Keresés

Részletes keresés

skolikagi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 374

Hát mert ha lennének, akkor azok övön alul lennének...sejtésem szerint.

Bár sosem voltak katona:-)))

Előzmény: gergerg (372)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 373

Ha már katonaság akkor elmesélek egy történetet. Úgy 25 éves lehettem és egy kocsma kerthelységében iszogattam néhány ismerősömmel és mint az ilyen esetekben előszokott fordulni, egy kicsit megártott.(vagy használt) Mivel igen kedvelem a nótákat nekifogtam énekelgetni borozgatás közben ahogy azt valamire való ember tenni szokta. A 4.-5- nóta után odakeveredett egy Ali-bától úgy 10 évvel idősebb  korú ember és bekapcsolódott. Én kezdtem,ha ismerte akkor beszállt és ugyan így fordítva. Valahogy csak olyanok kerültek elő amiket mind a ketten tudtunk.Nagyon tetszett neki hogy van cimbora nótázni, no meg nekem is Mikor oda jutottunk hogy "Nótás kedvű volt az apám, átmulatott sok éjszakát" akkor megfogta a vállam és at mondja nekem: "nem voltunk mi együtt kalocsán katonák?"Kicsit gondolkodtam, nem akartam megbántani,láttam rajta hogy úgy örül hogy valahol egészen máshol jár,majd mondtam hogy "lehet, olyan rég volt hogy már nem emlékszem."Erre az öreg megint megütögette a vállam és annyit mondott: "jó hogy ujra találkoztunk".Na nekem ez az élmény jutott a katonaságból, de nem is nagyon hiányzik több.

Előzmény: Ali-bá (369)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 372

Mi abban az övön aluli hogy nincsenek kellemetlen gatyanélküli katonasági emlékeim?

Előzmény: skolikagi (370)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 371

Ebben az életemben biztos nem.Olyan fiatal vagyok mint az a barackmagonc amit tegnap ültettem.De szerintem a pirosbugyisok sem voltak katonák!Ja de sorozáson voltam de ottis csajok voltak.:-)

Előzmény: Ali-bá (369)
skolikagi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 370

Hú basszus ez "övön aluli" ütés volt...:-)))))))

Na Gergő erre varrjál gombot:-))

Egyébként Ali-bá, Gergő nem hiszem hogy a körletben gatya nélkül c. történetre gondolt....:-)))

 

Előzmény: Ali-bá (369)
Ali-bá Creative Commons License 2010.12.15 0 0 369

Ugye nem voltál katona...

Előzmény: gergerg (368)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 368

Én nem tudom hogy a bugyikkal hogy van ez de én mikor gatya nélkül találtam magam az legtöbbször kellemes élményhez volt köthető csakúgy mint amikor más talált gatya nélkül.:-)

agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 367

Az még a jobbik eset, annál legalábbis biztosan, mint hogy másvalaki találja meg vhol... ;-P

Előzmény: skolikagi (365)
agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 366

(Vannak helyek, ahol inkább átokként szokták felfogni a jelenlétemet, annyira nem illek sehova, úh. köszönöm ... ~;-))

 

A villódzó szirsz@rokra próbáld ki a Tüziróka adblock-rendszerét, elemenként lehet blokkolni egy-egy oldalon, mit nem akarsz megjelentetni, itt egy megnyugtató, homogén-szürke jobb sáv látszik csak, felül meg semmi... :-P

Előzmény: Deryan (360)
skolikagi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 365

:-)))

Még mindig jobb, mintha bugyi nélkül találná meg magát valahol:-))))))

Előzmény: gergerg (364)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 364

Ha harc hát legyen harc! De ne csodálkozz ha piros bugyiban találod magad!:-))

Előzmény: atandi (356)
Deryan Creative Commons License 2010.12.15 0 0 363

Érdeklődéssel várom. :)

Előzmény: atandi (362)
atandi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 362

Én is egérrel használom a laptopot.

Tegnap kicsaltam a családot a szegedi füvészkertbe. Nagyon szép volt a hóesésben! :) És az üvegházak!!! húúúú, nagyon klassz volt. De muszáj lesz visszamennem tavasszal(majd nyáron és ősszel) is!!:))

Megpróbálok majd betenni 1-2 képet, ha nem bánjátok.

Előzmény: Deryan (360)
Deryan Creative Commons License 2010.12.15 0 0 361

Oldalt ezek az idióta ugrálós reklámok mindig zavarnak munkaközben. 

Nagyítással szoktam őket kitenni a látómezőből.

Deryan Creative Commons License 2010.12.15 0 0 360

Egy áldás, hogy itt vagy! :)

Én is tanultam újat:)

A Ctrl billentyűt lenyomva tartom s az egéren lévő görgő oda- s visszaforgatásával egész könnyű kicsinyíteni s nagyítani.

 

A laptopon én gyakran egeret szoktam használni, mert megszoktam, hogy legtöbbször asztali gépet használok.

