)rádi betyárok "kismiskák" voltak a somogyi zsiványokhoz képest, persze nyilván a dél-alföldön is voltak nagyon veszélyes haramiák, arról nem is beszélve, hogy maga a "betyárkirály", Rózsa Sándor is a Dél-Alföldön űzte "áldásos" tevékenységét.
Érdekes (és korábban én pl. nem is tudtam), hogy Szigetvár és környéke (szigetvári járás) 1948-ig Somogy vármegyéhez tartozott, de utánanéztem a töri atlaszban, tényleg úgy volt.
Egész sokat elolvastam a topikból. Jó. Bár én azt gondolom, ezek afféle mai fatolvajok voltak, jobb esetben Ambrus Attilák.
Egész kedvet kaptam betyárkodni. A nagyapám hívott régen kapcabetyárnak ( olvastam az elején a fejtegetést róla), nem hallottam már vagy húsz éve a szót és most bevillant.
Betyárjaink túlnyomó többsége nem élte meg a 40. életévét, de sokan még a 30-at sem.
Vagy pandúrgolyó végzett velük, vagy egy cimbora kúrta fejbe hátulról a fejszéjével (mint Vidróckit), vagy úgy végezték, hogy fütyült a talpuk alatt a szél...
Persze olyan is volt, nem is egy, aki saját koponyáját durrantotta szét a pisztolyával/puskájával, inkább, mint hogy bitófára vagy hosszú évtizedekre tömlöcbe jusson...
Azért abból a jelenetből, amikor a Mészáros Pali meg a bandája a visnyeszéplaki szőlődombon tűzharcba keveredik a pandúrokkal, mekkora westernt, ööö akarom mondani easternt lehetne csinálni....
Persze Mo-n nincs igény az ilyesmire, inkább nézzük az ámerikaji ákciófilmeket:-(((
Hát még ha elolvasnád Újkéry regényét, akkor hogy megváltozna a véleményed a betyárokról.
Újkéry ugyanis radikálisan szakít a hagyományos betyárromantikával és az 1860-as évek első felének híres somogyi betyárjait (a Patkó-fivéreket, Bergán Jancsit, Kara Miskát, Gölöncsér Jóskát, Illés Palit és a többieket) ugyanis nem népi igazságosztónak, de nem is aféle "megélhetési bűnöző" szegénylegénynek ábrázolja, aki azért lop egy-egy tinót vagy ökröt, hogy éhen ne haljon.
Nem. Újkéry kőkeményen realisztikusan próbálja ábrázolni a somogyi betyárvilágot, nála a zsiványok (somogyi tájszóval járkálósok vagy kujtorgók) hidegvérű, durva és kegyetlen rablógyilkosok, akik áldozataikat gyakran véresre verik, megkínozzák vagy néha meg is ölik.
Pandúrokat, falusi bírókat, telkes gazdákat, kocsmárosokat, zsidó vagy éppenséggel keresztény boltosokat, papokat ölnek meg hidegvérrel, ha a sors éppen úgy hozza...
Egyébiránt nem tudom, hogy Újkéry regénye mennyire valósághű, bár a fickó a Somogy megyei bíróságon dolgozik és a regénye megírásához állítólag régi Somogy vármegyei okiratokat is felhasznált.
Mindenesetre meglehetősen jó tollú író (milyen ritka is ez a mai magyar irodalomban), szerintem olvasmányos és élvezetes a regénye.
Javallom, hogy olvasd el te is, esetleg kölcsön is adhatom az én példányomat, ha nem akarsz érte pénzt kidobni:-)
