Én 1989 februárjában ismertem meg a Curét.Nyolcadikos voltam,14 éves,és 1 hónapos. Pár haverral lógtunk a suliból,és egyiküknél töltöttük a délelőttöket egy kétkazettás rettenet,és egy rakás Mode kazetta körében.Én akkoriban Pokolgépet,Helloweent...ilyesmiket hallgattam,és elég nehezen tűrtem a kiképzést. Megsajnáltak:-) és berakták a Standing On A Bech-et,mondván,az biztos tetszeni fog. Már az elsőként hallott Killing An Arab is felkeltette a figyelmemet,de ekkor még próbáltam savazni a hallottakat:))))Viszont az utána következő Boys Don't Cry,azonnal levett a lábamról.Azt a kazettát hazavittem,és csak egy hónap után fordítottam meg. Addig csak az A oldalt hallgattam,annyira tetszett.Később kiderült,hogy a The Blood,Screw,Sinking kivételével a teljes Head is rá volt véve a kazira.Aztán megjelent a Disintegration,amit 350 pénzért vettem meg kazettán.Utána koncert,amire sajnos nem engedtek el a szüleim.(Mégegy ilyen volt,a Mish,amire a taxisblokád miatt nem engedtek,de ez már a középiskolában volt.) Végülis középsuliba úgy kerültem,hogy csak a Disintegration,és ez a vegyeskazetta volt meg.Aztán jött a kánaán.Osztálytársam lett az iskola legnagyobb Cure rajongója,akinek minden megvolt,ami meglehetett akkoriban.89 novemberében Bécsben megláttam a Biographyt egy aluljáróban,egy végtelenül hosszú újságos standon.Persze nem volt már egy fillérem sem.Ha jól emlékszem 120 schilling lett volna az ára,de nem mernék rá megesküdni.Egyik haverom egy nagytábla hosszú Milkáért bevállalta,hogy elemeli nekem.Úgyhogy a véletlennek köszönhetem,hogy viszonylag hamar beszereztem mindent,a Curétól és álmomból felkeltve is fújtam a diszkográfiát a Biographynak köszönhetően:)))))))) Ez volt az elején,a többi már nem annyira érdekes:))))))
Először is azzal kezdeném, hogy vidám alaptermészetűnek tartom magam, abszolút az is vagyok. Zeneileg mégis inkább a sötét, komor hangulatok állnak hozzám közel. 17 Seconds, Faith, Pornography, The Top a kedvenc Cure albumaim.
És hogy még furcsább legyen a kép: vidám alaptermészetem ellenére Cure esetében rosszul vagyok az olyan számoktól, klipektől mint a Friday I'm In Love, vagy a Hot! Hot! Hot!.
Ez egyelőre nekem is furcsa, na majd megfejtem magam... :) (talán az erőltetett vidámság az ami zavar bennük)
nem akarom túlragozni a dolgot, nem is arra utaltam hogy csak az lehet igazi cure-os aki minden héten 3 idegösszeomláson esik túl, és temetőkben vagdalja az ereit (hiszen ez már beteges, ami engem is megijeszt), csupán arra hogy aki magát vidám alaptermészetűnek (nem keverném ide a boldogságot, mert az kicsit mást jelent) tartja az vajon mit szerethet a a 80as évek első felének lemezein...
1989 (18 voltam - érettségire készültünk) Kisstadion, a haveromék rángattak el, én egyáltalán nem bírtam a cure-t, addig nagy duran fan voltam. Azt mondták, menjek, mert jó lesz. Emlékszem, a Flórián téri aluljáróban volt egy jegyiroda, láttam a koncertplakátot, gondoltam, legyen, elmegyek. Kifizettem a kemény 400 ft-ot.
A koncert előtt lenyomtunk egy-két sört a Batthyány-n, majd irány a Kisstadion. Most is látom magam előtt a képet, mindenhol feketébe öltözött, kifestett, tupírhajú emberek. Aztán elkezdődött....
Azt hiszem, minden dallam és kép egyből mélyen az agyamba vésődött, azóta sem bírom (nem is akarom) törölni. Emlékszem ,mögöttem állt egy pár, és a Lullaby-nál arról beszélgettek, hogy a lány látta-e már ennek az új számnak a klipjét, néha el lehet csípni a Sky Channel Coca Cola Eurochart 100-en ;-)
Szóval olyan meghatározó élmény volt, hogy tudtam, megtaláltam az igazi nekem való ZENÉT. Az a Faith a végén ............
Azóta is tart és azt hiszem örökké tartani fog.