Előzmény: agicza (358)
agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 359

Természetesen a CTRL billentyű közben nyomva tart. *okoska üzemmód OFF

Előzmény: agicza (358)
agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 358

A notebookon az egér helyett a touchpad-en a jobb oldali, csíkos gördítősáv csinálja ugyanezt: kicsinyít és nagyít a szövegen, ha az ujjadat le-fel húzod rajta...

Előzmény: atandi (357)
atandi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 357

Amúgy, mielőtt kikaáltanátok ügyeletes együgyűnek, magam is rögtön azt próbáltam, a ctrl +-t, de itt nincs külön hely a számoknak a laptopon, a 3-as fölött van a +, és nem működik nagyításra...

 

Kergegergő, mivel mi öcsémmel egész gyerekkorunkat végigcivakodtauk, kb. százezerszer végig kellett hallgatnunk, hogy kárörvendőpórul jár!! (meg azt, hogy aki füllent, arra nagyanyám piros bugyit húz! És kb. 30 éves koromban jöttem rá, miért nincs soha egyetlen piros ruhám. No, azóta van. :) Ja, meg azt is ezerszer -vag inkább százezerszer hallottam, hogy "te vag az idősebb, neked kéne, hogy több eszed legyen" ,meg Te vagy   nagyobb, neked kelllene engedni"....Fúúúúúú de útáltam!!

atandi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 356

Jól van ecsém, ezt még megkeserülöd!!! (nagyon-nagggyon hunyorgós szmájli!!!)

Előzmény: gergerg (352)
Deryan Creative Commons License 2010.12.15 0 0 355

Nálad viszont az a figyelemre méltó, hogy lelkesen veszed a tempót és nem ismersz lehetetlent. :))

 

A jó kertészségért hosszútávon kell megküzdeni. A fák sem fordulnak egyik napról a másikra termőre. Bár kitudja, hogy 30-40 év kertészkedés után mi újdonságok várnak a hajdani kiskertészre :)

 

Előzmény: gergerg (354)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 354

Egy jó kertész "Szépen, megfontoltan, kiegyensúlyozottan" vesz mindent.Ezért nem leszek én soha jó kertész.:-(

Előzmény: Deryan (353)
Deryan Creative Commons License 2010.12.15 0 0 353

Szeretném én is megerősíteni :)

Minden elismerésem, ahogyan Ali-bá a nehézségeket az internettel veszi. Szépen, megfontoltan, kiegyensúlyozottan. :)

Előzmény: agicza (350)
gergerg Creative Commons License 2010.12.15 0 0 352

Hi hi hi hi :-)))))))

Előzmény: atandi (348)
agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 351

Hoztam nektek totál nem kertészeti témájú szépségeket, bár ezért is a földet túrták, nem is keveset... ;-) "The largest hoard of Anglo-Saxon gold ever found..."

 

http://www.staffordshirehoard.org.uk/artefacts/gallery/?set=72157622378376316&img=3930956387

 

agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 350

Fantasztikus tempóban fejlődsz, öröm nézni!!! :-)))))

Előzmény: Ali-bá (339)
agicza Creative Commons License 2010.12.15 0 0 349

Pár tipp:

- hozzászólás szövege kimásol, szövegszerkesztőbe beilleszt. Ez olyankor is használható, ha a szín miatt nem látható a beírás, bár ilyenkor egy sima szövegkijelölés is segít
- CTRL gombot folyamatosan nyomva egér középső gombjával le-fel scrollozva nagyítható-kicsinyíthető azonnal a betűméret.
- Ha a - gomb kicsinyít, akkor érdemes elgondolkodni azon, hátha a + meg nagyít... És tényleg. :-P

atandi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 348

Hajja, na jól kibabrűltatok velem. Anélkül, hogy továbbolvastam volna, alkezdtem nyomogatni a Ctrl és - billentyűket, most az egész oldal akkora, mint egy bolhapiszok!! Ezt se látom, amit írok. Segítsééééég!!! Hogy kell visszamenni normálméretre?? (Már nem tudnám elolvasni, ha megírnátok se, úgyhogy esetleg az atandi@gmail.com-ra, ha valaki megszána... Hogy lehetek ennyire hüle?? Vagy talán h kilépek az oldalról, majd visszaövök, sikerülhet?? Ekkor marhát, istenem... :))

TGWH Creative Commons License 2010.12.15 0 0 347

Én egyszerűen csavarhúzóval alányúlok, és kipattintom néha a billentyűket. Csak aztán el ne felejtsd mit hova kell visszatenni :D Ezeket azután akár vízzel is lehet pucolni, megszárad, és mehetnek vissza a kipucolt keretbe (amit enyhén nedves ruhával óvatosan szintén le lehet törölni).

skolikagi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 346

Ali-bá fantasztikus ütemben fejlődik az informatikai tudásod:-))

A következő lépés egy honlap készítése ......:-)))

Az egy nagyon jó "játék", izgalmas még egyedül is...:-)

 

Előzmény: Ali-bá (342)
Deryan Creative Commons License 2010.12.14 0 0 345

Hm... a porszívó szerintem nagyon erős. Az erejét tompítva lehet próbálkozni.

Puha szőrű ruhakefével is meg lehet óvatosan símogatni a billentyűzetet. 

Előzmény: Ali-bá (344)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!