Talán ha havonta egyszer szoktam benézni ide mostanában, és kicsit visszaolvasva mindig konstatálom, hogy egyre unalmasabb és egyre ostobább. Bár kétségtelen, mindig azt hiszi az optimista ember, hogy ennél már nincs lejjebb. Van.
Jó a szöveg, csak megint becsúszott (minimum) két apró hiba. Az egyik egy kritikus helyen lévő elütés, a másik újfent egy tévedés. 1. "Van itt tehát minden, a pszichótól a filóig, a magastól a még magasabb kultúráig… csak helysírás nincsen." Tudom, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. 2. "Babarczy tanárnő nem üti meg a középfokú foximaxi elégséges szintjét. ... Dühring Anti „örök, végleges erkölcsi igazságokról” beszél, míg Engels (majd Lenin) azt állítja, hogy ilyesmi nem létezik."
Ez a kis polémiánk kezd kissé terméketlen lenni. Többek között azért, mert nekem nem alapvetően a "babarciság" kritizálásával kapcsolatban van veled vitám, ugyanis a "babarciságot" magam is nagyon káros jelenségnek tartom. Itt én is unalomig ismételhetem az "ős patkány" metaforát.
Csupán arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy - mondjuk - egy Másik Márkus a te szövegeidben ugyanúgy megtalálja a gyenge pontokat, mint te a "babarcik" szövegeiben.
"én a szó pejoratív értelmében véve sem kínozom Babarczy Esztert. Különösen nem vallatással. Ezt magyaráztam. Hosszan, nagyon hosszan. És értelmesen, mintegy szájbarágósan magyaráztam." Na jó! Akkor én is elmondom, röviden, nagyon röviden, értelmesen, mintegy szájbarágósan: "2. pejor Aki (faggatásával) kínoz valakit." Azaz nem vallatásról, hanem faggatásról, faggatással történő kínzásról, vagyis nyaggatásról, nyúzásról, szekálásról, van szó az értelmező szótárban az inkvizítor egyik (pejor) jelentésével kapcsolatban. Ebbéli a tevékenységed eredményességét pedig maga az érintett igazolta vissza, amikor bejelentette (ident nickjén), hogy elhagyja ezt a topikot :-))) Hogy ez baj, vagy nem, az megint más kérdés.
elképzelhető, hogy B.E. munkatársai alaposabban megnézték volna a dátumot, nem kétséges, hogy a jelenlegi szlovák vezetés csak ürügyet keresett, és egy elég abszurd hivatkozást talált, de ha nem 21-én van a bizonyos szoboravatás, hanem 23-án vagy 20-án, esetleg 19-én - elég közel van a két ország, szerintem megoldható lett volna bármelyik dátum - akkor a szlovák vezetés alaposan megizzadt volna a kifogás keresésében. Bár valamivel előállt volna akkor is, nem kétséges.
Újabb, egyre unalmasabb kérdés: Tudod-e barátom, hogy mit jelent az, hogy indirekt módon láttad be a tévedésedet? Azt jelenti, hogy magad ugyan par excellence (direkt módon) nem láttad be, de a szövegedből kiderül, hogy mégis (sunyi módon) korrigálsz. Unalmas kezdesz lenni.
Itt mintha erősen kevernéd az arabokat az (ókori) egyiptomiakkal, az arabok megnevezésnek mondatokon keresztül nincsen semmilyen metaforikus jelentése. "A „hercegnők hasára kemény kvarckőből odavarázsolt rengő hájjal” pedig nem foglalkozom, mert van egy szint, ami alá már nem nyúlunk; és persze nem vagyok antiszemita, miközben tárgyilagosságra törekszem, vagyis, ha védelemre szorulnak az arabok, akkor én melléjük állok. Ezt írja Babarczy az Oázisban: „Az egyiptomiak úgy látták, az idő pusztítja a húst, nem szaporítja”.
Ha az arabok valóban így látták, akkor az arabok valóban pusztulásra érett népség, de szerintem az egyiptomiak nem így látták. Az arabok is azt látták, amit objektíve láthattak, vagyishogy az embernek – születése után viszonylag hosszú ideig – nő a csontváza, s a növekvő csontozatra szaporodó húsmennyiség rakódik. Ismétlem: az „idő” folyamán.
Tehát az egyiptomiak inkább azt láthatták, hogy olykor az oroszlánok pusztítják a húst;" (dr. Szophroszüné Vissza a topikba 2009-08-07 08:29:11 (#16793))
Mintha erősen kevernéd az arabokat az ókori egyiptomiakkal, az arabok megnevezésnek mondatokon keresztül nincsen semmilyen metaforikus jelentése.
Ezek után furcsán hangzik a szádból: "Szimpla hazugság. Nem láttam be semmit (persze nem is kevertem – s ami tulajdonképpen mellékes, aki ugyanis hazudott egyszer, az gyakorlatilag leírta magát). "
Szóval aki hazudott egyszer az gyakorlatilag leírta magát? Lehet.
