Köszönöm nektek a jó híreketés és a bíztatást.Igyekszem mindent megfogadni,semmit nem elfelejteni.A párom annyira fél a repüléstől,hogy már végrendelkezett is.Pláne,mikor megtudta hogy az előző turnusnak gondjai voltak a géppel(javítani kellett).Alig várom már,hogy ottlegyünk,talán az ember is nyugodtabb lesz.Kicsit tartok a repterek személyzetétől is,annyi rosszat hallani róluk mostanában(miket találnak rajtaütéskor az öltözőkben).Azt mondjátok a szállás szuper,ennek nagyon örülök,mert azért olvastam itt rossz híreket is.Remélem kartagoék tartják szavukat és odakerülünk mi is,ahova befizettünk.A programokat anyagi lehetőségeinkhez mérten kipróbáljuk.Mégegyszer nagyon köszönöm nektek a bíztatást.Ha még eszetekbe jut valami jótanács,szívesen veszem.
gabica
Szia gabica!
Együtt voltam fildy-vel a Narjessben. Mindenben igaza van. Szuper volt. A Kalózhajós kirándulás volt a legjobb. A lopástól nem kell félni. Én második éve járok Tunéziába és soha semmi gond nem volt. A hotel nem engedheti meg magának az ilyen hitelrontást.
Tipp: Fogat mosni sem szabad csapvízzel.
A levesekkel nem éri meg kockáztatni. Nem finomak és hasmenés veszélyesek.
Én eddig mindig megúsztam a hasmenést.
Irigyelek benneteket. Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
Akinek nem inge nem veszi magára, mint ahogy irtam. A viselkedéssel van a probléma nem a befizetett pénzzel meg az igényszinttel. Olyan dolgokat csinálnak amit itthon biztos nem csinálnának meg. És ez a nagy baj.
Én kikérem magamnak - mint magyar -hogy a magyarok 'bunkok' lennének. Szerintem csak azt a szintet várnák amire befizetettek és emiatt emelik fel a hangukat. Mellesleg mindenkinek más az igényszintje.
gabica,
a szállodában lehet széfet bérelni, ha valami nagyobb értéket visztek (pl laptop) azt hiszem 5 TD egy hétre, de kell 50 euro kauciót fizetni. Az idegenvezető azt ajánlotta, hogy a szobában pl. a zárható bőröndbe tegyük a nagyobb értéket vagy a széfbe. A mi csoportunknál nem volt olyan, hogy a szobából eltűnt volna bármi is. A kulcs mindig nálatok van és csak a takarító megy be - ő meg szerintem nem kockáztat. A tengerpart egy kicsit ellenőrizhetetlenebb. Mivel pár lépésre volt a szoba, nem nagyon vittünk le semmit. De nem volt tömeg, ha a fél szemetek a cuccon van... A medence hasonló eset.
Programok? Mi a félnapos szigettúrán voltunk (20 DT/fő, gyerek 10 DT), és mindenkinek nagyon tetszett. Mindenből egy kicsi.
Voltunk egésznapos kalózhajós programon. Ez 35 TD/fő (gyerek fele). Szerintem szuper volt. Kicsit kétségbe estem, mikor fél 11 tájban kitettek minket egy kis szigeten, ahol semmi pálma, semmi gombaernyő, csak kis nádkunyhók, ahol később az ebéd volt. De nyakig be a tengerbe és kész.
Jótanács! Induláskor a repcsihez vigyetek szendvicseket, meg innivalót (meg rágót a gépre). A mi gépünk 5 órát késett, de ahogy olvasgattam, volt aki jobban járt.
Az animátor fiúk nagyon jó fejek voltak. Mindig voltak programok. Vizipóló, aqua fitness, olympia, aerobic, ...
Nektek már nagyon jó időtök lesz. Mikor eljöttünk kezdett egy kicsit enyhülni az idő (42 helyett 39 fok), de lehet, hogy ez csak átmeneti volt. A tenger és a medencék nagyon kellemesek (már aki nem szeret dideregni).
A bazárokban keményen kell alkudni!!! Ha valamire 30 DT-t mondanak azt tuti, hogy 5-ért odaadják, de lehetnek ennél durvább különbségek is (és persze kisebbek is), ( mi vettünk vizipipát 90 helyett 11 DT-ért és lehet, hogy drágán vettük : ) ). Nekem azt mondták indulás előtt, hogy amiért itthon nem adnék annyit, azt ott sem érdemes megvenni (esetleg egy kicsivel többért, mégis Tunézia). Ha nem vagytok nagyon barnák, akkor leégésre is vigyetek valamit.
