Bekerülhet a vallási szervezetek elitklubjába a sokáig fekete bárányként kezelt Hit Gyülekezete. Várható, hogy az egyházi törvény módosításának egyik mellékhatásaként kibővül a történelmi egyházak köre. Németh Sándor révbe ér.
Az Iszlam, mint a 3 nagy ábrahámi vallás egyike: történelmi. A nemzetünkre gyakorolt hatása is történelmi, ugyanakkor negatív szvsz.
Az Iszlám ugyanúgy nem egységes, mint a Kereszténység, vagy a Júdaizmus. Számtalan szektája, ága van.
Magyarországon az iszlám vallás már az Árpád-házi királyok uralkodásának idején is jelen volt. A török hódoltság idején az ország törökök által megszállt vidékeit az iszlám törvényei szerint kormányozták. 1916-ban törvényt hoztak az iszlám vallás legalizálásáról, de egyház jellegű szervezet megalapítására csupán 1932-ben került sor, amikor Durics Hilmi Huszein létrehozta Gül Babáról elnevezett közösségét. A kommunizmus első évtizedeiben az iszlám hitélet gyakorlatilag megszűnt Magyarországon.
Az 1970-es években a Muszlim Diákok Egyesülete szervezte az iszlám hitéletet. A rendszerváltás után több muszlim szervezet alakult Magyarországon. 1988-ban külön engedéllyel Mihálffy Balázs alakította meg a Magyar Iszlám Közösséget, amely Durics egyházának utódja.
Én azt csak arra írtam, hogy be lett lőve az a száz év, meg a 25000 tag, amit szerinted (a népszavazásos véleményedet így értettem) ha megkérdőjelezünk, akkor parttalanná válik a vita.
Egyébként, ha egy egyház társadalmi súlyát akarnánk díjazni, akkor egy 10 milliós országban szerintem százezres nagyságrendnél alább nem kellene adni, nem pedig az évekkel kéne trükközni. (Az egyesek által emlegetett "történelmi hatás" számomra értelmezhetetlen, ilyen alapon az iszlámnak is történelminek kéne lennie.)
A legújabb infók szerint egyébként nem lenne nagy különbség a történelmi meg nem történelmi között, de erre a megkülönböztetésre később bármilyen előjogot rá lehet építeni, pl. OGY-i képviseletet, állami iskolában hitoktatás jogát, stb.
Barátom, nem arról van szó, hogy az emberek bármiféle dologban való hitét korlátozná az állam, hanem arról, hogy a közös pénzünkből kinek tudunk jutattni és kinek nem.
Ja, a világ fekete-fehérben is elég szép, meg aztán nem vonja el a figyelmet az a sok szín, csak az a gond, hogy az se látszik, piros-e a lámpa vagy zöld.
A történelem történelmiségének történelmisége teszi történelmivé ezt a történelmi pillanatot, no meg a nemzetre gyakorolt történelmi hatás történelmiségének történelmisége.
Legyen véleménnyilvánító népszavazás arról, hogy a parlamant alkossaon törvényt arról, hogy népszavazást lehessen tartani arról, hogy a parlament hozhasson-e olyan törvényt, amiben népszavaztatja ez egyben a zembereket.
Aztán aki komolyan gondolja, az előbb-utóbb rájön, hogy nem feltétlenül ő szarta a spanyolviaszkot, ha meg sikerrel járt az igyekezete, akkor Isten áldása volt rajta, Isten ugyanis szereti megszégyeníteni azokat, akik büszkék és azt hiszik, nyeregben vannak egyszer s mindenkorra.
Mivel rengeteg keresztény és keresztény szinezetű szervezet, csoport van, ezért a megalakulásuk idejének történelmisége teszi őket történelmivé, valamint a nemzetre gyakorolt történelmi hatás.
