"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
"Meg az is, h sorban egymás után lehet valakinek 8 felesége is, de egyszerre kettő már nem. Ez is képmutatás... Ez nem normális!"
Miért, te lennél második feleség?
Mert én pl. tuti nem lennék második férj. (feltéve, hogy jogegyenlőségben gondolkodunk, tehát a nőnek is lehet több férje, nem csak a férjnek több felelsége)
Azért "misztifikáljuk" mert szerintem egy nagyon szép hagyomány, ami ( ha az ember értelmesen házasodik) társadalmilag is nagyon hasznos.
Bárkinek elhiszem, hogy mivel neki nem jöt össze, nem tekinti fontosnak, de az előttünk szólóval is egyetértek: a házasság legyen egyszeri, és megismételhetetlen, de a válás jogát fent kell tartani.
Nem akarok az áldozathibáztató szerepében (tul sokáig:) tetszelegni, de mikor egy nő huszonéves korában hozzámegy a hétvégi diszkóban hétvégenként magát seggrészegre ivó "falubikájához", az a nő miért csodálkozik 25 év múlva, mikor az alkesz férje hetente eltángálja? Az a faszi, aki korai harmincas éveiben az amúgy hozzá nem illő (jóval előnyösebb küllemü) aranyásó nőcikét elveszi, az miért csodálkozik, mikor összesúgnak a háta mögött, hogy "ez a Jani mekkora egy ribancot vett már el" ?
Sajnos az emberek nagy része tehet a szerencsétlen sorsáról, tisztelet a kivételnek.
"És mit gondolnak ezekről a dolgokról azok, akik valóban megfontoltan, komolyan véve, és tisztelve egymást, és a születendő gyermekeiket, leendő házastársuk családját is ideértve, tisztelve a törvényeket végigcsinálják, és azt látják, h szakképzetlen bohócok vásári mutatványt csinálnak abból, amit ők igyekeztek komolyan venni..."
Mit kéne gondolni? Semmit. Mindenki megérdemli a nyomorát, amit a nyakába kap. 46 éves férfi vagyok. kiscsikóként nehéz volt felfogni, illetve átlátni, hogy a szüleim mit, hol rontottak el a házasságuk során, de 30 körül már jól láttam. Ebből jött az is, hogy én nem akarom így elszúrni az életemet. Mivel a nejem is elvált szülők gyermeke, nem volt túl nehéz meggyőzni arról, hogy mi ne így csináljuk. Hazudik az, aki azt mondja, hogy egy házasságban nincsenek nehézségek, de ezeket együtt meg kell oldani. Komolyan kell venni azt az "esküt", amit egymásnak tesznek az emberek. Engem nem bizserget, hogy ilyen sok a válás, ez az én életemet nem befolyásolja. Én megyek tovább az úton. Akit meg ez elriaszt, az ne is vágjon bele.
Valami itt félrement. :) Épp azt mondom, hogy egy a modern elveknek megfelelő házasság visszanyerhetné az értékét. Ha a lehetetlent várjuk el, lesz aki törekszik rá, és lesz, aki azt mondja, hogy ott bassza meg a jóég, ahol van az egészet, nem gyötröm magam tovább. Mint ahogy ezt is csinálják. Az emberek túlnyomó többsége reményekkel, vágyakkal, a "majd nekem sikerül" érzésével megy bele az elvárt holtomiglan-holtáiglan házasságba, és a bukás kódolva van, minél többször lépnek rossz mezőre: hitelt veszel fel, a gyerek nem tanul, az anyósod szélütést kap, és gondoskodnotok kell róla stb., annál nagyobb eséllyel nem mi leszünk a nyertesek a végére. (Mint a Gazdálkodj okosan, kéne egy Házasodj okosan társasjáték is, elvégre azt is megtanultuk, hogy nem érdemes konyhabútort venni, amíg a lakás nincs meg.)
