Közben beléptem és megjött Áki levele is. Még FORRÓ. :)))
A nagyhatótávolságú lézert is üzembe helyeztük, így a Varsában is elérhető lesz hétvégén a szolgáltatás. A GTS is a mai napon feltelepítette a rendszerét, holnap felkerülnek a helyükre a felprogramozott switchek. A 24 órás teszt üzeme a lézereknek befejeződött.
Holnap 2-4 órás késésekkel indulnak a lépcsőházak tesztüzeme.
A tesztüzem első körében az alábbi lépcsőházak szerepelnek: Vizimolnár 2, Vizimolnár 4, Vizimolnár 6, Amfiteátrum 25, Varsa 8-12. Sajnos jelen pillanatban a Vizimolnár 10, a Amfiteátrum 27-29, valamint az Amfiteátrum 21, és az Amfiteátrum 23, ahova a közösképviselők ellenállása miatt nem tudunk eljutni. A többi négy emeletes 1-2 kivételével tárt karokkal fogad bennünket.
Na örülök hogy kezdünk sokasodni, :) Remélem a GaTeS a későbbiekben is összehozza a Pókos neteseket.
doncike:
Ha nem hallottak róla abban nagy valószínűséggel a kk is ludas lehet. Így talán rád hárul a keresztesháború terhe, és elkezdheted terjeszteni az igét. Szilvi megfelelő szólólap mennyiséggel biztos el fog látni, meg tanácsokkal mit hogyan kéne csinálni. De itt a fórumon is kapsz majd ha valami nem okés. Ez igaz netes aki belülről látja a ház helyzetét és tud tenni valamit az előrehaladás érdekében nekik is sokat segít.
Keresem a térképen hol a 40, de már látom a Nánási buszmegállónál a silvánusztól balra az első. Ez elég keleti, de tudtommal a GTS rácsatlakozás valahol a buszmegálló környékén van(ha valaki látott már arra GTS-es aknafedelet sikítson), így előbb utóbb el kell arra indulniuk, mert a backup micro csak egy bizonyos ügyfélszámig lesz elégséges.
Ha a te kk-d sem engedte be a KA-t akkor nayg valószínűséggel a GaTeS kábelTV ajánlata szimpatikusabb lesz neki és akkor talán a net is képbe kerülhet.
Ez a tetőszigetelés dolog kamu, ilyen nincs a tetőre gyakran fel kell járnia a kk-nak vagy szerelőknek a szellőző rendszert átvizsgálni karbantartani. Olyan nincs hogy nem lehet a tetőre felmenni. Épp ezért ilyen garanciaszerződést soha nem fogadhatott el, és szerintem ilyen nem is létezhet, mert az elég non-sence lenne.
A UPC-Direct, szerintem csak előfizetőre köthető, csoportosról még nem halottam, de attól még lehet. Magát a csomagot nem épp közösségi felhasználásra találták ki a célközönség a ritkán lakott területek nem pedig a ltp.-ek. Ráadásul elég húzós az ára, majd 4000, és a bekötési díja is magas a settop-box egység és az lavór miatt.
AM-Micro már szerintem itt is szóba került, bevallom nekem zavarosak az áraik mert a közössé drágább mint az egyéni. Ráadásul ott is belépési díj kell, meg decoder minden TV mellé. Ráadásul elég erősen befolyásolja az időjárás az adás minőségét, erről sok rossz tapasztalat maradt azon csatornákról amik még anno AM-en jöttek be sok éve.
Persze mindenki azt választ amit akar a GaTeS is csak egy alternatíva.
