E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
Szerintem az üdvösség odaajándékozásakor nem azt mérlegeli Isten, hogy ki hitt, és ki nem (holt hit
Ahogy leirtad, az a cselekedetekbol valo udvozules, ami eppen Pal szerint lehetetlen. A holt hit erdektelen Isten elott, ezt mar Jezus is megmondta, miert mondjatok, hogy Uram, ha nem teszitek, amit mondok? De Jezus azt is mondta, hogy aki hisz, enged a Fiunak, annak van orok elete. Vagy amikor azt mondja az Iras, hogy Abraham tette(i) tulajdonittattak neki igazsagossagul. Vagy amikor azt, hogy az igaz ember hit altak el. A hit az alap, nem a cselekedetek, azok csak jelzik a hitet, legfeljebb udvbizonysag lehet. (ezzel nem akarom alabecsulni a jocselekedetek fontossagat, de a hit az elso, ez a lenyeg, ehhez kepest masodrangu, hogy kinek hany jocselekedet gyulik ossze elete vegeig).
Ezek szerint Ádám tudta, hogy mit tesz, így a naiv jelző nem vonatkozhat rá.
Imho igen. A Satan egyszeruen atverte, a naivitast pedig ugy ertettem, hogy (akarmennyi) hitelt adott a szavanak.
Ok. Nincsenek tanácsadói, de te is tudod, hogy nem is szó szerint értettem. Akkor, hogyan lehet, hogy _indulatból_ dönt? Hogy úgy mondjam, neki is el tud borulni az agya? És most ne azzal jöjj, hogy agya sincs, mert az emberi dolog...
(És hogy nincsenek tanácsadói? Őt senki nem befolyásolhatja? Gondolod, hogy ha minket teremteni kellett - mert olyan bonyolultak vagyunk, hogy a fejlődéselmélet nem fogadható el azzal az indokkal, ilyen bonyolult dolog nem jöhet létre önmagától - akkor az, ami az igen bonyolult embert megteremtette létezhet önmagától? Az előbbi logika szerint őt is teremteni kellett, és innen nincs vége...És ha teremtették istent, akkor számára is létezik egy felsőbbrendő, irányító akarat. És azt is , és így tovább. Lehet, hogy ebben a világban mi még csak az amőbák szintjén sem állunk? Ha igaz lenne a teremtéselmélet. )
Ezt lehet, hogy meg nem mondtak, de van Istennek egy eleg kellemetlen tulajdonsaga/szokasa: igazsagos, ezert nem hagyja annyiban a bunt.
mindig es az oveit. ezt mondtad. igaz?
erdekelne, hogy az okori zsidok mennyivel voltak jobbak, mint a Baden-Belseniek? volt baratnom nagypapajanak a szulei es a tesvereik miben voltak rosszabak es kevesbe az ovei? nemsokara veget er az oregek emlekturaja, ha visszajonnek elmondom nekik, hogy mi errol a velemenyed. jo hivo zsido volt mindegyik, ahogy a csalad mostani tagjai is.
csak logikailag jegyzem meg, hogy van egy olyan lehetoseg is, hogy valoban isten a sajat kepmasara alkotott meg bennunk es ezert vannak meg benne es bennunk is ugyanazok a jellemzok. (harag, indulat)
illetve azt is, hogy a felsobbrenduseg jellemzoi nem biztos, hogy pozitivak, jok lehetnek azok a mi megitelesunk szerint rosszak, indulatosak is. elmeletben mi felsobbrenduek vagyunk a poknal es megis ugyanazon elvek iranyitjak az eletunket. (a faj fenntartasa) es nem csak pozitiv tulajdonsagaink vannak, bar eg ypok azt gondolhatna, hogy egy ennyire felsobbrendu leny csak jobb lehet mint o.
mondjuk ha tobb ervet irnal le, akkor talan jobban ertenelek, bar az is igaz, hogy nagyon elegans stilusod van, a tomorseget eleg nehez lenne fokozni :)
A Te ertelmezesed a dologrol sokkal kozelebb all hozzam, mint masoke. Ha valoban a valos tettek alapjan itelnek meg valakit, az szerintem "Istenibb", mint ha csak a hit alapjan. az egyik egy tevoleges cselekedet elvaro Isten (legy jo es azert tegyel is valamit), a masik inkabb egy hiu "onkenyur" cslekedete.
