A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Megteheted, de ez nem érzelmi, esztétikai, vagy egyéb szubjektív megítélés, és hit kérdése, hanem ténykérdés. Ha így van, akkor lényegtelen, hogy neked mi tetszik benne, mi nem.
A Földünk forgása is, ha úgy nézzük, elég unalmas, miden reggel felkelni látszik a Nap és este lenyugodni, s ezt ismétli állandóan. Mennyivel érdekesebb lenne, ha lóugrásban mozogna az égbolton, vagy tapsra, varázsütésre le és fel lehetne kapcsolni a fényét…Csakhogy ezek mesebeli ábrándok, s nem a tudomány rovatba valók.
Elég sajnálatosnak tartom, hogy híres és népszerű tudósok, mint pl. Hawking megengedik maguknak annak feltételezését, hogy a világegyetem a semmiből teremtődött, s ezzel lényegében a misztikum és a mesék mezejére lépnek.
Ugyanúgy sok fősodorbeli tudóst nem izgat, s nem zavar az a kérdés, hogy mi volt az Ősrobbanás előtt, s honnan nyerte azt a hatalmas expanzív energiát a világegyetem, ami akkor megnyilvánult? Elintézik a dolgot azzal, hogy nem tudjuk, vagy elfogadják a „keletkezést”, s ezzel kvázi megengedik a mitikus teremtést. Ez pedig szerintem semmiképpen sem egyeztethető össze a tudományos módszertannal.
Én ellene vagyok a Világegyetem ciklikusságának, mert ha időnként tönkremenne, aztán újra keletkezne, az ismételten okozna csalódást és szenvedést azoknak, akik szerint a Világegyetem egyszeri, és megismételhetetlen. Szerintem a soxori hőhalálosnál sokkalta kíméletesebb az egyszeri végleges - kihűléses verzió.
A pongyola magyar tudósításhoz képest egy fokkal kevésbé laikus angol tudósításban kibújt a szög a zsákból: a hipotézis az INFLÁCIÓS KORSZAKRA feltételezi a sötét anyag létrejöttét, amely inflációs korszak a t=0 kezdőpillanatot követő 10-36 - 10-33 másodperc között volt. Azaz az "Ősrobbanás" UTÁN! (Már ha Ősrobbanásnak a kezdőpillanatot tekintjük, és nem a kezdőpillanatot követő első tizenvalahány percet, amikor is nagyon sűrűek voltak a történések. Ez utóbbi esetben ugyanis az új hipotézis az Ősrobbanás KÖZBEN történő dolgokról tesz új megállapításokat.)
A támogatóinknak köszönhetjük, hogy Theresa May lemondásakor Angliából tudósíthattunk.
Ha nem lett volna eddig is elég rejtélyes az ősrobbanás és a sötét anyag kérdése, akkor most itt egy újabb tanulmány, ami azt szeretné megfejteni, hogyan keletkezett a sötét anyag.
A Johns Hopkins Egyetem kutatása azt állítja, hogy a sötét anyag már az ősrobbanás előtt is létezhetett. Ha pedig már akkor létezett és olyan részecskékből állt, amik már szintén léteztek az ősrobbanás előtt, akkor ezek befolyásolhatták, hogy a galaxisok eloszlását az égen. Ez az összefüggés pedig segíthet többet megtudni a sötét anyagról és az ősrobbanásról.
Bár nem tudni sokat a sötét anyag eredetéről, de az egyértelmű hogy jelentősen befolyásolta a galaxisok kialakulását. Magáról a sötét anyagról is keveset tudnak a kutatók, és bár megfigyelni még nem tudták, de abban biztosak, hogy ott van gravitációs hatása is érezhető. Sokáig azt gondolták, hogy az ősrobbanás után maradt anyag. Ha valóban így lenne a részecskefizikai kísérletek közben a kutatóknak már látni kellett volna valamiféle jelét, de eddig nem jártak sikerrel.