Amit írsz egy utópisztikus álom. Olyan törvény soha nem lesz ami tiltaná hogy egy pénzügyi érdekeltség egyszerre többpiaci szegmensben is részt vegyen. Márpedig amíg a UPC adja kábelTV-t addig a Chello kizárólagossá biztos meglesz, de ha egyszer lesz olyan törvény ami a kábelTV-s szektorban is liberalizációt csinál akkor is előnyt fog élveni a többivel szemben. Márpedig ilyen liberalizációra semmi esély, még az EU-ban is cska 2005-re volt egy javaslat, de tudtommal az ottani erős lobby miatt elvetették, nállunk meg még fel sem merült hogy legyen. Amíg pedig a törvény nem kötelezi a fatávkábelt hogy a Suxeleron kívül másnak is engedje a kábelnet szolgáltatást addig ezeken a piacokon továbbra is monopol helyzet lesz. Ez van. Pont ezért húzna ki a GaTeS üvegszálas kábelt. Csak a saját kábelen lehet egy cégnek jogbiztonsága hosszú távra. Erre jó példa a TvNet esete ahol a UPC kivásárolta alóluk az önkormányzati kábelTV hálózatot, miközben épített egy sajátot is a jogbiztonság kikezdhetetlensége érdekében. Aztán mivel 2 hálózatot üzemeltetni nem gazdaságos az önkormányzatit megsemmisíti. Így vett piacot a fatávkábel is az egész kerületünkben, eyedül mi tudtunk ellenállni. Ha ez nem így lenne, vagyis nem lenne a ltp.-é a kábelTV gerinc, már rég bekebelzte volna a fatávkábel mint ahogy a többi ltp.-en is tette a kerületben.
Talán Ge.eF majd ír neked a régi dolgokról, ő jabban képben van. Az biztos anno a Gelkáé volt a hálózat, aztán rászáltt a ltp.-re és mi a kábelkomlexet kértük fel hogy szolgáltasson rajta műsort.
lakotars:
Az szépen a közepe, ezek szerint Szilvi már járt arra. Csak a házfal van, vagy postaláda is volt. Ha nem ezt a marketing feladatot akár magadra is vállahatod. És körbe kérdezhetsz hogy viszonyul a kk-d a dologhoz, milyen a GaTeS fogadtatása. Sajnos nem haladnak tükörsimán a dolgok, a marketing hiánya csak 1 szempont. Azért ha tudsz tény meg mindent, hidd el én is járkáltam, irogattam, kérdezősködtem, szólólapoztam míg oda juttotam hogy holnap 11-kor jönnek bekötni a lakásba a kábelt.
Dr.Brain:
Ja igazad van, sokaknak van herótjuk a szólólapoktól. Nállunk már régóta van külön tasak ennek gyűstésére a kapun kívül és polc a levelesládák mellett. Szerencsére így egyre kevesebbet dobnak be, mert a széthordók is lusták. :)
Illetékes elvtárs nem vagyok csak egy lelkes hardcore netező. :D Hogy mi van? Szerintem nyár, mindenki nyaral meg telken van. Én is ma este becsöngettem pár emberhez(kk-ból kiszedtem az igénylők adatait) hogy menyjenek szerződni, mert Szilvi szerint én vagyok az egyetlen a házban. De szinte senki nem volt otthon pedig 7-8között mentem. Talán szeptembertől jobban beindul az élet. Látod enyire lusták az emberek hogy elmenjenek szerződni a Vizi 2-be, úgy látszik az már túl messze van. Pedig minden ajtóra kiraktam a papírt és minden levelesládába dobtam 1 hete reklámpapírt, de vagy nem veszik komolyan vagy csak várják a sült galambot. Azért ilyen hozzáállás mellett a GaTeS-nek is nehéz.
Hogy a házatokkal mi van arról szerintem Szilvit kérdezd. Út közben néha beugorhatsz hozzá, ráadásul neked a Vizimolnár 2 elég közel is van(14-20-ig). Szerintem most szenvednek a szerelési nehézséget miatt amiről tegnap regéltem. Kérdezd meg Szilvit a házatok kk-ja aláírta-e már a beleegyezési nyilatkozatot hogy mehetnek szerelni, és ez nála mikorra van beütemezve. Sajnos annyire nem vagyok benfentes hogy minden papírba belelássak, én is csak annyit tudok amit a kérdéseimre felelnek.
Pucros:
Te és lina hol is laktok? Már kezd majdnem összeállni a kép. Csak arra emléxem hogy a csúzda magasságában, egy tizesben és egy 3 szintesben. Cavintont!!! :D
Na hogy a mai napról is essék szó. Szóval úgy néz ki Szilvinak mégis igaza lesz. Sajnos Ákitól még mindig nem kaptam levelet, pedig az lenne a 100%. A lézert biztos felrakták a háztetőnkre, ma fenn volt a kk, viszont bekábelezve tuti nincs ami nekem furcsa. Switchet nem tudom mert a szerelőrészben nem volt. Holnap jönnek 11-kor kábelezni a lakásba.
