"Így tehát a Karinthy kreálta Szabolcska sem óhajtotta Adyt megfullasztani, se szóban, sem az "idézett" versben. Még a szó sem szerepel benne. Karinthy szabad kezet adott Szabolcskának, hogy Ady halálnemet választhasson. Sőt, nagylelkűen engedte a Sorsnak, hogy kedve szerint tegye el láb alól a költőzsenit."
Ha ugyanarra a fullad szóra gondolunk, akkor bizony itt (is) eléggé eltaláltad (te is) szarva közt a tőgyit!
"Kicsi hunyhó, szerető sziv, Messze égbolt, tiszta, kék - Fulladjon meg Ady Endre Lehetőleg máma még.
Én beültem okulásul Joker három előadására is, az ilyesminek van értelme.
Nofene. Lehetett erről olvasni beszámolót? Hol?
Eszter tanított pl. kritikaírást (hogy jelenleg mit tanít pontosan, azt nem tudom). Sok elméleti tanítani való persze nincs e tárgyban, a megírt kritikák megbeszélése, kielemzése zajlott az óráin.
(Szerintem általában az újságírás és a média tárgyai nemigen taníthatóak, akinek van tehetsége, annak "tanítás" nélkül is megy, akinek nincs, annak úgyis hiába.)
Így a líra felett nem érdemes tudományoskodni, elég érteni, vagy csak érezni.
Ha tehát valaki másokat okítgat precizitásra, az - ha csak egy kicsinykét is - de maga is legyen pontos, és legalább egy-két célpontot találjon is el a tények céllövöldéjében, ahol szépen sorakoznak a kilőhető faktumok. De nem, az istennek sem talál el soha semmit. Hiszen ő sem állíthat minden mellélövése mellé egy Gorcsev Ivánt. Nincs is annyi Gorcsev a Földön, akit erre a tömegfeladatra mozgósítani lehetne.
Miért? Azért, mert csak hallott dolgokról, de nem sajátította el őket. Nem lett a lényévé. Nem épült beléje, az agyába bele neki, mélyen. Nem nyűgöződött bele az ismeret. Vagy egyszerűen csak nem jegyezte meg. Az okosságot öszekeveri a felfogóképességgel, és ha bajba kerül valamelyik ostobaságával, ott az Akadémiai Lexikon, az majd talán kisegíti.
Mindezt miért? Mert tekintélyimádó/alávetett. Ha valakit elfogad és maga fölé emel, akkor szőrőstül-bőröstül teszi, és azt gondolja balgán, hogy elég csak hivatkozgatni az idolra. Akár pontatlanul is. Akár hamisan is Odakuporodott cselédnek, mint Dsida, és nem az számít neki, hogy mit gondol a Gazda, hanem hogy szolgálja. Hűen, rendíthetetlenül, még a tényekre is vakon és süketen. Mint Doris Duke homoszexuális inasa.
nem kell más verse már, költő én vagyok!
és ő büszkén hozzáteszi: én meg szolgája.
Szolgább, mint Sancho.
Aki tényleg elhiszi, hogy elég odacsempésznie talpa alá egy marék ladányi földet, és máris hitelesen beszélhet. De ha kirúgják a rögöt alóla, előtűnik a turpisság.
Karinthy nem akart senkit megfullasztani. Liberális ember volt, és e rossz szokásától akkor sem tudott szabadulni (miért is tette volna?), amikor másokat parodizált, hiszen a paródiában a parodista is főszereplő.
Így tehát a Karinthy kreálta Szabolcska sem óhajtotta Adyt megfullasztani, se szóban, sem az "idézett" versben. Még a szó sem szerepel benne. Karinthy szabad kezet adott Szabolcskának, hogy Ady halálnemet választhasson. Sőt, nagylelkűen engedte a Sorsnak, hogy kedve szerint tegye el láb alól a költőzsenit.
Talán mert nem volt feltöltődve tesztoszteronnal. Pedig kortársa (és tisztelője) volt József Attilának, aki viszont töviről-hegyire elmagyarázhatta volna neki eme hormon mibenlétét és a nőkkel szembeni kedvező hatásait. Elég lett volna meghívni őt a Belvárosiba egy feketére, kísérővel.
A tanulatlan-iskolázatlan lövész megint puffantott egyet, de ismét csak mellé... Sebaj, mondja rábeszélően a csíkos trikós hordómellű lövöldetulajdonos, próbálja újra az úr, fog ez menni, nyerje már meg azt a macit ennek a csinos Eszter jánynak... - és rákacsint Karinthy gyakorlótéri őrmesterének e reinkarnációjára.
---------------------------
Hogy mit és hogyan taníthat vajon Babarczy, az valóban érdekes kérdés, jó fölvetés. Én beültem okulásul Joker három előadására is, az ilyesminek van értelme.
Nem tudom pontosan, mit tanít. "Eszmetörténetet", vagy mifenét. Nyilván beszél a fiatalokhoz a médiáról, újságírásról is. És talán-talán elmondja nekik, mint újságírói alapismeretet, hogy ha valaki úgy kezd egy interjút, hogy "Az a kérdésem..." - az már ne is folytassa. Naná, hogy az a kérdése. Azért is ment oda, mert kérdést akar feltenni. Nem hírt mondani ment vagy követ sikálni, hanem kérdezni. Naná, hogy azt kérdezi, amit kérdez, és nem mást. (Erre a típusra mondta Vitray, hogy gyatra riporter az is, aki úgy kérdez: "Mondja meg nekem..." -, mert akkor őt már nem is érdekli tovább. Ha neki fognak válaszolni, és nem nekem, nekünk, akkor minek nézzem, nézzük tovább? Nem hozzám, hozzánk szól, hanem a riporterhez. Aki netán még meg is fejeli a rémképet azzal, hogy Az a kérdésem...)
Jó. Akkor beszélgessünk! Tőlem fórumozhatunk így is, semmi gond.
