Ha már Ausztrália, akkor talán Új-Zéland is lehet érdekes: Láttam egy képet, ami talán egy ma is élő moáról készült! A szkeptikusok szerint egy szarvas vagy őz, de őszintén szólva én személy szerint inkább a moához hasonlónak tartom.
A párducokról annyit, hogy többen látnak (mostanában is) fekete nagymacskákat Angliában. Különböző szakértőket kértek fel ezeknek a macsekoknak a háziállatok rovására intézett támadásainak megvizsgálására. Az lett a végkövetkeztetés, hogy kóbor kutyák voltak, és ezt a harapásnyomok alapján állították. (A kutya hasít, a macska pontszerűen harap. Vagy fordítva...???) Lényeg az, hogy ezt én innen cáfolom, mert engem harapott meg kutya, nem is egyszer (amikor a dobermannjaim összevesznek, puszta kézzel szoktam szétválasztani őket és időnként én is kapok...), láttam más kutyaharapásokat is, és azt állítani, hogy csak így vagy csak úgy harap, az butaság (a bal csuklómon több, hasított heg van, a jobb kézfejemen meg két szemfog lyukszerű lenyomata...) Az az érdekes, hogy Ausztráliában is láttak. Illetékes:-hivatalosan cáfoljuk! -nem hivatalosan : én is láttam... Az angliai esetekről is van amatőr video, de különböző indokokkal nem fogadták el...
Igen, ezt el tudom fogadni, de továbbra is fenntartom, hogy a hiéna csak falkába verődve veszélyes, egy magányos hiéna - még ha kiéhezett is - ilyen brutális vérfürdőt rendezne? Aligha. Az ottani erdőkben bőségesen talált volna táplálékot magának. Tehát az rendben van, hogy valahogy odakeveredett, behurcolták stb. de szerintem nem hiénáról van szó, persze ez csak az én véleményem. A fenti eszmefuttatás persze kizárólag a Foltos hiénára vonatkozik, a másik három hiénafaj szerintem szóba sem jöhet.
Az angliai fekete párducok legendáját nem ismerem eléggé, bár már hallottam róla.
A Farkasok szövetsége pedig nagyon jó film, ajánlom mindenkinek, én eredeti francia nyelven láttam, persze feliratozva.
Utazók mindig voltak-vannak-lesznek. Franciaország meg tengeri nagyhatalom volt. Ki tudhatja, miket hoznak haza... Ismered az angliai fekete párducok legendáját?
No igen, de mit keresne egy Indiai farkas vagy egy Foltos hiéna Franciaországban? Ráadásul a Foltos hiéna, noha a legerősebb állkapoccsal rendelkezik az állatvilágban, (pusztán satnya hátsó lábai miatt nem érdemli meg az állatok királya címet, no meg talán a rút kinézete miatt) kizárólag falkákba verődve lehet veszélyes az emberre. Én továbbra is egy lükantrópiás elmebajosra szavazok.
Nem láttam a "Farkasok szövetségét", mostanában tervezem kikölcsönözni. (Ha valaha munkaidőben eljutok a tékába...) A sorozatgyilkos+dögevők varáció is jó ötlet. Az indiai farkasokról láttam nem túl rég (vagyis kb. az utóbbi 1 évben) egy filmet az NGC-n, szó volt róla, hogy manapság is embereket ölnek meg, valamint, ha egy hím farkas két lábra áll, magasabb egy férfinél! Ez a történet hasonlít a gevaudanira, mert itt is hatalmas sötét alakokról beszéltek, amit az ablakon át láttak (farkas két lábon). Később, miután az alfa hímet kilőtték, a farkasok megritkultak, majd eltűntek a környékről. (Az utolsó mondatban nem vagyok 100% biztos, de így emlékszem)
A Tyl Ulenspiegel-filmet alighanem Charles de Coster regenye ihlette meg. Annak is ugyanez a cime, es abban reszletesen le volt irva a farkasember-sztori (magyarra is le lett forditva a konyv, de csak eros idegzetu olvasonak ajanlom).
A gevaudani remrol azt irjak a beszamolok, hogy evett a legtobb aldozata husabol. Ez egy kicsit ellentmond a sorozatgyilkos-elmeletnek (kiveve ha valami Hannibal Lecter-szeru figurat feltetelezunk a gyilkossagok mogott), viszont megerositeni latszik a ragadozo-verziot.
Az ember-allat kombinaciot en egy kicsit valoszinutlennek erzem. A "Farkasok szovetsege"-ben mi volt az emberi elkovetok motivacioja, miert uszitottak ra a bestiat a parasztokra?
Volt régebben egy sorozat a TV-ben azt hiszem Tyl Ulenspiegel volt a címe. Egyik epizódban valaki egy nagy kovácsfogón farkasfog-szerű nyúlványokat alakított ki, és "tarkóharapással" ölte az erdőben az embereket. A középkorban játszódott, és nem tartom kizártnak, hogy a gevaudani eset is inspirálhatta a forgatókönyv-írókat. Különben a gevaudani történetről szól a "Farkasok szövetsége" c. film.