Nem szégyen tévedni! Az a szégyen, ha valaki nem hajlandó belátni, sőt még a másikat hazugozza le. Sőt, az már több, mint szégyen! Különösen annak, aki egy spanyol inkvizitor könyörtelenségével gyepál másokat! Astalavista!
Egy két unalmas pontosítás (meg valami más is következik), ha valaki izgalmas olvasmányra vágyik, akkor görgesse tovább, hátha talál olyat is. "Azt írta itt valaki korábban, hogy olyan vagyok, mint egy spanyol inkvizítor." Az a valaki azt írta korábban, hogy egy spanyol inkvizítor könyörtelenségével nyúlsz Babarczy (és mások) szövegeihez. Ez teljesen helyénvaló és indokolt, de akkor a saját szövegeidnek abszolút hibátlanoknak kell lenniük. A spanyol inkvizítor mögött valóban állt a hatalom, de még inkább a vakhit a saját igazában, tévedhetetlenségében. És az a valaki a spanyol inkvizítort ebben az értelemben emlegette.
Néha belátod ugyan (indirekt módon) a tévedéseidet, amint azt a komoly hibát, hogy az ókori egyiptomiakat keverted az arabokkal. Hogy még érthetőbb legyen a dolog, ez akkora hiba, mintha valaki pl. az avarokat, a keltákat, stb., stb. mind magyaroknak tekintené, csupán azért, mert valamikor a Kárpát-medencében éltek. Nem is csoda, bizonyára nem történész vagy. Az meg szinte bizonyos, hogy nem természettudományokból szereztél valamilyen végzettséget, de autodidakta módon sem mélyítetted el kellőképpen természettudományos ismereteidet. Ez a terület számodra, ha nem is habzó ősmocsár, de ingoványos talaj. Nem érdemes belemásznod, mert elsüllyedsz benne. Különösebben nem kárhoztatlak ezért, mert magukat szakértőknek tartók is tudnak olyan eget rengető baromságokat mondani (nem kell nagyon messzire mennünk, itt van ugye mindjárt topikunk hősnője), hogy az ember haja égnek áll.
Éppen ma hallottam pl. egy híres-neves történész asszony és Havas "tanár úr" épületes beszélgetését, amelyben a hírneves történész azt találta mondani, miközben az ún. "Szent Korona tant" próbálta magasztalni, hogy Magyarországon kétszer volt trónfosztás, "a Tanácsköztársaság előtt és 1946-ban". Az 1848-asról lazán megfeledkezett. Ő, a hírneves történész. Bizony, az ilyen emberek (beleértve ismét a topik névadóját) az őspatkányok, ők terjesztik a meg nem gondolt gondolataikkal a kórt miköztünk. A legsúlyosabb kórt, a tömeges hülyítés és hülyülés kórját. Egyik szemével a Szent Korona tanra sandít, a másikkal pedig a 48-as forradalomra, a polgárosodásra, a parlamentáris demokráciára. Csak valahogy 48 kiesik a tudatából. Ami marad, az az őskáosz.
Igen, de azért túl a lelki nyomorékságon, amit gátlástalanul megmutat nekünk doktor Sz. és rosszabbik fele, az egész annyira mulatságos is, bár tény, hogy kezd unalmassá válni doktor Sz. elhúzódó maszturbálása.
Mind abból, amit itt leírsz Babarczy Eszterről egyértelmű, hogy ez már nem is engesztelhetetlen szerelem, amit iránta érzel, hanem komplett obszesszió.
Könnyen elképzelhető azámomra, hogy Te vagy az a névtelen levélíró, aki Babarczy Eszter iránt érzett szerelmétől övezve, a szerelemtől elgárgyult leveleket küldd Babarczy Eszternek, aki mindezt aztán be is idézi a "Te szülj engem című szövegébe", mely megjelent a Szomjas oázisban.
Egy ismerősöm mesélte, a saját édesanyjáról és nagyon valószínű, hogy igaz is, mert ismertem a családot.
Nyolc gyerek, őt fiú, három leány. A legidősebb fiú, még a háború előtt, ünnepelt zsoké volt. Rengeteg pénzt keresett, ennek megfelelően, nagyon sok pénzt is költött. A családjáról is szépen gondoskodott. A katonaságot ugyan megúszta, de nem a málenkij robotot. Az oroszok nem estek hasra a zseni zsoké előtt, elvitték, hogy a Nagy Orosz Anyácska káposztaföldjeit kapálja.
1953.-ban került haza, eléggé megviselt fizikai állapotban. Arra már nem emlékszem, hogy miért nem tudott elhelyezkedni a lóverseny környékén. Vagy kiöregedett, vagy talán nem is volt lóversenyezés, nem tudom. Elég az hozzá, a Gyuszi, (így hívták) aki a könnyű pénzkeresethez volt szokva, és életét csak a lovak mellett tudta elképzelni, sehol nem találta a helyét. Most mit magyarázzam, olyanhoz nyúlt, ami nem az övé volt, azt eladta, lebukott, börtön lett a vége. Kiszabadult, két- három hetet kint volt, aztán megint csak bevitték. Sohasem hosszú időre, mindig csak három- négy hónapra.
