Ugyan miért kérdeztem volna meg OV-t és társait erről? Simán megvontam tőlük a bizalmat egyszer s mindenkorra. Csakis az MSZP 8 évnyi töketlenkedése tudta ezt a nímandot oly sok ember számára választhatóvá tenni, mert önerőből legfeljebb a süllyesztőre futotta volna. De persze ilyen ellenfél mellett, mint a Furkó Ferkó, egy bólogató plüsskutya is eséllyel indul...
"Ha valaki biztosítaná gyermekem jövőjét, biz isten kilőném ezeket a tetveket, vityával (ti. Orbán Viktorral – a szerk.) az élen – írta a Facebook közösségi portálon a Gyurcsány-blognak helyet adó internetes oldal szerzője. Egy másik férfi, a Hungalu volt vezérigazgatója – Gyurcsány Ferenc többek között ezen cég privatizációján keresztül alapozta meg milliárdos vagyonát – minderre így reagált: „nekem jó időben szóljatok, mert soha életemben nem tudnám megbocsátani magamnak, hogy kimaradok ezeknek a tébolyult emberszabásúnak kinéző élőlényeknek a fizikai elpusztításából.”"
Ti tényleg párhuzamot vagytok képesek vonni ???????????????????
Szóval mindezt felejtsük el és egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonyleg erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat! Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják súlykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elő jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.
A baloldali ellenzék tevékenységéről 2002. március 23-án Békéscsabán. Az öngyilkosságra való felszólítás KövérLászló egyik elhíresült mondata lett, amelynek átértelmezését kampány célokra felhasználta az MSZP, majd e változatot felkapta a sajtó."
A jelen állapotok azt mutatják, hogy igazuk volt. Én is tartottam tőle kicsit, de az elején még reménykedtem. Megmondtam, hogy kivárom az egy évet. Hát kivártam.
És most azt mondom, hogy a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam, hogy ezt képesek megtenni, amit. Minden korábbi háborgás, kritika jogos volt, a mai történések fényében.A gyűlölködés pedig folytatódik....úgylátszik ez a lényegük. És csak forgasd a szemed, és szörnyülködj, hogy a másik oladalon is vannak ugyanolyan egybitesek. Vannak... ahogy vannak tisztességes, okos és becsületes emberek is.
Jó neked, hogy még mindig nem vetted észre.
Eddig csak a jobboldal esztelen sértegetései és fröcsögése hallatszott elsősorban, most majd meg kell szokni, hogy a baloldal is beszáll. Szép világ, mondhatom.... ez jól megcsináltak, akik ilyen országot akartak. Undorító, alantas, infantilis....nincs is rá szó. Ez az aggyonisten-fogaggyisten szindróma.....ami sehova sem vezet, csak a mélységbe. A totális lealjasulásba.
„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” – Debreczeni József: Az új miniszterelnök (Budapest, 2006, Osiris Kiadó)
csak tudod nem értem, miért vagy ennyire frusztrált, és miért háborogsz ennyire egy olyan megjegyzésen, ami összefoglalt egy észrevételt. Miszerint az MSZP politikája, sőt az SZDSZ-é is arra épült, hogy bármit, csak ne Orbánt?
Miért is kezdtél emiatt esztelen sértegetésbe és fröcsögésbe?
Komolyan nem érzed, mit beszél ez a barom? Mikor jutunk el oda, hogy Gyurcsány maga mondta azokat az ominózus gondolatokat? Idióta Szíjjártó, idióta fidesz.... Nekik se jutott eszükbe a saját stílusuk, ami melegágya volt az ilyen és ehhez hasonló ellenoldali megnyilvánulásoknak. Óóóó hát miért jutna, az valami csoda lenne.... :(
Áááá nem. Csak megvan a fidesznyik konklúzió: a rohattmocsokballib a halálunkat kívánja és gyűlölködik. Közben persze eszükbe sem jut, hogy ők mit csináltak itt 2002 óta.....
Bocs, de nekem ebből elegem van és a legkevésbé vagyok rászorulva pont a te kioktatásodra, tekintve hogy akármit is mondtam fideszes politikusokra - akiket ugye egyes hívők úgy védenek, mint a saját anyjukat - soha nem kívántam egyikük halálát sem. Ráadásul nem támogatok és támogattam soha olyan pártot, aminek a soraiban, a szimpatizánsai közt ilyen hangokat hallató egyedek lennének. Aztán most jöhet a cinikus megjegyzések sorozata, hogy lám a magát függetlennek hazudó bolsevik, libsikomcsi ballik és hasonlók, ritkán nem érdekel. Elég, ha én tudom, mit gondolok, mások álmodozása és képzelgése a legkevésbé sem tud meghatni.
Egy parlamenti párt, az MSZP számára ez az utolsó utáni pillanat arra, hogy az ilyen emberektől megszabaduljon, mert ha nem teszi, annak az ódiumát vállalja fel, hogy közösséget vállal azokkal, akik politikai ellenfeleik legyilkolásáról nyilvánosan és nyíltan is vizionálnak – szögezte le Szijjártó Péter csütörtökön.
Nem ezt akartam mondani. Amit mondani akartam, azt te nem érted. Ahhoz kell....szóval...na.... nem akarlak megsérteni.
Nekem mint modtam, már mindegy....a ti országotok, magatoknak építitek. Ha csak ilyet tudtok, csak sajnálni tudlak benneteket.
Éljetek tovább gyűlöletben. Attól majd lesz kenyér.... a cirkusz már megvan az olyanoknak, akik csak erre vágynak az életben. Ne legyen nagyobb örömük..... Nekem van, köszönöm szépen:O))
a cinikus megjegyzésről meg csak annyit, hogy ha csak az tehetne megjegyzést a másik pártra és szimpatizánsaira, aki különbnek bizonyult, akkor nagy bajban lennél Te is:-)
A fellebbezés visszavonása után a napokban jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság korábbi ítélete, amely szerint Tarr Lajos volt lökösházi fideszes polgármester bűnös tettleges becsületsértés bűntettében, közölte a sértett, Szűcsné Gergely Györgyi, a város új polgármestere.
És? Ezzel meg nem történtté tette az esetet? Ezzel el van intézve igen, ennek innentől már nem lehetnek negatív következményei, nem maradhat az arra fogékonyakban tüske és nem reagálhatnak hasonló stílusban. Hát persze.
Egyébként nyugodjon békében én nem kívántam még ezért a beszólásért sem a halálát. De gondolom - sajnos - volt aki igen.
Figyelj! Komolytalanok vagytok, ennyi. Megint csak a maszatolás, de hogy bárki belátta volna közületek a hibákat.... Óhh bocsánat, tévedtem, a topiknyitó, neki volt olyan megnyilatkozása, mely azért takart némi beismerést és önkritikát, ezért neki respekt, vehettek róla példát terelés helyett. Ok, okozat. Aljas indulatok a maszop ellen a fidesz oldalán sorozatosan és nem is egy, aljas indulatok válaszul a maszop oldalán. Elég csak azt az ostoba nyílt levelet elolvasni, amit Gyurcsánynak írtak, hemzseg a kényszeresen elfojtott indulatoktól. Ha négyszemközt mondhatná bármelyik fletónak, tálán még a tetlegességig is elmenne egyik-másik.