Akkor tartom elképzelhetőnek, hogy emberi elkövető volt, ha a tettes valami nagyrangú és/vagy gazdag családból származott. Ott a rokonság kijárhatta, hogy eltussolják az ügyet, az meg, amit a parasztok beszéltek, csak sűrűbbé tette a homályt.
Egyébként valóban több megoldás is elképzelhető, nem ragaszkodom a sajátomhoz, ez csak hipotézis. Viszont nagyon örülök annak, hogy mást is érdekel a téma, minden hozzászólásnak örülök.
Ilyenkor persze mindig az a kérdés, hogy mennyire megbízhatóak 240 éves beszámolók. Egyébként a foltos hiénára gondoltam. Felmerült még bennem egy indiai farkas pár lehetősége is.
A csikos hiena sohasem vadaszik nagyvadra, emberek elleni tamadasarol sincs semmilyen beszamolo. A foltos hiena viszont jo vadasz, nagyon eros, felelmetes allkapcsu allat, es arrol is van hiteles informacio, hogy embereket tamadott meg. Csak egy baki van: a gevaudani bestia harom evig huzta, magyaran atveszelt tobb telet is, amire egy tropusi allat aligha lett volna kepes. Amellett a beszamolok szerint a gevaudani remnek hosszu farka volt, a foltos hienanak viszont rovid a farka. A hienat pedig genetikai okokbol nem lehet kutyaval vagy farkassal keresztezni.
Megprobalom osszeszedni, milyen gyakorisaggal kerult sor a gevaudani tamadasokra. Voltak ugyanis idoszakok, amikor a szokasosnal kevesebb tamadasra kerult sor, sot azok teljesen meg is szuntek. Minthogy egy husevo allatnak nehany napos idoszakokban ujra es ujra zsakmanyt kell ejtenie, felmerul a kerdes, hogy mit is csinalt a bestia a "holtidoszakokban." Mas videkeket boldogitott? Ideiglenesen atallt haziallatokra? Az utobbi esetben a kornyekbeliek konnyen azt hihettek, hogy szokasos farkastamadasrol van szo, es ezert nem hoztak osszefuggesbe a joszagrablasok tetteset az emberek elleni tamadasokkal. A tsavoi emberevok is elkaptak neha egy-egy haziallatot, ha valami okbol aznap nem jutottak emberi zsakmanyhoz, es azok is egy idore elkoltoztek Patterson ovezetebol, amikor az egyikuk kis hijan rajtavesztett. (Rona Istvan "Hires vadaszkalandok" c. konyveben reszletesen lehet olvasni roluk.) De ugyanakkor ezek a "holtidoszakok" szamitanak az egyik fo ervnek amellett, hogy emberi sorozatgyilkosrol volt szo. Az utobbi ugyanis nem taplalkozas celjabol gyilkol, es ezert le tud vele allni anelkul, hogy ehenhalna...
Olvastam, hogy komputerbe betaplaltak, hol es mikor kerult sor tamadasokra, es allitolag az jott ki belole, hogy egy allat nem lehetett ott az osszes helyen. De ennek meg utana kell neznem, mert magat a komputeres szamitast meg nem lattam.
Igazából az állatok többes számában (pl.farkasok) azért nem hiszek, mert a korabeli leírások alapján, miután megölték, megszűntek a gyilkosságok. Én két variációt tartok logikusnak: 1. Lükantrópiás sorozatgyilkos 2. Magányos, azon a vidéken ismeretlen nagyragadozó
Abban okvetlen igazad van, hogy az emberevők néha nagyon furfangosak. A Seton-Thompson topikkal nem sokra megyek, mert nem tudok angolul, de emlékszem, hogy a tsavoi emberevő oroszlánok két évig garázdálkodtak. Széchenyi Zsigmond szerint öreg, kopott szőrű, fogatörött nőstények volatak, de hiszen éppen ezért lettek emberevők!
Továbbá van Jim Corbett-nek egy könyve, az emberevő leopárd, az a jószág is két évig húzta.
Sajnos, nem tudok annyiféle információt összeszedni, mint Te, de amit láttam, hallottam, annak alapján nagyon nem akar összeállni a történet, de nem biztos, hogy ez hiteles forrás. Akárhogy is, eléggé különös történet.
En mostanaban sokat osszeolvastam a gevaudani remrol, es az elozetes velemenyem az, hogy nem feltetlenul kell emberi mesterkedesre vagy valamifele osvilagi/foldonkivuli szornyre gyanakodni. Az emberevo oroszlanok, tigrisek es leopardok, illetve a birkarablasra szakosodott farkasok gyakran eveken at "ordogi" ugyesseggel kerultek el a csapdakat es a vadaszokat. Itt van egy erdekes sztori egy farkasrol, amely hosszu idon at kovetkezetesen bolondda tett mindenkit, aki kutyaval, puskaval, mereggel vagy csapdaval el akarta kapni:
Új Zélandon meg az 1880-as években láttak egy sűrű barna bundájú, vízben élő, a vidrára hasonlító élőlényt, az un. waitorekit, igaz, azóta sem látta senki. A zoológusok szerint, miután ott nincs őshonos emlősfajta, ennek a lénynek az emlősfeljlődés legkorábbi szakában kellet lennie, egyszerűbbnek, mint a kacsacsőrű emlős.
