A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
A "féregjáratokban" én nem hiszek, mert ez csupán egy elrugaszkodott elméleti feltételezés. Senki nem látott még ilyent, s szerintem a józan logikának is ellentmond. Ha egy fekete lyuk "másik oldalán" egy kifelé áramló rész lenne, akkor a fekete lyukból eltűnnének a tömegek, s megszűnne az a gravitációs vonzó hatása, amit most mérni tudnak.
Az én MagnaZorb modellemben egyensúlyban vannak a dolgok.
Ha lenne értelme lehetne számolgatni egy hatszögletű bőrdarabkákból összevart focilabda segédmodellen kezdetnek a ki és beáramló kürtőket és arányokat. Csak annak a bizonyítására, hogy lehetséges matematikailag és fizikailag is, hogy a MagnaZorb modell működőlépes. Mert ott megvan az is ami neked fontos. A gravitáció.. de az is egyensúlyba kerülne.
A kürtők féregjáratai egyáltalán nem biztos, hogy mind a magba futna ott egyesülne és úgy futna ki egy kiáramló féreglukba. Eléggé kacifántos modellt lehetne kitalálni azok geometriájára is.
A gravitáció által dominált rendszerek szembe mennek az entrópiával, vagyis ezek anti-termodinamikai rendszerek (Lee Smolin meghatározása).
Ha ezek nem lennének, s csupán az entrópia monoton növekedése érvényesülne, akkor a világ már régen a „hőhalál” állapotában lenne, vagyis csupán egyre hűlő, diffúz gáz és porfelhőkből állna. Ezzel szemben az Univerzum tele van anyagcsomósodásokkal; aszteroidákkal, bolygókkal, naprendszerekkel, galaxisokkal stb.
Arra is van megfigyelés, hogy a fekete lyukakba befelé spirálozó anyag ezekben az akkréciós korongokban egyre jobban felmelegszik, ami érthető is, hiszen ugyanaz az anyagmennyiség egyre szűkebb helyre kerül a spirál sugarának csökkenésével. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy amíg el nem éri az anyag az eseményhorizontot, addig nő a befelé haladó anyag hőmérséklete, az eseményhorizonton belül meg hűlés következne be!...Ez mind a logikának, mind a fizikai törvényeknek ellentmondana.
"a végső összeroppanásban, amikor már csak néhány fekete lyuk marad, s azok egyesülnek, akkor megfordul a tendencia, s a világ rendezettebb állapotban lesz."
Te láthatóan azt képzeled, hogy az entrópia növekedése mindig együtt jár a rendezetlenség növekedésével. Pedig ez nem így van. A gravitáció által dominált folyamatokban épp fordítva. Például a gravitációs csomósodás során az entrópia növekedésével együtt növekszik a hagyományos értelemben számított rendezettség is. Ez amiatt történik így, mert a gravitáció minden anyagra egyformán hat, ellentétben például az elektrosztatikus kölcsönhatással. Míg tehát az utóbbinál kölcsönhatás következtében csomósodó ellenkező előjelű töltések semlegesítik egymás hatását, s így a folyamat leáll, a gravitációnál ez épp ellenkezőképp történik, a kis csomó egyre nagyobbra duzzad. A tömegek egyenletes eloszlása, vagyis a legrendezetlenebb állapot egy instabil állapot, ami magától egyre rendezettebbé válik.
Ha magas lenne a hőmérsékletük, akkor erősen sugároznának. De ennek nyoma sincs. Még a galaxisok közepén lévő hatalmas fekete lyukak sugárzását le tudták kimutatni.
Mondd, ezt komolyan írtad? Ekkora butaságot ugyanis nem feltételeztem rólad…
Neked kell magyaráznom, hogy a fekete lyukakat azért hívják ennek, mert semmilyen sugárzás nem jön ki belőlük? Még szép, hogy nem sugároznak!...
