Keresés

Részletes keresés

pagare Creative Commons License 2007.08.10 0 0 813
Veszélyes, ezért visszalép a bajnoki döntőtől az NB I újonca

    

Már nincs egy hónap sem, s szeptember első hétvégéjén megkezdődik az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság. A mezőnyben természetesen ott lesz az NB I B-ből feljutott Óbudai Goldberger együttese, amely az egykori világválogatott Kovács Péter irányításával gőzerővel készül a rajtra. Még akkor is, ha gondok nehezítik a szakmai stáb munkáját: most például Minárovics Anita sérülése okoz fejtörést Kovács Péternek.



A Goldberger nemrégiben részt vett a strandkézilabda-bajnokság velencei selejtezőjében, amelyet megnyert, ám a sikernek nagy ára volt: Minárovics Anita bokájában három szalag részlegesen beszakadt, emiatt az átlövőnek valószínűleg több hónapot ki kell majd hagynia. A Goli egyébként három selejtezőtornát is megnyert, s ezek alapján a jövő hét végi balatonboglári döntőben is esélyesként léphetne pályára, ám a történtek miatt a csapat vezetése úgy döntött, két héttel az NB I-es rajt előtt nem kockáztat, az együttes nem indul el a standkézilabda-bajnokság fináléjában.
Jó hír viszont, hogy a néhány héttel ezelőtt vírusos fertőzéssel kórházba került Tápai Andrea állapota sokat javult, s bár a betegség legyengítette, szép lassan ő is megkezdte az edzéseket, számára a következő időszak feladata, hogy megpróbálja utolérni a többieket. Edzőmérkőzésen természetesen még nem játszott, a Goli azonban már túl van néhány felkészülési találkozón, s ezek alapján bizakodó lehet Kovács Péter: a Vágsellye elleni két találkozó egyikét a szlovákok, a másikat pedig az óbudaiak nyerték meg egy góllal, s figyelembe véve, hogy a Vágsellye kifejezetten erős csapat, korábban többször is nyert szlovák bajnokságot, ez az eredmény biztatónak tűnik. A szlovákok vendégszereplését a jövő hét keddjén viszonozza a Goldberger, amely akkor idegenben játszik két edzőmeccset, azt követően pénteken pedig a Ferencváros népligeti csarnokában lép pályára a zöld-fehérek ellen Kovács Péter együttese.

(Óbudai Sport)
Attila G. Creative Commons License 2007.08.10 0 0 812
Most láttam, hogy van egy e-mail cím a CSAPAT honlapján, s gondolom a honlap szerkesztője fogadja a leveleket.
Ha bárkinek bármi hiányérzete, kívánalma, építő kritikája van a honlappal kapcsolatban,
tessék, lehet írni neki!

Egyébként nem tudna valaki bannert vagy ilyesmit csinálni a CSAPAT topicjának?
johevi Creative Commons License 2007.08.08 0 0 811

Korábban 4-5 éves lemaradásban volt a honlap, ahhoz képest halad...

Sajnos ilyen, mert gondolom valaki amatőrként, szabadidőben pusziért csinálja. Más csapatoknak meg semilyen sincs...

Előzmény: pagare (809)
Attila G. Creative Commons License 2007.08.08 0 0 810
Üdv!

