Koszonom az infokat. ISP-nel dolgozom, napkozben is van Net-em, de a csaladot is szeretnem otthon minel jobban behalozni. A ltp esemenyeivel, feladataival, kerdeseivel foglalkozo onnalo weblap, forum inditasa meg nem volt tema? Nem voltak kezdemenyezesek ra? Egy ilyen oldalnak mindennapi hasznan tul "reklamerteke" is volna. Egy-egy bizalmatlan, a netrol keves informacioval rendelkezo lakotarsnak talan eleg megmutatni egy ilyen, jol attekinthetoen megszerkesztett lapot, hogy lassa, a vilaghalo mas is ,tobb is, jobb is, mint amit o esetleg kepzel rola...
Megint hiányoztam vagy 100 hozzászólásnyit, de néhány megjegyzésem azért lenne az elhangzottakhoz.
Jelentem, én láttam a GTS aknafedeleit a Nánási úton (ill. mellette, a padkán a Duna-felőli oldalon), mégpedig a Nánási-Vitorla saroktól a patak felé sétálva.
Az aknáknál maradva, bő egy hete a Vízimalom 14. (egész pontosan az Aquincomp üzlet) előtt két szerelő a MKTV aknában ügyködött. A Matávkábel-projekt új lendületet vesz?
Ide kapcsolódik az Axelero Kábelnet két héten belül pletyka is. Tekintve, hogy csak az utcai alépítmények vannak meg, és néhány házban a csillagpontos házon belüli kábelezés, ez finoman szólva is vicces. Ilyen dajkameséket mintha már hallottunk volna párszor az utóbbi évben.
Tetőszigetelés. Lám, nem csak nálunk probléma ez. A garanciánál azt nem lehet kikötni, hogy egyáltalán nem szabad felmenni a tetőre, de azt igen, és ez tényleg gyakorlat, hogy csak ilyen-olyan rendkívüli esetben. Pl. ventillátorszerelés. De ebbe a lézer telepítése bele kell férjen, hacsak nem jár a szigetelés átfúrásával. Ugyanis az teljesen tiltott. Erre mondtam, mint lehetséges megoldást, hogy a kábeleket oldalt kell felvezetni, és a lézert is kívülről kell a falra fúrni.
Jó hír, (főleg nekem) hogy itt, a keleti végen is rövidesen kezdődik a Gates-féle kábelezés: ha a megállapodás létrejön a házzal (még a héten biztosan), küldik a szerelőket.
Talán korábban már írtam a történelemről, de úgy látszik, nem árt az ismétlés:
A társasházi alapító okiratokban egyértelműen szerepel, hogy a házakon belüli hálózat az illető Társasház tulajdona. Ez rendben is van, nem vitatja senki. A házak közti alépítmények és kábelek (a régiek, tehát nem a MKTV által tavaly építettek) ugyanakkor, mint osztatlan közös tulajdon vannak feltűntetve. Átadás-átvétel persze nem volt, mert a lakótelep nem egy jogképes valami. A rendszert a Gelka kezdte üzemeltetni. Aztán abból lett Kábel Komplex Bt. Ekkor egy igen fontos dolog történt. A KK Bt. üzemeltetési szerződést kötött minden házzal. Ez gyakorlatilag annak elismerése, hogy a tulajdonjog a házaké. Aztán jogutódként létrejött a KK kft, amit megvásárolt a Matáv, és beolvasztotta a KA kft-be, mint jogutódba. Ami már mit ad Isten tulajdonosnak mondja magát. Ez a házak-KA vita sarokpontja. A társasházak egyesülete azért jött létre, hogy legyen végre egy jogalany, aki tulajdonos lehet. Szvsz ez a bíróságon fog eldőlni, évek múlva.
Üdvözlet az új topictársnak. Ez remek lenne egy újabb épület ahol lenne valaki a netről, a Csúzdát már úgy sem hivogatom rég óta. Pedig neki már biztos van netje.
Mákod van. Ott már most is van net, mivel egy háztömbb azzal ahol a GaTeS iroda van, és azon van a backup micro is, szóval az első amit bekötöttek. Valamint ennek a háznak a kk-ja a főkk(Csúzda), aki ennek a GaTeS-es bulinak a fő támogatója és elindítója.
Ha ideköltözöl csak annyi lesz a dolgod hogy lesétálj Szilvihez a melletteted lévő lécsőház aljába, megkötöd a szerződést, bekábelezik a lakást és már hasíthatsz is. Ha szerencséd lesz egy 24h-n belül lehet neted, de max 2-3 nap.
Nagy mákod van, egyszerűen beleköltözöl a jóba. Ne tudd meg mi volt itt eddig net fronton. A nagy semmi.
Ps. Nem tudom melyik oldalára költözöl a háznak de ha a Szentendrei felőli oldal akkor részvétem a zaj miatt.
szeptember kozepen koltozom a vizimolnar 4-be es szeretnek majd internetet, jol. nem szeretnek most lemaradni a fejlemenyekrol, esetleges alakitasukrol. azt szeretnem kerni, aki tud, tajekoztasson a mi (leendo) hazunkban mi a helyzet internet ugyben? elore is koszonom!
Remek hogy bassza meg, estére sem lett netem majd csak holnap reggelre. Amfi 25-be ma nincs sehol kk, így nem tudnak feljutni a tetőre, hogy áram alá helyezzék a lézert. Ilyen az én formám. :( Nállunk minden ok, de egy köztes ház miatt kenhetem a hajamra. Ettől félek még a későbbiekben is lehetnek visszaélések és problémák ezzel. Azt viszont elfelejtettem megkérdezni hogy akkor az Amfi 2-4-6-ban megy-e a dolog. De biztos csináltak valamit ma, mert Szilvi panaszkodott hogy ma sokat kellett dolgozni és Áki is ott mormogott mellette ahogy halottam pedig már lassacskán vasárnap este lesz.
Akkor tovább reménykedem hogy holnap délbenre mire felkelek már minden oké lesz. Addig továbbra is marad a DUN. :( Pedig már készülök a tesztelésre, GetRigthban már bent csücsül a Delphi7, a Monsters. Inc, meg a LOTR. :)
Klári:
Neked szurkolok holnapra. Nyerjetek csatát és szerezzetek engedély a bekötéshez. Nem tudom a tizeseket milyen gyorsan kábelezik be, de nállunk 1.5 nap alatt végeztek a lépcsőházzal. A tizesben azt halottam hogy problémásabb valamivel a szerelés mivel minden szintre a bemenet nehézkes, mivel el vannak rácsozva, így a kapcsolószekrények nehezen megközelíthetők. Remélem ezen a problémán is túllépnek valahogy és ha kicsit rákoncentrálnak a házatokra talán 1 héten belül menni fog a net. Sok sikert a közgyűléshez.
Ezek aztán adtak a szarnak egy pofont. Becsörtetnek ide 9-kor, felkelek korán, bekötik a csatlakozókat a helyes színkiosztással, majd elhúzzák a belük. Se a switchet nem hozták, se tényleges beüzemelést nem csináltak. Majd estig ha belefér mondják, de inkább holnap estére. Hogy basszák meg. Szilvi meg majd keres az IP-kkel ha aktuális lesz. Jah és már nem vagyok egyedül a házban, kötöttek mást is. :) Egyébként volt jó pár név és cím egy lapon ahová mentek, azért kíváncsi leszek a számosságra az első kör után, gyanítom nem fogja elérni az 50-et. De majd szeptemberbe remélem beindul az élet, most még mindenki nyaral meg telken van. Szóval még egyenlőre marad a DUN. :(
Jah, nemrég hívott Szilvi holnap 9-kor jönnek üzembe helyezni. Remélem ez már a szolgáltatás végeleges elindulását jelenti. Ez passzol is abba amit Áki írt, abban hétvégi beüzemelés volt, és mivel mi vagyunk a lánc végén vártaható volt hogy mi már csak vasárnap kerülünk sorra. E szerint a mai napon a többi házat csinálják. Kár hogy nincs azokból netező a topicban.
>> Még mindig olyan nehéz felfogni amit már vagy 3 leírtam
> Nem nehez, ez teljesen nyilvanvalo, ha en akarom akkor be kell engedniuk, ez egyertelmu, vita nincs.
Részünkről lehet hogy nem de te>>kk<
>> Szerinted miért nem lehet az egyetlen jó megoldást választani a sok rossz helyett?
>Mondom, hogy Te masik magyarorszagon elsz :-) Itt igy (nem) mukodnek a dolgok, nemtommer, balkani sajatossag
De mondtam Mo.-on élek, nálluk minden OK. Ha olvasof a fórumot vannak még mások is a fórumon akiknél nincs ellenállás. Szerintem hamarosan elindul feléjük a GaTeS feladva az eredeti elképzelését a bekötésekről. Érdekes hogy nállunk 50-en egyeztek bele a Fort kábelTV "B" terve, 4-en az "A"-ba, de abban 100% egyetértés volt hogy legyen versenytársa a házban a fatávkábelnek. Netre is volt szép számú jelentkező. Még sem mondanám hogy más országban élek, főlem nem hogy ez már amerika.
