Még csak ennyiben sem vitázunk. Tény hogy a mozgásból indul (amelynek a közép (origó) fogalmához van köze, maga az "m" birtokos jelzőnk egy visszahatás visszahajlás!!!), viszont a végleges szó (szavak) értelmében ott van az elválás is kettős jelentést hordozóan. Én csak be akartam bizonyítani, hogy magyarul levezethető pont az az etimológia, amit latin-szláv eredetűnek tartanak, mert ami a latinra érvényes, az a magyar értelmezésre még sokkal jobban (szláv közvetítés, ahol semmi értelme - pedig kilőve).
Gondolat ébresztő az Éva név származását illetően.
A közhiedelem szerint héber eredetű.
Elgondolkoztató, hogy a magyar ív, év, ívás szavaink gyöke megegyezik ezzel a névvel.
Lüken Henrik:
"Testi eredetét tekintve az asszony nem új alkotás által a földből származik, mint a férfiú, nehogy az emberi teremtmények már eredetüket illetőleg különböző fajokat képezzenek ; hanem egy és ugyanazon anyagból, sőt a férfinek egyik alkatrészéből képeztetik, úgy hogy igy az emberiség teljes és önmagában bevégzett egységet képez, mely az Isten szelleme által ihletett egy és ugyanazon törzsből származott. A férfi oldalából, oldalcsontjából, tehát legbensőbb lényéből lön alkotva az asszony. És hogy ezen hagyomány ősidőtől fogva mily élénken él a népek emlékezetében, azt minden világrész pogány népeinek mondái mutatják.
A déli tenger szigetein ugyanis, majdnem általánosan elterjedve él azon hagyomány, hogy az első asszony a férfi oldalbordájából alkottatott és még neve is Ivih, vagy Iva, a mi egyszersmind csontot is jelent. Az erre vonatkozó hagyomány pl. Taheitiben ekképen hangzik: „Taaroa (az Isten, és első lény) egy napon a vörös anyagból alkotott és Aräa-nak nevezett férfit magához hivá. S a mint eljött, mély álmot bocsátott rá ; alvás közben azután kivett egyet iviből vagyis csontjaiból, és ebből alkotta az asszonyt, a kit azután a férfinek feleségül adott.“ Újseelandban azt mondják» hogy az istenek, miután az első embert megteremtették, az asszonyt oldalbordájából alkották, és Hevihnek nevezték el. Ugyanezen monda Amerikában is meg van: „Purrunaminari“ (a maipurok istene és őslénye az Orinocónál), igy szól a monda, „először a férfit teremtette és midőn az elaludt, kivette oldalbordái egyikét és alkotá belőle az asszonyt. Erre fölkelté őt és mondá : íme nézd az asszonyt ! “ Ép ilyen, vagy ehhez hasonló mondák találhatók még Mexikóban, Guatemalában a quicheknél, sőt egyebütt is. Haiti lakói azt tartották, hogy a nő a férfi egy daganatából keletkezett ! ) A potovotamik Ejszakamerikában azt mondják, hogy a nagy szellem először földből két férfiút (fehéret és vöröset), azután ezek oldalbordáiból két asszonyt alkotott. Ugyanezen hagyományt az óvilágban is, habár nem is mindenütt egyenlő tisztán megőrizték. így az ős germánok beszélik kosmogoniájokban, hogy Imir, az ősóriás (A Talmud szerint Éva teremtése előtt Ádám is hatalmas óriás) egy napon „álomba esett és izzadott, a midőn balkarja alatt az első emberpár (t. i. Buri, az első nemileg megkülönböztetett ember a milyen Ádám Éva teremtése után, és felesége Besla) jött létre.