Még az is előfordulhat, hogy válaszol. De ehhez minimum jól kell kérdezni.
Figyelem!
A topik címében az SOS nem azt jelenti, hogy itt gyorsan lehet segítséget kapni hanem azt, hogy
Összefoglaló jelleggel a többi fórum moderációs topikjaihoz innen célszerű elindulni: Közlemények
A nem ennek megfelelő kérdések törlődnek.
pikpik olvassa el az Egészésgügyi fórumok címszó alatti figyelmeztetést. A nickjét a további intézkedésig felfüggesztettem. Amennyiben megfelel a figyelmeztetésben leírt kívánalmaknak és ezt a Megkérdeztük az SOS moderátort topikban jelentkezve számomra hitelt érdemló módon igazolni tudja, akkor kezdeményezem a nickje megváltoztatását és identesítését.
katie1 - a topikban nekem teljesen közömbös, hogy a moderátort ki milyen szemmel nézi, ha oda nem írja be, mert e célokra ez a topik szolgál. A következő fokozatban, ha a topikba megy a beírás, akkor tiltanom kell. El kéne végre olvasni azt a szabályzatot.
Elolvastam az egész hozzászólásodat. A link nem tilos. A moderáció az esemény utáni tablettához hasonlít, nem előzetesen alkalmazzák. Talán a meggyőzési (valójában: érvelési) technikád lehetett a ludas. Erről most ne nyissunk vitát, fórumozz békében.
"Egyetlen állításod lépte át a megfogalmazásában a kritikus határt, mert pontatlan volt, illetve hiányzott mellőle valami, ami pontosította volna azt."
Amit írtam korrekt, és meg is mondom, hogy miért, mert direkt, hogy ne lehessen félreértelmezni, beszúrtam 2 linket is, ami pont azt írja le, hogy ezért a pénzért, mennyit, és mit is kell dolgozni! És erre fel is hívtam a figyelmet!
Ugyhogy kérlek szépen, hogy mielött ilyen elhamarkodottan ítélsz, értelmezd az EGÉSZ hozzászólást.
Én úgy érzem, hogy korrekt dolgot írtam!
Másrészt, ha leírtam volna mégegyszer, hogy ezért a pénzért mit kell csinálni, akkor pont sértettem volna a modi elveket, hiszen ott le vagyon írva, hogy nem szabad ismételni!
Én a magam részéről örülnék neki, mert elég kevés hiteles hozzászólást találok egyes topikokban. Sőt vannak olyan topikok, amelyek annyira magukra lettek hagyva, hogy nem teljesítik be a címükben ígértet. Hamarosan tovább struktúrálom az egész SOS-t abból a célból, hogy a segítség kérőknek és a tanácsot adúknak könnyebb legyen eligazodni. Lesznek olyan topikok, amelyet egy majdani új részlegbe teszek át, a betegcsevegőbe, ezzel is orientálni akarom az idetévedőt, hogy mit reméljen az adott topiktól.
Kérlek ne értsd félre, nem benyalásosdiból írom: nagyon örülök ennek az egésznek.
Egyetlen állításod lépte át a megfogalmazásában a kritikus határt, mert pontatlan volt, illetve hiányzott mellőle valami, ami pontosította volna azt. Írtál egy összeget, hogy mennyit lehet keresni. Az embereket a törölt megfogalmazásod megtévesztheti. Vannak ellenpéldák is, akiknek nem megy. Tudom, hogy milyen nehéz kizökkenu, ha az ember beállt és beállítódott egy ilyen munkára, de ez most nem okvetlenül az a közeg, akit meg kell győzni. Azt is mondhatnám persze, hogy ebből a pozícióból szép nyerni.
Azért nem minden:) Sem a drake, sem a drog, sem a druida, sem pedig semmi ehhez hasonló nick nem kerül ebbe a szórásba. Nekem a policy betartatása a dolgom: "Egészségügyi probléma van? Kérdezzen! Amennyiben szakember válaszol, akkor a nickje "dr..." a státusza pedig Ident. Egyéb indexdoktoros nickkel nem tanácsos ide írni. Én szóltam..." Ennek az oka a fórumokban a titulussal való többszöri visszaélés jövőbeni kiküszöbölése.
Eközben nem vizsgálhatom a hozzászóló nick szakértelmét a hozzászólásai alapján, sőt kétségbe sem vontam a nick használatának jogosságát. Kevesen szoktak a nick adataira rábökni. Abban lenne célszerű feltüntetni a hivatást, illetve amennyiben vállalod, hogy osztod a pacientúrának az észt, akkor javaslom megfontolásra az idézőjeles szöveget. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy a saját nevedre kellene egy nicket regisztrálni, és akkor én gondoskodom arról, hogy a nicked státusza ident legyen. Az indexmail-en éppen rendszerhiba van, egy kicsit később megírom, hogy hogyan tudjuk ezt megbeszélni. Ha nem vállalod a saját neveden a fórumozást, akkor azt javaslom, hogy a bemutatkozásba írjad, hogy orvos vagy, illetve valamit a szakterületedről, ez már nem ütközik a fenti szabályba.
Én a magam részéről örülnék neki, mert elég kevés hiteles hozzászólást találok egyes topikokban. Sőt vannak olyan topikok, amelyek annyira magukra lettek hagyva, hogy nem teljesítik be a címükben ígértet. Hamarosan tovább struktúrálom az egész SOS-t abból a célból, hogy a segítség kérőknek és a tanácsot adúknak könnyebb legyen eligazodni. Lesznek olyan topikok, amelyet egy majdani új részlegbe teszek át, a betegcsevegőbe, ezzel is orientálni akarom az idetévedőt, hogy mit reméljen az adott topiktól.