Ha valami, akkor a nap bizonyosan szent volt az egyiptomiak számára. És ha a tudományos kíváncsiságukat egyetlen tárgy felé fordították, akkor az is csak a nap lehetett. Ré, a Nap kezdetben a legfőbb istent jelentette nekik, későbbi korokban a kifürkészendő égitestet.Már babiloni ékírásos szövegek is említést tesznek a nap pontos megfigyeléséről, a fény növekedéséről és fogyásáról, valamint a nap felszínén látott foltokról. De ezután, úgy tűnik, feledésbe merültek ezek a különös napfoltok. Az i.sz. 13. században a kínaiak ismét foglalkozni kezdtek velük, és Galilei érdeklődését is felkeltették. A múlt század közepén német asztronómusok észrevették, hogy a napfolttevékenység tizenegy évenként éri el a csúcspontját.Ma már tudjuk, hogy ezek a napfoltok messzemenően befolyásolják a földi kozmikus eseményeket. Az óriási természeti katasztrófákat is kapcsolatba hozzák a napfolttevékenységgel.A Szunda-szorosban 1883. augusztus 27-én kitört a Krakatau vulkán. A katasztrófa 80 000 halottat követelt. A napfolttevékenység maximális volt. 1906-ban ill. 1908-ban súlyos földrengés történt San Franciscóban és Messinában. A napfolttevékenység maximális volt. 1926-ban egy tornádó majdnem elpusztította egész Floridát, egy ciklon lerombolta Jamaikát, felhőszakadások megsemmisítették Nebraskát. A napfolttevékenység maximális volt.
Philipp Vandenbert: A FÁRAÓK ÁTKA Egy évezredes mítosz megfejtése
Élet és halál a csillagokból
Éjjel 2 óra 30 perckor tűzoltóautó száguldott végig Vestmannaeyjar izlandi városkán.1973. január 23-ára virradó éjszaka volt. Egy telefonáló riasztotta a tűzoltóságot: "A város keleti részén lángokban áll egy ház." Négy perccel később már visszafelé tartottak a tűzoltók. A szirénák tovább sírtak. A tüzet ugyanis nem lehetett eloltani:vulkánkitörés történt.Az Izland déli partjainál fekvő, mindössze tizenhat négyzetkilométer területű Heimaey-sziget vulkánja, a Helgafjell (Szent Hegy) hétezer év óta nem adott magáról életjelet. De ezen a végzetes január 23-án egyik mellékkrátere minden figyelmeztető előjel nélkül kitört, másfél kilométeres rést hasítva a földkéregbe, és másodpercenként száz köbméter lávát lövellt a levegőbe.A láva izzó patakokban folyt a tengerbe. A házak elégtek, az autók elsüllyedtek. Vestmannaeyjar kikötőjében forrott a tenger. Szerencsére a széljáráskedvező volt, így távol tartotta a várostól a füstfelhőket. Bár néhány szigetlakó háza mindössze pár száz méterre volt a krátertől, senki sem halt meg.Néhány ezer vagy százezer év múlva a tudósok valószínűleg foglalkoznif ognak majd az 1973-as év nagy vulkánkitörésével, mégpedig egy egészen különleges okból.A vulkánokból kilövellt láva vastartalmú részecskékből áll. Miközben ezek a részecskék a levegőben szállnak, mozgásukat a föld mágneses tere határozza meg.Mintha milliónyi apró iránytű lenne, valamennyien ugyanabba az irányba állnak be.A megdermedt láva, amelyből később bazalt lesz, tehát még évszázezredek múlva is megmutatja a föld 1973-as mágneses mezejét. Ha bármilyen körülmény miatt feledésbe merülne a Heimaey-szigeti vulkánkitörés dátuma, ki lehetne számítani a bazaltkőzet elhelyezkedéséből, mert a föld mágneses tere állandó változásban van. Biztosan tudjuk, hogy az északi sark 700000 évvel ezelőtt még ott volt, ahol ma a déli sark van, nem egészen 200 000 évvel ezelőtt pedig pontosan ott, ahol ma is található. A föld történetének 76 millió esztendeje alatt 171 pólusfordulást állapítottak meg.Ezeknek a pólusfordulásoknak nem csak az égtájak teljes felcserélődése lesz az eredménye, hanem éghajlatváltozást, földrengéseket és vulkánkitöréseket is maguk után vonnak. De főleg a kozmikus-energetikai egyensúlyt változtatják meg. Az pedig végzetes következményekkel járhat. A mágneses viharok vagy az erős napfolt tevékenység idején megfigyelt mágnesesmező-változások érzékeltethetik a rettenetes hatásokat. A föld mágneses mezejét a belsejében lévő, különböző mértékben szilárd ill.folyékony anyagok eltérő tehetetlensége okozza. Földünk szilárd magja körülköztudottan folyadékrétegek áramlanak, amelyeket a kéreg vesz körül. Mivel ezek a különböző rétegek a gravitáció törvénye értelmében különböző sebességgel forognak,akárcsak egy dinamó esetében, elektromos áramok és mágneses mezők jönnek létre.Ilyen áram folyik jelenleg az Egyenlítő mentén. A pólusfordulás esetén az északi pólus délre vándorol, a déli észak felé. A folyamat végén a déli sark a földgolyó felsőrészére helyeződik át, az északi sark pedig az Antarktisz területére.A földrajzi északi sark ma sem esik egybe a mágneses északi pólussal. A mágneses pólus folyamatosan vándorol. 70 000 éve Európa még a sarkkörön terült el.A harmadidőszakban az északi pólus az északi szélesség 70. és a nyugati hosszúság 60. fokán helyezkedett el, 350 millió évvel ezelőtt pedig a 30. szélességi és a 45.hosszúsági fokon.A mágneses mező változását az ember nem érzékeli. Több, mint száz év óta a tudósok ennek a mezőnek a gyengülését figyelik meg. Újabb számítások szerint változatlan mértékű gyengülés mellett mintegy kétezer év múlva a föld mágneses mezeje megszűnik. A folyamat folytatásaként azután ismét felépül az ellenkezőirányba. Hogy az egyes organizmusok miképpen reagálnak a pólusfordulásra, azon még ma is törik a fejüket a tudósok. Ebben az összefüggésben az embereknek olyan problémákkal kell majd még szembesülnie, amelyek manapság aligha merülnek fel bárkiben is.A mágneses mező ereje egyszerű mérésekkel megállapítható. A föld mágnesestérereje vízszintes irányba 0,1 Gausz. A napfoltok térereje 2-4 ezer Gauszt is elérhet.Összehasonlításképpen egy égő villanykörte vezetékének mágneses térereje: 0,2Gausz. A föld mágneses mezeje minden vastartalmú tárgyra közvetíti a hatását. Az északi féltekén használt kalapácsok tompább felén található a déli mágneses pólus.Az esernyők északi pólusa a nyelükben épül ki, mert ez van közelebb a földhöz.Ezekben az esetekben olyan erők működnek közre, amelyeknek a tudomány nem sok figyelmet szentel, mert nem tűnnek elég jól hasznosíthatóknak. De az egyiptomiak az égitestekre vonatkozó pontos megfigyeléseik kapcsán már olyan jelenségeknek jutottak a nyomára, amelyekkel mi csak manapság kezdünk komolyan foglalkozni.Felvetődhet bennünk a kérdés, hogy ha az egyiptomiak számára olyan drágák és kedvesek voltak a halottaik, hogy mumifikált őseiket gyakran évekig a házukban őrizék, akkor a fáraókat vajon miért oly távol minden emberi településtől, hatalmas nekropoliszokban temették el? Thébában a halottak városa a közeli Királyok Völgye volt, Memphiszben a Szakkarai ásatások területe és a gizehi piramisok. Lehetséges,hogy ezeket a helyeket különleges kozmikus hatások érték?
Izotópiának nevezzük azt a jelenséget, hogy a legtöbb elem nem alkot egységes anyagot, hanem különbözőizotópok keverékéből áll. Az ólom (atomtömege 207,2) izotópiája rendkívül érdekes jelenség. Ólom keletkezik pl. az urán és a tórium bomlása során is, igaz, ennek ideje milliárd években mérhető. Izgalmas gondolat, hogy az a radioaktív bomlás, amely ilyen elképzelhetetlenül hosszú idő alatt ér a végére, az is elkezdődött valamikor. A különböző elemek felezési idejének ismeretében és a radioaktivitásukat összehasonlítva megállapítható, hogy valamennyi radioaktív anyag keletkezésének időpontja nagyjából egybeesik. Ezzel a módszerrel kiszámolhatjuk akár a bolygónk kialakulásának idejét is. Az egyes tudományok képviselői nem jutottak teljesen egységes eredményre, ezért földünk kora kettő- és négymilliárd év között ingadozik.Az atomok bomlásának szabályai szerint ezer kilogramm uránból tízezer év alatt egy gramm nem sugárzó ólom keletkezik. E mögött az alig látható eredmény mögött tehát hihetetlen méretű energiaátalakulás áll, amely ugyanilyen jelentős hatásokat is hozhat magával. Ha az egyiptomi királysírok valóban radioaktív anyagokat tartalmaznak, akkor ezeket nem feltétlenül óriási kőtömbök vagy fémtárgyak mögött kell keresnünk. Az ókori egyiptomi tudomány magas fejlettségi szintje mellett elképzelhető, hogy az egyiptomiak ismerték azt a folyamatot, amelyet1934-ben Joliot Curie-házaspár fedezett fel (újra): az atommagok elemi részecskékkel történő bombázásával az egyébként nem radioaktív elemek is sugárzókká tehetők.
