"Soha nem alkotunk ezzel a módszerrel szavakat. A rokonértelmű szavakat is éppen úgy rakjuk össze a hangok jelentése alapján, mint az összetett szavainkat."
Szóval a pihés pelyhes és a bolyhos véletlenül hasonlít egymásra és a jelentésük véletlenül áll közel egymáshoz? Ezt állítod?
Csak épp ellenkező a jelentése...:D Mint a fehér, meg a fekete, vagy a jó és a rossz...
"Sőt én még a PÓK nevű történetet is idesorolom. Mert a PÓK egyik leglényegesebb tulajdonsága a hálókészítés, és ennek anyagát a pókselymet pontosan hogy úgymond kiköpi mikor ez készül"
Csak nem a száján köpi ki, hanem a hátulján. Azt meg másképp szoktuk nevezni, de még ez sem fedi a valóságot, ugyanis:
"A pókok ősei a selymet szaporodásukhoz kezdték el használni. A hímeknek az ejakulátumot az utótest alsó oldalán lévő elsődleges nemi szervekből a tapogatók végén lévő másodlagos szaporító szervekhez kellett juttatniuk. A nőstények a selymet a petecsomók védelmére kezdték használni." https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B3kselyem
És persze, a szálat nem köpik, hanem folyamatosan húzzák a lábukkal.
"Nem is itt bukik ki a kapcsolat, hiszen másképpen ragozott szóalakok.
Hanem itt: VET - ÜT"
E két gyök között semmilyen értelmi kapcsolat nincs. Különböző cselekményeket jelölnek. A TETés alatt magok szórását értjük, az ÜTés alatt pedig egy erőteljes fizikai hatást.
"A szemfülesek pedig ezt is észre veszik: VÉD - Ügyel - Óv (ógy)"
Aki meg még szemfülesebb, azt is észreveszi, hogy csak az ÓV és a VÉD hasonló értelmű (rokonértelmű) szó, de két teljesen különböző gyök. Az ÜGYel pedig jelentésében is különbözik az előbbi kettőtől, hiszen a gyöke az ÜGY ami eseményt, történést jelent. Semmi köze a védelemhez. Ha valaki ügyel, azt jelenti,; Figyelemmel kíséri az eseményeket. Pl. felügyelő figyelemmel kíséri a munkát...
"Nem hát! A magyar nyelv ügyesen helyettesít hangokat rokonértelmű szavak képzésére úgy, hogy közeli hangértékeket szinonímák megalkotására használja"
Soha nem alkotunk ezzel a módszerrel szavakat. A rokonértelmű szavakat is éppen úgy rakjuk össze a hangok jelentése alapján, mint az összetett szavainkat. A sámfa nem a fejfából készült, vagy fordítva.
"Meggyőződésemmé kezd válni, hogy a magyar nyelvben nem különálló gyökök vannak, hanem sokkal inkább egy "élő" "gyökmátrix", amelyben a két hangból álló gyökök rokonértelmű kezdőhangokat is csereberélhetnek hangzásban közel álló hangzókkal, minek következtében az alapgyök értelme csak módosul."
Bocs', de ez egy felületes megközelítés, mely nem veszi figyelembe a hangok jelentését és csak a látszatra ad. Ráadásul nem is igaz, mert nem általánosítható, számtalan olyan gyökünk van, ahol a hangok akár jelentéktelennek látszó megváltoztatása is alapvető jelentésbeli változással jár;
Akár hol cseréled, gyök elején, közepén, vagy a végén, minden esetben felismerhetetlen lesz a szó értelme, azaz nem lehet csereberélni tetszés szerint a hangokat.
És nem a hangcserétől lesz rokonértelmű egy gyök, hanem a gyök jelentés miatt. Lásd; részeg, ittas, pityókás, elázott, kótyagos...ezek mind rokonértelmű szavak, de szó nincs bennük levő hangok csereberéléséről.
A gyökök rokonsági viszonya (foka) a bennük szereplő azonos hangok számától és jelentésétől függ, függetlenül a mai jelentésüktől, hiszen számos szavunk képzettársítás révén az eredeti jelentésétől sokszor merőben eltérő dologra is vonatkozhat: tanyázik, azaz ott lakik, vagy elesik. Bél, azaz emésztőrendszer része, vagy dióbél, vagy kabát bél-és, vagy a fás növény puha belső része, a gyümölcs, a kenyér belső része, de lehet bele a (petróleum)lámpának is... Jár, azaz megy, lépeget, de jár az óra is, meg a fizetés is, sőt, valakinek a szája is, és még a Nap is jár, meg a busz is, vonat is...Van aki a húszas éveiben jár, van a ki pórul jár, s van ami/aki fölött az idő jár (el)...
"Valójában a köp és a pök sem véletlen eredménye, hanem hasonló szabályrendszer működteti a három (vagy akárhány) hangból álló gyököket is."
Vannak ilyen kivételes esetek, mikor az első és utolsó hangokat föl lehet cserélni, mégsem változik jelentősen a szó értelme. Vannak ilyen összetett szavaink is, ezek is kivételek: vízözön-özönvíz, bálványkő-kőbálvány, sáverdő-erdősáv, csavaranya-anyacsavar, de ezek nem jellemzőek.
A legtöbb összetett szó nem fordítható meg: fafej-fejfa, vetőmag-magvető, gépíró-írógép, cseréptető-tetőcserép, és nem cserélhető fel a jegygyűrű, a fűzfa, faház, fatányér, közjegyző, számítógép, fürdőszoba, és még nagyon sok más sem...
