Helló!
Botcsinálta kertészként a borsmenta és a citromfű teljes visszavágását javasolom. Ki fog hajtani, ne sajnáld. Elvileg a kakukkfűvel is lehetne, de nem tudom, hogy ha teljesen levágod, ebben a melegben mi történik vele. Talán ezt nem kéne teljesen levágni. A bazsalikom, ha foltos nem szép, és talán fogyasztásra sem igen alkalmas, ezt is vágd le inkább és locsolással próbáld újrahajtani.
Ha a lemosás nem segít,lehet kenőszappannal fokozni a hatást.Vagy próbálj meg rovarkártevők elleni sprayt venni,amik vannak bio kivitelben is.De meg kell hetenként ismételni legalább 2-3x.
Sziasztok!
Nagy szükségem lenne a szakértelmetekre megtámadott fűszernövényeim ügyében. A borsmenta, kakukkfű, bazsalikom és citromfű levelein látok egy ideje nagyon hasonló tüneteket: tűszúrásnyi fekete pontok (nem mozognak), amik főleg a levelek fonákján látszanak (a bazsalikomnálés borsmentánál kis sárgás foltokban, erekben a levél színén is ülnek). A borsmenta leveleken leheletnyi fehér szövedék is van. Mindez csak közelről látszik, eleinte próbáltam a betegebbnek tűnő levelektől megszabadítani őket, de most ez már tutira nem elég. Kicsit próbáltam utánaolvasni a dolognak, de nem igazán tudom eldönteni, hogy akkor most atkával, valami mini tetűvel, vagy mi egyébbel állok szemben. Tudtok valami bevált bio/kíméletes módszert vagy szert amivel beltérben kezelhetném őket? Sajnos lakásban nevelődnek, emiatt is kellene, hogy kíméletes legyen a módszer, meghát jó lenne, ha emberi fogyasztásra alkalmasak maradnának..
Előre is köszi,
Babaza
Nekem semmilyen szerrel nem sikerült gyéritenem a számukat. Sőt a leszedés után még felszivódó szerrel többször permeteztem. A bogarak eltüntek, de következő évben újból elöjöttek.
Valószínűleg rózsalevél-szabóméh lesz, ha kint van a szabadban és a levél szélén közel teljes köröket szab ki!
Nem vicc, létezik ilyen!Nálam állandó "vendég", és nevével ellentétben nem csak a rózsát szereti.
A jeli arborétumból hoztunk haza rododendront.
Nem megszabta másnapra!
Nem tudok ellene védekezést, mert a levelet nem megeszi, hanem a bölcsőbe viszi, ahol a kikelő lárváknak kell.Ha lassan kelnek a lárvák, még a felszívódó szerek is lebomlanak, tehát hatástalanok......
Orulnek,ha tudnatok segiteni. Valami eszi a narancsfamat, levelein kb. 7 mm atmeroju, kor alaku ragasok talalhatoak, mintha egy nagyobb lyukasztogeppel estek volna neki. Nem latok rajta semmi allatot, de meglehetosen nyugtalanit a dolog.
Tudtok ajanlani valami permetet, vagy vajon milyen allat hagyhat maga utan ilyen nyomot?
Minden évben veszünk a "gangra" mindenfélét többfelől (OBI, Praktiker, Lehel piac stb.).
Minden évben tönkreteszi az atka és egyebek.
Három kérdés:
1. lehet, hogy a falban áttenyésznek a kártevők?
2. PIN-planon kívül próbáljak-e mást?
3. Lehetne-e ellenőrző szervezete a növények árusításának, mint pl. a húsnak?
bd
einzelganger
Azt ajánlanám hamar permetezz meg,aztán majd utána metszel és lepiszkálod a termést.Utána megismétled a permetezést.
Merpan helyett bármilyen kaptán hatóanyagú szer jó:Kaptán,Orthocid,Buvicid-k.
Topas helyett gyors megoldásként:Fundazol,Topsin,Mikal.
Nem reklámot akarok csinálni,de nézd meg a http://www.origoplaza.hu/gazdabolt/ oldalt,itt mindent megtalálsz és 2-3 napon belül házhoz viszik.
üdv cac424
Köszönöm a tanácsot! Tegnap nekiláttunk a termés leszedésének, ami sajnos nem sok eredménnyel járt, mivel eléggé magas a fa, így csak egy bizonyos magasságig tudtuk csak megoldani. Sebkenőcsöt viszont úgy látom, hogy eléggé nehéz találni... remélem ma sikerül. Akkor levághatjuk az elszáradt ágakat is. Sajnos a permetezőszerrel is csak odáig jutottunk tegnap, hogy "igen, tudják, hogy jó, akart is rendelni a hölgy, csak hát..." Szóval vannak akadályok, de megoldjuk!!! Még egyszer köszi!!! :o)
einzelganger
A termést szedd le és ha jóízű nyugodtan fogyaszthatod,ha nem ehető semmisítsd meg a levágott ágakkal együtt /legjobb elégetni/
Ha sürgősen nem kezeled augusztus végére egy levél sem lesz a fán és kiszárad.Most a legfontosabb minél több lomb életbentartása az őszi természetes lombhullásig.
A csökkent életműködésű fa nem képes táplálni az egész lombot,ezért metszeni kell.