Múmia a Titanic fedélzetén
Ha elfogadjuk ezt a feltételezést, akkor a sírokban talált számtalan amulett és ismeretlen jelentőségű és rendeltetésű tárgyak egy része feltételezhetően halálos sugarakat kibocsátó védelmi berendezés, amelyeknek az a céljuk, hogy beteljesítsék az átkokat, ami az isteneknek nem áll módjukban.Ez a teória magyarázatot adna számos kutató és régész halálára. És talán századunk legnevezetesebb hajókatasztrófájára is.1912. április 14-én Southamptonból New York-ba tartva elsüllyedt az akkori világ legszebb, legnagyobb és leggyorsabb hajója, a Titanic. A tökéletesen biztonságosnak tartott hajó nekiütközött egy jéghegynek.Ebben a katasztrófában titokzatos, máig sem tisztázott szerepet játszott a Titanic parancsnoka, Smith kapitány. Smith feddhetetlen , nagy tapasztalatú tengerész volt - különben nem is kerülhetett volna ebbe a tisztségbe. De 1912. április14-én furcsán viselkedett. Ez már az útvonal kijelölésekor megnyilvánult, majd később, amikor mentőhajókat kellett segítségül hívni, továbbá a mentési tervvel kapcsolatban, amelyet csak az utolsó pillanatban hirdetett ki. A Titanic fedélzetén utazott 2200 utas, 40 tonna burgonya, 12000 palackásványvíz, 7000 zsák kávé, 35000 darab tojás, valamint 1 darab egyiptomi múmia.Az angol Lord Canterville szállította a múmiát Angliából New Yorkba. Egy IV. Amenhotep uralkodása idején rendkívüli köztiszteletnek örvendő látnok asszony preparált teteméről volt szó. Az eretnek fáraó, IV. Amenhotep-Ehnaton székhelyén,Tell el Amarnában találtak rá a sírjára. Minie és Aszjút között valamikor egy kis templomot, a "szemek templomát" állították ennek a jósnőnek.A múmiát a szokásos ajándékokkal és amulettekkel látták el. A feje alól egy Ozirisz alakját viselő amulett került elő ezzel a felirattal: "Ébredj fel az álomból,amelyben alszol, és a szemed tekintete legyőzi mindazt, ami ellened tétetik."Ez vajon utalás lehetett a múmia radioaktív védelmére?Annyi bizonyos, hogy a tetemet egy faládában szállították és rendkívül nagy értéke miatt nem a hajó rakterében helyezték el, hanem a parancsnoki híd mögött. Az is biztos, hogy számtalan múmiákkal foglalkozó kutatón az elmezavar félreérthetetlen jelei mutatkoztak. Vajon Smith kapitányt is sugárhatás érte? Ő is a fáraók átkának lett az áldozata?A tudomány sajnálatos eredménye az is, hogy bár pontosan ismerjük a radioaktív energia felhasználásának lehetőségeit, az esetleges mellékhatásokat illetően lényegében még sötétben tapogatózunk. Ez kevésbé igaz az atomrobbantások vagy a reaktorbalesetek szélsőséges következményeire, mint a mérsékelt fokú sugárfertőzésre.Az atomfizikusok szerint az embernél 5 rad (a radioaktív sugárzás mértékegysége) már torz képződéshez vezethet a szervek fejlődésében. A fürkészdarazsak azonban megmagyarázhatatlan módon 200 000 rad sugárzást is túlélnek, egyes mikroorganizmusokat pedig 500 000 rad sem pusztít el.Az ember esetében a radioaktív sugárzás következtében fellépő mutációk a 46 kromoszómát érintik. Egyes sugárfertőzött betegeknél ettől eltérő számú kromoszómát is találtak, 47-et, ami a mongoloid idiotizmussal azonos.
Akita földalatti folyosói Bár nem voltak kotrógépeik, csupán az izmaik ereje, az ókori egyiptomiak mégis kimagasló teljesítményeket nyújtottak: felszínre hoztak mindent, amit a föld a rendelkezésükre bocsátott. Mindenekelőtt az aranyat. És mivel az arany és az urán egyazon kőzetben fordul elő, kétségtelen, hogy uránt is bányásztak, és amint már említettük, ma is folyik Egyiptomban uránkitermelés.Több írás is említ ókori bányákat. Ott van pl. Umm-Garayat, "a falvakszülőanyja", amelyet az óegyiptomiak Akita néven ismertek. A Nílustól kb. hatvan kilométernyire keletre fekvő Umm-Garayat környékén több bánya is található. A bányamérnökök becslései alapján ezekből a föld alatti folyosókból az ókorban legalább százezer tonna kőzetet termeltek ki.Kuba falu közelében leltek rá egy kőbe vésett feliratra, amely egy II.Ramszesz korában végzett sikertelen kútfúrásról számol be. A hely megnevezése így hangzik: "az aranybányák völgye". Egy Torinóban őrzött papirusz meg is említi Akita vidékét. Ebben a szövegben ez áll: "a hegyek, amelyekből aranyat hoznak fel,vörös színűek". Ezen a területen már I. Széthi fáraó is végzett fúrásokat i. e. 1400 táján.Igaz, hogy egyetlen óegyiptomi papiruszban és falfeliratban sem fordul elő az urán vagy a rádium fogalma. Ez azonban még korántsem jelenti, hogy nem ismerték ezeket az elemeket. Valószínűleg anélkül alkalmazták a bennük rejlő erőket, hogy tisztában lettek volna azok okaival.A földkéreg minden tonnája áltagosan 70 gramm rezet és 16 gramm ólmot rejt, de csak 0,002 gramm aranyat. Az egyiptomiak, akik a sírjaik díszítéséhez szükséges aranyat tonnaszámra bányászták, bizonyosan találkoztak a tóriummal és az uránnal is. A tórium ugyanis tonnánként átlagban 11, az urán 4 gramm mennyiségben van jelen.Nem véletlen, hogy az aranyat és az uránt gyakran ugyanabból a bányából hozzák a felszínre. Mindkét elem főleg gránit- és gneiszvidékeken található. A dél-afrikai witwatersrand híres aranyérce pl. nem csak hihetetlenül sok aranyat tartalmaz(6-10 grammot tonnánként), hanem egyúttal uránt, és tóriumot is. Több witwatersrandi bánya az utóbbi időben át is állt az aranyról az uránkitermelésre.Az egyiptomiak már a nagy piramisok kora előtt is bányásztak aranyat.Quibell, a régész, aki egy el-Kab nevű falu mellett történelem előtti korból származósírokra bukkant, az egyik sírban egy aranyrudat talált. A Tell el Amarnában felfedezett, táblákra írott levelekben egy babilóniai király arra kéri IV. Amenhotepet,hogy adományozzon húsz talentum aranyat egy új templom építésére, ahogyan egyszer már az atyja és Kappadónia királya számára is adakozott. Az arany ugyanis bőségesen rendelkezésére állt a fáraónak. A századforduló táján több bányavállalat is megvizsgált sok ókori egyiptomi bányát, hogy érdemes-e folytatni a kitermelést. Az amerikai aranylázra emlékeztető módon harminchárom expedíció vágott neki az egyiptomi és a núbiai sivatagoknak,hogy megnézzék, mit hagytak meg az egyiptomiak. És az eredmény: valamennyi lelőhelyet alaposan kimerítették. Ennek ellenére huszonöt - túlnyomórészt angol - társaság és szindikátus folyamodott az egyiptomi államhoz kitermelési koncesszióért.A legjelentősebb ezek közül az Egyptian Mines Exploration Company volt,amelynek koncessziója a 27. és a 25. szélességi fok között terült el a Vörös-tengermentén. Umm-Russ környékén C. J. Alford főmérnök 1903. februárjában arany és urántartalmú ókori bányára bukkant. A járatok mintegy hat négyzetkilométeres területen hálóztak be. Alford százszámra talált összeomlott kőkunyhókat, amelyek nyilvánvalóan az egykori bányászok hajlékaként szolgáltak.
Az atomhalál rettenetes. Általában lassan közelít és kívülről alig észrevehető. Éppen az elmúlt évtizedekben akadt számtalan ilyen eset. Néhányat ezek közül alaposabban megvizsgálunk, hogy azután összehasonlíthassuk a régészek halálával.1954. március 1-én a "Szerencsés sárkány" nevű japán halászhajó egy amerikai hidrogénbomba-robbantás hamufelhőjébe került. A csendes-óceáni Marshall-szigetek térségében végzett kísérlet tragikus következményekkel járt. A halászhajó legénységének mind a huszonkét tagja sugárfertőzést szenvedett. Egyikük,a negyvenéves halász, Kubojama fél évvel a balesete után halt meg.Orvosa, Dr. Ohashi szerint a haláláért egyértelműen a radioaktív hatás volt felelős. A közvetlen okként azonban a májkárosodás miatt fellépő keringési elégtelenséget állapította meg. Kubojama mája teljesen összezsugorodott. Az átlagos2200 gramm helyett mindössze 820 grammot nyomott. Az orvos véleménye szerint ez sárgasághoz vezetett, ami aztán a szívet és a vesét is károsította. Vesevérzések léptek fel és a hasnyálmirigy is megbetegedett.Kubojama felesége, Szuzu közölte férje utolsó szavait: "Olyan fáradt vagyok.Nagyon fáj..."A legtöbb egyiptológus a halála előtt ugyancsak nagy fáradtságra panaszkodott. Mivel a halálesetek okaként számos esetben feltüntetett "rejtélyes betegségnek" nem voltak külső tünetei, a radioaktív sugárzás sem zárható ki. Emellett szól az a tény is, hogy a hatások meglehetősen eltérőek. Ismeretes, hogy egyestudósoknál már a sírokban vagy a múmiákon végzett munka kezdete után közvetlenül fiziológiai változások mutatkoztak. Másokon viszont csak hónapok vagy évek múltán jelentkeztek a tünetek. Egyesek gyorsan és váratlanul meghaltak, mások agykárosodást szenvedtek. És akadtak olyanok is, akik részt vettek az ásatásokban, de a fáraók átkát soha semmilyen formában nem tapasztalták.A sugárzásra adott ennyire különböző reakciók nem számítanak szokatlannak.A Hirosima és Nagaszaki ellen 1945-ben intézett atomtámadás után több, mint húsz évvel japán egészségügyi minisztérium kiadott egy közleményt, amely megmutatta,mennyire eltérő hatással volt a lakosságra a sugárzás. 1964-ig is még évente átlagosan kétszáz áldozatot követelt. Ezenkívül minden évben százötven olyan emberen jelentkeztek új tünetek, akik közvetlenül a robbanás után teljesen egészségeseknek tűntek.Ebben az összefüggésben érdekes lehet a húszéves buszkalauz, Kimiko Matszuda példája, aki a katasztrófa után tünetmentesnek bizonyult, de később egyszerre levertségről panaszkodott, majd hét nap múlva meghalt leukémiában.Kimiko anyja és két nővére olyan súlyos sugárfertőzést szenvedtek, hogy röviddel a katasztrófa után kórházba szállították őket, ahol meghaltak. Kimiko apja 1963-banhunyt el. Hat évvel idősebb bátyja ma is él, minden szemmel látható károsodás nélkül. Pedig a katasztrófa idején az egész Matszuda család ugyanabban a házban tartózkodott.