Mi nagyon élveztük ezt a hetet, egy kicsit irigykedem is. Jó pihenést!
Hétvégén nem vagyok net közelben, de ha kérdésed van, hétfőn válaszolok.
fildy,
nagyon köszönöm,tényleg jól hangzik(ennyiért)bár gondolom ti is tele voltatok aggodalmakkal indulás előtt.Kartagoval megyünk és már egy ideje nehezen alszunk,de azért remélem nem lesz gond. Mi gyerkőcünket már talán nem kell etetni(11 éves)és remélhetőleg elfoglaltságot is talál magának.Még egy-két kérdés: mennyire biztonságos? Az értékeinkkel mennyire kell szoros kötelék? Milyen programkat érdemes kipróbálni?Bármi még eszedbe jut így frissiben megköszönöm és tényleg sokat segítettél(kicsit megnyugodtam)
Köszi:gabica
Szia gabica66!
A bungallókban van 1 franciaágy (+pótágy), asztal tükörrel, 2 szék, éjelliszekrények, egy pad, beépített szekrény és a fürdőszoba (kád, mosdó, wc, néhol bidé). Minden szobában van légkondi - nem mondom, hogy 18 fok, de jó volt. A bungi járólapos, néhol szőnyeggel. Van előtte egy kis kert növényekkel +2 kerti szék+asztal. A fekete kerti hangyákból volt egy pár a szobában, nem tudtunk mit kezdeni velük, meg egyik este egy gyíkocska is - amit eltávolítottak, mikor szóltunk a recepción. Az ágynemű és a törölköző tisztaságával nem volt bajunk - de naponta nem cserélték.
A reggeli: fr.kenyér, briós, csiga, kalács, háromszög sajt, főtt tojás, paradicsom, hagyma, néha felvágott, vaj, lekvár (2-3 féle), tej, kakaó, kávé, gyümölcslé (piros,sárga), tea
A vacsora: általában van valami tésztaféle (spagetti, tortellini)+szósz, rák, szaftos húsok, hal, saláták (5-6 féle), rizs, főtt burg., néha püré, sütik ( 5 féle legalább), dinnye (sárga, görög), fr. kenyér (volt leves is - nem próbáltuk, spenót, tojásos lecsó, szóval ilyesmik...). Minden nap más. Azért mindig találtunk olyat, ami ízlett. Az italt külön lehet venni a vacsihoz. Van etetőszék - nem tudom mekkora gyerkőccel mentek.
Vannak éttermek, bárok, kávézók. Lehet venni szendvicset(3-3,5 TD), palacsintát(1,5 TD), pizzát. A szállodából balra indulva az út jobb oldalán van egy Alladin nevű étterem (helyi tisztaságra számíts), ott egész jó áron egész jó a kaja, ha komolyabb ebédet szeretnétek. Mi a csirkét kóstoltuk. És mellette van egy bolt - vízbeszerzés (1,5 l - 0,6 DT) - mi a légkondin hűtöttük. Ha a portán meglátják a vizet, elveszik !!! Ja és a műanyagpohár. Mindenképp vigyetek! A szállodától jobbra indulva is van egy bolt - de ezeket az idegenvezető is el fogja mondani. Melyik irodával mentek? Nekünk egy 4 éves kislányunk van. Nagyon élvezte. Minden este gyerekdiszkó, utána valami műsor az animátoroktól. De egész nap van program. A Narjess a Zahra és a Yasmin tulajdonképpen egy. Használhatod az összes medencét. Mi például a Yasminnál pancsiztunk. A nyugágakért nem kell fizetni, csak a párnákért (1,5 TD). Hasmenésre vigyetek gyógyszert, mert előfordulhat. (Smekta bevált).
Dínárt mi a bankban váltottunk (a szállodában), de bármelyik recepción is váltanak.