>> Néha furcsák az emberek, de kijelenteni hogy mind beteges nagy tévedés.
>En ilyet nem irtam.
Pedig te írtad, akkor amikor állandóan előjössz ezzel a másik Mo. dologgal. Szerited aki a te Mo.-on él az mind szelemileg beteg. Olvass vissza ha már nem emléxel a válaszodra.
>> Itt ezreket lehetne nyerni még sem vonzó az ajánlat.
>Ha nem veszed igenybe a szolgaltatast, akkor tokmindegy mennyivel olcsobb ;-) Ha a Hiltonban 1200 dollar helyett holnap 1100 lenne egy ejszaka, akkor sem mennenek oda... Ma magyarorszagon az internet meg luxus
Megint nem olvasod végig csak kiragadsz egy félmondatot a szövegkörnyezetből. Azt írtam hogy a GaTeS el szite mindenki jól jár. Aki előfizet annak jobb lesz mert olyat kap ami jelenleg nincs nállunk a piacon, ráadásul elég kedvező áron. A szinte pedig arra utal hogy aki nem kéri az nem veszi tehát ő nem nyer és nem is veszit. A GaTeS senkit nem kényszerít arra hogy megvedd a szolgáltatást, olyan nehéz neked felfogni hogy elválaszd a KA féle belekényszerítő hozzáállásától. Szerintem te már nagyon belenevelődtél a fatáv féle módszerbe és nem is tudsz elképzelni másikat. Pedig a jővőben pont ez lenne, azért lenne liberalizáció és versenypiac, hogy valami teljesen más szolgáltatói magatartást is megismerhessünk. Csak az a baj hogy ezt az emberek nem tudják elhinni, hogy ez nem csak a nyugat privilégiuma ha nem akár itthon is lehetne ha hagynák. Erre most te vagy az élő példa a topicba, de még szaladgál jó pár hasonló a telepen. Sajnos :(
Az hogy az intenet luxus egyetértünk. Főleg aug 1.-től. Egyébként ez a kijeléentés nekem mindig sántított. Milyen ország az ahol a net luxus, de az már fel sem tűnik hogy 6 millió bunkofon leledzik szerteszét amelyek nem éppen olcsó percdíjaikról híeresek. Még a mezei is tuskó elsős zsebében is ott feszít a bee, hadar is rajta órákig, apuci mégis ki tudja pengetni a bunkofonravalót. Nekem ez soha nem volt érhető, ha az nem luxus hanem szinte a mindennapok velejárója, akkor a net ami sokkal kevésbé kötséges miért számít luxusnak? Ennek ellenére elismerem hogy drága muri, főleg ha perdíj alapon űzik. Szerintem inkább az ismertsége és az elfogaddotsága csekély, ezért csak 10%-os az elterjedsége. Ez a viszonylag alacsony szám nem a luxus voltát tükrözi.
Egyébként a 7500FT-os ár több mint kedvező, ha valaki netezni akar annak ez jó, aki meg nem azrűt senki nem kényszeríti. A piacon meglévő többi szélessávú szolgáltatás áránál minimum 35-60%-al olcsóbb. A jelenlegi percdíjas net mellett 40 órás "kedvezményes" csomaggal és egy ISP előfizuval ér fel. Ha nem kér az ember a "kedvezményből" urambocsá nappal is szeretné használni nem csak a baglyokkal netezni akkor csak 10-20 óra netet kap ennyiért. Sajnos az emberek többségének sok 7500FT, de pont ezért jöttek erre a ltp.-re mert itt fizetőképesebb réteg lakik mint máshol(e tekintetben sem vagyunk balkán sem kelet Mo.). A net ára meg ennél nem nagyon lesz olcsóbb, itthon sem lehet olcsóbban "előállítani" mint nyugaton, de drágábban lehet adni mint az tapasztaljuk.
>> aztán bekötik január végéig a fatávkábel csillagpontost és megint örülnek
>Hat itt a 100 forintos vagy mennyi emeles ellen is tiltakoztak ;-) nonsense, egyebkent ha rendes matavkabel lenne itt egesz biztos hogy lenne kabelnet (ez konkret matavos info)
Ha tegnap kérdezted meg ezt a konkrét fatávkábel infot akkor biztos így van. Tegnap írtam hogy tegnap kezdte meg a fatávkábel a visszirányusítás kiépítését és szeptembertől akár net is lehet a fatávkábel vezetéken. Az elmult 2 évben ez nem volt így. Most hogy a GaTeS elindul, 2 évvel az első netet ígérő szórólap és kábelezés után hirtelen arra az elhatározásra jutottak hogy mégis csak netre alkalmassá kéne tenni a kábelrendszerüket. Elég gáz hogy ehhez a GaTeS megjelensése kellett. Ha nem lett volna GaTeS ez 5 éven belül sem történt volna meg. De egyenlőre nem jelent túl nagy veszélt a Suxi mivel még nincsenek bent a házakban és amilyen feltételt szabnak a bekötséhez nem túl népszerűek a házak körében. Szerintem nem lesz olyan ház ahol pár netes érdekében, minden lakó megszavazza a saját TV díjainak 4x-re emelkedését. A Suxi netjénél a GaTeS még mindig 60%-al olcsóbb.
>> az uccsó pillanatban ők is visszaléptek arra hivatkozva hogy nem lenne rentábilis.
>egy profitorientalt cegtol mi mast varhat az ember? ha nem eri meg nekik es/vagy nem kotelezik ra akkor nem fogja megcsinalni, ez csak hoborges.
Ez okés, de mint írtam ennek ellenére itt a legnagyobb az igénylések száma. Ez azért jelez valamit. Nekem furcsa az olyan profiorientált cég, ami hagyja veszni a potenciális ügyfeleket és a pénzüket. Vagy neked nem?
>> Megsúgom más helyen pedig addig nem jön ki felmérni a fatáv hogy alkalmas e a vonalad ADSL-ra amíg nem kötsz szerződést
>~2.5 evig a gts-datanetnel dolgoztam igy teljes biztonsaggal allithatom hogy ez sem igaz (volt ellenpelda)
Hmm érdekes mert eddig mindenkinél így méricskétek, addig senkire nem mondhatják rá hogy biztos. Lehet becsülni a már környező bekötések létéből de 100%-ot mondani nem. De mivel az adatbázisuk is egy kalap szar kár arra is 100%-ban építeni. Az a poén hogy olyan nagy kiterjedésű területek hemzsegnek a találattol ahol tuti nem lesz és olyanokra nem dob ki találatot vagy határozaottan azt mondja nem lehet ahol meg kimérés után kiderül hogy vidáman megy az ADSL.
Nem tudom mikor dolgoztál ott és mit, de akár mesélhetnél is ottani tapasztalatodról. Elvégre a GaTeS is GTS-Datanet-et ad tovább. Nekünk anno a cégnél az volt és nem volt túl jó a tapasztalat róluk, de akkor még a GTS fel sem tünt a határban sem.
>> Szerintem te is tépnéd a hajad és teljesen jogosan nekimennél a kk-nak
>Nem tennem, de beszelnek vele megmondanam, hogy ez van, es ha annak ellenere hogy en igenybe akarom venni a szolgaltatast es o nem engedi be, akkor menjunk perre, ugyis nyerek, idom van, hiszen ha nem engedi be akkor mar tokmindegy, hogy perelek vagy sem es hogy az meddig tart... es azt is leszarom, hogy a haznak kell kifizetnie ;-) meg hogy ki mit gondol
Hát ha neked az a jó akkor, tedd. Szeritem a nagy többség szerencsére nem így gondolkodik. Ők netezni szeretnének nem pereskedni és bíróságra járni közel 5 évig. De ha neked ez okoz örömöt akkor hajrá.
>> Ne nézd őket amatőröknek, tudták hogy lesznek problémák, de nem ilyen tömeges mértékbe
>Pedig ez nyilvanvalo volt... mashol is igy mukodik...
Hmm. Mondj már valami konkrét példát, mert nem tudom most mire gondolsz. Mi az a tömeges negatív hozzáállás ami miatt nem terjed a net. Még a végén kiderül hogy gyászosan alacsony ADSL penetrációnak is a kk-k az okai.
>> Ha megfigyelted Áki legutolsó levelét az van benne 8 tizeből 4 áll ellent, ezt nem nevezném elsöprő többségnek ahogy te próbálod beállítani.
>En nem probalom beallitani semminek, de szerintem 50% nagyon nagyon sok
Meg az is benne van hogy a többi ház tárt kaoűrokkal várja őket. Súlyozd át egy kicsit a számításod, azokból a házakból lényegesen több van. Egyébként nem arról van szó hogy ezekben a házakban nem lesz, csak húzódnak a dolgok ami egyik félnek sem jó. A ti kk-tok is csak biztos valami bürökratikus szabályokhoz ragaszkodó személy azért mindene a közgyűlés. Kláriéknál sem látok sok esély az ace megszavazására. ZoliG-ék kk-ját is hamarosan meggyőzzük, ha kell semmilyan eszköztől nem fogunk visszariadni. :D
>> Szerintem ez után majd a legkisebb ellenállás irányába fognak terjeszkedni és perkolópályára teszik a renitens kk-jú házakat
>Ez is vilagos, nincs is vele gond. Nem akarnak/ nem eri meg nekik szolgaltatni azokon a helyeken, tehat kikerulik, normalis.