Egy jó házasság indulhatna úgy is, hogy nem egy szóbeli szerződés az anyakönyvvezető előtt, ahol csak azt kérdezik meg, hogy akarod-e házastársadul, és a nőtől még, hogy hogy óhajtja a nevét viselni, hanem pontosan le is lehetne íratni velük egy közös megegyezéssel megszülető, kölcsönösen aláírt levélben, amelyet az anyakönyvhöz is csatolnak, hogy mit várnak a házasságtól és egymástól, mennyi gyereket terveznek és mikor, milyen házban/lakásban akarnak-e élni, hogy akarják megosztani a házimunkát és a gyereknevelés terheit, illetve mi a tervük munkanélküliség vagy egyéb válsághelyzet esetére. Azt ugyanis pont úgy számon lehetne kérni, mint egy üzleti szerződést és a felek előtt mindig ott volna, hogy mit vállaltak. Nem mondhatná egyik fél se 10 év keccölés után, hogy "mer' te sose emeled fel a seggedet a kanapéról, el akarok válni", és nem pislogna meglepetten a másik, hogy ha 10 évig jó volt ez így, akkor most mi van. :) Ha le vannak írva az önként vállalt kötelességek és a jogok, és ebben még benne lehet akár a közös megegyezés alapján a korrekció (az anyakönyvhöz csatolva a frissített verziót), akkor mindenki azt kapná a házasságtól, amit elvárt, és ha mégis válásra kerülne a sor, akkor az egyik fél kötelezettségszegés nélkül ne legyen kidobható, mint egy felesleges tárgy a család életéből.
Ez persze csak az én ötletem, de Sz. ötlete is tökre beválhatna, ha egyszerivé teszik, az is növelheti az értékét, és annak esélyét, hogy a párok házassági szerződéssel próbálják biztosítani azt, hogy ne fogjanak mellé, ne legyen bukta az egyszeri és megismételhetetlen házasságélményük. :)
Ha nem változtatunk rajta, nem modernizáljuk, nem fog találkozni a ma házasodók igényeivel, és eldobható lesz, mint a tavalyi modell. Amit láthatunk is: évekig élnek együtt a fiatalok, és házasodni is csak a csokért fognak, nem a házasság eszménye érdekében.
És látod? Az emberek beárazzák magukban a dolgokat: ez fontos, ez nem fontos, ez ennyit ér, ez elcserélhető.
A gyerekek meg szívósak. A jogszabálynak a legrosszabb és a legjobb opcióra is meg kell felelnie, a jogalkotó nem alkothat a szája íze szerinti törvényeket, mert nem fogják betartani az emberek. Még az ésszerű törvényeket se tartják be. Ha lenne a házasság előtt felkészítés (a katolikusoknál van jegyesoktatás, kár, hogy inkább mini-istentiszteletként alkalmazzák némely papok, mint valódi, értékelhető tanácsok átadására), akkor hamar lenne olyan tanfolyam, ami gyorstalpaló, amit elég befizetni és el se kell menni, magántanáros oktatás, imposztor vizsgázna, felmentése lenne, mert diszlexiás, tudom is én.
Egy talmi világ percemberein nem lehet ősi értékeket számonkérni, kijátszanák úgyis.
Tudodmit.. ha nem foglaltak még ezek a nickek, itt a névjegyeden a legfelső menüponttal foglald csak le szépen őket. Ha adhatom őket, akkor a tieid legyenek inkább.
Kedves Kenyérszellem, a modernitás egy vékony máz a felszínen. A gyereknevelés nem divatszakma, különben az állami gondozás régen felváltotta volna a házasságot..
Nézd meg a divatosan nevelt gyerekeket.. én nem adnám oda értük.. még a legjobban sikerültért sem a Down-szindrómásomat se.
A modernitás nevében alávágni a tiszteletnek és a szintkülönbségek ismeretének.. hm.
A saját gyermekeid jó példája elvész a szörnyű átlag óceánjában.
(márpedig az átlag a normális, nem a kiugróan pozitív)
Tudom én hogy milyen könnyen rázták le magukról az emberek a hitet : én első generációs istentelen vagyok, a gyerekeim második generációsok. (hogy hadd választhassák felnőtt elmével AZT a lehetőséget)
De a beáramló muzulmán tömeget látva kellett elgondolkoznom hogy mit lehet azzal a .. hm.. csak mint választói létszámmal szembeállítani - huszonöt év múlva.
