Azt gondolom, hogy több szerencse kell hozzá, mint a perlitnél, de nem kizárt.
Itt valamiféle verseny is van a gyökerezni próbáló dugvány és a fertőző, rothadást okozó mikrobák között.
Kicsit leegyszerűsítve ebből a szempontból: ha a dugvány hamarabb gyökerezik meg, és erősödik meg, minthogy végzetes fertőzés elérné a talajból, akkor megmarad, és sikerült, ha a mikrobák voltak gyorsabbak, akkor a kalluszosodó alja felől felrohad a dugvány.
Mivel a perlit, a homok, a őzeg majdnem sterilek, gomba és baktériummentesek, csak a dugványok nevelése során bekerülő új mikrobák okozzák a gondot, míg egy normális föld eleve tele van ezekkel, tehát nagyobb az esélye annak, hogy valami olyan kerül oda, ami sikeresen kezdi rothasztani a dugványt.
Azt hiszem nekem is jobban sikerülne, ha végeznék néhány gombaölőszeres beöntözést, de mivel lakásban, a radiátoron csinálom, eddig inkább nem tettem.
Jó az eredési százalék, én azt mondom, hogy még egy kertészetnek is becsületére vállna. Ha nem ez a fő profilja, hanem csak kiegészítésként foglalkozna ezen növények szaporításával és forgalmazásával, akkor is egy nagyon tisztességes eredményt, bevételt érne el. Annyit azért kérdeznék, hogy perlit helyett vajon földdel is el lehet érni némi eredményt. Ezt a saját 3-4 db szaporítási kísérlet miatt kérdezném.
Részben már beszámoltam a szőrös kivi (Hayward-Tomuri) dugványozás eredményéről, itt van most pár fotó is:
A lányból 26 ilyen gyökeres "cső" van, és 7 döglött ki teljesen. Bár elégedett vagyok vele, ne higgye senki, hogy 80% körüli eredés lett, mivel 1-1 ilyen fóliacsőbe 2-3 dugványt raktam. (Vessző volt bőven, a radiátor feletti helyből volt kevesebb, február elején kezdtem.) Kb. 90 lerakott vesszőből lett kb. 30 gyökeres dugvány, szóval a reális eredési arány kb 1/3.
A fiúból 4-nek lett gyökere, az kb. 1/10-es eredési arány.
Mivel a csöveknek nincs alja, így nem bolygattam meg a dugványokat, simán beültettem őket cserépbe mindenestől, ha megerősödtek, majd leszedem a hengert róluk.
Most a zöld/félfás dugványozással próbálkozom, szedek dugványt pár hetenként, majd meglátom, melyik sikerül, találok-e valami különbséget közöttük.
Kopasz kivim még sosem volt, de itt a fórumon vannak többen is akik tartanak ilyet. Vagy a "Nálunk is termő új gyümölcsök"-ben, vagy a "Fagytűrő déligyümölcsök"-ben érdeklődj!
De jó már kezd letisztulni a kép :D Köszönöm Arth ur. Igazából szőlő helyére telepítettem és majd a kordonoszlopokra teszek konzolokat de gondolom akkor ezt elég jövőre kiépítenem most a cél a csillagos ég :D
Kopaszkivi ügyben is járatos vagy? Tavaly vettem 5 termős 5 porzós különféle kopaszkivit de valami monília szerű valami megtámadta és csak kettő maradt őszre de azok most nagyon szépek de hagytam őket elbokrosodni. Majd teszek fel képet róluk:)
Valóban egy erős szálat, a legerősebbet kell nőni hagyni, és vinni egyenesen az égbe. Célszerű valami karó mellett engedni fel, mert ha elhajlik a saját súlya alatt, akkor lelassul a növekedése. Ha több erős hajtásod is indul, a felesleget szerintem szabad hagyni elhajlani, akkor a levélzete már majd táplálja a növényt, de nem fog feleslegesen sokat nőni, ahhoz elvinni energiát, amit jövőre úgyis le kellene vágnod.