Egyébként időnként eszembe jut a szegény megboldogult Ludas Matyi egy karikatúrája: A Loch-Ness-i szörny kiemelkedik a tóból, egy horgászó férfi csónakja fölé hajlik, és így szólt: Most persze nincs magánál fényképezőgép, mi?!
Én egy kihalt gyíkfajról tudok, ez a Goanna (Magalania prisca) 7 m. hosszú volt és a kontinens melegebb részein élt. Megtalálható a sziklarajzokon, valamint szerves része az őslakosok mitológiájának. Lehet, hogy róla van szó?
Ausztráliához így fejből annyit tudok hozzátenni, hogy emlékeim szerint létezik ott egy hatalmas (nagyságrendileg 10m körüli) méretű gyík. Állítólag többen is látták már.
És most ugorjunk át Ausztráliába, hiszen eme kontinens sem mentes a különféle, rejtélyes lényektől. Az őslakosok által Bunyipnak nevezett lény a vizet kedveli a megfigyelések mindig mocsaras, ingoványos, növényzettel dúsan benőtt területeken történtek. Általában kutyafejű, fókatestű, szőrős állatnak írják le, ennek igazolására álljon itt az egyik szemtanú beszámolója 1872-ből, az eset Új-Dél-Walesben, a Narrandera közelében található Midgeon-lagúnában történt:
"Feleolyan hosszú volt, mint egy retriever kutya; a bundája mindenütt koromfekete volt és fényes, a szőre igen hosszú, kb. egyarasznyira szétterült a víz felszínén, és lazán lebegett, ahogy az állat mozgott a vízben. A farkát nem láttam, a fején is oly hosszú és fényes volt a szőr, hogy a szemét sem figyelhettem meg; a fülei viszont jól láthatóak voltak."
További beszámolók vannak 1821-ből, a jellemzés itt is hasonló, mint a Midgeon-lagúnai példánynál; aztán Tasmániában a Nagy-tavon egy csónakázó úriembert kishíján fellökött egy juhászkutya nagyságú példány amelyik két kis szárnyszerű úszólábbal hajtotta magát előre. 1952-ben szintén Tasmániában a Tiberias-tóban történt egy megfigyelés.
A Bunyipnak van egy másikfajta típusa is, legalábbis a beszámolók szerint, ennek hosszú a nyaka, sőt még sörényt is véltek látni rajta. A legismertebb eset 1847-ben történt, amikoris egy marhapásztor néhány elkóborolt tehenet keresett a Murrumbidgee és Lachlan folyók összefolyása környéki hatalmas nádasban. A telepvezető levélben számolt be munkása kalandjáról a helyi lapnak:
" Akkora volt, akár egy hathónapos üsző színe sötétbarna, nyaka hosszú, feje hosszú és hegyes, fülei nagyok, melyeket fölhegyezett, mihelyt az embert észrevevé; nyakán sűrű sörényt hordott, és két jókora agyara is volt. Emberem megfordult s elfutott az állat szintúgy megrémülvén ugyancsak elmenekülve; a fiú egy pillanatra hátranézett és megfigyelte, hogy az állat nehézkesen és döcögve cammogott; jókora farkat viselt azt azonban, hogy a ló avagy a marha farkára hasonlított-e, arra emberem vissza már nem emlékezhetett. Másnap reggel harmadmagával újfent elment arra a helyre, hogy megkeressék a nyomokat melyek elbeszélésük szerint szélesek s szegletesek valának, olyanok mintha egy ember a lágy, sáros talajba nyomta volna széttárt tenyerét."
Természetesen a bunyip esetében is számtalan elmélet forog fenn, ismeretlen fókafaj, esetleg egy még nem ismert, vízi élretmódot folytató erszényes, stb. Ha így van akkor talán a már kihalt Diprotodonok családjának egy élő kövülete lehet.
Köszönöm a választ, akkor nem is fárasztalak benneteket a részletes leírással. Nekem újdonság volt, és nagyon érdekesnek találtam. Akár állat, akár ember, akár démon, szerintem sehogy sem stimmel a történet. De ha ennyi idő alatt nem oldották meg, mi se fogjuk, sajnos.
Elismerem, a film nem éppen a legpontosabb információs forrás volt, de sehogy sem értek belőle néhány dolgot. Pl. XV. Lajos a két legjobb vadászát küldte ki. Az állítólagos kitűnő vadászok télen, hóban hogy-hogy nem tudtak nyomot követni?
Ráadásul állítólag a szörny követte őket, és amikor hazaértek, a szemük láttára ölt meg egy tizenhat éves leányzót. Szeretem az ilyen bátor vadászokat.
Elismerem, a korabeli muskéták nem valami pontosak, de a lövedékük eléggé hatásos, mert jó nagy darab őlom volt.
Lehet, hogy az elejtett élőlény bomlásnak indult, de nem tudták volna legalább lerajzolni? De lehet, hogy ezek nagyon kekec kérdések.
Akárhogy is, örülök, hogy válszoltatok, megint jobban tájékozott lettem.
