"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Teljesen egyetértek. De csak annak a nőnek, aki VALÓBAN szeret.
Egyébként meg önző módon valami drága, dicsekvős cuccot akarnak.
És a férfi csodálkozik, hogy semmi sem elég, semmi sem elég jó.
Mert nem veszi észre az igazi szeretet hiányát, csak azt, hogy az a nő úgy néz ki. Mert ugye, az a legfontosabb. A kinézet. Nem a szeretet, nem a megbecsülés, nem az odafigyelés. A kinézet.
Sajnos ez nem volt elég az elmúlt házasságomban, és nem tűnik elégnek a most készülődőben sem.
Az már nem számít hogy a volt feleségem a közömbös időszak vége felé a szerintem viselhetős ajándékfülbevalót azzal utasította el hogy a kék díszei nem illenek az ő zöld szeméhez - de akit most szeretnék, ő fogalmazta meg hogy a jó ajándékot hordani lehet. (..viselni)
Nem attól jó a jó hogy hogyan adják, hanem hogy milyen.
Lehet azt mondani hogy aki ilyen az nem "olyan", lehet azt mondani hogy én is "olyan" leszek mellette.. és én csak azt tudom, hogy van az a látvány amiért én a szemem rabszolgája vagyok.
Nem kell gondolatot olvasni, csak alapszinten érdekeljen, hogy a másik mit szeretne. Aki nem tudja, hogy mit vehetne a párjának, aminek örülne, az inkább ne erőltesse se az ajándékot, se a párkapcsolatot, úgysem fog működni, meg minek is?
Hát már nem tudom hogy írtam-e itt az ajándékról.. a jó ajándékról, ami nem csak annyi hogy én adom ajándékba, hanem a megajándékozott nő is megajándékozottnak érzi tőle magát.
sokáig úgy adtam ajándékot hogy amiről eszembe jutott a célszemély az jónak tűnt ajándéknak is. Csak ez a legritkább esetben sikerült akkor, amikor ajándékozási időpont közelgett.
Maradt a nagybetűs DÁTUM -ok előtti lélektelen keresgélés - egyre halványabb mosolyokat eredményezve.
Aztán föllázadtam a rendszer ellen. Abbahagytam az ajándékozást.. vagyis a nevezetes dátumok miatt való ajándékozásokat. De így se volt jó.
A legutóbbi információm szerint a hordható dolgok a jó ajándékok.
Mivel nem volt módom nyelvészkedni, csak magamnak filozofáltam hogy nem a háton hordható, hanem a "viselhető" dolgokra kell a hordhatóságot érteni. Eszerint már érthető hogy mitől jó ajándék egy új autó vagy egy wellness üdülés is akár - és miért nem az egy (akár feldíszített) karácsonyfa, vagy valamely szülő egyhavi gyógyszeradagja.
Sziasztok idevalósiak.. vagyis sziasztok itt is olvasók, mostanában ritkán és keveset vagyok netközelben és ezért nem viszem a topiktémát.
Ma véletlenül jut számgép-idő, úgyhogy a ma felmerült gondolatot ideírom. Talán nem totál nőhatalmi változás, de a "zűrzavar" egyik oka bizonyosan :
Magamat keresem.. a magamnak fontos jótulajdonságaimat keresem mindenkiben. Akiben csak egy részét is megtalálom, abban kutatom hogy a többi is megvan-e.
Vajon miért mennek át a feleségük jelenlétében a nős férfiak "leminősítő" -be, ha férfisikerekről van szó?
A férfikíváncsiság elmúlását számonkérni könnyű - de fenntartani..?
A kiéletlen vágyakra rálegyintve lesz az idősödő nőkből öregasszony. A vonzóknak talán nincs is ilyenjük - akkor talán nem is kár ha a vágymentességük miatt kilépnek a piacról. (persze a szépségük miatt igen)
Megtisztelő ez a feltételezésed ysrtr.. családos is csak voltam, monogám pedig szinte mindíg csak férfiként. A női felfogás szerinti monogámiát egyszer ígértem meg, és kábé pár évig voltam képes rá.
Aztán éltem a saját monogám felfogásom szerint - most pedig őszintén.
A 718-as véleményedre itt írnám hogy a kenyértörés is eredmény.
abban a részében legalábbis igen hogy a célja a megegyezés, de azért minyimum a másodlagos kiváltó oka szerintem akkoris a saját fontosságunk érzésének a megerősödése.
(nembaj hogy szerinted meg nem.. én meg ezzel teszek valamit a kettőnk békéjének a megőrzéséért) Hm? Hm? Hm?
Jó velem vigyázni, igen.. minden elfogult szemlélő szerint sok baj van velem.
Nem, a szerelem az nem a valóságról szól hanem az én saját addígi ábrándjaim beteljesüléséről. Amikor az első pillanatban látom (látni vélem) hogy mi is lehetséges..
..és az első pillanatokban dehogyis esik szó arról hogy én mi mindent akarok és mennyire. Akkor csillagokról, mély óceánról, szörnyekről és mozdonyvezetésről esik szó.. szinte csak.