Viszont megint megkezdődött a szokásos pénzgyűjtés mint minden szereléskor. Valami 4 vagy 5ezer forintot akarnak kérni akkor ha bonyolultabb szerelést akar az illető. Tehát szép kábelezés, közvetlenül a gépig, szakszerűen megcsinálva(lambéria esete meg ilyesmi). Az ingyé munkánál megint próbálnak sumákolni, majd holnap kiderül hogy mit akarnak. ma volt egy srác aki itt volt amikor a lépcsőházakat is kábelezték de nem igen tudtunk beszélni mert megcsörrent a bunkofonja és elviharzott. Szóval ő hanyagul odavetette hogy a bejárati ajtó mellé rakná az ajzatot, mert azon fal túloldalán van a kábelszekrény így 0 méter kábel kellene és csak 1 fúrás lenne az egész. Na erre bepöccentem, mondtam hozzák be a nagyszobába, az ajtó mögé, oda ahol a KA féle kábelTV becsatlakozás van, én oda kérem az összes végpontot. Ez kb 3 méterre van az előbb említett ponttól. Na itt volt részéről az elviharzás így nem tudom holnap mi lesz, de én tuti nem fogok engedni. Egyébként a szerződésben az van hogy kötelesek 1-1 végpontot beüzemelni, de arról nincs kitétel hogy X távolságig, így akár kérhetném a gép mellé is szerintem. Egyébként attól a ponttól akár én is elvinném, annon úgy 12méter kábeltávolság, és csak egy már meglévő lyukat kell kiszélesíteni hogy az UTP is elférjen. Azért nem bánnám ha adnának kábelt, ne én rohangáljak, nekik úgyis volt eg csomó. Szóval ma először kicsit bepöccentem ezerre a szerelőre, de remélem a holnapi nap nyugisan zajlik.
Szilvi szerint utánna már élni fog a net, amit én kicsit kétlek mert nem tudom a switch beüzemelése hol tart és a lézer bekábelezését mikor akarják megejteni, valamit azt hogy egyáltalán van-e elé hálózati szakasz amire ez a lézer rá tud kapcsolódni. A srác aki elrohant szerint már megjött a nagyobb hatótávolságú lézer is így a renitens házak átugrása a keleti régió felé már nem akkora akadály.
Na ez szép hosszú lett, majd folytatom később, mert a végén még ínhüvely gyulladást kapok. :D
"bő négy hét" volt a mondás, ha ma pauéknak 3 hetet mondtak, az szerintem begyorsulásra utal. Bár, ha jól értettem, náluk már valami furkálásféle is történt, nálunk meg nem.
Nézd, nem akarlak elkeseríteni, de az emberek érdektelenek. Kinyitja a postaládáját, és a szórólapokat automatikusan már fel sem viszi a lakásba. Legalábbis nagyon sok ilyen ember van. Van egy ismerősöm, a régi szép időkben sokat netezett, és rákérdeztem nála mit szól ehhez az egész GaTeS ügyhöz. Erre visszakérdez, hogy micsodához? Erre mondom neki, hogy hát nem kapott szórólapot. Aszongya, ja, lehet, de ő azokat el sem olvassa. Hát erről ennyit.
Szerintem nagyon hatásos let volna név szerinti levelekkel szórni az embereket. Aztán nem lett volna muszáj postán keresztülmennie, mert akkor az nyilván anyagiakban húzós. De ugyanannyi lett volna a szórólapok helyett rögtön névreszólóan bedobálni. Akkor még fel is került volna a lakásokba.
Kéredzném viszont illetékestől, hogy mi újság mostanság? Jelentem Őrlő 30 nincs még bekábelezve, holott ez péntekre lett ígérve..
Most akadtam rá erre a topikra, rögtön át is futottam.
Meglepődve tapaszaltam, hogy itt a "keleti végen" (Vizimolnár 40.) még csak nem is hallottam erről az egész ügyről. (Bár nálunk, a felkészült kk-nak köszönhetően, idén még rendes közgyűlés sem volt, nemhogy rendkívüli.)
És mi az aktuális helyzet kábeltévé ügyben?
Erről a "kié a drót" vitáról már hallottam, de tuti, hogy nem a "lakótelepé", mert olyan nincs, a lakótelep nem jogalany (vagy mi), nem lehet tulajdona, nem lehet perelni, nem tehet jognyilatkozatot. Emiatt ugye minden de jure ltp-szintű megoldás eleve ki van zárva. A sok ház külön-külön, meg a lakók egy házon belül is, nagyjából anarchoszindikalista (Gyaloggalopp rulez) közösségként működik.
