/Egyszerű agyad van neked./ Te legalább logikusan kifejted az érveidet...
Tudnál forrást mondani arra, hogy hol, mikor, mennyit és miből kártyázott el Károlyi gróf vagy Csermanek? Károlyinál egyszerû: elég a térképre nézni.
Kádárban igazad van: ô kezdte el a kölcsönök felvételét.
Utóbbi tudtommal sakkozott, és nem pénzbe játszott. :) Mennyivel jobb lett volna, ha csak sakkozik és nem akasztgat...
Isten óvjon a nemzeti öszefogástól! A két legpazarlóbb párt éppen az MSZP és a Fidesz Nemzeti összefogásról beszélek - nem MSZP-rôl és nem Fideszrôl.
Elég lenne egy Bokros.. Ha a jólét csak anyagi kérdés volna, akkor tényleg elég lenne néhány Bokros. Csak tudod - ha tudod - a jólét nem egyszerûen pénzkérdés...
Egyszerű agyad van neked. Tudnál forrást mondani arra, hogy hol, mikor, mennyit és miből kártyázott el Károlyi gróf vagy Csermanek? Utóbbi tudtommal sakkozott, és nem pénzbe játszott. :)
Isten óvjon a nemzeti öszefogástól! A két legpazarlóbb párt éppen az MSZP és a Fidesz (nyilván éppen ezért népszerűek). Elég lenne egy Bokros...
Látom, papagájként ismételgeted - és a végén magad is elhiszed... Legalább ne használj többes szám elsô személyt, beszélj csak egyes számban. Te biztos jól élsz. (Rörülj neki) Az a helyzet, hogy a nagypapa meg a dédnagypapa (mondjuk Károlyitól Kádárig) elkártyázták a vagyont, fiaik és unokáik (Németh Miklóstól Antallon, Hornon, Orbánon, Medgyessyn át Gyurcsányig) meg sorra veszik fel a kölcsönöket. Az örömködés helyett valami kiutat kellene keresni. Sajnos ehhez kevés Gyurcsány. Orbán is. Talán valami nemzeti összefogás segíthetne - erre azonban nincs esély...
Szives engedelmeddel, azoknak aki lusták végig olvasni az egészet:
"Nem kérdéses, hogy a magyar társadalom a korábbinál magasabb átlagos életszínvonal dacára is súlyos szociális gondokkal küszködik. Csak az a kérdés, hogy ezekről van-e a Fidesznek érdemi mondanivalója."
A fidesz érdemi mondanivalója ez ügyben: "hajrá vizsla":-))))
Ahogy a Financial Times állítása, vagyis a tények ellen tiltakozik a Fidesz, egyszerűen nevetséges és szánalmas. Nem kérdéses, hogy a magyar társadalom a korábbinál magasabb átlagos életszínvonal dacára is súlyos szociális gondokkal küszködik.
"A magyarok még soha nem éltek olyan jól, mint most." E szavakkal idézte fel Deutsch Tamás a minap egy tévéműsorban azt a mondatot, amely miatt a Fidesz kifogást emelt a Financial Times Magyarországgal foglalkozó különszáma ellen, és annak tulajdonította az angol gazdasági napilap értékelését, hogy a magyar kormány hirdetéseket helyezett el nála. A Fidesz szerint ez a mondat hamis, és a kormány dicséretét jelenti. Érthető, hogy a Fidesz tiltakozik, hiszen a Magyar Vizsla szerint "egyre rosszabbul élünk", s Orbán Viktor folyvást azt ismételgeti, hogy nehezebb lett az élet, mint a Fidesz kormányzása idején volt. Tegyük hozzá a pontosság kedvéért, hogy a Financial Times azt állította, hogy a magyarok átlagban élnek olyan jól, mint soha korábban. Tehát, nem mindenki.