"Fontos az értő elemzés és az, hogy egy kialakulás szerinti "szóláncban" a lánc elején lévő szavak már nem hasonlítanak értelmileg sem a lánc végén levőkre."
"Pl. a kopog és a kopasz között is van etimológiai összefüggés. A kopogás és a kopás összefügg, de kopasz már nem hangutánzó eredetű, hanem a kopás vizuális látványát rögzíti. Hát így... kb."
---
A "kap és kop" között is nyilvánvaló az etimológiai kapcsolat és a "Kopp(an), Hopp(an) és Zsupp" között is. Ám a "Zsupp "és a "kapcsolat" szavak között már nehéz felfejteni a logikai láncolatot.
A pehely és a fúj között is van etimológiai és logikai kapcsolat is. A fújást - pfú -val is lehet ejteni, pl. ezért püffed valami, amit (p)fújunk.
Régi mondás: "Felfujja magát mint a pölyhös béka" - a hópehelynek és a pihének már meg nem mondanánk, hogy ehhez van bármi köze!
"És olyan szavaink nincsenek hogy TAV/HAV/KÖV/SZÖV és a hasonló mintájú történetek. Önállóan ezek egyáltalán nem használatosak."
Ma már nem, de korábban minden bizonnyal használatban voltak, a latin átírást megelőzően pedig nagy valószínűséggel TAW, HAW, KÖW, SZÖW kiejtéssel. (Itt a fonetikai W-t kell érteni, ami inkább U hang, de hallható V-nek is...) Azért maradt meg a közelítő hangok mindkét változatával néhány szavunk, mert W hangra a latinban nem volt betű, és az átírásnál többny9ire U-t, máskor W-t (V-helyett) használtak : odu-odvas, hamu-hamvas, daru-darvak...
Az általad felsorolt szavak végéről egyszerűen lekopott a W hang. Ma már csak tájszólás emlékeztet a régi alakjára; tou(w), hou/w), köu(w), szöu(w).
"TÓ: ha nem TAVI akkor TÓI lenne.)) TAVUNK helyett TÓUNK kéne mondani, ami így eléggé hülyeség.))"
Egyáltalán nem hülyeség, csak éppen szokatlan, ugyanakkor más szavaknál nem zavaró. A TÓI mintára: riói, milánói, drákói, pásztói... vagy pl. a sói. (sósav sói a kloridok) Pedig ezt úgy kéne írni a TAVI mintájára, hogy SAVI.
a TAVUNK nem TÓUNK lenne, hanem TÓNK, mivel nincs szükség a mássalhangzó torlódás miatti kiejtést segítő U hangra. Ezt a szót szintén könnyű kiejteni, és semmi gondot nem okozna a beszédben. Lásd hármónk, csonk, bont, ront, rönk, tönk...
Ebből egyenesen arra lehet következtetni, hogy egészen másról van szó. Történetesen; a TÓ nem TÓ volt eredetileg, hanem volt a végén még egy hang.
Jó példa erre a TÖNk szó, ahol a gyök végén N hang van, s azt sehol nem írták régen sem U-val, vagy V(W)-vel, és ma sincs V-s változata. Nem mondjuk/írjuk TÖVünk-nek mert az egy másik gyökből a TÖW-ből származik.
Ugyan ez igaz a rönk gyökre is. A bont, ront gyökök nem főnevek, de a kiejtésük ezeknek sem jelent problémát...
"TAVAIK helyett hogy mondanánk ki segédhangzó nélkül ezt ?.)) TÓJAIK eléggé idétlen volna"
Mert szokatlan. Ugyanakkor a sójaik (sóik) szó éppúgy szokatlan lenne, ha a TAVAIK mintára savaik-kal helyettesítenénk.
Ugyanakkor ez a valóban létező jelenség még nem jelenti azt hogy akkor innentől fogva ész nélkül alkalmazhatjuk ezt, és ez mindenhol így működik, mert nagyon nem. Ez egy néha előforduló alkalmi szóképzés, és ennyi nem több, nem szabályszerűség és kiváltképp nem törvény. Csak időnként előfordul-HAT ez is. Például a HOL szóban már ne keressünk ÓLakat.)) Vagy a HAGY szóban se keressünk AGYakat, mert akkor nem jó nyomon járunk már.))
HÍVÁS szóban sincsen semmi IVÁS. És az sem mindegy ha valakinek azt mondom : 1: "HIDD csak el, ez a te pénzed ! " vagy helyette : "IDD csak el, ez a te pénzed !" ------ Ez utóbbi hogy úgy mondjam hangyányit mást fejez ki kicsit.)) "
--
Sajnos nem ment át a gondolatom, nem érted miről beszélek.
1. nem ész nélkül van alkalmazva, hanem tudatos színoníma képző funkcióként lehet használni.
2. Nem lehet boldog-boldogtalanul összehasonlítani mindent mindennel. Fontos az értő elemzés és az, hogy egy kialakulás szerinti "szóláncban" a lánc elején lévő szavak már nem hasonlítanak értelmileg sem a lánc végén levőkre.
Erre használtam az "élő mátrix" kifejezést. Mindig tudni kell azonosítani a lényegi értelmet a gyökökben, ami összefűzi a jelentéseket, amelyek viszont érzékszerveink szerint "többdimenzósak", hiszen tapasztalati jelentések fűzüdnek hooájuk. Pl. a kopog és a kopasz között is van etimológiai összefüggés. A kopogás és a kopás összefügg, de kopasz már nem hangutánzó eredetű, hanem a kopás vizuális látványát rögzíti. Hát így... kb.