A lényeg egyik részét már úgyis kitárgyaltuk, agyunkat kimerítettük. Hiszen itt – mindannyiunk szerencséjére – némelyek pontosan tudják, le is írják, hogy mikor jellemtelen a költőzseni, mikor gyáva, mikor csóringer, prollancs lejmoló kifutófiú, tökéletesen ismerik a művész pszichiátriai kórképét, szexuális nyomorait, tudják a legtitkosabb gondolatait, vágyait, effektív reiszolásait, a világon mindent. Tudják, mikor írt a költő jó verset, mely „korszakában” alkotott rossz költeményeket… csak azt nem tudják még, hogy melyik szó mikor főnév, mikor melléknév a magyarnyelvben. Na de hát ne elégedetlenkedjünk, senki sem tökéletes, nem mindenki járhatta végig az általános iskola hatodik osztályát. Éppen elég, ha professzori szinten képes megítélni valamely művészzseni művészi teljesítményét. Merthogy ez az ő munkájuk, és ami nem is kevés. A nyelvtan elemi ismerete egyszerűen nem férhet bele a von Haus aus entellektüel fórumozásba. Igaz, dicső-polgári dühükben tulajdonképpen gúnyolják saját magukat is (vs. nem tudják, hogy Karinthy nem élből akarta megfullasztani Adyt, hanem éppen fordítva), ám jól láthatóan ez sem segít.
Vagyishogy ezeknek annyi.
Szörcsöghetnek még, erőlködhetnek, prollancsozhatnak, uffolhatnak telitüdővel, ám a komoly olvasó innen már csak röhög rajtuk.
Nézzük tehát inkább Babarczy Esztert! Nézzük, milyen a szép Babarczy Eszter, milyen a jó Babarczy Eszter, nézzük meg közelebbről, milyen is egy almásilag tehetséges publicista!
Sosem az egészet nézed, hanem csak önkényesen egy kis részt ragadsz ki a halmazból és azt csűröd-csavarod...
Előzmény:dr. Szophroszüné (16008)
Lehetetlenség egy hosszú írás teljes „halmazát” idézni (értelmetlenség is), ám a következő bekezdés tulajdonképpen kerek egész (Babarczy Eszter cikkéből véve). Nyilván „önkényesen ragadom ki” az írás egészéből, merthogy senki nem adott rá engedélyt, fölhatalmazást, ám ha te kiemelsz egy másik részt (amely szerinted megfelelően méretes szakasz, vagyishogy kiragadásra méltó), akkor az már nem általam, hanem általad lesz „önkényesen” kiemelve, engem viszont az „önkényesség” nem zavar (a tiéd a legkevésbé). Tehát az általad „kiragadott részről” is beszélhetünk. Tőlem bárhonnan kiragadhatsz bárminő méretes tagot. Ebből a cikkből is, vagy akár egy másikból is. Ragadd ki bátran, ragadd ki önkényesen! Ragadd ki olyan hosszan, amilyen hosszan akarod, és közöld, miért kitűnő a szöveg! Mondom ezt azért, mert az eddigi hozzászólásaidból arra következtetek, hogy remekműveknek tartod Babarczy Eszter publikációit, s csakis azért tűnnek helyenként kifejezetten röhejeseknek, merthogy én eltorzítom azokat „önkényes kiragadásaimmal”.
Na most, addig is, amíg rászánod magad Babarczy Eszter konkrét apologetikájára, én még a magam módján idéznék egy konkrét szövegösszefüggést, ha nem veszed zokon:
„György Péter olyan alakja a magyar közéletnek, közbeszédnek (vagy hogy is nevezzem), aki, ahogy az már a sokat szereplő emberekkel lenni szokott, igen eltérő reakciókat vált ki olvasóiból, az áhítatos tisztelettől a szélsőséges irritáltságig – én magam az utóbbi időben inkább az irritáltak közé tartozom. Noha a közírói és publicisztikai tevékenység, különösen egy olyan könyv esetében, mint az itt recenzált Az ó-új világ , amelyben a szerző küldetéstudata és profetikus hanghordozása elválaszthatatlanul összekeveredik mondanivalójának tárgyiasabb vonatkozásaival, személyes teljesítmény, a szerző publikus személyiségével átitatott teljesítmény, kínomban és a méltányosság mián mégis az látszott a legjárhatóbb útnak, ha a továbbiakban igyekszem valahogy elkülöníteni ezt a publikus személyiséget, az irritáció forrását, a könyv állításaitól, amelyek hol fontosak, meghatóak vagy egyenesen mélyrehatóak, hol, nézetem szerint, féligazságok vagy butaságok, de mindenképpen többet érdemelnek néhány gunyoros grimasznál.”
Tehát ez a szövegösszefüggés. Most pedig kiemelek részeket az egészből, el lehet dönteni: a „kiragadással” meghamisítom-e a szöveg mondandóját.
Az egyik „rész” miatt Babarczy Eszternek, mint egyetemi oktatónak, már az általános iskolában a körmére kellett volna koppintani. Fejesvonalzóval. Tudniillik az „irritáltság” nem „reakció”. Az „irritáltság” állapot. Akár „önkényesen” ragadjuk ki lüke szövegkörnyezetéből, akár engedéllyel, az irritáltság a reakció létezési módja. Lehet. Azért csak lehet, mert én például általában nem aggódva, izgatottan, nyugtalanul reagálok valamire, miközben reagálhatnék úgyis. Tehát: az „irritált” szó a reagálás jelzője, nem a szinonimája. Még kevésbé lehet azonos értelmű a két kifejezés.
Ha egyetértenénk Babarczy Eszter „gondolatával”, így fogalmazhatnánk meg azt normálisan, érthetően: a sokat szereplő ember kijelentéseire az olvasók eltérően reagálnak: egyesek tisztelettel, áhítattal, mások izgatott, sokszor dühödt ellenkezéssel.
Mondhatnánk így, ha egyetértenénk magunkkal. De nem értünk egyet, ugyanis a szélsőséges reakciók (Babarczy ezekre gondol), nem „a sokat szereplő emberekkel szokott lenni”, hanem a provokatívan fogalmazó publicisták megnyilvánulásait kísérik. Sőt még az övékét se mindig. Mert például Babarczy Eszter buzgón igyekszik provokatívnak mutatkozni, miközben egyáltalán nem generál maga iránt tiszteletet, de még indulatos elutasításra (ahogy ő mondja: „megrökönyödésre”) is csak a hozzá hasonlóan egyszerűcske embertársait készteti.
Ha az olvasó, néző Babarczy-szöveggel találkozik, nem irritált lesz, hanem összekarmolja magát. Nem ugyanaz.