Ha igaz a Biblia, akkor Isten nem gépeket...
azert egypar dolgot beletehetett volna az emberbe, mondjuk a szabad akarat cimszo alatt, azt, hogy rossz az, aki megeszi a masik tizoraijat es nem azt a valtozot, hogy rossz az, aki agyoncsapja a szomszedot. az ilyen cselekedeteket nem kellett volna megteremteni. akkor nekunk is jobb dolgunk lenne itt es neki is kevesebb dolga, hogy idonkent rendet csinaljon koztunk.
Ha már úgy is színjáték,
De a cselekmenyeinek elkovetesekor hitt abban illetve tudta azt, hogy az Istene ot megsegiti. Ugy konnyu kiugrani a repulobol, hogy tudom/hiszem hogy rajtam van az ejtoernyo. Ez pedig _szerintem_ kicsit levesz a dolog "aldozat" jellegebol. nyilvan ez nem fogja megingatni a hitedet, nem is szandekom, csak egyfele gondolatot inditott el a cikk bennem. nekem nagyobb aldozat, ha valaki ugy ment meg valakit, hogy tudja, hogy nem fogja tulelni. de ez az en ateeista logikam csak.
"... ha nem hisz valaki, akkor azt csak a pokolba utalja..." (1903-as hsz.)
"De megis en kapom meg az orok eletet helyetted, mert en hiszek Istenben/nek, te pedig nem." (1911-es hsz.)
Szerintem az üdvösség odaajándékozásakor nem azt mérlegeli Isten, hogy ki hitt, és ki nem (holt hit >> Jak. 2:14-26), hanem azt, hogy az adott ember cselekedetei (amik őszinte voltuk miatt leleplezik a jellemet) miről tanúskodnak >> tehát, hogy jelleme alkalmas lett a boldog örök életre, vagy sem (>> azaz a tetteit az építő szeretet, vagy a pusztító önzés vezeti)... (Mt. 7:21; Rm. 2:6-8,11-15) Nem az a leglényegesebb dolog, hogy mit hiszel, hogy jársz e istentiszteletre, hogy egyháztag vagy e, hanem az, hogy tiszteled e az életet, hogy akarsz e áldozatot hozni mások jólétéért, hogy megcselekszed e azt, amit te is szívesen fogadsz másoktól... (Mt. 7:12)
"... erdekes modon nem azt mondja a Satan keresere, hogy kedves Satan elvtars, keresedet elutasitom, mert ez embereket en alkottam, es lattam, hogy ez jo... ha ezek az altalam alkotott emberek elromlanak, akkor sem fogom oket a szemetre dobni, hanem megjavitom oket..." (1904-es hsz.)
Ha igaz a Biblia, akkor Isten nem gépeket (minden dolgukban előre programozott szerves robotokat) teremtett, hanem szabad választási lehetőseggel rendelkező értelmes lényeket...
"Mit adott erted? ... sokan azt mondjak, hogy Jezus es Isten egylenyegu. akkor eleg ciki azt hirdetni, hogy adott valamit erted, hogyha Istenkent elore tudta, hogy par nap mulva "feltamad". Ha meg "csak" egy egyszeru hirnoke volt az Istennek, akkor is elegge nehezen ertelmezheto az aldozata, hiszem a "fonoke" biztositotta abban, hogy halala utan protekcios lesz. :) mindket esetben elegge nehezen ertelmezheto a felaldozta az eletet." (1909-es hsz.)
Jézus és az Atya jellemének lényege ugyan az: az áldozatvállaló szeretet. De külön személyek... Jézus földi élete során nem tudhatta előre, hogy feltámad (bár bízott benne). A kereszten még azt is megkérdezte az Atyától, hogy miért hagyta el őt (Mt. 27:46). Nem láthatta előre, hogy sikerrel fog járni, mert akkor az emberek nem látták volna meg áldozatának nagyságát, azaz hiábavaló lett volna. Ha színjáték az egész, akkor miért hagyta el az Atya őt a keresztnél? Ha színjáték, akkor miért kellett szenvednie? Ha már úgy is színjáték, akkor nem jobb megoldás az, hogy a Mindenható észrevétlenül - és szenvedést senkinek sem okozva - úgy manipulálja az emberek döntéseit, hogy mindenki csak jót tegyen?...
