A problémám nem az, h mit csinál a színpadon, hanem az, h előadja, h még mindig cicológushoz jár azért, mert Marton belógatta neki a brét, miközben meg.. Túl lett ez tolva pöttyet, mondhatta volna a művésznő, hogy rossz volt, de már túl van rajta. De nem. Ez egy életre szóló trauma. Amikor az afgán s*ggbek*rja a 6éves gyereket az uszodában, az meg szexuális vészhelyzet. Egy "túl vagyok rajta" mondattal nem lehet körbeturnézni a médiát. Nem jó semmire az áldozatliciten.
Hannibál kartársnő szavaiból az tűnik ki, h SL kurva, Marton meg nem akart (eleget) fizetni.
A sztori a ti libbant pervez és homokos bandátok kisded perverzióról szól. A művésznő a sajtónak kifelé a 18 éves riadt szűz k. szerepét adja, aki totál véletlenül beül a rendező bácsi mellé egy könnyed kis kocsikázásra és egy tök életszerütlen helyzetben zaklatták.
Járó autóban, Bp. legforgalamasabb hídján a hátsó ülésen feltérdel a zaklató és lány arca elé helyezi a brét. Sőt a sztoriban a legyanúsabb az a 11.10-40 között hangzik el. Elharapja a bokor szót. Nagyon valószínű, hogy Martonnal egy kietlen bokros helyre mentek és Sárosdi ott gondolta meg magát, miközben Marton előtte limbálta a himbilimbijét. A művésznő leginkábnb ki akarta nyiffantani Martont, nyilvánosan a férfi mivoltában megalázni :" pici löttyedt hímtagja ".
Ha Marton az anyósülésen ülve térdelt, akkor nem tudta volna kificcenteni a brét, mert takarta volna azt az ülés. Főleg egy alacsony építésű bömösben. Én 180 centi körül vagyok, egy Fiat Doblóm van, aminek kifejezetten nagy a belmagassága, és mégsem sikerült.
Ha meg Sárosdi mellett ült hátul, akkor meg hogy tudott volna elé térdelni?
Sokkal valószínűbb, hogy a sztori egy kietlen helyen történt és a művésznő tudta mi fog történni. Marton pechjére Sárosdi az utsó pillanatban visszalépett.
Azért jegyezzük meg, hogy Sárosdi művésznő elmondása kissé sántít:
Egy fehér BMW-ben ültem,
Szóval egy kocsiban ült hátul.
mellettem a nagyrendező,
Marton Laci ült mellette
a kedves barát a volánnál,"
Haver a volánnál
a Margit-hídnál - sosem feledem a képet - oldara nézek, látom a parlamentet,
Szóval a kocsiban ült. Méghozzá az eléggé forgalmas Margit-hídon
és előttem a nagyrendező térdel a kocsiülésen, letolt sliccel, pici löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt.
Kedves művésznő! Ez, hogy a f-ba történhetett? Ha a hátsó ülésen ült, hogyan térdelhetett maga előtt a Rendező úr? Megálltak a híd közepén? Ez ugyanis tilos, helyből megy a rendőr. Marton úr nem félt attól, hogy Bp. egyik legforgalmasabb hídján kanyar közben Ön véletlenül ráharap? Picit instabil pozicióban volt Marton úr. Ha ülve maradt volna Ön simán tudta volna kényeztetni.
Ha semmi mást nem csinál, csak folyamatosan, nyilvánosan, üvöltve megaláz, sérteget mindenkit, aki neki van valamilyen szinten alárendelve, már akkor se lett volna szabad egy fikarcnyi hatalmat se adni a kezébe. Szóval az Operettszínház is húzza le magát a vécén, hogy hagyta ezt az izét tombolni. Annyit semmilyen Luxemburg grófja nem ér.
Ez az agyilag és erkölcsileg totál elborult művész réteg holt természetesnek tartotta/tartja ezeket a perverziókat. Látni kell a védekezésüket. Az egész világban totál ugyanaz. Nem erőszak/zaklatás történt, hanem a "művészi kifejezés", stb. stb.
A művészvilág setét oldalának kiborítása vszeg a genderkurzust propagálok részéről történt. Ők akarnak ebből hasznot kovácsolni.
Nézd Sárosdi Lilla nagy nyilvánosság előtt két férfi kézzel történő kényeztetését művészetnek nevezte. Kero se mondott mást ... Ez a libbant művészvilág felfogása.