Kérdezz nyugodtan!
szia fildy,
nagyon megörültem,hogy járt már valaki a narjess-ban is,mert a menzelről már jó sokat tudunk,de erről a szállóról nemigen hallani.Esetleg tudnál írni kicsit bővebben a körülményekről? Szerdán indulunk,visszük a gyereket is. Ezek a bungik mennyire felszereltek,milyen az ellátás,miről gondoskodjunk ? Kösz a segítséget előre is. gabica
Sajnos csak most volt időm irni. Visszaolvasva elég sokféle véleményt lehet hallani a Menzelről. Mi aug 20.án jöttünk haza de semmi kivetnivalót nem találtam az egészben. Egyszerűen szuper volt minden. A kaja, a takarítás, a hozzálás egyszóval az egész. Voltak akik panaszkodtak aláírást gyüjtöttek, hogy kártérítést követeljenek a Karthágótól. Volt aki a kaja miatt, volt aki a szállás miatt. Aztán addig harcolt a bungaló ellen a magyar vendég (ami a tengerre nézett), hogy kapott egyet a főépületben. Kilátás a belső udvarra. Megérte?? Ha pedig valaki nem tud választani 10-12 fogás közül az étteremben az pedig magára vessen. Állandóan csak az elégedetlenséget lehetett hallani pedig nem volt mire. Nem csodálom, hogy egyszerűen utálják a magyarokat. Bunkók. Sajnos. Akinek nem inge természetesen nem veszi magára de a többség ilyen. Még szlovákul is beszélnek az alkalmazottak ami mindent elmond. Angolul viszont nem. Talán ennyi volt ami meglepett és hitetlenkedve fogadtam, hogy nem tudom magam megértetni. De mivel tanultam franciául is azt használtam. Érezhető és látható volt a különbség. Megkülönbeztettek egy kicsit mint magyart a magyartól, pozitív értelemben. Röviden ennyit akartam mondani.
Mi szeptember 3-án jöttünk haza. A Dar Djerba Najressben bungallóban laktunk. Szuper volt. (Igaz, előzőleg olvasgattam a fórumot és minden rosszra felkészültem).
Az egyetlen probléma a repülőgép indulása volt - 18.15 helyett 23.00, ugyanis szerelni kellett a gépet. A kaja ehető volt, de a választék krampi beszámolójának kb. a tizede. A műanyag pohár jó ötlet volt - köszi! A tenger szép tiszta - ha nagyon hullámzott persze felkavarta a homokot. A medencék édesvizűek - amiben mi voltunk - és tiszták, és van belőlük egy pár. Van egy nagy gyerekjátszótér medencével - már akit érint. A Karthagoval kapcsolatos negatívumokat nem nagyon tudom osztani. Az idegenvezető magyon rendi volt. Kérdeztük a szállásproblémákról, Ő azt mondta, hogy a nyári zsúfoltság miatt ez minden irodánál előfordult. Aki most megy ilyen veszély már kevésbé fenyegeti : )
Mi az egész napos kalóztúrán (hajós) voltunk és a félnapos sziget túrán. Mindegyik tetszett.
Sziasztok Djerba látottak és Djerbara készülők. Mi a férjemmel 09.03-án jöttünk haza. Best Reisennel voltunk a Menzelben. Mi is bungit kaptunk kb 15-20 perc séta a főépülettől. 3 órát 'üvöltöttem' az arab recepcióssal majd a főnökkel és ezután kaptunk szobát. Ja a szoba nem ****-os, penészes falak, nem mindenhol működő klímák, koszos törölköző, ágyneműt nem cserélnek, takarítás nincs, hacsak nem fizettek a szobalánynak 1-2TD-t. Londinert nem találtunk, magunknak cipeltük a csomagokat. Van két helyi képviselő T és T. Az alacsonyabb intézi a napi problámákat, a másik a túrákat vezeti. Szóval az alacsonyabb magatehetetlen szegény, segíteni nem tud, szerintem nem is akar. Mi jegyzőkönyvet vettünk fel az állapotokról, most adja le egy ügyvéd a kértérítésünket. Hogy jót is mondja a tengervíz nagyon jó, a kétnapos sivatagi tóra kicsit fárasztó, de megéri, mert szép helyekre visznek, ja és reggelinél a palacsintát feltétlenül kóstoljátok meg. Kocsit ne béreljetek, mert a taxi filléres. Midoun város van közel 3-4 TD-ért bevisz, de figyeljetek a taxisra mert 50%-os éjszakai felára tarifát nálunk is el akarta sütni nappal.Bocs ha egy kicsit negatív voltam, és bárkinek bármi kérdésére ígérem próbálok majd pozitívan válaszolni.