"Az ember tavolrol sem volt gyenge kivitelu. Sot, igazi mestermunka. De egyszeruen naiv volt." (1911-es hsz.)
1. Tim. 2:14 (2. Kor. 11:3) Ezek szerint Ádám tudta, hogy mit tesz, így a naiv jelző nem vonatkozhat rá. Talán inkább az értékrendjével volt egy kis probléma...
Másrészt a Sátán, amely szó jelentése ellenség, ellenfél, vádló, hogy lehet oltalmazó kerub?
Olvastad, hogy ez nem volt mindig igy. A Satan eredetileg Isten tronjanal volt, amig fel nem lazadt. Csak utana lett ellenseg. A Satan meg mindig angyal, meg mindig kerub, de mar kivettetett a mennybol, mar nincs Isten tronjanak kozeleben, nem is oriz mar semmit (imho az emberpar kiuzetesekor sem volt ott).
Neked igen. Nekem igen. De Istennek nincsenek tanacsadoi. Az ember haragja nemileg mas, mint Isten haragja. Az ember haragja azert rossz tanacsado, mert az ember bunos, latasa elhomalyosult, es nem tudja magat a gonosz tettet es a gonosz embert kulonvalasztani, egyszoval nem ugy latja a dolgokat, mint Isten. Hogyan is itelhetne kristalytisztan? Istennel azonban nincs ilyen problema, o mindig igazsagosan itel (es itt a mindig a kulcsszo). Beszel az Iras meg Isten bosszuallasarol is. Ez is emberi tulajdonsag, nem? De ez es a harag, mind Isten iteletere utalnak. Emlekszel? Isten megbunteti a gonoszsagot. Nem tudom, belegondoltal-e abba, hogy ha Isten vigyaz az oveire, akkor miert ne lenne/lehetne haragos v. bosszuallo, ha az oveit nyuzzak a gonosztevok? Ez nem emberi, hanem isteni vonas (az igazsagossagbol kovetkezik), emberi max. annyiban, hogy az ember istenkepunek lett alkotva, es amennyi maradt meg neki.
Bocsánat, de a harag nemrossz tanácsadó? Nem várható el egy istentől, hogy ne hargjában döntsön és itélkezzen? Egyáltalán, egy lényt, aki ennyire fölöttünk áll, azt vezérelhetik-e az indulatai? nekem úgy tűnik, a harag, az indulat olyan nagyon emberi tulajdonság. És mert ez benne van a bibliában, egyértelműsíti ez is, hogy emberek írták, mindenféle isteni rá -s behatás nálkül.
Isten, oszovetsegi resz, tobb helyen. eleg haragos tud lenni, ha felbosszantjak.
Aha. Es ebben nem a "felbosszantjak" a problemad, hanem a haragja. Vilagos, egyaltalan hogyan mereszel Isten haragudni ... Ezt lehet, hogy meg nem mondtak, de van Istennek egy eleg kellemetlen tulajdonsaga/szokasa: igazsagos, ezert nem hagyja annyiban a bunt. A birosagok letet senki nem vitatja, az igazsagszolgaltatasra szukseg van (most vonatkoztassunk el attol, hogy a foldi birosagok mekkora aranyban dontenek igazsagosan).
adott valamit erted, hogyha Istenkent elore tudta, hogy par nap mulva "feltamad".
Nincs itt semmi csalas kerem. Jezus valoban meghalt ertem, el is temettek, es elotte ugyancsak szenvedett. Talan lattad a Passio c. filmet, ami eleg naturalisan abrazolta, hogy meg a halala elott mit kellett elszenvednie Jezusnak. Te arra a veresre mondod, hogy nudli? Lattad, hogy szinte leszantotta a hust a hatarol a korbacs? Hogy a vere folyt a palcatol? Ne sajnald tole, hogy feltamadt, az egyetlen igaz ember megerdemli az orok eletet.