Egyszerű fizikát emlegetsz. Ha csak azt vesszük, hogy több pl. milliárd naptömegnyi anyag egy – csillagászati léptékben – nagyon ki térfogatú részben foglal helyet (erre vannak megfigyelések), akkor ott nagyon sűrűen kell, hogy elhelyezkedjenek az anyagrészek, akármilyen állapotban is vannak. A nagy anyagsűrűség viszont nagy hőmérséklettel is kell, hogy együtt járjon. Egyszerű fizika…
A nagyobb tömegű fekete lyukakhoz természetesen nagyobb sugarú eseményhorizont tartozik, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek „hígabbak”, ritkábbak lennének, mint a kisebb tömegűek. Az eseményhorizont nem a fekete lyuk „széle”, hanem egy olyan határ, amit átlépve sem anyagnak, sem sugárzásnak nincs visszafelé útja. Ha esnénk befelé egy nagy fekete lyukba, valószínűleg észre sem vennénk ezt a határt, s esnénk tovább befelé, a sűrűbb (és forróbb) részek felé.
Ha magas lenne a hőmérsékletük, akkor erősen sugároznának. De ennek nyoma sincs. Még a galaxisok közepén lévő hatalmas fekete lyukak sugárzását le tudták kimutatni.
Ha a termodinamika törvényeivel ellentétben te mégis azt képzeled, hogy magas a hőmérsékletük, akkor én sokkal jogosabban kérdezhetném tőled, hogy megmérted-e?
A tágulás során nő az entrópia, azonban a végső összeroppanásban, amikor már csak néhány fekete lyuk marad, s azok egyesülnek, akkor megfordul a tendencia, s a világ rendezettebb állapotban lesz. Persze tökéletesen nem lesz rendezett a világ a végső összeroppanásban sem, mert marad benne valamennyi aszimmetria. A mikrohullámú háttérsugárzás mintázata is igazolja ezt, amiből a világegyetem nagy fokú homogenitása, izotrópiája állapítható meg még több mint 14 milliárd évvel az Ősrobbanás után is, de azért van némi inhomogenitás, némi aszimmetria is benne. Ezek alapján semmi nem igazolja és indokolja, hogy az egyes ciklusok egyre hosszabbak és egyre bonyolultabbak legyenek.
Az viszont valószínű, hogy az egyes ciklusok nem teljesen egyformák, s ez a különbözőség éppen ennek a kezdeti aszimmetriának a mértékéből adódik. Az az eset azonban nem fordulhat elő, hogy az Univerzum egyszer csak olyan állapotba kerüljön, hogy „kiforduljon magából”, vagyis hogy teljesen szétessen, s már soha többé ne legyen képes a ciklusos működésre. Az Univerzum története nem Münchausen báró meséje, aki hajánál fogva képes volt saját magát kirántani a mocsárból, vagyis erősebb volt saját magánál. A mi világunkkal ez nem fordulhat elő, vagyis hogy nagyobb fizikai hatás lépjen fel benne, mint amivel összeségében rendelkezik. Ugyanaz a véges összenergia-tartalom működik benne minden pillanatban, ami sosem keletkezik, sosem vész el, de folyton változik, ill. átalakulásokat generál. Egyszer az energia (sugárzás) jellegű (expanzív) folyamatok dominálnak benne, másszor meg a tömegszerű (gravitációs, tehát összehúzó)) hatások, s ezek keveréke, ill. váltakozása okozza a világunkban oly sok szinten tapasztalható ciklikus folyamatokat, az atomoktól a galaxishalmazokig, s nyilvánvaló, hogy ez a ciklikus működés magára az Univerzumra is jellemző, már csak abból is kiindulva, hogy ha a világ mind alegysége (komponense) ciklikus működésű, akkor maga a legfőbb rendszer, ami a részek összessége, az is ciklikus működésű.
"a fekete lyukak végső egyesülésekor. . . nagyon forró állapotban"
Mennyire lesz forró az a fekete lyuk? És mitől?
Ugyanis minél nagyobb tömegű egy fekete lyuk, annál alacsonyabb a hőmérséklete. Az extrém kicsi lyukakat leszámítva, mind 2.7 K alatt vannak, sőt jóval közelebb a 0 K-hez, mint a 2.7 K-hez.
