Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
szerintetek mikor érdemes elkezdeni iskolát keresni? lassan 4 évesek a lányaim, a következő 1-2 évben költözünk, és nekem be kéne lőnöm, hogy max. meddig kell lebonyolítani az egész költözési cirkuszt, ahhoz, hogy tudjam, honnan mennek iskolába, stb, stb.
én úgy érzem, hogy max. másfél év múlva (amikor ők 5,5 évesek lesznek), már tudnom kéne. vagy ez túlzás?
és egyáltalán: egy február végi gyerek mikor megy suliba manapság? 6,5 vagy 7,5 évesen?
Pont ez az: nem! Én sem így tanultam..Bár tudom, az élet néha más, de fura, hogy azt tanítják velünk, hogy ne a rivalizálást, hanem az együttműködést tanítsuk a gyerekeknek. És tavaly, elsőben, a legelső hónapban futóverseny volt a két elsős osztály között. Ha láttátok volna, hogy sírtak a mieink... És le lettek tolva, hogy nem így kell reagálni, hanem gratulálni kell a másik osztálynak. (Csak megjegyzem: miközben a másik osztály tanulói, amikor csak lehetett, csúfolták a "vesztes" osztályt. De azt csak a gyerekek halloták.) Mindenesetre, úgy tűnik, akkor megpecsételődött a két osztály kapcsolata. Hiába, versenyszellem van az élet minden területén.. :(
Fogós kérdés. Én egyáltalán nem tartom jó ötletnek. Mert igenis mindegyik gyerek a legjobb akar lenni, és teljesen természetes, hogy elkeseredik, ha nem jön össze. Legalább minden részvevő kap valami jutalmat (oklevél, jelképes ajándék)?
Tavaly, elsőben ÍRÁS verseny volt... Most olvasás versenyre készülünk... Nem nagyon értem: olvasás versenyre azok mennek az osztályokból, akik SZÉPEN OLVASNAK. A szépen olvasó gyerek, úgy készül, hogy egy általa választott művet itthon begyakorol, hogy még szebben, hangsúlyozva tudjon olvasni. Ha egy egyébként is szépen olvasó gyerek gyakorol = nyilván, a versenyen majd GYÖNYÖRŰEN olvas. De győztes, lássuk be, 3 lehet! Azt nem értem, hogy miért kell a többi, szintén szépen (vagy gyönyörűen!) olvasó gyerek kedvét elvenni, hiszen az jön ki: NEM VAGYOK ELÉG JÓ! Segítsetek, hogy lehet az ilyen dolgot megmagyarázni egy nyolcévesnek?! Hogy a részvétel a fontos, meg ilyenek... Nem, még nem volt a verseny, ezután lesz, de fogalmam sincs, hogyan készüljek vele rá. Mert ő elég lelkes, meg minden, de úgy el tud keserdeni is... Biztos nem ő az egyetlen, talán Ti is átéltetek ilyet; ti hogy álltok ezekhez a versenyekhez???
A százalékozás nem zavar, de az aláhúzkodós módszert önmagában (márpedig a körzetes iskolánkban nincs kiegészítgetve) nem tartom semmivel sem jobbnak, mint az osztályzást. Nem az osztályzat zavar önmagában, hanem az, hogy az ha nincs mögötte semmi szöveges, akkor nem jelent semmit. Ja, és a körzetes iskolánkban másodiktól már abszolút jegyeket adnak, és évente kétszer az aláhuzogatóst és kész. Ezt siralmasnak tartom. De remélem, hogy a kiszemelt suliban nem ez lesz, de 2 hét múlva rá is kérdezek a tanítónőknél.
Mi négyszer kapunk egy évben, negyedévente. A negyedéves és a háromnegyedéves az aláhúzogatós, de ki szokták egészíteni pár szóval a tanítónénik, illetve ilyenkor van egy beszélgetés is - 20-30 perces pluszban. A féléves és az évvégi rendes szöveg, ahol leírják mit tud, miben jó. Ehhez is használnak persze sablonmondatokat, de a mi tanítónénink sok személyes kiegészítést is tett hozzá. Osztályzás tényleg nincs, bár a felmérők pontozása százalékos, tehát azért valamilyen fogalmad mégis lehet arról, hogy hányas lenne, ha.