Most kivételesen van abban valami, amit írsz. Egyvalamiben nincs.
Végig néztem csak a Te kedvedért a női kézi csapatok honlapjait, hogy hány csapat honlapján vannak fenn az új keret szerinti játékosok képei. Megsúgom nem soknál.
A Vasas honlapon nincs is olyan rovat, ami a játékosok bemutatásával foglalkozik, legalább egy-egy kép erejéig, legalábbis én nem találtam.
A váci honlapon van ilyen rovat, természetesen az elmúlt szezon keretével...
A halasi honlapon ugyanez a helyzet...
A vásárhelyi honlapnál már legalább annyit tettek, hogy egy olyan képen keresztül léphetünk be a honlapra, amelyen már az új keret játékosainak képei vannak feltéve a kézipálya "alaprajzára", gondolom posztok szerint. De ha a honlapon rákattintasz a "Felnőtt csapat" rovatra, ott is ez a kép fogad ugyan, csak ahogy elnézem, többnyire a régi keret játékosait mutatja be még mindig a rovat.
Az ETO honlapja kivétel, fenn vagy egy új csapatkép, s az új keret szerinti játékosok képei vannak fenn.
A Derecske honlapján, ha a "Csapat - 2007/2008 - NB/1" rovatra kattintassz, azt olvashatod: Hamarosan...
A Debrecen honlapján annyit tettek, hogy levették azok képeit, akik már nem tagjai a csapatnak.
A Fradi honlapján ugyanez a helyzet.
A Dunaferrnél egy az egyben a tavalyi keret szerinti játékosok képei vannak még mindig fenn, pedig ez a tavalyi és tavalyelőtti bronzérmes csapat...
A Cornexi honlapon ugyanez a helyzet...
S végül, de nem utolsósorban a Békéscsaba honlapján is ugyanez a helyzet, ha minden igaz, legalábbis pl. az edző Rapatyi Tamás...

Ergó ezt illetően, amit írsz: "Emellett a csapat új játékosai sincsenek feltéve a játékosok képei közé, sőt, még mindig az a Berendi Antal van megjelölve vezetőedzőként, akitől már 2 hónapja megvált a klub." ... az ég adta világon semmit nem jelent.

Amikor sikerül megszervezni a találkát a csapat játékosai, edzője, s a csapat fotósa - tudtommal van ilyen - között, gondolom, talán elkészül egy új csapatkép, s az új keret szerinti játékosokról is, meg az edzőről is készülnek új képek, s akkor szépen felkerülnek ezek a honlapra, ahogy szinte minden csapatnál.

A többi úgy, ahogy korrekt, amit írsz. Én is csodálkozom azon, hogy az utolsó írás egy szemelvény a Goli történetéből, pedig tényleg voltak edzőmeccsek a Cornexi elleni 2 edzőmeccs óta.
De ahogy eddig is olvastam, hetente, rosszabb esetben kéthetente frissítik a csapat honlapján cikkek terén, s szerintem nem teltek el hónapok az utolsó frissítés óta.
Szerintem a csapat honlapja úgy átlagban semmivel sincs elmaradva a többi csapat honlapjától.
S ha így tudod építően kritizálni a honlapot, miért nem készíted te magad?

Amúgy remélem már jobb belátásra tértél, s már nem játszol Kisteleki Istvánt.
Továbbra is várom a választ korábban feltett kérdéseimre.
Előzmény: pagare (809)
pagare Creative Commons License 2007.08.08 0 0 809

Néhány szó a Goli-honlapról:

 

Kicsit furcsállom azt, ami a honlap szerkesztése körül történik, illetve egészen pontosan azt, hogy nem történik vele semmi. Lassan 3 hete nincs fent semmilyen friss információ a csapat felkészüléséről, ugyan múlt héten feltettek egy újabb szemelvényt a klub történetéből, ami dicséretes ugyan (egyébként ezt anno én is kezdeményeztem, talán meghallgatásra is talált...), de nem pótolja a friss információkat.

Hiszen a Cornexi-meccsek óta volt egy meccs a Hódmezővel, tegnap 2 meccs a Vágsellyével, no meg folyik a felkészülés, amiről szintén semmi info...

Emellett a csapat új játékosai sincsenek feltéve a játékosok képei közé, sőt, még mindig az a Berendi Antal van megjelölve vezetőedzőként, akitől már 2 hónapja megvált a klub. Az új galériák és video-k hiányát már nem is említem, mert ezek hiánya eltörpül az előbb felsoroltak mellett.

 

Szóval talán joggal vethető fel a kritika (anélkül, hogy bárkit is meg akarnék bántani), hogy egy nb1-es csapatnak illene egy nb1-es szintű, folyamatosan frissített, karbantartott honlapot üzemeltetnie. Ennek megvalósítása anyagilag eltörpül a csapat működtetésének, fenntartásának költségei mellett, ezért sem értem igazán, hogy miért nincs vki a klubnál, akit ezzel a feladattal megbíznának. Sztem másod-, harmadállásban is el lehetne látni ezt a feladatot.