Vagy a te fekete lyukaid valami másmilyenek?
Ezt a forró végső fekete lyukat csak te találtad ki, ne fogd Lee Smolinra.
Ha magadtól nem jössz rá, akkor neked értelmetlen megindokolni.
De lásd a jó szívemet: egyetlen univerzum cikluson belül törvényszerűen növekszik az entrópia, ezért aztán az összezuhanás állapota teljes mértékben el fog térni az ősrobbanás állapotától. Az előbbi kaotikus és gravitációsan csomósodott, míg az utóbbi sima-homogén anyageloszlású.
Egyes számítások szerint ez a differencia azt eredményezi, hogy az egymást követő ciklusok egyre nagyobb időtartamúak kell, hogy legyenek, és ha a ciklusok végtelen idővel ezelőtt kezdődtek, akkor mára már biztosan végtelenre növekedett az egy ciklus időtartama.
Jé! Éppen egy ilyen "ciklusban" élünk: az univerzumunk a végtelenségig tágulni fog az adatok alapján!
Na, és most jön Ockhami Vilmos barát és a közismert beretvájával lenyisszantja a fölösleges "megelőző ciklusokat" a modellről.
Gyakran szokta előhozni azt a fősodorbeliek szekértábora, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a világegyetem gyorsulva tágul, ezért nem fog összeroppanni.
Azonban még ha igaz is, hogy tényleg gyorsul a tágulás (amivel kapcsolatban nekem vannak kétségeim, hiszen az idevonatkozó szupernóva mérések hibahatára sokkal nagyobb, mint az a gyorsító hatás, amit kimutatni vélnek), még akkor is fennáll annak a lehetősége, hogy a gyorsulást okozó „sötét energia” a későbbiek során – akár 100 vagy 1000 milliárd év múlva – kimerül, s akkor a gravitáció ereje mégiscsak összeroppantja a világot. Ennek lehetőségét Dávid Gyula sem zárja ki, hiszen a sötét energia tényleges mibenlétét, fizikai paramétereit egyelőre még nem ismerjük.
Én elsősorban nem is Turok és Steinhardt Ciklikus Világmodelljére gondoltam, mert ők a bránelmélettel hozták azt összefüggésbe, hanem az úgynevezett „visszapattanó” (bouncing) modellre, amiben nincsnek bránok, hanem az Univerzum anyagai fekete lyukakban kötnek ki, s a fekete lyukak végső egyesülésekor egy olyan sűrűségi és energiaszintet ér el a világ, ami elindítja a következő expanziót, tehát egy újabb „ősrobbanást”.
Ebben a modellben nincs teljes szingularitás, vagyis végtelen sűrűség, hanem csak egy nagyon kis térfogatban és nagyon forró állapotban lévő világegyetem, s innen indul a tágulás.
Ezt a modellt tartja elfogadhatónak Lee Smolin, s megemlíti Az idő újjászületése c. könyvében, valamint ezt fejti ki Martin Bojowald Zurück vor den Urknall (Vissza az Ősrobbanás elé) c. könyvében.
Az azért közös Turokék és a visszapattanó modell között, hogy nincs előzmény nélküli „ világ-keletkezés”, vagyis semmiből való teremtődés, s hogy az Ősrobbanásnak van fizikailag magyarázható előzménye.
"Az Ősrobbanás-elmélet (angolul Big Bang Theory) elnevezése Fred Hoyle nevéhez köthető, aki tulajdonképpen ki akarta gúnyolni az elképzelést. Az elsősorban a kozmikus háttérsugárzásra alapuló bizonyítékok szerint körülbelül 13,7 milliárd évvel ezelőtt az összes, általunk univerzumként ismert anyag és energia egyetlen mérhetetlenül apró, végtelenül sűrű pontba (szingularitás) sűrűsödött össze.