Az en problemam az, hogy en nem vagyok igaz, de az orok eletre azert igenyt tartok. Isten pedig Jezus valtsaga reven, azaltal hogy hiszek Jezusban, engem is olyannak tekint, mint Jezust, mintha en is olyan igazsagos es engedelmes eletet eltem volna, mint a Barany. Ezert en is erdemes vagyok az orok eletre. Hat ezt adta nekem Isten. Es ez nem semmi, hanem valami volt. Persze, mondhatod erre, hogy "hat ez meg micsoda eljaras?" Hogy te sokkal jobb vagy, mint en, es hogy helyettem inkabb te erdemled az orok eletet. Meg az is lehet, hogy az igazad lenne. De megis en kapom meg az orok eletet helyetted, mert en hiszek Istenben/nek, te pedig nem.
akkor ugyanaz a buntetese annak, aki fellazad elenem es annak aki nem vesz rolam tudomast? amugy a teremtes hat napja alatt mikor lettek megteremtve az angyalok? azok is olyan gyenge kiviteluek voltak mint az emberek? (elromlottak, elbitangoltak stb.) illetve mikor keszul a Gonosz?
Legyen adott egy megatalkodott kolyok. Az apja szamtalanszor keri, hogy ne tegye meg az X rosszasagot, de az siman elengedi a fule mogott, tudomast sem vesz rola, inkabb elszalad a szuloi feddes elol. Mennyiben jobb ez a gyerek attol, amelyik mindig meghallgatja az apai intelmeket, de ennek ellenere sz**rik bele?
Te mar eleget hallottal Istenrol, es megsem veszel rola tudomast. Ez mennyivel jobb, mint az a kepmutato, aki minden vasarnap beul a templomba, sokat adakozik, szepen imadkozik, es kozben pont olyan gonosz eletet el, mint a rablok? Semmivel!
Nem tudom biztosan, de az 1. napra saccolom (amikor Isten megteremtette az eget). Az ember tavolrol sem volt gyenge kivitelu. Sot, igazi mestermunka. De egyszeruen naiv volt. Igy tudta a Satan (aki azert felulmulta ertelmi kepessegek, pl. intelligencia teren Adamekat) jatszi konnyedseggel lepre csalni az elso emberpart. A kovetkezo generaciok egeszen idaig, meg meg tovabb is, meg egyszeruen gonoszak. Ha a Satanrol kicsit tobbet akarsz megtudni, olvasd el Ezekiel konyvebol a 28. fejezetet. Olvashatsz benne egy tundoklo angyal csuf bukasarol, es fortelem rutta valasarol.
Hol olvastad azt, hogy Jezus verfurdot rendeztetett barmikor is?
Isten, oszovetsegi resz, tobb helyen. eleg haragos tud lenni, ha felbosszantjak.
Nekem az eleg bizonyitek, hogy az eletet adta ertem.
ezt nem ertem. Mit adott erted? Nekem ez a dolog zavaros, mert sokan azt mondjak, hogy Jezus es Isten egylenyegu. akkor eleg ciki azt hirdetni, hogy adott valamit erted, hogyha Istenkent elore tudta, hogy par nap mulva "feltamad". Ha meg "csak" egy egyszeru hirnoke volt az Istennek, akkor is elegge nehezen ertelmezheto az aldozata, hiszem a "fonoke" biztositotta abban, hogy halala utan protekcios lesz. :) mindket esetben elegge nehezen ertelmezheto a felaldozta az eletet. szerintem.
ellazadt angyaloknak
akkor ugyanaz a buntetese annak, aki fellazad elenem es annak aki nem vesz rolam tudomast? amugy a teremtes hat napja alatt mikor lettek megteremtve az angyalok? azok is olyan gyenge kiviteluek voltak mint az emberek? (elromlottak, elbitangoltak stb.) illetve mikor keszul a Gonosz?
i]A satan nem egyenrangu Istennel.
volt aki azt allitotta, hogy volt annyi hatalma a Satannak, hogy egy darabot kikerjen Istentol a sajat Isteni alkotasbol maganak. azert elgondolkozato, hogy egy Istennek a sajat angyalai egy resze es a sajat alkotasanak, embereinek nagy resze is ellentmond, pedig allitolag O maga csinalta oket.