Akarnak és megéri nekik ott szolgáltani, csak nincs lehetőségük egy személy ellenállása miatt. Ne keverjük már a szezont a fazonnal.
>> Az nagyon jó tudják hogy a HIF lassú, szerintem már vagy 3x lerítam ide, nyáron a HIF nem foglalkozik ügyekkel, leghamarabb szept. 1.-én veszik kézbe az ügyet, onnatól 8 napon belül reagálniuk kell hogy tudomásul vették, de hogy határozatot, állásfoglalást mikor vállalnak azt ki tudja
>Nemtom ki van a gates mogott (valszeg nem egy hatalmas lobbi :-)), de hogy meg egy ev minimum lesz az szinte biztos (de inkabb tobb, hacsak nem valtozik a torveny)
A GaTeS mögött a GTS áll. Nemtom mennyi idő lesz, de ha a lézer beválik akkor nem is fog érdekelni. Mi vab abban a törvényben amiben minimum egy év van és csak akkor lesz kevesebb ha megváltoztatják. Egyébként azt remélem tudod hogy a fatáv blöfföl, nincs semmi a kezében, hisz neki nem tulajdona a hálózat, semmi köze nincs hozzá, csak az időt akarja húzni. Remélem épp ezért a GHV-t is előbb utóbb behozzák a buli. De a jogi stábjuk ezen megmozdulásai nem túlzottan izgatnak, elég kistílű pereskedések várhatók a fatáv részéről.
>> Azért ez nem játszható el a végtelenig, a GaTeS neked akar szolgáltatni nem pedig a kk-kat hízlalni
>Na na, a gates sem jotekonysagi egylet, hiaba mesz ebbe az iranyba... ceg, nem adakozik, hanem penzt akar keresni (akarcsak a ka, matav, akarki) amiert kuzdeni kell(ene)
Szerintem küzd nem? Tárgyaltak a kk-val, próbálták rávenni hogy beengedje őket. Szerinted melyik ISP tette ezt meg az érdekedben. Legalább 1-et sorolj fel. Azért nem várt hogy azért mely olyan fafejű kk-d van aki nem nézi a háza és lakói érdekeit, a GaTeS népgyűlést rendezzenés kicsődíten 2 millió embert a Kossuth térre a kk-d ellen. Élhetne jogi eszközökkel de ezek hosszú kifutási ideje miatt nem teszi. Sokkal gyorsabb megoldás várható ha házon belül oldódik meg a probléma, ott ahol ténylegesen felmerült. És itt már a te érdeked lépni, ha tényleg akarsz netet. A GaTeS elég sokat lépett már, idejött a ltp.-re és szolgáltatna, eddig egy ilyen ISP sem tett ilyet. A házakba nem törthet be a te érdekeidre hivatkozva, ne nézd már madárnak őket. A kk-t nem a GaTeS választotta hanem a ház lakói, evidens hogy ezt a problémát nekik is kell megoldani ha már ők gerjesztették. Egyébként úgy írod le mindig a dolgokat minta a lakók lennének a dolog elen holott itt csak pár ember kavarásáról van szó, nem pedig arról a 15ezer emberről aki a telepen él. Pótolhatatlan ember pedig nincs. :D
> Hmm tipikus magyar hozzállás, legyen minden magától, nehogy már megmozdítsam a kisújjam is
Te is elolvashatnad amit en irtam :-) mondtam h a valyi nem elerheto, de ha lesz nyilvan szolok neki...
> Még mindig olyan nehéz felfogni amit már vagy 3 leírtam
Nem nehez, ez teljesen nyilvanvalo, ha en akarom akkor be kell engedniuk, ez egyertelmu, vita nincs.
> Szerinted miért nem lehet az egyetlen jó megoldást választani a sok rossz helyett?
Mondom, hogy Te masik magyarorszagon elsz :-) Itt igy (nem) mukodnek a dolgok, nemtommer, balkani sajatossag
> Néha furcsák az emberek, de kijelenteni hogy mind beteges nagy tévedés.
En ilyet nem irtam.
> Itt ezreket lehetne nyerni még sem vonzó az ajánlat.
Ha nem veszed igenybe a szolgaltatast, akkor tokmindegy mennyivel olcsobb ;-) Ha a Hiltonban 1200 dollar helyett holnap 1100 lenne egy ejszaka, akkor sem mennenek oda... Ma magyarorszagon az internet meg luxus
> aztán bekötik január végéig a fatávkábel csillagpontost és megint örülnek
Hat itt a 100 forintos vagy mennyi emeles ellen is tiltakoztak ;-) nonsense, egyebkent ha rendes matavkabel lenne itt egesz biztos hogy lenne kabelnet (ez konkret matavos info)
> Ha mindig mindenki a legrosszabra készülne fel akkor abból indulna ki itt nincs is szüksége senkinek a netre és bele sem kezdett volna
Vilagos es korrekt allaspont. nem teljesen igaz azonban
> az uccsó pillanatban ők is visszaléptek arra hivatkozva hogy nem lenne rentábilis.
egy profitorientalt cegtol mi mast varhat az ember? ha nem eri meg nekik es/vagy nem kotelezik ra akkor nem fogja megcsinalni, ez csak hoborges.
> Megsúgom más helyen pedig addig nem jön ki felmérni a fatáv hogy alkalmas e a vonalad ADSL-ra amíg nem kötsz szerződést
~2.5 evig a gts-datanetnel dolgoztam igy teljes biztonsaggal allithatom hogy ez sem igaz (volt ellenpelda)
> Szerintem te is tépnéd a hajad és teljesen jogosan nekimennél a kk-nak
Nem tennem, de beszelnek vele megmondanam, hogy ez van, es ha annak ellenere hogy en igenybe akarom venni a szolgaltatast es o nem engedi be, akkor menjunk perre, ugyis nyerek, idom van, hiszen ha nem engedi be akkor mar tokmindegy, hogy perelek vagy sem es hogy az meddig tart... es azt is leszarom, hogy a haznak kell kifizetnie ;-) meg hogy ki mit gondol
> Ne nézd őket amatőröknek, tudták hogy lesznek problémák, de nem ilyen tömeges mértékbe
Pedig ez nyilvanvalo volt... mashol is igy mukodik...
> Ha megfigyelted Áki legutolsó levelét az van benne 8 tizeből 4 áll ellent, ezt nem nevezném elsöprő többségnek ahogy te próbálod beállítani.
En nem probalom beallitani semminek, de szerintem 50% nagyon nagyon sok
> Szerintem ez után majd a legkisebb ellenállás irányába fognak terjeszkedni és perkolópályára teszik a renitens kk-jú házakat
Ez is vilagos, nincs is vele gond. Nem akarnak/ nem eri meg nekik szolgaltatni azokon a helyeken, tehat kikerulik, normalis.
> Az nagyon jó tudják hogy a HIF lassú, szerintem már vagy 3x lerítam ide, nyáron a HIF nem foglalkozik ügyekkel, leghamarabb szept. 1.-én veszik kézbe az ügyet, onnatól 8 napon belül reagálniuk kell hogy tudomásul vették, de hogy határozatot, állásfoglalást mikor vállalnak azt ki tudja
Nemtom ki van a gates mogott (valszeg nem egy hatalmas lobbi :-)), de hogy meg egy ev minimum lesz az szinte biztos (de inkabb tobb, hacsak nem valtozik a torveny)
> Azért ez nem játszható el a végtelenig, a GaTeS neked akar szolgáltatni nem pedig a kk-kat hízlalni
Na na, a gates sem jotekonysagi egylet, hiaba mesz ebbe az iranyba... ceg, nem adakozik, hanem penzt akar keresni (akarcsak a ka, matav, akarki) amiert kuzdeni kell(ene)
>> Ezért lenne értelmesebb megoldás megegyezeni.
> Aha, de azt nem nekem kell, hanem a cegnek...
Hmm tipikus magyar hozzállás, legyen minden magától, nehogy már megmozdítsam a kisújjam is. Mint nállunk, net az kellene, de hoy elhúzza a belét a Vizi 2-be az már túl sok neki. Mind azt hiszi hogy majd Szilvi kijön a lakására, tárdig hajol előtti, igen méltósága, hogy méltósága, ha úgy akarja ingyen is adjuk. Szerintem te ébredj. Van egy cég aki vállalja hogy szolgáltata a ltp.-en, de ne várd hogy minden házba buldózerrel menjen és agyontörje magát érted. Onnantól már a te érdeked ha neked kell akkor elmenj szerződni és előteremts a bekötés feltételeit. A Suxeleronál is hiába szerződnél ők sem jutnának túl a kk-n meg a közgyűlésen hogy legyen neted. Sőt ők meg sem próbálnák, csak hanyagul odavágnák nem lehet, kit érdekel hogy neked kell net.
Még mindig olyan nehéz felfogni amit már vagy 3 leírtam. Akkor utoljára megpróbálom.