Én tavaly decemberben futottam egy-két kört a kk-val, meg a KA-val. Át akartam volna térni a sorosról egyéni szerződéssel az újra, de a KA-nál azt mondták, hogy nem lehet, mert a kk nem engedte be őket. A kk azt mondta, hogy csak azért nem, mert semmivel nem tudták igazolni, hogy ők a KA megbízásából csinálnak valamit a kábelekkel.
Meg azt is modta a kk, hogy semmit nem lehet a tetőre szerelni, sőt ki sem lehet menni a tetőre, mert különben elvész a tetőszigetelés garanciája. Ez szerintem biztos nem igaz.
A tévére az AM-mikró mellett nem lehetne alternatíva a UPC Direct? Azt nem lehet kisközösségi rendszerben igénybe venni?
Egyébként szerintem értelmes módon végleges megoldás csak akkor lesz, ha elválik a drót tulajdonjoga a dróton nyújott szolgáltatás. Ahol működik a liberalizált telefonpiac, ott sem úgy van, ahány szolgáltató annyi drót.
Fogalmam sincs, hogy milyenek a lehetőségeink.. Nem tudom, hogy van e olyan szerelőizé. Hát úgy néz ki a lépcsőház, hogy van egy lakás a földszinten, ami ajtaja elől nyílik kétoldalra két sárga izé. Az jó, nem? :)
Nálunk még nem emlékszem, hogy lett volna kábelezés, pedig én is örülnék már a netnek. Már alig van csak pár napom ebből a fantasztikus melóból, és akkor otthon megint majd csak éjféltől lehet netezni, azt meg nem fogom hosszú időn keresztül bírni. Szörnyű ez így.
Ma voltam Szilvinél de Áki sajnos nem volt ott és eddig a emailemre sem válaszolt így nem tudom mi történt a hosszú hétvége alatt. Szilvi szerint volt lézer telepítés és a mára beharangozott micro feléledés is megtörtént, így elméletben legalább a Vizi 2-4-ben már lennie kellene netnek, de ha él a lézer máshol is. Nem tudom mely házkban történt már meg a kábelezés, nállunk már biztos megvolt, ha valaki tud ezekről valamit írjon bátran. Péntek 11-re kértem hogy jöjjenek a szerelők a lakásba bekötni a kábelt, de csütörtök zűrös volt Szilvinek ezért lett péntek, ezek szirint máshol is mennek a bekötések.
Az iskolával ma sem tudott Áki tárgyalni, mára tolták el, jó lenne ha már végre megállpodnának mert így soha nem ér el ide a net. Szilvi szerint e hét végén meglesz a beüzemelés, de az ő szavára nem adok annyit mint amit Áki mond.
Jah Szilvi szerint vannak szerelés szempontjából problémás házak, amiben baromi nehezen lehet vezetéket behúzni, mert nincsenek szerelő aknák és kiépített alagutak a csöveknek, kábeleknek. A mi házunk(3 szintes a Varsában) ilyen, azért végeztek gyorsan, a melletünk lévő 4 szintessel szenvednek. Már láttam az asztalán új papírokat amiben a garázstulajdonosokat kérik meg hogy a garázsokon keresztül vihessék el a kábeleket egyik lépcsőházból a másikra. Hát szerintem ez kivitelezhetetlen, mert senki nem fogja nekik kinyitogatni a garázskaput akkor amikor éppen kérnék. Itt szerintem megint újabb nagy probléma elé néznek. És állítólag az Vitorla mentén az összes hasonló 4-es ilyen. Keton erről tudsz valamit, utánna kérdeznél a kk-dnál milyenek a kábelbehúzás feltételei nállatok, vannak e szerelőaknák meg kábelalagutak a házatokban? És ugyanezt mondta Szilvi a Vizi 2-vel szemben lévő házra is. Nem tudom hog a mőgőtte lévő Őrlős házak mennyire a klónja. Dr. Brain, te mit tudsz róla, nállatok milyenek a lehetőségek?
Szóval újabb problémák, újabb hátráltató tényezők. Nem akar ez gyorsan haladni hogy a fene egye meg, pedig de jó lenne már mindenhova net ha még csak lézeren is. Aztán jó lenne már egy pozitív HIF döntés és húzhatnák már a földbe az üvegszálat. Nincs nekünk szerencsénk valahogy ezen a ltp.-en netügyileg. :(
Na ezzel az ismerős kk-val is jól kivagyok, csinált nekem egy blockcopy-t. Majd ha lesz időm végigolvasom. Addig is akit érdekel, és érti az ilyen hivatalos fogalmazványokat annak tessék.