Bízzatok az Úrban! (Zsolt 4,6)
A cirkusz a városban járt, és a televízió riportere az egyik előadóval készített interjút, egy karcsú fiatalemberrel, aki a trapézon dolgozott. Ő volt a "repülő", aki méltóságteljesen repült a levegőben, magasan a föld felett, a "fogó" biztos karjaiba. "Én vagyok az, akit az egész közönség figyel - mondta a fiatalember -, de nem én vagyok a sztár. Az igazi sztár a fogó, aki a térdein lóg a levegőben, és elkap engem, és megakadályozza, hogy lezuhanjak. Én csak átrepülök a magasban, és rábízom magam a fogóra." Ahogy néztem a riportot, arra gondoltam, hogy bizonyos szempontból mennyire hasonlóak vagyunk ehhez az akrobatához. Mindannyian Istenbe vethetjük a bizalmunkat, amikor "beleugrunk" egy nehéz helyzetbe. Tudjuk, hogy Isten ott van számunkra, amikor az esés veszélye fenyeget bennünket. A Bibliában számos példát találunk arra, hogy Isten az emberért nyúl, amint veszélyes helyzetbe kerül. Ábrahámnak, Mózesnek, Áronnak, Józsefnek, Dávidnak és valamennyi igaz hívőnek rendíthetetlen és teljes hite volt. Isten erős karja soha nem hagyta őket cserben. Isten hűségébe vetett hitük volt az ő biztonságuk.
Imádság: Köszönjük, Urunk, hogy mindig velünk vagy, amikor szükségünk van rád. Ámen.
Mindketten tevedtek. Eloszor is az nem igaz, hogy Isten ne buntetne. Isten nem hagyja buntetes nelkul a gonoszsagot. Masreszrol az sem igaz abban a formaban, hogy 'ha nem ugy teszik, ahogy az neki teccik, akkor jon a bunti'. Ez kb. a torvenybol valo megigazulas lenne, aminek eselye, hogy barki ember fia kepes ra: 0.00%. Hadd mondjam el, senki nem kepes hibatlanul, 100.00%-ban teljesiteni Isten akaratat, es Isten _nem_ezert_ fog barkit is a tuzes toba vetni, hanem azert, mert nem engedett Istennek, megmakacsolta magat.
A pokol nem desszert, hanem az a vegso hely (v. allapot), amibe (v. ahova) kerul az vegul, aki megatalkodottan Isten nelkul akar elni. Ha azt mondod, ez nem buntetes, nem vitatkozom ezzel.
azt mondja, hogy ne olj, majd egy jo kis verfurdot rendez/rendeztet azok kozt akik eppen nem a megfelelo brossurat olvastak.
Hol olvastad azt, hogy Jezus verfurdot rendeztetett barmikor is?
A poklot nem Isten hozta létre. Az egy olyan hely, ahová kikéri a Sátán az övéit. Isten nem adná őket, de a Sátán zsarolja azzal,
Nem igaz. A pokolt Isten hozta letre. Nem az embernek, hanem a fellazadt angyaloknak. Isten nem akarja, hogy az ember oda keruljon, es eppen ezert kuldte el Jezust, hogy megvaltsa az osszes embert. De akit ez hidegen hagy, akit ez nem erdekel, annak nem marad mas, mint amit mindig is akart, az Isten nelkuli elet. Ez jelenleg ezen a vilagon nem tunik akkora problemanak, de ez a vilag el fog tunni, es mi marad akkor az Isten nelkul elo embernek? A pokol. Az meg foleg keptelen gondolat, hogy a Satan zsarolhatna Istent. Eppen Isten igazsagossaga az, amiert a Satant es a Jezusnak ellenallo embereket vegleg es visszavonhatatlanul elveti magatol, es ez a pokol (ha nem akarsz itt lenni, nem kell, ez a te dontesed). Es pont ezert mondja azt Jezus ezekrol, hogy majd sirnak (mert akkor mar latni fogjak azt, amit egesz eletukben nem hittek) es a fogukat csikorgatjak (tehetetlensegukben).
majd elokerul egy vele majd egyenrangu masik urge, aki jol megzsarolja/kialkudja.