1.Van egy törvény miszerint neked jogod van a szabad szolgáltató választáshoz. E szerint ha csak egy fogyasztó igényt tart egy jelenleg nem elérhető, de megvalósítható szolgáltatásra akkor nem lehet őt korlátozni ebben a jogában és be kell engedni a házba. Ha a GaTeS élne ezzel a törvénnyel mert te szeretnél vele szerződni akkor beperelhetné a házat, ezt te szintúgy megtehetnéd. Ez polgári per, kifutási idő 3-5 év. Ennyi ideje sem neked, sem a GaTeS-nek nincs. Tuti a GaTeS nyerne mert zászló neki áll, de ez akkor sem egy jó megoldás.
2. Te kötsz szerződést mert neked kell és megteheted 1. pont szerint. GaTeS nem tudja nyújtani a netet, mert megtagadják hogy bejusson az épületbe. Vis majorrar hivatkozva nem tud szolgáltatni. Mivel a te szerződés él két lehetőség lehet.
2.1. Csendben elbúcsúztok és eldobjátok a szerződést, mivel semmi nem történt ez megtehető
2.2 Kéred a kötbért az elmaradt szolgáltatás miatt, amit a GaTeS a házra fog továbbnyomni és beindul az első pont pereskedése némi pénzzel megfejelve. Polgári per, kifutási idő 3-5 év, a végén tuti nyerő a GaTeS. Persze valójában nincs nyertes, mert a GaTeS nem tudott szolgáltatni nem volt bevétele, a peresekedés miatt a renoméja a béka segge alatt a házzal szemben a kötbér ráterhelés miatt. Te sem nyertél mert 5 évig nem volt neted, csak az idődet basztad el a bíróságon, vígasztalódhatsz a kötbéreddel. A ház is vesztett, fizetheti a kötbért ami nem fog osztatlan sikert aratni, e miatt a szemében sem te sem a GaTeS nem lesz népszerű. Szerinted ez nem furcsa eredmény hogy csak vesztesek vannak. Ennyire mazochisták az emberek, mert én jelentem nem vagyok és van mág pár hozzám hasonló.
3.Ha megegyezenek, mindenki nyer. Nyersz te mert lesz neted, nyer a GaTeS mert szolgáltathat és lesz bevétele. Nyer a ház is hisz lesz egy újabb alternatív szolgáltató a házban és a verseny lenyomja az eléhető szolgáltatások árát. Aki ezeket mégsem veszi igénybe az nem nyert viszont nem is veszít semmi, ő marad semleges szereplő.
4. Az ilyen arrogáns házat hagyja a GaTeS a picsába és megy a többihez, te meg nagy ívben le leszel szarva. Nem ismerős ez a stílus neked? Mert nekem igen, már 2 éve ezt hallgatom ADSL és kábelnet fronton. Megsúgon a GaTeS nem ezt a stílust követi, nekik fontos az előfizető, nem csak újabb homokzsák akibe néhanapján élvezet belerugni mint Suxiéknál.
Mivel elég sokat beszéltem Ákivel tudom hogy ők is hasonló állásponton vannak. Szerinted miért nem lehet az egyetlen jó megoldást választani a sok rossz helyett?
>>Szerintem az elég beteges ember aki abban leli örömét hogy másokat megkárosít miközben ahhoz semmi érdeke nem fűzi csak sportot űz belőle.
>Te melyik magyarorszagon elsz? ;-))))
Egy Mo. van, azon élek. Néha furcsák az emberek, de kijelenteni hogy mind beteges nagy tévedés. Az elég nagy baj ha te úgy látod a háztokban csak szellemileg beteg emberek élnek veled együtt. Megjegyzem ha a józan ész kevés akkor mindig az érdek motívál vagyis a pénz. A házban lakóknak a verseny következtében csökkennek a költségei, szerinted ez ne elég erős motíváció? Hányszor látod hogy egyesek emberek hajénadók naponta átmenni a kerület másik felén lévő piacra csak mert ott a paradicsom 10FT-al olcsóbb, meg más is és pár száz forintért hajlandók szinte bármire. Itt ezreket lehetne nyerni még sem vonzó az ajánlat.
Kénytelen leszek újra magas ismételni, anno amikor még a KA a dec. 31.-ig szolgáltatás megvonással fenyegetőzőtt. Az emberek addig mindegy lesz mert lesz kép, aztán jan elsején lesz sírás miért nincs adás, aztán bekötik január végéig a fatávkábel csillagpontost és megint örülnek, februárban megjön az első számla 3500FT. Padló, mi ez? Ja át lettünk baszva, akkor vissza az egész és kezdjünk el hangoskodni. Mire a fatávkábel szétteszi a kezést sajnálom már csak ez van, a régi rendszert már megsemmisítetük, ha akar sajátot a ltp. dobjon össze rá pár száz milliót, és vidáman beleröhög a pofánkba. Talán nem ártana még most ellenlépéseket tenni mert hamarosan eléjük az a pontot hogy már nem lesz visszaút és végleg megszívjuk.
>> A GaTeS nem felelőtlenül igérget csak konstuktívabb hozzáállást várt a házak részéről
>"vart" miazhogy vart? egyreszt mindig a legrosszabbol kell kiindulni, masreszt aki a szakmaban kicsit otthon van annak ez egyertelmu
Ha mindig mindenki a legrosszabra készülne fel akkor abból indulna ki itt nincs is szüksége senkinek a netre és bele sem kezdett volna. Szerintem ez neked is fájó pont lett volna mert maradt volna még jó pár évig a DUN percdíj alapon.
>> Melyik is a cég akinél szerződést kell kötni
>Nemtom, melyiknel kell? ;-) nekem meg a matav is megmondta szerzodes nelkul hogy nyema ;-)
Ez csak azért van mert optikán laksz és nállad zéró esély van azért azonnali választ kapsz. De ez nem volt mindig így csak 9 hónapja, decemberig a fatáv még hitegetett és tesztelték is a kerületben optikán az ADSL-t, először úgy is határoztak hogy elindul, aztán az uccsó pillanatban ők is visszaléptek arra hivatkozva hogy nem lenne rentábilis. Kár hogy országos szinten a kerületben a legnagyobb az ADSL igénylők száma, és e miatt ezek az igények soha nem teljesülnek. Több igénylég van ebben a kerületben mint a rangsorban minket követő többi 5-nek együtt.
Megsúgom más helyen pedig addig nem jön ki felmérni a fatáv hogy alkalmas e a vonalad ADSL-ra amíg nem kötsz szerződést. Tudom vannak adatbázisok de szart sem érnek, ez elég megerősített tapasztalat, ezért érdemesebb az adatbázis ellenére megpróblni. Az adatbázis hitelességére csak egy jó példa http://csucs.net/?szoveg=adsl_kereso sasold végig mit dob ki a telep legismertebb utcáira. Egy csomó találat lesz saktáblaszerűen szétszórva. Ennek ellenére nincs élő ADSL előfizető a telepen és nem is jönnek kimérni mert tudják hogy optika. Na visszatérve, megkötöd a szerződést, leteszed az "óvadékot" és pár héten belül max 30/45 nap kijönnek a fatávtól bemérni hogy milyen a vonalad hurokellenállása. Ha 800ohm alatti akkor tapsolhatsz, ha nem visszakapod a beugrót és szevasz tavasz. Ez szerinted mennyiben más mint a GaTeS igérete. Mellesleg a GaTeS-nél legalább nem zsákbamacskát veszel. Ha az ADSL-re vetítenénk le a jelenlegi helyzetet, olyan lenne, mintha megrendelnéd az ADSL-t, majd amikor jönne a fatáv embere, a kk-d nem engedné be a kapun azzal a felkiáltással hogy ide nem kell net. Szerintem te is tépnéd a hajad és teljesen jogosan nekimennél a kk-nak. Pedig jelenleg kb. hasonló szitu játszódik le.
>> Ha kell a papír szövege felrakom éjfél után.
>Kell kell kell, hiszen ha alairta az mar valami, miazhogy egy alairt szerzodesre (engedelyre) utolag aszondja, hogy nem?
Egy nem szerződés hanem nyilatkozat/engedély. És mint ilyet ha még nem történt semmi következmények nélkül fel lehet mondani. Persze perelhetne a GaTeS, de akkor megint visszajutnánk az elején felsorolt 4 ponthoz, szerinted mi értelme lenne?
>> Szerintem erre az engedélyeztetési fogadtatásra és hozzáállásra nem csoda hogy nem készült fel a GaTeS
>En meg erre irtam, hogy amator, ez teljesen nyilvanvalo dolog, hogy ez lesz, barhol ebben az orszagban.