A társasházról szóló 1997. Évi CLVII. Törvény
Én úgy tudom, hogy igazából a társasház alapító okiratában rögzített tulajdoni hányad arányában érnek a szavazatok. Természetesen, ha valamelyik ilyen tulajdoni hányad több személy tulajdonában van, akkor azt a hányadot is tovább darabolják. A tulajdonmi lapokról szerintem minden kiderül, az is, hogy melyik lakáshoz mekkora tulajdonrész tartozik a társasházból (ez általában négyzetméterrel arányos), meg az is, hogy ennek a hányadnak kicsoda milyen részben tulajdonosa. Nem hiszem, hogy a társasháznak lehetősége van eltérni ettől a fajta szavazatarány-számlálástól.
Csak szemléltetőnek szúrtam be, vannak magyar eszközök is azok hasonlóak egy téglához. Hogy pontosan milyen eszköz lesz a miénk azt nem tudom, a színét meg pláne nem, de szerintem nem is az a lényeg. :)
Ez érdekes lenne Klári, mivel nem ismerem a társasházi jogot gyorsan írtam valakinek aki otthonosan mozog e témában, remélem holnapra válaszol.
Ami nekem erről azonnal eszembe jutott, az hogy ezzel nagyon egyszerűen vissza lehetne élni. Pl. ha 100 tulajdonosa lenne egy lakásnak és abból 99-en meghatalmazást adnának annak az egynek aki ott is lakik az kvázi kiskirályként élősködhetne a házon a 100 szavazatával holott csak 1 lakás lenne az övé. Tudom ez sajkított példa, csak a visszásságra próbáltam rávilágítani. Szerintem ha több tulajonosa van egy lakásnak akkor azok ha ketten vannak akkor fele-fele arányban tulajdonosok(vagy olyan arányban ami a szerződésen áll) és akkor ekkora arányban is jogosultak szavazni. Nekem furcsa lenne ha valaki akinek csak 1% tulajdonrésze lenne egy adott lakásba máris 1 egész szavazathoz jutna.
Persze most csak elmélkedtem, kíváncsi leszek milyen választ fogok kapni.
Hogy néz ki egy ilyen lézeres kütyü? Mert nekem az egyik tizes tetején van egy gyanús bigyó, olyasmi, mintha egy kamera lenne (mármint ipari, bár a földről ezt nem nagyon tudom megállapítani) és nagyjából pont az iskola felé van irányítva. A második házon van a suli felől. Nem szoktam figyelgetni a tetőket, úgyhogy lehet, hogy már régóta tartozéka a háznak:)
Shaba !
Tévedsz, mert minden egyes aláíró tulajdonos, és külön-külön ér egy szavazatot az aláírásuk.
Jelenleg 14. Legalábbis a mi házunkban ez a rend.
Ha a házastárs nem megy a közgyűlésre, meghatalmazást kell adnia a párjának, hogy helyette is szavazzon, és az bizony 2 (kettő) szavazat. Közgyűlés előtt automatikusan csatolják a meghívóhoz a meghatalmazást is, így egy ember a többi tulajdonostárs helyett is szavazhat, ha odaadják részükre a meghatalmazást.
Másrészt, ha a közgyűlésre teszem fel eljön 25 tulajdonos, akkor a nálam lévő 14 aláírás, több lesz mint 50 %, és ezzel meg is szavazza a ház az Ace vagy milyen szolgáltató elűzetését. Szóval nem kevés ez a 14 szavazat.
Csá
Lett egyébként valami ebból a hétvégi lézer szerelésből? Valaki látott mozgolódást a tetőkön? Klári te magasan lax, igaz nem tudom jó oldalra nézel-e, esetleg valaki más?
Ákit most szerdáig nem akarom idegelni, szerintem már biztos nagyon unhat. :D
Nem értettem félre sejtettem hogy lépcsőházra gondolt, de házat írt. Ha 11 lakásos ház lenne oda nem érné meg bemenni, de azok a háztömbök amik érekli a GaTeS-t átlalában úgy 54-100 között lakják. Amire én gondoltam az a térkép aljén lévő lőpormalomnál lévő kis négyzetek 1 lécsházzal és az őrlőnél is látok 2 lépcsőházas konstrukciókat. Gondolom azok a kicsit a cseréptetősök nem ismerem azt a részét a telepnek.