Szia man074!
Akkor, hogy tisztán láss, és legyen neked is valami elképzelésed rólunk:
Mi harmincon túl vagyunk egy pár évvel.
A felhasználónevem nagyon gyorsan jött, nem volt időm gondolkodni rajta és ahogy feleszméltem a rendszergazdánk már be is ütötte! (I am female)
Nos, mi tegnap erkeztunk meg Djerbarol. A Melia Menzelben voltunk (oda is fizettunk be, a Kartago utja volt). Ugy tudom nalunk mindenki oda kerult, ahova fizetett.
Roviden osszefoglalva: minden nagyon jo volt, a szalloda nagyon szep, a tengerpart is prima - sok palma fa, homok, nagyon meleg tenger (30 C korul), jo medencek, jo ellatas. Persze voltak olyanok akiknek nem tetszett a tenger es az ellatast is ocsaroltak, de szerintem butasag. Eleve ennyi penzert nagyon jo volt, de egyebkent is. Es nem hiszem, hogy alacsony lenne az igeny-szintem. Bar lehet, hogy a Maldiv szigetek utan mar nem lehet szebb partot latni, de ez akkor is szep.
Mar nagyon sok minden elhangzott a szigetrol, szallodarol, turakrol - en csak olyanokat irnek, amiben talan ujat tudok.
Pl. A bungallo jo. Ha jo helyen van. Mi nagyon szerencsesek voltunk mert a foepulet es a tenger kozti reszen kaptunk egy menzelt, a fo medence mellett (nem volt zavaroan zajos). Betukkel nevezik el oket, az abc eleje a tengerhez kozelebbieket jelenti. Az egesz egy bazi nagy teruleten van, igy van olyan szallas is ami eleg messze kerul mindentol.
A tenger borzaszto meleg volt. Lehet, hogy melegebb az atlagnal, mert szerintem 30 C fok korul lehetett. Hinar volt, de szerintem nem zavaro - termeszetes. Kagylokat viszont nem igazan lehetett talalni. A felesegem buvarkodas kozben viszont talalt egy csikohalat.
Az egynapos sivatag turan voltunk - nagyon jo, de nekunk faraszto volt. Meg egy turat csinaltunk motorral. 35 Dinar, a hotelben lehet berelni. Lehet csoportos turaban is reszt venni. Menzel - Midoun - La Ghriba - Guellala - El Kantara - Menzel. (Ez azoknak mond valamit akik mar voltak.)
La Ghriba-ban van a zsinagoga. Mi egeszen masra szamitottunk, az egesznek elegge erod jellege van, sok katona es rendor orzi, de persze szep.
Guellala a fazekas kozpont sok bolttal ahol persze alkudni kell es tobb helyre is bemenni, mert u. azt olcsobban is meg lehet esetleg venni.
A Romai ut szinten erdekes, nem kis munka lehetett osszehordani (5.8 km, ez koti ossze a szigetet a szarazfolddel, meg a romaiak csinaltak most egy 2x1 savos ut van rajta). A telepulesek erdekessek, a koztuk levo resz kietlen, nehol sivatagos, palma fakkal. Nekunk nagyon tetszett. Az utak jo minoseguek - nem igen kezdi ki a fagy...
Nagyjabol ennyi, zommel pihengettunk a parton, medencenel, az 1 hetbe tobbet nem akartunk belezsufolni. Ja, persze mi is bementunk Midounba taxival amikor a vasar volt. Nem egyszeru dolog amikor meterenkent letamadjak az embert az arusok. Egyik pillanatban meg setalunk, a masikban mar egy komplett ruha van a felesegemen.
Aztan meg 100 teveert meg akarjak venn. Hat nem.
De persze ez is nagyon jo es erdekes.
Felvetodott egy kerdes a biztonsagrol. Ezen mi is gondolkoztunk, de valahogy meg a vasarban a nagy nyuzsgesben sem volt rossz erzesunk ez ugyben. Persze vigyaztunk a fenykepezogepre, penzre de nem volt gondja szerintem masnak sem. A hotelben pedig plane biztonsagban van minden, mi sokszor ott hagytuk a fenykepezogepet stb. a parton es elmentunk setalni, sosem piszkaltak.