"Sokféle ősi képző. A hadarnál pl. gyakorító képző. Maga az ÁR-ÁRADAT szavunk is sokaságot, sokszorozást jelet, tehát a gyakorítás fogalma benne rejlik." A sokszorozás a természetes jelenséget utánzó R hang jelentéséből fakadó sajátosság, hiszen egy erőteljes, gyorsan ismétlődő hangot képez le, s az ilyen hangot adó jelenséget, cselekvést, tárgyat jelentette egykor.
Miután ez volt a jelentése, így az ilyen jellegű mozgások megnevezésére használták, s ezért ma úgy mondjuk, hogy igeképző. Valójában semmi köze az igeképzéshez, egyszerűen cselekvést fejez ki, lásd: túr, mar, fúr, ver... , szó elején; rak, rúg, rág, rep(ül). Ne felejtsük el, hogy a háromhangú gyökök is összetett szavak, ahol a hangoknak van saját jelentése!
A szóösszetételekben a második szó egy általános megnevezés, az első szó pedig valamilyen fontos jellemzőt, funkciót jelöl meg, leszűkítve a második szó értelmezési tartományát egy szűkebb körre:
A vasbeton második szava a beton (ez általában minden betonból készült dologra vonatkozik), az első pedig a vas, ami arra utal, hogy vassal erősített szerkezetről van szó. Ha megfordítjuk a szavak sorrendjét, jól érzékelhető a jelentésbeli változás, betonvas: Itt is a második szó lesz az általános, a vas. Az első szó szó pedig leszűkíti azt a kört, ami csak a beton megerősítésére használt vasat jelenti.
A háromhangú gyököknél ugyan ez a képlet. Pl. a RÚG szó esetében egy olyan szakaszos mozgásról van szó, (ez a G általános jelentése) mely erőteljes, amit az R hang jelent. A G hang az, amely szakaszos mozgást jelent nem olyan "pergőt", mint az R, hanem meg-meg ismétlődőt, amely nem folyamatos. A rúgás épp ezt fejezi ki.
A GÖR sző esetében viszont egy egy általában vett erőteljes, folyamatos, haladó mozgás (R hang) fogalomköre van leszűkítve a G hang szakaszos jellegével. Gondoljunk csak egy legördülő köre, mely megállás nélkül, folyamatosan mozog lefelé, ugyanakkor szakaszosan adja a GÖ... ... GÖ..GÖ... ...GÖ hangot ahogy "pattog" a sziklákon.
"pl.: vezet A szóvég -ér deverbális névszóképző; vö. füzér (→fűz¹), →tündér stb. A vezér gyakorlatban vezetni szokott. Ezt gyakorolja. A füzér a sorba felfűzést, a tündér a tündöklést stb. Pont ezt a tulajdonságát vették elő a nyelvújításkor a mesterségek elnevezésénél pl. idomár."
Az őseink, akik még nem tudtak a mai értelemben beszélni, nem foglalkoztak nyelvtannal, ők azokat a hangokat utánozták, amiket hallottak a természetben, s ezekkel a hangokkal azonosították, nevezték meg a hangot kiadó jelenséget (tárgyat +mozgást).
Hát ezek nem is véletlenek. A HŐ-hatás ösztönszavai ezek. Akármelyik irányba is történjen, ha HŰvős van, ha HŐség, így reagál az ember ösztönösen. Írtam erről többször is hosszabban, magyarul ragozott szavakat találni ezzel kapcsolatosan idegen nyelvekben.))
Például a régi németben a "forró/meleg" dologra van egy HEESS történet (ma HEIß). Ez természetesen nem azért van mert hogy madarakat hessegettek volna bárhonnan el.)) Hanem ez vagy a HE(V)ES szavunk V kihagyással, vagy a HŐ-S szó maga, csak éppen nem Ő-vel megírva, hanem E-vel...
VER/VÉR egészen másik gyökérszó mint a PER-lekedik PER-je. Vagy a PERES ügyek sem véres ügyeket jelent.)) Hanem PERES---PÁROS fogalmát hordozza, minden PERES ügy PÁROS ügy, ezért lesz az ÜGY-FÉL még csak a sztori egyik FELE, hiszen kell oda a másik PÁR is, a történet másik FELE...
Hát van itt minden, mint a búcsúban, ahogy mondani szokták ezt.)) Kicsit rendezném dolgokat, van ami teljesen más itt szerintem, és van amivel egyet "kell" hogy értsek, korábban én magam is felvetettem közüle egy s mást.
VÉR--ÉR között bizonyosnak látszó a kapcsolat. VIRRAD szó inkább a VIL gyökérhez áll közelebb, hiszen VILágosodik virradatkor. KIVILÁGLIK is mondták ezt.
VET--ÜT szavaknak sok közük nincs egymáshoz, amúgy jelentésben sem egyezőek. VET szó gyakorlatilag a VESZ szó másik párja, a HISZ--HIT viszonylatában van hasonló példa, a T hangos végű szavakban mintha már a múlt idő avagy a tárgyrag volna benne.
A HIT az a HITT dolgok összessége. Aki meg leVESZI a kabátját, úgyis mondják leVETI azt, eleve ebből van a VET-kőzés kifejezésünk is. És nem VESZkőzés.)) Pedig voltaképpen ugyanarról beszélünk. Ezekben semmi ütő dolog nincsen.