“ A görögöknek, kik azt tartották, hogy Demeter, a „földanya“ lénye, Pelops (t. i. „földember“ v. ö. Ádám) vállcsontjából vagy bordájából (a monda e tekintetben változó) keletkezett, s a mely elvesztett csont azután Pelopsban egy elefántcsontból valóval pótoltatott, melyet mint ereklyét Elisben még későbbi időben is mutogattak; még egy ilynemű közmondásuk is volt: „Az asszonyok oldalbordák.“ Épen igy mondják az indiaiak, hogy az első asszony lénye, Siva őslényök Kali nevű felesége, ki a bűn jelenlegi (adami) korszaka fölött uralkodik, férjének egy csontjából keletkezett; miért is az idő végén, a midőn uralma megszűnik és ő meghal, férje, mint hiszik e csontot mint sajátját ismét visszaveszi. Még csak az ó-calabrok, Afrika nyugati partvidékein lakó néger nép, egy mondáját akarom fölemlíteni, mivel benne e hely is előfordul : „Nem jó az embernek egyedül lennie,“ s mivel e hely föntebbi értelmezése ebben is megerősítést nyer. A monda igy szól : „Abasi Ibum (az Isten) minden dolgot megteremtett a földön, csak az embert nem ; mivel az ember Abasival fönt, az ő városában, az égben élt (t. i. a paradicsomban). Egyszer igy szólt hozzá Atai (Abasi női fele) : A dolgok meg vannak teremtve és jók. Ott van a föld, itt az ég, a melyben mi lakunk. De egy fő hiányzik abban a mit te teremtettél, és ezen csak az ember segíthet... Abasi most egy férfit vesz, és a földre helyezi őt. De azt mondja neki, hogy azt sohasem szabad kivánnia, hogy lent ételeket találjon (v. ö. a tiltott fa), mert akkor többé nem fog följönni s Abasijáról meg fog feledkezni. Azután Atai szól hozzá: „Nem jó az embernek egyedül lennie, szüksége van asszonyra.“ Abasi erre az asszonyt helyezi a földre ; inti azonban őt, hogy a férfiúval ugyanazon nyugágyat ne használja. Társaságban élnek, és ha az étkezés ideje eljött, mindkettő fölszáll (t. i. égi étket élveznek az élet fájáról a paradicsomban). Atai az asszonyhoz szegődik. Nevezz engem barátnődnek, mondja ő. A vidék melyen laktok szépnek látszik. De hogyan van az, hogy ti étkeket esztek, melyek nem a tieitek és a melyeket kezeitekkel magatoknak mégis ti magatok is megszerezhetnétek. Az asszony válaszol : Igaz a mit te beszélsz ; de Abasi tiltja nekünk azt kívánunk, hogy saját étkekkel bírjunk, mert akkor mi Abasiról megfeledkeznénk s Abasi haragudnék reánk. A barátnő (v. ö. a paradicsomi kigyó) erre azt mondja : Nem fog haragudni, semmit sem fog szólni. Barátnőjének ezután kapát, magot és gyümölcsöt ad, és megtanítja burgonyát termeszteni. És az étek mindenütt bőven sarjadzik. Éjfél körül felemelkedik nyughelyéről a férfi s közeledik az asszonyhoz ; Abasi haragudni fog, mondja a nő. Nem fog haragudni, válaszol a férfi. S habár haragudnék is, parancsai már meg vannak szegve, mivel megmíveltük a földet ; vessük meg tehát többi parancsait is. És az étkezés órájára nem mennek többé Abasi városába, együtt nyugosznak mint férj és feleség. Abasi kérdi a férfit : Hol van nőd ? Beteg, mondja ez. Nem akarta mondani, hogy terhes. Ugyanazon napon Abasi Atait is hívja : Lásd, nemde úgy történt, a mint mondtam. Az ember nem feledkezett-e meg rólam ? Hagyd őt, mond Atai, majd én megbüntetem; és elküldi a halált. A halál eljön, a szülőket megöli, a gyermeket meghagyja. Ezek (a gyermekek) együtt élnek, s miért ne nyugalomban és békében? De ők mégis civakodnak. Atai viszályt, halált s egyéb rosszat támasztott közöttük, mivel atyjuk gonoszat cselekedett. Egy napon történt, hogy a legöregebb fiú s a második leány, civakodtak az ifjabb fiú és a legöregebb leánynyal.