Pista most küldte át neke a felhívás szövegét. Már a múlt héten eljuttat Kézdire, a Vígadóba, a Polgármesteri Hivatalba Fradinak és természetesen a hatvani iskolákba. Mit mondjak, jobb későn, mint soha. Természetesen a végén olvasható összeg csak a maygarországiakat érinti....
Tessék:
A Ratkó József Közművelődési Egyesület
az Ady Endre Könyvtárral és Kézdivásárhelyen
a Vigadó Művelődési Házzal közös szervezésben július 16-30-ig rendezi Erdélyben
a középiskolás fiatalok Fábián Zoltán Olvasótáborát.
A tábor címe: Határ-Idő - A magyarság Európában – európaiság a magyarokban.
Színhelye: Zabola (Székelyföld)
Színház- irodalom-törtélem-drámapedagógia
A részletes program még kidolgozás alatt van, de azt már tudjuk, hogy a sok éves tábori hagyományokhoz híven felkészült előadók keresnek fel minket: Schlett István politológus, egyetemi tanár, Dr. Kovács Gábor filozófiatörténész, Juhász Előd zenetörténész és természetesen a Székelyföld kiváló szellemiségei is.
A tábori munka lényege a kiscsoportokban történik sok beszélgetéssel, vitákkal, esti tábortüzekkel, színpadi próbákkal. Idén első alkalommal nagy hangsúlyt kapnak a drámapedagógiai foglakozások is, amelyek terveink szerint Vidra Szabó Ferenc vezetésével mindennapos programponttá vállnak.
A kiscsoportvezetők: Czibolya Katalin, Fehér Ágnes friss diplomás pedagógusok, Vidra Szabó Ferenc olvasáskutató, Nagy Nándor szociológus, Lévay Zoltán újságíró és Jónás Péter színházi szakember. Mindannyian lelkes, tábort segítő, fiatal értelmiségiek.
A népdal ismereteinket Marosvölgyi Ágnes főiskolai hallgató gyarapítja, a bütykölő kreativitást gazdagító foglalkozásokat Varga Zsuzsa könyvtáros vezeti.
Kirándulásaink során, a székelyföld nevezetességei mellett terveink szerint csángók lakta településekre is eljutunk majd. Szokásainkhoz híven a tábor végén különleges színházi bemutató, amelyet Jónás Péter rendez. A két hetes tábor részedről jól megfontolt döntést, szüleidtől jóváhagyást és 15 000 Ft támogatást igényel, ennyi a részvételi díjad összege. A jelentkezésedet május 30-ig várjuk az Ady Endre Könyvtárba. A részvételi díj befizetésének határideje – lehet két részletben is - június 30.
Várjuk jelentkezésedet, amelyet a korlátozott férőhelyre való tekintettel csak az első 20 főtől tudjuk elfogadni.
Baráti üdvözlettel a tábor vezetősége nevében:
Kocsis István
A Ratkó József Egyesület titkára
Megjelentem az kodbol, es ha ekezetmentesen is, de belekotyogok.
A kulonbozo iskolakban dolgozo magyar szakos tanaroknak kellene odaadni a felhivast! biztosan tudom, hogy Nagy Babos Edit szivesen toborozna embereket a kepzoben, ha a kezeben lenne a program es a feltetelek, az Edit ferje, Tamas vallalkozna ugyanerre a Kantaban, Ferencz Eva is tudna tenni valamit! a tavaly is az volt a gond, hogy ok keson ertesultek az idopontokrol, programrol, egesz pontosan csak az ujsagbol szereztek tudomast rola (fajlaltak is az ugyet, teljesen jogosan, de ezt hagyjuk, nem akarok rondaskodni, most kepezem at magam jo kislannya)
A felhivasokat en is meg tudom csinalni szetkurtolni a liceumokban csak a szoveg kell mindket igazgatot ismerem neki bevihetem es ok kihirdetik a tobbit salamonnal intezik pl ,
az teny hogy hozzank meg semmi sem ert el
Az általam felajánlott díjakat a Kolibriben lehet átvenni...
Lehet, nem sokrára meglesznek a kézdi sulis címek, talán kellene nekik is szólni a táborról!?
