Én egy kihalt gyíkfajról tudok, ez a Goanna (Magalania prisca) 7 m. hosszú volt és a kontinens melegebb részein élt. Megtalálható a sziklarajzokon, valamint szerves része az őslakosok mitológiájának. Lehet, hogy róla van szó?
Ausztráliához így fejből annyit tudok hozzátenni, hogy emlékeim szerint létezik ott egy hatalmas (nagyságrendileg 10m körüli) méretű gyík. Állítólag többen is látták már.
És most ugorjunk át Ausztráliába, hiszen eme kontinens sem mentes a különféle, rejtélyes lényektől. Az őslakosok által Bunyipnak nevezett lény a vizet kedveli a megfigyelések mindig mocsaras, ingoványos, növényzettel dúsan benőtt területeken történtek. Általában kutyafejű, fókatestű, szőrős állatnak írják le, ennek igazolására álljon itt az egyik szemtanú beszámolója 1872-ből, az eset Új-Dél-Walesben, a Narrandera közelében található Midgeon-lagúnában történt:
"Feleolyan hosszú volt, mint egy retriever kutya; a bundája mindenütt koromfekete volt és fényes, a szőre igen hosszú, kb. egyarasznyira szétterült a víz felszínén, és lazán lebegett, ahogy az állat mozgott a vízben. A farkát nem láttam, a fején is oly hosszú és fényes volt a szőr, hogy a szemét sem figyelhettem meg; a fülei viszont jól láthatóak voltak."
További beszámolók vannak 1821-ből, a jellemzés itt is hasonló, mint a Midgeon-lagúnai példánynál; aztán Tasmániában a Nagy-tavon egy csónakázó úriembert kishíján fellökött egy juhászkutya nagyságú példány amelyik két kis szárnyszerű úszólábbal hajtotta magát előre. 1952-ben szintén Tasmániában a Tiberias-tóban történt egy megfigyelés.
A Bunyipnak van egy másikfajta típusa is, legalábbis a beszámolók szerint, ennek hosszú a nyaka, sőt még sörényt is véltek látni rajta. A legismertebb eset 1847-ben történt, amikoris egy marhapásztor néhány elkóborolt tehenet keresett a Murrumbidgee és Lachlan folyók összefolyása környéki hatalmas nádasban. A telepvezető levélben számolt be munkása kalandjáról a helyi lapnak:
" Akkora volt, akár egy hathónapos üsző színe sötétbarna, nyaka hosszú, feje hosszú és hegyes, fülei nagyok, melyeket fölhegyezett, mihelyt az embert észrevevé; nyakán sűrű sörényt hordott, és két jókora agyara is volt. Emberem megfordult s elfutott az állat szintúgy megrémülvén ugyancsak elmenekülve; a fiú egy pillanatra hátranézett és megfigyelte, hogy az állat nehézkesen és döcögve cammogott; jókora farkat viselt azt azonban, hogy a ló avagy a marha farkára hasonlított-e, arra emberem vissza már nem emlékezhetett. Másnap reggel harmadmagával újfent elment arra a helyre, hogy megkeressék a nyomokat melyek elbeszélésük szerint szélesek s szegletesek valának, olyanok mintha egy ember a lágy, sáros talajba nyomta volna széttárt tenyerét."
Természetesen a bunyip esetében is számtalan elmélet forog fenn, ismeretlen fókafaj, esetleg egy még nem ismert, vízi élretmódot folytató erszényes, stb. Ha így van akkor talán a már kihalt Diprotodonok családjának egy élő kövülete lehet.
Köszönöm a választ, akkor nem is fárasztalak benneteket a részletes leírással. Nekem újdonság volt, és nagyon érdekesnek találtam. Akár állat, akár ember, akár démon, szerintem sehogy sem stimmel a történet. De ha ennyi idő alatt nem oldották meg, mi se fogjuk, sajnos.
Elismerem, a film nem éppen a legpontosabb információs forrás volt, de sehogy sem értek belőle néhány dolgot. Pl. XV. Lajos a két legjobb vadászát küldte ki. Az állítólagos kitűnő vadászok télen, hóban hogy-hogy nem tudtak nyomot követni?
Ráadásul állítólag a szörny követte őket, és amikor hazaértek, a szemük láttára ölt meg egy tizenhat éves leányzót. Szeretem az ilyen bátor vadászokat.
Elismerem, a korabeli muskéták nem valami pontosak, de a lövedékük eléggé hatásos, mert jó nagy darab őlom volt.
Lehet, hogy az elejtett élőlény bomlásnak indult, de nem tudták volna legalább lerajzolni? De lehet, hogy ezek nagyon kekec kérdések.
Akárhogy is, örülök, hogy válszoltatok, megint jobban tájékozott lettem.