H előtét kérdése : Igen, hébe-hóba valóban előfordul (nem csak H-ra) hogy valódi kapcsolatot fedezhetünk fel így, jómagam is írtam már effélét, például a HAJTÓ--AJTÓ viszonylatában. És épp ezt tesszük az ajtóval, ki-be hajtjuk folyamatosan, konkrétan a HAJT ige "képzete" csak itt nem hosszabb lett az ebből született új szó, hanem rövidebb.
Ugyanakkor ez a valóban létező jelenség még nem jelenti azt hogy akkor innentől fogva ész nélkül alkalmazhatjuk ezt, és ez mindenhol így működik, mert nagyon nem. Ez egy néha előforduló alkalmi szóképzés, és ennyi nem több, nem szabályszerűség és kiváltképp nem törvény. Csak időnként előfordul-HAT ez is. Például a HOL szóban már ne keressünk ÓLakat.)) Vagy a HAGY szóban se keressünk AGYakat, mert akkor nem jó nyomon járunk már.))
HÍVÁS szóban sincsen semmi IVÁS. És az sem mindegy ha valakinek azt mondom : 1: "HIDD csak el, ez a te pénzed ! " vagy helyette : "IDD csak el, ez a te pénzed !" ------ Ez utóbbi hogy úgy mondjam hangyányit mást fejez ki kicsit.))
KÖP---PÖK egymás fordításai voltaképpen. Sőt én még a PÓK nevű történetet is idesorolom. Mert a PÓK egyik leglényegesebb tulajdonsága a hálókészítés, és ennek anyagát a pókselymet pontosan hogy úgymond kiköpi mikor ez készül. Itt például ezt Cz-F szerintem nem értette meg, és ezért magyarázza ezt a "POHOS" dologból, ami meg szerintem nem jó.
Ez nem POH, hanem PÓK, itt egyértelmű K hang van a szó végén, mindig is ott volt ez. Ez más nyelvekben KOP néven ma is megvan, ez nem POH hanem KÖP vagy annak a fordítottja, PÖK vagyis PÓK új szóval. Ráadásul igen sokféle pók létezik megjelenésben, és egy jó részük egyáltalán nem is pufi kinézetre sem. Viszont a PÓK-fajták túlnyomó része PÖK, nagy részük hálót készít.
VÉD--ÜGYEL--ÓV -------- Ezek totálisan különböző gyökerűek, ne keverjük össze. Értelmi kapcsolat van, de etimológiai egyáltalán nincs. Ez olyan minthogy a VÍZ is kapcsolódik az ESŐ szóhoz értelmileg, ettől még utóbbi szó gyökere az esést kifejező ES(ni) ige, aminek meg ősi alapja az ES-Ő hangja maga, vagyis : SS-SS-SS
A VESZ(IK)--ESZIK és a VISZ(IK) --ISZIK közt racionális kapcsolat lehet, erről régebben is írtam, ez szerintem is helytálló megállapítás. VÍZ az létszükséglet, lelőhelyeken az emberek ezt VISZIK, aki szomjas rögtön ott ISZIK.))
VÉTEL---ÉTEL ITAL--VITEL EGYÉL már ! VEGYÉL már belőle.)) Ettél már belőle? "B" verzió : Vettél már belőle? ENNI fogunk hamarosan, vagyis a kajából magunkhoz VENNI fogunk belőle...
"VÉR - ÉR / ERED - VERRAD - ERŐS (a virradás a nap "ERŐS" kezdete)"
A vér az erekben futó életnev. VÉR-VIR(ít)-PÍR mind mind a VER szavunkhoz kapcsolódik.
A VÉR (piros, lüktető (VERő) ERekben fut)
VIR(ít) - Ami virít, az VERŐfényes, kiveri még a szemet is a feltűnősége.
PĚR - VER (mindkettő ismétlődő hasonló mozgást jelent: verekedni és perlekedni- per-patvart okozni. odaver, odapörköl stb.)
A piros/veres - "virító, erős színű" szinonímák.
A VEREKEDÉSHEZ ERŐ kell.
CzF:
"Molnár Á.-nál: verőték. Szabó D.-nál: veréték is. A Müncheni codexben: verő. „És lett ő vereje, miként vérnek cseppenete.“ (Et factus est sudor eius, sicut gutta sanguinis. Münch. cod. Ján. XXII. fej.) A régi magyar Passióban szintén: „És lön űneki vereje, miként földön elfolyó vérszemek.“ (Toldy F. kiadása. 39 1.) Pesti Gábornál: verüek (verijek ?), Erdősinél verijtik (verijtik). A Nádorcodexben: „A kenyves (könyves v. könnyes) vérnek veréje.“ (172 1.) E szónak törzse a föntebbiek szerént verő, mely különösen a barkóknál jelent melegen sütő napot, honnan a közdivatú verőféhy, égető napsugár. l. VERŐ, (1). E törzsből képződött verőít v. verőt, máskép régiesen: verőjt, v. veréjt, verejt, verét, ujabbkori képeztetéssel verít ige, s innen verőték, veröjték, verejték, veréték, veríték, mint a fenyit, hasít törzsökből fenyíték, hasíték."