Éppen ez a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság teszi a sugárveszélyt olyan ijesztővé.Az egyiptomi sírokban feltételezett sugárzás és az atomrobbantások által okozott károsodások összehasonlítása természetesen túlzás. Az azonban egyértelműen kitűnik belőle, hogy a radioaktív sugárzás egészen eltérő hatásokkal járhat. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy egy gyengén szennyezett területen tartósan végzett tevékenység következményei megegyezhetnek egy rövid idejű, de nagy dózisú sugárzáséival.A génállomány megváltozásán kívül a gyenge, de tartós sugárhatás fokozhatja a daganatok előfordulását. Az angol orvosi tudományos tanács ezt írja egyik jelentésében: "Úgy tűnik, hogy a csontokban lerakódott radioaktív stroncium növeli a daganatképződés valószínűségét, amennyiben feltehetőleg lerövidíti a tumorkialakulásáig eltelt időt és a dózissal együtt növeli a gyakoriságot."Az említett stroncium alkáliföldfém, atomtömege 87,63. Radioaktív csapadékútján, az alapvető élelmiszerek (hús, tej, tojás) közvetítésével közvetlen módon jut az emberi szervezetbe. A hatása főként azért olyan félelmetes, mert éppen azok a tápanyagok válnak a hordozójává, amelyeknek kalciumtartalmuk révén meg kellene kötniük a stronciumot. A természet ugyanis gondoskodott arról, hogy a stronciummal kémiailag rokon kalcium lerakódjék a csontokban, a felvett stroncium pedig kiválasztódjék. Ha azonban ez az egyensúly eltolódik a stroncium javára, akkor a kalcium helyett ez a radioaktív elem épül be a csontokba. Ami azzal jár, hogy a vérképzés állandó sugárhatásnak lesz kitéve.Meddig sugárzik az után?A stroncium felezési ideje 28 év. Ez annyit jelent, hogy 28 év alatt a radioaktív energiájának csupán a felét sugározza ki.Ahogy a mérgek és a baktériumok esetében, úgy itt is fel kell tennünk a kérdést: Lehetséges, hogy a sugárzó anyag évezredeken át megőrzi a hatását?Képes még ennyi idő múltán is végzetes károkat előidézni az emberi szervezetben?Ennek megválaszolásához meg kell vizsgálni bizonyos elemek felezési idejét.A felezési időn az atomok átalakulásának sebességét értjük, vagyis azt az időtartamok, amelynek során az atommagok fele elbomlik. Ez a felezési idő a klóresetében 1 óra, a nátriumé 2,6 év, a tríciumé 12,8 év, a rádiumé 1580 év, a széné 5580 év. A tórium izotópja, a 230-as atomtömegű ionium felezési ideje egymillió év.A berilliumét 2,7 millió évre becsülik, az uránét 7,5 milliárd (!) évre.Az izotópok radioaktivitásának mértéke különböző. Izotópiának nevezzük azt a jelenséget, hogy a legtöbb elem nem alkot egységes anyagot, hanem különbözőizotópok keverékéből áll. Az ólom (atomtömege 207,2) izotópiája rendkívül érdekes jelenség. Ólom keletkezik pl. az urán és a tórium bomlása során is, igaz, ennek ideje milliárd években mérhető. Izgalmas gondolat, hogy az a radioaktív bomlás, amely ilyen elképzelhetetlenül hosszú idő alatt ér a végére, az is elkezdődött valamikor. A különböző elemek felezési idejének ismeretében és a radioaktivitásukat összehasonlítva megállapítható, hogy valamennyi radioaktív anyag keletkezésének időpontja nagyjából egybeesik. Ezzel a módszerrel kiszámolhatjuk akár a bolygónk kialakulásának idejét is. Az egyes tudományok képviselői nem jutottak teljesen egységes eredményre, ezért földünk kora kettő- és négymilliárd év között ingadozik.Az atomok bomlásának szabályai szerint ezer kilogramm uránból tízezer év alatt egy gramm nem sugárzó ólom keletkezik. E mögött az alig látható eredmény mögött tehát hihetetlen méretű energiaátalakulás áll, amely ugyanilyen jelentős hatásokat is hozhat magával. Ha az egyiptomi királysírok valóban radioaktív anyagokat tartalmaznak, akkor ezeket nem feltétlenül óriási kőtömbök vagy fémtárgyak mögött kell keresnünk. Az ókori egyiptomi tudomány magas fejlettségi szintje mellett elképzelhető, hogy az egyiptomiak ismerték azt a folyamatot, amelyet 1934-ben Joliot Curie-házaspár fedezett fel (újra): az atommagok elemi részecskékkel történő bombázásával az egyébként nem radioaktív elemek is sugárzókká tehetők.
Az urán hatalma Í Az ismert atomtudós, Luis Bulgarini professzor 1949-ben az alábbi megállapítással lepte meg a régészeket szerte a világon: Nézetem szerint az ókori egyiptomiak már ismerték az atomok bomlásának törvényeit. A bölcsek és a papok ismerték az urániumot. Lehetséges, hogy radioaktív sugarakkal védték a szentélyeiket.Való igaz, hogy manapság is bányásznak Közép-Egyiptomban urántartalmú kőzetet.Akkor tehát a fáraók átka egy halálos sugarakból álló életveszélyes védőgyűrű? Bulgarini nem zárja ki ennek a lehetőségét:Elképzelhető, hogy uránnal borították a kripták padlóját vagy radioaktív kőzetből készítették a sírt. Ebben az esetben a sugarak még ma is képesek lennének az embert megölni vagy az egészségét károsítani.Henri Becquerel francia fizikus 1896-ban fedezte fel, hogy az uránásók a röntgensugárzáshoz hasonló sugarakat bocsátanak ki. Wilhelm Conrad Röntgen egy évvel korábban kimutatta ezt az "újfajta sugárzást", amelyet később róla neveztek el.Röntgent és Becqerelt Nobel-díjjal tűntették ki. Anélkül, hogy az érdemeiketbertkisebbíteni akarnánk, engedtessék meg a kérdés, vajon nem "csak" újra-felfedezői voltak egy rendszernek, amelyet az ősi egyiptomiak már a szolgálatukba állítottak.Eleinte sem Röntgen, sem Becquerel nem volt tisztában felfedezésük jelentőségével és következményeivel. Ha a fáraók átka rejtélyének megoldása valóban a radioaktivitás területén keresendő, akkor az egyiptomiakról nagyobb szakmai tudást feltételezhetünk, mint a két Nobel-díjas tudósról. Miközben Egyiptomban az uránsót talán a sírok védelmére használták, addig a század kezdetén még minden védelem nélkül kezelték a sugárzó anyagokat, mintha azok csodálatos játékszerek lennének.A határtalan molekula című könyvében Ernst Baumler beszámol arról, hogy Henri Becquerel rádiummal a zsebében utazott Londonba egy előadásra, és e közbensúlyos égési sérülést szenvedett.A fáraók átkával vonható ijesztő párhuzamokat találunk egy a húszas évekbeli eset kapcsán.Alighogy felfedezték, hogy a radioaktív anyagok fényt bocsátanak ki a sötétben, New Jerseyben egyszerre fellendült a világító számlapú órák ipara. A gyárban a munkásnők nap mint nap apró ecsettel vitték fel a számlapokra a radioaktív világító festéket. Hogy az ecsetet kihegyezzék, a szájukba vették a végét. Két év telt el, mire az első áldozatok - lázzal járó gyulladások következtében - meghaltak. Az orvosok és a fizikusok csak ekkor figyeltek fel erre a hatásra.A gyárban új munkamódszer bevezetésével elhárították a veszélyt, de tíz év alatt mégis negyvenkét nő halt olyan korai halált, amelyet mind a radioaktív sugárzásra lehet visszavezetni. A leggyakoribb halálok a rák volt.Emlékezzünk vissza: Számos tudós és kutató vesztette életét úgy, hogy nem állapították meg haláluk pontos okát. Közülük többen is panaszkodtak a haláluk előtt szokatlan fáradtságra. Egyiptomban végzett munkájuk után egyeseken az agykárosodás egyértelmű jelei mutatkoztak, mások pedig teljesen egészségesek maradtak.Hogyan hat a radioaktív sugárzás az emberi szervezetre? Egyáltalán mennyi ideig képes a radioaktív anyag kibocsátani a veszélyes sugarait?A svájci sugárzáskutató, Dr. Jacob Eugster, a berni egyetem professzora megmutatta, hogy a radioaktív bomlás korántsem egyenletesen zajlik le, hanem külső hatások befolyásolják. Ahogy a tudós a Physikalische Blatterben írja,megfigyelésének bizonyításához szokatlan kísérletet végzett el. Eugster professzor kettéosztott egy radioaktív preparátumot, majd az egyik darabot a Jungfrau egy magaslatára tette, a másikat pedig a Simplon-alagútba. Az eredmény: Az alagútban a kőzettömegek védőburka alatt az urán jóval hosszabb ideig sugárzott, mint a másik darab a hegycsúcson. Más szóval: a föld alatt tovább marad fenn a radioaktív hatás.A vegyi mérgekkel szemben a radioaktív sugarakat nem lehet semlegesíteni.Nem lehet azokat sem átalakítani, sem eltávolítani. Ha egyszer bejutottak az emberi szervezetbe, ott maradnak, és újabb sugárzás esetén összegződnek. Ezért már viszonylag alacsony dózis is súlyos testi károsodást válthat ki.A radioaktív energia kémiai reakciók formájában alakul át. Ez különbözőfolyamatok sorozatát indíthatja el. A másodperc törtrésze alatt tönkremehet a testsejtjeinek szerkezete. Kevésbé intenzív hatás esetén a sejtek véletlenszerűen károsodnak. Ez azt jelenti, hogy a biológiai következmények annál súlyosabbak,minél fontosabb az érintett sejtalkotórész a sejt számára, ill. minél fontosabb azérintett sejt teljes szervezet számára. Éppen ezért járhatnak végzetes következményekkel az egyéni funkciójú sejtek és sejtalkotórészek sérülései. Ez legfőképpen az anyagcserét szabályozó sejteket és a génállományt hordozómolekulákat illeti. A sugárzás által az emberi testben okozott károk leggyakoribb következményei a leukémia és a magzati torz fejlődés. A leukémiát teljes vagy részleges besugárzás is kialakíthatja. Ha radioaktív elem kerül a szervezetbe, éveken át sugárhatás éri a vörös csontvelőt, a legfontosabb vérképző szervet, miközben a fehérvérsejtek szüntelenül szaporodnak. A leukémia mindmáig gyógyíthatatlan, a halál bekövetkezte csak az idő kérdése.A tudomány bebizonyította, hogy a felnőttek kevésbé veszélyeztetettek, minta fiatal, fejlődésben lévő emberek. A legnagyobb veszély azonban a meg nem született magzatra leselkedik.
