Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Itt lehet lelki életet élni, szőrmentén moderációval is foglalkozni.
"Újdonánc" nickek a troll témához és kapcsolódókhoz ne szóljanak hozzá !
A fórum mint virtuális világ.
Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett
" a magatartása alapján döntsék el a többiek, hogy itt játszhat-e, vagy sem. "
Laci bácsi! A baj az ott kezdődik hogy a többiek döntik el. Hiszen azt fogadnak így be a "falkába" és azt zárnak ki magukból akit akarnak. Ezáltal könnyedén megbélyegzik a belépőt vásárolni akaró vendégpolgárt!:(
(nem, nem az én időmben alakult ki. csak én voltam az, aki miután közölte, hogy ez szerinte baromság, de a szabály alkotója (a törvényhozó) nem törölte el/ki, hát nekiálltam használni, betartatni, elvégre a törvény az törvény)
Ha figyelsz,láthatod,hogy most pont Veled fenyegetőzik a moderáció!
Ha jól emlékezem,pont a Te idődben alakult ki,hogy aki eteti a trollt,repül!,
A baj az,hogy kell legalább 2-3 hsz.,hogy ráismerhessünk,addigra viszont,ha a modi is úgy akarja-repülünk!;-)Innentől,mindenki a modi segítőkészségén,jóakaratán múlik!
Ergó vagy nem szólunk senkihez,aki új(ezzel teljesen leül a fórum)vagy elindul egy boszorkányüldözés!Ezt a gordiuszi csomót próbázzátok valahogy feloldani!Nem lesz könnyű!!;-)
Én inkább azon a nézeten vagyok, hogy mindenki egyenlő, mert ez a megbélyegzősdi nekem gyerekesnek tűnik olyan szempontból, hogy beengedünk a játszótérre de sárga pólót kell hordanod...nos, ez szerintem gáz.
Ha valaki itt "játszhat" az legyen egyenlő és a magatartása alapján döntsék el a többiek, hogy itt játszhat-e, vagy sem.
De onnantól, hogy nem, az a nem valóban nem legyen, mert a következetlenség csak bizonytalanságot szül és vannak akik a zavarosban szeretnek halászni. De az utolsó, utolsó, utolsó utáni ígéret, már egy gyereknek is komolytalan szerintem.
igen álljon vissza a régi rendszer, én rend párti vagyok.
a háttérbe nem látok ezért nem tudom mi jön amiért ti nyeltek és az nekünk nem lesz jó, de a rendet nektek kell fent tartani, szerintem is jó lett volna a rezervátum, csak nem működött.
Kezdem így érezni magam azzal kapcsolatban, hogy még mindig nincs láthatóan jelezve a felhasználóknak, ki a troll. Mármint úgy érzem, a Gazda lazán ANAMB-ozik. Így aztán ha egy troll, egy igazi szakgenya leír valamit, az a frissek, a gulgi és az őt nem ismerők számára igaz. Pedig csak egy apró jel, egy kicsiny programigazítás kéne, hogy világítson a nickje mellet:
Vigyázz, komolytalan felhasználó!* Biztos látni akarod a hozzászólását?
*: 20-50-200 komoly felhasználó szavazata (ignorálása) alapján
Mi a megoldás szerinted? Most már csak a teljes front visszaállítása jöhet! Legyen a régi rendszer visszaállítva? Engedjük ki az indiánt ki a rezervátumból?
(Ha kicsit reálisabban látnátok a dolgot akkor azonnal éreznétek, hogy most van igazán büntiben és amit csináltok az ezt fogja megszüntetni.)
Ha ez a többetek kívánsága akkor tolmácsolom!
Megsúgom, hogy ezzel is úgy fogunk járni mint a légfegyveres (majdnem mindegyik) fórumok "szabad hozzászólásaival".
Tegnap se időm, se kedvem nem volt erre hosszabban reagálni. Először is. Nem ajánlgathat, mert nincs miért. Nem gyártok, nem adok el, nem csereberélek. Tehát miért is ajánlgatna? Másodszor. Elfogadnám amit írtál, ha feltételes módot használtál volna. De így? Ne is haragudj, de kb. olyan érzésem lett tőle mintha longi szintjére húztál volna le. Szakmai tudását elismerve is egy seftelő nepper és az is marad. Harmadszor. Tegnap csak olyan dolgokat ajánlott, amikhez köze nincs, nem az övé, sőt azt sem tudja létezik-e, ma meg már rágalmaz is.
Nem tehet meg mindent, sőt egyes nickek büntetlenül tettek olyat, amiért most megy a fingreszelés. Miért?
Mert büntiben van karácsonyig? Mert indián? Mert személyét gyűlöli pár ember (ami az egyik súlyos szabálytalanság és üldözendő a fórumon- csak szólok)
Ne essen félreértés, nem kedvezek neki, nem támogatom, nem a beszállítóm, nem a barátom. Teljesen közömbös fórumozó! Nem több a probléma vele, mint sokatokkal! Csak az ő lufija nagyobbra fúvódik!
Tényleg értetlen a dolog sokunk számára - olyanoknak, kik nem szólnak ehhez hozzá, nem vesz róla tudomást, nem reagál sem rá, sem ehhez a témához. Most is csak hivatalból tépem itt a képem.
Nem jó a hasonlatod, mert a rezervátum az az ő topikja és addig harcoltak egyesek, míg valóban oda szorult vissza..
Te eddig békében éltél, míg egy valaki - aki egyébként ignorálta (így nem is tudom hogy láthatta, szóval) - szólt neked, hogy bizony ott a te figurádat égetik.
Valaminek nevezett. Az vagy? Szerintem nem! Akik ismernek azok szerint is "nem" a válasz. Mivel lett rosszabb neked, hogy egy 10.000x neppernek jellemzett személy 1x mondja ezt valakire?
Mi a megoldás? Ne izélj, mert körbe röhöglek! És tudod, hogy megteszem. A megoldás pofon egyszerű, tartasd, tartassátok be vele azt ami az egyezségben benne van. Ennyi! Szerintem.
Miért kell bemenni a rezervátumba? Kit érdekel, ha ott az indiánok fehér ember szalmafigurákat égetnek napmintnap?
Az nickek többségét ez nem érdekli, csak azokat akik indiánt akarnak lőni valamilyen indokkal.
Indok lenne a rezervátumon kívül is, csak hát a fehér embernek "mindent szabad".
Az indafával ugyan ez a helyzet! Évek óta páran azért jöttök be a fórumra, hogy felbukkanását kutassátok!
Értelme? Biztos van, mert páran csináljátok. Azok akiknek jobb dolga is van ennél, azok ignorálják és fórumoznak vidáman!
Egyszerűen nem tud páratok miatt éhenhalni. Egy trool imádja, ha beszélnek róla. Kényelmetlen 1 állandó nick és ha nem is fedtétek fel, akkor lebuktatja magát, hogy újat csinálhasson.