“ Ezen ifjabb fiútól származnak szerintük a négerek, a legöregebbiktől a fehérek. Eddig e csodálatos monda. A bibliai kifejezésmódok, mint: „A dolgok jók;“ s „Nem jó az embernek egyedül lennie,“ ne ragadjanak bennünket csodálatra, mert hisz épen ezek a régi hagyományhoz tartoznak. Közép-Afrikában a jumala-né- gerek, kiknek mondájában a béka foglalja el a kigyó helyét, azt mondják, hogy az Isten a békát (?) e majdnem bibliai szavakkal átkozta el : Ketrakaki, vagyislégy kiterjesztve. A teremtésről szóló assyr hagyományban, melyet mint föntebb a 34-ik lapon említettük, az assyr ékirati emlékek közt újólag Smith fedezett föl, a teremtés minden egyes felosztása (napimunkája) után e kifejezés található : „az istenek látták a munkát, hogy jó volt.“ Az is említtetik ott, hogy az istenek az embert beszélő tehetséggel ajándékozták meg. Befejezésül legyen szabad még a Niger mellett Dahomeyben lakó abbeokuta-négerek mondáját megemlítenünk, mely természetesen nem annyira ismeretes előttünk mint az ó-calabroké, de alapjában mégis ugyanaz, s valamint a nyelvteremtésről, úgy az asz- szony, Éva azaz „Élet“ nevéről is megemlékezik. — Az őslény náluk is kettős természetű, s mint férfi Ob- batallának, mint nő pedig, ki evvel egy lénynyé van egyesülve, Obbatalla Iyangbának („méhbe fogadó anya“) neveztetik. Obbatalla az első embert agyagból alkotta, „de életet nem lehelhetett belé, miután ez egyedül Istentől származik.“ Az első ember Okikisi- nek (j,a dicsőséges“) nevezteték, és obbabifis volt (anyelv ura vagy feltalálója). Nejét Iye, vagy „élet“-nek hivták. Égből jöttek mindketten (mint az ó-calabrok- nál), s az első bűn viszálylyal kezdődött.) Tehát világosan ugyanazon elemek mint az ó-calabrok mondájánál, a mire különösen figyelmeztetek, ha netán valaki a calabrok mondájánál keresztény befolyásra gondolna. Az ember tehát mint a föld királya, országának nemcsak tökéletes birtokába helyeztetett, hanem teljes testi és szellemi kiképzése mellett egyszersmind asz- szonyt is nyert, a kivel királyi létét megoszsza. „Ez végre hús az én húsomból,“ kiálta fel Ádám egész elragadtatással, midőn Évát meglátta, és „csont az én csontomból ; s azért férfiúinak hivassék, mert a férfiúból vétetett,“ s egyszersmind a férfiúnak másik fele. Benne most már és általa, mint segítő és anya által, az emberi társadalom csirája, és az ember családi életének eredete lön megállapítva.
Czu-Fo szótár:
ÍV (1) v. IV
(1), elvont gyök, melytől mély hangu képzőkkel ívik, ívás, ivadék, ivar szók származnak. Jelent halikrát, haltojást, mennyiben párosodás által termékenynyé lesz, továbbá ezen tojásnak származékát, magzatát. Rokon vele elsőbbi értelemben a latin ovum, görög won, német Ei, franczia oeuf, cseh weitz, szláv jajczo, vajczo stb. Szélesb ért. más állatok, különösen emberek magzata, szülötte; j előtt keményebben ejtve: if, honnan ifj, ifju származik, s megfordítva fi. Alkalmasint innen származik: férj, azaz íverő (ivar).