A magyar nyilvánosságban a Fidesz fellépését azért támadták, mert belekötött a nagy tekintélyű angol lapba. Holott beszélni kell az érdemi kérdésről is. A Fidesz ugyanis alaptalanul háborog. A vitatott állítást nyilván a magyar kormány fizetett hirdetése nélkül is leírta volna a Financial Times, hiszen megfelel a közismert tényeknek, ám nem jelenti a kormány dicséretét.
Mit is jelent az, hogy a magyarok "jobban élnek", mint korábban? S mit jelentene ezzel szemben, hogy "nehezebb az élet"? Az effajta állítások legfontosabb, legalkalmasabb mércéje a reálbérek, a lakossági fogyasztás, illetve egy főre eső fogyasztás alakulása. A táblázat e mutatók hosszú távú alakulását mutatja be 1960-as bázison, a bruttó hazai termék alakulásával együtt.
A KSH évkönyveiből vett, illetve számított adatok azt mutatják, hogy az életszínvonal valamennyi rendelkezésre álló mutatója magasabb értéket mutatott 2004-ben, mint bármikor korábban. A magyar gazdaság és a magyarországi életszínvonal mutatói a rendszerváltás előtt, 1989-ben elért csúcsértékek után, a kilencvenes évek első felében súlyos visszaesést mutattak. Csökkent a gazdaság teljesítménye, amit szokás szerint a bruttó hazai termékkel mérünk. Ez 1989-től az 1993-as mélypontig 18 százalékkal esett. A reálbér ugyanebben az időszakban 15 százalékkal csökkent, az átlagfogyasztás pedig a már 1991-1992-ben elért mélypontig 14 százalékkal. Ezt követően a gazdasági teljesítmény évről évre javult, a megbomlott gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében azonban 1995-96-ban ismét csökkenteni kellett a reálbért, amely 1996-ban az 1989-es csúcsértéknél már 24 százalékkal, az egy főre eső fogyasztás 20 százalékkal volt alacsonyabb. A gazdasági stabilizáció nyomán elkezdődött az életszínvonal növekedése, de az 1998-as kormányváltás évében még minden mutató jelentősen elmaradt az 1989-es csúcstól. Az életszínvonal emelkedése 2000 után gyorsult fel. A háztartások fogyasztása már a 2002-es kormányváltás előtt elérte, 2003-ra pedig már a reálbér, 2004-re pedig a reálnyugdíj is meghaladta a rendszerváltás előtti csúcsértéket. (A 2003-2004-ben mért reálbérindex az 1989-esnél magasabb 1978-as csúcspontot is meghaladta.)
Igaz persze, hogy az 1989-et követő súlyos visszaesés következtében a magyar életszínvonal ma jobban elmarad a nyugat-európaitól, mint a Kádár-korszak végén. A tervgazdaság összeomlásának, a szovjet piac elvesztésének, másfélmillió munkahely megszűnésének számláját nem fizethette meg más, mint a magyar lakosság. A különbség tehát nagyobb (mint ahogy az oroszok, ukránok, románok életszínvonalához képest javunkra mutatkozó különbség is nagyobb), mint a rendszerváltás előtt, de ez sem változtat azon a statisztikai tényen, hogy a magyar lakosság átlagos életszínvonala 2004-ben magasabb volt, mint korábban bármikor. (2005-re vonatkozó adataink még nincsenek, de azok csak erősítenék ezt az állítást.)
