Dehogynem, dehogynem kellesz, csak úgy elvan az ember a maga kis nyavalyáival, hogy szégyenletesen kevés idő marad még arra is, hogy a net elé üljön, és mást meghallgasson.
Én legalábbis most a munkám is alig tudom ellátni ebben a nyomorult helyzetben, állandóan elsírom magam m inden semmiségért, tiszta depis lettem, de majd elmúlik, remélem hamarosan rendeződnek a házassági nyavalyáim, és újra tudok nevetni. De Veled mi történt Nyucus, Te miért érzed úgy, hogy nem kellesz senkinek?
Mese-Mese Meskete, Neked meg köszönök mindent!!!!
Még nem élek a tanácsoddal, de nemsokára belevetem magam.
Bár már hál'istennek nem tartozom ide :), azért neked válaszolok. Én nem vagyok bajai, az exem volt az. Tehát a bajai társkeresőben nem tudok segíteni. De társkereső van a neten elég. Ajánlom az erintes.hu-t, nekem bejött. :) A férjeddel kapcsolatban pedig tényleg azt ajánlom, hogy igenis küld el. Még akkor is, ha esetleg reménykedsz, hogy helyrejön. A távolság csak segíthet. Talán hiányzol majd neki. De ha marad, óhatatlan, hogy megmérgezitek még azt is, ami esetleg megmaradt. Arról nem beszélve, hogy egy kapcsolat csak akkor tud rendeződni, ha tisztelni tudjátok egymást. Ha te ezt hagyod, hogy megcsinálják veled, szerinted tud majd a férjed tisztelni? Ha belemész egy ilyen megalázó helyzetbe, azzal teljesen lejáratod előtte magad, sosem lesz már értéked a szemében. Szigorúan szvsz. :)
Neked volt igazad Meskete! A helyzet semmit nem változott, sőt! Már nyíltan jár a nőhöz, aki elhagyta férjét, nekem meg itthon jön a szöveg, hogy bírjam még ki, nem tudja, melyik ujját harapja le, stb. Annyira hülye és tanácstalan vagyok, meg válásellenes, de már szerintem is pengeélen táncolunk....Fél beleugrani teljes gőzzel az új kapcsolatba, mert pont a lánya lehetne...mi lesz mondjuk öt év múlva jelszóval / egyébként a nő gyönyörű, légies és most, hogy ottagyta a férjét, persze támaszra szorul /.....engem meg már rég megunt. Látom, hogy utál itthon lenni, nem csinál semmit, külön szobába vonult, mindent megszakított velem, már a kenyeret is keserűen eszi, ha véletlenül együtt ebédelünk...SEGÍTSÉG!
MIÉRT NEM HOZUNK ÖSSZE ITT EGY BAJAI TÁRSKERESŐT???
Rigor Pajtás!Én 14 éve érzem ugy,hogy "tulórázom" ezen a földön!Tudom,hogy Te fiatal vagy,mert az MD-sek közt összefutottunk már.Azt is elmondhatom,hogy utálok élni.Pedig nekem is vannak jó fázisaim,jó szobraim,stb.Van 1-2 barátom,akik elviselnek MD-stül,s passz.Magánzó vagyok,s attól tartok az is maradok.Pedig nem árt,ha 1 MD-s mellett van vki,család,stb...Üdv:Tózse
Két dolgot szeretnék hozzáfűzni! Az egyik: Attól hogy most ez jó neki, nem biztos hogy így marad, te meg megalázod magad. Mi van ha a barátnőnek ez így nem lesz jó? És kierőszakolja a döntést? Vagy a következő barátnőnek? Gondolj bele! Jobb lesz 3, 5 vagy 10 év múlva egyedül maradni? Aki egyszer már ilyen szinten nyitott kifelé, már nem hozzád tartozik! Most sem. Csak te nem vagy szabad. 8 éve, amikor velem történt meg ez először, semmi másra nem vágytam jobban, mint visszaszerezni, visszahódítani, megtartani. És mire mentem vele? 8 évvel idősebben maradtam egyedül. A másik! Én is azt hittem, hogy egyedül maradok, hogy nem kellek már senkinek (ezért nyitottam ezt a topikot). Hisz ha neki nem kellek, akinek 5 gyereket szültem, mellette álltam minden bajban, akkor ugyan kinek? És láss csodát, kellek!!! Egy hónapja ment el, és már vannak jelentkezők. Pedig én átlagos sem vagyok. Sőt, én rondának tartottam magam (mert ő annak talált), és most állandóan győzködnek, hogy szép vagyok! Fura érzés. :)
Persze azt is tudom, hogy mindezt hiába mondom el! Nekem is hiába mondták! Biztos szereted, ragaszkodsz hozzá, félsz a változástól. Így utólag könnyű, visszanézva látom, hogy mit kellett volna tennem. De ha ott lennék, talán most sem lenne erőm. Nagyon szerettem.