Persze, hallgatok mindenféle zenét, de mindig ott van a polcon az a "néhány" lemez, amihez bármikor hozzányúlhatok, ha szomorú vagyok, ha vidám, ha nyugtató kell, ha egyedül akarok lenni.....
ha már dark, akkor megkérdezném ismeri e valaki a ZOAR nevű csapatot? www.zoar.com instrumentális zenét játszanak. Nekem a The Bloodlit Dark albumuk van meg, majd valamikor du. feltöltöm, hátha tetszik valakinek.
batyja: én is szeretem a temetőket, és nálam is a CURE-tól független. Egyes sírok csodásak, és jó elképzelni 1-1 életet, titkot, amiket a sírok rejtenek...
Nekem a 90es évek elején jött a rajongás. Érdekes, hogy előtte nem is tetszett. Azóta meg inkább a 80as évek albumait szeretem. :-)
1989, Budapest: kora reggel (kb 7-kor) arra ébredek, hogy a bátyám üvöltet valami elég szokatlan zenét, ami úgy kora reggel különösen fülsértő volt, pláne hogy hétköznap volt. Aztán egész nap az járt a fejemben a suliban, kérdeztem is tőle hogy mi volt az az elborult szörnyűség - így, mivel nagyon haragudtam rá. A válasz: The Cure - 10:15 Saturday Night. Aztán másnap már nagyon szerettem azt a számot, és sorban jött a többi is.
Tulajdonképpen zeneileg valóban azon a reggelen ébredtem fel.
A kérdést amit Blood Brother tett fel nem igazán értem, itt most az a nem dark ember aki boldognak vallotta magát a Cure vs Boldogság témában, vagy aki amúgy a Cure-on kívül nem dark zenéket hallgat?
Mert én boldog ember vagyok, de imádom a dark/gothic zenéket (Sisters, Nephilim, Love Like Blood, Mission stb). Szóval értelmezési gondjaim vannak. Tehát akkor én válaszolhatok-e a Faith, Pornography, Top albumokkal kapcsolatos kérdésre, vagy nem vagyok megszólítva???
Tudom hogy nyár vége volt, meg a suli első pár hete, és ész nélkül nyomatta akkor az MTV a Lullaby-t, meg a Love song-ot, meg Prince-től a Batman-es nótát. Szinte 2 óránként lehetett ezeket látni. Meg 17 óra körül mindennap volt egy olyan hogy 3 szám 1 előadótól, abban is volt a Cure, felvettem videóra, és még vagy 10-szer megnéztem azt is naponta. Kénytelen voltam megvenni a Disintegration kazit emiatt a 2 szám miatt, és sokáig egyáltalán nem is hallgattam meg a többit rajta, csak kb 1 év múlva esett le hogy azok is jók, miután már az összes többi lemez is megvolt visszamenőleg innen-onnan. Mire a Mixed up kijött, addigra már függő voltam:)
Én 14 évesen a "lájtosabb" Depeche Mode-dal indítottam. Pár év múlva nekem is a Mixed Up-ot vette át valaki. Szintén rongyosra hallgattam. Nekem bejött.
Isten igazából '96 nyarán (20 évesen) avattak be. Nyáron beszereztem az összes albumot, és novemberben kint voltam a bécsi koncerten. Az összes dalszöveget magam fordítottam le, mindkét zenekartól. Érdekelt mi párosul a brilliáns zenei világgal... Most is így vagyok vele. Ha hallok egy zenét, ami tetszik, érdekel a mondanivalója is.
A gruftik pedig inkább a dark-goth zenei stílust részesítik előnyben, és szerintem elég helytelenül sorolják ide a Cure-t. Ha már be kell sorolni valahova, inkább a wave stílusba tenném a Cure-t.
Sok "kjúrost" ismertem annak idején, akik nem igazán hallgatták/kedvelték az erősebb dark-goth vonalat.
A temetőbe szerintem a hangulat miatt jártak az emberek. A halálvágy, stb. Régebben ez divatos volt... De nem tudom, mert én sosem csináltam.
Egyébként volt is erről egy film a tv-ben már régebben, a címét sem tudom. Cure-osokról szólt, fiatalokról, akik öngyilkossági vággyal éltek és temetőbe jártak, meg ilyesmi. A legtöbbjük szociális gondokkal küzdött. Jó film volt, tanulságos, érdekes. Abból meg lehetett tudni, miért is jártak ezek a fiatalok a temetőbe... Lehet, hogy itt valaki emlékszik a címére.
1989 augusztus, Music Television, Lullaby, Love song, 13 évesen.
Addig semmit sem tudtam a Cure-ról. Akkoriban Kraftwerket, meg szintipopot hallgattunk ész nélkül, pl: Communards, Bronski beat, Camouflage, Sputnik, Első emelet:))
Megvettem a Disintegration kazit amiatt a 2 szám miatt, de továbbra is csak azok tetszettek. Aztán bátyám egyik cimborája kölcsönadta a Standing on the beach-et, és akkor rohadtul megtetszett az a régi basszusra épülő hangzás. Akkoriban kezdtem amúgy is gitározgatni, gyors kisírtam magamnak egy olcsó kis basszusgitárt/ plusz dolgoztam faterral amennyit csak tudtam/, és rákattantam a korai Cure lemezekre, aztán az összes többire.