Az alkalmazott mérőszámok persze nem tökéletesek, nem mérik például, hogy miként alakul a közellátás, van-e és erősödik-e a hiány. Nem mérik azt sem, hogy mennyit kell az embereknek a keresetükért dolgozni. Ezek a szempontok azonban nem változtatnak a képen, hiszen manapság Magyarországon olyan bőséges az árukínálat, mint soha korábban, nincsenek hiányok, és az éves munkaidő is rövidebb, mint a múltban bármikor. E tekintetben is jobban élnek a magyarok, mint korábban. A KSH adataiból persze hiányzik a második gazdaságban megszerzett jövedelem és az ottani fogyasztás is. Ez az egyik oka annak, hogy a fogyasztás kevésbé esett vissza, és gyorsabban érte el a korábbi csúcsot, mint a reálbér vagy a reálnyugdíj. A feketegazdaság figyelembe vételével kisebbnek mutatkozott volna a korábbi visszaesés, és lassúbbnak az utóbbi években bekövetkezett javulás, de az összképen ez nem változtat. Az összesített adatokat számos egyéb adat támasztja alá. Növekedett a lakásállomány, és javult annak minősége (a fürdőszobás lakások aránya), a személygépkocsival és más tartós fogyasztási eszközökkel való ellátottság.
További rendkívül fontos szempont a foglalkoztatás, illetve a munkanélküliség alakulása. Ebben a tekintetben a rendszerváltás óta a helyzet valóban sokkal rosszabb, mint a tervgazdaság évtizedeiben volt: akkor teljes foglalkoztatás volt, az elmúlt másfél évtizedben pedig meg kellett tapasztalnunk a tömeges munkanélküliséget, s nincs is esély arra, hogy az - akár piacgazdasági értelemben vett - teljes foglalkoztatottsághoz belátható időn belül eljutassunk. Mégis: a munkanélküliekkel együtt is igaz, hogy az átlagos életszínvonal magasabb a korábbinál.
A munkanélküliség megjelenésével is összefügg a jövedelmeknek, az életkörülményeknek a szocializmus évtizedeiben nem tapasztalt mértékű differenciálódása. Ez a piacgazdaságra való áttérés olyan kísérőjelensége, amely minden átalakuló országban tapasztalható, többnyire erőteljesebben, mint nálunk. A kormányok feladata e jövedelemkülönbségek mérséklése: a jelenlegi az első országgyűlési többség, amely a jövedelmi olló nyílásának folyamatát törvényalkotási lépéseivel meg tudta fordítani. Éppen a társadalmi különbségekre tekintettel tartotta fontosnak a Financial Times leszögezni, hogy csak átlagban beszélhetünk minden korábbinál magasabb életszínvonalról.
Hogy a korábbinál magasabb életszínvonal dicséri-e a hivatalban levő kormányt? Nem feltétlenül. Ha a jelenlegi életszínvonal összhangban lenne a gazdaság teljesítményével, s abban a kormánynak jelentős szerepe lenne, akkor igen. De, mint tudjuk, nem ez a helyzet: a 2000 és 2003 között bekövetkezett példátlan mértékű életszínvonal-emelkedés meghaladta a magyar gazdaság lehetőségeit, s ennek következménye a költségvetési és külgazdasági egyensúly megbomlása. Az Orbán- és a Medgyessy-kormány elsősorban ezért tehető felelőssé, a gazdasági teljesítmény alakulása inkább a korábbi kormányok (az Antall- és különösen a Horn-kormány) stabilizációs és reformlépéseinek tulajdonítható. A Fidesz idegessége mégis érthető: a korábbinál kedvezőbb életkörülmények mindig a hivatalban levő kormány választási esélyeit javítják. Ezért mondja Orbán, hogy nehezebb lett az élet, de hát ez valótlan állítás. Az pedig, ahogy a Financial Times állítása, vagyis a tények ellen tiltakozik a Fidesz, egyszerűen nevetséges és szánalmas.
Nem kérdéses, hogy a magyar társadalom a korábbinál magasabb átlagos életszínvonal dacára is súlyos szociális gondokkal küszködik. Csak az a kérdés, hogy ezekről van-e a Fidesznek érdemi mondanivalója.