 

Viszont mindezek hiánya pénzben nem is kifejezhetően sokkal többet árt egy klub imázsának, megítélésének, mint amennyibe anyagilag ennek a munkának az elvégzése kerülne...

pagare Creative Commons License 2007.08.07 0 0 808
Értesüléseim szerint a mai napon 2 felkészülési mérkőzés volt a Vágsellye ellen. Az egyik 1 gólos Vágsellye-, a másik 1 gólos Goli-győzelmet hozott. Tud vki bővebbet?
pagare Creative Commons License 2007.08.06 0 0 807
pagare Creative Commons License 2007.08.06 0 0 806
Akarom mondani: a tornát sikerrel abszolválta és ezzel kvalifikálta magát a döntőbe.
pagare Creative Commons License 2007.08.06 0 0 805

A "Goldberger BOMBA!-nők" csapata a Strandkézilabda Nemzeti Bajnokság hétvégén Velencén megrendezett kvalifikációs tornájáról abszolválta magát az aug. 18.-19.-i balatonboglári Országos Döntőbe. Gratulálok!

 

Minárovics A.-nak pedig gyors felépülést kívánok a sajnálatos sérüléséből! :(

V-Man Creative Commons License 2007.08.06 0 0 804
tudtommal a Népligetben (Fradi csarnokban) lesz délelőtt és délután is 1-1 meccs az Attila által említett napon, ott nyilvános és ingyenesek az edzőmeccsek.
Előzmény: tommy d'angelo (802)
Attila G. Creative Commons License 2007.08.06 0 0 803
Jogos, amit írsz, de szerintem akár a meccs utolsó 10 percében is lehet párharc az említett 2 kapus között, ha mindkettejüket akkortájt állítják be, nem kell feltétlenül kezdőnek lennie. Még abban se vagyok biztos, hogy Derecskén Kiri kezdő, habár sanszos, igaz, nem ismerem a Derecske másik kapusát.
Nagyon is remélem, hogy Polgár Kati jó kapus, mert szükség lesz jó kapusteljesítményre már az első fordulóban is, mert szerintem nagy derbi lesz. Mondjuk Bringára is kíváncsi lennék. Nekem tetszett, amit eddig láttam Tőle.

Sajnos nem tudom, hogy a Fradi elleni meccsek nyilvánosak lesznek-e, még azt se tudom, hogy egyáltalán hol fogják játszani. Csak az egyik játékostól hallottam a találkozókról.

Amúgy sajnálom, hogy nem 6csapatosak a derecskei, meg a többi tornák.
A Vasas-kupa is 6csapatos volt korábban.

A Hódmezővásárhelynek szerintem amúgyis valószínűsítheti a 6. helye.
Jó, hasznosak az erősebb csapatok elleni edzőmeccsei is, de szerintem szüksége lenne a Golinak is arra, hogy fel tudja mérni, hogy mit tud az igazi riválisaihoz képest a bajnokság előtt. Nem ártana, ha ellenük is - mármint a legnagyobb riválisok ellen - gyakorolhatnának a CSAJOK, mert végülis nem a Fradi, meg a Cori ellen kell majd harcolni a benntmaradást jelentő helyért.
De ismétlem, kellenek, s hasznosak az erős csapatok elleni edzőmeccsek is!
Például jó látni, hogy partiban tudtunk lenni a Corival.
De ha a bennmaradást érő helyet részben meglepetéseredményekkel éri el a CSAPAT, nekem az is megfelel.

Amúgy lusta vagyok visszakeresni, de mi lett a Vásárhely elleni edzőmeccsünk vége?
Előzmény: tommy d'angelo (802)
tommy d'angelo Creative Commons License 2007.08.05 0 0 802
Az sem biztos, hogy "Szveti" lesz a kezdő. Én még nem láttam védeni őt de Polgár Kati nagyon jó kapus.