Én a magam részéről például lazán keresztülszúrom a tökömet akkor, amikor a tudós szerző az „irritáció forrását” valamely „publikus személyiségben” jelöli meg. Még csak nem is a publikáló személyiségben, hanem „publikus személyiségben”, mert még annyit sem tud, hogy minden személyiség publikus, aki nincs eltiltva, elzárva a közszerepléstől.
Miközben a publikáló személyiség sem irritációforrás, ti. például György Péternek számos olyan vélekedése, megnyilatkozása van (ugyanazon „személyiségéből” fakadóan), amely vélekedés semminő indulatot nem vált ki senkiből. Sőt az is kijelenthető: György Péter nem tartozik a különösebben markáns, eredeti szerzők közé. Vannak persze, akik hülyét kapnak tőle, de azok általában azért kapnak hülyét György Pétertől, merthogy ugyebár „libbant” a manus; értsd: zsidó, cigány, buzi, magyarkodó (például Haraszti Miklós szerint), s amely „irritáció” (ingerültség, bosszúság) forrása nem a szerző, hanem a reagáló olvasó „személyiségében” (értsd: lelki alkatában) rejlik.
Babarczy Eszter azt állítja, hogy György Péter könyve „személyes teljesítmény”. Na bazdmeg! Milyen volna más? Személytelen teljesítmény? Egyszerűen nem értem, mire gondolhat a szerző, megfejteni sem tudom. Szubjektívet (egyoldalút, elfogultat, igazságtalant, részrehajlót) ért a „személyes” szó alatt? Nem ugyanaz. Mert ami nem személyes teljesítmény, nos, az a kollektív teljesítmény.
Egyébként pedig a hosszú mondat úgy hányinger, ahogyan van, a szerző meg is vallja: „kínjában” írta. A mondat végén azt állítja (nyilván ezt is kínjában), hogy a „butaságok… mindenképpen többet érdemelnek néhány gunyoros grimasznál”.
Akkor hát ezt magyarázza meg valaki! (Mondjuk, Almási Miklós.) Miért érdemel a butaság többet a gúnynál? Mennyiben érdemel többet? Mi az a több, amit megérdemel a butaság? A recenzens kínja-kínlódása? Igen, csakhogy az egyáltalán nem több a gunyoros grimasznál. Hanem kevesebb. Méghozzá jóval kevesebb. Olyan recenzensi butaság olvasható itt, amely maga is csak gunyoros grimaszt érdemel. És az efféle grimaszt nevezi ezen a fórumon Gondoljátok meg „csűrés-csavarásnak”.
Nem csűrés-csavarás ez részemről, gyerekek, én ugyanis tudom: a szerző azt akarja mondani („érdemben”), hogy György Péter néha butaságokat beszél. Ezzel kéne ugyebár „érdemben” vitázni: a György Péter akkor se nem ír butaságokat, de igenis, de nem, de igen, de nem… akkor mennya picsába!
Míg a valódi vita képlete így néz ki: tézis – bizonyítás (érvek) – következtetés.
Márpedig én „érdemben” nem azt állítom, hogy György Péter nem beszél butaságokat; komoly ember ilyesmit nem mond (általában), hanem én azt bizonyítom (konkrétan), hogy Babarczy Eszter nem képes megítélni György Péter állításainak minőségét, igazságtartalmát. Mert aki még azt sem tudja, hogy mit jelent a „személyes teljesítmény” kifejezés a magyarnyelvben, honnan tudhatná, hogy György Péternek „érdemben” igaza van-e, vagy sem?
Amit pedig a legjobban utálok: a „nézetem szerint” szintagma (ez az én irritációm forrása). Mintha a butaság, a tévedés, a „féligazság”, vagy az igazság „nézet” kérdése volna. Nem nézet kérdése. Kizárólag annál a kritikusnál, aki képtelen bizonyítani, amit állít. Csak irritálódni tud. Esetleg kínlódni.
Babarczy Eszter a „tárgyiasságot”, a „tárgyiasabb vonatkozásokat” kéri számon György Péteren, miközben az igazságot, a butaságot nem tárgyi, hanem szubjektív (nézetbeli) dolognak tekinti, már amikor maga felé hajlik a fogalmazási készsége. Ügyes. Illetve dehogyis ügyes, valójában akkora (és annyira föltűnő) marhaság, hogy azt csak a Beszélő szerkesztősége nem veszi észre. (Illetve ceterum censeo Almási Miklós).
Ezt írja Babarczy a Beszélőben: „György Péter olyan alakja a magyar közéletnek, közbeszédnek (vagy hogy is nevezzem)…”.
Megmondom én hogy is nevezze! Nevezze, mondjuk, adekvátan. Hogy értse az olvasó, mit szeretne a szerző előnyikorgatni rozsdás „személyiségéből”. Mert ne az legyen már a recenzió mondandója, hogy a recenzens nem tud fogalmazni, nem tudja kifejezni magát, nem tudja, „hogy is nevezze” a fogalmakat! Nevezze valahogyan! Hátha sikerül. Ha más nem, Almási Miklós megérti.
„György Péter olyan alakja a magyar közéletnek, közbeszédnek (vagy hogy is nevezzem)…”
Például „nevezze” így: György Péter olyan szereplője az értelmiségi diskurzusnak…
Ennyi.
Tehát Babarczy fent idézett, nyakatekerten idióta szövegében nagyjából ez az „érdemi” tartalom leledzik: György Péter publicisztikái provokatívak, így a szerzőt az olvasók vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják. Én nem utálom őt, de újabban nem is szeretem túlzottan. Elfogultnak tartom. Sőt némely szövege kifejezetten irritál. György Péter ellenkezésre késztet okosságaival is, butaságaival is. Ugyanakkor nincs kétség: írásainak zöme méltó az érdemi, tárgyi elemzésre.
Ez természetesen nem az én véleményem György Péterről, csupán azt fogalmaztam meg, amit Babarczy Eszter szeretett volna kiizzadni magából (az eredeti szöveg 1020 karakter, az enyém 368). Csak hát… Babarczy Eszter az ország legokosabb nője, tehetséges publicista. Így azután egyetlen épeszű mondat megfogalmazására sem képes. Elképzelni nem tudom, melyik publicisztikáját olvashatta Dr. Habil. Almási Miklós prof. doktor professzor.
