Mégegyszer köszönöm minden defense játékosnak a tegnapi munkáját, jó volt ott lenni veletek a pályán (még akkor is ha néha nem tudtam hol vagyok).tegnap mindent megcsináltatok amit kértem.Köszönöm
Jó az anyag. Köszönjük Szolnok TV. Aki jól figyel az felfedezhet egy kis humort is Béla riportja alatt! :D (A riport alatt a háttérben a Beatrice tánczenekar örökzöldje, a "Pofádat befogod" nőta szól. Bocs Béla, én végigröhögtem a riportot! :D)
A Soldiers nyolc napon belül már a második, és egyben utolsó hazai alapszakasz meccsét rendezheti. Az ellenfelük most a Gladiators lesz, akik ellen a szezont kezdték idegenben. Debrecenben sikerült nyerniük, és ha most megismétlik ezt a teljesítményt, akkor a csoportgyőzelmet is megszerzik – és ezzel a hazai pályát a rájátszás első fordulójára. Múlt héten a Heroes ellen egy félideig ment az offense-nek a játék, utána a két védelem vette át a főszerepet. Ha most hétvégén nem lesz akkora szél, akkor ez változhat, legutóbb ugyanis ez kavart be némileg. Debrecenben jól ment a futójáték mindkét félnek, túl sok pont azonban nem született – a Soldiers két meccsen 20-20 pontot vitt eddig, úgyhogy az offense kicsit még javíthatna, ám ha ennyi is elég a győzelemhez a védelem mellett, akkor nem lesz gondjuk. A Gladiators a nyitómeccshez képest sokat javított Egerben, elmúlt a legtöbb újoncnál az első drukk, és a csapat is egyre jobban összerázódott. Mindössze nyolc pont volt a két csapat között, ami eltüntethető, de nem lesz könnyű dolguk Rákóczifalván a Soldiers ellen.
Kedves sporttársak! A segítségetekre lenne szükségem. Egy kattintás az egész. EGy youtubeon meghirdetett reklámkészítő versenyen a közönségdíjra hajtunk, amit a a legtöbbször megnézett videó fog elnyerni. Arra kérnélek titeket, hogy minél több gépről kattintsatok a videóra. Nektek ez két másodperc, nekem meg elég sokat jelent. köszönöm előre is. Később még berakom a hónap folyamán még egyszer. Aki igazán jófej, az küldi tovább is. :D
Ez az alap...:)))Hát ebből a videóból is lehet látni hogy egy az egyben nem lehet levédekezni egy elkapót jól...föleg a jóó elkapót...zónázással mondjuk jól meg lehet tréfálni...