Kis ház szerintem nem éri meg a GaTeS-nek, de nem tudom neki mi erről a hivatalos állásfoglalásuk. Amikor az eszközök számosságáról volt szó még anno 1 hónapja akkor 50 lézer eszközről volt szó és 60 switchről, azért több mert egyes céges ügyfeleknek lesz külön példány. Márpedig a ltp.-en nem 50 háztömb van, nekem az a gyanum hogy a palicsi részt meg torma kálmánt kihagyják. Pedig nem lenne logikus, de 50-ből csak nagyobb háztömb van a telepen.
Ha belegondolsz azért nem éri meg egy kicsi, mert ha 11-en laknak benne abból jó ha 1-2 esetleg a legjobb esetben 3 user lesz az elején. Ennyi userre nem éri megvenni $600-ért egy lézert, 1800$-ért egy switchet, ráadásul ha később megvalósul behúzni az üvegszálat és a hozzá szükséges hardware eszközöket fedezni. Ez így 1 lakóra 3-400ezres beruházás lenne ami túl sok év után lenne csak rentábilis. Nekik azért kellenek olya házak amikbe sokan laknak és van elégséges számú jelentkező. Ugye a papíron az elején az állt 25%-os érdeklődés esetén fognak bele. Én nem tudom megvan-e ez, de kétlem, nem tudok róla hogy a 10-esekben 20-25 lakás is előfizetne netre, Klári is valami 10 körüli számról írt. Nállunk tudom hogy megvan mert 16 igénylés van az 54 lakásból és a vizi 2-4-ből is magas volt az jelentkezők száma. Szóval nekik kell az elégséges előfizetőszám egy adott eszközparkra, mert különben soha nem lesznek nyereségesek.
Ps. Klári a magánban írt levelemben azt írtad hogy személyekkel íratod alá a petíciód. Szerintem ezzel nem sokat érsz el, mert hiába ír alá 1 lakásban 3 ember, ők akkor is csak 1 szavazat. Ha ögy vesszük csak 7 szavazatod van, ami édeskevés, tudtommal 10% kellene egy közgyűlés összehívásához, Zoliék házában ez lesz a cél ha hazajön majd szeptemberben. Szerintem a netigénylőknek ennél nagyobb számosságban kell lenniük nállatok, biztos lesznek még potenciális pártfogóid.
????
mi az, hogy ilyen helyre nem éri meg jönniük? aki kis házban lakik, az dögöljön meg, vagy mi? :)
én, mint szomoszéd, szintén 11 lakásos házban lakom, és három lakásról biztosan tudom, hogy érdekli őket a net. a többit nem hiszem, de szerintem ez egyálalán nem rosszabb arány, mint ami a tizesekben van...és ha mégis...azért az kicsit durva lenne, ha ezért kihagynának minket....
de lehet, hogy azért írtad ezt, mert félreértetted? nem a háztömb 11 lakásos, hanem a lépcsőház. a háztömbben meg van 6 v. 7(?) lépcsőház...szal az ennyiszer 11 lakás. így már nem túl kicsi? :)
Hmm 11 lakás. Ilyen kis háztömbök is vannak. Ez elég gáz. Oda nem is tudom megérné-e menni a GaTeS-nek. Oda elég gáz beruházni egy Cisco switchet meg lézert, pláne ha csak 4 netező lesz. Azért szurkolok.
Rendes a közös képviselő. Voltam nála még régebben és mondta, hogy támogatja, mert az ő lánya is rágja a fülét ;)
Hogy éreklődnek e a házban? Ááá.. Lakunk a 11 lakásból kb. 4-ben állandóan, amúgy csak hébe-hóba jelennek meg a többiek. Az a pár lakó, aki itt van nem hinném, hogy éreklődne net iránt.
Milyen papírt kaptál te Szilvitől, minden rajta volt cím, tel. :) Na végre újabb csata, de a háború vége még messze van. Valami konkrétumot nem tudsz, hogy mikorra várható a kábelezés. Egyébként csak a tizesek kaptak 30 nap határidős szerződést, a mienk 90 napos(igaz az enyén 30 napos volt de Szilvi kérte vigyem vissza mert elbaszta:D). Mondtam neki én úgy sem verem az asztalt e miatt, de ha összejön tényleg jövő hétre a próbaüzem és addig meglesz a bekötés akkor nem is izgat. :)
Bízom benne, hogy sikerül az igazgató úrral egy egészséges megállapodást kötnünk.