Kiskamasz koromban én is sokszor elábrándoztam azon, hogy milyen jó is volna néha láthatatlanná válni, mert úgy nem kéne kukucskálnunk a bicskával kivájt lukon át, észrevétlenül betérhetnénk a csajok zuhanyzójába, nem volna sikoltozás, árulkodás, az ember csak elücsörögne csöndesen az egyik sarokban, ahol kiváló élményekkel gazdagodna hosszú időre (vö. Egészséges erotika).
Mármost megöregedtem, és az efféle ábránd mutatis mutandis perverzióvá formálódott bennem. Tudniillik ma is sokszor elgondolkodom, milyen érdekes volna láthatatlanul beülni Babarczy Eszter (egyetemi oktató) egyetemi előadásaira, szemináriumaira. Vajon mi a lóbánatról beszélhet ő ott, vajon mire tanítja az ártatlan gyermekanyagot? És hogyan tanítja őket? Rejtély.
Milyen lehet az az egyetemi oktató (munka közben), aki képtelen egy épkézláb mondat megfogalmazására? Vajon hogyan beszél a katedrán? Értik-e a tanítványai azt, amit magyaráz? Mond egyáltalán valamit? Vagy csak beszél a munkahelyén is bele a levegőbe? Miről beszél? Mit tanít? Esztétikát? Elmeséli az egyetemi előadáson az egyetemi hallgatóknak, hogy ő „az utóbbi időben inkább az irritáltak közé tartozik”? Vagy arról beszél, hogy őnéki „kínja” van, illetve hogy „kínjában és a méltányosság mián mégis” inkább „igyekszik valahogy elkülöníteni a publikus személyiséget a könyv állításaitól”? (Nem hülyéskedek, ezt írja, itt van a szövegösszefüggés, el lehet olvasni!)
Netán arról beszél az egyetemistáknak, hogy a tárgyiság vonatkozás? Vagy a vonatkozás tárgyiság? Esetleg mindkettőt tanítja Babarczy az egyetemen? Lehetséges, pedig még egy György Péter „mondanivalójának” sincsenek „tárgyiasabb vonatkozásai”. Ugyanis nem a mondandó tárgyi (és nem „tárgyias”), hanem az alkotás (elemzés, kritika stb.). Nagyon nem ugyanaz.
Ezt írja az egyetemi tanárnő: György Péternek „küldetéstudata és profetikus hanghordozása” van.
Tényleg?!
Ez számomra mindenképpen meglepő, mert ha a „küldetéstudat” különbözik a „profetikus hanghordozástól”, ha a kettőt a szövegösszefüggésben meg kell különböztetnünk, akkor nyilván a hanghordozáson van a hangsúly, s akkor már csak el kell képzelnünk György Pétert, mint Jeremiást, aki nyájas dombtetőn ül, fejet csóvál és hanghordoz töméntelen küldetéstudattal, valahogy így: csak az ólomfejű komolyság menthet meg bennünket az ördögtől / ó jaj jaj / legyünk hát valamennyien komoly emberek testvéreim / senki se törődjön a bohócokkal akik a szörnyű hidakon kukorítanak / s esténként fölszállnak a holdba mint a luftbalónok…
Ilyen tehát a György Péter-i küldetéstudatából fakadó profetikus hanghordozás. Az egyetemen. Babarczy Eszter előadásain.
Ezért azután nagyon meghallgatnám én Almási Miklós egyetemi szemináriumait is, amidőn példákat sorol valamely publicisztikai tehetség bizonyságára.
Előzmény:dr. Szophroszüné (16008)
Mindig az egészet nézem. Mármost az „egész” lényege, hogy Babarczy Eszternek soha nincs igaza. Ismétlem: soha. Semmiben.
Hofi emlékeztetett a kilencvenes évek elején a trombitásra, aki a főméltóságú Őfőméltósága temetésén az Il silenciót fújta derekasan, de olyan ügyesen ám, hogy a megfelelő hangok közül mindegyiket sikerült elkerülnie. Hofi szerint a halottak kikeltek sírjaikból, indignáltan kérdezték: ki háborgat itt bennünket?!
Babarczy Eszter bármely írásának bármely része, bizony, szarva közt a tőgyeként szerepel az egészben. Mégpedig úgy, hogy az egész a tőgye, melyből rész-tülkök merednek elő, és amely csodaszarvassá vált rész-tőgyeknek közepette van meg benne az egész.
„Magam is így látom, hogy lételemem a kötekedés. Mi lenne, ha még tesztoszteronom is volna elegendő.”
A „tesztoszteron” szóból arra következtetek, hogy elolvastad a szövegemet. Illetve hát nézted a betűket, követted azoknak furcsa sorjázását híven, ahogyan jöttek a betűk, csak jöttek, jöttek, szép egymásután, libasorban. Én ugyanis éppen azt írtam, hogy a megfelelő tesztoszteron-mennyiség hiánya miatt nem vagy képes jól vitatkozni.
Mire te megkérdezed: „Mi lenne, ha még tesztoszteronom is volna elegendő”?
A kérdésedre adott válasz tehát így hangzik (egyébként benne van az általad elolvasott hozzászólásban): ha volna „elegendő tesztoszteronod”, akkor nem kötekednél, hanem vitatkoznál a férfiakkal.
Most egész őszintén (engem ez valahogy lélektanilag érdekel): miért olvasod azokat a szövegeket, amely szövegek nem érdekelnek? Nem találsz kellemesebb, értelmesebb módot a pihenésre, a kikapcsolódásra? Tudod, hogy nem érdekel (például az, amit én írok), mégis jössz, és beleszőrözöl, beleprüszkölsz, sőt időnként bele is köpködsz abba, ami hirtelen elébed kerül a fórumon. Föl nem foghatom, mi ebben a buli? Mennyiben jó, mennyiben pihentető ez? Miért jóérzés valamit rosszul csinálni? Ráadásul tudatosan rosszul, hiszem magad is elismered: pontosan tudod, hogy a hozzászólásaid nem haladják meg a szimpla kötekedés szintjét? Mi ebben a jó?
Nem veszed észre, hogy ez már cinizmus?
Vagyishogy ez már erkölcsi probléma.
Amit csinálsz, olyan, mintha én pihenésképpen nem fórumoznék, hanem átgyalogolnék a kultúrházba, s ott azzal bosszantanám a kártyázókat (pihenésképpen), hogy bele-beledumálok a játékukba, noha nem tudok ultizni, nem értek hozzá, nem is érdekel. Szétpöckölném a talonba rakott paklit, majd megkérdezném „viccesen”: mi volna, ha még kártyázni is akarnék?