Ne nézd őket amatőröknek, tudták hogy lesznek problémák, de nem ilyen tömeges mértékbe. Azért az emberek nem tömeges mértékben komlett hülyék. Tudom van jó pár bekattant agyú, a legtöbbször az a gond ha ők kerülnek irányító szerepben, úgy néz ki a ltp.-en vannak páran. Ha megfigyelted Áki legutolsó levelét az van benne 8 tizeből 4 áll ellent, ezt nem nevezném elsöprő többségnek ahogy te próbálod beállítani. És azt írta a többi 4-esben tárt karokkal várják őket. Talán ott hibáztak hogy ragaszkodtak az eredeti elképzelésükhöz hogy először a tizesek, aztán a környéke majd irány kelet. Szerintem ez után majd a legkisebb ellenállás irányába fognak terjeszkedni és perkolópályára teszik a renitens kk-jú házakat. Talán a belső nyomás és értetlenség a lakók felől meghozza a változást. A GaTeS-nek nem szerepe atyáskodni a ház belső döntései felett még akkor sem ha saját érdekeit és saját jövendő ügyfelei érdekei sérti. Perrel meglehetne mindent oldani de neki ez elvből csak a legvégső eszköz, ők a közös megegyezésnek nagyobb jelentőséget tulajonítanak. Az olyan ház ami erre nem nyitott maximum kiesik kegyeikből is kihagyják őket. Max a reklamáló lakókat kell meggyőzni hogy nem ők a hibásak, menjenek a kk-jukhoz panaszkodni.
>> . Az pedig hogy a HIF-nél most megy a huzavona a saját kábelTV-s rendszerünkről megint "nem várt" esemény
>Nem vart esemeny, hogy a HIF lassu es korrupt? ;-))) Hehe, tenyleg nem regota dolgozhatnak ezen a teruleten...
Szerintem nem értetted meg mit írtad. Azért írtan idézőjelben mert tudták, nehogy azt hidd hogy most jöttek le a falvédéről, nagyon jól ismerik a fatáv bejáratott eszköztárát, nem ez az első ilyen vállakozásuk és lakóközösségük ahol tömeges bekötést csináltak. Kizárt hogy mindenhol problémamentes volt minden.
Az nagyon jó tudják hogy a HIF lassú, szerintem már vagy 3x lerítam ide, nyáron a HIF nem foglalkozik ügyekkel, leghamarabb szept. 1.-én veszik kézbe az ügyet, onnatól 8 napon belül reagálniuk kell hogy tudomásul vették, de hogy határozatot, állásfoglalást mikor vállalnak azt ki tudja. Ezzel a GaTeS tökéletesen tisztában van, azért nem lett üvegszálas hálózat amiről még júniusban szó volt, hanem kerestek alternatív lehetőséget, amit a fatáv nem tud kikezdeni. Ezért lett wireless, először micro volt a terv, aztán lett később lézer. Ha renedeződik a régi kábelTV jogi huzavonája és meglesz a HIF határozat, majd elkezdik behúzni az üvegszálat is. De nagy valószínűséggel van még nyuszi a fatáv kalapjában, ami szintén nem fogja meglepetésként érni Ákit mivel elég jól ismeri őket. De erről még nem beszélt, úgy van vele mindent a maga idejében.
>> És sajnos az problémás kk-k félreállítását csak a saját háza kezdeményezheti a GaTeS ez ügyben tehetetlen
>Nem felreallitani kell, hanem meggyozni (ha jobban tetszik megvenni) en assetom kiez a valyi, meg mi a szama, de szivesen lenyomok neki egy sallert ha valaki ramutat
Talán már ez is szóba került vagy talán meg is történt, gondolod majd pont nekem fogja legelőször elújságolni. Hidd el ők is tudják mi a dörgés, nem naívak mint ahogy te hiszed. Ezzel szerintem az lehet a gond hogy nincs az a pénz ami elég lenne, vagyis kapott X összeget, visszadobta a engedélyező nyilatkozatot és most már 5X kellene neki, azért mert közben a KA-től már 3X-nyit kapott. Azért ez nem játszható el a végtelenig, a GaTeS neked akar szolgáltatni nem pedig a kk-kat hízlalni. Ez esetben tényleg igaz a mondatod hogy ilyen feltételek mellett tényleg neméri meg az adott házba beruházni. Szerintem a GaTeS menet közben úgy döntött hogy akkor megy a legkisebb ellenálás felé, és nem küld verőlegényeket. Majd később visszatér és addigra már talán a lakók alaposan porhanyósra puhítottáka kk-t. Én úgy hívom belső bomlasztás, lehet csinálni demokratikus eszközökkel a meggyőzés és észérvek alapján, hatva a pénztárcára, és szóba jöhet a te megoldásod is, hidd el a GaTeS-nek tök mindegy hogy oldják meg a házak saját körön belül a dolgot.
> Szerintem az elég beteges ember aki abban leli örömét hogy másokat megkárosít miközben ahhoz semmi érdeke nem fűzi csak sportot űz belőle.
Te melyik magyarorszagon elsz? ;-))))
> Ezek szerint mégsem állja senki a két kliens oldali set árát
En ilyet nem is mondtam...
> A GaTeS nem felelőtlenül igérget csak konstuktívabb hozzáállást várt a házak részéről
"vart" miazhogy vart? egyreszt mindig a legrosszabbol kell kiindulni, masreszt aki a szakmaban kicsit otthon van annak ez egyertelmu
> Melyik is a cég akinél szerződést kell kötni
Nemtom, melyiknel kell? ;-) nekem meg a matav is megmondta szerzodes nelkul hogy nyema ;-)
> Ha kell a papír szövege felrakom éjfél után.
Kell kell kell, hiszen ha alairta az mar valami, miazhogy egy alairt szerzodesre (engedelyre) utolag aszondja, hogy nem?
> Szerintem erre az engedélyeztetési fogadtatásra és hozzáállásra nem csoda hogy nem készült fel a GaTeS
En meg erre irtam, hogy amator, ez teljesen nyilvanvalo dolog, hogy ez lesz, barhol ebben az orszagban.
> . Az pedig hogy a HIF-nél most megy a huzavona a saját kábelTV-s rendszerünkről megint "nem várt" esemény
Nem vart esemeny, hogy a HIF lassu es korrupt? ;-))) Hehe, tenyleg nem regota dolgozhatnak ezen a teruleten...
> És sajnos az problémás kk-k félreállítását csak a saját háza kezdeményezheti a GaTeS ez ügyben tehetetlen
Nem felreallitani kell, hanem meggyozni (ha jobban tetszik megvenni) en assetom kiez a valyi, meg mi a szama, de szivesen lenyomok neki egy sallert ha valaki ramutat
Sajnos ez van amit mondasz. Jó hogy nállatok sem így van. amit lehetne tenni az polgári per, de az senkinek nem jó tényleg feledhető megoldás. A megegyezés lehetne az egyetlen értelmes kompromisszum.
Az a baj hogy van ez a belegyező nyilatkozat és azt a kk írja alá a ház nevében mivel ő a meghatalmazott. És innentől ki vagy szolgáltatva, mert hiába mondja azt a ház hogy legyen ha ő egymaga megmakacsolja magát. A lakók meg nem nagyon tesznek semmit az ilyen arrogáns kk-kal szemben. Valahol itt van a kutya elásva. Sajnos eddig úgy néz ki ott lesz majd net ahol a kk is érintett ezért szorgalmazza a dolgok haladását, vagy csak felvilágosult és nem áll a kibontakozó versenypiac közé.
Hát ezek nem szép dolgok. Szerencsére nálunk az az elv, hogy ha csak egy lakó is akarja, be kell engedni. Azt viszont nem értem, hogy ez miért a kk belátásán múlik, mi van ilyenkor jogilag. Tényleg attól függ a netezés költsége és minősége, hogy az adott házban speciel felvilágosult vagy felvilágosulatlan a kk abszolutizmusa?
>Ki nem szeretne internetet? Marpedig a lakok nagyresze le se szarja...
Tőlem. Nem is azt kéri a GaTeS hogy vegyék meg, csak azt hogy ne gátolják a többi lakost szabad szolgáltató választáshoz való jogát. Ez pedig létező jog, vszint elég kicsinyes hozzállás lenne a házak részéről ha ez után a GaTeS-nek vagy magának a lakónak pereskednie kelle. Ezért lenne értelmesebb megoldás megegyezeni.
Azért ne feledd itt nem csak a netről, hanem kábeltTV és telefonról is szó lenne, ami a fatáv féle hasonló 3 szolgáltatásnak konkurenciája lenne, a verseny pedig mindenkinek jó. Szerintem az elég beteges ember aki abban leli örömét hogy másokat megkárosít miközben ahhoz semmi érdeke nem fűzi csak sportot űz belőle.
Ezen kívül a GaTeS szolgáltatásait nem kötelező választani, épp ezért senkinek semmi kárt nem okoz a házban, ellenben a KA féle kábelnetbekötés azzal járna hogy minden lakót átkötnének 4x drágább kábelTV rendszerre. Szerintem a két filozófia köszönőviszonyban sincs egymással. A Gates ügyfél barát választást kínáló, a KA féle meg ügyfél ellenes belekényszerítő.
>Hogyne erintene, olcsobb lenne (vo: 200-300k egyben + vmi havidij vagy havi 7) megbizhatobb lenne, meg se kene mozdulnom...
Ezek szerint mégsem állja senki a két kliens oldali set árát a directional antennákkal, és még havidíj is lenne. Ezek után már végképp nem értem az egyéni antennás akciódat.