A satan nem egyenrangu Istennel.
Szerinted melyik a Jo Pasztor?
Nekem az eleg bizonyitek, hogy az eletet adta ertem. Btw, es melyik a jo barany? Amelyik mindent tud, amit kell, _es_megsem_ hallgat a pasztorra v. az, amelyik (egyelore) keveset tud, de abban igyekszik erejet megfeszitve megfelelni?
hat erdekes egy Uriember ez az Istened. egyszer lehet zsarolni/alkudni egyszer nem. egyszer csinal egy jo vilagot (legalabbis sajat meo-ja szerint) es majd elokerul egy vele majd egyenrangu masik urge, aki jol megzsarolja/kialkudja.
erdekes modon nem azt mondja a Satan keresere, hogy kedves Satan elvtars, keresedet elutasitom, mert ez embereket en alkottam es lattam, hogy ez jo, ha ezek az altalam alkotott emberek elromlanak, akkor sem fogom oket a szemetre dobni, hanem megjavitom oket, mert ugyebar en vagyok az, aki mindenhato es orok. Es en nem ugy fogom ezeket megjavitani, hogy az elomlott alkotasom melle odateszem a gepkonyvet, hogy hatha megjavul az magatol, hanem eloveszem a szerszamosladamat, mivel alkottam/teremtettem es tevolegesen hozzajarulok a javitashoz. a Jo Pasztor a barany melle teszi az orvosi lexikont es melle teszi a vakcinat is, vagy fogja es beoltja? Szerinted melyik a Jo Pasztor?
igaz. ha nem hisz valaki, akkor azt csak a pokolba utalja. ez nem bunti, csak eppen jutalmazasa a dolognak. mivel nincs mas alternativa a Bibliaban (mas alternativa: nem hivo kerul egy semleges helyre, hivo egy pozitiv helyre, pogany, balvanyimado pedig a pokolba) igy elegge egyoldalu a Te Istened.
ha a vilag osszes vize az enyem, es en kikialtom magamat a legfobb hadurnak es csak az kap vizet aki imad engem, es az nem kap vizet aki nem, akkor most helyesen jarok el? szerinted igen, mert en tevolegesen nem jarulok hozza, hogy a tobbi ember ki nem az en brancsomba tartozik el fog posztulni.
termeszetesen minden analogiaban van kis tulzas, hiba stb. az elozo analogiat porntositva: ha a koldus nem csinalja meg a munkat, akkor ehen fog hallni (legalabbis, a hozza odameno kuldonc szerint)
Példádból hiányzik egy lényeges momentum:
"Ha nem hiszed el, akkor jól megbüntetlek."
Nem csoda, hiszen ez a Bibliában sincs benne, így te sem teheted bele a példádba.
> Nem büntet?! És a pokol az a desszert?!
A poklot nem Isten hozta létre. Az egy olyan hely, ahová kikéri a Sátán az övéit. Isten nem adná őket, de a Sátán zsarolja azzal, hogy nem lenne igazságos, ha nem adná ki őket. És mivel Isten _igazságos_, így eleget tesz a kérésnek (zsarolásnak). Vannak emberek, akiket a Sátán hiába kér ki magának, Isten nem adja őket, mert nem jogos a követelés. Igazságtalan volna, ha kiadná őket.
Ha esetleg nem tudtad volna, nem Isten az ember ellensége, hanem a Sátán. Még a neve is azt jelenti.
Naprendszer kialakulása, bolygók összesűrűsödése a porkorongból.
"2.
A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. "
A föld forró, poros, füstös, a vulkáni tevékenység miatt a légkör folyamatosan füsttel van telítődve, a hőmérséklet olyan magas, hogy a jelenlévő víz gőz alakban van jelen. A napfény nem éri el a felszínt.
A Földnek egy nagyobb jég üstökös csapódik, mely a most jelenlévő víztömeg nagy részét hozza.
"3.
És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság."
"4.