Sziasztok, hosszú ideig nem voltam Baján, de most azonnal elolvastam válaszaitokat, hogy ti miként kezeltétek hűtlen férjeteket. Nem vagyok már sem fiatal /50 felett/, sem szép, leszarják már minden nyavajgásomat itthon, a gyerekek kirepültek, csak úgy elvagyunk egymással, bár eddig úgy tűnt, hogy szépen. Aztán most, hogy kiderült a dolog, bepánikoltam, hogy egyedül maradok. Bár tegnap azt mondta, hogy elválni nem akar, azt mondja, neki így pont jó. A barátnő marad és kész. J A J!!!! Amikor nyomorúságban vagytok, nektek nem támad fel a hitetek? Mármint nem kiáltotok Isten segítségéért? Én ma azt tettem. Kinyitottam bibliát és azt olvastam, hogy felépítem a Dávidnak leomlott sátorát, és annak omladékait helyreállítom, és ismét felépítem azt. Ugye igaz lesz?????????
Nem feltétlen. Örülj, ha nem vagy az! Én sok embernek kellek, fontos vagyok. Annak az egynek nem. És ez teljesen kikészít, annak ellenére, hogy minden észérv azt mondja jobb ez így nekem. Annyira mélyen vagyok a depresszióban, hogy nem fogok tudni már kimászni.
És mi van akkor, ha egy feleség megtudja, hogy a férjének a feleség jó barátnőjével van kapcsolata? Megmondom: ezt is túl lehet élni, bár nem könnyen.
Nekem az segített, hogy éppen akkor tudtam meg, hogy majdnem egyszerre két unokám fog születni.
Szenvedtem, szó szerint majdnem belehaltam... Aztán megráztam magam, hiszen a két kis születendőért élni akartam.
Azóta...? A férjem már egy éve külföldön dolgozik, most készülök kiköltözni hozzá. Visszataláltunk egymáshoz, ha nem is volt egyszerű. (Arról már nem is beszélek, hogy az a kapcsolat a volt barátnőmmel az anyósom tudtával és beleegyezésével folydogált, ha nem jövök rá ki tudja meddig... )
esztena: ha meg tudjátok még beszélni, és éreztek valamit egymás iránt, talán megmenthető a kapcsolat. Ezzel a tudattal élni nem lehet szerintem, főleg akkor, ha a férj nem is akar változtatni. Az enyém akart és tudott...
Én mindenképpen nyugodt, higgadt megbeszélést ajánlanék, ha még lehet. Indulatoktól menteset. Nálunk bejött.
Nem tudom, hány éves vagy, én 48 évesen szembesültem ezzel a problémával. Talán fiatalabban még könnyebb helyrehozni, de könnyebb változtatni is. Ha máshogy nem megy, el kell engedni...
Nagyon jótól kérdezed! Én kitartottam mellette, szerettem, túl tettem magam rajta, aztán jött a következő, azon is. Most 23 év után ő ment el. Sajnálom, hogy nem hagytam ott azonnal. Már 8 éve szabad lennék. Ha megőltem volna is hamarabb szabadultam volna. :) Lehet azóta találtam volna mást, ki tudja? Mennyi minden maradhatott ki az életemből miatta?
Mi van, ha egy nő megtudja, hogy a férjének hosszú ideje szeretője van? Szó esik róla, de a férj nem akar semmin változtatni. Hogy lehet ezt kezelni? Hogy lehet feldolgozni, élni vele? Vagy elküldeni? Ti mit tennétek?
Azt hiszem tévedtem. Nem igaz, hogy nem kellek senkinek, csak annak az egy embernek nem kellettem, akinek a legjobban kellett volna, aki a gyerekeim apja. Nagyon sok embernek számítok, fontos vagyok. Úgyis, mint nő! Csak ő súlykolta belém éveken át, hogy undorító, értéktelen, hasznavehetetlen vagyok.
Szia, szerintem sokáig egyikünk se rontja... 70-80 év nem nagy idő. Olvasgattam, amit a topic elején írtál, és belegondoltam a saját helyzetembe. Néha én is úgy érzem, nem szeret senki. Meg néha én is azt hiszem, hogy én szeretek másokat. De ha jobban belegondolok, akkor rájövök, hogy nekem pl. nagyon rossz, ha valaki folyamatosan szeretni akar, rámtapad, követeli az időmet akkor is, ha én éppen nem akarom rá vesztegetni. És valójában nem szeretek senkit, sem saját magamat, se másokat. Lehet, hogy ez csak a falaim építgetése, de ha már úgysem vagyok jó semmi másban, legalább ezt megpróbálom tökéletesre építeni.
Már én sem merek panaszkodni. Csak befelé sírok. Nekem meg sem kellett volna születnem. :( Éppen az a legnagyobb bajom, hogy ha meghalnék, akkor fájdalmat okoznék sok, számomra fontos embernek. Sőt, azt hiszem lelki törést. Ez a legnagyobb sz@r, hogy semmire sem vagyok jó, senkinek sem kellek, de a halálommal is csak bajt csinálnék. :(
Jé, gondoltam beírok ide, aztán olvasom ezt a beírást. Akár copy paste mehetne újra, szóval én is pont így vagyok. Mondjuk barátaim vannak, de nyilván elegük van belőle hogy mindig csak panaszkodom.
Sőt az az érzésem mintha nekem pár éve meg kellett volna halnom és csak tévedésből vagyok itt.