Az új tanulmány matematikai keretrendszer alapján állítja azt, hogy már az ősrobbanás előtt is jelen lehetett a sötét anyag. Ezt már eddig is gyanították, most sikerült számításokkal igazolni is az elméletet. A kutatók szerint csillagászati megfigyelésekkel ha a sötét anyagot nem is, de az anyag által hagyott nyomokat meg lehet figyelni. A szakemberek szerint erre 2022 után az Eculid műhold adataival minden esélyük meg is lesz.
A ciklikusságot nem kell olyan szigorúan értelmezni, hogy a ciklus pontosan ugyanarra helyre kerüljön vissza az újrainduláskor, hanem az egyes főbb jellemzőkben fellelhető ismétlődés már elegendő feltétele a ciklikusságnak.
A Föld forgását is ciklikusnak tartjuk, de szigorúan véve a földfelszín egyes pontjai nem ugyanoda jutnak vissza, ha a Nap rendszerében vizsgáljuk, mert ekkor egy csavarvonalat írnak le. Azonban az ismétlődések jellege — tehát a ciklikusság – így is egyértelműen megállapítható.
Ilyen módon minden rezgés, alternáló mozgás és folyamat is ciklikus. A hullámmozgás pedig nem más, mint egy haladó rezgés, tehát ez is ciklikus.
A ciklikusság az egész Univerzumban nagyon általános, mint ahogy már említettem. A galaxisok is ciklikus keringést végeznek, s minden ami benne van, ezáltal része egy ciklikus rendszernek. De a galaxison belül is vannak további ciklikus alrendszerek: csillagok, bolygók, holdak, aszteroidák, atomok. Ezzel a hagyományos anyagi világot szinte teljesen kimerítettük. A nem hagyományos anyagi szubsztanciák, például elektromágneses rezgések, hullámok szintén ciklikusak. Ha itt-ott esetleg akad olyan mozgás, folyamat, ami nem ciklikus, vagy nem része egy ciklikus rendszernek, az a ritka kivételek közé tartozik.
Arról nem is beszélve, hogy csak a felületeseknek TŰNIK ÚGY, hogy a folyamatok ciklikusak lennének. Egyik sem az. És erről a termodinamika tehet: a ciklus végén nem ugyanaz a rendszer és/vagy a környezete állapota, mint a ciklus elején volt.
" ha a világ mind alegysége (komponense) ciklikus működésű, akkor maga a legfőbb rendszer, ami a részek összessége, az is ciklikus működésű. "
A ciklikusság nem általános, hiszen pl. vannak hullámok melyek nem térnek vissza - és nem indulnak újra onnan, ahol keletkeztek. Továbbá - a kellően nagy sebességgel kilőtt lövedék sem tér vissza kilövési helyére, valamint az elejtett váza törmeléke sem áll össze vázává. És még sorolhatnám, de már unom!
A gravitációról igazán nem mondható el, hogy helyenként és időnként, vagy csak statisztikai átlagban működik a Világegyetemben. Mert nagy léptékben ez a meghatározó, és természetesen nem is csak statisztikailag, hanem determinisztikusan. (Vagy te ismersz valamiféle pusztán statisztikailag érvényesülő gravitációs elméletet?) Ha a gravitáció az entrópia csökkenését hozná magával, akkor az globálisan és szigorúan mindenütt csökkenne.
A gravitáció valóban univerzális és mindenütt működik, mégis helyi jellegű anyagcsomósodásokat hoz létre. Az egész Univerzumot (még egyelőre) nem rántotta össze. Miért nem? (költői kérdés)…
Ha a gravitáció az entrópia csökkenését hozná magával, akkor az globálisan és szigorúan mindenütt csökkenne.