Nézem a felkészülési meccs eredményeket hát bizony érdekes eredmények születnek!

A Fradi elleni meccs nyilvános lesz vagy zártkapus?
Előzmény: Attila G. (801)
Attila G. Creative Commons License 2007.08.05 0 0 801
Idézet a váci topikból:
"Egyébként a második félidő egy rémálom volt, 4 hetest hagytunk ki sok-sok ziccert egyszerűen Király Annamáriának nem tudtunk gólt lőni."

Na mondom én, hogy jó kapus, legalábbis remélem, már emlegettem. :))
Jobban örültem volna, ha a Goliba jön, de persze valamilyen szempontból megértem, hogy a Derecskét választotta. Meg tudom, a Goliban luxus lett volna a 4 kapus. De akkor mondjuk jöhetett volna Szveti helyett.
Nagyon remélem, hogy utóbbi jól fog produkálni.
S kíváncsi vagyok az 1. fordulóbeli Szveti-Király párharc eredményére, ha lesz ilyen párharc. Illetve mégsem. Király most kivételesen kapjon kevés lehetőséget. De így sem igazi. Csak nem szeretném kitömve látni a hálóját, mert kedvelem.
Viszont a Golinak szurkolok!
Megvan! Játsszon az egyik félidőben, s védjen akár jól, s a Goli a második félidőben nyerje meg a meccset! :)))
Na mindegy, ez csak egy kis vasárnap esti bolondozás volt. :)))
Csak fura volt látni, hogy a Goli-topic napokig nem volt az első oldalon, de végre visszakerült.

Amúgy mikor lesz a következő edzőmeccsünk?
Annyit tudok, hogy 17.-én játszik a CSAPAT a Fradival.
tommy d'angelo Creative Commons License 2007.08.05 0 0 800
Kicsit messze van , kicsit drága : www.rendezvenyhelyszinek.hu/mutat_hely.php?id=320
és ha jól tudom több csapat is itt játszik vagy edz pl BEAC kosárcsapat.
Jó lenne egy ilyen Óbudán !
Előzmény: nicko (798)
Attilio Dolcetti Creative Commons License 2007.08.05 0 0 799
A XII-ben is epul egy a MOM es a Kongresszusi kozott, nem tudom kesz van e mar. Amikor ott laktam, akkor meg epult, mostanaban nem voltam arra fele. Az kozelebb is lenne. Ez amit betettel, ez ama "uj varosban", mondjuk nem semmi az az egesz milio, ami ott van. SZVSZ...
Előzmény: nicko (798)
nicko Creative Commons License 2007.08.05 0 0 798

Hazai pályának ez a csarnok?

http://www.sportmax.hu/index1.php?id=10270

Előzmény: Attila G. (797)
Attila G. Creative Commons License 2007.07.31 0 0 797
Most kaptam egy érdekes infot. E szerint nem csak a Budakalászi Sportcsarnokban, hanem a Siketek pályán is edzenek a csajok, pl. ma délután 5-kor. Hmm.
Attila G. Creative Commons License 2007.07.30 0 0 796
Thx!
El is feledkeztem pl. Sterbik Andreáról, pedig az Ő átigazolásáról már hallottam.
Viszont több dolog furcsa nekem. Nemrég arról volt szó, hogy Kószó Andi távozik a Vasasból, mert "csak" 3. kapus lehetett volna. Ezek szerint mégis meg tudtak egyezni.
Másrészt hallottam Gorova végleges vagy ideiglenes távozásáról, de ezek szerint mégis marad.

Tulajdonképpen egyetértek az utolsó 2 soroddal, de akkor még se fognak annyira gyengülni, mint gondoltam.

Guiu jó kapus, Nagy Kriszta és Natasa Gorova nagyon erős játékosok, Gaál Andrea, Balog Bea se rossz, illetve Zanetá se rossz kapus, s kíváncsi vagyok, hogy Pollaková mire lesz képes a sérüléséből való felépülés után. Az ifi csapatuk erős, de a felnőtt mezőny szempontjából akadnak benne rutintalanabb játékosok.