Képzelheted, hogy a családban mekkora volt a ribillió. Némelynek igen kimagasló állása volt. Rohadtul aggódtak a saját karrierjük miatt. Gondold csak el abban az időben, a gyáregység vezető elvtárs testvér bátyja börtönben. Skandalum! A hét embernek házastársaik voltak, akik szintén aggódhattak.
Karácsonykor, vagy nagyobb ünnepeken, mikor a család hazament a szülői házba, a hét testvér, miután beszámoltak mi történt velük, férjükkel, feleségükkel, gyermekeikkel, előbb utóbb rátértek a család fekete bárányára a Gyuszi viselt dolgaira. Nem nagyon dicsérték, inkább szidták, mint a bokrot.
Az édesanya egy darabig tűrte de mivel semmi jót nem tudott mondani elsőszülöttjére, csak annyira tellett: azért,…azért szép ember a Gyuszi!
„Azt írja a Szomjas Oázis portálján, hogy „az élet a nőkről szól, ők a kezdet és a cél”. Amely állítással Kepes nem tesz egyebet, minthogy kizárja az „életből” például a homoszexuális férfiakat. Vagy például a nőgyűlölő embereket (férfiakat is, nőket is).”
Na igen és még kizárja a tűzoltókat, katonákat, valamint a vadakat terelő juhászokat, hogy az ács és állványozó szakmunkásokról ne is tegyünk említést. Megfejthetetlen, hogy e rovat tévedhetetlen Szelleme milyen következtetések alapján jut erre a megállapításra. Sajátos logikája mentén jut arra a következtetésre, hogy a nagy költő nem szerette az édesanyját. Szerinte az egyik ilyen feltételezés, az a bizonyos söprűnyél eltörése a gyermek József Attila hátán.
„amikor épp nem törte ketté a seprűnyelet a gyerek vállán” írja a családban elkövetett erőszakos cselekmények szakértője. Az idézettel olyan irányban szeretné képzeletünket befolyásolni, mintha a zord és gonosz proletárasszony részegen hazatámolyogva első dolga az lenne, hogy szerelmetes fiacskáját egy arra alkalmas seprűnyéllel agyba-főbe verje. Csak úgy! Jókedvében! A kocsmában már nem szolgálták ki, ezért a kicsi fiút tanította móresre. A marhanagydarab kocsmárossal mégsem ingerkedhetett.
Nem azért mondom, de ha valaki csak egy kicsit is lapozgatta a költő életéről megjelent irodalmat, akkor biztosan találkozott a seprűnyél eltörésének körülményeivel. Történt, hogy Borcsa asszony megbízta a kisfiút, hogy mire estére megjön a munkából, vásároljon egy darab fejes káposztát. (Persze ha a körültekintő anya az egyik lányt bízta volna meg a vásárlással, akkor most nem lenne témánk! Jól van ez így!) Szóval ez a káposzta minő véletlen, puha volt. Mármint tapintásilag. Ami ugye azt jelenti, hogy bizony ez a káposzta elindult az enyészet útján, azaz rohadt volt. Na most ugyebár este van a boltok zárva, kegyelmeséktől nem került maradék, a kis lábaskában nem hogy sárga fű, semmi nem virított. Itt van négy éhes száj, ennivaló semmi. Mit lehet itt tenni?
Azért ez a söprűnyél egy kicsit húzós lehetett, viszont nem esett egyetlen szó sem a nyél szilárdságáról. Emlékszem, nagyon régen történt, húgommal magasugrást gyakoroltunk házi feladatként. A nagyszobában. Egy partvist fektettünk keresztbe, és könyvekkel emelgettük a magasságot. Mit ad Isten egyszer csak – pedig alig értem hozzá – a nyél eltörött. Szerintem csak úgy magától. Semmi ráhatásom nem volt. (nem kaptunk ki, nem szidtak,csak néztek ránk)
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. Vigasztaltad fiad és pirongattad s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. Levesem hütötted, fujtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem! Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad - félrevezettél engem.
Ettelek volna meg!... Te vacsorádat hoztad el - kértem én? Mért görbitetted mosásnak a hátad? Hogy egyengesd egy láda fenekén? Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer! Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel s mindent elrontsz, te árnyék!
„A fogcsikorgató szeretetnek vad hulláma csap ki e sorokból. A tehetetlen harag, hogy elment mellőle, hiába ígérte, hogy mindig vele marad, hiába dédelgette, fújta levesét, a végén magára hagyta!” (Népszava 1943. máj. 9.) „József Attila nyomán egész költőnemzedék fedezte fel magában azt az ingerült szeretetet, amely az édesanyjához tapasztja. S a sorok közül egyre jönnek az anyák és azt sugározzák, amely már nem is boldogság, nem is szenvedés, hanem olyan áldozatos felolvadás, amelynek megjelölésére nincs szó… Mert az Anya és Gyermek egytestvérűségének misztériumát kellene vele kifejezni… Szédület van benne, az élet és halál szédülete, amelyben a véges és az örök egymást kergetik…”
Úgy tetszik nem csak nekem tűnik úgy, minden ellenkező híresztelésekkel szemben, hogy József Attila igenis szerette a Mamát. (Nem hinném, hogy csak sunyi módon írt így, csak azért, mert a jó erkölcs kötelezte hazugságra. Hm. „Engem sunyiságra oktat az erkölcs.”)
