A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Dehogynem. Azzal, hogy nem Zeuszra vezetjük vissza a villámokat, hanem egy elektromos jelenségre, máris léptünk egyet előbbre a megismerés terén. Persze merülnek fel további kérdések, s talán a végső válaszokat sosem fogjuk megismerni, de ilyen kis lépésekkel egyre jobban megértjük a világot.
A legnagyobb botorság lenne, ha a tudomány feladná az ok-okozati elvre alapuló kutatási módszerét.
"az egyedi atom bomlását valóban nem lehet előrejelezni, az átlagos bomlási idő azt mutatja, hogy valamihez igazodnak ezek az elemek, így mégiscsak lehet valami oka a bomlásnak. Ha nincs oka, akkor miért bomlik el?"
Nem arra gondolok (a bomlás példájánál maradva), hogy elbomlik az atommag, hanem hogy pontosan mikor. Lehetne például egy olyan gépet csinálni, ami bomlási idő alapján igazi véletlen számot generál. Az igaz, hogy az átlagos bomlási idő értékét meghatározza valami, de a megfelelő matematikai transzformáció után semmi nem határozza meg az eredményül kapott véletlen számokat. Vannak olyan sajátosságai a bomlás jelenségének, amik nem véletlenek, de vannak olyanok is, amik véletlenek.
" keresi az okszerű magyarázatot, mégpedig olyan módon, hogy az magából a természeti folyamatokból legyen levezethető, s nem valamilyen természetfölötti ágensre (angyalok, Zeusz, Isten, Nagy Tervező, Semmiből Varázsló stb.) legyen visszavezetve."
Az valóban nem lenne tudományos, ha Zeuszra vezetnénk vissza a világot. De az egy logikai szükségszerűség, hogy vannak olyan kérdések, amikre nincsen válasz a természetben. Mert ha mindent visszavezetünk valami másra, akkor vagy a végére érünk ennek a visszavezetésnek, vagy körbeérünk. De ha körbeérünk, akkor is fel lehet tenni a megalapozottság kérdését a kör egészére, hogy miért olyan, amilyen. És hogy miért van egyáltalán. Szóval nem vagyunk előbbre.
Ennek a kutatási irányzatnak a fő célkitűzése, hogy közös alapra hozza a kvantummechanikát és Einstein relativitás-elméletét.
Az elmélet lényege, hogy az einsteini téridőt nem tökéletes kontinuumként fogja fel, hanem a kvantummechanika energia-kvantumjaihoz hasonlóan a téridőnek is feltételezi elemi „részecskéit”.
A közérthetőség kedvéért ezt az elemi részt valamiféle hurokként (karika) jeleníti meg, de nem ennek a pontos alakja az érdekes, hanem a viselkedése, mely hasonlít arra, mintha kis hurkok (karikák) kapcsolódnának egymásba, s ezek alkotnák az általunk érzékelhető téridő „szövedékét”.
Amikor ezek a hurkok szorosan egymáshoz szorulnak, ott „sűrű”, görbült a tér, s magas a hőmérséklet, amikor pedig széthúzódnak, ott a tér kisimul, a hőmérséklet pedig csökken.
Ennek az elemi téridő „részecskének” a mérete megegyezik a Planck-hosszal.
Ezen elméletből több következtetés levonható:
-Az Univerzum legkisebb térfogatú állapotában sem lehet kisebb ennél a „részecske” méretnél, vagyis az elmélet kizárja a zéró-térfogatú szingularitást, s ezzel a kvantummechanikából és az Einstein egyenletekből kikerülnek azok a végtelen mennyiségek, amit a szingularitás okozott.
-Végre megnyílik az út az einsteini gravitációs elmélet, s a kvantummechanika közös alapra hozására, mivel minden „kvantált”, még a téridő is.
-Ahol nincs ilyen elemi hurok-részecske, ott nincs semmi! Vagyis ez a téridő szövedék teljesen kitölti a teret, van ahol ritkábban, van ahol sűrűbben átszőve.
-Ezekből a hurokelemekből épülnek fel azok a magasabb szerveződési szintű részecskék, melyeket már ismerünk (hadronok, leptonok).
A kvantumgravitáció elméleti és matematikai alapjait Abhay Ashtekar rakta le, majd Lee Smolin és Carlo Rovelli fejlesztette tovább a Hurok Kvantumgravitáció elméletévé.
(Meg kell említeni, hogy ez az elmélet sok tekintetben hasonló a húrelméletekhez, de azokhoz képest kevésbé tartalmaz olyan absztrakciókat, mint pl. a 11 és 26-dimenziós terek, valamint jobban igazodik Einstein relativitás elméletéhez is.)
