Először is, szerintem minden biológiai élőlény ami az űrben él az egy hülyeség. Tisztázandó hogy szerintem a Star Trekben a Kristály Lény az nem biológiai lény a szó szoros értelmében, mint a csiga vagy a bálna. Az szerintem létezhet az űrben is. Az Farpoint küldetésben lévő űrizék meg hát... na ott is csak a fejem fogtam.
Azaz szerintem az űrcsiga is, a mynock is hülyeség, a hiperűrben utazó űrbálna meg végképp eszement baromság. Sajnos Lucas kezdte az űrcsigával amit már akkor is utáltam, és csak kaput nyitott vele. Ez a szilikon alapú élőlény amiről írnak ennek lehet értelme szerintem, de hogy az űrcsiga vagy a mynock nem az volt az hót ziher. A gravitáció meg szintén probléma ott. Számomra az az egész rész értelmesen nem magyarázható. Szerencsére igazából nincs is nagy jelentősége, mert a csiga és a mynockok csak arra lettek használva, hogy feszültséget keltve megsürgessék a főszereplők távozását. Ha a történetből kimaradnak akkor is pont oda jutunk csak kicsit később.
Az űrbálna viszont egy totális abszurdum. Legalább olyasmit találtak volna ki aminek egy kevés értelme van, mint a Kristály lény, aminek léte magyarázható. És érdekes, nem e világi. Ez meg egy bálna! Egy hiperűrben utazó, légkörben repülő bálna! Ez 6 éveseknek való. Ráadásul ez a nonszensz bálna szükségtelen. Van hiperhajtómű. És minek átmenni másik galaxisba? Talán ebben már az összes létező lehetséges világ fel lett tárva? Vagy inkább azt képzelte az eszement Filoni, hogy ettől érdekesebb lesz? És akkor most át lehet írni a kezdőmondatot: "Réges-régen, néhány messzi messzi galaxisban."
A különböző weboldalak meg csak leírnak mindent ész nélkül, amit valaki valaha leírt, vagy leforgatott, vagy stb... mint Star Wars. Önmagában nem ér semmit, mert tele vannak elképesztő mennyiségű baromsággal. Nem igazolnak vagy magyaráznak semmit, ha nincs értelmes magyarázat a leírásban, ami nem ütközik bele valami másba.
"de az meg az egész SW-ben nem volt túl komolyan kezelve.."
talán elfogadhatjuk, hogy azon égitestek, amelyekre bármikor is leszálltak/sétáltak rajta stb... a filmekben, azok lényegében, élhetőségi szempontokból erősen hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek: volt légkörük és a méretük is hasonló volt, így a gravitáció sem tért el túlzó mértékben
(én nem tudom, nekem így a képernyőn keresztül nem tűnt sokkal nagyobbnak/kisebbnek a Hoth a Tatooine-nál vagy a Dagobah-nál vagy az Alderaan-nál, Endornál és még sorolhatnám)
este egyébként megnéztem a jelenetet és még valami az eszembe jutott:
azért ez az aszteroida elég nagy! domborzata van, kanyonok meg minden... szóval nem kicsi
ha ez egy felrobbant bolygó (a felszíne alapján arra tippelnék) maradéka, akkor szép nagy ez a maradék
egy Star Wars-ban simán elképzelhető, hogy egy komplett barlangrendszert, benne a nagy gilisztát is tartalmazza, ha kicsit odébb mennek, talán még Sarlacc lények is vannak benne, vagy ki tudja mi minden még
mint amikor én kifordítok a kerti ásóval egy göröngyöt és néha abból is kilóg egy giliszta :D
és ha így, akkor az sem kizárt, hogy valamiféle légbuborék is megrekedt ott valahol, mondjuk a barlangban, ami (egyelőre) elegendő a gilisztának, és ha már van ott egy kis légköröcske, akkor talán gravitáció is van ott valamennyi :D (vagy azért van ott valamiféle légkör szerűség, mert gravitáció is van) no, nyilván ezzel már messzire megyek, de így némileg magyarázható a dolog
persze, akármekkora is ez az aszteroida, az egészen bizonyos, hogy mondjuk a föld bolygónál sokkal-sokkal kisebb, szóval az elég hülyén néz ki, hogy hőseink pont úgy sétálgatnak rajta/benne, mintha a földön volnának
de akkor az SW-ben csak akkor van súlytalanság, ha konkrétan nincs a talpad alatt semmi? akár egy kisebb aszteroidán is van, a lényeg, hogy rá tudjál állni valamire? :D
azért van a robbanásnak hangja az űrben, hogy a néző nagyobb filmélményt kapjon, minden érzékszerve meg legyen dolgoztatva, izgalmasabb, mozgalmasabb így a film zenéje is ezért van
Hát igen, a fizikát nem szokás a SW-on számon kérni, mert akkor ott kellene kezdeni, hogy miért van a robbanásnak hangja az űrben. Ha pedig a fizikát nem kérjük számon, akkor a biológiát is felesleges forszírozni.
