Nerina - na ez tetszett, ez a nő tényleg tud énekelni, méghozzá nagyon magabiztosan szépen, a hangszínét is kezdem megszokni, de azért még mindig úgy vagyok vele önszántamból még mindig Katie-t hallgatok ;-) - ha tehetem.
Ami Magyarországot illeti, egy ilyen hangszín ami párosul ilyen ének tudással, nagyon hiányzik - még jobban hiányoznak a Mike Blatt szintű zeneszerzők, akik ebben a stílusban és zenei értékben tudnak és akarnak alkotni, ennek hiányában, még jóideig konkurencia nélkül marad a klasszikus tartalmatlan részben értelmetlen gagyi pop.
Igen, Polly nem arról híres, hogy élőben a színpadon nagyot domborítana... Először is ő magát nem is tartja énekesnek, még énekes/dalszerzőnek sem, megfogalmazása szerint ő egy dalszerző, aki énekel. Mert ugye valahogy el kell juttatni a dalokat a közönséghez. :)
Ráadásul nagyméretű lámpaláza van a fellépéseknél, emiatt egy időben pszichológushoz is járt, de hát ez nyilván nem szűnt meg.
Én azt gondoltam, hogy az elmúlt pár évben eljár egy jó énektanárhoz, és fejleszti az énekesi képességeit, ehelyett úgy látszik végképp és teljesen beleszerelmesedett a digitális és analóg szintetizátorokba, producert váltott (Simon Fisher Turner volt az első albuma producere), és már az együttese sincs a háta mögött, csak Glenn Kerrigan van vele a színpadon, meg sok elektronikus kütyü.
A stúdióban képes énekelni, de a színpadon már nagyon meg sem kísérli. Valami Ladik Katalin féle költészeti performansz felé halad inkább, alter kísérletezős elektronikus zenei kísérettel. :)
Katie Melua Polly két dalát is elénekelte az idők során, a Little Angels-t, és a közösen írt Red Balloons-t. Hát ő élőben meggyőzőbb, de érdekes módon Katie is azt nyilatkozta erről a kérdésről, illetve magáról, hogy a Brit Schoolban (ahol az első napon egymás mellé kerültek Polly-val) még eszébe sem jutott, hogy énekes lesz majd, mert nem csak az iskolában, de még a saját osztályában is volt nála jobb énekes, valódi tehetség (konkrétan a másik iskolai barátnője, Leona Lewis).
Aztán most mégis mindketten énekelnek, Polly is, Katie is. Ki hogyan tud, úgy. :)
***
Nerina Pallot biztosabban énekel élőben, tegnap például a BBC Radio 2-n Dermot O'Leary műsorában volt.
:-) nem egyszerű, ami rögtön eszembe jutott (alsó klipp) hogy a 90-es évek vége felé volt 1-2 diszkó zene, ami hasonló hangulatú volt, és, ami hasonló hangulatot teremtett, kicsit modern(kedő) de alapvetőleg depresszív hangulatú muzsika, persze akkor mit sem tudtam ezekről, mikor 18 éves voltam :-) Ez a pozitív véglete ennek a hangulatnak... Ami a negatív megfelelője az pedig ez, ebbe töményen ott van, hogy valami fáj, a vonszolt lassú ritmus a zúzós nyújtott részek, volt egy időszak az életemben ami után, megértettem, hogy lehet ilyen zenét hallgatni.
Visszatérve Polly-ra, nekem nem jön be, olyan nekem az előadása, mintha egy amatör csajszi énekelné nem is tisztán, nem is képzett hanggal, mintha rájátszana a hangulatra azzal, ahogy énekli. van ugyan egy kellemes lüktetése a dalnak, de olyan keservesen énekli, az "I feel no pain" nem túl bizalomgerjesztő őszinteséget takar, sajnos szinte alig értem a szöveget, és nem is nagyon találtam meg miről énekel pontosan.
Na, én adok neked zenét, erről vajon mit tudsz írni? :)
(Én ezzel most kicsit úgy érzem magam, mint akinek a régi kedvenc operettszínésze megvilágosodik, és beáll pantomimes versmondónak a buddhista bábszínházba. Vagy fordítva. Ferdítve. Ordítva.)
adj egy zenét és leírom milyen érzéseket kelt bennem, fotós vagyok, 3 képről ami egy emberről készül, különböző időpontban és helyszínen komplett tanúlmányt tudok írni :-) ez nem nehéz, amúgy, nekem legalább is, a zene is érzéseket közvetít, a technika a tudatosság, a cél, ami ihlette, és a szeretet, ami fűszerezte, ez a leginkább felismerhető motívum :-) ...csak elég ritka...sajnos
Kedves Patreides mester :) már megint tanított, hiszen dehogy tudtam...csak az elsők maradnak meg az emlékezetekben, Buzz Aldrin nevére csak ezekután fogok emlékezni.
Azért ez nagyon igazságtalan a másodikokkal szemben!
:)
...bámulatos, ahogy ezt leírtad - adhock monológ volt, de akkor milyen jenne ez a jellemzés, ha rákészültél volna? :) A szépség és a drámaiság ott van a szövegedben is. :)
"nekem, amióta csak meghallottam, ez a kedvencem:" - Lenyűgözően finom szárnyaló, a szövegét tekintve akár egy Zen Buddhista szerzetes is írhatta volna az élet körforgásáról, arról, hogy minden változik, és visszatér önmagához, amit stabilnak hiszünk is csak ideig óráig az. A szépség és a drámaiság találkozik és a gyors részeket, hosszú elnyújtott emelkedő ívek követik, a vége fele picit stílust vált, és vibrál, ami kölön érdekessé teszi számomra. ez után az adhock monológ után bevallhatom, nekem is ez az egyik kedvencem.
Patreides mester szerintem, nem veszi zokon a kijelentéseket, jelzőket, mely őszinték, és tisztelet övezi őket, olyan ez, mint a zenei élmény, szavakkal olykor le sem írható, de mi mégis megpróbáljuk valahogy kifejezni... :-)
Egyszerűbb a neten lévő információkat olvasgatni, ott több minden van. :)
Daderth elég jól megcsinálta Katie magyar wikipédia lapját, kiemelt cikk lett annak idején. Sajnos egy jó ideje ő már már nem frissíti, és már itt sem szokott megjelenni kommentelni.
Ha valaki angolul elolvasná Katie blogját, amit 2003-ban még lelkesen kezdett írni (azután ez a lelkesedés szép lassan alábbhagyott :) ), akkor itt megtalálja.
Katie Melua tegnap Berlinben lépett fel valami flancos divatbemutatós rendezvényen, ma reggel meg indult volna Münchenbe, a Bavarian Film Awards-ra, repülővel. Viszont a nagy havazás miatt végül vonattal kellett mennie, hét órát utazott, közben a vonatablakon havas német tájakat fotózott. :)
Végül, úgy néz ki, sikerült időben odaérnie, valamikor késő délután.
A 2006-os tenger alatti Guinness-rekord koncert (303 méter mélyen az Északi-tenger alatt, a Troll-A tengeri gázfúrotorony egyik lába alján, a tenger fenék szintjén) előtti túlélési kiképzés.