Ezután lépett a képbe Martin Bojowald, akinek a nevéhez fűződik a Hurok Kvantumkozmológia (Loop Quantum Cosmology) elmélete.
Ennek lényege röviden az alábbiakban foglalható össze:
-Nem kell feltételezni az anyag, tér, idő „keletkezését”, mivel a téridőnek ez a „szövedéke” nem tud sem eltűnni, sem keletkezni, de folyamatosan és dinamikusan változtatja méretét/alakját.
-Az Univerzum örökké létezik, s ciklikusan megújulva tágulások és összehúzódások követik egymást.
-Az Ősrobbanás „induló” pillanata nem az idő kezdete, hanem csak egy
Induljunk ki egy nem gömbölyű elrendezésből. Vonzani kezdi önmagát. De a kisebb átmérő mentén jobban, egyre gyorsabban.
Na itt a végkifejlet attól függ, hogy az anyagnak van nyomása vagy nincs. Például neutrínók.
Szóval vagy palacsinta lesz belőle, vagy pedig oszcillálni fog, mert a nyomás nem állítja meg a "középpontban" a mozgást és túllendül. A nagy kérdés, hogy ectrém sűrűségen a kvantumfizika mit csinál.
Mondjuk a jelenlegi gyorsítókban elérhető anyagsűrűség a végtelenhez képest sehol sincs.
Látom, nárciszvirágszál, hogy te is az életrajzi ismertetőkből próbálod kihüvelyezni a kozmológiát, ahogyan azt a @destruct-ra átkeresztelődött @JimmyG a gumiszobában mesterien műveli a fizikával.
Lee Smolin (New York, 1955 –) amerikai elméleti fizikus. Kutató a Perimeter Institute for Theoretical Physics intézetben és adjunktus a Waterloo Egyetemen. Legismertebb munkája a kvantumgravitáció több megközelítésének kidolgozása, köztük a hurok-kvantumgravitáció. Azt állítja, hogy a két fő kvantumgravitációs elmélet, a hurok (loop) kvantumgravitáció és a húrelmélet összeegyeztethető, mint ugyanazon elmélet külön aspektusai. Kutatásai kiterjednek a kozmológia, elemi részecske elmélet, kvantummechanika, elméleti biológia területekre is. Smolin legismertebb munkája a termékeny Világegyetem elmélete, melyet kozmikus természetes szelekciónak is neveznek. Megkísérli a biológiai evolúció alapelveit a kozmológiában alkalmazni.
Sir Roger Penrose (1931. augusztus 8.) angol matematikus és elméleti fizikus.
Tudományos eredményeinek elismeréseként 1994-ben a királynő lovaggá ütötte. 1988-ban a Stephen Hawkinggal közösen elért eredményekért megkapták fizikai Wolf-díjat. ...
Ő dolgozta ki a tvisztorelméletet (a tvisztorok a téridő alapjául szolgáló, magasabb dimenziós komplex térben működő, absztrakt geometriai alakzatok). További alapvető eredménye a kozmológiában a Stephen Hawkinggal megalkotott Hawking–Penrose-tétel, amely szerint az einsteini téregyenleteknek nincs szingularitás (például ősrobbanás, fekete lyuk) nélküli megoldása.
Martin Bojowald (1973. február 18. ) egy német fizikus, aki a Penn State Fizikai Tanszék karán dolgozik, ahol a Gravitációs és Kozmosz Intézet tagja. Több évet töltött a Max Planck Gravitációs Fizikai Intézetben , Potsdamban , Németországban . A hurok kvantum gravitáción és a fizikai kozmológián dolgozik, és megbízható a hurok kvantum kozmológia almezőjének létrehozásával .
Én nem a legmélyebb (végső) okok keresésére gondoltam (bár annak keresése sem áll távol a tudománytól), hanem általában az ok-okozatiság természeten belüli keresésére (eltekintve a természetfölöttiektől), s ezzel a módszerrel fizikai törvényszerűségek felismerésére.
Valamikor a görögök azt hitték, hogy a villámokat személyesen Zeusz kezeli és irányítja. Később aztán Benjamin Franklin kiemelkedő munkásságának köszönhetően (is) kiderítették, hogy a villámoknak egy elektromos jelenség az OKA, nem pedig Zeusz.