Most én kérdem: mi történne, ha például úgy pihennél, hogy kiválasztasz egy számodra érdekes témát, és arról kezdenél írni. Ha elfáradsz, félrerakod a munkát, és írsz, mondjuk, Márai (vagy bárki) valamelyik aktuális, Babarczy Eszterre is vonatkoztatható szövegéről. Írsz, cirka tíz percig (vagy ameddig jólesik, vagy ameddig a munkaidőd engedi – szabadon választott), majd megint „lemerülsz” a munkába. Késaőbb, ha ismét elfáradtál, előveszed a félbehagyott kéziratot, és folytatod a pihenést. Akár napokon keresztül pihengethetsz így, majd, amikor kész, s ha jónak ítéled az írásodat, akár fölrakhatod az internetre is.
Ez nem? Ez számodra nem megoldás? Nem pihenés? Föl sem merült a Nagy Női Lelkedben? Pedig ehhez még tesztoszteron sem kell. Csupán egy csöppnyi intelligencia. Mondjuk így: női intelligencia.
Téged kizárólag a komolytalankodás pihentet? Jó, értem én, sok hozzád hasonló amazonka idétlenkedik a fórumokon, ám akkor vajon miért, milyen alapon kifogásolod, hogy a férfiak nem vesznek komolyan? Tudniillik néked pontosan ennyi jár. Amennyit te adsz a férfiaknak, annyit kapsz vissza tőlük. Pici kötekedésért pici fingatást.
Persze, tudom én, van ilyen, csak azt nem értem – és valóban nem értem! –, hogy ebben mi a búbánat lehet a nagyon pihentető?
Magam is így látom, hogy lételemem a kötekedés. Mi lenne, ha még tesztoszteronom is volna elegendő.
(Nem panaszképp mondom, nem is lényeges információként, csak így zárójelben: nyakig ülök a munkában, néha pihenésképpen például ide tévedek, elolvasom az érdekesnek ígérkező hozzászólásokat - előfordul, hogy valami részben vagy egészben kimarad -, aztán visszamerülök a munkába. A tesztoszteronok olykor fékezhetetlen áradását meghagyom másoknak.)
Látom, nem esett le, hogy kicsúfoltam a vacak magyarázatodat. Mégpedig a saját szóhasználatoddal. És ráugrottál..., mint netegér a macskára. Te vagy az index legkönnyebben bepalizható figurája, egyszer majd elmagyarázom neked, hogy miért.
Pár esztendő múlva, amikor őszbe csavarodott szakálladat pödörgetve átnézed valamikor idetalicskázott salakodat, talán megvilágosulsz, és kitörve dsidajenős alávetett/hiperazonosult énedből, még kanyaríthatsz néhány jó évet magadnak a megmaradt idődből.
-------------
Örömmel értesültem arról, hogy a Géniusz nem csupán kimagasló költő volt, de a nemzetközi természettudományos élet legkisebb rezdüléseit is értő figyelemmel követte, hiszen, mint írod: világos volt számára: a nőben születetten nincs nagymérvű tesztoszteronmennyiség. Az első primitív kísérletek a távoli Chicago vágóhídján folytak e tárgyban a 20-as évek végén, az első Nobel-díjat ezzel kapcsolatosan 1939-ben ítélték oda, de ő már 1937-ben világosan látta mindezt.
Ha szavakon lovagolsz, akkor hadd nyergeljek fel én is engedelmeddel: ha azt írod, hogy József Attila ösztönösen megérezte a nőkben azt, amit ma tesztoszteronhiánynak nevezünk, akkor rendben. De ez a "világos volt számára" - megint a dsidajenős túllihegés és alávetettség példája. Francokat volt "világos" számára. Fogalma sem volt róla, viszont valóban ráérzett a nők magatartásának befolyásolhatóságára a konfliktusok terén, és ezzel bőségesen vissza is élt.
--------------
Lassan kiderül, hogy Almásinak talán mégis igaza volt - nem feltétlenül abban, hogy Babarczy a legokosabb nő (vagy azt Verebes mondta? Nem tudom, ez a te reszortod itten), viszont nálad okosabb. Bármennyi szót is randomizálsz itten. Pelikán elvtársnál maradva (mert érzékelhetően ezt az egyetlen filmet ismered mélyrehatóbban), akár kezdhetnéd is saját magad ütlegelését a bokszolós cipőiddel.
Érdekes viszont, hogy a nők mennyivel hajlamosabbak a férfi kiválóságát tisztelni rútságaik mellett is, és ez nem magyarázható kizárólag társadalmi okokkal, például az alávetettséggel.
Általában egyszerűbb (okosabb) tisztelni a férfiakat, mint vitatkozni velük... :)
Vagyis a „szűz terület” szóösszetételben a „szűz” szó vagy főnév, vagy ige, vagy számnév, vagy névmás, de semmiképpen sem melléknév. És még akkor is így van ugyebár, ha tudományosan, hivatalosan rögzített konszenzus alakult ki arról, hogy „szűz” szó melléknév is.
Tehát innen az illetőnek – akár férfi a nick, akár nő – egyszerűen kampec. Pedig semmi egyebet nem tettem, minthogy egymás mellé állítottam két kijelentését.
Egyébként ezt szoktam csinálni itthon is, amikor rám szól a nejem, hogy már megint koszos a cipőm, és hogy miért nem bokszolom ki végre? Nos, ilyenkor fogom a két cipőt, szembeállítom őket egymással, és azt mondom nekik: bokszoljatok!
Nekem pedig már nem is kell csinálnom semmit, nézhetem a meccset nyugodtan.
Ha tehát nem a nicket gyűlölöd, hanem a tudálékos butaságot, akkor képes vagy bebizonyítani néhány frappáns mondattal, hogy az okoskodó mókus nem ismeri az azonos alakú szavak fogalmát, nyilván ezért állítja kategorikusan, hogy „a szűz nem melléknév”. Vagyis ha erre sikerült rámutatnod, akkor készen is van a dolog, a butaság a padlón. Igaz, a legtöbb esetben a „porhüvelyével” együtt. Függetlenül attól, hogy az illető „porhüvely” férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, szép vagy csúnya, zsidó vagy goj, magyar vagy piréz, Mester vagy nem Mester, akadémikus vagy vécés néni, Gyurcsány vagy Orbány… mindezeknek nincs jelentőségük, erre nem szabad tekintettel lenned, ellenkező estben te vagy kész. Már úgy értem, „bebatterileg”.