>Namost az erdek az lof@sz. Mar leirtam sok sok idovel ezelott, hogy itt lesznek meg problemak az engedelyekkel, ez - szamomra legalabbis - nyilvanvalo volt. A gates a szemember egy hot amator cegnek tunt, es be is bizonyitottak, sajnos. Felelotlenul igergetni? Szerzodest kotni anelkul hogy papirjuk lenne? non-sense
A GaTeS nem felelőtlenül igérget csak konstuktívabb hozzáállást várt a házak részéről, elvégre a benne lévő lakóknak nyújtana szolgáltatás. Sajnos ez már magyar specialitás ha már nekem nem lehet másnak se legyen és ezért még hajlandó is keresztbetenni.
Hmm felelőtlen ígérgetés. Melyik is a cég akinél szerződést kell kötni, aztán kimérnek-bemérnek filóznak, aztán értesítnek hogy nincs megfelelő hurokellenállás és nem hajlanadóak szerződni ezért egyoldalúanfelbontják és visszadják a belépési díjat. Kár hogy ez a procedure néha 1 hónap. Aztánmeg ha lehet akkor volt már rá példa hogy decembertől májusig kellett várni míg végre sikerül is bekötni. Most hirtelen nem ugrok be a cég neve pedig a nyelvemen van. Pedig ők tuti amatőr cég. :D
>Milyen megallapodas? Alairtak valami szerzodest vagy csak bedoltek vmi maszlagnak?
A megegyezésről pedig annyit létezik szóbeli és írásos is amiben a kk a ház nevében mint meghatalmazott engedélyezi a házban történő szerelési munkálatokat. Ha kell a papír szövege felrakom éjfél után. Na ilyen aláírt papírokat mondtak vissza a kk-k nemrég, ami miatt a GaTeS ilyen helyzetbe került. Vagyis a kk először szóbelileg visszajelezte hogy nem zárkózik el a dologtól és amég júniusban megesett felmérések szerint a lakók is támogatják a dolgot. Ezek után kezdődtek el a szerződéskötések. Később ezt írásba is foglalták, majd egy nap megjelent a kk Szilvinél és bejelentette bocs mégsem engedem meg, felejtsük el azt az aláírt papírt. Kíváncsi lennék te ezek után mit lépnél. Persze lehet perelni, de akkro megint egy negatív hozzáállású problémamegoldához nyúlunk, ráadásul ez nem épp a GaTeS stílusa, hagyjuk ezt meg a KA-nek meg a fatávnak(na most hirtelen beugrott, mondtam hogy a nyelvemen volt:D).
Szerintem erre az engedélyeztetési fogadtatásra és hozzáállásra nem csoda hogy nem készült fel a GaTeS, szerintem is teljesen logikátlan hozzáállás hogy a saját lakóikkal szúrnak ki de erről már írtam az elején. Más engedély nem nagyon kellene nekik, pont elég lenne a házakkal folytatott mizériák befejeződnének. Az pedig hogy a HIF-nél most megy a huzavona a saját kábelTV-s rendszerünkről megint "nem várt" esemény, ismert a fatáv pereskedő stílusát erre készültek. Pont ezért lett helyette lézer hogy legalább lépjenek valamit. Mondhatták volna azt is hogy bocsi majd jővő tavasszal visszatérünk a dologra ha már a fatáv beleunt a dologba. Én valahogy nem emléxem a fatáv részéről olyan hozzállásra ha már nem jöhetnek be a net az épületekbe a fatávkábel által, akkor biztosítanak addig alternatívát hogy ne kelljen még további 2 évet várni hogy történjen valami.
>Jah nekem is elegem van mar, hogy mindenhol faszok vannak. Amugy beszeltem a Szilvivel, valami olyat mondott hogy itt egy bizonyos valyi "ur" a kepviselo, es hogy elment szabadsagra, es majd szeptemberben ha visszajon, akkor talan esetleg beszelhetnek a dologrol... azaz NEM en mar latom :(
Jah nekem is ezt a Vályit emlegette a srác aki itt volt. A stílusa tisztára olyan mint a Zoli féle szipirtyóé, az is most nyár van most nem hívunk össze közgyűlést, most nyaral az ügyvédem először meg akarom beszélni vele, nem lehet mert nekem és az ügyvédnek nem tetszik a többi ember meg le van szarva, és különben is én úgy sem interneteznék, és sok hasonló megnyílvánulás. Az ilyen emberek nem valók közösképviselőknek akik csak az önös érdeküket tudják nézni, de társasházét nem. Pedig amikor kk-k akkor az utóbbival kéne foglalkozni mint munkahelyi kötelesség, azt meg hogy mint magánember mit gondol leszarom. Az a baj hogy egy szavazáson ő is csak egy szavazat így leszarható, de amikor a ház nevében intézkedik akkor pöffeszkedő kiskirály aki élvezi hogy hatalommal bír.
>Nincs azzal baj hogy a gates akar meg dolgozik meg mittomen, de hat most mitmondjak? Itt, a balkanon, meg mashogy mukodnek a dolgok...
Jah, de mint előb írtam ez inkább személyi probléma. Egy rendes kk, aki a közössége érekét is hajlandó nézni és máris megy minden flottul. És sajnos az problémás kk-k félreállítását csak a saját háza kezdeményezheti a GaTeS ez ügyben tehetetlen. Az meg hogy a lakók olyan pipogyi alakok hogy megijednek a saját kk-juk hatalmaskodásától szerintem is a saját hiányosságuk. Itt nem milliárdos cégek ellen kellene küzdeni, ami lássuk be tényleg veszett fejsze nyele, hanem csak egy mezei kk-t kellene helyre billenteni aki dettó ugyanolyan ember mint bárki más a házban.
Ki nem szeretne internetet? Marpedig a lakok nagyresze le se szarja...
> Ha ennyire nem érint a GaTeS
Hogyne erintene, olcsobb lenne (vo: 200-300k egyben + vmi havidij vagy havi 7) megbizhatobb lenne, meg se kene mozdulnom...
> A GaTeSnek érdeke lenne minden házba bejutni és a házban netre vágyóknak is érdeke hogy a GaTeS bejusson
Namost az erdek az lof@sz. Mar leirtam sok sok idovel ezelott, hogy itt lesznek meg problemak az engedelyekkel, ez - szamomra legalabbis - nyilvanvalo volt. A gates a szemember egy hot amator cegnek tunt, es be is bizonyitottak, sajnos. Felelotlenul igergetni? Szerzodest kotni anelkul hogy papirjuk lenne? non-sense
> Megjegyzem az eszközöket már megvetteék mivel 1x már meállapodás született a nemrég visszalépett házak részéről
Milyen megallapodas? Alairtak valami szerzodest vagy csak bedoltek vmi maszlagnak?
> Bocs a telefonszámért, biztos már a parkinson kezdeti tünetei
:-)) Jah nekem is elegem van mar, hogy mindenhol faszok vannak. Amugy beszeltem a Szilvivel, valami olyat mondott hogy itt egy bizonyos valyi "ur" a kepviselo, es hogy elment szabadsagra, es majd szeptemberben ha visszajon, akkor talan esetleg beszelhetnek a dologrol... azaz NEM en mar latom :(
Nincs azzal baj hogy a gates akar meg dolgozik meg mittomen, de hat most mitmondjak? Itt, a balkanon, meg mashogy mukodnek a dolgok...
Ki nem szeretne szélessávot? Egyébként a legtöbbünknek magyar ember számára megfizethető árú net is elég lenne, a szélessáv sokaknak nem biztos hogy alapkövetelmény.
Ha ennyire nem érint a GaTeS mert a céged bérelt vonalát vidáman csapolhatod és még két kliens oldali setet is a feneked alá raknak akkor nem tudom miért koptatod a billentyűzetet. Akkor pont elég ha a közgyűlésen a többi netre vágyó érdekében szavazol. A haladást pedig a lakossági szektorra értettem mivel nekünk az a fontos, azt én is tudom hogy a céges bérelt vonali bekötések micron gyorsabban haladnak, már több mint 300 különböző kézben lévő bázisállomás üzemel Bp.-n.
A GaTeSnek érdeke lenne minden házba bejutni és a házban netre vágyóknak is érdeke hogy a GaTeS bejusson. Nincs kedven ismételni magas, leírtam milyen problémák hátráltatják a munkálatokat. De ha te tudod a tuti receptet hogy lehet a 10 perc alatt megoldani a helyzetet akkor talán oszd meg velünk. A GaTeS az első pillanattól elsődleges célpontnak a 8 tizest határozta meg, ha figyelted a lézeres láncban is benne volt az összes. Aztán szépen lassan hullanak ki, mivel minden kk közgyűlés akar vagy csak szimplán ellenáll. Ez ellen a GaTeS pedig nem sokat tehet, engedély nélkül nem ronthatnak be házakba és kábelezhetik be az épületet, helyezhetik el a szükséges eszközöket. Megjegyzem az eszközöket már megvetteék mivel 1x már meállapodás született a nemrég visszalépett házak részéről, így nehéz azt mondani hogy a GaTeS-nek nem fontosak a házak, elvégre a lézer eszközök és a Cisco switch-ek nem éppen két filléres eszközök.