ÍV (3)
IV, (3), (egyébiránt ebben is, valamint a többi egytagu szókban, az í nem könnyen rövidűl meg); fn. magashangu ragok és képzőkkel tt. ív-et. Gyökeleme a mozgást, mozdulva hajlást, elhajlást jelentő i, mely éles hangjánál fogva egyszersmind valami vékonyat s éleset is jelent; ebből vékonyhangu raggal s illetőleg képzővel lett iő v. iű, azaz mozdulva hajló, meghajló valami, s rokon hangváltozással ív. Így lettek a ked, ned, red, nyel, a (gömbölyüséget, kerekdedséget, kört jelentő), ö, s ör, öl, gyökökből: kedő, kedü, kedv; nedő, nedü, nedv; redő, redü, redv; nyelő, nyelvü, nyelv; öő, öü, öv; örő, örű, örv; ölő, ölü, ölv nevek. 1) Általán am. görbére hajló vonal, pl. a körnek, karikának, boltnak egyes része, darabja. Kör íve. Bolt íve. Szivárvány íve. Szemöldök íve. Ívre hajtott vessző. Ívvé görbült pipaszár. 2) Ami ily meghajlott vonal alakjára készül, pl. az építészetben a boltozat görbülése, meghajlása: boltív. Gót ív, csúcs ív. 3) Különösen a nyilnak abroncsa, melyet a meghuzott ijjal megfeszítnek, hogy a nyilat elrúgja. 4) Minden vékony hajlós lap, melyet meghajtani, öszvehajtani lehet, pl. egy ív papiros, am. négyes szögletü papiroslap, mely egyszer öszvehajtva két lapot képez.
Nincs ellentmondás, de ezek a jelentések nem egyenrangúak.
Nem szerves része a "me" gyöknek az elválasztás. Az egy utólagos értelmezése.
Ezért nem tartom helyénvalónak, hogy elsősorban a "mezsgyét" elválasztó értelmében határozod meg, amikor te is tisztában vagy vele, hogy
a járással, menéssel -tehát a görbedéssel- van elsősorban szoros kapcsolatban.
A vitánk szerintem abból áll, hogy te ezt az elválasztást tartod elsőrendű jelentésének, én viszont a genetikus származását, a "Go" ősgyökből származó elhajlást.
A "med" elsősorban domborúságot vagy kimélyített valamit jelent.
-----
CzF.:
meddő -
Különös képzésüek: mess (metsz igéből),tessél (tetszik-ből), egyébiránt ezek az elavult met és tetik igékből értelmezhetők.
Igen, de mincs ellentmondás, hiszen a meder és a medence is olyan homorú mélyedés, amely egyúttal elválasztja egymástól a partokat, dombokat.
Nem mondva ellent neked, hiszen az alapgyök valóban a "ma/me gyökre megy vissza, amely mozgással kapcsolatos, de a szó etimológiáját még nem lehet teljesen levezetni belőle, mert túl általános. Meg kell világítani hozzá az azonos gyökű szavakat, pl. hogy a mély, mag, magas, medence, mer, mar, márt, mér, messgyél, metsz stb. szavaink is a gömb és a körszerűen (görbülő) mozgás, azaz a középnek, vagy közre fogásnak, mint viszonyítási - határoló fogalomnak alárendelten keletkeztek. Ám az alap "ma/me" gyök is rendelkezik a "közép" fogalmával, ( sok esetben ebből adódik a gömbszerűséghez és a kerekséghez tartozó plusz jelentés!!!) - ez külön magyarázatot érdemel:
Varga AndrásA hangok õsi jelentése− a magyar nyelvben:
"M" Jelentéstartalma
1) fizikai síkon: térben az Én (Ego)a maga teljességében.