Ez érdekes oldal! Jó cikkek! Mindig örömmel és kíváncsisággal olvasom, ha valahol új fajt v. fajokat fedeznek fel. A kép alapján egyértelműen sáska és nem szöcskefaj, de nagyon jópofa. Az új hangyafajok is érdekelnek, hiszen egyik kedvenc élőlényeim, A békákról nem is beszélve!
Állítólag egy J.Chastel nevezetű egyén lőtte le, ezüst puskagolyóval. Szintén állítólag innentől datálják a vámpírok elleni ezüst golyók hatásosságát. Ismét állítólag többször is rálőttek a szörnyre hagyományos golyóval, eredmény nélkül (a korabeli fegyverek pontosságát most ne feszegessük...), valamint (utoljára) állítólag XV.Lajosnak is elvitték a testet megmutatni, de útközben bomlani kezdett és elásták valahova.
Viszont volt egy jó sorozat az Animal Planeten régebben. Címe: Animal X Innen ismerem pl. a Cadborosaurus legendáját. Neten sok minden van róla.
Dehogynem hallottam róla, a legvalószínűbb elméletek szerint egy Lükantrópiában szenvedő sorozatgyilkosról lehetett szó, ez azonban korántsem biztos! Ez ugyanolyan rejtély marad, mint a Hasfelmetsző Jack. A történet 1764-ben kezdődött, amikor a a francia Loziere megye Gévaudan nevű területén rettenetesen brutális gyilkosságok történtek, melyeknek legtöbbször asszonyok és gyermekek voltak az áldozatai. Az érthetetlen öldöklés szinte pontosan 3 évig tartott, amikor 1767-ben váratlanul abbamaradtak a rémtettek. A gévaudani fenevad az egyik klasszikus farkasemberes sztori mind a mai napig.
Lényegében igen, de akárhogy gondolkodom rajta, nem gömbölyű a történet. Tegnap láttam egy filmet a mitoszokról, abban szerepelt, mint egy epizód. A Reader'Digest szerkesztette, ami egyúttal arra is utal, hogy nem túl tudományos. Arra viszont elég volt, hogy felkeltse a kíváncsiságomat. Holnap reggel több időm lesz, akkor részletesebben leírom, hátha a nálam okosabbak és/vagy fantáziadúsabbbak jobban megértik.
Semmi nincs róla a neten, egy szem francia paranormális fórumot kivéve. Nem beszélek franciául egy kukkot sem, de az évszámok és a sorozatgyilkosság alapján arra tippelek, amit valamikor olvastam egy könyvben: nem egy hatalmas, kutyaszerű lényről van szó, amit később valahogy megöltek?
Eguzki, hallottál-e az un. Gevadant-i szörnyről? Tegnap láttam róla egy filmet, illetve részben róla is szólt. Nagy a gyanúm, hogy a legszörnyebb szörny, egy sorozatgyilkos volt, de a helyzet korántsem egyértelmú.
1983. június 12-én történt. Egy Owen Burnham nevű brit amatőr természetbúvár éppen a gambiai tengerparton sétált családjának néhány tagjával, amikor egy különös tengeri élőlény élettelen, de szinte teljesen ép tetemére bukkantak a homokos tengerparton. A furcsa tetem félig betemetve feküdt a homokban és feltehetően kevéssel azelőtt sodorhatták a hullámok a partra. Az állat Burnham leírása szerint 4,5 méter hosszú volt, karcsú testű, a háta sötét színű de a hasi oldalon jóval világosabb. Rendkívül hosszú állkapcsában 80 hegyes fog sorakozott. Két pár végtagja uszonyszerű, teste hosszú, hegyes farokban végződött.
A tetemen egyátalán nem mutatkoztak a bomlás jelei, egyetlen sérülése az egyik uszonyszerű végtagja egy kissé leszakadva lógott a testére. Burnham azonnal nekiállt a tetem vizsgálatának. Azonnal szembetűnt, hogy az állat két pár uszonnyal rendelkezik, a ma élő tengeri emlősök az evolúció során a hátsó pár végtagjukat már elhagyták. Az első vélekedések szerint az állat talán egy ma még ismeretlen cetféle, esetleg, egy eddig kihaltnak hitt tengeri emlős a Zeuglodon ágból. Sajnos a felfedezés meglehetősen szánalmas véget ért, a helyiek levágták a fejét, hogy eladják a turistáknak, a tetemet pedig elásták.
A tudósok természetesen felállították a különböző teóriákat, melyek szerint:
1. Plioszaurusz, mely állat egy rövidnyakú pleszioszaurusz-faj volt;
2. Thallathosuchian nevű őskrokodil;
3. És ez maradt tudományos körökben a legelfogadottabb, egy Zeuglodon nevű ősbálna.
Az 1990-es években egy kutatócsoport visszament Gambiába, hogy esetleg kiássák a maradványokat, de tragikomikus módon azon a helyen, a tengerparton már egy rendőrállomás épülete állt....
Plioszaurusz és koponyája, majd alább Zeuglodon és koponyája:
A Papucscsőrű gólya egyébként azt hiszem megérdemel néhány szót.