A következőt írja Géniuszunk:
„a bugris Tverdota például „síron túli engesztelő versnek” nevezi a költeményt, amelyben József Attila az anyját „óriásnak” titulálja, azt az anyát, aki ráadásul a leghidegebb színként oldódik az „ég vizében”, vagyis aki még csak rá sem nézett a gyerekére.”
Mi van, itt kérem állítva? Hogy az anya, aki óriás is mellesleg, oldódik az ég vizében, mint leghidegebb szín? Ki tudná megmagyarázni ezeket az egymásra dobált gondolatokat?
Hogyan is szól a költő:
Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében.
Kérem szépen ki old itt kékítőt? A mama! Akinek a szürke haja lebben. Hol lebben? Az égben! Hol oldja azt a kékítőt? Megmondom: az ég vizében.
A dolog teljesen egyszerű! A kékítőt ma már nem használják. Mint régi mosóné tudom, hogy valaha a mosáshoz főleg szappant használtak. (Flóra szappan) Ettől a vászon fehérnemű, sárgás színt vett fel, ami nem volt éppen a patyolat színe. A kékítő egy vegyszer, amellyel fehérítették például az ágyneműket, lepedőket, mikor mit.
Még Lina Linari, aki olaszra fordította e verset, sem értette félre a mondanivalót, csak egy kicsit bénán hangzik a fordítás. „Az égen látom, amint az ég kékjét oldja a vízben.” Tehát a nem a Mama oldódik, hanem ő old.
Be tudom bizonyítani – bármely bíróság előtt! –, hogy az árpádsáv, illetve a „szebb jövő” kifejezés stilárisan nyilas, fasiszta képzeteket generálhat.
Dehogy tudod.
Eleve esélyed sem lenne rá, mert ha még lennél is olyan jelentős gondolkodó, egy ilyen kijelentésért senki sem perelne be.
Mert generálhat, vö. ha a nagymamámnak áramszedője lenne, satöbbi.
Ha azonban ennél csak egy picivel tovább merészkednél és lenne legalább akkora nyilvánosságod, ami a Jobbik sajtófigyelő szolgálatának ingerküszöbét eléri - mert ez itt nem elég ahhoz -, akkor pedig a bíróság esélyt sem adna semmiféle bizonyításra.
Ez történt legutóbb Bakács Tiborral, aki mégcsak le sem fasisztázta direkte a gój motorosokat, mindössze egy mondatba foglalta őket egymással, egy vesszővel elválasztva és a bíróság első fokon elkaszálta.
És nem ezek az ítéletek szoktak másodfokon megváltozni...
Úgyhogy csendesebben azzal a birkózószarral, mert te is azt reggelizhettél, valamint bizonyítottad, hogy a jelen magyar (normális ország) bírói gyakorlatról sejtésed sincsen...
... alkalomadtán valaki, akit ok nélkül megbántasz, egy szép nyári reggelen szörprájzosan elhelyez az orcádon 30-40 somogyi paraszti durvamaflást, ami már a régi római lóbéljósok szerint is magas fogorvosi számlát jelent.
Látom egyikötöknek sincs emilcime, így nehéz a kommenikáció...
... egyébként igazad van, elképesztő ápolatlan elméseket gerjeszt a fórum és blogvilág, szóval az alap elmebajt a net szerintem tovább habosítja, és még nem látjuk a történet végét. Nem tudjuk, hogy a szabadjára engedett elmebaj vajon meg tudja e idővel fékezni, regulázni magát, vagy saját kardjába dől.
… egy szép nyári reggelen szörprájzosan elhelyez az orcádon 30-40 somogyi paraszti durvamaflást, ami már a régi római lóbéljósok szerint is magas fogorvosi számlát jelent.
… szerintem a bíróságra tartozó sértéseket követ el az elmés, csakhogy nincs az a mennyiségű idő és bíróság, amely ezt a sok aljasságot helyre tudná hozni.
Előzmény:H. DudaGyuri (16843)
Tessék elhinni: két kardinális állítást bármikor bármely bíróság előtt meg tudok védeni. Mindenekelőtt egészen biztos, hogy aki kizárja az „életből” a homoszexuális férfit, az homofób. Ez a neve. Végső soron fasiszta tanokat hirdet, terjeszt, akár akarja, akár nem. Ha szándékosan teszi, par excellence fasiszta az illető (nem tartom valósszínűnek, hogy Kepes az volna), ha nem szándékosan teszi, akkor „csak” egy hebrencs hülye. Szubjektíve. Objektíve (a szövegének hatását tekintve) pedig fasiszta. Vesd össze: „ős patkány terjeszt kórt miköztünk, / a meg nem gondolt gondolat”!