2) idõben a most, jelenvaló (ahogyan az Én ezt átéli)
3) nem fizikai síkon, eszmei szinten: az egész világ - magyarul én (ém)"
---
A fentiek is tökéletes összhangban vannak a "közép", mint kiindulás fogalmával, hiszen a kimondott M, hang, így hangzik nyomatékosítvaEMM-
ebből az emm-emm nyomatékosított kettőzéséből fejlődött ki végül az ennen, azaz (önnön) jelentése: énem - ÉN szavunk (máskép mag+am).
Az "m" birtokosjelzőnk is a emmagunk, azaz a középünk (egonk) felé húzást jelentik.
Magam, azaz ÉN (em/M = É + m (birtokos jelző) = magam
Ebből a középből (én = m, mi, ember, most, mag, magzat) történik mindig a mozgással való fogalmak társítása.
Tehát a metsz szavunkkal is kapcsolatos. Így lesz érthető a mezsgye szavunk is, mint körül metszett föld... (ezt persze a gyakorlatban körüljárva mérték (metszették) ki, de nem a járásból ered a neve, hanem abból a "körbe menésből" amelyik egyben ki is vág területet, tehát metsz).
CzF.:
Meddő föld. Meddő évek. Ha ezen szónak eredeti jelentéseül az első pont alatti értelmet veszszük: úgy valószinüleg állíthatjuk, hogy gyöke a régi met, mely régente így egyszerüen is használtatott, pl. a Tatrosi codexben: elmetöttö (abscidit), kimettetik (excidetur), med (azaz medd) el (abscinde), med ki (succide); melyből metél, metsz stb. újabb szók is származnak; rokon a latin meto, német metzen, Metzger, Messer stb. szókhoz. Meddő tehát am. metető v. metetü, (a Nádor-codexben meddü), azaz metélt v. metszett. Minthogy pedig mind a hím, ha heréjét kimetszik, mind a nőstény, ha görgőjét kiveszik, faját szaporítani megszün, s terméketlenné leszen: innen jelent átv. értelemben terméketlent. Lehet egyszerü igenév is a régies met-ik igétől, melyből lett mető, s módosítva mettő, meddő. Eléjön a finnben is: myydin.
Ezek szerint a mezsgye szavunk a metsz szavunk "mess" képzéséből alakult ki.
CzF.:
METSZ, (met-sz) áth. m. metsz-ětt, par. mess, htn.~ni v. ~eni. Széles ért. valamely testen bizonyos éles eszközzel nyílást csinál, annak részeit egymástól elválasztja.
Különös képzésüek: mess (metsz igéből),tessél (tetszik-ből), egyébiránt ezek az elavult met és tetik igékből értelmezhetők. Ide tartozik veszt (vesz-et), melyből régiesen lett veszes-s. „Csoda szeretet úgy szeretni életedet, hogy elveszessed.“ (Telegdi I. R. 752. l.)
És egy plusz érv a szó metszéssel azaz messgyéléssel kapcsolatos eredetéhez.
A mezsgye szavunk és az árok, vagy töltésrendszerek fogalmának lehetséges összekapcsolása, hiszen a mezsgyéket úgy célszerű kialakítani, ha van valami természetes, vagy mesterséges védvonal. Mondjuk árok, vagy természetes folyómedrek.
"Homokterületeken (főleg Erdőtelek – Kál térségében) az árok szinte észrevétlenné válik, csak a mezsgyehatárt jelölő fasor (főleg akácliget) mutatja irányát. Indikátor fajok közül már csak szinte a Polygonatum latifolium, Campanula bononiensis marad meg, a nitrofita gyomok veszik át az uralmat."
"Stipacapillata), addig a déli területeken (Tiszához közelebbi területeken) is gazdag pusztai vegetáció maradhatott fenn a határmezsgyéken, töltésoldalakban,..."
„Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt” Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 – 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
"mál pedig rokon a mély szavunkkal, ami tátongást, tehát öblösödést jelent."