Meg valami a repulogeprol. A Nouvelair gepe amivel mi mentunk 35 soros, soronkent 3+2 uleses, hatul van a hajtomu. Az utolso par sor nem az igazi - zaj + nem lehet kilatni. Sot a 35. sorban ablak sincs.
Ha van konkret kerdes vmilyen ugyben szivesen valaszolok ha tudok.
Úgy tűnik nem is sokkal olcsóbb a last minute verzió.Igaz mi is kaptunk előfoglalási kedvezményt.Mi harmincon innen vagyunk egy pár évvel. De a te neved nekem túl unisex.. a "párom" sem ad túl sok információt...Egyébként a Pólusban fizettünk be egy kis irodában és a tulaj hölgy kifejezetten ajánlotta ezt a hotelt, saját tapasztalatai alapján. Várom az élménybeszámolót!
Szia man074!
Nem vagy régimódi, én is a párommal megyek. Ha nem túl indiszkrét a kérdés hány évesek vagytok?
Most a 12 napos út 110 körül van. Tegnap jöttek haza a nagynénémék Djerbáról, ha megtartotta nekem az élménybeszámolót értesítelek benneteket is róla. Ők is a Menzelben voltak.
Üdv. : Leprello
Mi ketten megyünk, hozom a barátnőmet. (Bár úgy hallom, ez mostanában kezd kimenni a divatból.. Lehet, hogy régimódi vagyok???) Mivel mi a munkahelyünk miatt nem tehetjük meg, hogy az utolsó pillanatig várjunk last minute utakra, így már májusban leelőlegeztük az utat. Nekünk a 12 nap 124e Ft-ba került mindenestül.
A leírások alapján lehet, hogy a bungalló jobb választás.Mindegy, csak jó idő legyen!
hi
en is itt voltam majusban,es csodalot egy sziget,hotel djerba menzelben laktunk.jofejek voltak az animatorok meg ugy altalaban osszes arab ott.alkudni,alkudni,alkudni....ja es djerban foleg(a farncia mellett)nemetul,s nem angoulu beszelnek,no meg olasz.valamilyen zsuzsa(szoke)volt az idegenvezetonk,ha valaki talalkozna vele udvozlom.en medinaval voltam.mindenkeppen menjetek el az 1napos szarazfoldi turara(sajat dzsippel::),mert az valami elkepesztoen gyonyoru,foleg ha pont ugy fordul a sting kazetta,hogy a sivatagban eppen a desert rose szol:)ez tenyleg megtortent.es a gazella szarvat se hagyjatok ki,mert olyan finomat sehol nem lehet enni.ja es djerban-oda biztosan elvisznek titeket-magic camelt vegyetek,mert azt csak ott keszitenek,s raadasul egy nagyon jopofa dolog.meg folytathatnam,mert annyira imadtam azt a helyet,hogy leirni nem lehet.miota visszajottem,azota is itt log a nyakamban,az ott szerzett fatima keze.
Szia man074 !
Ti hányan jöttök? Mi ketten. Mennyi volt a Medinánál az út? Ti is inkább a főépületben szeretnétek lenni? Remélem nem fogjuk lekésni az utat, mivel csak a jövő hét végefelé fogom befizetni!
Én már csak holnap reggeltől leszek elérhető!
Mi is szept 10en megyunk a Kartagoval a MEnzelbe!
Nagyon jo hogy van ez a forum es a sok hozzaszolas mert igy sok tapasztalattal erkezhetunk a szigetre ami az elonyunkre valhat!
Koszonet ezert mindenkinek aki vette a faradtsagot a hozzaszolasokhoz!
En meg azt szeretnem megkerdezni h egy nagyobb erteku fenykepezogepet akarok vinni magammal es h nem lesz e baj belole,azert feltem ennyire mert a munkaeszkozom is egyben es nehez lenne most potolni!
Mik a tapasztalatok e téren?Strandon,szallodaban elofordulnak lopasok?
Kiviteli papirt honnan tudok beszerezni h ne a repuloteren kelljen?
Érdekesek a képek, de léci legközelebb tedd be kisebb méretben mert két monitoron sem látom, és ha beforgatnád akkor sokan hálásak lennének mert izomlázam lett a monitor forgatása miatt.