Igen, szöveges értékelés van, de nem a tanító szövegezi, hanem egy kész panelben jelöli meg a megfelelő "fokozatot". Nekünk egy szép színes füzet van, tényleg igényes kivitelű. Megy végig a tantárgyakon és a részképességeken és általában öt kategória közül lehet egyet bejelölni. Oéldául a magatartásnál: együttműködő, konfliktuskerülő, vezéregyéniség, gyakran kerül konfliktuba társaival stb. és ezek közül beXeli a tanító azt, amelyim szerinte a gyerekre jellemző. Mi az őszi szünet előtt kaptunk "negyedéves" értékelést, vagyis hazaadták ezt a füzetet és október hónapra voltak bejelölgetve a kategóriák.
Akiknek már iskolás a gyerkőjük, érdekelne, hgoy hogy van most az értékelés alsóban. Elvileg nincs osztályozás, de ezt tartják is? Milyen szöveges értékelést kaptok? Aláhuzogatóst vagy tényleg egyénre szabottat?
Tegnap voltunk iskolát nézni, és egyelőre úgy tűnik, megvan, hova megy Balu szeptembertől :)
Szokták. Ahol van rá keret. Az ugyanis úgy működik, hogy a fenntartó megmondja, mennyi órát finanszíroz, a szakkörök az esetek többségében nem férnek bele. Közlik, hogy nincs rá keret. Ha viszont igény van, akkor bizony pénzt kér az iskola. A szolgáltatásért szoktak pénzt kérni, nem?
Arról ne is beszéljünk, hogyan számolják a túlórákat az új, két havi időkeretes rendszerben. Nem fárasztlak benneteket, de a lényeg az, hogy akinek nincs túlórája egyáltalán, az akkor is megkapja az alapfizetését, ha mondjuk betegség miatt hiányzik pár napot. Akinek van túlórája, annak szépen felszívódik az összes, jól ki van ez találva. Baromira nem éri meg túlórát vállalni...
Ilyen anyukák/gyerekek nálunk is vannak a játszón. Idén már besokalltam attól, hogy én etessek/itassak a saját hármam mellett még 5 gyereket a játszón (azért ez napi szinten már anyagilag sem mindegy). De azon is kiakadtam, hogy csak én viszek le homokozójátékot, és mindenki azokkal játszik. Amíg ezzel nem gátolják az enyémeket, addig nem érdekel, de mikor a 1,5 évesem kezéből csavarták ki a saját lapátot, akkor eldurrant az agyam és beszóltam. A suliban még nem tudom, mi lesz, de nem szeretném, hogy Balu legyen az állandó ellátó.
Ilyen kellemetlen játszótéri helyzetek mifelénk is vannak. Azzal súlyosbítva, hogy a lakótelepen van néhány olyan család, akik a nagyobb felügyeletére bízva engedik le a kicsiket, az anyukák csak ritkán jelennek meg, és akkor is a padon cseverésznek. Nem is nagyon tudnak magyarul (arab családok). Bizony volt, hogy én is az egyik kisgyerek kezéből vettem ki a motorunkat, mert vitte ki a bekerített játszóról. A határozott fellépésre általában megértik, miről van szó. És ők se hoznak sose semmilyen játékot, viszont mindent elkérnek (vagy elvesznek). És utána rossz néven veszik, ha én visszakérem, mert pl. már a negyedik tízéves gyerek ül a kicsiknek való bicajon, és vadul száguld a többi gyerek közt rajta. :-(
Hát, igen, mintha magamat látnám..Én is gyakran voltam ilyen helyzetben, de idén egy kis változást látok a fiamnál! Ő is nagyon-nagyon (gyakran túlságosan) jószívű, és hosszú út vezetett el addig,míg megtanult bizonyos esetekben nem-et mondani... Mintha - attól függetlenül, hogy persze itthon igyekeztem vele ezt tudatosítani - egyszerre rájött volna, hogy nem kifizetődő állandóan jószívűnek lenni.
Emlékszem, tavaly fenyőfa állt az osztályban, amit téliszünet előtt kisorsoltak. Nem ő nyerte, de azt mondta, ha ő nyerte volna, azt mondta volna a tanító nőnek, hogy inkább neki adja annak, akinek a szülei nem tudnak fenyőt venni karácsonyra...