Ami málik nyúlik, az öblösödik aztán egy csepp elválik tőle. Más kérdés, hogy ma már a vakolatra is modjuk, hogy málik, pedig az inkább elválik, azaz kuvad.
A med-nek a mélyhez van köze, egyértelmű a medence és a meder szavainkból kifolyólag.
Mély titok. Isteni mély bölcseség. 4) Képes kifejezéssel mély hang, midőn azt leeresztjük, ellentéte: magas. Mély hangon, énekelni, beszélni, játszani. Használtatik főnév gyanánt is, mélység helyett. A tenger mélyére lebocsátkozni. Megmérni a kút mélyét. E folyónak mélyét meglábolni nem lehet. Mind ezen jelentésekből az tetszik ki, hogy a mély szóban alapfogalom az alászállás, lefelé hajlás, menés. Miért legvalószinübb, hogy gyöke azonme, melyből megy, men származik, és törzsöke az elavult me-el, mél, mintegy menel, azaz tovább-tovább megy, innen lett az igeneves mélő, méle, méli, végre mély, azaz menetelü, meneteles. Ily hang- és fogalomrokonság látszik a hellen βαϑυς (mély), és βαινω (megyek) között.
A "med" és a "vál" szócikkeket átnézve a Cz-Fo-ban, erős kételyek merülnek fel.
A "med" elsősorban domborúságot vagy kimélyített valamit jelent. Ez egyértelműen a "Go" ősgyök változatára utal, ami a kör szónak és származékainak is az alapja.
A medve és a méz szókat a "moh", "mah" gyökkel, a mohósággal (nagyra tátott szájjal, megnyílt szájüreggel) rokonítja a Szótár. Ez ismét a görbedést vonzza magához.
A "vál", "mál" gyökök talán tényleg lehetnek rokonai a "ma" gyöknek, de az alapképlet itt is a görbedés.
A szétmállás nem egy egyenes vonalú mozgás. Ha annak tekintenénk, akkor esetleg a "Ta" ősgyök lenne az irányadó.
Lehetséges, hogy a megy szavunk is rokona a "med", "vál", "mál" szavaknak, de az összekötő kapocs itt is a görbedés, hajlás.
Egy szó, mint száz: szerintem ha van egyáltalán kapcsolat ezen szavak között, azt a "Go" ősgyök adja. Az elválásnak, mint jelenségnek nincsen külön ősgyöke.
A végét beteszem még egyszer, mert kimaradt pár gondolat:
A medence tehát egy körülmélyített mélyedést jelent a mag körül, a meder pedig a két part között mélyed.
A mezsgye pedig határvonalat alkotva megy keresztül a vidéken azt közre fogva, azaz körszerűen magába záródva ezzel választja el a mezőt/megyét, a környezetétől.
Nem véletlenül kapta a magánterület sem a nevét. Mellesleg a KÖR és a KÖZ (közép) szavaink is egy gyökből vannak.
A mezsgye tehát megfelel magyarul is a latin-szláv eredetűnek hazudott definíciónak:
A középső jelentéssel összefüggően, a határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést”
A hangzóváltásra pedig Varga Csaba példája segít ki minket a medence és mély/mál (mell,mely - öblös jelentéssel) szavak esetében:
"med = méz (a magyar „mál”-ból, mely szó mel, l>z váltással mez, ebből med, a lényeg ugyanis az, hogy a méz: málós)"
Mál: (mély, mint tátong értelemmel rokon)
"Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen μελ s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szláv mad med, és s magyar méz is."
"majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szók gyökével."
MÁL, (1), elvont törzs, mely elavult igének is vétetvén, ebből több különböző értelmü származékok eredtek. 1) Málé, jelent szájtátót, tehát gyöke a tátott szájat jelentő ma v. mah v. máh (= mohó) melyből al képzővel lett ma-al v. mah-al. mál, azaz száját tátja.
Viszont az elfogadott eredet is sántít és itt kellene meglátni a magyar eredet valódi bizonyító erejét!
