Hát el sem tudom mondani mennyire jól esik, hogy így bíztattok. Egyébként voltam már mindenféle hasi ultrahangon semmim nincs elzáródva. Először én is az epémre gyanakodtam de nem mondott ilyesmit a doki. Olyan alapos vérvizsgálatot csináltatott, hogy mindent megnéztek. Rendes volt nem küldött tükrözésre. Fél évet jósolt a gyógyulásra. 3 hónapja kúrálom magam és most érzek egy apró jobbulást.
Hát igen abszolút idegesített a dolog és addig jártam a dokim fejére amíg ezt kiderítette. Szerintem ez nekem is köszönhető,hogy nem hagytam rosszabbodni. Mindegy sínen vagyok éppen most reggeliztem.
Az a baj ezekkel a diétás kajákkal,hogy olyanok mint az ínyenc moslék. Ráadásul én imádok enni és ezeket az íztelen szagtalan kajákat eszem. Sebaj lefogytam 8 kilót.
Köszi a hozzzászólásokat. Szép napot mindenkinek.
Remélem azért nem tűntök el.
Az, hogy kinél hogyan jelentkezik a dolog, hogy éli meg, az egyéni tűrőképesség meg sok más minden kérdése. Az én ütődött páromnak "egészségtelenül" nincs betegség-tudata, ennek van jó és rossz oldala is. A jó az, hogy meg sem fordul a fejében, hogy nem gyógyul meg, a rossz az, hogy nem figyel az intő jelekre, és bizony későn kerül szakember kezébe, ha baj van. ( én hiába pofáztam). Szerintem, ha az első jelekre elkapták volna a baját, nem kellett volna visszaesnie, és nem lett volna a cukorbetegség sem.
Igaz a házi orvosa is hunyó volt, mert mindenáron gyomorfekélyre akarta kezelni jó fél évig. A hasnyál gyuszi akkor derült ki, amikor 1szer olyan szarul volt, hogy kihivtam az ügyeletet, mázlinkra olyan orvos jött ki, aki ránézett hivta a mentőt és vitte. Ott helyben megmondta, hogy mi a baja. A visszaesés meg azért volt, mert nem tartotta be az utasításokat.
Ne idegeskedj, fiatal vagy, tudják mi a bajod. 1-2 hónap, és elfelejted az egészet. Azért az tényleg nem árt, ha kiderül, mi okozta. Lehet, hogy egyszerűen az a hányós baci komplikációja.
Gondolom az orvos epekőileg megnézett, vagy meg fog nézni, mert az okozhat még ilyen dolgokat.
Hát igen. Ráadásul erős betegségparám is van, rettegek a rákos betegségektől. Azt is tudom,hogy a hasnyálmirigyet nem kezelik vagy elsiklik a dolog valahol cukorbeteg is lehet az ember. A kollégám is ilyen cipőben jár. Csak azt nem értem hogy neki is hasnyálmirigy gyuszija volt nem voltak tünetei akkor nekem miért puffad, fáj stb. Kíváncsi vagyok,hogy ezek után szülhetek egészséges gyereket ezzel a szar betegséggel, vagy le kell mondanom róla. 25 éves vagyok és ilyen "baromságokkal" kell foglalkoznom ahelyett, hogy élném a fiatalok életét. Turkálok az ételek között stb. Baromira pipásít. Na mindegy.Rá fogok kérdezni a dokitól, hogy mitől van nekem ez.
Nem akartalak horrorisztikus történetekkel riogatni, de ha már igy rákérdeztél...
szóval neki leállt az inzulin termelése, azóta cukorbeteg, naponta kétszer szúrja magát. de ez volt a kisebb baj, a hasnyállal NEM összefüggésben most 5 éve felfedeztek nála egy rosszindulatú szájüregi daganatot. megműtötték, sugarazták, és hál'istennek ma már gyógyultnak minősül.
ami visszautal a hasnyálhoz, az az, hogy szegénykémnek kiszedték a fogait, csonkolták a nyelvét, igy azóta is csak pépeset, turmixoltat tud enni. hogy hol az összefüggés? hát ott, hogy gyakorlatilag mindent "paszírozva" eszik, nincsenek közvetlen rostok, és ez jót tett a hasnyálnak is. Ennyi megpróbáltatás után én is csak mérsékelten arénázok ha sörözik, vagy borozik - mert ugye az sem tesz jót - de most miért balhézzak.
Szóval a hasnyálból ki lehet jönni. Figyelni, vigyázni kell és nem lesz semmi baj :)
Mondjuk januárban volt a kivizsgálás és előtte valószínű nem tudom elkaptam egy vírust és olyan gyomorgörcsöm volt ráadásul epét is hánytam, azt hittem ott maradok az ügyeletes asztalon. Lehet, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés. Azért nem tudom pontosan mert akkoriban járkált egy hányásos vírus és lehet, hogy azt kaptam el. Ja még kérdés: a párodnak nincs mellette más betegsége. A doki azt mondta,hogy a tejcukor érzékenység is ezért van nekem. Mindegy a légnyeg a gyógyulás. Fájdalmaim mondjuk néha most is vannak, de a diétával csökkenni fog. Még csak 3 hónapja kúrálom magam de már kicsit jobb. 7 napból márcsak kb. 4x puffad a hasam. Ez a legidegesítőbb. Mint egy 3-4 hónapos terhes. Szörnyű. Kicsit azért megnyugodtam,hogy van kiút és nálam betegebbek is meggyógyultak. Lásd a párod.
:))) nem akarom elbagatelizálni a bajodat, de akkor tényleg nem lehet nagy a baj.