De. A saját életünkből kell kiindulnunk. Neked a saját extrapozitív tapasztalatodat kell hangoztatnod, és nekem a saját extrapozitív tapasztalatomat. Akinek az a dolga hogy meghallja, az hallhassa.
Így is és úgy is kényszerhelyzetet kell elfogadjunk, mert a normalitás nagyon sok extrából áll össze.. de aki extrával a háta mögött átlagosat hangoztat, az .. hm.. nem jól teszi.
Nem megyek bele a házasságom javított változatának az ábrándjába, mert fájna. Most az újról szóló reményeim is összeburultak.. de még nem haltam bele.. nem nyugodtam bele a biztos magányba.
Iiigen.. a nő mondja meg hogy milyen kereteket fogad el - de azt meg én mondom meg hogy kivel akarok és kivel nem.. hm.. kereteket ácsolni.
Szerintem amúgy tök felesleges dolgokon vitázunk. ma mindenki annyiszor házasodik, ahányszor csak akar, és ugyanezt megteheti a válással is. Hidd el, nem a legjobb a gyerekeknek. A gyereknek/ embernek van egy fizikai/szellemi fejlődési idősíkja, amibe nem fér bele mindenféle váltogatás. Nincs 25-30 életünk, csak egy. Egyszer születünk, egyszer halunk meg, egyszer házasodunk. szerintem...
Amit a következő hsz-edben írsz, h haladni kell a korral, persze! Tessék csak! Nem kell sem a vallás, sem a házasság. Mint ahogy nem röhögöm ki a XVIII. sz-i embert a hitéért, de nevetségesnek tartom, ha ma vki templomba jár. Ha így érzek, tehetem, de nem megyek a templomba bohóckodni. Nem tom, mennyire vok érthető... A modern ember is szeretné a házasságot, ugyanakkor komolytalanná teszi az intézményt. Egyfelől kineveti, kigúnyolja, másrészről óhajtja... Ez az ami ambivalens...
Meg az is, h sorban egymás után lehet valakinek 8 felesége is, de egyszerre kettő már nem. Ez is képmutatás... Ez nem normális!
Nem vitatom a te traumádat, igazán ne úgy vedd. Egyszerűen úgy gondolom, hogy nem lehet régi eszményeket kényszeríteni a modern ember igényeire és a meglevő fogalmak életképtelenek lesznek, kiüresednek, ha nem alkalmazkodnak a mához. Mint a vallás is. A mai fiatalok közül nagyon kevést tud megszólítani, ők is inkább jellemzően a szüleik révén ismerik meg a hitet. Nem véletlen, hogy a szocializmusban az emberek olyan könnyen lerázták magukról a hitüket (tisztelet a kivételnek!), mint a kutya a vizet. Mert nem érezték magukénak, nem érezték hiányát, amikor eltűnt az életükből.
Szerintem is szép dolog a hosszú házasság, hát tudod: idén volt a 23. évfordulónk a férjemmel, és ahogy ez kinéz, a mi házasságunk holtomiglan-holtáiglan tart majd. Ha nincs rá nyomós ok, hogy a házasságot felbontsák, akkor mindent meg kell tenni, hogy jó viszony legyen a házastársak között, akár úgy is, hogy párterápiára járnak vagy más módon megegyeznek a működőképes keretekben (beleértve a nyitott házasságot is, ismerek ilyen párokat, és jól elvannak), hogy fenntarthassák az életközösségüket. De nem érzem úgy, hogy kell és lehet egységesen eldönteni, hogy kinek mit kéne csinálni, mert úgy látom, hogy az emberek tűrőképessége nagyon más, nagyon egyéni. És amit az egyik elnéz, a másik halálos bűnnek veszi és nem képes megbocsátani. Nem szabad a magunk életéből kiindulni, mert kárt okozhatnak másoknak a jószándékú tanácsaink és ítéleteink is.