Igaz, én is olyan vagyok, aki adni szeret: pl. karácsonyra, mivel nálunk sok a nagyon hátrányos helyzetű gyerek, készítettem mindenkinek apró csomagot. Örömmel adok. Ami eddig bosszantott, hogy ha azt láttam, hogy más szülők mennyivel könnyebben élnek, nagy lábon, és nekik eszükbe se jutna adni...
Ráadásul tudom, hogy a hátrányos gyerekek szülei sem szűkölködnek pl. italban és cigarettában...
Na az ilyentől ráz a hideg, és az ilyen anyukákat vagy kikerültük a gyerekekkel együtt, vagy ha eldurvult, akkor elmeséltem neki, hogy mit gondolok erről. Olyankor nem voltam túl finom. De általában az ilyen konfliktusok akkor oldódnak meg, ha a szülők és a gyerekek összefognak ezekkel szemben és egységesen lépnek fel. Ebből a gyerek is megtanulja, hogy mikor és kinek lehet és szabad adnia és kinek nem.
Mindig eszembe jut egy "rafkós" anyuka a játszóról, aki azért nem vitt homokozószereket, motort, meg kaját a gyerekinek, mert a "többiek visznek és úgy is annyi lesz". A gyerekek meg mindenkinek a kezéből kitépték a cuccokat és kérés nélkül kiették a babakocsikra akasztott szatyrokból a kaját. Az anyuka meg dicsekedett fűnek fának, milyen életre valók... Jó, mi?
Igen, igazad van, azt hiszem ez a helyes gondolkodás erről. Ezt mondom nekik egy ideje, csak azért furdalt a lelkiismeret, mert ők még olyan feketén-fehéren (=irigy-jószívű) látják a világot. Ráadásul félnek is szerintem, hogy az elutasítás megnyirbálja a közösségi pozíciójukat.
Ez nem irigység szerintem. Az ész nélküli odaadás az a balekség viszont. Én is rém segítőkész voltam sokáig, aztán a gimiben az egyik csaj mondta, hozzak neki kést a konyháról. Én megrökönyödve néztem rá, hogy de miért. Mire közölte, mert te úgyis mindig mindenkinek ugrasz. Na ott esett le a nagy tantusz. Igenis tanuljanak meg vigyázni a cuccaikra, és azt is tanulják meg nem lehet mindig csak adni. Ugyanis ettől se jófejnek nem nézik őket, se hű de pozitív haszna nem lesz. Sokkal inkább kihasználható emberkéknek fogják őket tartani. Adjanak a barátnőiknek, akik valóban azok. Ez a dolog inkább arra jó lecke, hogy a minőségi embereket felismerjék, meg a valódi értékeket. Szerintem legalábbis.
Ja, a probléma még egy lényeges oldaláról nem is írtam: az írószerekről. Igyekeztem minden írószerből jó minőségűt venni, hogy a gyerekeknek ne legyen abból hátránya, hogy a kínai színesceruza ahelyett, hogy színezne, a papírt nyesi szét... Szóval sok és jó színesük van a tolltartóban, amiket minden nap kihegyezek. Sok gyerek meg nyomul a kitört hegyű kínaival (nem azért, mert nem tudnának jobbat venni). Persze a fél osztály nyakig benne van az enyéim tolltartójában, ha színezni kell, mert pl. "bőrszín" csak nekik van. Ők persze olyan kis jószívűek, hogy a végén ők nem tudják befejezni időben a rajzot. De mondhatnám a radírcserét, amikor a rotring-radírt elkunyerálják és egy szétforgácsolt vackot adnak helyette. Ezekre viszont a tanítónéni hogyan tudna odafigyelni minden gyereknél? Tanítsam irigységre őket?
Szerintem inkább a tanítónénivel beszélj. Ez ugyanis nem a gyerek hibája, hanem a szülőé. Vele meg nem nagyon tudsz beszélni szerintem. Az enyimek jószívűek, de azt megbeszéltem velük, hogy a tízórai és az uzsonna azért van, hogy ők egyék meg. Ha marad pluszban, nem kérik, akkor persze kínálják meg a másikat, de ők nem azért maradjanak éhesek, mert a másik nem vitt vagy nincs befizetve.
