ez nem a clark ádám tér, hanem az alagút másik vége. alagút utca - attila út sarok. ha ismerős vagy a környéken, az az épület, aminek az aljában az otp van. el se lehet téveszteni, uralja a várhegy és a naphegy közötti völgy látképét. egyébként készséggel bemutatom a látószögemet. ezt már fel is ajánlottam. egyébként már befotóztam, de nem találom a kábelt, amivel át lehetne nyomni a gépre. de amint hazaér asszonypajtás, első dolgom lesz elkérni tőle. sajnos aznap nem fotóztam, pedig egyik hobbim, hogy mint nádas péter a kertjében a fát, én szeretett tabánomat fotózom különféle fényviszonyok között.
én rosszabbul jártam. ellopták a kocsimat, ami klésőbb meglett a tolvajjal együtt. a tárgyaláson kaptam 20.000,- Ft bírságot, mert megsértettem a bíróságot. Pusztán annyit voltam bátor kérdezni a bírónőtől, hogy az én idézésem tanúkénti és nem vádlotti, így is szeretném hallani a kérdéseket. De nem jött a papír, mert a tárgyalás után hozott egy végzést és eltörölte.
na, ebben pont nem tudnék mit mondani, itt jár el az összes tűzoltó, mentő, delegáció, maratonfutás, motorostalálkozó, mittudoménmi az ablak alatt, a kutya nem kapja fel a fejét egy felbőgő motorra. ha nem kiabál segítségért, én se nézek ki.
Már hétfőn is volt egy teljesen nyílvánvaló hazugsága a csávónak, még azt sem mondhatja rá, hogy rosszul emlékezett, de erre aztán meg végképp nem. És a népek egy ekkora méretes marhát megválasztanak képviselőnek. Orbán úgy láccik télleg csak vazallusokból válogatta össze a csapatát, de ez így nem is csapat, csak bólogató birkák csordája. És az ilyenekből még mennyi ül a Parlamentben?
A rendőrök szerint ráadásul megpróbált elmenekülni: felbőgött a kocsi motorja, ezért akarták feltartóztatni. Lengyel ezt is határozottan tagadja, mint mondta, nem is tudná felbőgetni kocsija motorját, mert nem mechanikus váltó van benne.
úgy értem, és szerintem a te akadékoskodásod is csak merő szofizmus, nem láttam az egész konfliktust, nem láttam az autót, sem magát az állítólagos dulakodást, csak azt, ahogy a csávót elvezetik. de leírom neked az összes infómat: egy férfihang a budai éjszakába bődült, hogy 'segítség'. kimentem az erkélyre a csajommal, és azt láttam, nagyjából felülről (ez a környéken az egyetlen toronyház), hogy egy férfit (akinek a felsőtestét valami ruha takarta) két rendőr (fehér ing, tányérsapka) vezet, mégpedig úgy, hogy a két kezét a háta mögé csavarták. különösebb ellenállást nem mutatott, az alagút utca - attila út sarkától vitték a pauler felé (ahol a rendőrség is van). ha ez valakinek (akár a képviselőnek, akár a rendőröknek) valamilyen vitás kérdésben a segítségére van, én hajlandó vagyok tanúskodni (bár nem nagyon szívesen, legutóbb, mikor a tárcámat lopták el, az lett a tanúskodásból, hogy engem büntettek meg a bíróság megsértéséért).
"de az biztos (a tulajdon szememmel láttam), hogy amikor a rendőrök elvitték, volt rajta valami felsőruházat" Értelmezd. Majd utána értekezünk azokról a szabályokról.
Ha benyalod az egészet amit a rendőrség mond, akkor tegyél úgy. De egyáltalán nem bizti, hogy az az igazság amit ők mondanak. Erre van számtalan precedens az elmúlt 1 évből.
Na! Akkor megint kezdjük a kályhától. Volt, ugye, egy Arisztotelesz nevű görög filozófus. Aki kidolgozott egy logikai rendszert, melyet azóta is működőképesnek tekintünk. Akkor most láttad vagy nem láttad? Ez a megjegyzésed: "egyáltalán nem láttam az egészet" ugyanis ellentmond a továbbiaknak. Sőt, az előzőeknek is. Amúgy mostanra nagyjából tisztázódott, hogy volt rajta egy meglehetősen ragasztófoltos poló, de: TÉNYLEG CSIPKÉS TANGÁBAN VOLT? Azta!
(Elnézést, de meglehetősen határozottan kiálltál mellette. Biztos vagy benne?)