Amúgy nem vegetával sózok, csak unalmas lett volna a vastagon kent vajaskenyérről vagy a kicsire kockázott lecsó-alapanyagokról beszélnem újra.
Te leány.. szerinted csak az a párkapcsolat a jó, ahol ideálisan egymáshoz illeszkedő szereplők találkoznak? Csak mert az összecsiszolódás, egymáshoz igazodás, megszeretés (apró lecsókockákat), szintén nagyrabecsülést eredményez.
És azért baj ha az én hüje aprólecsóm miatt dönt úgy egy gyönyörűséges buboréksegg tulajdonosa hogy mégsem illeszkedünk mi hibátlanul egymáshoz, mert én végülis meg tudom enni nagykockákból is... és mert akkor már hiába sajnálom egy életen keresztül.
Mondd kérlek, szerinted a vita nem azt jelenti hogy egyre fontosabb lesz magunknak a saját véleményünk?
Nem. A vitának a célja a megegyezés. Mondjuk én pont, h leszarom a vegetát. Ilyen kérdésekben (van benne részem a mostani megbízómtól) a kompromisszumos megoldás a helyes. Egyszer vegetás a cucc, egyszer meg nem. Mindenki jól jár, és mindenki tesz a másikért vmit. Nem ügy...
Érdekes fickó vagy amúgy... Jó veled vigyázni... Szóval eleinte a kedvére teszel az áldozatodnak, később meg ráerlőteted az akaratodat... hm... Dehát nem éppen úgy tetszesz meg neki, ahogy vagy? Akkor meg minek színészkedni? Miért nem lehet az elején megmondani, h vegetával szereted a hamit? Félsz, h elillan a csaj? És ha elillan emiatt az baj?
Szerintem a szeretet nem tekintélyt ad hanem fontosságot jelent.
A tisztelet pedig nem oka a tekintélynek hanem következménye.
A vitatechnikád valóban egyéni.. határozottan ritkafajta. :-)))
DE.. de..
de a vita ténye nem engedi ezt a technikát végleges megoldásnak lenni.
Mondd kérlek, szerinted a vita nem azt jelenti hogy egyre fontosabb lesz magunknak a saját véleményünk?
Mert amikor ismerkedünk akkor a másik a fontos, mindent de mindent úgy akarok csinálni ahogyan az NEKI jutott az eszébe. Aztán mikor már egymáshoz tartozunk akkor eszembe jut hogy én mégis inkább vegetával kérem a krumplilevest, mert az én gyerekkoromban minden azzal volt sózva. Ő meg nem.. inkább csak sózna vagy azt se.
A különvélemények először elhangzanak, aztán ütköznek is. Aztán az ütközések előbb-utóbb eredményre vezetnek.
Nekem pedig le kell vonjam a következtetést hogy számítok-e.. számít-e a kívánságom a leves íze kérdésében.
Az utosó bekezdésedre :
A jól vegetázott ebéd után úgyis belevágom a velem vitázó csajt az ágyba és tettleg.. hm.. "egyenesítjük a kérdőjeleket"..
Az, hha szeretve van vki, tisztelve. A kedvesemmel pl. aki kerekesszékben élt, és négy végtag bénult volt mindig reggel, és este jöttek úgy össze a dolgok, h olyankor tudtunk mindenféléről beszélgetni. De persze napközben is beszélgettünk, csak vhogy úgy alakult, h a reggeli, és esti ápolási teendőkkor jobban egymásra tudtunk figyelni. Napközben én ugye el voltam foglalva a háztartással, adminisztrációval, szoc. ügyek intézésével, ő meg jáccott. Ebédnél megpihentünk egy kicsit, olyankor nem beszélgettünk olyasmiről, amin nem volt egyforma az álláspontunk. Így maradtak a reggelek, meg az esték olyan ügyekre, amiben nem egyeztünk. Viszont nekem figyelembe kellett venni, h az én kifejező-eszköztáram sokkal gazdagabb, mint az övé, hiszen tudok járkálni, helyzetet változtatni, gesztikulálni beszéd közben, ő meg nem. Ezért úgy vitatkoztunk, h én is melléfeküdtem, és hogy mozogni se tuggyak, a lábát rátettem az enyémekre, illetve megfogtam a kezeit. Ez egy eléggé kitekert póz volt, de ugye lekötözni nem tudtam magamat. Szóval, amikor a vita odáig fajult, h emelkedett volna a hangerő, akkor én szépen befeküdtem ebbe a pózba mellé. Hát állítom kedves barátom, h ebben a pozícióban képtelenség vitázni. Egyszerűen lehetetlenség, h fogod a másik kezét, érzed a léle(k)gzését, a pulzusát, a testének melegét... Eccerűen nem tudsz heves lenni, vagy dühbe jönni... Nálunk a vége mindig vagy hatalmas röhögés lett, vagy szex, vagy mindkettő... :)
Szóval nagyon tudnám mindenkinek ajánlani, hha szereti a párját, de mégis vitatkozni kell, akkor feküdjenek szépen egymás mellé, gabalyodjanak egymásba, és úgy beszéljék meg a vitás kérdéseket. Garantálom, h hatalmas szex lesz az ügyből! :)