VERŐ, (1) fn. tt. verőt, harm. szr. verője v. vereje. 1) A régieknél, sőt a barkóknál Gömörben ma is jelent forrón égető, mintegy pergelő napot, honnan a közönségesebb verőfény, égető, perzselő, tüzes sugarú napfény. 2) Szintén a régieknél am. veríték. l. VERÍTÉK.Mint alapjelentéséből kitünik, gyöke azon pěr gyökkel egyezik, melyből pergel, perzsel, pergyó stb. származtak. V. ö. PĚR, gyök; és PERGYÓ, fn.
Nem is itt bukik ki a kapcsolat, hiszen másképpen ragozott szóalakok.
Hanem itt:
VET - ÜT
VÉR - ÉR / ERED - VERRAD (a virradás a nap kezdete)
VÉT(el) - ÉT(el) - I(tal)
A szemfülesek pedig ezt is észre veszik:
VÉD - Ügyel - Óv (ógy)
"Szerintem meg biztos hogy semmi ilyen alakulás nem volt. Eleve a magyar nyelv nem használ OU kapcsolódást és biztos vagyok ebben hogy régen sem tett a nyelvünk ilyet."
Nem hát! A magyar nyelv ügyesen helyettesít hangokat rokonértelmű szavak képzésére úgy, hogy közeli hangértékeket szinonímák megalkotására használja. Még akkor is, ha ez mássalhangzó elhagyással jár.
Meggyőződésemmé kezd válni, hogy a magyar nyelvben nem különálló gyökök vannak, hanem sokkal inkább egy "élő" "gyökmátrix", amelyben a két hangból álló gyökök rokonértelmű kezdőhangokat is csereberélhetnek hangzásban közel álló hangzókkal, minek következtében az alapgyök értelme csak módosul. Ám ugyanígy a két hangból álló gyökök második hangzója is módosulhat egy hasonló hanggal, így szintén rokonértelmű szót hozva létre az "alapszavával".
Mielőtt élből elutasítanád a gondolatot, kérkek gondolkodj el a lehetőségen. Valójában a köp és a pök sem véletlen eredménye, hanem hasonló szabályrendszer működteti a három (vagy akárhány) hangból álló gyököket is.
Hogy mennyire így van, a HÓR(i), HOR(gas) és ÓR(iás) és OR(r) vagy ÚR szavaink is bizonyítják. Simán elhagyható a "H" hang, ha ebből a gyökből más szó is képződhet.
Olybá tűnik, mintha a gyököket egyfajta előlehelettel és utólehelettel is lehetne módosítani... ez nekem egy ősi szóképzési forma alapjának tűnik.
És akkor az aduászom Czucoréktól:
"különös figyelmet érdemel, hogy a h mint pusztán szellet vagy lehellet némely régi magyar codexekben, mind a szók elején levő önhangzók előtt, mind a szók vérén álló önhangzók után számtalanszor eléfordúl, mintha már régi iróink érezték volna azon általános elvet, hogy minden önhangzót, mely magában vagy a mennyiben magában áll, valamely fínom lehellet mind megelőz, mind követ. (Der Hauch geht dem Vocal voran, oder folgt ihm nach. Heyse. Sprachwissenschaft. §. 114). Innen például a görög irásban minden önhangzón kezdődő szót vagy spiritus asper (‘), mely némely más nyelvekben rendszerént már h betűvé válik, vagy spiritus lenis (’) előz meg; így a sémi nyelvekben általában, s a törökben és perzsában is minden önhangzón kezdődő szó elifet, (a héberben alefet) vesz maga elébe. Továbbá a perzsában a szó végén önhangzó nem állhat, hanem ha egyéb mássalhangzónak nincs szerepe, h betü (erős lehellet) foglal helyet. Kitünö példáink vannak ezekre, mint imént érintők, némely régi nyelvemlékeinkben. A Debreczeni legendáskönyvben különösen a törzsszók végén levő önhangzók csaknem általán h-val mint utólehellettel vannak írva, pl. eh (névmás), jóh, ah (névmutató, még ebben is: ah országnak, nem: az országnak), kih, mih (névmás), ímeh; gyakran ragok és képzőknél is, minthogy ezeknek is saját értelmét még érezé az iró, mint tevőh, nekih (= nek-ő), születéseh, egyetömbeh, tömlöczbeh, borráh (= bor-vá); az a, e névmások ragozásaiban is: ahra, ahról, ehben, ehből, ehképen; így az öszvetételekben: kihadá, lehszállván, johvolta, végre több más esetekben is, mint: maih, éjjelih, szomorúh, akartah, volnah stb. Egyedűl ebből lehet megmagyarázni a magyar ragozás azon szabályát, mely szerént a törzs véghangzója ragozáskor hosszuvá válik. V. ö. Á betü, és Előbeszéd 42. lap. A szó elején álló önhangzónak szellettel vagy lehellettel irására pedig példák a régi magyar nyelvemlékek II. kötetében a vegyes tárgyú iratokban fordulnak elé: hosztottam meg (30. l.), hokáért (36. l.), hárvák (38. l.), hértvén (69. l.); a Báthori bibliájában is az ő névmást, és ennek minden módosúlatait szelletezve találjuk: hű, hűneki, hűtet, hűk, hüket stb. és a régi halotti beszédben v ajakszellet áll a h helyett, mint vő, vőneki,vőt, víze, vimádjok stb. Ugyanitt gyakran végül is v-t találunk h helyett: hamuv, keserűv, miv, tiv.
És olyan szavaink nincsenek hogy TAV/HAV/KÖV/SZÖV és a hasonló mintájú történetek. Önállóan ezek egyáltalán nem használatosak.