Abszolút jogos a traumád, abszolút méltányolható, hogy a jövőre nézve szeretnél biztosítékokat, hogy a következő házasságod már olyan lesz, mint amilyet elképzelsz. De másoknál meg másképp van. Ha úgy néznél az elvált feleségedre, hogy félretehetnéd a jogos csalódásodat és a mai érzelmeidet és maximálisan tárgyilagosan, sőt, akár azzal a régi szerelemmel, amit még a házasságkötésetek előtt éreztél iránta, vagy ha meg tudnád kérdezni a fiatal Endrét, hogy mit gondol a jövőbeli feleségével kapcsolatban, ha boldogtalan lesz mellette, szerintem tudnád azt mondani, hogy el kell(ett) engedni, hadd legyen boldog. Mert racionálisan (vulkánian, érzelmek nélkül) nézve egy boldogtalan ember mellett te sem élhetsz boldogan, hát az képtelenség! És önzés lenne. És nem ilyennek gondollak az eddigi szavaid alapján. Ha két embert összezársz, akik közül az egyik már menne, abból pokol lesz, elég válást láttam ahhoz, hogy ezt megállapíthassam. És láttam olyan házasságot is, ahol a nő "megbocsátott" a félrelépő férjének, és a szétköltözés után kivirult, megfiatalodott, lefogyott nő, a visszafogadott férje mellett viharsebességgel lett újra egy öregasszony, akinek a mosolya mögül kicsillan az összeszorított fogsor: ki kell bírni, még kicsik a gyerekek. Olyat is ismerek, aki sok-sok nőt bocsátott meg a férjének, amíg kicsik voltak a gyerekek, és amikor végre felnőttek az elfojtott feszültség olyan dolgokban tört ki a végre beadott válókereset után, amihez képest a Rózsák háborúja (Michael Douglas és Kathlyn Turner főszereplésével) egy vidám kis sztori.
Neked nagyon erős az igazságérzeted. :) A jogi szerződéseinknek persze, hogy vannak következményei, de a felbontott szerződés helyett is lehet másikat kötni, és az otthagyott munkahely helyett is lehet másik munkahelyen dolgozni. A házasság felbontásának is van következménye, bár olykor az egyik fél jobban megszívja és nyilván mindketten úgy érzik, hogy részükről több véráldozatot kívánt az aktus.
Nem hiszem, hogy a celebecskéken kívül van még ilyen ma ezzel, három év múlva azzal házasodomféle népség. Legalábbis jelentős számban biztosan nem. Az emberek többsége őszintén lép házasságra és őszintén hiszi, hogy jó lesz. Csak valami elromlik közben. De ahol már gyerek van, ott a gyerekért felelős szülő nem ugrálhat annyira, max. a távozó fél élheti szabadon az életét ma ezzel, ma azzal. Egy szülőnek egyrészt az ismerkedés is nehezebben megy idő hiánya miatt, másrészt maga is meggondolja, hogy még egyszer esélyt adjon-e egy olyan szituációnak, amiből már szabadult. Anyura emlékszem, hogy mennyi ideig készítette elő, hogy nálunk fog lakni az a bácsi, aki a nevelőapám lett. De ő például olyan volt, hozzánk is egy elvált édesanyától költözött és tőlünk is egy elvált édesanyához költözött. De ő például nem kötött házasságot, élettársi kapcsolatban voltak. Nagyszerű apám volt, de megértettem, amikor elment: minket tisztességgel felnevelt, de közben szeretett volna saját gyerekeket is, amit anyukám nem akart megadni neki. Amit Endre bácsi ír, hogy mennyire rossz kisemmizve, kopasz seggel távozni a közösen felépített életből és még évekig fizetni az elvált feleségnek, egy teljesen valid és jogos fájdalom. De az elvált feleségnek se lett igazából ettől könnyebb: egyrészt a gyerekek rengeteg időt vesznek el, kérdeznek, segíteni kell nekik a leckében, megoldani az iskolába járásukat, ruházni és enni kell adni nekik, ezeket