Gyertek ma este, ha tudtok!
szoval, ki jön es melyik hetvegen? Nagy eus kolbaszkeresö parti a 4 negyzetmeteres szobamban, a hatterben Marika Rökk enekel. A megtalalok jutalmat meg kitalalom. Pl egy üveg tokaji vörösbor?
Egybesült Európa? Péter, még egy-két év Németországban, és te leszel az ottani híres magyar. Hiába, a színvonal, az színvonal... Addig keressük a kolbászodat.
Szerintem az eucsatlakozás színvonalát pontosan tükrözi az a német blikk:) Realisztikusan hangzott... pl. a tokaji vörösbor. Helyünk Európában - német szemmel.
Jézusom Peti, ez a lap még szarabb lehet, mint az itthoni Blikk. - Na nem mintha annyira képbe lennék az itthonival... Tudom, hogy szerda a tuti nap, de menet közben jó munkásember lettem. Mit szólsz a következő hétvégéhez? Egyébként most, hogy illetékekkel és minden lótúróval együtt 20-25 ezer forintért lehet repkesni, az ötlet valóban nem rossz.
Feco, jó buli volt. Minket Pécelnél ért utól az Unió. Nagyon jó volt!!! Baráti körben vonaton (töff, töff, töff) és a hangulat kedvéért pezsgőztünk is. Szép volt, no.
Az elsö napomon az Unioban maris nagy örömben volt reszem. Hat, gyerekek, Europa tart karokkal vár es becsül minket. Ma reggel a nemet Bildzeitung (mint otthon a Blikk, a legolvasottabb szennylap) következö fölöttébb izleses cimlappal jelent meg: minden csatlakozo orszag neve mellett egy kaja, egy pia, egy onnan szarmazo hiresseg, köztarsasagi elnök, plusz a vegen bonuszkent egy felmeztelen csaj, valami, az orszagra jellemzö szöveggel. Mi ezt kaptuk: töltött kaposzta, tokaji, mint hires magyar vörös(!!!!!)bor, Marika Rökk (elszarmazott szörnyü operettszinesznö), Mádl Feri és a forró pusztai menyecske, aki megtalalja minden turista kolbászát (szoszerinti forditas). A csehekhez legalabb egy Franz Kafkat irtak hiressegnek (bar ö sem cseh, de hat arra eldegelt), es a csaj melle is jobb.
No, hat akkor hajra, igyuk a tokaji vörösbort es keressük a turistak kolbaszat, eljen Europa.
jajj, Cibi, majdnem nem lattam, hogy te is irtal nekem! Hetközben soha nem iszom, max egy sört proba utan. Ezek a belehasitasok csak a promierbulikon vannak. Meg egyebkent, ha alkalom adodik. Szerdan jösz Münchenbe?! Kurva jo sörkertek vannak, isteni kaja, szep a varos, 20-25 fok. Ket agyam van, es 3 m2 matracoknak. Gyertek!
A kezdi iskolakban mar megint nem hangzott el még mindig semmi a taborrol, amit ket es fel honap mulva kezdünk, irja Zoli. Azonnal intezkedni!!! Pistat naponta nyaggatni, vagy nektek felhivni az ottani sulikat, ha Pista nem hajlando. Amit Zoli ir, az hülyeseg, a penzeket ugyis mi hajtjuk fel, ez nem befolyasolhatja azt, hogy hany gyerek jöhet erdelyböl!
Uff, en beszeltem.
hat, Feco, se buzi, se zsido, de még (egyelöre) alkesz se vagyok - nem is nagyon haladok elöre a rangletran:) Most mar legalabb tudom, miert. Köszi.
Amugy a szinhazban megfenyegettek, hogy holnaptol nem csak jogaim, de kötelessegeim is vannak, mint eu-polgarnak. Elmosogathatok pl a szineszbüfeben, kisöpörhetem a probatermet, fözhetek mindenkinek minden reggel kavet. Szoval szivatnak rendesen csatlakozas ügyben. Ez vár egesz szegeny nepemre is, mar latom elöre. Most latom, hogy egy perce europai polgarok vagyunk. Isten eltessen es ovjon minket mindentöl! Igyunk együtt az EU-ban, ez nagyon tetszik, King!!!
Köszi Agi. A nyugdijas nenik felülröl valoban erdekes latvany lehetett, ket orgazmus között - marmint szövegileg:)
Öleles mindenkinek, Péter