Tudniillik az a lényeg – miként Pelikán elvtárs mondotta volt a siralomházban –, hogy ütni kell butaságot, ütni, ahol éred. De csak a butaságot, a korlátoltságot. Mert, ha nem kizárólag a tárgyra, hanem az emberre is figyelsz, elveszett vitázó vagy. És akkor tehetsz maliciózus megjegyzéseket az interneten a mocskos férfiakra orrba-szájba, nem érsz el vele semmit. Csak magadat bosszantod föl vele. (Mondjuk, általam.)
József Attila a nőket szabadoknak és kedveseknek minősíti. De nem azért – miként azt szegény Vágó Márta hitte annakidején –, merthogy lenézte volna a „nők szellemi teljesítményét”, hanem azért, mert világos volt számára: a nőben születetten nincs nagymérvű tesztoszteronmennyiség. A nők (általában) ezért kedvesebbek. Voltak. Amíg el nem kezdődött a férfiak feminizálódásának, illetve – ezzel paralel – a nők elférfiasodásának folyamata. Ez a trend árnyalja a képet.
Mindenesetre számomra taszítóak a hepciáskodó, férfaskodó nők. A net-fórumokon is, mindenütt.
A nőies (marakodó) férfiak persze még taszítóbbak.
Erőlködsz, hogy meg tudj bántani, de nem sikerül, mert nagyon gyérül csinálod. Te kis tekintélytisztelő Dsida Jenő-klón. Vagy dzsidás.
Ha az isten iródiák volna, feltétlenül feljegyezné szamárságaidat.
Te okos embernek mondod magad valahol lejjebb (nem is egyszer, tehát nagyon okos vagy, bár az nem fokozható szerinted), és erre a megvetett akadémikusok bóvlijával házalsz? Ejnye. Inkább igyál még egy kicsit, azt olvastam éppen, hogy a pia felhozza az IQ-t a mélyből, de beléd még kívánkoznék pár liter. Addig nem fogod tudni a világot megkapálni.
Tehát a szűzbeszéd (egy szóba írva, hívnám fel figyelmedet). Nem egy szűz beszéde, nem is szűzies szónoklat, nem is szűzekről szól, hanem valakinek egy adott pozícióban tartott első szónoklata. De neked édes anyanyelvünk még mindig terra incognita, vagy ha tetszik: szűz terület, akit nagyon szeretnél végre már gerincre vágni.
Se a nyelv, se a Babarczy - nyomorú egy élet ez...
Fogyassz ezért sok szűzpecsenyét, sőt, szűzebbpecsenyéket, utóbbiak nyilván táplálóbbak. Szükséged lehet rá, elnézegetve nemi gerjedelmed lefojtott tározóját, melyet oly gyermeki nyíltsággal társz elénk kéretlenül, mintha analízisben lennél éppen.
---------------
Ez a netmókus viszont tényleg tetszik. Aranyos. Szépen pörög elő egy publikációs elvonási tünetekben szenvedő ember billentyűzetéből. Használd sokat, hogy legyen min vigyorogni.
Már csak azt nem tudom, hogy ha egyszer te is itt tolakodol a neten, és én vagyok a mókus, akkor mi vagy te? Netmedve? Netoroszlán? Vagy esetleg netegér?
---------------
Lennon szövege tényleg nagyon erős, de szívesen ajánlanék figyelmedbe egy talán még jobbat, Dylantől a Like a Rolling Stone-t. Az ugyanis a lennoni általánosságnál jóval több; egy konkrét és lehangoló női történet. Vagy hogy is mondtad? Megejtő.
Ez is lehetséges, bár én inkább a VALÓDI tiszteletre, elismerésre gondoltam.
Nem egy családot ismerek, ahol az asszony mély respektust mutat gűrcölő férje iránt, az viszont semmibe veszi a főzés, mosás, takarítás kínjait, olykor egyenesen tetézi is azokat trehányságával.
Nem kicsit. Mert az még nem elég (vö. Váci Mihály). Hanem nagyon. De minimum közepesen. És akkor nem marad tudatlan a netmókus. Lehet például olvasni. Nem szégyen az! Minden tanulatlan ember olvasással kezdi. Aztán persze nem megy vele semmire. Hát hiszen attól buta a netmókus, hogy nem érti, amit olvas (már, ha olvas egyáltalán). Mindenesetre a szótár az szótár.
szűz I. mn irod Erkölcsileg tiszta. 2. Senkitől sem érintett, természetes állapotban lévő...
(Magyar Értelmező Kéziszótár Budapest, Akadémiai Kiadó, 2002, 1321. o.)
A melléknév kérdése a "milyen" (általános iskolai tananyag). "Olyan" - válaszolja rá a Magyar Tudományos Akadémia. Amely persze csak akkor lesz komolyan vehető intézmény, ha azt is leírják az akadémikusok, hogy nem-e tudott baszni a költőzseni. Addig viszont az Akadémia szótára nem ér egy kalap csetelő szart se. Majd akkor... Ha majd csetelnek is a nyelvészek, majd akkor mondhassuk, hogy megálljunk má', mer' itt van má' az okostojások dáridója!
Egyébként szűz beszédnek nevezzük azt a beszédet, amely még soha életében nem kúrelt. Egyet sem! Nyilván, mert nem tudott. Éppen olyan, mint amilyen József Attila volt. A szűzpecsenyék pedig kifejezetten impotensek. Vagy proletárköltő mind, az utolsó szaftjáig.
Petőfi sem tanult magyarul kicsit. Mert, ha tanult volna magyarul kicsit, akkor nem keverte volna a puszta fogalmát a puszta fogalmával. Vagy ha már nem tanult magyarul, akkor legalább csetelt volna a Babarczy-topikon. Merthogy attól minden netmókus megdicsőül; amúgy annyi érzéke van az anyanyelvéhez, mint egy olajradiátornak.
Mindegy, a lényeg, hogy Petőfi is hülyén halt meg, a muszka dzsidások döbbenten döfték le a kukuricásban, ti. a költőóriás utolsó szavai ezek voltak:
Hej, mostan melléknév igazán a főnév! Mert az ősz is olyan főnév, amely most nem melléknév...