Akkora gondnak azért nem tartom, hogy az ofőt terheljem vele. A szülőnek meg hogyan mondjam? Vegyél innivalót a gyerekednek, mert megissza a másét? Nem akarok konfliktusba kerülni szülőkkel rögtön az elején, pláne nem ilyesmi miatt. Azért olyan kínos szóba hozni, nem? Végül is azon nem tudok változtatni, hogyan bánnak a gyerekükkel. Persze ezek azok, akok nem visznek tisztasági csomagot, nem írják alá az üzenőt, otthon hagyják az úszócuccot stb. És ezek veszik fel az én gyerekem tartalékfürdőruháját :-))). Amit csak azért sem adok vele azóta :-D
Van egy kisebbfajta problémám, ami mostanában többször előjött, így kiváncsi lennék a véleményetekre és tapasztalatotokra. Arról van szó, hogy többször kérték, adjak a suliba velük innivalót, kekszet, sőt, úszásra például kifejezetten kérték a tanítók, hogy vigyenek ilyesmit. Ezzel nem is lenne semmi baj, de van pár notórius "tarháló" gyerek az osztályban, akik mindig elkunyerálnak mindent az enyéimtől. Egyik nap is vitt egyikük egy üveg Kubut (nem szoktak mindig ilyesmit inni...), és otthon mondta a másikuk, hogy az XY itta meg az enyém helyett... Nehogy félreértsetek, nem vagyok "smucig", csak halálosan irritál, amikor bizonyos szülők annyira nemtörődömök, hogy soha semmit nem adnak a gyereküknek, még akkor sem, amikor direkt beírják az üzenőbe, és a gyerek a többitől kunyerál (ne arra gondoljatok, hogy annyira szegények...). Egyébként egyik nap rajzverseny díjkiosztó volt, és ahogy az enyémek visszaálltak a sorba a kis ajándékkal, amit kaptak, azonnal odaugrottak ezek az "éhenkórászok", hogy "Ugye nekem adod?". Ekkor eldurrant az agyam és odarontottam, hogy "Nem adja oda, ha szeretnél ilyet, legközelebb te is rajzoljál!". Olyan is volt, hogy játékokat adtak ezeknek a gyerekeknek ajándékba, igaz eddig csak pici, nem értékes dolgokat, de mégiscsak bosszant. Az egyik ilyen gyerek még azt sem restelli, hogy ha megyek értük, odarohanjon hozzám azzal, hogy "Adsz nekem DVD-t?" (így, nemes egyszerűséggel) A gyerekeknek meg sokszor mondtam, hogy a kekszből kínálják meg a többieket, de azért ők is egyenek, de italt ne adjanak, mert ilyen beteges időszakban nem jó, ha egymás után isznak, meg különben is, vegyen az anyukája neki is. Na, akkor égtem viszont, amikor megszólalt a gyerek, hogy "De anya, azt mondod mindig, hogy jó szívűnek kell lenni." Erre mit lépjen az ember?
Nekünk nagyon bejött ez az állat dolog. Én nem vagyok olyan szigorú az ellátás tekintetében, vagyis zokszó nélkül kipucolom, megetetem, bár ők is buzgón csinálják. Én úgy vettem észre, hogy a szorongósabb kislányomra hihetetlen jó hatással vannak az állatok, egészen átszellemül, amikor foglalkozik velük. Megnyugszik, minden búját-baját elfelejti, ha pl. a cicához beszél és simogatja. Mondjuk nekem is volt mindig valamilyen állatom ( főleg tengerimalac-rajongó vagyok :-)) A kutyákkal vagyok úgy egyedül a hobbyálltok közül, hogy szeretem-szeretem őket, de inkább csak akkor, ha a másé :-)) Persze madárpókra vagy botsáskára sem annyira vágyom.
Nos, szakkörnek indult, a szülők kérésére. Másodikban még nincs nyelvóra nálunk. Aztán kiderült, hogy kevés rá a "keret" (nem értek hozzá), csak a nyolcadikosoknak engedik a nyelvi szakkört. Így maradt a lehetőség, hogy iskolán kívül, de az iskolában tanító pedagógussal. Ennek is örülünk!
Majd elfelejtettem: volt még két vagy három akvárium is halakkal, axolotlal, meg ami kell. A nagy akvárium még megvan a szüleimnél, állatostul, szóval él és virul.