Na abbahagyom, mert ez nem a Vasas-topic. Csak ha már szóbakerültek...

Hmmm. Már várom a bajnoki rajtot, s a Goli meccseit!
Előzmény: V-Man (795)
V-Man Creative Commons License 2007.07.30 0 0 795
a handball.hu-n az egyik cikknél leírtam a Vasasnál látottakat... :)

mindenesetre "komolyabb" igazolásuk három volt:
Stancuta Guiu
Sterbik Andrea
Olga Kupricsenkova (ukrán válogatott irányító)

rajtuk kívül maradtak a tavalyi csapatból:
Balog Bea, Gaál Adrienn, Nagy Krisztina, Zaneta Tothová, Alzbeta Polláková, Natali Gorova valamint a három junior válogatott Koszó Andrea, Kolos Dorottya és Kovács Bianka.

a keret többi részét ifistákkal töltik ki. az első csapatuk továbbra is igen erős, de a cserék nagyon rutintalanok.
Előzmény: Attila G. (793)
attreides Creative Commons License 2007.07.29 0 0 794
Írtam egy bevezető cikket, az Óbudai Blogba:
Goldenberg az nb1-ben
Egy civil kezdeményezésű blog, igyekszünk hírt adni az óbudai eseményekről, hírekről.

Ha valakinek lenne kedve tudósítani közületek a Goli meccseiről, bátran vegye fel a kapcsolatot az obudaiblog@gmail.com -on a szerkesztőkkel.

üdv:
muaddib
Attila G. Creative Commons License 2007.07.29 0 0 793
Ez furcsa. Tudtam, hogy ismerős valahonnan a Sári név. Még pedig a CSAPAT honlapjáról. Ezek szerint lesz a csapatban egy Sári Edit - bocs a névelőért -, aki az ifi csapatból került fel, s korábban Debrecenben játszott (részben a www.worldhandball.com alapján), s lesz a csapatban egy - ismét sorry - Sári Edina, aki most Debrecenből jött? Valami azt súgja, hogy e 2 személy ugyanaz. Elnézést kérek, ha tévedek, de a Nemzeti Sportban előfordultak már hasonló elírások. Viszont ha nem tévedek, akkor Sári Edit posztja kérdéses, azt meg én nem tudom.

Amúgy ha a Halas a tavalyi 7. helyéhez képest romlana 6 helynyit, akkor a 13. helyen végezne. :P :))) Amúgy jogos, amit írsz. Viszont szerintem a Vasassal is hasonló a helyzet, mert nem sok játékos maradt a régi keretből. Kérdés, hogy akik maradtak, meg az ifik, már akik felkerültek a felnőtt csapatba, mit nyújtanak. De érdekes. Csak én nem hallottam Guiu-n kívül a Vasas nagyobb igazolásairól? Már ha vannak ilyenek. Csak kérdezem, mert tényleg nincs ezzel kapcsolatban információm. Lehet, hogy többet kellene a Vasas fórumába járnom, de szerintem ott se lehetett mostanában sokat olvasni ilyesmiről.
Előzmény: tommy d'angelo (792)
tommy d'angelo Creative Commons License 2007.07.29 0 0 792
Sári Edina milyen poszton játszik ?

Ha jól tudom a Szentendre mintha most jutott volna fel a másodosztályba.
Hát nincs ebbe az országba olyan ember aki azt mondaná , hogy nem gyengült a Kiskunhalas hiszen a tavalyi csapatból gyakorlatilag senki sem maradt ott. A kérdés az mennyire gyengültek. 1-2 vagy 5-6 "helynyit" .
Előzmény: Attila G. (790)
Attila G. Creative Commons License 2007.07.29 0 0 791
Én is örülnék a Tromosnak, ha ott lennének a meccsek, mert könnyen el tudok oda jutni. De ha születik valami kedvezőbb megoldás, állok elébe.