Ezt a madarat 1846-ban fedezték fel a Fehér-Nílus papirusznád-mocsaraiban. Annak idején nagy megütközést keltett az új madárfaj, hiszen irdatlan méretű, szokatlan csőre egyedülálló. Kb. 120 cm nagyságú, szürke színű, magányosan ill. párban egyaránt él. Éjjel aktív madár, rendszerint ilyenkor kutat táplálék után, amit általában halak, békák, hüllők és kisemlősök tesznek ki. Az Afrikai tüdőshal rendszeresen szerepel az "étlapon". Fészekalja általában 2-3 kékesfehér tojás. Egyedszáma valószínüleg kicsi, bár a felméréseket nehezíti, hogy rendkívül rejtett életmódú madárról van szó. Arab neve "Abu Markub" ami annyit tesz: a papucsok atyja.
Kelet-Afrika, a zambiai Jiundu-mocsár, és még megannyi megközelíthetetlennek tűnő ingoványos, mocsaras terület az otthona az állítólagos Kongamatónak, mely nem más, mint egy repülni képes, hüllőszerű teremtmény. A zambiai Kaoundé nép szerint a szárnyai akár a denevéré, a csőre pedig tele van fogakkal. Tollai egyátalán nincsenek, és vöröses v. fekete színe van. 1923-ban, egy Frank H. Melland nevű úriember gyűjtötte össze első ízben a Kongamatóról szóló beszámolókat, mialatt Zambiában tartózkodott. 1925-ben, egy angol napilap tudósítója, G. Ward Price, közölt egy történetet, mely szerint egy helyi bennszülött Rhodesiában (a mai Zimbabwe) bátorságát akarván bizonygatni, vállalta, hogy bemerészkedik egy rosszhírű mocsárvidék belsejébe, ahol a tradíciók szerint démonok laknak. Amikor visszatért az egyéni felfedezőútjáról, szinte élőhalott volt, mellkasán hatalmas, nyílt seb éktelenkedett. Elmondása szerint egy hatalmas, furcsa madár támadta meg. Hogy hogyan menekült meg, arról nem szól a korabeli forrás. Az a szolgáló, aki Price--nak is elmesélte az esetet, mutatott egy Pteroszaurusz képet az elcsigázott bennszülöttnek, aki azonnal rémült sikoltásban tört ki, és bemenekült a házba.
1956-ban történt egy másik elhíresült észlelés is, J.P.F. Brown mérnök, éppen hazafelé tartott Zaire-ból Salisbury-ba a Luapala folyó mentén amikor hirtelen két, lassan repülő teremtményt pillantott meg, amikor megállt a Bangweulu-tótól nyugatra. Brown teljesen megzavarodott a nyilvánvalóan képtelennek tűnő eseten. Leírása szerint csendesen és lassan siklottak, szárnyfesztávolságuk kb. 3 láb lehetett, vékony és hosszú farkuk volt és keskeny fejük. Amikor ez a történet napvilágra került, több más beszámoló is felszínre jutott, Mr.és Mrs. D. Gregor Dél-Rhodesiában láttak hasonló teremtményeket repülni, valamint Dr. J. Blake-Thompson
számolt be arról, hogy az Awemba törzs szerint hatalmas, patkányszerű repülő teremtmények támadtak számos ízben a törzsbeliekre. Az Awembák szerint ezek a lények a Zambézi menti sziklabarlangokban élnek.
Aztán egy évvel ezek után, tehát 1957-ben, egy rhodesia-i kórházban, nem messze Brown megfigyelési helyétől, egy súlyosan sérült férfi vonszolta be magát az épületbe. A férfi főleg a mellkasán szerzett komoly sebeket. Amikor a doktor megkérdezte tőle, hogy tkp. mi is történt elmondta, hogy egy hatalmas madárszerű valami támadta meg a Bangweulu-mocsárban. A doktor megkérte az illetőt, hogy rajzolja le a "madarat" a bennszülött pedig egy repülő pteroszaurusz-szerű lényt vetett a papírra.
1988-ban a Namíb-sivatagban is többen látni véltek hatalmas, repülő hüllőszerű lényeket, egy expedíció is indult Roy Mackal vezetésével, azonban jelentősebb bizonyítékok nélkül, noha a csapat egyik tagja James Kosi állította, hogy egy hatalmas, vitorlázó teremtményt látott úgy 1000 láb távolságból.
A zoológusok szerint a zambiai és zimbabwei mocsárvidékeken mindössze kettő olyan élőlény jöhet számításba, amelyik talán magyarázatot adhatna a történtekre. Az egyik a Papucscsőrű gólya (Balaeniceps rex) a másik pedig a Nyerges gólya (Ephippiorhynchus senegalensis). Azonban egyiknek sincs foga - mint ahogyan egyetlen ma ismert madárfajnak sincs - illetve egyikről sem vélik úgy, hogy valaha is emberre támadtak volna.