Be tudom bizonyítani – bármely bíróság előtt! –, hogy az árpádsáv, illetve a „szebb jövő” kifejezés stilárisan nyilas, fasiszta képzeteket generálhat.
Továbbá mindentényállításomat bizonyítani tudom. Nem félek sem a bíróságoktól, sem Babarczy esetleges verőlegényeitől. De Babarczyék se féljenek tőlem, én egyáltalán nem akarok balhét, és pontosan ezért írtam most, amit írtam: ne lépjük át a fizikai erőszak sors-Rubikonját!
Higgyétek el: senkinek se volna jó!
Te egy spanyol inkvizitor könyörtelenségével és buzgalmával gyepálod itt, nagyrészt jogosan, Babarczy Eszter írásait. Ez azonban azzal a kényelmetlenséggel is jár, hogy magad a legkisebb hibát, tévedést sem engedheted meg magadnak, mert azzal az egész írásodat teszed hiteltelenné. A helyzetre a közismert közmondás parafrázisa érvényes: Babarczy szemében meglátod a gerendát, de a sajátodban nem látod a szálkát, időnként szilánkot.
Unalmasnak tartod az írásaimat, ezt már többször megemlítetted. Nem látom be, miért kellene nekem itt izgalmas szövegeket közzétennem, hiszen nem ez a topik célja. Ha jobban belegondolunk a te írásaid is eléggé unalmasak, évek óta, karakterek tízezrein keresztül ugyanazt a gittet rágod. Eddigi összes mondandódat (bármelyik nikkeden) nagyjából így lehetne összefoglalni (lényegesen kevesebb karakterben, mint te tetted, teszed és még tenni fogod): [#000080]„Babarczy Eszter egy tehetségtelen kékharisnya (közönségesebben fogalmazva: egy tehetségtelen hülye picsa), viszont magáról túl sokat képzel, bár időnként elismeri, hogy téved(ett), „rossz lóra tett”. Babarczy téves önértékelését néhányan azzal is elősegítik, hogy túlbecsülik a képességeit, adják alá a lovat. József Attila zseni, a Mester pedig a Mester.”[/#000080]
Kb. ennyi. 47 szó, 309 karakter (szóközök nélkül), 354 karakter (szóközökkel). Nem hagytam ki semmi lényegeset.
Kérdés: az ülőbútor vajon hogyan ül, hiszen nincsen segge?
Korábban idéztem Babarczy Eszter egyik „szépirodalmi szövegét”, a hozzászólásban hivatkoztam a forrásra, amely forrás nem bizonyult kiapadhatatlannak, merthogy ott most ennyi található (az utókor számra kiírom: semmi; tehát precízen szólva jelen pillanatban semmi).
Találtam viszont egy másik forráshelyet, ahol 2009. augusztus 12-én 9:11 perckor még mindig ez olvasható: „Uram, nyaktól lefele mi még nem vagyunk bemutatva. (...) Nem Nefertiti melle, hanem az Ön szexuális világképe sorvadt, göthös, mondhatnám szükkeblű”.
Míg másutt már csak ennyi: „Nem Nefertiti melle, hanem az Ön szexuális világképe sorvadt, göthös, mondhatnám szükkeblű”, illetve hogy „Igazán sajnálom, ha csőlátása van, és egy megdugható lyukon kívül nem ismer az életben más izgató lehetőséget”.
Vagyis csonkul az irodalmi szöveg, a mentális mocsok egy része eltűnőben van (legalábbis az egyik helyről), s ami azért már jelent valamit.
Ám most beszéljünk arról, hogy mire is következtet a nyálas hímbölcselő, ha azt olvassa egy könyvben, hogy a szerző „nyaktól lefele” még nincsen „bemutatva” a pasinak (de majd lesz nyilván, hiszen a publikálásnak ez a végcélja – hímvadászat), szóval hogy mire következtet Kepes András (idézőjel nélküli író, szerkesztő, riporter) Babarczy irodalmi szövegéből, például a „megdugható lyuk” jelzős szerkezetből? Erre következtet konkrétan: „Mire harmadszor is megnősültem, és megszületett 5. lányom, végre felismertem, hogy az élet a nőkről szól, ők a kezdet és a cél…”.
Nyilván Kepes Andrást sem az eszéért szeretjük (én a magam részéről bátorkodom semmiért sem szeretni), ám a baromságnak is legyen már határa, gyerekek, különösen, ha valaki nem átallja „író”-ként jegyezni tenmagát!
Kepes András megszámozza az ivadékait (születésük sorrendjében), megszámozza őket, mint a billogos marhákat a tsz-istállóban, mivelhogy az író lusta betűkkel kiírni az „ötödik” szót, néki ezért „5. lánya született”, hogy száradjon az író úr szája szélére a posztmodern takony! Nem író az ilyen, hanem számoló. Mindegy.