Érdekes viszont, hogy a nők mennyivel hajlamosabbak a férfi kiválóságát tisztelni rútságaik mellett is, és ez nem magyarázható kizárólag társadalmi okokkal, például az alávetettséggel.
Általában egyszerűbb (okosabb) tisztelni a férfiakat, mint vitatkozni velük... :)
Hogy JA kommunista, szocialista, szociáldemokrata vagy miegyéb lett volna, az nem minősítő elem. Hithű és meggyőződéses kommunistának lenni azokban az években bátor, okos és tiszteletreméltó magatartás volt, ma is az lehetne, ha lennének hiteles képviselői. De majd lesznek előbb-utóbb.
Ez nem minősíti semmiképp költészetének megítélését.
De az se megy, hogy beletukmáljunk olyan tételeket (Gondolta a fene!), amelyek mintha arra szolgálnának, hogy utólag kimosdassuk őt a ma őrjöngő vádak alól, nehogy levegyék az ő utcanévtábláját is egy beteg pillanatban,mivel hallottam már ilyen felvetést a fővárosi közgyűlés elmebeteg részlegétől.
Ne kell tompítani, amit mondani akart, sőt, ki is mondta. Ha pedig leveszik a táblát, vegyék le, majd visszatesszük. Úgysem ez a lényeg, hanem amit a minap hallottam Dabason egy parasztembertől, hogy Ha József Attila ma élne, leszedné a keresztvizet is ezekről. És körbemutatott, úgy nagy általánosságban.
A szűz hó köszöni, jól van, amíg rá nem tipornak. Mert akkor már nem szűz, bár nem tudod megmondani, hogy kevésbé szűz-e vagy legkevésbé az.
Azért van ő jól, mert egy főnévi jelzős szerkezet tagja. Tehát főnév. Ebben a funkciójában sem fokozható, miként nincs szűzebb nő és legszűzebb, nincs szűzebb és legszűzebb hó SEM.
Mint ahogy az egy hordó bor licitálhatsz rá, hogy neked van egy hordóbb vagy leghordóbb borod, mivel itt is egy főnév szolgál a jelzett szó jelzésére, körülírására.
És egy csoport kisgyerekkel indulsz kirándulni is, nem vihetsz magaddal csoportabbat, és egy tábla csokinál sem ehetsz meg táblábbnyit.
De hiszen tudod te ezeket nagyon jól...
-----------------------
Ami a kritikát illeti: hajlok arra, amit mondsz, és a zsidóságot nem is a bírálattal kapcsoltam össze, hanem Fenyő általad idézett versével, ezt be kell látnod. Ugyanakkor nem tudom, hogy nem volt-e Fenyő remek kritikus, ehhez el kellene olvasni, amit írt esetleg Babitsról, Kosztolányiról, Adyról, és akkor meglátjuk, remek kritikus volt-e, mert ha igen, akkor a JA-ról írtak is érvényesek lehetnek.
---------------------
A Pernyés történet nagyon tetszett (lám, megint egy cudar szerkezet: van-e pernyésebb sztori vagy legpernyésebb?) - emlékeztetett a híres Latabár-anekdotára a tegeződéssel kapcsolatban.
"nagyon szép és bátor sor egy zsidótól 1935-ben. " Mivel Fenyőnek a zsidóságát már másodszor említed, leszögezem, hogy a vele kapcsolatos véleményembe olyasmit is belegondolsz, ami egyáltalán nincs benne. Nem lebecsülni akarom a költészetét, különösen nem a zsidósága okán, csak a helyén kezelni.
Egyébként az is jó kérdés, így visszagondolva, hogy írhat-e egy középszerű költő hiteles bírálatot egy zseniális költőről. És - az az érzésem-, hogy nem. Egy zseniális kritikus írhat. De egy középszerű költő nem. Az a lényeg, hogy egy zseniről csak egy másik zseni tud hitelesen megnyilvánulni. Akkor is, ha esetleg téved.
A szűz azért fokozhatatlan, mert nem melléknév, hanem főnév. Hogy segítsek, és a számodra kizárólag felfogható szexuális magyarázattal éljek: olyan nő, aki még nem párosodott. Tehát személy.
Tanulj magyarul kicsit, aztán jöhet a katarzisba való még mélyebb ejtődés, meg a bika még mélyebbre nyűgözése, le egészen a magmáig, mert ott van abszolúte lenyűgözve, ha onnan is tovább nyűgözöd, akkor Ausztráliában dugja ki a fejét és nem mentél vele semmire.
De az ott nem rím, hanem nyomatékosítás. Az is rím lenne talán, ha kétszer olvashatjuk egyazon strófában:
Éreztem, megöl, ha hagyom. - ???
Hazát keresni/lelni egy már létező, berendezett, működő (idegen) honban: teljesen érvényes kép. Ezt teszik a mohamedánok, ázsiaiak, latinok Európa- és Amerika-szerte manapság, hazát csinálnak maguknak mások már létező honában, befészkelnek, és létrehoznak Chinatown-t, Little Italy-t, tehát a maguk egyedi közösségeit. A magyaroknak viszont ez soha és sehol nem sikerült, még Izraelben sem, ahova nagyjából egyszerre és egy tömbben érkeztek sokan. A magyarok beleszóródtak/beleolvadtak a világba, New Yorkban van még egy porladozó kis mag, tehát száz év alatt 4-5 millió magyar egyszerűen felszívódott a bolygón, minden nyom és különösebb hatás nélkül. Régebben anekdotaszámba ment, hogy a magyarok csinálták meg Hollywoodot és az atombombát, ma már ez senkit nem izgat, mert ez is elmúlt, elfelejtődött, már a régi vicc sem érvényes, hogy ha egy magyar mögötted megy be a forgóajtón, előtted jön ki. Be se megy, ki se jön.
Mindezt azért ragozom, mert fontos és pontos észrevétel volt ez részéről, sőt, kifejezetten érdekes, hogy ezt ilyen tisztán látta (kávéházak zugán, kábítva keser lelküket füstön, kávén, dumán- milyen tipikusan magyar kép! - Márai és Bálint is hasonlókat festett, utóbbi még meg is lepődve a nyugati koldus magas erkölcsiségén). A kis Fenyő költői eszközeiből ennyire futotta. Azt elfogadom, hogy talán inkább prózában kellett volna megírnia.
