A 20. Férf Kézilabda VB Németországban kerül megrendezésre, 2007. Január 19. és Február 4. között. A magyar válogatott Dániával, Norvégiával és Angolával került egy csoportba.
A 2006-os németországi foci vb után ismét egy teltházas, magas színvonalú rendezésben bízhatunk, ahol a több tízezres csarnokok is bevetésre állnak, Kölnön át Hamburgig!
A korábban többször betett oldalon 2 dán tv, a Tv2 live és Tv2 Sputnik szinte folyamatosan adja VB-t. Ma a német és a dán csoport két-két meccse van/volt soron.
Márpedig nem tartom valószínűnek, hogy egy olyan szintű játékos, mint ő, ne lenne a góllövés mámoros érzésével megfertőzve, pláne ha mindezt a válogatottban teheti. A Barcelonában ő csupán egyike a világklasszisoknak (mégha a posztjából és balkezességéből adódóan talán a legféltetebb is), a válogatottban meg ő az elsőszámú kiszemelt, akit az ellenfél semlegesíteni akar. Ezt Skaliczki remekül felismerte, és ezért remek dolog Nagy Lacit irányítóként szerepeltetni. És valóban, ebből a szerepből adódik, hogy első szándékból szinte sosem megy fel lőni, amit tekinthetünk alibinek is, de sztem ez épp a fegyelmezettséget bizonyítja.
nemtom hol van leírva, tán a hiv honlapon tutkón, vagy az ihf.orgon keress utána de ha három csapat azonos pontttal végez, akkor is az egymás elleni eredmények számítanak, vagyis csinálnak egy külön táblázatot a három csapat egymás elleni eredményeivel esetünkben az Angola elleni meccsek kiesnének
Köszönöm a tegnapi fergetegesen jó közvetítést valamint a Csapatnak az elképesztő, fantasztikus játékot és ma hasonlóan felemelő hangulatot kívánok a fiúknak és mindannyiunknak!
"Drága, egyetlen, édes aranyos mackóm Szegedről.....megfojgaaa, megfogjaaa, megfogjaaa, igen és Puljezeviiiiics megfogja a ziccert."
:-)
Az azért érdekes, hogy a rádióban már rég hallható az eredmény, amikor a sport1-en csak jónéhány másodperc múlva lehet a látni az eseményeket...fura így követni a meccset, ám megéri. :-)
Horváth 2-n néztem a Dél-Korea-Horvátho. meccset. Hihetetlen jól játszottak a horvátok, míg a koreaiak le voltak blokkolva. Hogy tudtak ezek a ruszkik ellen döntetlent játszani?!