Az Idaho Falls-i (USA) temető egyik síremlékén három férfi neve olvasható. Mellette egy tábla: "Vigyázat - radioaktív anyag!"Ez a radioaktív anyag nem más, mint a három férfi holtteste, akik 1961.január 3-án szörnyűséges módon haltak meg. Pontosan 21 óra 01 perckor történt. Az amerikai hadsereg Idaho Falls-i kutatási központjának SL 1 jelű nyomott vizes kísérleti reaktora váratlanul "kritikus állapotba" került. Az egész folyamat mindössze százhúsz ezredmásodpercig tartott. De ez után a sugárkitörés után az egész környék szennyezetté vált. Szirénák visítása, vörösen villogó fények: első fokú atomriadó.Ötven percig tartott, mire a sugárvédelmi ruhába öltözött, mérőkészülékekkel felszerelkezett első felderítő csoport útnak indult a reaktorközpontba. A félelemidőközben bizonyossággá vált: az SL 1 kezelőszemélyzete, három férfi eltűnt. A mentőcsapat első mérései minden kétséget eloszlattak: ha még a reaktorhelyiségben vannak, akkor már biztosan halottak.A mentőcsapat ezüstfehér ruhás emberei 22 óra 45 perckor léptek be a reaktorterembe. Két férfi a földön feküdt. Az egyikük még szemmel láthatóan életbenvolt. Miközben óvatosan kivitték a helyiségből, még mozgott, de útban a mentőautó felé meghalt.A másik, amikor rátaláltak, már nem mutatott életjelt. A védőöltözetbe bújt emberek csak két nap múlva vitték ki onnan. A lehető legrövidebb időközönként váltották egymást. A sugárszennyezett holttest életveszélyes radioaktív anyaggá vált.Egy teljes hétig tartott, mire a harmadik halottat is kimentették a reaktorhelyiségből. Egy tudósok és technikusok által kidolgozott bevetési terv alapján az a döntés született, hogy a mentőcsapat tagjai számára túlságosan veszélyes a holttestet kihozni. Ezt a feladatot végül egy távirányított daru végezte el. Mintha szellemek vezérelnék, bekanyarodott az épület elülső automata ajtaján, begurult a kapcsolóterembe, a villáival, mint egy targonca, felemelte a tetemet, majd a hogyanjött, ugyanúgy elhagyta a termet.A hadsereg e három tagjának temetése éppen olyan szokatlan volt, mint a haláluk. A temetőben egy daru és egy betonkeverő-kocsi állt. A koporsókat,amelyekben a sugárzó holttestek feküdtek, ólommal bélelték ki és egy-egy táblával látták el azokat: "Vigyázat - magas sugárzási szint." A pap rövid beszéde után a daru az előkészített sírba emelte a három óriási koporsót. A betonkeverő-autó odatolatott,és folyékony betonnal töltötte ki a sírgödröt. Az Idaho Fallsban történthez hasonló atombalesetek következtében évente majdnem öt ember hal meg. Pontos számadatok azonban nem állapíthatók meg, mert az állami kutatóközpontokban igyekeznek titokban tartani az efféle katasztrófákat.Azonkívül a halál csak szélsőséges esetekben következik be azonnal. Általában több,egyszerre jelenlévő betegség következménye, amelyek szervi károsodásokra vezethetők vissza.
Azt hiszem az eddigiek során sok mindent megtudtunk Egyptomról. Viszont az eddigiek egy mikronnal sem vittek közelebb eredeti célunkhoz, hogy felderítsük az évezredekkel ezelőtti uránérc szállítás rejtélyét.
Másrészről meg az olvasótábor is elég visszaesett, ezért Mester a történet lezárása mellett döntött.
A fáraók átka
A múmiakészítők
Csupán az V. dinasztia (i. e. 2400 körül) idején alakult ki az a temetkezési szokás,amely az ókori egyiptomiak hitének és érzéseinek a leginkább megfelelt: a mumifikálás. Igyekeztek a holttestet annak természetes, eredeti formájában megtartani.A mumifikálás technikájával a művészettörténészeken és a régészeken kívül főként fizikusok és kémikusok foglalkoztak. Valamennyi ismert tudományos vizsgálati módszer bevetése ellenére ma sem ismert minden részlete ennek a történelemben egyedülálló balzsamozási eljárásnak, noha kutatók és kalandorok egyaránt sokat írtak róla.Az első és valószínűleg a legismertebb ember aki a mumifikálás rejtélyével foglalkozott, Hérodotosz, a görög történetíró, aki az i. e. V. században látogatott el Egyiptomba. A feljegyzései igen részletesek és - bár nem mindig pontosak - a történészek számára rendkívül informatívak. Ez érvényes a mumifikálásról szólóbeszámolóira is:Vannak emberek, akik a mumifikálás művészetét hivatásszerűen űzik, Ha egy holttestet visznek hozzájuk, ők élethűen lefestett múmiamodelleket mutatnak a hozzátartozóknak. Azt állítják, az a tökéletes mumifikálási eljárás, eltekintve az isteni tökéletességtől. Én azonban nem tartom helyénvalónak az isteneket emlegetni ebben az összefüggésben. Ezután a mumifikálók egy másik kisebb értékű módszert mutatnak a rokonoknak, végül egy harmadikat, amelyik a legolcsóbb is egyben. A mumifikálók mindent elmagyaráznak, majd megkérdezik, melyik eljárást alkalmazzák az elhunyton. A hozzátartozók megnevezik az árat, amit hajlandók fizetni, és eltávoznak.A mumifikálás legjobb és legdrágább módszere a következőképpen néz ki.Először egy vaskampóval eltávolítják az agyat az orrlyukakon keresztül, olykor valamilyen oldatot is beleöntenek. Azután egy etióp kőből készült éles késsel felnyitják a hasüreget, kiveszik a beleket és a belső szerveket, kimossák a testet pálmaborral, majd jó illatú, festett szövetekkel megtörlik. Ezután úgy konzerválják a tetemet, hogy hetven napig nátronban tartják. A hetven napos határidőt nem szabad túllépni. Ez idő letelte után megmossák a holttestet és vászonkötésekbe csavarják.Erre egyfajta gumioldatot kennek, amelyet Egyiptomban enyv helyett használtak.Ekkor a rokonok elszállítják a halottat, az időközben elkészített koporsóba fektetik,majd függőleges helyzetben a tetemkamrába helyezik el. Ez tehát a tartósítás legtökéletesebb módja. Aki sajnálja rá a sok pénzt, az olcsóbb megoldást választja.Ez a következőképpen zajlik. A holttestet nem vágják fel, hogy eltávolítsák a beleit,hanem ehelyett cédrusolajjal töltik meg a hasüregét. Az olajat a végbélen keresztüljuttatják be úgy, hogy ne tudjon visszafolyni. Az így előkészített tetemnek ezután az előírt ideig ugyancsak nátronban kell pihenni. Utána eltávolítják belőle a bejuttatott cédrusolajat. Ennek az olajnak olyan erős a hatása, hogy a húst és a beleket is kimossa, így a testből csak a csontok és a bőr marad meg. Ha ez az eljárás is befejeződött, a halottat visszaadják a rokonoknak.A harmadik mumifikálási módszer, amelyet a szegényebbeknél alkalmaznak,imigyen történik: A hasüreget hashajtó szerrel megtisztítják, sóval beszórják, végül hetven napig nátronban tárolják.Diodórosz, szicíliai történetíró, aki Hérodotosz után négyszáz évvel ugyanezekről az eljárásokról számol be, további információkkal szolgál:Ha Egyiptomban meghal valaki, az elhunyt rokonai és barátai földet szórnak a fejükre. A temetési szertartás során sírva, jajgatva vonulnak végig a városon. Ezen időszak alatt nem mosakodnak, nem isznak bort és tartózkodnak mindennemű élvezettől, szép ruhákat sem hordanak ilyenkor.Háromféle temetés létezik: egy rendkívül drága, egy közepes és egy szerény.Az elsőért egy talentum ezüstöt kell fizetni, a másodikért húsz mint, a harmadik viszont nagyon olcsó.A mumifikálók az elődeiktől tanulták a mesterségüket. Különböző múmiák képeivel érkeznek az elhunytak házához és megkérdik, melyik módon kezeljék a halottat. Miután megegyeztek, a rokonok a mumifikálás helyszínére szállítják a tetemet.Miután letették a holttestet, az, aki előrajzolónak neveznek, egy jelet tesz a bal testfélre, ahol majd a vágást meg kell ejteni. Ezután az, akit boncolónak neveznek,etióp kőből készült késével az előírásoknak megfelelően felvágja a hasfalat. Ekkor ő elfut, a jelentévők pedig követik őt és a cselekedete miatt kövekkel dobálják meg és átkokat szórnak rá. Aki ugyanis Egyiptomban valakit megsebesít, másnak sérülést vagy kárt okoz, azt gyűlölet veszi körül. A balzsamozókat ellenben tisztelet és megbecsülés övezi. A papokkal azonos rangúak és - akárcsak a szent emberek -szabad bejárásuk van a templomokban.Amikor a balzsamozók összegyűltek, hogy előkészítsék a felvágott tetemet,egyikük a nyíláson át benyúl a testbe és kiemeli a szívet és a veséket. Másikuk megtisztítja a szerveket és pálmaborral és tömjénnel illatosítja azokat. Miután a halottat megmosták, több, mint harminc napig cédrusolajjal kezelik, később mirhával és fahéjjal. Ez hosszú időre megvédte a tetemet és ráadásul kellemes illatot is kölcsönöz neki.Ezen előkészítés után a halottat visszaszállítják a rokonokhoz. A holttestet olyan jól preparálják, hogy még a szemöldök és a szempillák is megmaradnak. A külseje már nem változik, és az arcvonásai is felismerhetőek maradnak. Ezért sok egyiptomi különleges kamrában őrzi az elődei tetemeit, hogy azok is vethessenek rájuk egy pillantást, akik a haláluk után születtek. Miközben az egyiptomiak a halottaik alakját, külsejét, sőt arcvonásait tanulmányozzák, egynek érzik magukat velük és azzal a korral, amelyben éltek.
