A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
mert nincsen olyan, hogy "időben előtte". (Pont ahogy nincsen olyan, hogy az Északi Sarknál északabbra!)
Ez csak egy mitikus elképzelés, ami sem logikailag, sem tapasztalatilag sincs igazolva.
Nemcsak én, mint laikus (bár nem hülye) nem fogadom el az ilyen kinyilatkoztatást, hanem olyan professzionális tudósok sem, akik vélhetően többet tudnak a Friedman-Lematre-Walker-Robertson metrikáról, mint te.
Például Martin Bojowald, s Lee Smolin sem dőlt be az ilyen kinyilatkoztatásoknak.
"Akkor is rossz az analógia, mert a hosszúsági körön tudunk előre hátra navigálni, az időben viszont nem.
Továbbá az Északi Sark analógia feltételezi, hogy több irányból (több hosszúsági körön) tudunk a nevezetes pont felé közelíteni, de az idővel kapcsolatban ilyen nincs."
Oké! Kénytelen vagyok visszavonni az előbbi kijelentésemet.
Sajnos neked még a metaforák is túl magasak, nem éred fel azokat...
"az Északi Sark analógia feltételezi, hogy több irányból (több hosszúsági körön) tudunk a nevezetes pont felé közelíteni, de az idővel kapcsolatban ilyen nincs."
De éppenhogy ugyanez a helyzet az idővel is. A különböző hosszúsági körök az egymástól távoli térpontokban rögzített objektumok világvonalai. Tehát ezen vonalak mentén mérjük a kérdéses objektumok sajátidejeit. A különböző objektumok múltja mind különböző trajektóriák mentén érkezik a közös kezdőpontba. A Nagy Bumm következtében áll elő az a speciális helyzet, hogy ezek a különböző időkoordináták mind egy pontban metszik egymást. Csak emiatt lehetséges egyáltalán bevezetni egy közös kozmológiai időskálát, ami az analógiában például a Föld tengelyének helyére képzelhetünk.
"Továbbá az Északi Sark analógia feltételezi, hogy több irányból (több hosszúsági körön) tudunk a nevezetes pont felé közelíteni, de az idővel kapcsolatban ilyen nincs."
De igen.
A különböző irányok nem mások, mint eltérések a másik dimenzióban, ami a tér hasonlata. Vagyis a különböző irányok a tér egyes pontjainak felelnek meg. A Föld az egyik irányba van a kezdőponttól, a Hold egy másik irányban. Mert máshol vannak. Pont ez a lényege a hasonlatnak. Hogy a Föld felszíne a téridő.
Mivel volt a feljelentett hozzászólásomban érdemi mondanivaló is, így most a biztonság kedvéért megismétlem Mimózalelkű Ivángabi kompatibilis megfogalmazásban:
Az a baj, világraszóló zsenialitásodba beleszerelmesedett világszép nárciszvirágszál, hogy az emberi nyelv szükségszerűen az ösztönös időfogalommal tud csak megfogalmazni szóban bármit.
Ezért aztán, ha az áltrel egyenletei azt hozzák ki, hogy a búvalbélelt univerzum összes világvonala egymással szembefutva úgy találkozik az ősrobbanás pillanatában, ahogy a Földi hosszúsági körök találkoznak az Északi Sarkon, akkor szimplán nincsen IGEIDŐNK annak elmesélésére szóban, hogy az Ősrobbanás pillanata "elé" semmiféle időbeli folyamat nem folytatható, mert nincsen olyan, hogy "időben előtte". (Pont ahogy nincsen olyan, hogy az Északi Sarknál északabbra!)
Ehhez persze legalább annyit tudni kell a relativitáselméletekről, hogy a {+, -, -, -} szignatúrájú 4D téridőben minden dolognak saját személyes ideje van, amit a világvonala hossza mentén tapasztal meg. És ha a téridő görbülése a világvonalakat összegörbíti egy pontba, akkor ebben a búvalbélelt univerzumban nem lesz egyetlen megveszekedett fizikai objektum se, amelyiknek lenne "múltja" időben az "ősrobbanás előtt".