Akkor jól tudtam. Hát, nekem úgy tűnik, hogy megvannak. Az oldalukat is frissítik: http://www.bpa.hu/
A szakadásról nem tudok részleteket, és nem is érdekel különösebben, de úgy gondolom, hogy ha nem lettek volna "szakadások", most némelyik történelmi egyház nem létezne. Egy gyülekezet is közösség, emberek közössége, és mint ilyen, ki van téve az ilyesminek, noha tisztában vagyok azzal is, hogy nem ritka téma ez a Bibliában. Amúgy azon az állásponton vagyok, hogy igazából csak egy egyház van, az összes keresztény hívő közössége, aztán ezen belül vannak csoportosulások. Nekem az is testvérem, aki a misén komolyan mondja, hogy "Uram, irgalmazz!", meg az is, aki a Hitgyüliben minden egyes alkalommal a földre omlik. A szíveket meg Isten vizsgálja.
Nyilván vannak fájdalmas emlékek, de inkább lennétek büszkék mindenkire, akik belőletek nőttek ki! Ők is keresztények, tudtommal ugyanazt az Istent (a hitünk szerint egyetlen, élő Istent) és ugyanazt a megváltást hirdetik. Nem az a cél, hogy mindenkihez eljusson az evangélium?
A kérdésed jó. Itt úgy gondolnám, hogy azok jöhetnének szóba, emelyek legalább száz éve jelen vannak magyarországon, s a hívők száma (bevallás [legutolsó népszámlálás] alapján) nem kevesebb, mint 25 ezer fő.
A legnagyobb társulat a budapesti autonóm gyülekezet volt, ez még ma is megvan tudtommal. Azt azért érdemes tudni, hogy az alapító-vezetőik anno élő egyenes TVadásban estek el a Márk 3:29-ben foglaltakban, amiről az ember előtte azt hitte, hogy ebben senki nem eshet el, mert miért tenne ilyet. Megtették. Nyilván nem itt kezték a bűnözést, ez már csak a végeredménye lett.
Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekbõl származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások, Megbomlott elméjû és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, a kik ilyenek, eltávozzál.
"Ha most az a gondotok, hogy ezt a hívők zsebből fizetik, akkor örüljetek, ha egyre többen választják a biztos állami apanázst."
Meg a pék faszát. A hívők fizessék zsebből, az állami apanázs mindenki máséból van kivéve. Miért kellene nekem a szakállas csávóra csápolók szenvedélyét finanszírozni???
Hát, elmondanám, hogy vannak olyan keresztények is, akik nem kötődnek közvetlenül egyetlen felekezethez sem, hanem kisebb csoportokban szoktak találkozni, és arra adakoznak, amire éppen jólesik nekik.
De azért annyit elmondanék, hogy egy gyülekezetnek kell egy terem, ahol az istentiszteleteket/összejöveteleket tartja, ez pénz. Foglalkoztat gyülekezeti vezetőt, esetleg többet is, akiknek meg kell élniük valamiből, ez is pénz. Ha most az a gondotok, hogy ezt a hívők zsebből fizetik, akkor örüljetek, ha egyre többen választják a biztos állami apanázst.
Még Jézus sem azt mondta, hogy "nem kenyérrel él az ember", hanem azt, hogy nem CSAK kenyérrel". Továbbá idézném megboldogult közeli rokonomat: "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen". (Remélem, magasabb itt az IQ annál, hogy elkezdenétek Jézus temetésének körülményeiről értekezni ezzel kapcsolatban.)
Ha egy egyházról kiderül, hogy harácsoló, és nem számíthat állami bukszára/erőre, akkor előbb-utóbb otthagyják a hívek. Én egyébként ezért (sem) vagyok híve egyáltalán az egyházak állami támogatásának, és ez nemcsak a hitélet támogatására mondom, hanem bármilyen más, "állami feladatot végez" címszóval átadott pénzre is.
Még egyet: lehet hozni a további példákat arra, hogy megkapsz egy szolgáltatást, amiért nem kell fizetni, sőt, ha fizetsz, az maga a bónusz.
nem követtem az elmúlt 36 óra híreit, de nem kizárt, hogy valamely nemzeti képviselő, aki a magyarságért él-hal, időközben reggeli testgondozási rutin idején rájött, hogy be kell adnia egy törvmódosítást, hogy "kivéve a hitgyülit", ami aztán átment, és így a nemzet megmenekült