Azt állítja ez az önnön produktumait lajstromozó tenyészbika, hogy ő „végre felismerte” a Nagy Csíziót. Jó, de micsodát? Konkrétan mit ismert föl a marhája? Hát azt ismerte föl („végre”), hogy „az élet a nőkről szól”. És miért a nőkről szól az élet? Azért, mert „ők a kezdet és a cél”.
Kétségtelen, író úr számtalanszor hallhatta médiadús élete során a lételméleti imperatívuszt: „menj vissza az anyádba!” (talán néki is mondták ezt egyszer-kétszer), mire „végre fölismerte” a jámbor: ez a bölcseletek bölcselete. Ez az élet maga. Az ember a „picsából” jött (ez a „kezdet”) és a „picsába” térjen vissza (ez a „cél”). Az élet célja. Vagyishogy az élet a nőkről szól.
Ha viszont nem erre gondolt Kepes András, akkor egyszerűen nem gondolhatott másra (értelemszerűen), minthogy az élet célja a nő megkúrelása ugyebár. Mert mi egyéb lehet a célja például annak a férfinak, akinek még nem született meg az 5. leánya (csak a 4.)? És aki ezért ostoba marad nyilvánvalóan, 5. leány nélkül egyszerűen hülye marad a férfi, csak az lehet világbíró bölcselő, akinek megszületett már az 5. lánya is! Bizony!
Ha viszont: születik az 5 db leány mellé még legalább 5 db fiú is (von Bullehaus aus), akkor író úr talán azt is fölismeri, hogy az „élet” valójában nem is az általa oly sokat hallott „anyád picsája”, hanem a talán még többször hallott „apád fasza” szintagmánál kezdődik. Legalábbis ondóilag. (Azért használom ezeket a durva kifejezéseket, hogy ezáltal is érzékeltessem, hangsúlyozzam, mennyire durvának tartom Kepes András ömlengő, nyáladzó lelkét. Nem a szavakon múlik a dolog.) Igaz, az ondót lassan az Egyház sem tekinti az Élet Szent Részének (talán már a reiszolást sem tiltják, sajnos nem vagyok ebben a témában járatos, nem tudom, jelenleg hol tart a vatikáni krédó), a lényeg: biológiailag az ondó is az élet része. Ez egészen biztos. Anélkül ugyanis nincs megtermékenyülés, esetleg Betlehemben, ám amihez Kepes Andrásnak nem elegendő az írósághoz, szerkesztéshez, riporterkedéshez, életbölcselkedéshez értenie, hanem bizony ki kell tanulnia az ács-állványozó szakmát is, ami ugye a szűznemzés egyik alapföltétele. És amíg ez nem történik meg, amíg Kepes András meg nem szerzi a segédlevelet (hogy önálló asztalosműhelyt nyithasson), vagy minimum a Mindenhatói képesítést (gyorstalpalón), addig el kell fogadnia a fiús apák filozófiai tézisét is: az ondósejt éppúgy biológiai (élettani) tényező, mint a petesejt.
Kepes András persze másról igyekszik ömlengeni a Szomjas oázison, ám ez ügyben is jó nagy tahónak mutatkozik (tisztesség ne essék szólván).
Az élet ugyanis, mint tudjuk, nem a nővel azonos, hanem az élet részint a születés, részint növekedés/sorvadás(pusztulás) dialektikája, továbbá az élet a szaporodással, illetve az anyagcserével azonos jelenség.
Vegyük ez utóbbit! Akár Kepes író úr is beláthatja (íróilag), hogy az anyagcsere nem csupán zabálást jelent. Ha tehát reggelente nem tudunk kakilni rendesen, a beleink szétdurranhatnak a szartól, vagyishogy gyakorlatilag nem maradunk életben. Így azután kepesileg fölismerhető végre (már persze, ha megvan az 5. lányunk is), hogy az élet a „nőkről szól”, míg a nők a kepesi logika szerint a szarásról szólnak nyilvánvalóan.
Egyébként erről beszél József Attila is, azzal a különbséggel, hogy a költő nem bunkó, de semmiképpen sem akkora, mint egy nyálcsorgató bakkecske-riporter.
Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen. Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját – hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!
Világos. Csakhogy itt nem „nőkről” van szó (többes számban, mint Kepesnél von Bullehaus aus), hanem egy bizonyos nőről, illetve igazából még róla sem, vagyis nem a nőről beszél József Attila, mint az élet (egyik) lényegéről, hanem a szerelemről („hogy / orcádon nyíljon ki a szerelem”). Persze benne van a versben a pisi, a kaki, a tűdőváladék, nyilván a „nyüzsgő” bélférgek „milliói” is ott vannak, minden, ami kell az élethez, csakhogy a költő mindezt nem azonosítja a nővel, hanem képiesíti a nővel. Ezért írja, hogy a nő tartalmaiban nem pusztán a biológiai értelemben vett élet, hanem a „világegész” bolyong.
Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong – tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.
Mert kell, legyen a „világhiány”-érzetnek valamifajta kiküszöbölője, megszüntetője! Ez lehet a szerelemérzet. Amit a férfiban a nő, a nőben a férfi válthat valóra.
Az egyik szárnya lelkem, a másik szárnya Flóra. Én őt váltom és engem ő vált így új valóra.
Ugyanez az Ódából:
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget.
(…)
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt.
Magyarán: az értelmes nő elborzad Kepes András állítása láttán. A nő számára ugyanis a profán értelemben vett „élet” nem a nővel, hanem a férfival azonos (amennyiben a nő nem leszbikus); tessék megkérdezni őket! Míg a férfi számára az „élet” a nővel azonos (amennyiben a pasi nem homoszexuális), tehát nem a „nőkkel”, mint a tenyészlő Kepesnél, hanem a nővel. Mint olyannal.
Míg filozófiai értelemben véve az épeszű embernél az élet nem a nővel, nem a férfival, hanem viszont az élet az élettel azonos. Merthogy ez kategória. Az élet a születéssel, növekedéssel/sorvadással (egészen a pusztulásig), illetve az anyagcserével és a szaporodással azonos.
Ezek persze nagyon hétköznapi fogalmak, nem lehet általuk lükén érzelegni, nem lehet magasztosítani és magasztosulni, de szerintem nem is föltétlen muszáj a Szomjas oázison teljesen elfajulni agyilag, épp elegendő, ha ott Babarczy Eszter bemutatkozik „nyaktól lefelé” is, nyaktól fölfelé is, bizonyságot téve arról, hogy a fejében kb. annyi értelem van, mint a „világszép popójában”.
És hát Kepes Andrásnak is annyi van – már, hogy ne legyünk hím(nős)soviniszták…
És itt van a kutya elhantolva, bár te próbálod minden alkalommal új sírba temetni az ebet.
Hogy tudniillik te Emil bátyádat ismered, Vágó Márta pedig József Attilát ismerte, feltételezem, némileg behatóbban, mint te Emil bátyádat.
Ezt vagy te képtelen megbocsátani annak a szerencsétlen nőnek.
Nem téged dugott Attila, nem te ültél mellette részeg éjszakákon és másnapos reggeleken és hálisten nem neked mutogatta a verseit, mert rögtön karakterszámlálásos javítgatásba kezdtél volna, aztán bele sem gondolok mi lett volna ennek a vége JA költészetét illetően.
Biztos sokkal jobb lett volna...
Ám ez szerencsére nem fordulhatott elő.
A történelem is akkor nyugszik meg valamelyest, ha a kortársak elhalnak és bátran lehet értelmezni az utókori parnasszusról, nem lesz, aki cáfoljon.
Egyébként, mert én egy jó ember vagyok, javaslok neked és nekünk egy fájdalommentes megoldást:
Írd azt, hogy: Mindenki más hülye, csak én vagyok okos egyedül.
Ez mindössze 48 karakter és kedvedre permutálhatod.
Én okos vagyok egyedül és mindenki más csak hülye.
Egyedül én vagyok okos, mindenki csak más és hülye.
Nem tudom hogy viseli azt a sok aljas, nemtelen támadást, ami itt, ezen a fórumon éri, és nem is értem, hogy milyen módon maradhat fenn itt az indexen a személyéről szóló sok rágalmazó, sértő hozzászólás...
Tehát nem vagyok különleges vagy különlegesen alkalmas: egy sajátos hibrid vagyok, akinek az a kiváltság jutott, hogy nyilvános személyisége lett. Nem kedvelem a dekonstrukciós filozófiát különösebben, de határozottan azt érzem, hogy én itt csak egy név vagyok.
Vagyishogy akkor mi a probléma? Én tulajdonképpen ugyanezt állítom: Babarczy Eszter semmire nem alkalmas (így fogalmaztam: „nem ért semmihez”), hanem „csak egy név” (én így fogalmaztam: Almási Miklós, illetve a médiapubik által fölfújt Frizu néni).
Jó. Nem vagyok oly kegyesen eufemisztikus Babarczy Eszterrel szemben, mint amilyen babarczyeszter önmagával szemben, ez kétségtelen, de mi ebben a rágalom?
Aljasnak és nemtelennek lehet nevezni, ez szubjektív megítélés kérdése (nem érdekel a dolog), de hol a rágalom? Mi olyasmit állítottam (tényként), ami nem felel meg a valóságnak?