Szótő és a jelentéshordozó igazi szó ezeknél : TÓ HÓ KŐ SZŐ --------- Kizárólag a toldalékolások és ragozások megkönnyítése és azok szebb kiejtése okán ezen magánhangzó végű szavaink +V hangja egy segédhangzó szerepkört tölt be, nevezhetjük funkciót ellátó vendéghangnak is, mindegy melyikkel jellemezzük.
Nézzük a TÓ szót, hogy toldalékolnánk enélkül a V nélkül, lesz ahol épp nem okozna gondot mondjuk egy szimpla S toldás, na de nekünk az összes létező ragozásra gondolnunk kell.
TÓ: ha nem TAVI akkor TÓI lenne.)) TAVUNK helyett TÓUNK kéne mondani, ami így eléggé hülyeség.))
TAVAIK helyett hogy mondanánk ki segédhangzó nélkül ezt ?.)) TÓJAIK eléggé idétlen volna és még valaki félreértené, hogy TOJÓIK vannak az embernek, és már rendelné is a tojásokat.))
Persze van amikor a TÓ nem kell változzon, mert kellemesen ejthető. Például TÓ-IG megyünk. És itt nincs szükség a V-re, ha a szó része volna eleve, akkor a TAVIG mennénk, de TÓIG menni is frankón lehet.
De ha nem --IG volna a toldalék, hanem egy teszem azt fiktív --UG forma, akkor már lenne V a szóban valószínűleg...
"Szerintem az ősidőkben az ou kezdő hangalak magánhangzóvá és v mássalhangzóvá is alakulhatott a szóképzés szerint a v."
Szerintem meg biztos hogy semmi ilyen alakulás nem volt. Eleve a magyar nyelv nem használ OU kapcsolódást és biztos vagyok ebben hogy régen sem tett a nyelvünk ilyet.
De rengetegszer volt ez mostanában téma. Újfent ugyanazt tudom mondani, hogy értsük már meg végre, hogy ez csak egy idióta kretén leírása a régi szavainknak, már az ógörög is csinálta, de a latin nyelv rendszeresen összevissza írta meg ezeket. Ráadásul egyidőben többféle hangalakban is megvannak a szavaink, amely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a pontos leírt hangalak képe jóformán csak azon múlott, hogy épp ki is írta meg őket , illetve hogy épp milyen hangulata és napja volt annak az illetőnek.))
Az OU leírás igen gyakran egy hosszú magánhangzónknak a kiváltása, amely számukra értelmezhetetlen volt és hangjuk sem volt erre. Így egy magyar nyelven pofon egyszerű szó, mint az ŐZ ilyen formákban található meg a kretén leírásokban, amelyeknek fikarcnyi hitelt sem szabad adni, mert azok átírt hangalakok lesznek, és nem a magyar nyelvnek a valósága. Na nézzük az ŐZ :
1: van EUZ 2 : találni OUZ formát is 3: EZ is akad 4 : WZ is előfordul 5 : WYZ is létezik és ez nem a VÍZ, hanem az ŐZ kreténre írása. Nincs V hang sehol csak a kreténségekben.)) 6: EWZ formát is találunk, teljesen random és ad hoc módon írták meg ezeket.
Ebből hamis következtetést levonni nem szabad, ez az ŐZ már akkor is ŐZ volt és nem egyéb más, ez nem is lehetne más mert az ŐZ Ő-ZIK , van egy efféle jellegzetes hangja, és ezért a neve. A Z már igeképző benne.
A klasszikus latin U hangot nem használt még, de ugyanakkor a V hangot U-ként is átírták, ez pedig megint egy tény. És ezeket összevissza katyvasztották, még W is lehetett bármelyik hosszú hangunk, és nem csak az Ú, ugye feljebb épp erre hoztam fel példát az ŐZ esetében.
A magyar VÍZ szónak a soroltakból valóban csak a VISZ szóval van valós etimológiai kapcsolata. ÖBÖL szó teljesen másról szól. Ott van benne a BEL-sőség fogalma a BÖL formában. Nem a vízről szól, hiszen az ÖB(Ö)LÖSSÉG fogalma ugyanebből van teremtve. Az a lényege hogy BÖL-tartalom, BEL-ső hely, a szóban a BEL(ÜL) lévőség a lényeg ! Akár a víz öblében vagyunk, akár egy öblös edényről beszélünk, a BEL tartalom a szóban a valódi gyökér és az igazi lényeg.
Mindegy hogy vizet töltünk az edénybe vagy éppen cukorral szórjuk azt tele.)) Az a lényeg hogy BEL(e) megy.
VER és ÜT is külön gyökerek, amúgy a VER a VÉR amivel kapcsolatban van, és ebből van a VERES színünk is. Az meg bizony a VÉR színe és kevésbé a vízé. Akit vernek véres is lehet, a szív-VER-ése meg épp a VÉR amit keringet...
"Ez az -ar/-er/-or végződés nem gyakorító- hanem igeképző."
---
Sokféle ősi képző. A hadarnál pl. gyakorító képző. Maga az ÁR-ÁRADAT szavunk is sokaságot, sokszorozást jelet, tehát a gyakorítás fogalma benne rejlik. Éppen ezért lehetett főnév képző is, mert valinek a jellemzőjét, gyakori tulajdonságát nevezi el:
pl.: vezet A szóvég -ér deverbális névszóképző; vö. füzér (→fűz¹), →tündér stb. A vezér gyakorlatban vezetni szokott. Ezt gyakorolja. A füzér a sorba felfűzést, a tündér a tündöklést stb. Pont ezt a tulajdonságát vették elő a nyelvújításkor a mesterségek elnevezésénél pl. idomár.