Dr. James Bedford, amerikai fizikusprofesszor 1967. január 19-én Los Angelsben halt meg rákban. Dr. Bedford hetvenhárom esztendős volt, és alaposabban felkészült a halálra, mint korábban bárki. A klinikai halál beállta után egy orvosokból és vegyészekből álló csapat azonnal hozzálátott egy a legapróbb részletekig kidolgozott terv megvalósításához:Mintegy nyolcórás operáció során az orvosok a professzorok testéből eltávolítottak minden folyadékot, a vérét pedig egy kémiai oldattal helyettesítették. Miközben a hetvenhárom éves férfi testét mély hűtötték, az orvosok egyike a klinikai halott szívét masszírozta, hogy a lehető leghosszabb ideig életben tartsa az agysejteket. A véreltávolítása után az előkészített holttestet mínusz 196 Celsius fokra hűtötték, majd egy rozsdamentes acélszarkofágban az Arizona állambeli Phoenixbe szállították, ahol azóta is egy úgynevezett kriotóriumban őrzik, egy mélyhűtött hullaházban.Dr. James Bedford professzor volt az első mélyhűtött ember, aki nyolcvanezer márkáért megvásárolta a halhatatlanság lehetőségét. Vajon őrült vagy fantaszta volt a kaliforniai tudós? Robert Ettinger, fizikus már 1964-ben megjelentette Esély a halhatatlanságra című, nagy feltűnést keltett könyvét. Elmélete szerint a gyógyíthatatlan betegségben elhunytakat be lehet fagyasztani, később pedig, amikor a halálukat okozó betegség már gyógyítható, újra vissza lehetne hozni őket az életbe. Ezt az elképzelést az orvosok tanácstalansággal és hitetlenséggel fogadták. De nincs összehasonlítási lehetőség.Egyvalami bizonyosnak látszik: a szervezetet csak akkor lehet ismét életre kelteni, ha a fagyasztás sebessége legalább száz fok percenként. A felmelegítésnek pedig ugyanilyen gyorsan kell történnie. Ennek megvan az oka: a hideg- illetve a hősokk által megakadályozható a kristályok képződése, amelyek elpusztítanák az életfontosságú molekulákat. A fehérje- és nukleinsav molekulák így olyan hirtelen szilárdulnak meg, hogy a sejtek és a szövetek víztartalma nem kristályosodik, hanem üvegszerű masszává alakul.
Mélyhűtött emberek, az újkori múmiák Növények és emberi hímivarsejtek esetében már sikerrel járt az újraélesztés, de még egyetlen ember sem tért vissza a mélyhűtött állapotból. Még az sem egyértelműen bizonyított, hogy valaha is lehetséges lesz-e egyáltalán. Az Egyesült Államokban ennek ellenére több krionikus (KRUOS = hideg) társaság is létezik, amelyek Phoenixben, Long Islanden és a kaliforniai San Fernando-völgyben kriotóriumokat üzemeltetnek. Ezekben mélyhűtött embereket őriznek évi kétezer márkának megfelelő bérleti díj ellenében.Immár háromezer éve, hogy az ember ennyi figyelmet fordít a halottaira.Vajon mi késztette rá az ókori egyiptomiakat, hogy a halottakat úgy preparálják,hogy a testük mindmáig szinte változatlan formában megmaradjon? Mi indította őket arra, hogy a fáraókat olyan gazdagon temessék el, ahogyan az az emberiségtörténetében sem előttük, sem azóta soha nem volt szokásos és lehetséges? A halhatatlanságba vetett megingathatatlan hitük, vagy - mint manapság - a tudomány iránti feltétlen bizalom, hogy egyszer majd felfedezik az örök élet titkát?Az Óbirodalom népét kétségtelenül naivabb hit jellemezte, mint a Közép-vagy az Újbirodalomét. Így könnyedén elképzelhető, hogy a csodákba vetett hitük az évszázadok folyamán lassanként tudományos tudattá alakult. Még ha eközben a temetések rituáléja alig változott is valamit, feltétlenül történtek olyan dolgok,amelyek többet jelentettek pusztán jelképes cselekedeteknél. Az alábbi példa rávilágít erre.A távol-keleti gyógyítás egyik ágát, az akupunktúrát a nyugati világban évszázadokon át különlegességnek vagy szélhámosságnak tekintették. Ma az akupunktúra Európában és Amerikában igazi diadalát ünnepli. Vajon miért?A sámánok és a kínaiak még azt állították, hogy ha a test egyes területeit tűvel szurkálják, elűzhetők mindazok a démonok és gonosz szellemek, amelyek fájdalmat okoznak. Ebből fejlődött ki az az elmélet, amely szerint a később megállapított 360 különböző akupunktúrás ponton alkalmazott tűszúrásokkal a túl sok vagy a túl kevés jin és jang elvezethető, ill. pótolható.A kínai világnézet szerint a jin és a jang két egymást kölcsönösen feltételező és kiegészítő természetes alapelem. Pl.: férfi-nő, világos-sötét, teremtő-felhasználó,örömteli-fájdalmas. Az ősi kínaiak felfogásában ezek a folytonos harcban álló alapelemek az okai a megtapasztalható világ minden történésének, és a tűk mint antennák vagy villámhárítók segítségével ezek az erők egyensúlyban tarthatók.Tudományos szempontból még ma sem tökéletesen tisztázott az akupunktúra ügye. Az orvosok és a tudósok azonban lassan kezdték komolyan venni a kínai tűszúrásos gyógyítást, miután Henry Head, angol neurológus bebizonyította, hogy egyes szervek a test olyan helyén képesek fájdalmat kiváltani, amelytől meglehetősen távol helyezkednek el. Nem sokkal később az ezzel ellentétes folyamat léte is bizonyítást nyert: A bőr, ill. a testfelszín bizonyos pontjainak ingerlése befolyással van más, távoli szervek működésére.Ma már olyan hatásokat tulajdoníthatunk az akupunktúrának, amelyek az orvostudománynak egész ágait - mindenekelőtt az aneszteziológiát -forradalmasíthatják.1973-ban a Párizsban rendezett II. Nemzetközi Toxikológiai Kongresszuson az amerikai Man professzor első ízben állított fel tudományos hipotézist az akupunktúra fájdalomcsökkentő hatásáról.Man professzor szerint vannak vastag, velős hüvellyel borított A típusú idegrostok és vékony C típusú idegrostok, amelyek a gerincvelőben számos összeköttetés révén szoros kapcsolatban állnak egymással. Az A-rostok nagy sebességgel külső ingereket (hő, hideg, tapintás) közvetítenek a központi idegrendszerhez. A C-rostok a durva fájdalomérzést közvetítik, sokkal lassabban. Ha a forró tűzhelyhez érünk, nagyon gyorsan visszahúzzuk az ujjunkat, anélkül, hogy fájdalmat éreznénk. A fájdalom érzése csak később jelentkezik.Ha az idegek megbolondulnak Man professzor azt állítja: az A-rostok úgy befolyásolják a gerincvelőt, hogy annak érzékenysége csökken a C-rostok által közvetített fájdalom iránt. Tehát az A-rostok azok, amelyek villámgyorsan jelentik: "Minden rendben." Ha ezek az impulzusok hiányoznak - pl. amputált láb esetében, - akkor a páciens még fantomfájdalmat is érezhet. Az akupunktúrás tűszúrások az A-rostok fájdalomcsillapító impulzusait megsokszorozzák, ami a C-rostok teljes blokádjához vezethet.Látható, hogy amit évszázadokon és évezredeken keresztül jóhiszeműen a gonosz szellemek elleni támadásnak véltek, valójában elsőrangú tudományos felfedezés volt. Ezért aztán nagyon is valószínűnek látszik, hogy a régi egyiptomiak rendelkeztek olyan módszerekkel a sírrablók ellen, amelyeknek a hatását ugyan ismerték, de annak orvosi vagy fizikai okait annál kevésbé.Ez természetesen csak a gazdagon eltemetett fáraók sírjaira vonatkozik, hiszen a közembert éppen olyan szegényen temették el, ahogy egész életében élt. Az országóriási területe ellenére Egyiptom közel állt ahhoz, hogy teljesen beborítsák a halottak, a tetemeket csak a Nílustól nyugatra fekvő keskeny megművelt földcsíkon és a Nílus-deltában temették el. Ennek az a magyarázata, hogy az egyiptomiak a mészkőfennsíkok és homoksivatagok mögött minden este lenyugvó nap irányába,nyugat felé gyanították az alvilág kapuját.Az eredeti temetési szertartás nemigen hasonlított a költséges balzsamozási rítusokra. Ez a nagyszerű konzerválás az öröklét számára mindig csak az előkelők és a fáraók kiváltása maradt. Az egyszerű egyiptomiakat az Újbirodalom végén is csaknem ugyanúgy temették el, mint háromezer évvel korábbi őseiket. Még ma is találnak sírokat a forró sivatagi homokban, amelyekben felhúzott térddel a baloldalukon fekvő és egy-egy háncslepellel takart halottak az alacsony páratartalomnak köszönhetően mumifikálás nélkül is megmaradtak évezredeken át. A halott kultusz viszont azonos volt: a legszegényebb fellah sírjába is jutottak étellel és itallal töltött edények, egyszerű fegyverek és személyes tárgyak.A korai egyiptomi sírok fejlődését követve azt látjuk, hogy az éjszaka kóborló sakálok fosztogatásai megelőzendő egyre mélyebbre ásták azokat. Az eleinte kezdetlegesen kivájt gödrök később négyszögletű aknákká alakultak át, kisebb kamrákká, majd - a halottal együtt eltemetett tárgyak tárolóhelyiségeként -oldalkamrák is csatlakoztak ezekhez. Megjelent annak igénye is, hogy a sírok kívülről is messziről lássanak. Ezért falakkal vették körül, a közöttük maradt teret feltöltötték építőanyagokkal. Így jött létre a téglatest formájú síremlék. Ezeknek a hasáboknak a mérete az elhunyt jelentőségétől és gazdagságától függően különbözött.Masztabáknak nevezik ezeket, ami arabul padot jelent. Már az I. és II. dinasztia (i. e.2850-2650) fáraói is állíttattak maguknak ilyen masztabákat Abydosban. De csak a III. dinasztia idején Dzsószer fáraó (i. e. 2650 körül) síremlékénél találkozunk a masztaba jellemző formájával. A toronyszerűen egymás tetejére épített, egyre kisebb masztabákból egy lépcsőzetes piramis jött létre, amelyet az uralkodó orvosa és építőmestere, Imhotep állított a számára.A sír azonban nem csak az elhunyt tetemét őrizte, hanem a kának, a halottvédőszellemének is ez volt a tartózkodási helye. Eleinte egy ál ajtót építettek a sírkamrába, amelyre a halott nevét, halotti imákat és varázsigéket írtak fel. Később ezen álajtó mögött kiépítették a megfelelő helyiséget is. Miközben idővel ezeket az ajtókat mindinkább a nyugati oldalra helyezték, a mögötte rejtőző kamrák és folyosók szabályszerű labirintusokká olvadtak össze.