Bocs a telefonszámért, biztos már a parkinson kezdeti tünetei. :)
> Szerintem az ablakba kirakott antennát nem hiszem hogy bármelyik micros szolgáltató elfodja
sajat antenna ;-) kit erdekel a szolgaltato... kozuk nincs hozza
> A micros társaságok meg alig haladnak, szintén sehol, semmi csak parasztvakítás
van aki igen, csak nem occso (majdhogynem MLLN arban van)
> Eddig is mindenki hajlandó lett volna fizetni mind az ADSL-re mind a kábelnetre
igen csak az a mindenki keves... ha a gatesnek nagyon kellene az a par tizemeletes meg azok az ugyfelek akkor ott lennenek, ebben biztos vagyok. valoszinuleg ennyit nem er meg nekik
Ha jól tudom 2b a helyes válasz, a Gelka megszünt jogutód nélkül és a ltp.-re szállt a rendszer. Ha tényelg végigolvastad a topicot mint ahogy nemrég írtad akkor láthattad volna hogy van egy Pók utcai közösképviselők egyesülete, amiben az összes ház kk-ja benne van. Ez az egyesület képviseli a ltp. érdekeit és erre szállt át a tulajdonjog, tudtommal anno pot e miatt alakult az egyesület. Ez bízta meg a Gelka megszűnése után a KábelKomplexet a műsorszórással és üzemeltetéssel. Szerintem furcsa szerződés lett volna anno, ha a kábelkomplex elkezd egy olyan hálózaton szolgáltatni ahol erre nem is tulajdonos kéri fel. Ha így van akkor már a KA szerződése is kikezdhető, mert akkor ő meg milyen jogon szolgáltat a hálózaton.
A másik. Hogy fogják majd egyszer csak az talán 5-10 év múlva lesz és szerintem addig te sem szeretnél nem nélkül tengődni. A telefn piacon ez már van, de csak papíron a gyakorlat egy nagy nulla. Ott a telko cég törvényilga rá van kényszerítve hogy az előfiztői hurkot bérbeadja, a kábelTV-nél nincs kötelezés a szolgáltató saját akaratából dönthet mit akar tenni. Viszont az árakkal totál meg lehet továbbra is fogni az egészet azért nem tartunk sehol. Jelenleg a fatáv az alternatív szolgáltatóktól magasabb nagykerárat kér, mint a saját kiskerárai a fogyasztók felé. Ilyen körülmények között pedig lehetetlen a versenyhelyzet, azért gondolkodnak már azon az alternatívok hogy végleg itt hagyják az országot. Már 2 éve a fatáv féle RIO-kon folyik a tárgyalás és a pereskedés, de még mindig ugyanott tartunk mint 2 éve, vagyis ott hogy a fatáv az EU átlag árnál 3-4x magasabb díjat kérne és így lehetetlen versenyhelyzetet kialakítani. Szerintem ez még eltart minimum 3-4 évig, a fatávnak az az érdeke hogy minél tovább monopol helyzetben maradjon és ezt így biztosítja. És mivel papíron liberalizáció van, erre hivatkozva tovább emelheti az árait(lásd internetes kedvezmények megvonása) mert azzal taakrózik hogy nincs egyedül már a piacon. KábelTV hálózatok ügyében pedig már írtam hogy még tervezet sincs arra hogy liberalizáljanak, még az EU-ban is 2005-re volt tervezet de a helyi kábelTV-s lobbyk azt is kikezdték. Szóval max ha lesz egyszer az EU-ban és 5-10 éven mi is bekerülünk akkor majd az EU konformra hivatkozva talán eyyszer nállunk is így lesz.
Én viszont most szeretnék netezni, nem 5-1 év múlva. :(
A jövő tényleg az integrált adatszolgáltatásé(net, telefon, TV), ezért is indult már az elején a GaTeS az üvegszál felé. Egyébként látod mennyi nem halad az egész sehová. Mióta igérik már pl. a kábelTV-s szolgáltatók hogy a hálózatukon lesz telefonszolgáltatás is és sehol nem tartanak. Azért mert a hálózatukból kilépve a fatáv már olyan árat kér hogy kár is lenne belevágni, ráfejleszteni és beruházni a plusz eszközökre. Jeleg az alternatívok ahol már vannak összeköttesési szerződések a nagy telkoval mind veszteséget termelnek és a helyzet normalizálódásában reménykednek. Csak az a baj hogy már 2 éve egy helyben topgnak és semmi fény az alagút végén, azért merül már fel az is nemrég a részükről már nem első alkalommal hogy ithagják a mmagyar piacot. Egyébként az ilyen veszteséget csak nagy tőkeerejű cég képes egy ideig bevállalni(ezért csinálja eddig csak a GTS meg a Pantel) de ezt valahol a jővőben kamatostul vissza kell szerezniük, ami miatt megint mi nyögünk majd. Röviden a helyet kurva szar már nagyon régóta, és minél tovább ez marad a jővő is annál szarabb lesz.
Ha van neted és pénzedbe sem kerül akkor örülj. Sajnos nem sok embernek van lehetősége visszahívós DUN szolgáltatásra hogy a cége fizesse a telefonszámláját.
Szerintem az ablakba kirakott antennát nem hiszem hogy bármelyik micros szolgáltató elfodja, eddig mind a tetőhöz ragaszkodott, oda pedig dettó ugyanez a procedura visz csak nem egy cég küzd a ház ellen, több belső előfizető érdekeiért, hanem te egyedül a sajátodért. Szerintem ekkor sokkal kisebb az esélyed. A micros társaságok meg alig haladnak, szintén sehol, semmi csak parasztvakítás. A Systel is még májusban ígérgetett hogy jönnek, aztán azóta is jönnek pedig már 4 hónap eltelt és még egy elő előfizető sem jelzett vissza egy fórumon sem hogy neki már van. Dettó ugyanez a CovySoft, a micronet és lanportnál. Egyébként mind a 4 cégnek írtam, ecstelve az itteni helyzetet, lehetőséget, előfizetőszámot. Mind azt akarta volna hogy legyen egy helyi szervező, koordinátor, mert neki arra nincs kapacitásuk hogy az egyénekkel foglalkozzanak, ezen kívül mind engedélyt akart hogy feljuthasson valamelyik tízemelesre és ott bázisállomást telepítsen. A hármashatár-hegy meg innen túl messze van, szerintem ami ott van a Systelnek az is csak egy átjátszó, ahhoz kellene ide a ltp.-re bázisállomást telepíteni, és arra neked rálátással kellene rendelkezned. Szóval oda is nagy szervezés kellene, kurva sok időt emésztene fel, és mivel csak most kezdődne max jővőre lenne belőle valami. Ha belegondolsz a GaTeS is 3 hónap alatt oda jutott el ahol most tart és nem valami nagy eredményt, de már legalább tartanak valahol.
Sajnos ez nem így működik hogy jön a szélessáv csak úgy magától. Eddig is mindenki hajlandó lett volna fizetni mind az ADSL-re mind a kábelnetre, mégsem a pénz volt a probléma hanem a fatáv totojázása. A pénzeddel kurvára nem fogsz elérni semmit, ahogy ez eddig 2 év alatt sem sikerült. Egyébként nem nekik dolgozol hanem a saját érdekedben a saját netelérésedért. Micronál is össze kell verbuválni egy 50 fős közösséget a semmiből közdeni a házakkal, szóval ott is dettó ez a helyzet, szerintem azért nincs még semmi kézzelfogható a micro házatáján.
Na most végleg bepöccentem. Ez a szar alvállalkozó aki a GaTeS szerelési munkálatait csinálná valami trágya minősíthetetlen valait csinál amitre még a munka szót sem tudom rábiggyeszteni. Tegnap is felhúzott mert kijött felmérni mit kell csinálni csak éppen engem nem volt hajlandó meghallgatni hanem amint megcsörrent a bunkofonja elviharzott. Ma meg jön, és megint jö a tegnapi dolgával hogy ő csak az ajtó mellé az étkezőbe hozza be a végpontot mert a kevés munka és nincs is elgé kábelt. Kábel pedig van vagy 3-4 méternyi, így megmundtam neki hogy nekem a nagyszobába kell az ajtó mögé ahol már az összes töbi csatlakozó van, a telefon meg a kábelTV is. Nagy nehezen 2 lyuk nehezen kivitelezett fúrása után eljutott a célterületig, jött volna a csatlakozó felrakása. Erre meg jön hogy ők csak baromi nagy tiplit kaptak ezért a falba is szép nagy lyuk lesz, de persze állandóan vasba talált így ementálivá szarrá fúrta a falat. Na itt már kezdtem majdnem kiabálni. Persze közben állandóan csörög a bunkofonja és többet beszél mint amennyit a keze jár. Aztán szépen összecsomagolt hogy neki délre mennie kell máshova és dolgavégezetlenül távozott. Valójában nincs is bekötött végpontom mivel csak a doboz kerül fel, de a kábelt már nem kötötte bele, hanem ott lóg a semmiben. Kurva pipa vagyok már erre a srácra, tegnap ais felhúzott ma mégjobban megtette. Azt mondta majd egyszer visszajön és megcsinálja. Addig is fúrjunk mi egy másik lyukat(mert nehogy már kopjon a saját fúró) aho átvisszük a kábelt a kisszobába a géphez és majd ha visszajön rárakra kábelvégződéseket meg beköti a végpontot. Nehogy már 2.5 méternyi kábel behúzásához és egy nyavajás végponti aljzat felrakásához 1.5 óra kelljen és 3x-i kiszállás. Kurvára amatőrök. Ráadásul ez még minőségtelen kábelezés is mert csak úgy ki van húzva a kábel a falon, semmi dekor, rejtett kábeles kivitelezés, de mit is várhatnánk hisz ez a csávó csinálta 2 éve a KA féle kábelezést is, és az is trágya munka volt. Azóta van kábelzsumbuj a lakásba, mindenhonnan kósza kábelek lógnak és dettó ugyanezt folytatják most is. A fszom ki van már ezekkel. Most szerezhetek egy saját fúrót mert hely már azt az 1 plusz lyukat megcsinálta volna, az minimum hétfő, aztán kérhetek új időpontot a Szilvitől hogy megint idetolja a képét és két csippentéssel befejezze amit tegnap elkezdett. Gratula, 1 hét lesz mire egy szaros bekötést megcsinálnak egy lakásba. Tudom pénz kellett vlna neki, de én elvből csak arra adok amivel elégedett vagyok, annak aki arrogáns és felbassza az agyam maximum egy maflást adok, nemhogy még a zsebét tömjem. Szóval mindenki számítson arra hogy nagy anyázások lesznek a bekötésekkor.
