helyesen PARALELEPIPEDON. Olyan hasáb, melynek minden oldala paralelogramma, amelynek minden lapja párhuzamos és egybevágóak. Mit akartál ezzel kifejezni? Ne akarj nagyobbat,,, mint ami kifér a lyukon.
Az októberi önkormányzati választáson a Fidesznek közel 4000 megyei, városi falusi képviselője, polgármestere lett - mondta az Indexnek Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Szijjártó szerint az alapszabály-módosítás egyetlen mozgatórugója az, hogy ennek a 4000 embernek minél nagyobb beleszólása legyen a Fidesz politikájába
Magam is így gondolom. Többek között ezért is álltam a durvaságokat - emlékszem még a rendszerváltást megelőző évekből a szívükben a rendszer mellett álló, ám érveikkel azt már támogatni képtelen, személyükben hiteles emberek kínjaira.
Úgy gondolom, új rendszerváltás készülődik. Valakik a háttérben új forgatókönyveket írnak. S egyszercsak a fejünket kapkodjuk majd a durva represszió múltán megvalósuló sok-sok reményünktől. Megy persze Gyurcsány és legközelibb munkatársai. Visszavonulnak a közélettől, s pár év múlva üzennek a pletykalapokon át a decens luxusból megmaradt híveiknek. S csak évekkel később jövünk rá, hogy a szép új világ valamiben a régi...
Miközben elküldtem ezt a hozzászólást, hirtelen az jutott eszembe, hogy nem ez az értékválság, a belső önbecsapás felismerése ballib barátaink feltűnő -olykor arrogánsan ideges, olykor megsértődős- eltávozásának a valódi oka ? A azonosságkeresés dilemmái, csalódás mindazokban, akikben hittek, akik őket is becsapták, mert ugyanúgy rájuk is kiterjednek a megszorító intézkedések, holott ők sem követtek el olyat, amiért ezt kellene vállalniuk, a mindennapi vitákban tarthatatlan érvelés, szóval vajon nem ezek az okok vezettek elnémulásukhoz ?
A baloldali értelmiség böszmeségéről ír egy volt SZDSZ-es államtitkárIndex 2006. november 17., péntek 10:54A balliberális értelmiség böszmesége címmel közölt írás Soós Károly Attila, egykori politikai államtitkár, az SZDSZ volt parlamenti képviselője. Tamás Gáspár Miklós, egy másik volt szabad demokrata képviselő feloszlatná az SZDSZ-t.http://index.hu/politika/belfold/ska1117/A volt SZDSZ-es képviselő (SKA) szerint a rendszerváltás óta még nem követtek el akkora kommunikációs hibákat, mint most, és egyik kormány sem teremetett ilyen rövid idő alatt ekkora káoszt. "Aki baloldali és/vagy liberális, az úgyszólván kötelezően ebben a kormányban látja a megoldást - írja. - Számomra azonban ez nem megoldás. Számomra maga ez a közvélekedés a probléma."TGM feloszlatná az SZDSZ-t "Kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet" - írja a csütörtöki Népszabadságban Tamás Gáspár Miklós annak kapcsán, hogy Demszky Gábor főpolgármester levélben, Kuncze Gábor szóban marasztalta a nyugdíjazási kérelmet beadó Gergényi Pétert. A volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő filozófus szerint a budapesti rendőrfőkapitány "az elnyomó rendőrállam jelképe"
Át fogom nézni a Fidesz programját részletesebben, csak most nincs időm rá, de hamarosan lesz, és akkor egy számodra is megfelelő választ fogok adni. Nem maradok adósod, nyugodj meg!
Corleone11, azt mondtad, ragaszkodsz az elveidhez. Tíz példát hoztam, amelyben szerintem a kormányzat ezen elvekkel szembemegy, míg a Fidesz közelebb áll hoizzájuk. Szimpla semmitmondás 100%-ról beszélni ezzel kapcsolatban, hiszen a "minden" nem létezik a politikában. Szerintem vagy sikerül ezen (vagy más) példákat mérlegelni, vagy ez a szál azzal zárul, hogy nem mutattad be, miben is ragaszkodsz az elveidhez.
Teljes félreértésben vagy, azt kell hogy mondjam. Nem mondtam, hogy a Gyurcsány-kormány 100%-ra teljesít az elveim alapján. De eddig még egy olyan kormányt sem láttam, aki ezt a színvonalat hozná( a 100%-ra gondolok).
Késelés: igen, képzeld megszúrtak egy rendőrt, nem csak a jezsuita atyát verték meg akkor...
Amit írtam, abból kiolvasható, hogy mit gondolok nagy vonalakban a "kormányomról", ahogy írod, de ha neked nem sikerült, akkor olvasd el még egy párszor...