megvásárolni, közben fizetni kell a rezsit is, ezért ugyanúgy el kell járni dolgozni, és már az a "bosszantó férje" sincs, aki legalább felfúrta volna az új fürdőszobapolcot. vagy hazafele beugrott volna kenyérért. Egy rakás új készséget kell elsajátítson az elvált szülő, amit addig a házastársa megoldott. Persze az elvált házastársnak is meg kell egy csomó új dolgot tanulnia, ki kell alakítsa az új élete kereteit, és neki is meg kell oldania a gyerekek körüli dolgokat, amikor a láthatás van. Iszonyatos teher elvált szülőnek lenni, akármelyik út is jut. Biztos vagyok benne, hogy olykor-olykor a válást kezdeményező félben is megfordul, hogy talán rossz döntést hozott. De ne vitassuk el tőle, hogy joga volt a döntéséhez, és hogy volt oka annak, hogy a válás mellett döntött. Szerintem nem lehet ezt megfejelni még azzal is, hogy a jövőbeli házasodási lehetősége megvonásával még egy terhet vágjunk a nyakukba és egyben tönkre tegyük akár az új társ életét is, akinek talán az első házassága lenne. De abban például kiegyezhetnénk, hogy a házasság előtt legyen már egy tanfolyam, hát munkahelyünk se lehet képzés nélkül, és a válás előtt/közben/után legyen kötelező mediálás és tanfolyam, hogy megtanítsuk egymással kommunikálni az elvált feleket, legalább azokban az esetekben, ahol gyerek is érintett. És ezeknek ingyenesnek kell lenniük, kompetens szakemberek szervezésében. Az talán cöskkentheti a válások számát, ha a felek pontosan tudják ennek a dinamikáit, és nem minden házasodó és nem minden váló a maga bőrén kell kitapasztalja, hogy is megy ez.
A múlt átalakítása úgy megy hogy a hatalomnak tetsző tényeket tolunk előtérbe. Arról fognak még a mélyről szemezgetők is blogokat írni és elmélkedni. A felszínen pedig csak ez lesz a hivatkozási alap.
Szerintem lehet úgy általában is válásellenesnek lenni.
Sajnálom hogy neked ennyire rossz jutott, de mindenki tud a saját gyermekkorára panaszkodni.. még talán én is.
És akit kényszerből tartanak bent a házasságában az azt fogja kibírhatatlannak érezni, akit kényszerből löknek ki a saját házasságából az meg azt... igazad va de ahogy ez az új nick írta : az újraházasodást kéne abszolút letiltani. (bár szerintem az eddíg házasságban töltött időt is meg kéne tartani mint próbaidőt)
Nem baj hogy nem tulajdonítasz ekkora jelentőséget.. boldogítson téged a te hited.
Igen.. az utolsó bekezdésemre írt válaszod a lényeges.
Csak én nem szüntetném meg a válást - én nehezen elérhetővé tenném. ne legyen könnyű beleugrani, és sokkal nehezebb legyen belőle kilibbenni.
Szerintem a többszöri házasság az olyan, mintha minden hétvégén megünnepelnénk a születésnapunkat. Persze, lehet, mindenkinek szabadsága van erre, hogy így tegyen, de mindenképpen elkoptatja az ünnep fényét. Megszokott hétköznapi dolog lesz limuzinnal, tüllel, mirtusszal hacacárézni a Bazilikában...
Itt most nem "az elvált szülők"-ről beszélek, hanem az összevissza elválok-házasodok-elválok-házasodok, ide csinálok egy kölyköt-ott elhagyok egy kölyköt, biszek-baszok mindenhol, és háromévente megjelenek limuzinnal a Bazilikánál házasodni, mer' az olyan muris típusról beszélek.
Nyilván az embereknek meg kell engedni, hogy tévedjenek, hiszen tévedhetünk is. De a tetteinknek vannak következményeik. A jogi ügyleteinknek, szerződéskötéseinknek/felbontásainknak szintúgy... Szvsz...
" Nnno akkor te is tudod már, hogy milyen a házasságából egy lépéssel kilökött férjnek lenni ...."
