"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Szerintem egy darabig elhiszi a féfi, hogy valami rosszat követett el. Még próbálja is rendbetenni. Meg ha nagyon szereti azt a nőt, azt gondolja, hadd hisztizzen, majd megbékél.
Aztán egy idő után csak gyanús lesz neki, hogy mindenben hibázik. Na, ilyenkor, ha okos, nem hagyja tovább, hanem lelép
A nő a hatalmát féltve akarja negatív módszerekkel nevelni a hozzá tartozni akaró férfit. Az ösztönei azt súgják hogy a pozitív módszerek a hatalmát veszélyeztetnék. És annyi ideje(kedve) nincsen a témára, hogy ilyen jótündéres módszerekkel kísérletezzen - mert az erőhasználat többet ígér. És ad is - egy darabig. (a nőknek az erő kábítószer) ..hm-hm..
A magánlevelezés sok olyan témát (és sok olyan érvet) előhoz amik idekívánkoznak :
Amíg az ábrándjaidat akarod megvalósítani egy párkapcsolatban, addíg csalódni fogsz. Nemcsak a férfi a nőket - a nő sem érti a férfiakat. Megéri.. minden csalódás, fájdalom és bosszúvágy ellenére hajnaltájt kielégülten összebújni.. megéri. Reggel ÚGY mosolyogva ébredni.. megér tíz őszinte emelt hangú veszekedést.. (najóó.. kilencet) A férfiak a szemük rabszolgái.. a nő vonzó kinézete fontosabb mint az éles elméje.
Ezek a témák mind külön levélfolyamokat jelentettek, és a végükön nem lett hepi az end (-re)
Egy lehiggadt és tiszta kapcsolatban lehet idézni emlékeket, sőt kell is, ez a bizalom része mert a múltam is én vagyok! Az ő múltja meg az övé, de ezek nem közös emlékek!
Az idézet így szólt és ezzel én állást is foglaltam nőhatalmi kérdésben.....:))
Úgy látom hogy te is kettős mércével alkotsz véleményt..
Részben úgy hogy "ezésez" a férfiak dolga (már ősidőktől fogva, úgyhogy ne vitasd még te sem endrebá) - részben pedig úgy hogy a "párodnak ez eléggé kevés" (mert hát ez viszont megváltozott)
Szerintem már nem mások mondják meg nekem hogy mi az ami már "eléggé" , hanem én is meghatározhatom.
Illetve csak a kívülállók mércéje nem lehet egyforma.. az összetartozni vágyók pont ezt egyeztetik, az összetartozók pedig egyetértenek (minimum az alapdolgokban).
Az a bekezdésed hogy én kinek akarok megfelelni.. hm.. Ez a megfelelnivágyás a legjobb példája a női hozzáállásnak.
Nem azt mondom hogy a "yin" mellett tilos a "yang" összetevője a léleknek, de az arány.. az a fontos.
Tehát lehet bennem megfelelnivágyás ha egy általam kevésbé ismert témában MUSZÁJ hibátlanul teljesítenem, és ott van mellettem a nálamnál jobb.. a vizsgáztató. Akkor bennem is dolgozik a megfelelni vágyás. De egy párkapcsolatban magamnak akarok elsősorban megfelelni.. először nekem kell hogy tetsszen amit csinálok.
Igazából amíg szalagfűrészeltem, azon járt az eszem hogy kérdezi-e valaki hogy ez a téma mennyiben érinti a nőhatalom változásait, ezért megelőzném.
Annyiban ugyanis hogy a számomra normálisabbnak tűnő világban én akartam jobban a nőket mintsem ők engem - ezért nekem kellett úgy játszanom ahogyan ők fütyültek. ..izé.. táncolnom.
De a kedvenc játékom szabályait is ők diktálták.
(mert én voltam az az erősebb akinek tőlük kellett valami fontos)
Most pedig mondhatom azt hogy vagy így játszunk, vagy mással játszom.
És ha ennyi nem elég.. hm.. akkor sincsen több.
És ez a nőket erőssé nyilvánító hatalom következménye.