"ha az igenek nyertek volna, akkor a szocialisták biztosan elvesztették volna a 2006-os választást"
Nem kérdezem újra, hogy az elvek számítanak-e, vagy az aktuálpolitikai haszonszerzés. Mindössze szomorúan látom ezt az ezerszer cáfolt téveszmét:
"Ha állampolgár, akkor szavazhat."
Aki helyben lakik, az szavazhat. S számos jogot, ellátást a helyben lakás eredeztet.
Még egy fájdalmas baloldali panelt is ideírtál:
"akik ezt az egészet nem veszik észre"
Ez mindig visszaköszön: a túloldalra szavazók nyilván tévedésben vannak. Kedvencem, mikor ez a langymeleg, gondolkodásgátló érv a "miért nem értjük meg egymást ebben az országban"-jellegű kérdéssel párban érkezik...
Szegény romániai magyarokat sajnálom, akik ezt az egészet nem veszik észre és az év minden napján kokárdát hordanak, közepén Orbán portréjával és az "Az én miniszterelnököm" felirattal...
Mikor jártál utoljára Erdélyben? Hol láttad a kokárdával grasszáló magyarokat?
Késelés?? Corleone11, elvek teljesüléséről hoztam tíz példát, három elvhez. amelyekre eggyel ezelőtt azt mondtad, hogy ragaszkodsz. Egyetlen elv egyetlen példájára reagáltál, arra sem érdemben (egy csúsztatással, s egy aktuálpolitizálással). Pedig kíváncsi lettem volna, hogy pártodat és kormányodat hogyan méred saját elveid mérlegén. Így viszont nem vagyok meglepve.
Ha te tudod, hát add elő... Az újságírón sosem a megoldást kérik számon, hanem azt, hogy a kérdéseket feltegye. Ez a sajtó lényege. A gyakorlati megoldást a politikusoknak kell elővezetni. Ha Kósa a tényeket feltárta, sokat tett. Mások idáig sem hajlandók elmenni, megmaradnak a „szerintem” szintjén.
Az állampolgárságból csak egyfajta van. Ha állampolgár, akkor szavazhat. És a kintélők 100%-a a Fideszt támogatja, szerintem ennek volt egy ilyen vonulata is. Akkor este, dec. 5-én, ha jól emlékszem, talán Lamperth Mónika mondta, hogy volt benne egy ilyen megfontolás is, ha az igenek nyertek volna, akkor a szocialisták biztosan elvesztették volna a 2006-os választást. Kerényi Imre azt is mondta, hogy meg kell adni az állampolgárságot a határontúliaknak és akkor a Fidesz 20 évre bebetonozza magát. Lehet azt mondani, hogy művész ember és mond ezt azt, de tudjuk, hogy a művészek (költőkre, írokra gondolok most elsősorban) a műveikben írták meg a véleményüket az aktuális dolgokról, amit egyébként nem vállalhattak. Ezt azért nem vállalhatta Fidesz sem, Kerényi pedig világossá tette ezt a törekvést azok előtt, akiknek eddig nem volt az. Szegény romániai magyarokat sajnálom, akik ezt az egészet nem veszik észre és az év minden napján kokárdát hordanak, közepén Orbán portréjával és az "Az én miniszterelnököm" felirattal...
Románia január 1-jén uniós tag lesz. Többmillió határon túli (Moldávia, Ukrajna, Szerbia) román nemzetiségűnek meg akarják adni az állampolgárságot. A mai maygar kormány pedig nem. Sőt, jövőre jelentősen csökkentik a határon túliak támogatását.
Portugália állampolgárnak tekinti a brazilokat.
A népszavazás csak arról szólt: tárgyalja az országgyűlés. Jogi tartalomra nem népszavaztunk.
A Fidesz nem csak annyit mond, hogy szörnyű a megszorító program, hanem azt is, hogy helyette mi kellene.
És hogy miért kellenek a megszorítások? Figyelmedbe ajánlom a hírszerző cikkét: http://www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=22933
Ellenzékből könnyű programot írni... De legalább ezek szerint akkor már van! Ez igen nagy örömmel tölt el.
A határontúli magyarságba ne nagyon menjünk bele, de szerintem az nem a szolidaritásról szól(t), legalábbis nem ebben az értelemben. Nem egy papírtól lesz valaki magyar, hanem a közös identitástudattól. Azt pedig nem kell senkinek bizonygatni. Alapban semmi konfliktus nincs az egyszerű román és magyar ember között, csak ezek a drága emberek, akik csak az ő érdekeiket nézik, és véletlenül sem szavazatnak akarják őket megszerezni, azok csinálják a konfliktust.