Miféle ember volt ez a Tutanhamon? Volt valami oka, amiért éppen az ő sírját biztosították úgy, hogy a fáraók átka sokkal kegyetlenebbül sújtsa annak felfedezőit?Howard Carter ezt mondja az ifjan elhunyt fáraóról: "Életének egyetlen figyelemre méltó eseménye az volt, hogy meghalt és eltemették." Ez az ítélet a régészszemszögéből természetesen egyoldalú. Tutanhamon valóban nem játszott fontos szerepet az egyiptomi történelemben, de a mellékalakoknak is megvan a maguk jelentősége.Tutanhamonnal együtt az Újbirodalom XVIII. dinasztiája is kihalt. Azt, hogy dinasztiákról beszélhetünk és a mintegy háromszázhatvan fáraót és idegen uralkodót besorolhatjuk ebbe a sémába, az egyiptomi pap, Manetho történelmi munkájának köszönhetjük, amelyet i. e. 305-ben írt görög nyelven. A Manetho által felsorolt,Menész fáraótól (kb. i. e. 3200) Nagy Sándorig (i. e. 332) terjedő harminc dinasztiauralkodása magába foglalja az Óbirodalom, a Középbirodalom, az Újbirodalom és egy további kései időszak korát.A 2850-től a hérakleopoliszi korig (i. e. 2052) tartó Óbirodalomban olyan nagy fáraók uralkodtak, mint Dzsószer, Kheopsz, Kephren, Mükerinosz, Unisz, Tetiés Pepi. A középbirodalom Mentuhoteppel (i. e. 2052) kezdődött és a XVI.dinasztiával, a hikszoszok uralmával egyszerre ért véget. Nagyjából i. e. 1610-retehető az Újbirodalom kezdete, amely a XXIV. dinasztia idején szűnt meg. E korszak 900 évéből maradt ránt a legtöbb történelmi emlék. Olyan fáraók fémjelezték ezt az érát, mint az Amenophidák, a Tuthmoszidák és a Rameszidák.A dinasztiák beosztása történelmileg nem egészen pontos, de az új tudományos felfedezéseknek megfelelően időről időre korrigálják. A régi egyiptomiak eredetileg a fáraók uralkodása vagy jelentős események alapján számolták az időt, valahogy így: "Tutanhamon harmadik éve" vagy "az északi népek legyőzésének éve". Újabb dinasztia mindig akkor kezdődött, ha egy fáraó nemzetsége kihalt, és másik került a trónra. A XVIII. dinasztia, amelyből Tutanhamon származott,Amószisszal kezdődött i. e. 1570-ben. Őt követte I. Amenhotep és I. Thotmesz, de a továbbiakban már bonyolódnak a családi viszonyok.
A papok sötét hatalma
Az ókori egyiptomi papok tevékenységét számos titok övezi. Olyan intellektuális kasztot alkottak, amely birtokolta mindazt a tudást, amellyel a nép tömege nem rendelkezett. A tudás pedig hatalmat jelentett. Már ötezer évvel ezelőtt is.A többi hivatallal ellentétben a papoké nem volt örökölhető, azt ki kellett érdemelni. A papságon belül pedig további rangbéli megkülönböztetés is volt. Az Újbirodalomban ötféle papi rang létezett. A legalsótól, a webtől a főpapig vezető utat Bekenhonszu élete mutatja, amelynek a leírása az i. e. 12. századból maradt ránk.Bekenhonszut öt és tizenhat éves kora között lovaskatonává képezték ki a fáraóhadserege számára. Átlagon felüli intelligenciájával kitűnt a többiek közül, így tizenhét esztendősen pap lehetett a thébai Amon-templomban. Először természetesen uabként kezdte, majd négy év múlva eggyel feljebb lépett a ranglétrán: istenatya lett.Tizenkét évig szolgált ebben a minőségben. Harminchárom éves korában kapta meg a harmadik papi rangot. Tizenöt éven keresztül viselte ezt a tisztséget, mielőtt -közvetlenül a főpap után következő - második pappá választották. Újabb tizenkét esztendőn át teljesített szolgálatot ebben a rangban. Hatvanévesen II. Ramszesz Amon főpapjává nevezte ki. Nyolcvanhét éves korában halt meg.Bekenhonszut igazi tekintélyként tisztelték mind a papok, mind az udvari hivatalnokok, mind pedig a tudósok. A nép mágusnak tekintette, varázslónak, aki egyszerűen mindent tud, mindenre képes. De nem csak a korának és a pályafutásának köszönhette, hogy ilyen magasra emelkedhetett az egyszerű nép fölé, hanem mindenek előtt a lehetőségeinek. Bekenhonszu főpapként egyfajta egyetem elöljárója is volt. Az Amon-templomban ugyanis egy művészeti akadémia, egy zenei és egy műszaki főiskola is működött. A templomhoz tartozó teljes terület nagyobb és gazdagabb volt, mint a fáraó palotája. És bár a fáraó képviselt minden látható hatalmat, valójában a papok irányították az ügyeket a háttérből.Az orvos, a pap, a varázsló - ezt a három foglalkozást gyakran egyetlen személy képviselte. Ehnaton háziorvosa, Pentu nem csupán a fáraó legbelsőbb bizalmasa volt, hanem az Aton-templom első szolgája is egyben. Ezek a varázslók óriási hatalommal bírtak. A fáraók valósággal udvaroltak nekik. mert olyan tudományos ismeretekkel rendelkezte, mint senki más rajtuk kívül. Zárt kasztot képeztek, amely nem engedte ki a kezéből az általa birtokolt tudást. Okkul ttermészettudományos és orvosi ismereteiket papirusztekercsekre jegyezték fel,amelyeket szükség esetén felhasználtak.Ilyen titkos iratokat már az V. dinasztia korából (i. e. 2480-2350) is találtak.Amikor Uasptah vezír - feltételezhetően agyvérzés következtében - összeesett, a fáraó magához rendelte a felolvasópapokat, az orvosokat, valamint egy faládát, amelyben betegségek diagnózisait és titkos recepteket leíró papiruszokat őriztek. Az Ebers-papiruszban, amely egyfajta mágikus-orvosi tankönyv, ismételten felbukkan az"orvos titka" kifejezés. Mégpedig többnyire olyan esetekben, amikor a gyógyítás és a varázslás összemosódik.
Tutanhamon és más fáraók sírjából is előkerült egy ismeretlen eredetű növény, amely ráadásul Egyiptomban nem is létezik. Ez a mandragóra. A XVIII. dinasztia idejéből származó falfestményeken többször is előfordul más gyümölcsök társaságában, ennek az ábrázolásnak a jelentősége azonban nem világos, mivel a sárga színű mandragóra elsősorban afrodiziákumként ismert. Az Egyiptomhoz legközelebb eső ország, ahol mandragóra terem, Palesztina. Ezt Tristram is megjegyzi A Biblia természetrajza című munkájában. Az arabok ezt a növényt tuffah el-dzsinnek - démoni almának -nevezik. Óvatos adagolás esetén izgalmat vált ki, de nagy dózisban elmebajhoz vezethet.Newberry professzor feltételezte, hogy a sírokban talált és a festményeken ábrázolt növény azonos a héber nyelven dudaim szóval jelölt gyümölccsel, amelyet viszonylag gyakran említenek az Újbirodalomból származó írások. A Nílus Elphatine nevű szigetén, a mai Asszuán közelében altatóként is használták.Tutanhamon múmiájának sem a vegyészeti, sem az anatómiai elemzése nem gazdagította új ismeretekkel a régészet tudományát. A kutatás számára kedvezőbb helyzetet teremtett volna, ha csak a század ötvenes vagy hatvanas éveiben fedezik fel a sírt. Ezt igazolják Harrison professzor utólagos vizsgálatai is. Neki be kellett érnie súlyosan károsodott múmiákkal, mégis több használható eredménnyel tudott szolgálni a tudomány számára, mint korábban az összes kutató együttvéve.Az 1925. november 11-én a kairói egyetem anatómiai intézetében lezajlott boncolás végzetes következményekkel járt: Alfred Lucas kevéssel később szívrohamot kapott. Nem sokkal utána keringési elégtelenségben meghalt Derry professzor, aki az első vágást ejtette Tutanhamon múmiáján. A fáraó holttestével csak rövid ideig foglalkozó két tudós halála nyugtalanságot keltett a kutatók között szerte a világon. Ez a két eset azokat a kétkedőket is elbizonytalanította, akik a fáraók átkát mindaddig véletlenek láncolatának tartották. Ezek a halálesetek valóban olyan erők befolyása alatt állhattak, amelyekről még csak sejtelmünk sincs.