Csak hallomásból tudom . Igaz , mi is elváltunk , de nem öltük egymást utána . Lakást eladtuk , hitelt kifizettük , a maradékot meg elfeleztük (talán 2-3 heti nyaralásra elég lett volna .:-D) Gyerekeken nem cívódtunk , mert apuka nagylelkűen megengedte , hogy vita nélkül nálam maradjanak . Gondolom a huszonéves , várandós utódom nem kapacitálta az ellenkezőjét . Gyerektartást 720.- Ft.-t kaptam (akkori fizetésem 3.600.-volt) . Szóval merő gyönyör volt a harmincas éveim elején egy 11 , és egy 7 éves gyerekkel újrakezdeni . De ha nagyon akar az ember , képes állva maradni .
Ha nem válhattam volna el , előbb-utóbb félárvákká lettek volna a gyerekeim . Vagy én , vagy az apjuk ..... Merthogy' amit nem bír az ember megemészteni , azt folyvást a tányér mellé teszi . Jobb volt így .
Nekem soha többé nem fordult meg a fejemben a házasság gondolata , de van akinek ez valamiért fontos . Miért lenne tiltott ? Lehet gyereket szépen/örömmel nevelni holtomiglan-holtodiglan kapcsolatban papír nélkül is , és lehet papírral is gyötrő kapcsolatban senyvedni . Fogalmam nincs , miért misztifikáljátok a házasság mibenlétét . Szerintem túlhaladott álláspont , polgári szerződéssel elejét lehet venni sok mindennek . Talán csak a gyerekelhelyezésbe kéne' hivatalból beleszólni , hogy a gyerek érdeke legyen a döntő , ne az erősebb ökölé .
Ez az, amire a férjem azt szokta mondani: a gyerekek szívós jószágok, túlélik a szüleik nevelését is. (Persze, csak ha nem térünk ki azokra a szegény gyerekekre, akiknek még ez se adatik meg bántalmazó szülő miatt.)
Amúgy ez egy kicsit megbélyegző, az elvált szülők gyerekei nem hazudósabbak, mint a szabályos családban élő gyerekek. Ezeket a rossz szokásokat bármilyen jól-rosszul funkcionáló családi élet mellett is felvehetik.
Erről van szó! ezeket lehet mindent csinálni házasság nélkül is! Nem nehezíteném meg sem a megkötését, sem a felbontását. Mindössze egyszerivé tenném, és megismételhetetlenné. Egyszer lehet, többször nem!
Igen vannak ilyen esetek szerencsére, mint amit itt te is elmondtál,és meleg szívvel gratulálok is hozzá, és kívánok jó egészséget a család összes tagjának.
Igen, egyfelől nagyon jó az, h a kölyök megtanulhatja, h nem kell mindenáron kitartania még a vérségi rokon mellett sem. Hiszen lássuk be, nagyon sok család működik szokások, "mit szól a faluszája" mentén, kínlódva, megszenvedve a mindennapokat. És ez sem helyes.
Nekem az intézmény tiszteletének a hiányával van gondom, illetve azzal, h mindezen összevisszaságok, kuszaságok, szövevényes testvéri-mostohaszülői, átláthatatlan kapcsolatok ellenére a sorosan kötött házasságokat vígan engedélyezik, de a párhuzamosan kötötteket meg egyenesen tiltják, sőt!, büntetni rendelik. Ez nem normális!
Ezt műveljük a gyerekeinkkel. Hát nem borzasztó? És közben önfelmentünk... Meg megmagyarázzuk, h szabadon, azzal akarunk baszni, akivel csak akarunk, és ezt a gyereknek is meg kell értenie, mert neki is jobb ez így... Meg megmagyarázzuk, h egy gyerek soxor értelmesebb/erősebb, mint egy felnőtt... Nem! Ez nincs így! Félnek kibaszottul, h tőle is el fogsz válni, és igyekeznek kurvára megfelelni annak amit vársz tőlük. Például erősebbnek/értelmesebbnek mutatják magukat sok felnőttnél, és rohadtul megtanulnak hazudni, átejteni, titkolni, rejtegetni, stb... Pszichológus legyen a talpán, aki kibogozza majd egyszer felnőtt korukban... és mikor felnőnek, meggyűlölnek, hogy mit tettél velük... Amikor rájönnek, h mit tettél velük... Azért, hogy baszhass..