Ugyanezt elmondhatom az entrópiáról is: ha csak az entrópia szigorú és mindenütt való növekedése érvényesülne, már régen a hőhalál állapotában lennénk. De miért nem vagyunk? (költői kérdés)…
Természetesen azért, mert két hatás működik, amelyek egymással ellentétesek, de egyben feltételezik is egymást (régen úgy mondták, hogy dialektikus kapcsolatban vannak). Az Univerzumban érvényesül egy expanzív hatás, ami az Ősrobbanással kezdődött, de érvényesül ezzel szemben egy összehúzó hatás is, ami nem más, mint a gravitáció. Ennek a két hatásnak, hogy úgy mondjam, a „küzdelme” alakítja az Univerzumunk sorsát. Van mikor az egyik hatása érvényesül inkább, van mikor a másiké. Az Ősrobbanás indulásakor az expanzív hatás dominált, majd később belépett a gravitáció tágulást lassító hatása. Ahogy tágult és hűlt a világ, egyre inkább érvényre jutott a gravitáció és mindenféle helyi csomósodásokat (csillagok, galaxisok) hozott létre, azzal együtt, hogy az Univerzum egészének tágulása (még) nem állt le.
Némileg leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az expanzív hatás áll elsősorban összefüggésben az entrópiával, vagyis a rendezetlenség növekedésével, míg a gravitáció a rendezettség növekedésével, s ez a két hatás egymással szemben hatva alakítja a világegyetem sorsát. Amikor kimerülnek az expanzív hatások, akkor a gravitáció kerül fölénybe, s megkezdődik az összeroppanás, aminek energiájából egy újabb expanzió, egy újabb világciklus indul.
"Tehát itt sem dobok ki mindent az "ablakon", hanem igyekszem megnézni beillik-e valami jobba.
A jelenlegi NagyBumm elmélet nagyon sok sebből vérzik logikailag, de az attól még cakk-pakk berakható egy nagyobb valóban logikus elméletbe. Pülö a MagnaFánkba, vagy MagnaZorba."
Igen a NagyBumm elméletet jelenleg szinte szőröstő-bőröstül beraktam egy nála nagyobb, de legalább logikus elméletbe.
Sokak szerint ez hiba lehet, de nem az. Ez kísérletezés, ami lefedi a tudományos módszartant. Mert nagy valószínűséggel a NagyBUmm elméletben vannak értékes részek. Az értékes részek ebben a nagyobb rendszerben benne maradhatnak, de a butaságok ki fognak esni. Könnyebb is kiejteni így őket, mert ettől még a MagnaZorb rendszer ne sérül, csak a NagyBumm elmélet egy része.
Tökéletesen félrevezet téged Smolin "anti-termodinamikai" szóhasználata. Nem is csoda, mert elég félrevezető. De te még rá is játszol, hisz csak ennek a félremagyarázásnak a segítségével tudod felhasználni a magad igazolására.
A gravitációról igazán nem mondható el, hogy helyenként és időnként, vagy csak statisztikai átlagban működik a Világegyetemben. Mert nagy léptékben ez a meghatározó, és természetesen nem is csak statisztikailag, hanem determinisztikusan. (Vagy te ismersz valamiféle pusztán statisztikailag érvényesülő gravitációs elméletet?) Ha a gravitáció az entrópia csökkenését hozná magával, akkor az globálisan és szigorúan mindenütt csökkenne.
Hogy legalább egy kicsit értsed is ezeket a dolgokat, el kellene olvasnod mondjuk Penrose: "Az idő ciklusai", és Sean Caroll: "Most vagy mindörökké" c. könyveit. De ezeket próbáld megérteni inkább, mint csak citátumokat keresni bennük a magad igazolására. Ahogy azt Lee Smolinnal műveled.
Az élő rendszerekre való hivatkozásod ismét csak félreértés. Azok sohasem zárt rendszerek, márpedig a 2. főtétel csak zárt rendszerekről mond valamit. Ha az élőket a táplálék- és energiaforrásaikkal összezárva teszed egy zárt rendszerbe, annak az entrópiája bizony nőni fog.