Sziasztok
Nagyon köszönöm mindenkinek,aki hazautazása után leírta élményeit. Nagyon sokat segítettetek és- bár gyötörnek a kétségek- azt hiszem nem fogom megbánni,hogy én is befizettem Djerbára.Szept.10-én indulunk/kartagoval/a Dar Djerba Narjess-be.Nagyon megköszönném,ha valaki tugna mesélni róla,mire is számítsunk.
hali !
ha megnézed az utazas.com-on az afrika topicot,
ott írtam néhány sort a melia djerba menzelről
(djerba 08.20 cimen)
nagyon tuti egy hét volt
remélem te is jól érzed majd magad
Szia!
Nagyon drukkolok nektek, hogy minden simán menjen.
Mi aug.6-20-ig voltunk kint. 69 embert tudtak a Mélia Djerba Menzelbe elhelyezni,és mindenki a bungikban kapott helyet. 33-an kerültünk a Yadisba. Akik 13-án jöttek és Menzelesek voltak, azok is a bungikba kerültek, senki nem kapott helyet a főépületben.Igaz mi mindannyian Kartagosok voltunk.
A kocsibérléshez csak annyit, hogy a vezetés nem az erősségük a djerbaiaknak, viszont nagyon olcsó a taxi. Nagyon pici ez a sziget, a leghosszabb pontja nincs 30 km. Szerintem taxival jobban jártok. Ha viszont jól beszéltek franciául, esetleg németül az 1 napos buszos Szahara-túrát (70 TD,-fő az idegenvezetőnél) terepjáróval, sofőrrel 50,-TD/fő-re tudjátok lealkudni. Nálunk 2 család (5 fő) választotta ezt a megoldást. Talán még lejjebb is megy az ár, mivel szeptember végén mentek.
Jó pihenést: krampi
Sziasztok!
Először is köszi a hozzászólásotokat!
A Melia Djeba Menzel hotellal kapcsolatban egy info: (nem tudom, hogy így szezon végefelé tuja-e valaki hasznosítani) ahhoz, hogy ha valaki a főépületben kapjon szobát elég 5-10$, amit annak az embernek kell adni aki a szobákat osztja el. Egyébként azt hiszem a Best Reisen mellett döntöttem, de csak a 15-i héten fizetem be, mert addig még lejjebb mehet.
Természetese, ha visszajöttem én is élménybeszámolót szeretnék tartani nektek.
Ahogy olvasom a hozzászólásaitokat nekem nagyrészben az jön le, hogy legalább egyszer érdemes ellátogatni Djerbára! Volt köztetek valaki aki bérelt kocsit? Megmondom őszintén én nem szeretek egyhelyben lenni, szeretem felfedezni a helyet ahova utazok! Jól hallottam, hogy a kocsibélés elég rázós? (drága, és a szigetlakóknak sem erősségük a vezetés)
Úgy tervezem, hogy a héten bemegyek a Medinához befizetni az utat. Tényleg nincs köztetek olyan aki szeptember 24-én szeretne menni?
Szia, szerintem szept.-ben nincs Európa-szerte akkora tömeg és utazási láz, tehát helyhiány miatt nem lehet gond.
De a K-ról nem sok jót hallani... Nézz be más topicocba is.
Mi nem ezzel voltunk, de előszezonban, amikor nem volt zsúfoltság,
és minden okés volt.
A szálloda jó, de olvasd el, amiket írtunk,
itt bungik vannak; lehet, hogy az nem nyeri el a tetszésedet, mert ez inkább egy szálloda-komplexum, tehát lehet, hogy nem a főépületben, nem teraszos szobát kapsz, valószínűbb, hogy bungiban. És az más.
A L. ennyivel olcsóbb lenne, hogy így vonzza az utasokat? Nem tudom.
A Medinával az utazás körülményei is jók voltak, fél napot már nyertünk ott megérkezéskor, fél napot pedig visszainduláskor... Azért ez is lehet szempont...
Szia Leporello!
Tanácsot nem tudok adni, de az biztos, hogy csak a Kartagonak, a Medinának és a Best Reisennek vannak Djerbára utjai. Mi sem akartunk a Kartagoval menni, a Skylinenál foglaltuk le, de a Kartago utja volt. Ráadásul a Medinának és a Bestnek egy a tulajdonosa, csak két néven futnak 3 év különbséggel. Tehát előbb az általad kinézett irodától kérdezd meg, hogy kinek az utja.
szia:krampi