Mai napig 2 hasonlóan Cure imádó cimborámmal hobbiból zenélgetünk / dob-gityó-basszus/ mikor véletlenül mindnyájan ráérünk 1-2 órára. Próbaterem / tojástartóval kirakott egykori műhely/, egy szál kopasz vörös izzó, és azok a régi jó vidám dalok: Forest, Drowning man, Siamese twins, Figurehead. Kib jó érzés még kontárkodva is eljátszani:)
A baráti köröm fiúkból állt, akik nagy DM fanok voltak, ezért alap volt, hogy a DM-et oda-vissza tudtam, bár rajongó sosem voltam és természetesen egyetlen lányként mindig mentem velük a bulikba, ahol kizárólag DM volt... Ráadásul minden zenét DM, Bonanza nálam lett átkopizva , mert rendelkeztem egy musiccenterrel (két kazettás, lemezjátszós no name csodával) ami nagy szó volt anno.
Az első ráeszmélésem a ZENÉ-re, a Cure-ra 1989-ben történt amikor elkezdtem a gimnáziumot, és ott azt hiszem a sulirádióban hallottam meg a Subway Song-ot. Innentől kezdve nem volt megállás. Lazán megkerestem a srácot aki a sulirádiós volt és 1 napra kölcsönkaptam a kazettáját a 3 imaginary boys-t...
Aztán a haverok is meghallották nálam és rövid időn belül a kezeim között volt a jóvoltukból egy Disintegration lemez (persze 1 napra kölcsibe), és jött a The Head on the Door ami rengeteg szép órát szerzett nekem...
Megsúgom, hogy az én Mixed Up lemezemen ( amit 1990-ben rendeltem vmi újságból) az a rész rongyá lett hallgatva amikor Robert nem is énekli, hanem mondja a Pictures of you végén a szöveget... És persze akkoriban végre lehetett fogni az MTV-t, ahol volt Cure hétvége, Cure-nap, 120 Perc, Unplugged, stb...
Aztán 1992-ben megismerkedtem Snakepittel akinek vagy 30 Cure koncert kazettája volt, egyesítettük erőinket és innentől kezdve tudjátok a többit ....:-)
remelem, ebbol a beszelgetesbol se lesz egy huszadik grufti vs igazi cureos vs nemigazi vs ... vita, kicsit aggodok, h bar sokminden osszekoti a zkar rajongoit, a tolerancia es megertes nem lesz epp kozte. bizom benne, h a kulonbozo iranyultsagok megfernek egymas mellett, es nem pont az eros, egeszseges, patyolat lelku "normalis" rajongok erzik majd (szokas szerint) szukseget, h lehujezzek a tobbit, vagy fintorogjanak masok legbelsobb erzesein. en a magam reszerol le se irnam ide, ugyhogy minden tiszteletem azoke, akik igen.
Nem tudom megmagyarázni miért, de valahogy tényleg van valami hangulata. Csend, nyugalom..., én szeretek ott sétálni. Ez cure-tól független. Sokan mondják, hogy aki azt monjda egy temetőre hogy szép, az morbid. Én másképp látom. Szerintem igenis szép hely, hangulatos.
Olvasva a hozzászólásokat,eszembe jut az időszak,amikor megismerkedtem vele...Nővérkém akkoriban járt egy fiúval,aki megszerettette vele,és velem is:)Nővérem 17 volt,én 9.Ahogy lenni szokott:fiatal pár,akik nem tudnak hol lenni,mint nálunk,a tesómmal közös szobánkban,így ha éppen nem üldöztek ki belőle,akkor kaptam az adagot.Egykazettás magnónak nevezett vmi,amit egyébként valszeg az akkori számítógépekhez is találtak ki,na ez ontotta magából a ZENÉT! Persze volt másik magnó is,Videoton típusú,azzal még a felvétel is működött a Petőfiről,ahol asszem a Faith-albumot adták le egy az egyben:)A minőségről no comment,de hiába,ez volt akkor és csodálatos volt!Gyerek voltam még,9-10-11 éves,emlékszem nyár volt,minden reggel-délelőtt bömbölt az akkor már rokoni látogatás kapcsán az országba sikeresen behozott Schneider típusú egykazettás-rádiós-lemezjátszós "hifin",már-már minőségi cuccon a Disintegration...Azok a csilingelések,gondtalan gyermekévek,napsütés...szép volt... Mileőtt elbőgném magam,befejezem:)Nekem így sikerült megismerkednem a ZENÉVEL.Aztán megkaptam első kazettámat, mely fehér volt és piros volt a szöveg rajt, ez nem más,mint a mixed up.(most páran biztos fintorognak,én rongyosra hallgattam)