A mynock a SW világegyetem "vándorpatkánya, ott van kb mindenhol. ott ép egy úrcsigában. Nem szimbiózis
Despised by starship captains, mynocks are leathery-winged parasites found winging through deep space, roosting in asteroid fields and sometimes lurking in damp locations, including the innards of space slugs. Mynocks chew power cables and devour energy conductors, and can drain a starship’s energy reserves. Wise captains check for power fluctuations and other signs of infestations, cleaning off mynocks in port before raising ship.
A kukacnál is nagyobb probléma a jelenetben amúgy, hogy bár viszonylag kicsi méretű az az aszteroida, hőseink számára azonban mégis pont megfelelő mértékű a gravitáció rajta :D
Hovatovább, UTCAI ruhában lépnek ki a kukac gyomrában a hajóból. Helyesebben szólva ők ott egészen konkrétan az ŰRBE (!) lépnek ki egy kis szájmaszkban :D
Ki tudja, hogyan telik az idő a számára? Meg honnan tudni, hogy mióta hánykolódik az űrben? Lehet, hogy csak néhány napja, nem? Ezek a földben, lyukban, gödörben lakó óriásférgek eléggé furák ebben a galaxisban, van egy másik, az például EZER ÉVIG emészt :D Csak kibírja egy darabig az űrben is :D
Az Ewok nem hangzik el, viszont már a filmet megelőzően is "minden" róluk szólt, VOLT róluk tudomásunk bőven a film ismerete nélkül is + LÉNYEGESEN nagyobb szerepük lett, mint a hülye kukacnak. Mégis, még mindezek ellenére is végül Ewok MACIK lett a nevük :D
Szóval szerintem dogmatikusan ragaszkodhatunk a space slug elnevezéshez, csak minek, ha ezt rajtunk kívül szinte senki sem ismeri? Akkor már inkább a pragmatikus megközelítés! :D
végül is Han felismeri a lény belsejében élő mynock fajt, olyanokkal ezek szerint már találkozott.
Yeah, that's what I thought... mynock.
Chewie, check the rest of the ship and make sure there are no more attached...
chewing on the power cables.
Mynocks?
ha viszont az űrcsiga+mynock csak az űrben egymással szimbiózisban élne, akkor az űrcsigát is fel kellett volna ismernie, márpedig eléggé meglepődött mindenki kifelé.
szóval végül is lehet, hogy szegény egy kataklizma folyamán került az űrbe.
bár ezzel meg szerintem az sántít, hogy így kilökődve az űrbe saját élőhelyéről nem sokáig maradna életben (ha a robbanás erejét/hőjét nem is nézzük), még ha oxigén nem is kell neki.
valószínűbb, hogy a space slug/"exogorth" inkább egy más alapú kint is megélő életforma, ami pl az aszteroida ásványait/jegét hasznosítja.
egyébként a Glut könyv "űrbéli meztelen csigának" nevezi.
mellesleg a mynockot is szilíciumalapú, űrben megélni képes fajnak írja a fandom, melyek hajók energiájával táplálkoznak. a filmben is erre utalhat a "chewing on the powe cables". bár akkor meg miért fostak tőlük annyira, ha húst nem esznek :D
"a filmben elhangzik ez? nem! és mivel csak az számít(ana)"
Na jó, de az ewok szó sem hangzik el. :)
Attól még ewokok voltak az Endoron.