A kivinek, mint liánnak (fásodó szárú kúszónövénynek) a természetes életmódjába gondolj bele: amíg fiatal, nagyobb fák, bokrok árnyékában tör a fény felé, és ha feljutott a lombozat tetejéig, ott szétterül, és elkezd teremni. Ezt kell követni nekünk is, csak a kertünkben nincs erdő, amit a kivinek túl kellene nőnie.
Úgyanígy neveld a porzóst is, úgy tudom 3-5 termősönként elég egy porzós.
Köszönöm a választ :D Felhívtam Lócsi urat és kiderült hogy ezek nem oltványok :D :D (nehéz az amatőr kezdő kivisgazda élet) :D Azt is elmondta hogy csak egy jó erős szálat futassak felfele már akkor csak azt nem tudom hogy a porzós példányokat ugyanígy neveljem e :D
De majd teszek fel képet is természetesen. Kíváncsi leszek hogy bírják a jó bakonyi levegőt :D
Akkor jó helyen jártál, hisz ő az a Varga János, aki annak a belinkelt ismertetőnek is az egyik szerzője.
A növényeidről vagy kérdezd meg Lócsi urat, mert spéci esetekben csináltak ők már oltást is, és ha ezek tényleg azok, akkor nem szabad meghagynod az alanyt. Vagy tegyél fel közeli, éles képet egy-két növényed tövéről ide, vagy Varga Jánosék topikjába (Nálunk is termő új gyümölcsök), általában jól látszik az oltványok forradása, ha jó a kép, jó eséllyel ránézésre meg tudjuk mondani, hogy oltványok-e.
Ha már ledugtad a vesszőket veszteni valód nincs, reménykedj, csak ne ezeknek a meggyökeresedésére tedd fel az életed! :-)
Kicsit elbizonytalanodtam hogy akkor ez most oltvány e :D Lócsi Úrtól vásároltam Fityeházon az ő elérhetőségét meg anno Varga János Úrtól kaptam. Ő mondta hogy mennyire vágjam vissza hogy az első évben inkább begyökeresedjenek.
Mielőtt ledugtam én is hormonba márottam a végét :) Nem csak rügy van rajt hanem 5 centis hajtás. De ezek szerint hiába reménykedem:)
Tehát ha nem oltott a kivim akkor a föld alól előtörő hajtásokkal nem kell foglalkoznom mert ha az lesz a legerősebb akkor azt hagyjam meg?
Tök kezdő vagyok de lelkes és a linken talált írást alaposan át fogom tanulmányozni:)
Kezdésnek a legfontosabb, hogy nem szabad úgy metszeni a kivit, ahogy a szőlőt nálunk szokás, hiába ír ilyet sok felszínes ismertető. Magasra futtatott, vízszintesen terített lugas az ideális a kivinek nálunk is (pergola/pergoletta, ahogy nevelnek szőlőt a mediterrán vidékeken, de nálunk nem!!!), nem az itt szokásos függőleges.
A nevelésről olvasd el Floo és Ninovarga leírását, pl itt megtalálod:
A ledugott vesszők 99%-os valószínűséggel nem fognak kigyökerezni. Ezt a lelkes ifjú kezdők zöme megteszi (magam is megtettem), boldogan látja, hogy megindulnak a rügyek és még hetek múlva is zöldek, de a szőrös "rendes" kivinél gyökeresedést csak kivételes esetben lehet így kapni. A kopasz minkivinél simán múködik a dolog a nagynál nem. A fás dugványokat télen lehet melegtalpon gyökereztetni hormonnal, vagy zöld/félfás dugványozással szaporítható nyáron.
Biztos vagy benne, hogy oltvány kivijeid vannak? Inkább dugványozzák, vagy mikroszaporítják a profik.
Tanácsot szeretnék kérni. Kb. 1,5 hónapja telepítettem 15 tő kivit. 1-1,5 méteresek voltak. Ültetés előtt visszavágtam őket 20 centisre (2-3-4 rügy). Szépen hajt is mindegyik. De van amelyik csak az oltás alól hajt azzal mit kezdjek? Lecsípjem most vagy hagyjam nőni és ősszel metszem le?
