Szia Léda:))
Én úgy terveztem, hogy lesz még felvétel, de ahhoz kellene pl. Dobi is... Vagy bárki, aki hallgatható minőségű hangrögzítést tud produkálni:) Aztán még meg is vágja, aztán felnyomja CD-re!:)
De így legalább nincs olyan teljességérzése az embernek, hogy kész, vége, le lehet húzni a rolót!:) Inkább egy egészséges hiányérzet több szempontból is ösztönző hatása érvényesül:) Lefordítva: élőben kell meghallgatni a nótákat:)
Tehát a frissen zsírozott dátumok a következők:
júni 9: kisebb fajta összejövetel a könyvtárban; júni 11: Feco a Kolibriben;
júni 18: fergeteges olvasótábori találkozó!!!
Remek! Az én diavetítőm működik. Összedobhatunk egy házimozizást! Legalább nem kell az erősítővel tökölni. És csak a hátsó izzó volt a nyerő? Mert én a multkor elvittem egy trabi első indexet. Jajj de nagy kár! Mert ugye ha az is jó, akkor azért a pénzért amit fizettem, el is hozhattam volna tartaléknak. Oda se, azóta is remekül vezetek!
Amióta ritkák a Trabantok és így egyre ritkábban lehet kapni hozzá 6 V -os fényszóróizzót azóta nem diavetítőzök: tehát érthetően ugyan azzal az izzóval működött a mi diavetítőnk mint a Trabantunk amit ráadásul eladtuk '94 körül. De filmjeim vannak még valahol.
Volt nektek diavetítőtök? Hú hogy imádtam! Most nézem, hogy milyen sok filmet lehet kapni. És azon szörnyülködök, hogy van egy olyan besorolás is a listában, hogy "szülők kedvencei újra", ami alighanem a mi korosztályunkat takarja. Jajj.
Jo hirek nektek rosz nekem nem megyek svajcba mert nem fogadtak ja es a jo az hogy lekesobb 18tol taborbann vagyok .........:)))))nem usztatok meg!:)
Csao
ILDI, ILDI, VÉGVÁRI ILIDIIIIIIIIIII, YEEEEEEE!
Csak most vettem észre, hogy Te vagy az!!!!!!!!!
Pusszancs, kicsi, és írj nekem is, ne csak az álnok Jónásnak, hihihi! :-))))
És nagyon remélem, hogy Péter is itthon lesz még akkor:)
Körvonalazódik a nyaram, úgyhogy konkretizálódik tábori részvételem hogyanja!
Csók mindenkinek
Ott leszek én is a tábori megbeszélésen!! Aki Pestre jön vissza, tudom hozni!:)) DE cserébe gyertek minél többen 11-én, soha vissza nem térő alkalom: hallani lehet Fecó 20 évesen írt dalait is... :))
Cibikem, kivansagod szamomra parancs!!! Juni 7-en bemutatkozo beszelgetesem van egy pesti gimiben, ahol dramapedagogust keresnek. NEm kiabalom el, de nagy valoszinüseggel nyugatinyul keletre keszül, back to the roots, veglegesen.
Es akkor termeszetesen szerdan is ott vagyok a megbeszelesen, es vegig a taborban, kis szerencsevel Feco visszaszamlalasan is 11-en.
Vegvari Ildi, hogy az uristenbe ne emlekeznek rad!!! Szia, nagy-nagy öleles! Mi van veled? Szerintem masokat is ismersz, pl Levay Zolit, es az esztelneki taborban ott volt Bakos Andris, Czibolya Kati, Fehér testvérek. Irj, ha van kedved, itt az emilcimem: kiccsmano@yahoo.de, kivancsi vagyok rad!
Megyaszaizoli, ha az egyik iskolaban mar ott a felhivas, akkor roppant egyszerü a dolog: fogod a papirt, lefenymasolod, es atviszed a masik iskolaba is, odaadod a magyartanarnak/igazgatonak, stb. Egyebkent most te nyaron svajcba mesz, Pestre, a Balatonra, Nemetorszagba, vagy jösz a taborba? Kicsit követhetetlenül valtoztatgatod hetröl hetre a terveidet... Ami nem baj, csak a taborban legyel ott:)
Csak nem lesz tabor?
Jonaspeti
Bár még főnöknő nem jelzett vissza, jún. 11-re tervezem VISSZASZÁMLÁLÁS címmel, mivel éppen 1984-ben kezdtem gitározni tanulni, szóval... Öreg vagyok:))
Lehet, hogy még Péter is itthon lesz akkor, bízzunk benne!
De még ha tudok pontosabbat, szólok!
Hát én nem annyira bírom megoldani a cuccost. Egészen sok nap jó lenne, az pont nem annyira. Na mindegy, majd megpróbálok beesni, mire már a hangulat a tetőfokára hág, lemaradva ezzel a kezdeti feszengésről. :)
Akár az egész olvasótábor is ottlehet, nem? Egy nap már ide vagy oda... Persze én kibírom Kispál nélkül, de ha ez a feltétele, hogy később jöhessünk vissza, ám legyen.
Sziasztok! Teljesen véletlenül bukkantam rátok és nagyon megörültem a fórumnak! Valaha en is olvaso-taboros voltam, bar nem sokaig. Nem tudom, talan a regiek kozul emlekszik meg ram vki - remelem. En mindenesetre felismertem a jó Nandi Bacsit és Jonas Petit. Örülök, hogy tudok vmit rólatok. Üdv Mindenkinek! vegvari ildi - vagy ha igy nem mond semmit, Hajducsek Judit unokahuga