Mint írtam, elvált szülők gyereke vagyok. Apámnak a második kapcsolatából (együttélés) is lett gyermeke, az öcsém, vagy szabatosan szólva féltestvérem. Nem okozott problémát, imádtam, játszottam vele, amikor az anyja agyvérzést kapott, vállaltam a felelősséget érte, és nem engedtem intézetbe vinni. Az enyémeknek is vannak féltestvérei, szintén öcsémként és bátyámként hivatkoznak egymásra, jó testvérek, a láthatásokat -- amikor voltak -- megoldottuk, a párhetes gyerekkel kéthetente két és fél órát autóztunk, hogy a bátyjai láthassák, sőt, történetesen a bátyók ott voltak a szülésem beindulásakor is, nem okozott problémát, a Hősök terén görkoriztak, én meg mértem a fájások közötti időt. Mert akarattal és szeretettel minden megoldható. Nem is véletlen, hogy amikor az öccsük egyéves lett, saját akaratukból úgy döntöttek, hogy az anyjuk helyett velünk szeretnének élni, és így is lett, 24 éves koromban háromgyerekes anyává változtam, és soha egy percre se okozott ez nekem se nehézséget, se problémát, örömmel fogadtam őket be. 10 és 12 évesek voltak. Így saját példámon is tudom, hogy 1) a gyerekek könnyen alkalmazkodnak az elvált családok szövevényében és a nevelőszüleiket ugyanúgy tudják szeretni, mint kedves hozzátartozót, ahogy a nevelőszülő (nem csak én magam, hanem a nevelőapám és a nevelőanyám) is a gyereket szereti és nem a köztük levő vérségi kapcsolattól függően.
A láthatást máskülönben a bíróság szabályozza, de az elvált szülők rugalmasságától függően lehetnek apróbb alkalmi módosítások is, ezekről teoretikusan elmélkedni lehet, mindenféle elképzelt akadályt kitalálva, de a valóság az, hogy elég sok szülő megoldja a gyerekével a kapcsolattartást, elég sok szülő neveli más gyerekét, elég sok gyerek fogadja el és kedveli a nevelőszülőjét. Mindemellett előfordul ezeknek az ellenkezője is: az eltávolodó apák/anyák, a gonosz mostohák és gonosz mostohatestvérek, meg az ellenszenves kis köcsög nevelt gyerekek is. Pont olyan arányban, mint ahogy bármilyen más emberi kapcsolatban is: vannak szimpátiák, antipátiák, összeveszések és összeborulások. Egyetemes megoldás nincs, és nem is lehet az, hogy gonosz házastársat és gonosz szülőt csináljunk a házasság rabbilincsével az emberekből.
A házasság megnehezítése: persze, tőlem meg lehet nehezíteni, legfeljebb az emberek nagyobb arányban választják majd az együttélést és szarnak a házasság megszentelésére. :) Azonkívül hivatalosan két ember gazdasági és életközösségének törvényes elismertetését jelenti, mert a gyermektelen házasságoknak ugyanolyan létjogosultsága van, sőt! Mint mondtam: polgárjogi szerződés. És mint olyan: felmondható.
Végezetül: Próbáltuk már a másik utat is, nem vált be. Lehet nosztalgiával tekinteni a múltra, lehet egyéni házasságunkban megvalósítani a múlt századok ideáljait. Lehet erről beszélni is, és másokat meggyőzni, hogy ők is azt fogadják el helyesnek. De rákényszeríteni másokra, ami nekik nem jó vagy nem kell, az szerintem nem humánus aktus.
Megy a Ruhat a sivatagban. Egyszer csak találkozik egy farkassal. Összeverekednek, de a Ruhat kerül ki győztesen és megeszi a farkast. Megy tovább a Ruhat és találkozik egy oroszlánnal. Összeverekednek, de a Ruhat kerül ki győztesen és megeszi az oroszlánt is. Megy tovább a Ruhat és találkozik egy emberrel. Hiába próbálja legyőzni nem sikerül és az ember megeszi a Ruhatot. -Mi ebből a tanulság? -??? -Hogy nem a Ruhat eszi az embert.