"Szerintem az ősidőkben az ou kezdő hangalak magánhangzóvá és v mássalhangzóvá is alakulhatott a szóképzés szerint"
Erre számos példát lehet hozni: tou-tav(as) jou-jav(as), hou-hav(as), odu-odv(as)stb... A szó végén levő U kiejtése szerintem azonos a fonetikai (angol) W-vel, ami közelebb áll az U-hoz, mint a V-hez.
Régen is többnyire U-val írták ezeket a szavakat, de előfordult, hogy (német) W-vel, ami a magyar V-nek felel meg. Az odu még ma is U-val van írva... de a falu is,-falv(as), a hamu-hamv(as), daru-darv(as), tetű-tetv(es), keserű-keserv(es), nedű-nedv(es) is.
Nos, a korai nyelvünkben valószínűleg létező fonetikai W hang leírására a latin abc-ben nem volt betű, így vagy U-val, vagy W-vel írták le, aszerint, kinek hogy tetszett. Ugye, a winchestert mi vincseszternek ejtjük, mert ma már nincs fonetikai W hangunk, sem betűnk ennek leírására. (Zárt E hangunk is volt, de ma már az is elveszett. A LY hang is veszendő félben van, ma már jobbára csak a helyesírásban teszünk különbséget közte és a J hang között.)
Nem OU, hanem csak U (fonetikai W) volt kezdő hang. A szláv voda nem ouda volt, hanem woda. Ui. az W helyére került a V hang. máshol meg U hang. Lásd a fenti felsorolást (odu, falu, hamu...)
"Víz - voda - vato - üdít
Mert az üdít szavunkban is a víz tulajdondágainak alapfogalma rejlik."
Etimológiai szempontból semmi köze az üdít szónak a vízhez. Ezen az alapon az átlátszó, zavaros, hullámzó, folyékony... tulajdonságokat is felsorolhattad volna... Amúgy a hűs szellő is üdít, vagy a hűvös reggel is...
"A visz és a von, fon, fodrozódik szavakban is víz alaptulajdonsága van."
Ebből csak a VÍZ-VISZ helyes, etimológiai szempontból a többinek semmi köze a vízhez, még akkor sem, ha annak valamilyen tulajdonságai.
Ez az -ar/-er/-or végződés nem gyakorító- hanem igeképző. A gyakorító a G hang. -g, -og, -eg, -ög, -gat, -get, -ong, -eng, stb...
A germán nyelvekben szavak százai végződnek -er-re, ott főnévképzőként tartják számon (nálunk is), de ez a végződés valamikor egyértelműen igeképző volt, s még mai az sok esetben.
Lásd: hab-ar, had-ar, tak-ar, vak-ar, kap-ar, csav-ar, zav-ar, ill. tek-er, ped-er, sep-er, ism-er, tep-er. ill. tip-or, sod-or...
Ezek közül néhány igeként is és főnévként is használatos. Pl: zavar, csavar, sodor.
Szerintem az ősidőkben az ou kezdő hangalak magánhangzóvá és v mássalhangzóvá is alakulhatott a szóképzés szerint a v.
Tipikus példa.
Víz - voda - vato - üdít
Mert az üdít szavunkban is a víz tulajdondágainak alapfogalma rejlik.
Az öbölben is... az öböl vizes üreg
Az üdít egy hirtelen, kicsattanó frissességet jelent - üt. tipikus, hogy a vet szank is megmaradt rokon értelműként, sőt a ver is. Az üt, az edz szavunkkal is rokon.
A hideg víz ütését jelenti. Ha ezt lágyítjuk, akkor hűt.
A visz és a von, fon, fodrozódik szavakban is víz alaptulajdonsága van.
Jut eszembe még az EVEZ szó is az ÍV amivel kapcsolatban áll, az EVEZŐ mozgás is egy ÍVEZŐ mozdulat, ez ugyanúgy igaz a csónakázás esetén is, mint mondjuk a madarak röptéjénél, amit ők a szárnyukkal tesznek.
Cz-F átvitt értelemről ír a madarak ügyében, ha megérti az ember hogy valójában miről is szól ez a fogalom, akkor voltaképpen nincs is itt semmiféle átvitt értelem, az ívező mozdulat a lényeg, és történjen az vízen , földön, levegőben akár, a lényeg értelmileg mit sem változik ettől még, ugyanaz marad teljesen.
Ezeket sem a "latin" nyelv készítette, csak felhasználták a már akkor bőven létező toldalékolt és ragozott magyar nyelvet :
CERVISIA : sör ------ SÖRVÍZ-E van előttünk vagy SERVÍZE, így mondták régen. Indián nyelvekben is megvan, kecsua nyelven SIRWISA ugyanez másképpen írva. A maják és leszármazottaik úgy mondták/mondják hogy SERWES , vagyis SERVÍZ ez. Spanyoloknál ma CERVEZA, ezek az alakok mind egy dolog más és más álarcot felöltve.))
GYRATIO : forgatás (régi szótárban) ---------- GURÍTÓ változata, ami gurul az forog valószínűleg.))