A Fidesz csak azt mondja, hogy kérem szépen, ezt nem lehet csinálni, micsoda szörnyű megszorító program az MSZP programja. A másik oldalon meg számon kéri, hogy miért nem lesz euró már holnap. Ezek elég kétfenekű nyilatkozatok, nem gondolod?
A Fidesz többek között azért sem lesz szimpatikus nekem, mert azt, amit ők csináltak itt az elmúlt egy-két hónapban, az szerintem gusztustalan volt. Kezdve az ultimátummal, amit a kormányfőnek adtak, a sorozatos tüntetéseken át, okt. 23-áig, az egész. Nem lehet ilyen eszközökkel megdönteni egy legitim kormányt.
A késelés a békés tüntetés része?
A társadalmi különbségek ijesztően nagyok, nem mondom, hogy nem. Akkor, mikor már tényleg ilyen méretű, akkor nem lehet máról-holnapra változtatni és összecsukniazt a bizonyos ollót. Segélyekből nem lehet megélni, az tény. Viszont az is, hogy akinek tényleg szüksége lenne rá, az fel sem veszi mindig, mert szégyelli, akik pedig feketén dolgoznak (nem olyan kis pénzért) azok pedig szinte már-már büszkeséggel mennek a segélyért, noha egyátalán nincs rá szükségük. Ilyen és egyéb adócsalásokon rengeteg pénz folyik ki az államkasszából.
Nyilván a választást meg kellett nyerni ahhoz, hogy ezt a programot meg lehessen csinálni. Nem mondom, hogy tökéletes program, hiszen semmi sem az, elég messze van a tökéletességtől, de még így is inkáb ez, mint amit a Fidesz képvisel most. Egy vezetéscsere ráférne a pártra, az új arcok talán új irányt mutathatnának a jobboldalnak. És követhető lenne a békésen élni akaró emberek szemében is...
Eszerint elég rossz véleményed lehet a Gyurcsány-kormányról, s tán egyes, ma jobboldalinak nevezett politikusok elképzelései rokonszenvesebbek lehetnek Számodra. A szolidaritás eszméjét csorbítja a kormányzat az egészségügyi reformnak nevezett leépítéssorozat, s a tandíjak bevezetése révén. Épp a szolidaritásra hivatkozva bírálja ezeket a Fidesz. Többek között a szolidaritás eszméjének mondott ellen a kormányzat, amikor a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt, vagy amikor megszüntette a lakásépítési támogatások nagy részét. Az egyenlőség eszméjét tiporja sárba az a hihetetlen méretű elszegényedés, amely immár területi és foglalkozási tömbökben jelentkezik, s minden korábbi mértéken túlmutat. Az ebben élőknek esélyük sincs a normális társadalmi életre, s ez például egyeseknél törzsi körülményekhez való visszalépésben ölt testet. A vidéki Magyarország jelentős területein, s az egykori állami vállalatokból elbocsátott segédmunkások körében durva kilátástalanság tapasztalható. A Fidesz foglalkoztatottságnövelő programja alighanem a tetszéseddel találkozhat, mivel az egyenlőség irányába tesz lépéseket. Természetesen az egyenlőség említésekor a jogi egyenlőség ügyét érdemes megemlíteni: vajon egyenlő mércével mérik azt a rongálót, aki a minap az érdi KALOT emlékműről lefeszegette az értékes színesfémet, mint azt, akit házkutatássorozattal üldöz a rendőrség a szabadság-téri szovjet címer kapcsán? S a tüntetők, akik (kizárólag 20-30 méterre álló rendőrök által tanúsítva) sörösüveghajigálás miatt kapnak éveket, ugyanolyan elbírálást kaptak, mint egy-egy utcai bandatámadás kevésbé aktív résztvevői? A szabadsággal is nemzetközi szinten is meggyűlt a baja a Gyucsány-kormánynak: elég a Bad Demokracy Award-történetre, a sajtószabadság és a korrupció ügyében készült nemzetközi jelentésekre gondolni. Vajon a választópolgár választási szabadságát mennyiben korlátozta az, amikor szándékosan elhalasztották az ország siralmasan rossz pénzügyi adatainak publikálását?
Nyilván örök értékek, és egyik oldal sem sajátíthatja ki teljesen, csak előtérbe helyezheti. Az, hogy melyik oldalnak melyik érték mennyire fontos, azt lehet nézni. Nem mondom, hogy a jobboldal nem tarthatja ezeket fontosnak...
Szerinted ezek baloldali elvek? Nem inkább örök emberi alapértékek? Mindig furcsának tartottam, hogy vannak baloldali és vannak jobboldali értékek. Szerintem csak értékek vannak. Jobboldali vagy baloldali inkább az út, ahogyan megpróbálunk ugyanoda eljutni. Csak hát van járható és járhatatlan út is. Nem értékvita van a két oldal között.