Tutanhamon fejsérülésének rejtélye csak több, mint negyven évvel később tisztázódott, amikor Dr. Ronald Harrison, liverpooli anatómus professzor a Királyok Völgyében megvizsgálta a múmiát egy hordozható röntgenkészülékkel. Nem ez volt ugyan a fáraó első röntgenvizsgálata, de minden bizonnyal a legalaposabb.Az ötven elkészült röntgenkép a következő megállapításra vezetett.Tutanhamon erőszakos halált halt. A koponya bal oldalán tátongó sérülés vagy fegyvertől származott, vagy egy esésé következménye lehetett. A halált közvetlenül egy vérrög okozta az agyhártya alatt. Ezzel végre megszűnt minden találgatás a fáraókorai halálával kapcsolatban. Korábban ugyanis daganatokra, agytumorra és tuberkulózisra gyanakodtak.Harrison professzor munkatársa, Dr. R. C. Conolly szerológus ugyanakkor egy gombostűfej nagyságú szövetminta alapján megállapította Tutanhamon vércsoportját: A2, MN alcsoport.Tutanhamon vércsoportja tehát kimondottan ritka volt, ezért valószínűleg régi és "tiszta" nemesi ősöktől származott. A ritka A2 vércsoport még valami másról is árulkodik. Harrison és Conolly 1959-ben bebizonyították, amit mások már 1925-ben a boncoláskor gyanítottak.Howard Carter írja: "Tutanhamon arcán feltűnő volt a rendkívüli hasonlatosság apósához, Ehnatonhoz. Ezt már a szobrok alapján is megállapítottam."Carter, aki még nem tudta, hogy Tutanhamon és Ehnaton ugyanabban a vércsoportba tartoztak, helyesen feltételezte, hogy az ismeretlen származású Tutanhamon Ehnaton törvénytelen fia volt. Mivel annak felesége, Nofertiti csakleány gyermekeket szült, akik közül Tutanhamon Anheszenamont vette nőül, az ifjúfáraónak (ekkor tizenkét éves lehetett) így a saját nővére lett a felesége, az apósa pedig az apja is volt egyben.Dr. Derry már anatómiai vizsgálódásai alapján gyanította ezt a rokoni viszonyt, amelyet csak a modern tudomány igazolt. Dr. Derry az alábbi összehasonlító táblázatot állította fel Ehnaton és Tutanhamon fejméreteiről, és meglepő hasonlóságot állapított meg.Alfred lucasszal, a kairói Állami Múzeum vegyészével együtt vizsgálatokat kezdett Tutanhamon múmiáján. Lucas eredményei azonban olyannyira kétségesek,hogy a fáraók átkához szolgáló bizonyítékok és magyarázatok keresésében aligha támaszkodhatunk ezekre. Tutanhamon sírjáról szóló jelentésben Lucas említést tesz pl. bizonyos csontjainak és szöveteinek szerves alkotórészeire, másutt viszont teljesen csíramentesnek mondja a sírt.A később megtárgyalandó méreg-elmélet szempontjából számomra figyelemreméltónak tűnik még a sírkamrában talált sok-sok döglött bogár és a falakatborító vastag gombatelep. A kairói Királyi Mezőgazdasági Társaság entomológusa,A. Alfieri ezek közül néhányat úgy írt le, mint "apró bogarak, amelyek elhalt szerves anyagokat bontanak le és ezzel táplálkoznak". Ez a bogárfaj tehát már háromezer éve létezik Egyiptomban. A sírokba temetett fatárgyakban ezen kívül hasonló lyukakat is felfedeztek, mint amilyeneket a nálunk ismert szúk rágnak. Végezetül pedig óriási hálókat szövő pókokra is bukkantak.A többi fáraóhoz hasonlóan Tutanhamonnak is vittek a sírjába virágokat. Igaz,ezek a csokrok eléggé különös növényekből álltak. Több helyütt találtak pl. vad zeller(Apium graveolens) leveleiből font koszorút: III. Amenhotep építészének, Kának a sírjában, valamint egy XXII. dinasztia-kori (i. e. 950.) névtelen thébai sírban.A világtörténelem talán legmeghatóbb virágcsokra Tutanhamon sírkamrája előtt hevert. Vélhetően Anheszenamon, a fáraó tizenöt esztendős özvegye szedte a Nílus partján és utolsó üdvözletének szánta.Magát a tetemet is különféle növények díszítették. A második koporsón egy virágokból és olívalevelekből font koszorú feküdt. P. E. Newberry professzor ezt a Halottak Könyvének egyik fejezetében leírt koszorúként azonosította, amelyet az Újbirodalom kezdete óta mindig a koporsóra helyeztek, miközben a papok varázsigéket mormoltak.A második koporsón egy girlandot, a harmadikon egy virágokból készített gallért találtak. A növények eltérő mértékben változtak meg az idők folyamán.Egyik-másik darab az első érintésre szétporladt, némelyikük viszont még a színét is megőrizte és nehézség nélkül lehetett azonosítani.Az egyiptomi királysírokban leggyakrabban megtalált növény a búzavirág.Nem is csoda, mert ez bőségesen termett a Nílus és a sivatag közti keskeny,termékeny földsávon. Azt talán említeni is felesleges, hogy a két birodalmi jelképet, a lótuszvirágot és a papiruszcserjét is felhasználták a sírok díszítéséhez.
A további szövetek eltávolítása után egy szorosan a fáraó fejéhez simuló egyszerű,karneolgyűrűkkel ékesített és furcsa kis aranylapocskákkal kivert arany diadém kerültelő. Szintén ehhez a fejdíszhez tartozott, de attól külön, a múmia lábszárain találtak két szimbolikus állatábrázolást: Nehbet keselyűjét és Buto kígyóját, amelyek a déli és az északi birodalmat jelképezték. Ennek megvolt az oka: Tutanhamon sírjában a szarkofág kelet-nyugati irányban állt, a fáraó feje nyugat felé nézett. A két jelképhelyzete tehát pontosan megfelelt Alsó- és Felső-Egyiptom földrajzi helyzetének.Nem volt nehéz megállapítani, hogy ezek a szimbólumok eredetileg a diadémhoz tartoztak, mert a csapok hibátlanul illeszkedtek annak nyílásaiba.Sok fejtörést okozott a szakembereknek ez a diadém, amely nem azonos a fáraók által viselt királyi koronával, hanem mindegyikük számára külön készítették.Annyi bizonyos, hogy több volt, mint egyszerű ékszer. A homályos eredetű, de kétségkívül valódi Golenyisev-papirusz tíz himnuszt tartalmaz, amelyek a diadémot magasztalják mint "a napisten és a földi királyok homlokát ékítő és ellenségeikre romlást hozó díszt".A papiruszok az emberiség legősibb kézírásos dokumentumai. Az egyiptomiak az i. e. harmadik évezred óta használták ezeket a tekercseket. A világ legrégebbi ránk maradt levele i. e. 2400 tájáról származik. Ebben egy egyiptomikatona panaszkodik a silány egyenruhákra.A tekercsek előállítása során a papirusznövény belét csíkokra vágták, ezeket keresztbe egymásra fektették, majd lepréselték. Ezt a rácsozatot a papirusz ragadósanyaga tartotta össze. Miután kagylók és halcsontok segítségével kisimították,csőtollal lehetett rá írni.Az egyiptomiak Görögországba, Kisázsiába, Itáliába és Spanyolországba is szállították a papiruszukat. A keleti gótok, a longobárdok és a vandálok is még ilyenekre írtak. Az egyiptomi sírokban ládaszámra talált papiruszokat rendkívül kedvelték a barokk korban - mint finom illatú füstölőt. Elsőként Stefano Borgia,olasz bíboros vizsgáltatott meg egy papiruszt 1788-ban, amelyet egy utazó hozott magával Egyiptomból.Ez még Napóleon egyiptomi hadjárata és az egyiptológia mint tudomány megszületése előtt történt, még mielőtt Champollion megfejtette a hieroglifákat. Ezek ismeretére azonban nem is volt szüksége a dán tudósnak, Nikolaus Schownak, aki Borgia bíboros megbízásából tanulmányozta a papiruszt. A >Charta Borgiana<esetében ugyanis egy i. e. 192-ből származó görög nyelvű szövegről volt szó, amely egy falunak a gát- és csatornaépítésen részt vett lakóit sorolta fel. Ez a csalódástokozó eredmény is hozzájárult ahhoz, hogy az egyiptomi írások által kiváltott kezdeti érdeklődés hamarosan elmúlt.Adolf Erman feldolgozás céljából rövid időre megkapta a diadém-papiruszt Valdemar Golenyisev orosz gyűjtőtől. Ő egy magánszemélytől vásárolta Oroszországban, aki pedig Egyiptomban tett szert rá. A lelet kifogástalan állapotban maradt meg, és valószínűleg megjárta az ismeretlen sírokból rabolt számtalan egyiptomi műkincs kalandos útját.A diadém-papirusznak sem a kora, sem a szerzője nem ismert. Az 571 cm hosszú, tizenöt darabból egyberótt és csak az egyik felén megírt tekercs keletkezésének idejét a régészek az i. e. 17. évszázadra teszi. A szövegeket valószínűleg a krokodilistennek hódoló Szobek egyik papja írta.Adolf Erman ezzel szemben arra a vélekedésre jutott, hogy Szobek neve átvitt értelmezendő, és a fáraó fogalmával azonos. Bizonyítékként rámutat arra, hogy a csaknem hat méter hosszú tekercs egyetlenegyszer sem említ semmilyen istent. Az ókori egyiptomiak körében a diadémok rendkívüli tiszteletnek örvendtek,ami arra enged következtetni, hogy mágikus erőt tulajdonítottak nekik. Minden fáraófejdíszén viselte a kígyó jelképét, amelynek - egyes szövegek tanúsága szerint -"hatalmában áll megsemmisíteni az ellenséget."De miféle erő lehetett ez? Talán a diadémból eredő radioaktív sugárzás? Ezen magyarázat által kétségkívül érthetővé válnék, hogy miért éppen Tutanhamon kihantolása során haltak meg olyan sokan: ő volt ugyanis az egyetlen fáraó, akit a diadémjával együtt találtak meg.Dr. Derry a boncolás folyamán egy újabb textilréteget eltávolítva egy arannyal és gyöngyökkel díszített vászonsapkát talált a fáraó kopaszra nyírt fején.Howard Carter így emlékezik:Egészen különleges figyelmet igényelt az utolsó vászonborítás eltávolítása a fáraó erősen elszenesedett fejéről. Minden mozdulat kárt tehetett az arcában. Tisztában voltunk a felelősségünkkel. Már a cobolyszőrecset finom simításaitól is szétestek a korhadt vászon maradékai és egy ifjú békés, szelíd arcát fedték fel...A lenolaj, amivel a temetés előtt meglocsolták a fáraót, kémiai reakciókat indított el.Ezek közben hő fejlődött, így a fáraó arca szabályosan elégett. Helyenként egészen fekete lett. A szempillái nagyon hosszúak voltak, félig nyitott szemei kiszáradtak.Lapos orrában gyanta dugaszok zárták el a nyílást, amelyen keresztül egy kampóval eltávolították az agyát.Tutanhamonnak lóharapása volt; hosszú metszőfogai előreugrottak az ajkai mögül. Apró fülének cimpájában hét milliméteres lyuk látszott, az arcbőre merev volt és töredezett. 1925. november 11., e nevezetes nap általános izgalmának tulajdonítható, hogy a tudósok nem figyeltek fel a bal orcán talált sérülésre. Howard Carter észre sem vette. Derry professzor pedig ezt írja a boncolási jegyzőkönyvben:"Hogy mi jelentősége ennek a sérülésnek, sajnos nem állapítható meg.
Most érkeztünk ahhoz a pillanathoz, ahol fény derül a titokra. Miért keltette fel a történet gép érdeklődését.
Eredetileg olyan nyomokat kerestem, mely a Földön fellelhető uránérc szállítási útvonalakkal foglalkozott volna. Valahol ugyanis már olvastam, hogy a Földön több ezer éve bányászták és szállították az uránércet.
Azt kerestem hol, kik és miért cselekedték ezt.
Persze ebből a történetből sem derül ki semmi erre vonatkozólag.
Talán a diadémból eredő radioaktív sugárzás?
Igazából erre sem kapunk semmi elfogadható magyarázatot, így a rejtélyek kutatói előtt továbbra is nyitva áll a feladat megoldása...