A kineveléssel kapcsolatban. Amik most nőnek hajtások azok közül egyet kell meghagyni jővőre és abból fog elágazódni ?
Egyébként érdekesség hogy amiket levágtam hajtásokat ültetés előtt azokat a szőlővesszők mellé dugtam a kupacba és több is hajt. Hogy meg fog e gyökeresedni az majd kiderül :)
Esetleg nézz be a "Fagytűrő déligyümölcsök" és a "Nálunk is termő új gyümölcsök" topikokba is, jónéhány nagy tapasztalatú kivitartó ír azokba, bőséggel kaphatsz metszési, alakítási tanácsokat öreg kivi ráncbaszedéséhez is.
Most találtam rá a topicra. A mi kivink az alábbi képeken (Balaton, déli part), nem tudom mennyi idős lehet, a házzal együtt vettük 7 éve. Nagyon elhanyagolt állapotban volt szegény, többé-kevésbé sikerült rendbehozni. Rekord termése tavalyelőtt volt, több mint 1 mázsa! termést szüreteltünk róla. A virágos kép tavalyi, a másik kettő most készült.
Hát arra, hogy magának szaporítson a hobbikertész, szerintem igen.
Ha csak néhány tő kell, az emberfia lerak 20 dugványt: lehet hogy csak kettő sikerül, lehet hogy 8-10, de a saját szaporítóanyag megvan.
Kereskedelmi célra viszont nyilván tovább kéne dolgozni rajta, hogy ne ilyen hullámzó legyen az eredmény, egy profinak ez így valószínűleg ráfizetéses lenne.
Egyébként most próbálkozom zöld dugványozással, másoknak az már bevált.
A St.rkl-os kiviről 15 évig még azt sem tudtuk, hogy tényleg az-e a fiú, meg a lány, amire az írva volt. Itt a fórumon tanultam meg, hogy hogyan kell virágzásra bírni egyáltalán, és azt hozták, amit 15 évvel korábban a cég ígért. Most reménykedem, hogy idén is megdöntöm a saját rekordunkat termésből (azaz végre már elérjük azt, ami egy ekkora tőtől elvárható). :)
Ha fából képzeled el a lugasodat akkor talán segitenek a fenti képek: Nálam így néz ki a fenyőfából készült lugas/pergola. A méretek: 5X2,5 m. 2 méter magas. Az oszlopok és felül a tartók 10x10 centisek, az élére szerelt tartók és a kitámasztók 5x10 centisek. Az oszlopok alja vaspapucs+beton alap. Favédő alapozó+ 3x lefestve lazúrral biztosan megvédi a fát. A felső tartók távolsága 85 cm. a dróthuzalok távolsága 40 cm. A kivik egy évesek, sárga porzós és termős, 1 Hayward termős és egy önporzós Jenny.
Ami a fiatalságot illeti 1951 januári vagyok. Köszönöm válaszodat. Viszont szeretek én is kísérletezgetni. Az Olasz I. osztályu kiviből kikeltek, most olyan 10 cm magasságuak. A St...rknál vásároltat futtatom, két ága van, melyből ha sikerül talán tudok oltani.
Arra vagyok kíváncsi, hogy a Te kivi szaporításod mindenképpen alkalmazható-e, bármikor, bármilyen kivi fajtánál is. Egyébként tőled hallom ezt az első megnyugtató választ, hogy az általam vásárolt C1 kivi az általad mondott Hayvard-dal azonos. Másik fórumon azt halottam, hogy "ne,m tudom". Egyébként, lehet, hogy nem jól mondom, de a Cinensis alapján gondoltam, hogy jól választottam.
A topik címét és tartalmát nézd, ne azt, hogy ki, kire és miért orrolt meg.
Ez a topik nem pörög nagyon, de kezdő kivisek elég gyakran kapnak használható eligazítást itt is.
Nekünk otthon kb. 20 éves, St.rkl eredetű kivink van, teljesen passzol rájuk a Hayward-Tomuri leírás, szerintem simán azt árultak, csak trehányságból, vagy licencdíj megkerülésből nem írták rájuk.
Szerintem jobban jársz a magoncnevelésnél, ha meghagyod a lánynak egy alulról jövő hajtását, és átoltod Tomurira. Az szerintem gyorsabban fog virágozni-porozni, mint akár egy új telepítésű porzós tő, vagy pláne egy magonc.
A kivi dugványozásaim már kinn vannak a teraszon, két hete tervezem hogy átültetem őket a perlit-homokból, csak még nem jutottam el odáig. A termősekből elég sok megmaradt, a porzós nagyon gyéren sikerült, 3-4 van csak meg.
Azt honnan tudod, hogy az olasz magokból meghagyott fiú virágzása időben egybeesik majd a C1 (és oltványai) virágzásával, azaz egyáltalán összejön-e a megporzás?
Rengeted időt, éveket vesztegetsz el ezzel, és nem biztos.
Tudom, hogy ez kiadás, de kaphatsz Hayward-Tomuri párost 2000 ft alatt, és még azzal is 2-4 évet várhatsz a termésre, de azokból már nyugodtan oltogathatsz magoncokra és nem zsákbamacskád lesz.
Persze, ez életkorkor kérdése is, ha fiatal vagy, van időd.
Eszembe jututott, hogy most ültettem februárban kivi magokat, melyek olasz nagyméretű kivik-ből származtak. Most olyan 10 cm magasságuak. Majdan ebből a C1-ből remélek oltani rájuk. Emellett egy fiút mindenképpen szertnék megtartani belőlük. A magról keltek kb. 90-%-a fiú, ha hihető a szakirodalomnak.
Egyébként a Sta...rkl nem volt olyan rossz amíg volt kertészeti árudája. Ott személyesen lehetett vásárolni. Tavaly 2010 tavaszán ezt megszüntette, akkor vettem a C1 kivi lányt valamint a 2007-ben ugyancsak itt vásárolt szibériai mézbogyó mellé, ugyanezen évben egy másikat. Bocsánat a kitérőért ez a két mézbogyó most tavasszal ketten együtt olyan 50-60 ici-pici gyönyörű 2 gombostűnyi méretű gyümölcsöt már nevel. Remélem majd május végére megnövekednek.
Úgy látom, rossz hírem van :) Sajnos, a kérdésedre nem tudok válaszolni, a Starkl-nál csak kopaszkivis rossz tapasztalataim voltak, a szőrös kivivel a Sieberz szivatott meg.
Annyira új azért nem vagyok mert máshol előfordulok. Azt szeretném megkérdezni, hogy a Sta..rkl-ban, az áruda megszünésekor vettem egy C1 típusu kivi lányt, mely reményeim szerint azonos lehet a Hayward lánykával. Akinek esetleg erről konkrét információi lennének kérem válaszoljon. Bombaba tudokm, hogy Te indítottad ezt a topicot és másokkal hadban állsz, de szeretném amennyiben tudsz válaszolj kérésemre.
Art-ur a kivi bújtása milyen sikerrel járt. Írrj róla.
Én még új vagyok itt, de kivim második éve van ez is öntermő, ezt az egy telet is úgy bírta ki h takarás nélkül, mert amit tettem rá a szél leszaggatta és utána azt gondoltam mikor észrevettem h kifagyott és nem takartam vissza, de mégis túlélte. Na szóval az lenne hozzátok a kérésem vagy kérdésem, hogy valaki tudna e nekem valami jó kivi lugast mutatni amit már megcsinálhatnék állandónak, mert még csak a nagyonalap van meg ami hosszútávon nem lenne valami jó?
Kérdésem lenne hozzátok , van piros kivim de semmit nem tudok róla , ha valakinek van tapasztalata kérem ossza meg velem .Tavaly vettem és elég szépen beindultak az idén , és nem tudom ,hogy egyáltalán visszavágjam vagy hogy mükszik ,a zöld kivit azt már olvastam ,és képbe is vagyok vele ,de erről nem találtam olyan leírást ami nelem kéne .