A gravitáció működése se megy szembe a második főtétellel. Ha Lee Smolintól akarod hallani, ez is le van írva "Az idő újjászületése" 265. oldal 2. bekezdésében.
Csakhogy más dolgok is le vannak írva ott, s teljes összefüggésében kell nézni a szöveget.
Smolin konkrétan leírja azt, hogy a gravitációval összetartott rendszerek anti-termodinamikai rendszerek. Az „anti-„ előtag a magyar nyelv szabályai szerint ellentétest, ellene hatót jelent, akárhogyan is nézzük.
Ez nem jelenti azt, hogy a 2. főtétel nem működne a világban, s hogy nagy átlagban, statisztikailag ne növekedne az entrópia az Univerzumban, de helyileg anti-termodinamikai folyamatok mehetnek végbe.
A 2. főtétel ugyanis nem azt írja elő, hogy mindenhol és mindenképpen növekszik a rendezetlenség, hanem hogy rendszerint és nagy átlagban, statisztikailag valósul ez meg. De a főtétel sem zárja ki, hogy helyenként és időlegesen akár csökkenjen is az entrópia. Ez történik a gravitáció által dominált rendszerekben, vagy pl. az élő rendszerekben is. Ezek a rendszerek léteznek, működnek, s fontos részei a világunknak, s enélkül nem lennénk mi sem itt.
"A gravitáció által dominált rendszerek szembe mennek az entrópiával . . ."
Az entrópia a gravitációban is nő.
Ezt is alapvetően félreérted. A gravitáció működése se megy szembe a második főtétellel. Ha Lee Smolintól akarod hallani, ez is le van írva "Az idő újjászületése" 265. oldal 2. bekezdésében.
"Harminckilenc, korábban láthatatlan, hatalmas ősi galaxist fedeztek fel japán kutatók. Ez az első eset, hogy ennyi galaxist fedeznek fel egyszerre.
"Ez az első alkalom, hogy nagy tömegű galaxisok létét ilyen nagy számban sikerült megerősíteni a 13,7 milliárd éves univerzum első 2 milliárd évéből. Ezek a galaxisok korábban láthatatlanok voltak számunkra" - fogalmazott Vang Tao, a Tokiói Egyetem kutatója, az Atomenergia-bizottság és a Japán Nemzeti Csillagvizsgáló munkatársa, a felfedezésről a Nature tudományos lapban szerdán megjelent tanulmány szerzője.
"Ez a felfedezés szembemegy a jelenlegi modellekkel, amelyek a kozmikus evolúció ezen szakaszára vonatkoznak, és segít megérteni bizonyos részleteket, melyek eddig hiányoztak" - tette hozzá.
A szupernagy tömegű fekete lyukakkal és fekete anyaggal összeköttetésben lévő galaxisoknak az ilyen mértékű elterjedtsége ellentmond az univerzum jelenlegi modelljének - írja a CNN.com. "
Jómagam meg semmibe sem hisz, csak az átmenő kürtőkre tettem "féregjárat" hasonlatot.
Mert az a mém már be van járatva.
Nekem eddig mindig az működött, ha egy dolgot se nem elfogadtam, se nem tagadtam, hanem elkezdtem rá keresni a logikus megoldásokat. A keresés végén meg is szoktam lelni.
Tagja voltam/vagyok a Magyar Para-Kutató Tudományos Társaságnak.
... és számos parajelenségnek hit, vagy tartott dolgot oldattam már meg így.
... ha úgy nézzük a világ keletkezése is egy ilyen megoldandó parajelenség jelenleg.
( A tudományon átszűrt "Isten"-t nemrég oldottam meg és fejeztem és zártam le a vele kapcsolatos kutatást. Mert "Isten" sem volt más a számomra, mint egy megoldandó parajelenség.)
Tehát itt sem dobok ki mindent az "ablakon", hanem igyekszem megnézni beillik-e.