De azért még egyszer, befejező nyomatékosításul: én a nyelvben leltem hazát - nagyon szép és bátor sor egy zsidótól 1935-ben. Ma simán megkapná a nemzetellenes bélyeget érte.
--------------------
Te azt mondod: suta. Én azt mondtam: középszerű. Ez nagyjából azonos vélemény.
De nem "elrettentő". Nem kell tanítani iskolában, nem kell a polcon tartani, de nem kezelhető rossz vagy elítélendő példaként sem.
Tenmagával vitázik a tudós netmókus. Állít valamit („lennie kell legmegejtőbbnek is”), aztán erősen elcsodálkozik a saját állításán.
Egyébként ezt is ostobán teszi.
A szépnél van szebb? Akkor lennie kell legszebbnek is, ami már annyira szép, hogy láttán az ember belefeszül a kultúrcsetelésbe.
És ez végigjátszható szinte az összes melléknévvel. Mekkora a legnagyobb?
Van elragadó jelenség. Ami nem zárja ki, hogy lehessen elragadóbb (messzibbre ragadó) jelenség is és így tovább, a végtelenségig.
A megejtőbb, lenyűgözőbb élmény az, amikor az ember úgy érzi, hogy még a korábbiaknál is mélyebbre zuhan (esik, ejtődik) a katarzisban. Ha van a mély szakadéknál is mélyebb szakadék, akkor bizony lehet mélyebbre zuhanni benne. Noha legmélyebbre csak a József Attila-i értelemben lehetséges, már ti. hogy „világunkban nincsen abszolútum, de megvan az abszolútum lehetősége”.
A bikát úgy lehet jobban lenyűgözni, hogy még mélyebbre szorítjuk, kötjük a fejét.
Vannak persze fokozhatatlan melléknevek, ilyen például a szűz. És ilyen az okos is. Az okosnál nincsen okosabb (vö. „én vagy rögtön megértek valamit, vagy soha”). Viszont – paradox módon – a buta embernél ismerünk butábbat. Elég, ha csak ezt a topikot olvassuk.
Ugatják az anyanyelvüket, a költészet iránti affinitásuk annak erőteljes firtatásában merül ki, hogy a költő tudott baszni-e, vagy nem-e tudott baszni-e... (továbbá, hogy komonyista-e vagy?).
"Vala az egységes Nagy-Magyarország (lázmérő), ez eltörött, eltörték (Trianon), és a higany (a nép) egy része szétpörgött Európába, céltalanul, ijedten. Mi is a bajod ezzel?" Lehet magyarázgatni. De vajon érdemes-e? Tegyünk egy próbát!
"Mint ha a lázmérő eltörik és kifut a higany, így szóródtak szét százfelé: menekülő higany - s leltek se jó, se rossz hazát Európa honaiban."
Ha nem érzed, hogy mennyire suta az egész, a megismételt higany, mint rím, ráadásul a higany, mint menekülő valami, ami az emigránsokhoz hasonlít - akkor sajnálom. Aztán ezek a higanyként menekülő emigránsok meglelték a se jó, se rossz hazát Európa honaiban. Csak nehogy szóismétlés legyen. Ha se jó, se rossz, az a meglelt (megtalált) haza, akkor milyen? Ha már haza. Európa honaiban. Emiatt elrettentő. Na.
Egy anekdota jut róla eszembe. Pernye Andrásról mesélik. Egy jómódú család meghívta egyszer vacsorára, hogy hallgatná meg zongorázni tanuló lánykájukat, természetesen egy kisebb társaság is volt, lement a(z akkori körülményekhez képest fényűző) vacsora, lement a produkció és ezután minden szem Pernyére szegeződött. - Hááááát igen...., igen..... De.... NEM!
Akartam szóbahozni a Favágót, de az már tényleg mindennek a teteje, hogy az is valami költői trükk lett volna, vagyis valójában faipari továbbképző szakdolgozat, amit mellékesen kommunista propagandának is lehet használni, a széles fejsze nagyobb örömére.
Még egyszer: a jelenből csavarjátok vissza a múltba azt, ami akkor és ott nem így volt.
"De még ha rossz (elrettentő) költő is lett volna, akkor tényleg nem is írhat hiteles bírálatot? " Dehogynem. OK én is félreérthető voltam. Írhat. Csak nem azt írt.
Tőke:
Favágó ............. "Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz," ...................
Nagyjából ugyanakkor írta (fejezte be), amikor az Anyám-at
A megejtőnél van megejtőbb? Akkor lennie kell legmegejtőbbnek is, ami már annyira megejtő, hogy olvastán az ember belefúl a szánakozásba. Lehet...
Akkor itt van egy talán kevésbé megejtő, de azért még kellően megejtő sikoly: egy amerikai nőjogi aktivista, zenész és költőnő, H. Webster írta ezt:
I wow my "self" and stand higher than any mountain I have stood on before! No one sees me. Not till I fall.
Igaz, hogy nincs benne tiszta kötény és olykor köszönő postás, a nő jómódú, szép és elegáns, mégis benne van a fájdalom, hogy csak akkor észlelik dermedten a nő nagyságát, amikor elveszítik őt. A nő, ha megfeszül is, nem értékeltetik (I dance naked), és nem a glass ceiling-re gondol, mert az ő már áttörte.
Érdekes viszont, hogy a nők mennyivel hajlamosabbak a férfi kiválóságát tisztelni rútságaik mellett is, és ez nem magyarázható kizárólag társadalmi okokkal, például az alávetettséggel.
Mi az elrettentő ebben? Csinos kis hasonlat az emigrációról. Átlagos. A mozarti középszer. De azért nem "elrettentő".
Vala az egységes Nagy-Magyarország (lázmérő), ez eltörött, eltörték (Trianon), és a higany (a nép) egy része szétpörgött Európába, céltalanul, ijedten. Mi is a bajod ezzel?
én a nyelvben leltem hazát, - ez pedig kifejezetten szép. Még rokon is a JA-i igénnyel,
Íme, hát megleltem hazámat,
a föld, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem...
Nem méltatlan dolog most nekiállni szétfikázni egy nem rossz költőt, amiért vette annak idején a merszet, hogy nehezményezze kissé JA osztályharcosságát, miközben azért kalapot emelt költői zsenialitása fölött?
De még ha rossz (elrettentő) költő is lett volna, akkor tényleg nem is írhat hiteles bírálatot?