"Györffy György szerint megye szó a szomszédos délszláv nyelvek valamelyikéből került a magyarba. A szlovén meja jelentése mezsgye, határ, élő sövény, horvát-szerb nyelven a međa szó szintén mezsgye, határ, a régies (gradska) međa pedig (vár)megye jelentésű. Mindezek a szláv szavak a középső jelentésű latin medius szóval összefüggőindoeurópai eredetre vezethetők vissza. A magyar nyelvbe is mezsgye jelentéssel kerülhetett a szó eredetileg, majd elkülönüléssel alakult ki a mai közigazgatási egység jelentés. A határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést"
Tehát hogy a "mezsgye" a középső jelentésű latin medius szóval összefüggő eredettel állhat kapcsolatban, úgy néz ki, hogy igaz lehet, csakhogy nem a szlávból vettük át mi sem, hanem egy ősnyelvi közös alapgyökre megy vissza: legvalószinübb, hogy gyöke azon me, melyből megy, men származik.
A medence és a meder szavunk vizsgálata:
A medence és a meder "med" töve méllyel van összefüggésben:
Mély titok. Isteni mély bölcseség. 4) Képes kifejezéssel mély hang, midőn azt leeresztjük, ellentéte: magas. Mély hangon, énekelni, beszélni, játszani. Használtatik főnév gyanánt is, mélység helyett. A tenger mélyére lebocsátkozni. Megmérni a kút mélyét. E folyónak mélyét meglábolni nem lehet. Mind ezen jelentésekből az tetszik ki, hogy a mély szóban alapfogalom az alászállás, lefelé hajlás, menés. Miért legvalószinübb, hogy gyöke azonme, melyből megy, men származik, és törzsöke az elavultme-el, mél, mintegy menel, azaz tovább-tovább megy, innen lett az igeneves mélő, méle, méli, végremély, azaz menetelü, meneteles. Ily hang- ésfogalomrokonság látszik a hellen βαϑυς(mély), és βαινω(megyek) között.
Elő is állt az az ősképi rendszer egy gyökből, ami kb. meghatározza a lent-fent fogalmát a középhez viszonyítva, ami így néz ki:
mély - mag - magas
mély: ami a maghoz mérve lefelé megy. (rokon vele az ellentétesen pozitív öblösödést is jelentő: "mell")
mag: A mértani közép
magas: ami a maghoz mérve felfelé megy.
A medence tehát egy körülmélyített mélyedést jelent a mag körül, a meder pedig a két part között mélyed.
A mezsgye pedig határvonalat alkotva megy keresztül a vidéken ezzel választaj el a "mezőt", két külön
A mezsgye tehát megfelel magyarul is a latin-szláv eredetűnek hazudott definíciónak:
A középső jelentéssel összefüggően, a határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést"
A hangzóváltásra pedig Varga Csaba példája segít ki minket a medence és mély/mál (mell,mely - öblös jelentéssel) szavak esetében:
"med = méz (a magyar „mál”-ból, mely szó mel, l>z váltással mez, ebből med, a lényeg ugyanis az, hogy a méz: málós)"
Mál: (mély, mint tátong értelemmel rokon)
"Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen μελ s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szlávmad med, és s magyar méz is."
"majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szókgyökével."
MÁL, (1), elvont törzs, mely elavult igének is vétetvén, ebből több különböző értelmü származékok eredtek. 1) Málé, jelent szájtátót, tehát gyöke a tátott szájat jelentő ma v. mah v. máh (= mohó) melyből al képzővel lett ma-al v. mah-al. mál, azaz száját tátja.
"...ugyanis nem a gyökük miatt rokon jelentésűek."
Igen, de itt szoros rokonságba hozol különféle szavakat, amiknek utólag, átvitt nagyon-nagyon értelemben lehet csak közük egymáshoz.