A jelenlegi NagyBumm elmélet nagyon sok sebből vérzik logikailag, de az attól még cakk-pakk berakható egy nagyobb valóban logikus elméletbe. Pülö a MagnaFánkba, vagy MagnaZorba.
A "féregjáratokban" én nem hiszek, mert ez csupán egy elrugaszkodott elméleti feltételezés. Senki nem látott még ilyent, s szerintem a józan logikának is ellentmond. Ha egy fekete lyuk "másik oldalán" egy kifelé áramló rész lenne, akkor a fekete lyukból eltűnnének a tömegek, s megszűnne az a gravitációs vonzó hatása, amit most mérni tudnak.
Az én MagnaZorb modellemben egyensúlyban vannak a dolgok.
Ha lenne értelme lehetne számolgatni egy hatszögletű bőrdarabkákból összevart focilabda segédmodellen kezdetnek a ki és beáramló kürtőket és arányokat. Csak annak a bizonyítására, hogy lehetséges matematikailag és fizikailag is, hogy a MagnaZorb modell működőlépes. Mert ott megvan az is ami neked fontos. A gravitáció.. de az is egyensúlyba kerülne.
A kürtők féregjáratai egyáltalán nem biztos, hogy mind a magba futna ott egyesülne és úgy futna ki egy kiáramló féreglukba. Eléggé kacifántos modellt lehetne kitalálni azok geometriájára is.
A gravitáció által dominált rendszerek szembe mennek az entrópiával, vagyis ezek anti-termodinamikai rendszerek (Lee Smolin meghatározása).
Ha ezek nem lennének, s csupán az entrópia monoton növekedése érvényesülne, akkor a világ már régen a „hőhalál” állapotában lenne, vagyis csupán egyre hűlő, diffúz gáz és porfelhőkből állna. Ezzel szemben az Univerzum tele van anyagcsomósodásokkal; aszteroidákkal, bolygókkal, naprendszerekkel, galaxisokkal stb.
Arra is van megfigyelés, hogy a fekete lyukakba befelé spirálozó anyag ezekben az akkréciós korongokban egyre jobban felmelegszik, ami érthető is, hiszen ugyanaz az anyagmennyiség egyre szűkebb helyre kerül a spirál sugarának csökkenésével. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy amíg el nem éri az anyag az eseményhorizontot, addig nő a befelé haladó anyag hőmérséklete, az eseményhorizonton belül meg hűlés következne be!...Ez mind a logikának, mind a fizikai törvényeknek ellentmondana.
"a végső összeroppanásban, amikor már csak néhány fekete lyuk marad, s azok egyesülnek, akkor megfordul a tendencia, s a világ rendezettebb állapotban lesz."
Te láthatóan azt képzeled, hogy az entrópia növekedése mindig együtt jár a rendezetlenség növekedésével. Pedig ez nem így van. A gravitáció által dominált folyamatokban épp fordítva. Például a gravitációs csomósodás során az entrópia növekedésével együtt növekszik a hagyományos értelemben számított rendezettség is. Ez amiatt történik így, mert a gravitáció minden anyagra egyformán hat, ellentétben például az elektrosztatikus kölcsönhatással. Míg tehát az utóbbinál kölcsönhatás következtében csomósodó ellenkező előjelű töltések semlegesítik egymás hatását, s így a folyamat leáll, a gravitációnál ez épp ellenkezőképp történik, a kis csomó egyre nagyobbra duzzad. A tömegek egyenletes eloszlása, vagyis a legrendezetlenebb állapot egy instabil állapot, ami magától egyre rendezettebbé válik.
Ha magas lenne a hőmérsékletük, akkor erősen sugároznának. De ennek nyoma sincs. Még a galaxisok közepén lévő hatalmas fekete lyukak sugárzását le tudták kimutatni.
Mondd, ezt komolyan írtad? Ekkora butaságot ugyanis nem feltételeztem rólad…
Neked kell magyaráznom, hogy a fekete lyukakat azért hívják ennek, mert semmilyen sugárzás nem jön ki belőlük? Még szép, hogy nem sugároznak!...