Közönségcsalogató az ingyenes belépő, de szerintem 400-700 Ft-os helyár (a többi "kis" csapat jegyárai alapján) - akár több is, ha kell - baráti és megfizethető lenne.
Előzmény: tommy d'angelo (788)
Attila G. Creative Commons License 2007.07.29 0 0 790
Némi kiegészítés a cikkhez:

Forrás: Nemzeti Sport, 2007.07.29.

"Óbudai Goldberger SE
Érkezett: Szvetlana Gridnyeva (Vác), Szűcs Viktória (Kiskunhalas), Baross Zsuzsa (Kiskunhalas), Burai Edina (Nagyatád), Vakarcs Krisztina (Makó), Jelena Korgyuk (Cornexi), Sári Edina (Debrecen)

Távozott: Natasa Krivokapics (Szentendre), Arday-Janka Mónika (?), Dudás Csilla (?), Illyevölgyi Anita (?), Székely Zsófia (Füzesabony)"

Az érkezők névsorát gondolom már mindenki tudta. :)
Ezek szerint a távozók névsorát is véglegesíthetjük.

Nati mindenféleképp hiányozni fog, ezt szerintem kijelenthetjük. De megnyugtat, hogy van csapata, ahogy Zsófinak is. Aprópó, tudna nekem valaki erről a 2 csapatról (Szentendre, Füzesabony) valamit mondani?

Az kicsit nyugtalanít, hogy a ?-es játékosok sorsáról nem lehet többet tudni, de annak örülök, hogy Pupáktól nem kell teljesen elszakadnom.

Jah, ha már átigazolások...
Az számomra érdekesség, hogy hozzánk érkezett a Cori egyik jobbátlövője, és a másik újonc csapathoz tart az egyik balátlövője, Pádár Margó. Bár nem egy poszton játszanak, kíváncsi vagyok az "összehasonlító" véleményekre.

Csatlakozva az egyik "játékhoz", én is a Vasast és a Kiskunhalast tippelem kiesőnek, de a Vasas részéről valami meglepetést érzek a levegőben. Például furcsálnám, ha egy tavalyi ezüstérmes kapus közreműködésével kiesne a csapat. Igaz, egy fecske nem csinál nyarat, elvileg meggyengült a keret az utóbbi 2 évhez képest.

A Kiskunhalas viszont szerintem egyértelműen gyengült, habár Micskó Zsófira kíváncsi vagyok. Illetve Győri Ágnesre, ha hamar fel tud épülni.

Viszont szerintem "sajnos" nem titulálhatjuk biztos kiesőnek e 2 csapatot.

Az a szakadék elvileg - na jó, valószínűleg - ott lesz az első 5 és a többi 7 csapat között, de én azért örülnék meglepetéseredményeknek bármelyik kis csapat részéről, mert úgy lenne igazán "erős" a bajnokság. Az szinte biztos, hogy "öldöklő" harc lesz a kieső helyek elkerüléséért, legalábbis remélem, hogy azért a Vásárhely, a Békéscsaba és a Vác sem szakad el nagyon ebben a 7-esben. :) Azaz azt, hogy a többi 4 csapat tudni fogja tartani velük a lépést, amennyire tőlük telik.

Végezetül, örülök Kovács Péter nyilatkozatának. Végre olvashattam azokat a szavakat, amelyeket olvasni akartam, egy olyan személytől, akitől olvasni akartam.
Nah, szóval bár mindenki "ismerhette" a csapat célját - bennmaradás -, örülök, hogy végre az edző is kimondta. Tisztában van vele, hogy e célt nem lesz könnyű elérni, de remélem, áll elébe, ahogy a CSAPAT is...
Előzmény: vincentvega78 (782)
Attilio Dolcetti Creative Commons License 2007.07.29 0 0 789
OK.
Franko, az nincs messze....
Előzmény: tommy d'angelo (788)
tommy d'angelo Creative Commons License 2007.07.29 0 0 788
Eddig Tromos csarnokban - Népfürdő utca - voltak és valószínűleg lesznek is.
Előzmény: Attilio Dolcetti (787)
Attilio Dolcetti Creative Commons License 2007.07.29 0 0 787
Eddig hol voltak a meccsek?
Én tavaly decemberben kötöztem a kerületbe, kimennék néhány meccsre...
johevi Creative Commons License 2007.07.29 0 0 786

Na ez a Csarnoképítés kicsit korai és nem olcsó mulatság....