A páromnak nagyon komoly görcsös fájdalmai magas láza volt. 1 elefántnak való fájdalom csillapító injekció sem hatott, nem maradt meg benne a hideg víz sem. Kétszer volt 1-1 hétig intenzíven, ahol antibiotikumos lötyivel mosták át a nap 24 órájában a hasüreget meg a kapcsolódó részeket.
Szerencsére ahogy csitult a gyulladás, elmúlt a fájdalom, utána jött a javulás.
A Kreont tessék szépen szedni, és a diétát betartani, akkor nem lesz gond :)
Köszi. Mondjuk a doki azt mondta -ez nem is betegség ami magának van.!- Gyanítom,hogy akkor nem is olyan komoly. Bár én leszarnám az egészet, csak a puffadás szűnne meg. Mondjuk sokkal jobb a helyzet mint régen. És a párodnak súlyos volt az esete? Neki is puffadt a hasa? Megszűnt neki?
Már kezdtem egyébként elkeseredni,hogy ebből nincs kiút. Mellesleg abszolút pozitívan állok hozzá betartok mindent a gyógyszert szedem, a doki is bíztat.
Hát tudja a rosseb. Biztosan tünetmentes lehet az élet, de azt mondják, hogy az árny ott lapul.
Valószínűleg neked a "a Jóisten tuggya mitől lett", de valószínűleg a stressztől - eseted van. Ez sem könnyebb az alkoholnál, mert arról nagy önfegyelemmel le lehet mondani, de parancsra nem idegeskedni.....
Valami vígasztalót mondjak: életem párja 5 éve nem esett vissza, pedig nem antialkoholista. Neki az alapvető kiváltó ok epeut szűkület + stressz + tütü.
A diétát mára már nem tartjuk csak olyan szintem, hogy minimális olajjal főzök, alapvetően baromfit, de azért jáccik a székelykáposzta és a bableves is.
Fel a fejjel, érdemes pár hónapig szigorúan betartani mindendt, akár aggályosan szigorúan, és utána szépen fokozatosan visszatérni a megszokotthoz hasonló életformához. Na persze orvosi előirásra stresszmentesen :)
Először is kösz a válaszokat mindenkinek. Rólam van szó .Antialkoholista és dohányos vagyok szóval az alkohol kizárva. Az orvosom nem mondta a dolgot, hogy mitől alakult ki. Sajnos kicsit ideges fajta vagyok és sokszor volt úgymond "gyomoridegem" és kb. tavaly május óta éreztem a gyomortáji fájdalmakat, többekközött egy óriási családi vita után, utána kerestem fel az üzemorvosunkat aki szerencsére csak emésztőszervi betegségekkel foglalkozik és főorvos is ráadásul. Szóval a lényeg augusztus és január között a hasnyálmirig gyuszit és a tejcukor érzékenységet állapította meg. Egyébként rengeteg vizsgálaton és vérvételen voltam hasi ultrahang stb. komolyabb bajom nincs. 10 éves koromban volt egy hepatitis A vírusom is. De szerintem az nem befolyásolta.Azt tudom, hogy hosszú idő. Teljes gyógyulás lehetséges?
Hasnyál gyusziban profi vagyok. Páromnak több menetban különböző súlyosságú esete volt.
Ami biztos: nem mindegy mitől lett.
Ha epekő, epeút szűkület az az egyszerűbb ügy. Műtéttel a kiváltó problémát megszüntetik, akkor jó esély van a teljes, viszonylag rövid időn bbelül bekövetkező gyógyulásra.
A rázósabb: az alkohol. Ha ez váltotta ki, akkor nehezebb a dolog, mert a rendkívül szigorú diéta mellett teljes absztinencia szükséges. A visszaesés bekövetkezhet akár egy átsörözött/borozott estétől. A töményről ne is beszéljünk.
Nagyon fontos a szinte zsírmentes/olajmentes, rostszegény diéta. Nem csak a bab-borsó-káposzta-hagyma kerülendő, hanem pl. a körte, a zöldpaprika, paradicsom héja, az aprómagvas gyümölcsök.
Nagyon figyelni kell a visszaesést megelőző tünetekre, pl száraz köhögés, öklendezés, gyakori csuklás, puffadás, mert időben elkapva hamarabb rendeződik a dolog.
Hááát. Hosszú idő, fegyelem, kitartás türelem. Tényleg szívesen válaszolok bármi kérdésed van, de ijesztgetni nem szeretnélek, hiszen ahány eset, annyiféle.
hosszu ido, nagyon hosszu ido..... az mindenesetre jo, hogy dolgozni tud mellette.
nem valoszinu, hogy a problemak a jovoben telejesen megszunnenek. igaz fontos lenne tobbet tudni, hogy miat vannak hasnyalmirigyproblemak, hany eves az illeto, mitol van a gyulladas, stb.stb.
hát akkor sajnos nem tudok segíteni, nekem kórházas élményem van (mármint a családtagomnak). minden esetre egy hónap intenzív kezelés volt, nagyon szigorú diétával.
igazából annyit tudok mondani, hogy a diétát élete végéig csinálnia kell. mert nagyon könnyen visszaeshet.
sajnálom, hogy nem tudok többet
azt nem lehet tudni, hogy nem epekő okozta-e a gyulladást?
Segítsetek légyszíves, hogy mennyi idő alatt lehet gyógyulásra számítan ezzel a betegséggel, hogy lehet ezt az időt csökkenteni? (természetesen diéta és gyógyszeres kezelés mellett)