Határozottan ki kell jelenteni, hogy ezek valójában nem rokon értelmű szavak. Különleges, egyedi esetekben használatosak valamilyen szokás szerint, hasonló értelemben is.
Ugyanis választással, vágással kijelölni valamit teljesen másképpen és más gyökkel kell (noha mozgás itt is van), mint méréssel, merítéssel, metszéssel...vagy mint, menéssel (megye)....
.... vagy járással (újabb gyök), vagy határolással (újabb gyök), vagy jelöléssel, (újabb gyök).
Szóval a magyarul nem kell mindenáron egy gyökből levezetni a rokon jelentésű szavainkat. Elég nagy szabadságot élvezünk határaink kijelölésében is.
A szóbokrainkon kívül léteznek még egyéb gyökökkel kapcsolódó szinonimák is, ez teljesen természetes.
"A mezsgye és a választ tehát közel sem rokon jelentésű a gyöke szerint."
Stimmel. Ha figyelmesen olvasol, ilyet soha nem is állítottam, ugyanis nem a gyökük miatt rokon jelentésűek. Ugyanis választással kijelölni valamit teljesen másképpen és más gyökkel kell, mint méréssel, merítéssel, metszéssel.
“metél, metsz. Mozgást jelent, nem középet és elválasztást.”
Ha valamit körüljárva kijelöltél, már el is választottad valamitől, ha nem így lenne, nem különbözne semmivel a mezsgye a mozgást kifejező szavaktól, hiszen a mozgás nem jelöl ki semit ha nem választ el valamitől. Az elválasztás ősképe fontos akkor is, ha mozgást fejez ki a szó. A mér, a “mer“ mint “merít”, meder, medence, mezsgye szavakban mindegyikben ott van a kimérés a középhez képest. Ha van mozgás, akkor is a középhez képest viszonyul. A magas pl. a maghoz képest.
Ez a mot gyök. Motoz, mozog, metél, metsz. Mozgást jelent, nem középet és elválasztást.
Ezért a körüljárás, gyaloglás, megy- után neveztetett el a mezsgye.
"...A met és tet egyszerü cselekvést vagy állapotot jelentenek, a metsz pedig és tetszik gyakorlatosságot rejtenek magukban, mintha volnának metez, tetezik."
A "közép" rtelem pedig abból a tulajdonságból adódik, hogy a meder, medence, mező, mag, mintegy centrumként, vagy héjként középen van azokhoz a dolgokhoz képest, amiket elválaszt egymástól.
"A mezsgye szó esetében pl. nem az elválasztást tekintették mértékadónak, hanem a körüljárást."
A körüljárás egyenlő volt a körülhatárolással. Ha körüljársz egy témát, egyben körbe is határolod, elválasztod a nem odaillőtől. Pont ezen tulajdonságok jellemzőek a mederre és a medencére is. El is választja a partokat vagy a hegyeket egymástól, ugyanakkor közre is fognak valamit, pl. vizet. Nem véletlenül szinonimája a medencének és a medernek a völgy, ami a válik-ból jön.
Tehát a medence, a meder, a mező, a mezsgye körbe is fut valamit. Így lesz köze a mozgáshoz amit te hiányolsz a körbejárás kapcsán.
A megy szavunk megy-ěn - mén: tiszta gyöke vagy gyökeleme memegvan a szanszkrit: maj, latin: meo, finn: menen (menek),
Szóval jól illeszkedik minden egymáshoz.
---
Az S+R és az SZ+R ősgyök jelentése: sokszorozás, többszörözés. SOR, SZOR, SZORzás, SORozat
Ebből is el lehet menni a sár - mint sűrű irányba és a sárga szín felé is mint fényes ( ZORzás, SZORozás - a Czuczor-szótár szép megfogalmazása szerint: "Bizonyos mennyiséget több-több azonnemüek hozzá adásával szaporít, nagyobbít.") egyre fényesebb lesz.