Először bentmaradni, mégtöbb szponzort keresni, aztán jöhet a csarnok.

 

A másik vicces, hogy a világ talán legerősebb bajnoksága a magyar. Lehet, de csak 5-6 csapat miatt.

Előzmény: vincentvega78 (782)
SG-007 Creative Commons License 2007.07.29 0 0 785

Sziasztok!

 

Andival kapcsolatban: nem volt valami jó bőrben, mikor találkoztam vele a kórházban, sajnos nem is nagyon tudják, mi a pontos diagnózis, de az a lényeg, hogy gyógyulgat, szerda óta újra Pesten van, és edz a többiekkel. Gyenge még nagyon, van mit pótolni, de higgyétek el, ezen fáradozik - nem véletlenül kérte haza magát a Főorvos Úrtól 1 nappal korábban.

A lustaságról meg... Nem is tudom, én azt mondanám, ismerjétek meg jobban, és rájöttök, mekkora badarságot beszéltek. Nem akarok én bántani senkit, de néha nagyon elhamarkodottan tudnak ítélni egyesek. Elég sok minden eszembe jutott mellette a kórházban, a lustaság pont nem... És azt hiszem, ezzel meg is fogalmaztam mindent.

Jó, bizonyára elfogult vagyok, de azért az "ellenoldal" véleményében is van némi túlzás...

 

Sok sikert a Golinak idénre, nekem nagyon szimpatikus csapatnak tűnik a társaság, szerintem biztos bentmaradók lesztek.

Előzmény: chero (743)
tommy d'angelo Creative Commons License 2007.07.29 0 0 784
Kedves Skyvóker !

Ha jönnek az eredmények akkor a szurkolók is jönnek maguktól !
Nekem elég furcsa volt, hogy nem volt több szurkoló májusban mint mondjuk tavaly októberben.Pedig ha egy csapatnak megy akkor egyre nagyobb lesz a rajongótábora. Azért a kerületi újságok írtak a sikerekről.

Még mindig nem tudom lesz-e jegy és bérlet, mennyibe fog kerülni?
Az ingyen meccsre járás elég csábító az embereknek, így viszont nem kevés pénztől esik el a klub. Más csapatok már árulják a szezonbérletet. Nem tudsz erről valamit ?


Egy cikkben lehetett olvasni, hogy még mindig téma a csarnok. A vezetőség még mindig keresi az ideális helyet. Ezek szerint a Tromos csarnok se az "igazi"

A lehetőségek :
Kalászi csarnok :hitelesített pálya, lehetne meccseket rendezni, edzésre tökéletes , közlekedés szempontjából elfogadható, hátránya a kicsi nézőtér, mindössze 400 néző befogadására alkalmas.

Tromos csarnok. Idáig tökéletes volt , már tudjuk hogy drága, jó közlekedés de ez idén kicsi lesz - max 500-600 ember fér be ez meg fog telni, sőt .......Szerintem problémás egy kisajtón beengedni a két tábort, nem lehet külön ültetni a nézőket.

Vasas csarnok - Fáy utca : kicsit bonyolult eljutni oda , nagyobb mint a Népfürdő utcai de szintén drága, edzés viszont egyáltalán nem megoldható ott

Vasas csarnok - Folyondár utca :A jelenlegi körülmények között szerintem a legjobb megoldás lenne ha................. 1-2 méterrel szélesebb lenne. A hossza megfelelne a kézilabdapályáknak.Óbudán van és szerintem az önkorm. segítségével olcsó lehetne a bérlés és több ember fér be mint a Tromos csarnokba.

Tóváros - Sportmax : korszerű igényes, új, viszont messze van , drága és szintén nem nagy a befogadóképeszsége !

Sportkastély, Népliget, meg se említem, irreális

Más nem jut eszembe, hátha nektek.
Előzmény: skyvóker (783)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!