Noha az elmélet futótűzként terjedt a csillagászok között, a szakma száz százalékosan nem fogadta el megkérdőjelezhetetlenségét. Ennek oka, hogy az Ősrobbanás jelentette szingularitás ellentmond az általános relativitáselméletnek, mivel a fizikai általunk ismert törvényei a jelenség bekövetkeztekor fennálló fizikai paramétereket nem teszik lehetővé. Ezt már Dr. Ahmed Farag Ali állítja; az egyiptomi Benha Egyetem professzora, a kanadai Lethbridge Egyetem szakértőjével, professzor Sauraya Das-szal együtt azt állítja, hogy az általuk alkotott egyenletek szerint nem is volt Ősrobbanás, hanem egy sem kezdettel, sem véggel nem rendelkező világban élünk.
A két kutató leszögezte, hogy amikor nekivágtak számításaik elvégzésének, semmilyen prekoncepció nem vezérelte őket, nem akarták direkt "eltüntetni" az Ősrobbanást, és nem is módosították menet közben az egyenleteket, hogy megfeleljenek ennek az elvárásnak. Ehelyett David Bohm és Amal Kumar Raychaudhuri munkájának egyesítésén dolgoztak, mely a kvantummechanikát akarta összekötni az általános relativitáselmélettel. Ekkor jöttek rá, hogy ha Raychaudhuri egyenleteit Bohm munkájának kvantumkorrekcióival kombinálják a szingularitásra vonatkozóan, akkor olyan univerzumot írnak le az egyenletek, mely egykor valóban kisebb volt, de sosem zsugorodott össze végtelen sűrűségűbe."
A Science című amerikai szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban Neil Turok, az angliai Cambridge és Paul Steinhardt, az amerikai Princeton Egyetem elméletfizika-professzorai megállapították, hogy az eddigi elképzelésekkel ellentétben a világot nem egyetlen ősrobbanás hozta létre.
A Turok és Steinhardt által ciklikus univerzumnak nevezett, összeomlások és újjászületések sorozatán alapuló világmodell Big Bangek és Nagy Reccsek végtelen láncolatát feltételezik. A ma ismert háromdimenziós tér, valamint az idő, az anyag és az energia – egyszóval az univerzum – az ősrobbanáselmélet szerint 14 milliárd évvel ezelőtt, egyetlen Big Bang alkalmával született meg."
Mások másnak nevezik, ez az én egyéni elnevezésem.
Viszont agyaljunk és gondolkozzunk csak tovább rajta:
Alapos a gyanúm, hogy az MagnaFánk univerzumban NagyElipszis körpályát bejáró anyaggal és energiával nem történik Zutty és Bumm sem. Legalább is nem olyan értelemben, mint a most Lemaître dualaista elméletében van.
Tehát az anyag és az energia is végig állandó. Csak olyasmi történik, mint az atombomba gyártásnál.
Fánklukba bemehet sűrítés/dusítás kifelé meg láncreakciós szétvállás.
A MagnaFánk luka add ki "hangot" is, mint a trombita. Prüzik :-)
Ez a szerencsétlen betegagyú nárcisz valószínűtlen, hogy képes lenne felfogni saját undorító lényéből kisugárzó mocskot. Mindenhová odatolakszik, de szerintem nem rendelkezik az erkölcsi minimumokkal sem az ilyen. Nem is érti, miért rühellik mindenütt.
Nem hallottam még erről a „MagnaFánk” modellről, de, ha jól értelmezem, ez hasonló a Ciklikus Világmodellhez. Ennek is az a lényege, hogy a világ nem a semmiből ugrott elő (teremtődött), hanem volt előzménye, egy nagy összeroppanás, s ennek energiájából, mint egy „visszapattanás” indult el az Ősrobbanás, s ilyen összeroppanások ás tágulások vég nélküli ciklusaiként létezik az Univerzumunk, ami nem keletkezik semmiből és nem is tűnik el.
Ez a modell – ahogy te is írod – nem áll ellentétben a fizika törvényeivel és a tudományos módszertannal (ellentétben a semmiből keletkezéssel).