"Hagyjuk már a metaforákat, mert azzal a tudományban semmit sem lehet igazolni."
Viszont az Einsten-féle téregyenletek differenciálegyenlet-rendszerét, és az abból levezethető Friedmann–Lemaître–Robertson–Walker metrika matematikáját meg te nem tudod kezelni.
Tudod, aki leáll pofozkodni, az azért javasolt, hogy állja is a pofonokat zokszó nélkül, és anélkül, hogy az óvónénihez rohangál árulkodni...
Nem érted te ezt. A mi Nárciszunk belehabarodott nem csak a szépségébe, de a rengeteg eszébe is. Meggyőződése, hogy ő bizony nagyon okos, tehát aki mást mond az sértegetni, sőt megalázni akarja. A Nárcisz már csak ilyen.
Ő már tudományosan átszűrte a tudományán a dolgokat és az éjjeli edényben felfogott eredményén hosszasan elmerengett. Az így levont konklúzióit azután egy belső kényszer által, mint tudományos felismeréseket jólelkűen megoszt minden jobb sorsra érdemes topikban a nagyérdeművel. Hát nem érthető a felháborodása, ha egy ilyen nagyszerű karitatív tevékenységet rosszallással fogad néhány magából kivetkőzött olvtárs?!? Hát kihez forduljon nyomorult, ha nem a moderációhoz azonnali elégtételt remélve?
Az analógiában nem a Föld felszíne az idő, hanem a hosszúsági körök menti dimenzió. A másik dimenzió, a szélességi körök iránya meg a tér.
Akkor is rossz az analógia, mert a hosszúsági körön tudunk előre hátra navigálni, az időben viszont nem.
Továbbá az Északi Sark analógia feltételezi, hogy több irányból (több hosszúsági körön) tudunk a nevezetes pont felé közelíteni, de az idővel kapcsolatban ilyen nincs.
Az analógiában nem a Föld felszíne az idő, hanem a hosszúsági körök menti dimenzió. A másik dimenzió, a szélességi körök iránya meg a tér.
Előreugrani éppenséggel a térben sem lehet, de természetesen vannak különbségek a Föld felszíne és a téridő között. Az analógia nem azonosság. Hanem konkrétan abban hasonlít a kettő, amit a Hawking szemléltetni próbált.
"Az idő "keletkezése", nem több, mint egy mitikus legenda."
A szóbanforgó Hawking-elméletben nincsen olyan, hogy az idő keletkezése. Csak olyan van, hogy a téridő kezdőpontja.
A nagy bumm nem teremtő, hanem az Univerzum evolúciójának egy korai szakasza. A teremtéshez semmi köze. A téridőnek lehet kezdőpontja, de ez kábé annyira természetes, mint hogy a husángnak is van vége. Végtelent én még nem láttam, szóval ha nincs kezdőpontja, szerintem inkább az a varázslatos, meseszerű dolog.
mert körkörös érvelést, azaz érvelési hibát tartalmaznak
nincs értelme reagálni sem.
Arra sem, aki nem tudja mi az a kulturált és személyeskedések nélküli vita.
Amit a felhasználási feltételekben azért kipipált, hogy elfogadja."
Ugye nincsen benned egy cseppnyi szégyenérzet és egy morzsányi méltóság sem amiatt, hogy az egész FILOSZ fórumon te magad vagy a leggyakoribb feljelentgető?
Tudod, aki leáll pofozkodni, az azért javasolt, hogy állja is a pofonokat zokszó nélkül, és anélkül, hogy az óvónénihez rohangál árulkodni...
Azt jól tudom, hogy neked becsmérlésnek számít, ha feketén-fehéren rámutatunk arra, hogy ostobaságokat beszélsz.