Ismétlem: én nem azt mondom, hogy Babarczy Eszter depressziós (mert ilyet tényként nem is állíthatok, nem ismerem az embert személyesen), hanem én azt állítom, hogy Babarczy Eszter hülye! Éspedig pontosan azért, mert a magánügyével (betegségeivel, depressziójával, származásával, mellbimbóinak „hetykeségével”) tolakodik elő mindegyre. Senki nem kérdezi tőle, mégis keni rá olvasóira a magánynyűgeit. Ismétlem: hülye. Nem lehet ezt másként mondani. Vagyis ilyen értelemben a „hülye” szó nem tényállítás, hanem minősítés. Mégpedig azért, mert ez fordítva is áll: ha valaki bebizonyítja, hogy helyesen cselekszik az „öregcskedő” nő, amikor nagynyilvánosság előtt vizionálja mellbimbóinak aktuális állapotát, ha bebizonyítja valaki, hogy az efféle személyeskedés közérdekű probléma, akkor én vagyok a hülye. És akkor én azt nem tényállításnak, nem rágalomnak veszem, hanem minősítésnek. Megpróbálok tovább érvelni a magam álláspontja mellet, megpróbálom bizonyítani, hogy a női intimszféra durva, prosztó módon való teregetése, vagyis teljes fölmorzsolása nem a szexuális kultúra épülését, hanem annak hanyatlását szolgálja.
Nyilván nem nagyanyáink „polgári prüdériája” a megoldás, na de az sem, amit ezek az „öregecskedő” varnyak művelnek.
Aztán, ha az ember szól, hogy viszolyog tőlük, sőt már lassan nem is csak tőlük, hanem a nőtől általában, akkor elkezdenek visongani, hogy ez „rágalom”.
Mi a rágalom? Az, hogy undorít, ha valaki a nő „megreszkedett melléről”, a „szeméremdombja fölötti ráncokról” hadovál kvázi esztétikai elemzés örvén?
Mennyiben rágalom ez? Tényt közöltem, merthogy valós a tényt: undorodom.
Sőt nem azt mondtam, hogy minden férfi undorodik, nyilván van olyan férfi is, akinek az ilyesmi tetszik (Hajós András, Esterházy, minimum idézőjelek között); s ha akad még hozzájuk hasonló férfiember, akkor talán majd jelentkezik az illető, és elmondja: őt vonzza az efféle testi-lelki kipakolódzás, ám az akkor sem lesz cáfolata a ténynek; merthogy a dolog engem továbbra is tényszerűen fog viszolyogtatni.
Megnyugtatom a hozzászólót. Babarczy Esztert „szépirodalmi művek” (és egyéb értelmes szövegek) alkotásában nem akadályozza (mert nem is akadályozhatja!) „az itteni hozzászólások többségéből áradó sötétség”, mégpedig azért nem, mert az itteni hozzászólások többségét nem Babarczy Eszter írta. Vagyis Babarczy Esztert a saját hozzászólásaiból (cikkeiből, média-megnyilvánulásaiból) áradó sötétség (és persze a tehetségtelenség, a „lópor” hiánya) akadályozza abban, hogy érvényes műveket alkosson. Logikailag.
Ha viszont Babarczy tehetséges (csak valahogy ez még nem jött ki nála), akkor persze alkothat remekműveket.
Ha pedig a hozzászóló gyagyás mondatának az az értelme, hogy ez a topik az alkotónak visszanyesi minden önbizalmát, akkor arra ma sincs jobb válaszom, mint amit már korábban írtam: az alkotáshoz nem önbizalomra, hanem tanulásra, szorgalomra, tudásra, tehetségre van szükség.
Ne topikot olvasgasson eszelősen az alkotó, hanem írjon az alkotó. Majd a kézirattal zarándokoljon el mondjuk Almási Miklóshoz, vagy Megyesi Gusztávhoz, vagy Moldovához… (ízlés szerint), kérje ki a véleményüket, és azután fogalmazza újra a szöveget, aztán megint és megint…
Ha az emberből sikerül kiirtani minden önbizalmat, amit sok éven keresztül gyűjtögetett, akkor kénytelen általa nagyra tartott személyek gondolatait idézni.
Nem tudom hogy viseli azt a sok aljas, nemtelen támadást, ami itt, ezen a fórumon éri, és nem is értem, hogy milyen módon maradhat fenn itt az indexen a személyéről szóló sok rágalmazó, sértő hozzászólás, de azt tudom, hogy írásai a Szomjas oázisban gyönyörűek, megrázóak, különlegesek, és a nők számára (és persze az érzékeny férfiak számára is) különös fontossággal bírnak.
Remélem az a sötétség, ami az itteni hozzászólások többségéből árad nem akadályozza meg újabb szépirodalmi művek születését. Én mindenesetre várom őket.
Nem tudom hogy viseli azt a sok aljas, nemtelen támadást, ami itt, ezen a fórumon éri, és nem is értem, hogy milyen módon maradhat fenn itt az indexen a személyéről szóló sok rágalmazó, sértő hozzászólás, de azt tudom, hogy írásai a Szomjas oázisban gyönyörűek, megrázóak, különlegesek, és a nők számára (és persze az érzékeny férfiak számára is) különös fontossággal bírnak.
Remélem az a sötétség, ami az itteni hozzászólások többségéből árad nem akadályozza meg újabb szépirodalmi művek születését. Én mindenesetre várom őket.
