Mondjuk ezért kicsit mi is tettünk, mert ugyanúgy rosszul mértük fel előzetesen az erőviszonyokat. Több nyilatkozatban is arról beszéltek a játékosok, hogy nekünk a Peristerit a kellene megvernünk, majd hogy a hazait hozni ”kellett volna”. És csak utóbb lett világos mindenki számára, hogy ennek nem volt sok realitása..
Azért az kemény, hogy a Bajnokok ligája final four két résztvevője is a mi csoportunkból ment tovább, valamint az Unicaja meg is nyerte. Remélem jövőre több szerencsénk lesz a sorsolással. Persze előbb nyerjük meg a bajnokságot.
Az Unicaja Malaga nyerte a Bajnokok Ligája idei szezonját, miután a döntőben (végig kézben tartva a mérkőzést) 80-75-re legyőzték a Tenerife csapatát ! Jár a gratuláció az Unicajanak és igazán megtisztelő, hogy láthattuk őket az Arénában !
A ZTE-DEAC öt meccses párharc (kétszer hosszabbítással) fizikailag teljesen kinyírhatta a két csapatot. Szombaton láttuk a meccset, ma pedig a debreceniek hazai pályán 24 ponttal maradtak alul a Honvéd ellen.
Én csodálkoznék azon, ha a Zete keddre annyival jobb fizikális állapotba kerülne, hogy az alapszakaszbeli (egerszegi) teljesítményüket meg tudnák ismételni.
Tavaly ott voltam az elődöntőn, idén nem megyek, de remélem a szurkolóink győzelemmel térnek majd haza.
Tegnap a koncentrálság minősége pl abban is megmutatkozott, hogy az első félidő vége előtt 2.5 perccel még csak 1 eladott labdák volt aztán lett 2.Nyilván a 2. félidőben már nem kellett annyira figyelni a nagy előny miatt a végére lett 9 de még az sem rossz teljes meccs alatt. HAJRÁ FALCO!
Én is azt érzem, hogy azzal, hogy rájátszás üzemmódba kapcsolatunk, fizikálisan annyival a mezőny fölött vagyunk, hogy az elképesztő… Volt az első félidőben néhány olyan védekezésünk egy-egyben, ahol konkrétan a labdát nem tudták leütni.
Gratulálok a fiúknak, tegnap is nagyon jól néztünk ki!
Lehet, hogy provokáció hiányod van! Vagy valami ilyesmi!
Az ilyen hülyékre nem is kell több karaktert pazarolni, menj szépen vissza a fórumotokra, élvezd az elődöntőt, mert a döntőben (ha eljuttok odáig) már sok örömötök nem lesz.
Az első félidőben Pot és Benke félelmetes playoff üzemmódban játszottak. Stefanról ez jut eszembe: a nem korrekt profi. Keller Ákos is nagyot játszott azzal, hogy Tóth Ádámot semlegesítette, ez egy nagyon fontos kulcs volt a sima sikerhez. Az egerszegiek tüzéreit tökéletesen levédték a játékosaink, így játszhatta Németh Ákos talán élete meccsét. Nekünk viszont ez így tökéletes volt.
Kedden nyomunk egy kemény tempót, aztán utána megnézem majd a mérkőzést. Remélem a csapat a maihoz hasonló hozzáállással és védekezéssel lép majd pályára, mert ez esetben nem maradhat el a második győzelem. Nem lesz ennyire egyszerű, mint a mai, de az esély meglehet hozzá.
Hát ez még a vártnál is szebb volt!! :) Szép volt Fiúk!! Tényleg play-off üzemmódba kapcsoltunk! Ma azok nyújtották a legjobb teljesítményt, akiktől eddig hiányoltuk, de mindenki hozzátette a részét. Jordinak remélem a legfontosabb időben visszajönnek a triplái.. Szépen járt a labda, mindenki akkor vállalt amikor kell. Hamar eldőltek a lényegi kérdések, sikerült erőt demonstrálnunk és mindezt úgy, hogy nem erőltettünk túl senkit. Sokszor úgy látszott, szándékosan húzza magára a labdás a kettőzést és már ment is a passz. Grat. a stábnak! :)
Már csak 5 meccset kell megnyerni. Kedden, ha így állunk hozzá, nem lehet baj.. Zárjuk le 3 mérkőzésből ezt a párharcot!! Hajrá Falco!!!