És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. "
A bolygó lassú hűlésével és az érkezett víztömeg mennyiségével a gőzős füstös felszínre lassan ülepedik a por és a füst, fény szűrődik át a gőzön.
Így lesz nappal és éjszaka.
"5.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap.
6.
És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl.
7.
Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn.
8.
És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap.
9.
És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn.
10.
És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. "
A további hőmérséklet csökkenéssel a gőzből eső lesz, kialakulnak a felhők, a víz leesve tengereket alkot, a földről látható lesz a mennyezet, vagyis az ég, de még csak a felhők.
"11.
Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn.
12.
Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
13.
És lõn este és lõn reggel, harmadik nap. "
Anaerob és aerob fejlődési szakasz után megjelennek a növényi életformák.
"14.
És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek.
15.
És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn.
16.
Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
17.
És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
18.
És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó."
A Föld tovább hűl, a légkörben kevesebb lesz a felhő, ezért láthatóvá válik a Nap és a Hold.
"19.
És lõn este és lõn reggel, negyedik nap.
20.
És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21.
És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
22.
És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön."
Az evolúciós fejlődés eredményeképpen létrejönnek az állatok, rovarok, madarak kezdetleges formái.
"23.
És lõn este és lõn reggel, ötödik nap.
24.
Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn.
25.
Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatotokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
26.
És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
27.
Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. "
Az evolúció folytatódik, kialakul az ember is.
"28.
És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
29.
És monda Isten: Imé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
30.
A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket adom eledelûl. És úgy lõn. "
Az ember elterjed a Földön, öntudatra ébred és tulajdonának tekinti a Föld egyéb élőlényeit.
"31.
És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap. "
Az ember a látott összefüggéseket nem tudja olyan bonyolult fornmában feldolgozni és elképzelni mint ahogy történhetett, ezért kényelmi okokból egy nagyon leegyszerűsített Isten képet tud csak elképzelni, ez az oka hogy a teremtést, nagyon leegyszerűsített szimbólumokon keresztül tudja értelmezni és leírni.
Szóval szerintem a Biblia teremtés leírása nem mond ellent a tudománynak, sőt szinkronban van vele.
a vallakozot latod, megfoghatod es megnezheted a sajat szemeddel es ha ho vegen nem fizet el is agyabugyalhatod.
a peldad ugy lenne a pontos: ha a kuldushoz odamegy egy ember es azt mondja, latod ezt a papirt, ebben le van irva egy minimum 2000 eves buli, hidd el, hogy igaz es ha minden ugy csinalsz ahogy le van irva benne, akkor megkapod a honap vegen a fizetest egy olyan vallakozotol, akit 2000 eve nem is lattak szemelyesen, bar akkor is sem lattak, csak a fiat, aki ugyanaz, mint o maga, raadasul eleg megbizhatalan, azt mondja, hogy ne olj, majd egy jo kis verfurdot rendez/rendeztet azok kozt akik eppen nem a megfelelo brossurat olvastak.
kicsit eltuloztam a dolgot, csak a peldadat akartam pontositani es semmikeppen nem a hitedet gunyolni.
persze ha lalasz hibat a peldaban agytornanak javits ki en meg kijavitom, hogy en hogy latom, hogy jo a peldam.
Elképesztően rossz az istenképed. Isten nem büntet senkit. Egész egyszerűen az van, hogy aki nem tartja Istent magához méltónak, azt Isten sem tartja magához méltónak. Ez nem büntetés, hanem igazságosság. Arról nem tehet Isten, hogy ő a nagyobb, így akár a követ verik a tojáshoz, akár a tojást a kőhöz, mindig a tojás húzza a rövidebbet. Az a helyzet, hogy lehet a jobbik részt is választani.
Ha egy menő vállalkozó felajánlja egy nincstelennek, hogy dolgozzon nála jó pénzért, az pedig visszautasítja azzal, szó sem lehet munkáról, és nem is hiszi, hogy egyáltalán fizetőképes a vállalkozó, de ha mégis az, akkor fizessen munka nélkül, csak úgy; és erre a vállalkozó széttárja a karját és azt mondja, "sajnálom, de ebbe én nem megyek bele"; akkor az büntetés a részéről és égbekiáltó igazságtalanság?