Szóval, amúgy értem az érvelésedet, és tudom, hogy a regény nem számít, de úgy rémlik, hogy már abban is űrcsiga vagy valami hasonló megfogalmazás szerepelt.
Na mindegy, az űrcsiga egy szar ötlet, de sehogy sem menti fel a hiperűrbálnákat. :)
A boszorkányokon ne akadjunk már ennyire fenn, a "hivatalos" nevük Nightsisters, magyarul Éjnővérek, a "Dathomir boszorkányai" csak afféle ragadványnév, valahol logikus is, hiszen mi mással is lehetne magyarázni egy csoport nő különös képességeit, mint a mágiával...?
Nem sok közük van a földi európai hitvilág boszorkányaihoz.
és a filmben elhangzik ez? nem! és mivel csak az számít(ana), így számomra szabad a gazda, vagyis ha jó a teóriám, akkor továbbra is jó a teóriám, mert a filmben azt nem cáfolja semmi és nagyvonalúan magyarázni sem óhajtja
a space slug egy ilyen utólagos "külső" ismeret a számunkra, kapott egy ilyen nevet, mert valahogy kell(ett) rá hivatkozni off-screen de ennyi
egy szűz néző, ha most nézi meg először a filmet, annak fogalma sincs arról, hogy ez a neve
de noszogatásra valszeg beazonosítja: "jaaa, az a kukac amelyik az ŰRBEN volt abban az aszteroidában!"
a klasszikus filmekben, de talán a PT-ben is, a lények ugyan lények voltak, de semmi különösen különös :D képességeik nem voltak
vagy kisebb-nagyobb méretű állatok voltak csupán, vagy emberszabású gyíkok, farkasok, macskák, halak lényegében emberi képességekkel, még Jabba is "emberi" ilyen szempontból
egyetlen egy természetfeletti volt a filmekben: az erő!
és ez szerintem jó is volt így
aztán jöttek az Ysalamirik (a Zahn könyvek nagy hülyesége), aztán a boszorkányok stb... és akkor most a hipertérben úszkáló tengeri emlősök :D
valószerűbb, hogy annyi a lényeg, hogy Lucasék szerint "jó ötlet" volt ez a jelenet és nem nagyon aggódtak a többi miatt, leforgatták, apró poén, semmi több, akár tovább is lehet lépni
szerencsére nem vetették el a sulykot, két másodperc elteltével magunk mögött hagyjuk a gilisztált, erre 30 évvel később jön Filoni, és...
a filmből nem derül ki a kukacra vonatkozóan semmi
de talán a regényből sem, ezt most nem tudom
az elemi logika és a film befogadása iránti vágy pedig azt sejttette velem, amit leírtam (az pedig nem érdekel, hogy azóta melyik regényíró mit talált ki, hogy SZERINTE mi volt ott)
aszteroida = felrobbant bolygó, hiszen láttuk is 1 filmmel korábban
mit evett ott, mire várt? élelem a világűrben? ráadásul egy aszteroida mező közepén? mivel táplálkozna ez a szerencsétlen?
mynockok a pocakjában? ezek is mit ettek ott? úgy tippeltem, hogy ezek is pontosan úgy kerültek a gyomrába, ahogyan a Falcon is, csak még azon a bizonyos bolygón, nem hiszem, hogy az űrben repkedtek volna
és így máris nem olyan nagy bénaság a kukac
bár, van azokkal a jelenetekkel a kukacon kívül bőven gond még...
monduk ennyi erővel akár még Luke is kivonható: a 6. rész végére az öreg Darth Vader egyszercsak MEGGONDOLJA* magát és mégsem lesz tovább gonosz :D
*ahogyan például Rian Johnson szerint Luke is "meggondolta magát" és elzárta magát az erőtől és elbújt egy olyan helyre, ahol meg lehetett végül találni :D
hát lehet, hogy ez a te szubjektív meglátásod, az exogorth nekem inkább tűnik eleve olyan lénynek, ami ott él és szaporodik, egyik SW album szilícium alapú életformának írja le, ami nem igényel oxigént.
persze az kérdéses, mi járt Ralph McQuarrie fejében, amikor papírra vetette... egyelőre nem látok bizonyítékot arra sem, hogy a space slug véletlenül élne ott.