Jah LAN kártya, egy szaros realtek-es cucc, ami 2ezer+fa-ért meg elhet venni, nekik nagykerben áfa nélkül mér két rongy sincs. És ezt adják nagylelkűen 5ezer+faért és 2 év rabságért. Hát ez is pofátlanság a köbön. Az elején behírdetett nagy ingyenesség után, minden hülyét meg akarnak sápolni mindenhol ahol érik.
Calver:
Amfi 21-23, állítólag mindkét házban ugyanaz a személy a kk. Közgyűlés összehívása és szavazés nélkül nem arja beengedni a GaTeS, de személy szerint nincs ellenkezés részéről. Szóval idő-idő-idő. Nem tudom egyálatkán meg van-e már hírdetve nállatok a közgyűlés, de szerintem így 1 hónapon belül kizárt hogy nállatok legyen net.
Jah és a fatávkábel szerelők itt serénykednek a ltp.-en, valahonnan lett pénzük, pedig május óta azt mondják hogy nincs. Persze a GaTeS indulása elég ok hogy pont 2 évnyi hitegetés után most megcsinálják a visszirányusítást. Állítülag jővő héttől lesz Suxelero kábelnet is. Persze gyorsan és fájdalommentesen az sem megy mert oda is közgyúlés kell hogy beengedjék a fatávkábelt a háztömbbe, és ha továbbra is arrogáns a fatávkábel és csak akkor hajlandó bekötni ha minden lakó kötelezően átvált az ő kábeljükre akkor továbbra sem lesz semmi változás. A lakók nem fogják megszavazni hogy 730FT helyett 3000-et fizessenek a kábelTV-ért, a közösképviselők többsége pedig nem fogja megengedni hogy a fatávkábel tönkretegyen a ház saját hálózatát. Viszont a megvett kk-k házaiban lehet kezdeni félni, ki tudja ott milyen visszáságok fognak történni hamarosan.
Szóval kurva jó lesz ha beindul a net a telepen hétvégén az este említett 4 háztömbben, csak éppen a miénkben tuti nem fog mivel senki nincs bekábelezve és szerintem még a lézer sincs rákötve csak fenn hever a tetőn. Alja munka az van ezerrel. Szar az élet, igaz ezt nállam mindig is így volt, de már kurvára unom ezt a net miatti hajcihőt ami már 2 éve folyik nálluk.
"Az biztos anno a Gelkáé volt a hálózat, aztán rászáltt a ltp.-re."
Hát szerintem ilyen meg nincs. A ltp-é nem lehet, mert jogi értelemben ltp nincs.
Azt mondod, a Gelkáé volt. Akkor most 4 eset lehetséges:
1a. Még létetzik Gelka, és most is az övé.
1b. Még létetik Gelka, de már eladta, beapportálta, stb.
2a. Gelka jogutódokkal megszűnt, akkor valamelyik jogutódé,
2b. Gelka jogutód nélkül megszűnt, akkor alapértelmezésben senkié, esetleg valami külön megállapodás alapján megkapta valaki (önkormányzat). Ha "senkié", akkor azt hiszem elvileg egy elbirtoklás (vagy mi) nevű tevékenységgel x év után a tulajdonjog is azé lesz, aki birtokolja. Birtokolni meg a KA birtokolja, szerintem. Nincs itt egy jogász, hogy eligazítson minket?????
Ami 100%, hogy a ltp-é nem lehet a drót.
"Amit írsz egy utópisztikus álom. Olyan törvény soha nem lesz ami tiltaná hogy egy pénzügyi érdekeltség egyszerre többpiaci szegmensben is részt vegyen."
Nem is ezt kell (fogják, majd, egyszer) tiltani, hanem kötelezni fogják a szolgáltatót, hogy a tulajdonában lévő drótra más szolgáltató szolgáltatását is ráengedje. Ez a telefonnál már létezik, a jövő pedig mindenképpen az integrált (telcsi, tévé, internet) szolgáltatásé.
> Szerintem menj tájékozódni Szilvihez még ma, kideríteni mi lehet a probléma
tudod a szamot amit megadtak, esetleg felhivom es megkerdezem? pls
> Nem tudom milyen viszonyban vagy a kk-dal
assetom kiaz ;-)
> Szar de ha akarsz netet, neked is tenni kell érte egys-mást
van netem, meg penzembe se kerul, csak lassu, ha nagyon tenni akarok valamit, kirakok az ablakba egy 2.4-et aztan atlovom a harmashatarhegyre, ott meg mar csak egy utp kell, csak erre nem akarok kolteni.
Szal a netert hajlando vagyok fizetni, de dolgozni azt nekik kell...
Nem ez már 5 tizes mint te is látod. :( Eddig csak az amfi 27-29-ről is a Vizi 10 belegyeezés utáni visszamondásról volt szó, ez a két új épelet, amfi 21 és 23, nekem is újdonság. Nagy valószínűsággel ezek az épületek pár napja vonták vissza a beengedési nyilatkozatot mint az másik 3, más okot nem tudok hisz eddig voltak tüntetve a múltkori lézer láncot mutató térképen és Áki sem ejtett róluk szót mint problémás ház, szóval ez nagyon friss dolog. Egyszerűen már én sem értem a házakat főleg a kk-kat hogy mi a francért csinálják ezt. Vagy már az összeset megvette idő közben a fatáv? Tényleg, lassan már kezdem sajnálni a GaTeS-t hisz minden összejátszik ellenük, annak ellenére hogy kevés vaj nekik is van a fülük mellett a marketing gépezet miatt.
Szerintem menj tájékozódni Szilvihez még ma, kideríteni mi lehet a probléma. Legalább az egyik tizesben lesz érdekelt netesünk aki elindíthatja a belső bomlasztást ha kell. Nem tudom milyen viszonyban vagy a kk-dal de érdeklőd meg most akkor mi is van? Ha nállatok is gáz van kk részről neked sem marad más mint amit Klári csinál és mi fogunk ZoliG-éknél. :( Szar de ha akarsz netet, neked is tenni kell érte egys-mást. Nem tudom nálatok volt e már közvetlen postaládába szórása reklámanayagnak, mert ha még nem Szilvinál jártadban felmarkolhatsz 100db-ot és kiszórhatod. Első lépésnek ez is jó. Aztán a többit majd megdumáljuk miután megtudod mi a konkrét tényállás, addig kár bármiről és bármi ellen kardot rántani.
Sajnos nem repül a sültgalamb csak úgy a szánkba, de ezt már az utóbbi 2 év alatt rendesen megtapasztaltuk. A GaTeS ügyében mint aktív résztvevő mi is tehetünk valamit hogy sajátmagunknak jobb legyen, míg a nagy fatáv gépezet soha nem volt kíváncsi a véleményünkre.
> Sajnos jelen pillanatban a Vizimolnár 10, a Amfiteátrum 27-29, valamint az Amfiteátrum 21, és az Amfiteátrum 23, ahova a közösképviselők ellenállása miatt nem tudunk eljutni
ez a 3 tizes? ;-) /me amf 21, na errol ennyit... aszittem ezt a par napot mar kibirom 14.4-en de akko` aktivaltatom a gprst is :-)
Kösz Pucros behatároltalak titeket is nem felejtő TXT-be. :D
Közben ZoliG küldött az emailt a mobiljáról. Élvezi Olaszt, bukik a mediterán csajokra és tömi magába a pizzát és kezd netfüggősége lenni. :) És nagyon reméli mire hazajön sokaknak lesz netje, mi meg elkezdhetünk intézkedni a Vizi 27-29-ben hogy legyen ott is valami. :(
Én a Vízimolnár 33-ban (cseréptetős, Silvanus torkolata van az ablakom alatt), a monogramdruszám pedig itt a sarkon, az Őrlő utca túloldalán (az övék sem tizes, hanem alacsony lapostetős).