Nem felejtettem ki az eladósodást, és nem tartom jónak, hogy ilyen jól élünk, amikor erre még nincs meg a gazdasági alapunk. Az eladósodás a Fidesz-kormány alatt, 1999-ben/2000-ben kezdődött, és a Medgyessy-kormány alatt is a Fidesz támogatásával elfogadott 100 napos programokkal folytatódott. És az is igaz, hogy ez átlag: a cigány telepeken most is nagy a nyomor, sok a hajléktalan, és elítélem, hogy a mai kormány sem szüntette meg teljesen a gyermekes családok adókedvezményeit, ami tipikusan a gazdagabb gyermekes családoknak kedvez, tehát hozzájárul a társadalom kettészakításához.
Csak éppen tény, hogy a Fideszkorcs állításával ellentétben, amely szerint egyre rosszabbul élünk, a Financial Timesnak van igaza: soha nem éltünk még ilyen jól.
Sajnálom: én soha ilyen rosszul nem éltem. (Ez nem értékítélet, hanem egyszerû tényközlés.) De hát ilyen az átlag (elnézést, ezt már leírtam egy másik topikban), Kókának 1 millás órája van, az én órám értéke 0 forint. Tehát átlagosan 500 ezres óránk van. Ezzel együtt nem irigylem Kóka óráját, sôt örülök, hogy van neki, bár mindenkinek telne rá - nemkem speciel nincs szhükség órára: ott a mobilom, számítógépem, TXT a tévében vagy az utcai órák. Az a nagyon nagy baj, hogy rosszlét nem csak személyesen Gyurcsány bûne (legalább rákenhetném...), nem is Orbáné - szerintem az a baj, hogy 1990-ben rossz úton indultunk el. Valahogy a felelôs politikusok inkább a XIX. században éltek. (No jó, van néhány XX. századi kivétel - igaz a XX. században gonosz is akadt jócskán. Ebben sem érdemes átlagolni...) A soha ilyen jól nem éltünkhöz csak ajánlani tudom, hogy a Népligetben haladékot kapott a 'bádogváros' léte: végre nekünk is van nyomornegyedünk. Szóval: még átlagban sem érdemes a jóléttel dicsekedni...
ez az utolsó reménysugár, hogy jó nagy szarban van az ország, mert ha nem, akkor nincs hatalom
nofene, nem keversz valakivel? Nekem nincs hatalmam, nem is volt sose, eccerű adófizető vagyok. Csak vannak elképzeléseim arról, hogy aki adósságot vesz fel, annak törlesztenie is kell majd. Lehet, hogy neked nincs.
Irigylem a perc-emberkéket, akik maradéktalanul élvezik a hitelből dőzsölést, és nem érzik a felelősséget a következő generációk nyakába akasztott adósságok miatt.
A mostani kb. 312/385 (81%) idézi fel az 1989-es kb 251/317-et (79%).
A létező szocializmusban volt egy iránymutató, hogy a GDP (amit akkor még nem így neveztek) mekkora részét lehet fogyasztásra fordítani a 80-as években a lakosság -- érthetetlen -- elégedetlenségét enyhítendő kúszott fel ez a "mutató" 80%-ra. Persze, vastag eladósodással párhuzamosan, vagyis már a 80-as években is csak hitelből volt vidám a barakk.
Nofene, hajtogatjátok, mintha kicsit örülnétek is neki, ez az utolsó reménysugár, hogy jó nagy szarban van az ország, mert ha nem, akkor nincs hatalom. Igaz, ha meg szarban van az ország, a hatalom se olyan édes, de hát majd csak lesz valahogy, a lényeg az, hogy hatalom legyen. Csakhogy a polgár viszonylag - nem teljesen, csak viszonylag - egyszerű szerkezet. Ha jobban él, mint négy évvel ezelőtt, nem akar mindenáron változást. A gyászhuszárok meg amúgyse népszerű emberek. Ha már kampány, legalább a nagy álmok jönnének. De ez a röhejes töpörödési roham fordítva sül el. (Nem mintha baj lenne, csak úgy mondom.)