Az nem "érdemi" hozzászólás a te szemedben, ha felhívjuk a figyelmet a durva logikai hibákra, amit elkövetsz (Amikor tucatszorra is a bizonyítandó állítással "bizonyítod" az állításodat), amikor konkrétan rámutatunk, hogy nem tudod a Newton-törvényeket alkalmazni egy középiskolás feladat megoldása során.
Ez számodra nem azt jelenti, hogy talán valami hiba lehet a hatalmas tudományodban, hanem azt, hogy téged most itt sértegetnek és becsmérelnek. Ez egyszerűen önkritika nélküli beképzelt ostobaság, amit itt évek óta bemutatsz.
Egyébként pedig már jónéhányszor megígérted, hogy el sem olvasod, amit írok. Nyugodtan tartsd be hát az ígéretedet.
Az ember bosszankodva tudomásul veszi, hogy már megint ott van és kikerülni.
Szerintem veled kell így eljárni, ezen fórumok Öreg Kövér (Fat Old) Trolljával, aki érdemben a témákhoz nemigen szól hozzá, s szinte kizárólag a kiválasztott személyek sértegetésével, becsmérlésével van elfoglalva.
"Ha magas lenne a hőmérsékletük, akkor erősen sugároznának. De ennek nyoma sincs. Még a galaxisok közepén lévő hatalmas fekete lyukak sugárzását se tudták kimutatni."
Ha nem érted, az csak a tudatlanságodat demonstrálja. Egy nagy fekete lyuk hideg kell legyen. A fekete lyukak hőmérsékletét a sugárzásukból lehet kiszámolni, a közismert nagyon egyszerű termodinamikai összefüggések alapján. (Mert a termodinamika nem veszti érvényét az általános relativitáselméletben és a kvantumelméletben sem.) Márpedig közismert, hogy ez a sugárzás (a Hawking párolgás) annál gyengébb, és így a hőmérsékletük is annál alacsonyabb, minél nagyobb a tömegük. Ha magas lenne a hőmérsékletük, akkor egyszerű termodinamikai okokból erősen kellene sugározniuk, amit nyilván ki lehetett volna már mutatni.
Ezért volt butaság, amikor arról képzelegtél, hogy egy korábbi eón végén az Univerzum egyetlen hatalmas forró fekete lyukba omolva kezd újra expandálni.
És hát mi történik, ha egy hosszúsági körön mész egyenesen az Északi Sarkra, és mész tovább? A múlt irányában a jövőbe mész vissza, csak minden fordítva működik.
A Föld hosszúsági köreivel való analógia emlegetése hibás az idővel kapcsolatban, mert míg a hosszúsági és szélességi körökön előre-hátra, jobbra-balra tudunk navigálni, az időben ezt nem tehetjük meg, mert annak haladása szigorúan egyirányú, s visszafelé nem tudunk menni benne, sőt előreugrani sem.
Az idő "keletkezése", nem több, mint egy mitikus legenda.
távolról se elegendő az olyan fizikai és kozmológiai eredmények megértéséhez, amelyekbe folyvást bele akarsz szólni.
A "mérnök" úr már többször kifejtette az igényét arra, hogy véleményt mondhasson és magabiztos kijelentéseket tehessen olyan dolgokról, amelyek szakmai részletei ismeretlenek előtte. Ehhez természetesen joga van. Legutóbb pl. kijelentette, hogy a Világegyetem ciklikussága ténykérdés. Más indokot nem is kívánt felhozni azon kívül, hogy ő nem bír mást elképzelni.
A saját magát mindenben is szakértőnek kinevező majommal pedig még ennyit sem kell foglalkozni. MInt a kutyaszar az utcán. Az ember bosszankodva tudomásul veszi, hogy már megint ott van és kikerülni.
Ez már egy ilyen fórum marad, fölösleges komolyabban venni, mint amennyit ér..