-Először vágd le a beteg ágvégeket,ágakat.
-Aztán vágd le tőből a befelé növő,egymást keresztező ágakat.
-A maradt ágakból alakíts ki szép formás fát.
A 2 cm-nél nagyobb sebeket kend be sebkenőccsel,a metszőollót,fűrészt pedig a beteg részek vagdosása után fertőtlenítsd hypo-víz 1:1 keverékkel.
Permetezd meg a Merpan-Topas keverékkel.A Merpan kontakt szer,külsőleg hat.A Topas felszívódó szer,belülről hat.Ezt ismételd meg még kétszer 10-10 nap múlva./később sem árt és figyeld a levéltetveket is/
Ha megéri a fa az őszi lombhullást,lombhullás után ajánlok egy Champion 0,2%lemosó permetezést.
üdv:cac424
Mindenképpen szedd le,mert azokban telel át.Ha lemetszed,permetezed és öntözöd és öntözöd,talán.Itt az utcánkban megmaradt egy nagy,pedig jól megsuhintotta.Idén rengeteget szednek róla.
Tozatu. Igazából nem én vagyok a családban a növényvédelmi szakember /ez ki is tűnik.../, így én biztosan nem permeteztem virágzáskor, de emlékeim szerint más sem nagyon... Kár. A fácska tényleg rossz állapotban van.
cac424.
Köszönöm a tanácsot. Még azonban lenne egy kérdésem. A fa ebben az évben elég sok termést hozott, amelynek nagy része szintúgy tönkrement. A permetezés megkezdése előtt le kell szedni róla az összeaszott kis cseresznyéket? + még egy kérdés: ez a betegség milyen gyors lefolyású? Megmenthető még a fa, vagy már csak nehezen?
einzelganger
A leírtak alapján én megpermetezném a fát Merpan + Topas szerkombinációval,3 alkalommal,10 napos időközönként.Ha vannak elszáradt moniliás ágvégek ezeket vágd le.Az öntözést folytasd.
Ajánlom figyelmedbe a http://www.extra.hu/nvedelem/ oldalt
üdv cac424
Hirtelenjében nem nagyon tudnék mondani egy olyan kártevőt sem ami ilyet okoz. Viszont sok olyan thuját láttam már az idén aminek betett a fagy, és ennek a következményeit most lehet látni. Milyen fajtákról van szó? És milyen (úgy nagyjából) a talaj, és a kert fekvése?
Hát pont ez az amiben nem vagypok biztos. Kb. másfél hónapja reggel és este is meg vannak öntözve. Gyanús, hogy valami esetleg megtámadta?
Honnan lehet ezt megtudni?
Sziasztok! Lenne egy kérdésem, remélem tud valaki segíteni. Egy-két napja a kertünkben lévő cseresznyefa elkezdet kókadni, de ezt iszonyatos iramban teszi, már vannak majdhogynem sárga levelek is, és emellett úgy tűnik, mintha el sem érne hozzá a víz, pedig minden este megöntözzük. Mi baja lehet? Meg kell még néznem esetleg még rajta valamit, hogy pontosabban meg lehessen határozni, hogy mi a baja szegénynek? Megköszönném, ha segítene valaki.
A bagolylepkék undok hernyói ellen mi a toszt lehet tewnni?(fólia alatt) Mert a manuális gyérítés nem túl hatékony, és a paradicsomaim eléggé nehezen vészelik át az agressziót.
Üdvözlök mindenkit a fórumon. Jónéhány tuja van a kertemben, és egynémelyik alján elszáradt barnuló ágak alakultak ki. Kérdésem, hogy ezeket le kell-e nyesni, bagy inkább hagyni kell őket a helyükon?
A nikotinnal inkább ne próbálkozz,mert nagyon veszélyes,nem éri meg egy levéltetű sem.A Chesst azért ajánlom,mert a hasznos bogarat nem bántja,és nem olyan veszélyes szer,mint a többi,de garantáltan hatásos,ha a 7-10 naponként kikelőket is lepermetezed.Kissé fentartásaim vannak az erős mérgek használatával,mert lehet jobban veszélyeztetjük magunkat,családunkat,mint az a pár levéltetű a növényt.
Köszi a tippeket, de elsőre nekiesem a Chessel az este. A nikotínról eszembe jutott, hogy van otthon arab pipadohányom, az másra úgysem jó, mint gyilkolni vele, lehet, hogy egyszer bevetem. A kakukkfű val'szleg azért volt az első áldozat mert most annak vannak a legfrisebb, zsengébb virágos hajtásai. Mindig akkor és ezt rohanják meg a tetvek elsőnek, amikor virágba borúl és pompázik minden kakukkfű.
Hát, sokmindenre tippeltem, kakukkfűre végképp nem...Tudod mire gondoltam? Ha technikailag megoldható, egyenkét, cserepenként bele kellene tenni egy nagy fóliazsákba a növényeket, és RAID,Chemotox permetet fújni a növényre, meg a levegőbe/légtérbe is. Aztán lezárni pár órára a zacsit...Hasonlóan mint a Technokolos szipuzók :(
Elég brutális megoldás, de hátha. Ezek a spray-k is piretroidokat tartalmaznak. Na?