Az etimológia ezt GYRO + TIO bontja fel, persze teljesen helytelenül, mert ezt így kell jól :
GUR+ÍT+Ó , mivel éppen ez a magyar szó van ott fentebb is pontosan.)) A nyelvünk toldalékolta, egyébként van GYRATUS is, az meg a GURÍTÁS. Ezt sem ők ragozták, hanem a magyar nyelven beszélő emberek. GYRO csak egy leszeletelt része ennek.
RUDITUS : ordítás --------- Tegyük már vissza azt a kezdő O hangot a latin alak elejére és mindjárt (O)RUDITUS van előttünk, vagyis ORDÍTÁS. Ordít a szóról hogy ez már 2x is magyarul ragozott.))
TUDES : ütő-eszköz, kalapács, stb... --------------- Tegyük vissza a kezdő Ü hangot és nézzük mit kapunk.))
ÜTUDES, vagyis ÜTŐDÉS amit a fent nevezett eszközök okoznak és tesznek. erről szól ez a történet.))
A latin a kezdőhang lehagyásában gondolkodott. Az angol bezzeg betéthangot rakott az ÜT szavunk elé, így HIT lett, gőzerővel mentek ezek az átváltoztatások, a nyelvünk nélkül latin és angol sem létezhetne, annyira alapvetően épülnek rá a kifejezéseik, és mindez tömegesen...
VON : Bárhogy nézem, van valami a FON szóval közeli kapcsolatában. A LEN-fonal a vonal szóval közösíthető, az idegenben meglévő LINEA/LINE és hasonlók a LEN (fonal) szavunk voltaképpen. A "latin" LINEA régen egyszerre jelentett : vonal, húzás, LEN-zsinor, LEN-fonal dolgokat.
LINARIUS : lenműves, LENÁRUS --------- Ez utóbbi a pontos magyar kifejezés már nyelvünkön ragozva, a LENÁRUS változott meg LINARIUS alakra. Ugyanazok voltaképpen.
ODÚ : Annyi féle állat megy be folyton ODA hogy szerintem ennek a fogalmából önállósodott csak így simán egyszerűen. Az IDE szóból is van IDÉN meg IDÉNY is képezve, sőt IDÉZ is létezik. ODA szóból is van, mert valaminek a halasztása esetén ODÁZZUK azt. Sőt az ODA szóvégeken is saját magát jelenti főnevekben is képzőnek nevezetten :
IRODA : ÍR+ODA, vagyis írni járunk oda. TANODA : TAN+ODA, vagyis tanulni járunk oda. És így tovább.
ÓV : rokonok vele : ÍV , ÖV, ÉV, és OV-ÁLIS is amit IVELŐS akcentussal ejtve egyből megértjük hogy mi is ez.)) Az ÍV (ívesség) fogalma tartja össze mindannyi szót, az ÉV is a nap pályájának egy meghatározott ÍV-e amit megtesz ez idő alatt az égitest.
A természet gyakran íves alakot ad a védelemre és ÓVÓ funkciót ellátó formáknak, ilyenek a magok például, de legfőképpen a hangalak okán a tojás most, amit megemlítenék, ez is egy ÓVÓ amit jó pár nyelv nem véletlen mond ki épp így, csak épp OVO vagy hasonlóképpen, magyar nyelven beszélnek, csak épp nem tudnak már erről.))
OVIFORMIS : tojás alakú, vagyis ÓVÓ-FORMÁS, illetve mindez ÍV-FORMÁS tágabb értelemben.
UDVAR : Szerintem itt nem képző van a szó végén, hanem a VÁR (főnév) szavunk önállóan egy összetett szó második tagjaként. A fogalom a várbirtokokon születhetett meg, majd később terjedt ki lakóházakra és egyéb épületekre.
Már a szanszkritban és más ázsiai nyelvben is jelen, DVARA/DVÁRA formában, ami már az (U)DVARA szavunk lehet lehagyott kezdőmagánhangzóval . A délszlávban is várudvar, palota, kastély jelentéssel futott eredetileg ez a DVOR történet. Úgy tudom a Kőrösi Csoma Sándor féle 3 nyelvű szanszkrit-angol-magyar művében is a szanszkrit alak az udvaron kívül még a bekerített szilárd alapú- utakkal ellátott- saját területtel rendelkező várakat jelentette.
Akkor meg lehet ÚT-VÁR az egésznek a kezdete. T-D-re hasonulhatott később gyors beszédben jóval ejthetőbb az "UDVAR" mint az UTVAR . És akkor ez az egész lehet így A VÁR és a hozzá tartozó terek, ÚT-ak együttesen. Ne feledjük önmagában udvar nincs szólóban, kell hozzá valamilyen épített objektum, régen ez a VÁR lehetett, mint névadója ennek.
Az ODOR szó például az más felépítésű, abban nincsen V és a VÁR fogalma nincs benne legfőképpen. Amit írsz, amúgy a logikai kapcsolat nyilván megáll így köztük (óvó/védő szerep), csak a hangalakok közt azért eléggé markánsak és komolyak a különbségek...
odú szó odv- tövéből - udv+ar végződése gyakorító képző.
Az odú ugyanis óv mi óv még, hát a ouar = vár sőt, a várnak is van odva és udvara is. Minő véletlen. És hol lehetett várni a bajok elmultát, hát nem valahol, ahová be lehetett vonódni, vonulni egy odúba, vagy várba? Állatoknak ólba? Óvóhelyre? Az udvarnak és az odúnak is ódala, azaz oldala van, sőt a várnak (ou+ar-nak) is. vár ou+ar gyakorító képző.