Sajnálatos, de addig nincs mit tennem, amíg vannak ellenkezők, nem állhat emiatt a szolgáltatás.
Ezt a kockázatot én viselem, és nem terhelem ki a userekre, nem károsítok meg egyetlen ügyfelet sem néhány ember konoksága miatt.
Igen, a közös képviselő az egyik problémás házból jött, és már nem problémás! (shabba// bazz hogy nem tudsz egyértelmű lenni most akkor Kláriék háza vagy Zoliéké, Klári erről te tudsz valami, Zoli épp olaszban van)
Valóban messze van még a közgyűlés, és egyszerűbb volna ha már aláírták volna a közösképviselők, de hiszem, hogy minden problémának van megoldása.
Igen, az Önök épületével végeztek a mai napon, de holnap a Vizimolnár 6-ot fejezik be, majd azután térnek vissza. A lakásokba történő bejutásának idejét kolléganőm, Szabó Szilvia menedzseli, ugyanis oda már célzottan érkeznek szakembereink. Kérném, hogy a Vizimolnár 2-ben legyen kedves időpontot egyeztetni a lakásbekötés pontos idejére vonatkozóan! A switcheket a Cisco felvállalta, hogy a saját telephelyén felkonfigurálja, mivel a lézer rendszer telepítése csak holnap kezdődik, így a hálózaton nem tudták volna ezt elvégezni. Amennyiben az időjárás engedi akkor a hosszú hétvégén a lézerek felkerülnek a helyükre és a teszteléseket elindíthatjuk.
Naszal. Beszéltem a kk-mal, aki kapott levelet a Gates-től, meg szerződést, hogy engedélyezze a munkálatokat, jelenleg minden irat nálam van szemrevételezés céljából, ha valakit érdekel felrakom őket. 2 héten belül rendkívüli közgyűlés lesz, előreláthatóan sima "győzelemmel", a kk teljes mellszélességgel mellettünk áll. Asszem még egy héten belül megszórom a házat cédulával, amira ráírom a Gates iroda elérhetőségeit is, mert az valahogy lemaradt, a népek meg informálodni akarnak gondolom. Szal nagyon úgy néz ki, hogy nyert ügyünk van itt. Most örülök:)
Nyögvenyelősen megy, a franc egye meg.
Még csak 11-nél tartok.
Lementem egy csajhoz az első emeleten. Gondoltam ő biztos benne lesz, neki sem érdeke, hogy átverjenek, hiába fizessünk.
Na, nem.
Ez vagy nem értett semmit, vagy nem akart.
Azt mondta, ő nem fog -meg a 18 éves fia sem - internetezni, úgyhogy neki mindegy, és pont ezért!!! nem, nem ír alá meghatalmazást, mert majd ő ott eldönti, hogy akarja-e, hogy legyen a háznak internetszolgáltatója vagy sem. Nem tudtam meggyőzni, hogy nekem viszont nem mindegy, és alám tesz ezzel a hozzáállással keményen.
Aztán mondtam, hogy bocs, biztos én nem voltam elég érthető, de azért köszönöm a türelmét.
És köszönöm, hogy megszavazza nekem, hogy ne legyen internetem, mert én ezekkel nem kötök semmiféle szerződést. Azt mondta kössek mással, mondtam, hogy azt meg viszont nem lehet. Legalábbis egyelőre a Matávon kívül.
Na nem hatódott meg.
Baromira felmegy a vérnyomásom az ilyen libáktól.
Úgyhogy most elkedvetlenedtem.
De azért holnap újra indulunk, már ketten, mert a szembeszomszédom is beszállt az aláírásgyűjtésbe. Ő megy a saját ismerőseihez, meg az azok ismerőseihez. Majd csak összejön egy jópár ember.
Szóval evvan, én hajtok, de nem nagyon bizakodom.
Segítőkészeknek leírnám az emilemet: klarataylor@freemail.hu , ha van ötlet, köszi, ott megadnám a mobilomat, vagy a lakástelefonomat is. Össze tudnánk esetleg valamit hozni. Köszi.
Üdv. mindenkinek K.