Sokáig nem tudták, hogy az égés jelensége tulajdonképpen micsoda. Először felvetődött egy flogiszton nevű anyag szerepe, de aztán bebizonyosodott, hogy az égés OKA és magyarázata a különféle elemek oxigénnel való egyesülése.
Vagy vegyük Newton emblematikus felfedezését, amikor felrémlett neki, hogy az alma leesésének és a Hold keringésének ugyanaz a természeti jelenség az OKA, amit gravitációnak nevezünk.
Amikor a tudomány igyekszik a természeti jelenségeket megismerni, akkor ezt alapvetően az ok-okozatiság elvének segítségével történik. Ha van egy eddig nem (kellően) megmagyarázott fizikai jelenség, akkor annak kiderítése a tudomány feladata, mégpedig úgy, hogy azt a már addig kiderített természeti jelenségekkel összhangban magyarázza meg, s nem a természetfölötti ágensek és varázslások felhasználásával. A tudományos magyarázatok nem nélkülözhetik az ok-okozatiság elvét; mert enélkül csak olyan válaszokat tudunk adni, hogy „ez a jelenség így van, higgyük el, de nem tudjuk, hogy miért”. Ez nem tudományos magyarázat.
Természetesen nem tudjuk még minden jelenségnek az okát és tudományos magyarázatát, de az a tudomány feladata, hogy egy-egy lépéssel előbbre kerüljön a természeti jelenségek megismerésében.
Ha a teljes univerzum tömege képes lenne visszapattanni, akkor egy kisebb tömeg is vissza pattanna a (feltételezett) szingularitás előtt, amikor az anyag a fekete lyukba zuhan.
Mivel kicsiben nem történik meg, ezért nagyban se fordulhat elő.
részletesen kidolgozott modell semmit nem tud mondani arról, hogy mi történt a kezdő pillanatban,
Nagyon lényeges különbség a jelenlegi kozmológiai modell és a Smolin prófétád által részletesen kidolgozott modell között, hogy az előbbi létezik és működik, az utóbbi pedig nem is létezik, pláne nem tud semmit mondani arról, hogy hogyan is történt az a mesebeli "visszapattanás"
Természetesen nem vitatom el azt a jogodat, hogy olyan fantazmagóriákban és mesékben higgy, amilyenekben akarsz.
Téged láthatóan félrevezet Lee Smolin könyveinek olvasgatása. Az ott előadott laza eszmefuttatások egyike sem kidolgozott elmélet. Te pedig láthatóan nem tudsz különbséget tenni az efféle fantáziák, és a valóban részletesen kidolgozott modellek között.
Ez az eljárás is jellemző rátok, szekértáborbeliekre. Először azzal jöttetek elő, hogy én, mint laikus mennyire nem értek ehhez. Aztán mikor megemlítettem néhány tudós nevét, akik ugyanazt az elvet képviselik, akkor megpróbáltátok meghazudtolni a szerzőket, hogy tulajdonképpen nem is úgy gondolta, igeidők, meg egyebek…Aztán mikor az orrotok alá dörgöltem, hogy szóról szóra mit írt, akkor meg megpróbáljátok lekicsinyelni az említett szerzők munkáját és megállapításait. (Egyébként ugyanezt eljátszottátok már Matolcsi Tamással kapcsolatban is.)
Nem az a lényeg, hogy a visszapattanó ciklikus modellt elméletnek, vagy hipotézisnek tartjuk. A lényeg, hogy van két alapelv, ami között választani kell.
Az egyik alapelv (vagy feltételezés, hiszen senki sem volt ott), hogy a világ előzmény nélkül a semmiből lépett elő vagy teremtődött, terével, idejével, energiájával együtt.
A másik elv pedig az, hogy a világ nem teremtődött, mindig is létezett, s az ősrobbanásnak nevezett expanzió csak egy következő világciklus kezdete, melynek előzménye az előző ciklusbeli összeroppanás, s innen ered az expanzió energiája.
Lee Smolin és Martin Bojowald ez utóbbi elvet képviseli, s ezzel kapcsolatban tudnak felhozni érveket, amiket különböző értekezésekben ki is fejtettek. Ezek az értekezések nem mondanak ellent a népszerűsítő kiadványokban megállapított alapelveknek. Ezek nem fantáziák, hanem alaposan átgondolt alapelvek, megállapítások.
Különben meg az általatok részletesen kidolgozott modell semmit nem tud mondani arról, hogy mi történt a kezdő pillanatban, vagyis hogyan ugrott elő a világegyetem a semmiből, s nem szól arról, hogy fizikailag hogyan zajlott le a „megtestesülés”. Ennyit a részletes modellről…