Egyszerű fizikát emlegetsz. Ha csak azt vesszük, hogy több pl. milliárd naptömegnyi anyag egy – csillagászati léptékben – nagyon ki térfogatú részben foglal helyet (erre vannak megfigyelések), akkor ott nagyon sűrűen kell, hogy elhelyezkedjenek az anyagrészek, akármilyen állapotban is vannak. A nagy anyagsűrűség viszont nagy hőmérséklettel is kell, hogy együtt járjon. Egyszerű fizika…
A nagyobb tömegű fekete lyukakhoz természetesen nagyobb sugarú eseményhorizont tartozik, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek „hígabbak”, ritkábbak lennének, mint a kisebb tömegűek. Az eseményhorizont nem a fekete lyuk „széle”, hanem egy olyan határ, amit átlépve sem anyagnak, sem sugárzásnak nincs visszafelé útja. Ha esnénk befelé egy nagy fekete lyukba, valószínűleg észre sem vennénk ezt a határt, s esnénk tovább befelé, a sűrűbb (és forróbb) részek felé.
Ha magas lenne a hőmérsékletük, akkor erősen sugároznának. De ennek nyoma sincs. Még a galaxisok közepén lévő hatalmas fekete lyukak sugárzását le tudták kimutatni.
Ha a termodinamika törvényeivel ellentétben te mégis azt képzeled, hogy magas a hőmérsékletük, akkor én sokkal jogosabban kérdezhetném tőled, hogy megmérted-e?
A tágulás során nő az entrópia, azonban a végső összeroppanásban, amikor már csak néhány fekete lyuk marad, s azok egyesülnek, akkor megfordul a tendencia, s a világ rendezettebb állapotban lesz. Persze tökéletesen nem lesz rendezett a világ a végső összeroppanásban sem, mert marad benne valamennyi aszimmetria. A mikrohullámú háttérsugárzás mintázata is igazolja ezt, amiből a világegyetem nagy fokú homogenitása, izotrópiája állapítható meg még több mint 14 milliárd évvel az Ősrobbanás után is, de azért van némi inhomogenitás, némi aszimmetria is benne. Ezek alapján semmi nem igazolja és indokolja, hogy az egyes ciklusok egyre hosszabbak és egyre bonyolultabbak legyenek.
Az viszont valószínű, hogy az egyes ciklusok nem teljesen egyformák, s ez a különbözőség éppen ennek a kezdeti aszimmetriának a mértékéből adódik. Az az eset azonban nem fordulhat elő, hogy az Univerzum egyszer csak olyan állapotba kerüljön, hogy „kiforduljon magából”, vagyis hogy teljesen szétessen, s már soha többé ne legyen képes a ciklusos működésre. Az Univerzum története nem Münchausen báró meséje, aki hajánál fogva képes volt saját magát kirántani a mocsárból, vagyis erősebb volt saját magánál. A mi világunkkal ez nem fordulhat elő, vagyis hogy nagyobb fizikai hatás lépjen fel benne, mint amivel összeségében rendelkezik. Ugyanaz a véges összenergia-tartalom működik benne minden pillanatban, ami sosem keletkezik, sosem vész el, de folyton változik, ill. átalakulásokat generál. Egyszer az energia (sugárzás) jellegű (expanzív) folyamatok dominálnak benne, másszor meg a tömegszerű (gravitációs, tehát összehúzó)) hatások, s ezek keveréke, ill. váltakozása okozza a világunkban oly sok szinten tapasztalható ciklikus folyamatokat, az atomoktól a galaxishalmazokig, s nyilvánvaló, hogy ez a ciklikus működés magára az Univerzumra is jellemző, már csak abból is kiindulva, hogy ha a világ mind alegysége (komponense) ciklikus működésű, akkor maga a legfőbb rendszer, ami a részek összessége, az is ciklikus működésű.