Elliot Smith anatómusnak több szerencséje volt. Éveken át a régi egyiptomiak betegségeit kutatta. Néha nagy lelkesedésében egészen elfelejtette, hogy a "páciensei"múmiák. Egyszer megfigyelték, amint III. Thotmesz (i. e. 1502-1448) múmiáját a nemzeti múzeumból egy klinikára vitte taxival, hogy ott megröntgenezze.A gizehi ásatásokon talált ötszáz koponyát megvizsgálva Smith megállapította, hogy az ókori egyiptomiak éppúgy szenvedtek a paradontózistól, minta mai ember. Összesen huszonötezer koponyán keresett szifiliszes csontdeformációkat. Hiába.A később nemesi rangra emelt francia bakteriológus, Dr. Armand Ruffer, aki a kairói egyetemen tanított és az egyiptomi Vöröskereszt vezetője volt, a múmiákban Gramm-pozitív és Gramm-negatív baktériumokat fedezett fel. A májban és a tüdőben- a kormány alkalmazásában álló Alfred Lucasszal ellentétben - szokatlan mennyiségű baktériumot talált. Két XX. dinasztiához tartozó múmia veséjében megtalálta a Bilharzia-féreg petéit, amelytől még ma is tartanak az egyiptomiak, ha a Nílusban fürdenek. Ruffer még egy bányász tüdejében lerakódott szénport is ki tudta mutatni.A mumifikált belső szervek alapján történő diagnosztizálás már csak azért is ritka, mert ezeket a testtől elkülönítve, úgynevezett kanopuszokban tartották, és a legtöbb elveszett vagy megsemmisült. Ezzel szemben az érrendszeri betegségek viszonylag könnyen felismerhetők. II. Ramszesz (i. e. 1301-1234), az Abu Szimbel-i hatalmas sziklatemplom építtetője arterioszklerózisban halt meg. Az artériák elmeszesedése nem számított ritka betegségnek az ókori Egyiptomban.Ebből is látszik, hogy az archeológiai vizsgálatok több tudományág együttműködését követelik meg. Ha valamilyen elemzést elmulasztunk, eggyel több hibaforrással kell számolnunk. Ez Tutanhamon vizsgálatánál is bebizonyosodott.A bőr a múmia végtagjain jobb állapotban maradt meg, mint a törzsén. A köldöktől az elülső csípőtövisig egy nyolcvanhat milliméteres durva vágás húzódott.Ezen a nyíláson keresztül távolították el a fáraó belsőségeit, amelyeket nem balzsamoztak be a testével együtt, hanem külön tároltak a sírban.Az egyiptomiak felfogása szerint a holtak bíróságán Ozirisz színe előtt lemérték a szívet, ezért azt egy különleges edényben kellett megőrizni. A szív helyére a papok általában egy skarabeusz másolatát tették. Ezt a nálunk ganajtúró néven ismert bogarat Egyiptomban szent állatként tisztelték és hasonlóan gazdag szimbolikus tartalommal bírt, mint Európában a kereszt. Hogy a többi szervet miért vették ki a testből, annak nagyon is világos okai voltak: egyfelől az egyiptomiak tudták, hogy a belsőségek könnyen elrohadnak, másfelől tekintettel voltak az éhséget és szomjúságot kiváltó szervek szimbolikus jelentésére, ilyen érzései ugyanis nem lehettek a halottaknak az alvilágban. A belső szerveket tehát négy különböző edénybe, kanopuszba osztották szét. Ezeknek a fedelei Hórusz fiait, Amszet, Hapi,Duamutef és Kebehszenuf képmását ábrázolták, akik távolt tartották az éhséget és a szomjúságot. Az Ó- és a Közép-birodalomban a halottak mellé még "ételt és italt" is temettek: fa boroskancsót és alabástrom libasültet. Kis konyhát, ahol sütni és főzni lehetett.A Közép- és az Újbirodalom idején már azt tartották az egyiptomiak, hogy a belsőségek eltávolítása befolyásolja a tetemek tartósságát. Tutanhamon korában ezért minden halottat felvágtak a mumifikálás előtt. Ez azonban nem volt mindig így. ADer el-Bahariban, Mentuhotep templomában talált kiváló állapotú múmiákon nem látszott egyetlen vágás sem. Ezek a XI. dinasztiából (i. e. 2052-1992) származtak.Más leletek viszont arról tanúskodnak, hogy már a XII. dinasztia uralkodása alatt előfordult, hogy kivették a belső szerveket.Tutanhamon fejének a kibontása volt a legbonyolultabb. Dr. Derrynek rendkívül óvatosan kellett eljárnia, hogy kárt ne tegyen a - remélhetőleg - épen maradt arcban. Minél több vászonréteget távolított el, annál egyértelműbben látszott a fáraó szokatlan fejformája, amely már ismerős volt a sírban talált rajzokról.Tutanhamonnak erősen fejlett hátsó koponyája volt. Ezt a jelenséget már Ehnaton fáraónál is megfigyelték.
Tutanhamon boncolásakor huszonegy amulett került elő. De akkor még senki sem látta a fáraó arcát. Dr. Derry a karokkal és a lábakkal kezdte a feltárást, aztán a törzzsel folytatta.Eközben további ékszerek, karperecek és gyűrűk bukkantak fel. Dr. Derry hat karperecet talált a fáraó bal kezén, hetet a jobbon. Tutanhamon ezeket már életében is viselte. Ahogyan Howard Carter megjegyzi a beszámolójában a múmiára tíz ismeretlen rendeltetésű tárgyat kötöttek. Így ír:A bal oldalon a kötések külső rétegei között feküdt egy furcsa, Y alakú aranyamulett és közvetlenül fölötte egy ovális aranytábla. Ezeknek nem ismerjük a funkcióját. Csak annyit tudunk, hogy a Középbirodalom koporsó felirataiban előfordul egy hasonló tárgy, amelynek ABET a neve és egy rudat mintáz. Mivel azonban a vászon és a ruházat írásjelének legfontosabb eleméhez igen hasonló,bizonyára összefüggésben áll a kötéssel. Ez annál is valószínűbb, mert az aranytábla éppen azt a helyet fedte, ahol a holttesten rést vágtak a belső szervek eltávolítása végett. A következő tárgy egy aranylemezből készített T alakú jelkép volt.Tudomásom szerint sehol nem találtak még ehhez hasonlót. A jelentése ismeretlen.Ezeken kívül ismert halotti ékszerek is előkerültek. Így pl. nyolc darab, a törzset, a combot és a felkart díszítő aranykarika. A fáraó hasát borító arany öv alatt egy keményített aranypengéjű tőr húzódott meg. És ekkor Derry professzor leemelte az utolsó textilréteget is. A körülötte állók izgatottan figyelték az eseményeket. A múmia lábán törékeny, szürkésfehér, helyenként repedezett bőr látszott. A bőr és a kötőszövet két-három milliméter vastag rétegben borította a csontokat. Derry megfogta a bal térdkalácsot, amely a kemény bőrrel együtt levált.Már az alsó végtagok kicsomagolásánál felismerhetővé vált, hogy Tutanhamon - s kötőszövet zsugorodását is tekintetbe véve - vékony alkatú volt, a halálakor talán még ki sem fejlődött egészen. A később a csontozata alapján számolt testmagassága 164 cm. Karl Pearson, angol professzor szerint, aki egyes fő csontok méreteiből számítja ki az emberek magasságát, a fáraó 167,6 cm magas volt. A Tutanhamont ábrázoló, a belső sírkamráját őrző két faszobor összehasonlító méréseiből a testmagasság értékeire 167 illetve 169 cm adódott.Derry professzor a felemelt térdkalács alatt látta, hogy a legendás fáraóvalóban nem élt sokáig. A combcsont végén jól látszott az ízületi porc. Ez a porcszövet általában húszéves korban összenő a csonttal, de itt még szabadon volt. A combcsont felső vége viszont már összenőtt az ott található porccal. Ez a folyamat tizennyolc éves korban kezdődik. Hasonló anatómiai jelenségek mutatkoztak a sípcsonton és a felkaron. Mindez arra engedett következtetni, hogy Tutanhamon halála idején még nem volt húszéves, de már elmúlt tizennyolc.A karok kibontásánál ugyanez az óvatos eljárás ismétlődött. Ugyanazzal az anatómiai eredménnyel: szürkésfehér bőr és porcösszenövések. Dr. Derry a kormegállapításánál figyelembe vette azt a tudományosan bebizonyított tényt, hogy az egyiptomiak ízületi porcai hamarabb nőnek össze, mint az európaiakéi.Röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy a fiatal egyiptomiak könyöke és orsó csontja alig nő össze a tizennyolcadik életévük előtt. Utána viszont rendkívül gyorsan játszódik le a folyamat, amely a könyök belső oldalán kezdődik. Tutanhamon testén éppen ezen a helyen látszottak a porc és a csont összenövésének a kezdetei, am iszintén arra utal, hogy nem sokkal lehetett több tizennyolc évesnél.Az oszteológia, vagyis a csontok tudománya ma részletes tájékoztatást tud adni évszázadok vagy akár évezredek óta halott emberek koráról, betegségeiről. Igaz,időről időre felröppennek feltűnést keltő tévedések is.A híres francia sebész, Paul Broca (1824-1880; ő fedezte fel az agy róla elnevezett beszédközpontját) 1876-ban azzal a megállapításával lepte meg a paleopatológusokat, hogy Európában a szifilisz már Amerika felfedezése előtt elterjedt. Addig ugyanis bizonyított volt, hogy ezt a betegséget Kolumbusz Kristóf matrózai hozták magukkal az Új világból. Broca ezt bizonyítékokkal cáfolta. Egy 13. századi párizsi lepra kórház kiásásánál előkerült emberi csontokat vizsgált meg, és a koponyák egyértelműen a szifilisz jeleit mutatták. A paleopatológia, úgy tűnt, szegényebb lett egy illúzióval.Senki sem mert volna kételkedni a nagy sebész, Broca vizsgálataiban, ha a dán orvostörténész, Vilhelm Möller-Christensen nem jutott volna egészen más eredményre. Möller-Christensen, aki 1964 óta a koppenhágai egyetem orvostörténeti múzeumának igazgatója, számtalan régi temetőből származó csontvázat vizsgált meg.Oszteológiai kutatásai megerősítették azt a feltevést, hogy a szifilisz Európában csak 1500 táján jelent meg. Paul Broca talán tévedett? Möller-Christensen Broca vizsgálatainak nyomába eredt.Megállapította, hogy a nagy francia sebész eredményeiben nincs semmi kifogásolnivaló. Möller-Christensen azonban a párizsi katakombákból származókoponyákon elvégzett még egy vizsgálatot, amelyről Broca túlzott igyekezetében teljesen megfeledkezett: meghatározta a csontok korát. És ekkor lett az esetből paleopatológiai botrány.Noha a koponyák, amelyeken Paul Broca felfedezte a szifilisz tüneteit, egy13. századi épület romjai közül kerültek elő, maguk a csontok az 1792 és 1814 közötti időből származtak. Feltehetőleg egy temető bezárásakor vihették oda azokat,a feltűnést elkerülendő.
Nagyon Boldog Névnapot kívánok:
